A Budavári Borfesztiválon jártunk

Király Dávid, Torjai Gábor - 2011. szeptember 15. 10:55

Az Utazónet csapata is kilátogatott a jubileumi Budavári Borfesztiválra, ahol a kellemes nyárvégi időben jobbnál jobb borokat kóstoltunk.

 

Az idei immár a 20. alkalom volt, hogy a Budavári Palota teraszait Magyarország bortermelő vidékeinek kiemelkedő pincészetei vették birtokba. A fesztiválnak a környezet, és a különleges borok miatt mindig nagyszerű hangulata van, ám ezúttal - talán a huszadik évforduló miatt - az eddigieknél is nagyobb volt a pezsgés. Ebben persze nagy szerepe volt az időjárásnak is, hiszen a szokatlanul hosszú nyár a Borfesztivál hétvégéjére is kitartott, és hát ki  ne búcsúztatná a nyarat szívesen néhány deci remek borral. Persze a nagy érdeklődés miatt a sorbanállásokat sok helyen ezúttal sem úsztuk meg, de valahogy ez sem tűnt annyira bosszantónak, mint a korábbi években.
 
 


 
A fesztivál díszvendége ezúttal Franciaország volt, amelynek standjai kicsit félreeső helyen voltak, de akik rábukkantak, garantáltan nem csalódtak az ottani borok minőségében. Összesen egyébként több mint kétszáz különböző stand volt a területen, így garantáltan mindenki megtalálta az ízlésének megfelelő kínálatot. A gond inkább az volt, hogy az ember legszívesebben egyet sem hagyott volna ki a sorból...

Minket például meggyőztek a Mokos pincészet borai: a családi borászat 2003-as telepítésű, saját művelésű szőlőültetvénnyel rendelkezik Palkonyán, a  Villányi Borvidéken. Az erre a területre leginkább jellemző Portugeiser mellett Kékfrankos, Pinot Noir, Merlot, Cabernet Franc és Cabernet Sauvignin fajtákat telepítettek. A borászat 2008-ban nagy aranyérmeket nyert a Villányi Borversenyen a 2008-as Kékfrankos és a szintén 2008-as Cabernet Franc boraival, amelyeket természetesen elhoztak a fesztiválra, és nekünk is volt szerencsénk megkóstolni.  A pincészet az extravagáns ízek kedvelőinek olyan különlegességeket is tud ajánlani, mint a száz százalékban saját gyümölcsökből készülő meggy- , kajszi- , és őszibarack bor.

Aki nem jutott el a Borfesztiválra, az legkönnyebben a háromcsillagos Villánykövesdi Hotel Cabernet-ben tudja megkóstolni a család borait. A Villányi Borvidék talán legszebb településén, közvetlenül a műemlékvédelem alatt álló pincesor mellett fekszik a hotel, amely nyugodt családi nyaralásra és nagyszabású borvacsorák rendezésére is kíválóan alkalmas. Igény szerint különböző szervezett programokon is lehetőség van résztvenni a szálloda vendégeinek, kezdve a lovaskocsis pálinkakóstolótól a harkányi élményfürdőzésen át, a Drávára szervezett hajókirándulásokig. A hotel honlapjára ellátogatva érdemes tájékozódni a további program lehetőségekről, árakról és a különböző csomagajánlatokról.
 
 


 
A következő állomásunk Tiffán Ede és Zsolt pincészetéhez vezetett, akik szintén a Villányi Borvidéken termelik nagyszerű boraikat. A családi vállalkozás több évszázados múltra tekint vissza. Tiffán Ede a kilencedik generáció a családban, amely Villányban, illetve Villánykövesden szőlővel és borral foglalkozik. Az elmúlt évek legnagyobb sikereinek tartják, hogy 2003-ban Trophée excellence kitüntetést nyertek a Les Citadelles du vin borversenyen. Szintén 2003-ban és 2006-ban a Paris Vinalies Internationales borversenyről aranyéremmel tértek haza.
A Tiffán Pincészet hozta el a Mondial du Pinot Noir verseny történetének eddigi egyetlen magyar aranyérmét 2006-ban. Mi kiváncsiak voltunk a fesztiválra elhozott fehér boraikra is, és bátran tudjuk ezeket is ajánlani bárkinek.
 
 


 
Utolsó állomásunk már kissé pityókásan a Kertész Családi Pincészet volt. A székesfehérvári üzletember Kertész Zoltán és felesége Ágnes tulajdonában lévő pincészetnél is rendkívül ízletes, zamatos, gyümölcsös borokat kóstoltunk. Természetesen a könnyed, gyümölcsös, életélvezős nedűk mellett komolyabb, fahordós érlelésű fehér és vörösborokkal is kísérletezik Hernyák Lászlóval karöltve, aki a birtok szőlészetéért és borkészítéséért felelős.
 
 


 
Összességében talán nem is érezhettük volna magunkat jobban a Budavári Borfesztiválon. Kellemes időben, jó társaságban kóstolhattunk finomabbnál finomabb vörös és fehérborokat, és közben persze az éhségünket is remek borkorcsolyákkal kényeztethettük. Mi jövőre újra ott leszünk.

Péntek
többnyire napos
9, 21
Szombat
részben napos
13, 25
Vasárnap
derült ég
14, 29
Hétfő
felhős
15, 25

Hirdetés

Hirdetés

Get Adobe Flash player

Hirdetés

Get Adobe Flash player