2024. április 19. péntek, Emma napja
A hetedik más lesz
Révay András
2018.04.04 09:54
Április 14-én, szombaton újra Budapestre érkezik a Badacsonyi Borvidék. Ezúttal 35 borászat több mint 150 féle bora mellett újdonságképpen tizenöt turisztikai szolgáltató kínálata is várja a látogatókat a New York Palota Róma termében.

 Sok minden megváltozott 2012. a legelső bemutatkozás óta. A rendezvény 2014-ben a Magyar Értéktárba nemrég bekerült Badacsonyi Kéknyelű köré épült, amelyből – akkor - majdnem minden pincészet elhozta a saját büszkeségét. Egy évvel később, 2015-ben, az illatos fajtákra hívták fel a figyelmet, amely a termelőknek és a fogyasztóknak egyaránt sok örömet szerez. Olyan korai fajtákra, amik még nehéz évjáratban is nagy biztonsággal termeszthetők, fogyasztásuk pedig kellemes indítása, vagy lezárása lehet egy borkóstolónak. Kiváló társai fűszeres, akár távol-keleti, indiai, kínai ételeknek is. A következő évben, 2016-ban nem volt ilyen határozott, központi téma, 2017-ben viszont egy évfordulóra emlékeztek a badacsonyi borászok. Badacsonytomaj, a borvidék központja éppen 30 évvel azelőtt nyerte el a „Szőlő és Bor Nemzetközi Városa” kitüntető címet.

 Idén, 2018-ban már hetedik alkalommal érkeznek meg a badacsonyi borászok Budapestre és veszik birtokba a híres és elegáns New York Palota egy részét. Az előző évek sikere nyomán, a rendezvény népszerűségének köszönhetően a látogatószám markánsan növekedett, így kinőtte a gyönyörű kávéházi helyszínt, ezért idén a 400 négyzetméteres Róma terem és annak előtere ad otthont a programnak. A Balaton-felvidék legkedveltebb borvidékén a talaj és a napfény, a Balaton víztükre és a mediterrán jellegű éghajlat, az itt élő emberek szőlő iránti szeretete és szakértelme csodálatosan harmonikus, tüzes, jellegzetes karakterű borok készítését teszi lehetővé. A kiváló borok mellett a borvidék egész évben felejthetetlen élményeket nyújt: jobbnál jobb programok, gasztronómiai csodák, hangulatos szállások várják az utazókat.

 Ezt a sokszínű kínálatot idén első alkalommal ismerhetik meg így együtt, egy színhelyen a rendezvény látogatói. A kiállítók között ugyanis ott lesznek a legismertebb szálláshelyek, programhelyszínek, kézműves termelők, vendéglátóhelyek képviselői is, akik a borokhoz illő finomságokkal is készülnek. Az is teljesen bizonyos, hogy a rendezvény vendégei kizárólag a borvidéki kínálat legjavával találkoznak az eseményen. A kóstolón felvonultatott borokat ugyanis egy borászokból és más, külső szakemberekből álló bizottság vakkóstoló során előminősítette. Ennek köszönhetően a közönség valóban csodákat kóstolhat, melyek kizárólag a Badacsonyi Borvidéken születnek. Egy olyan páratlan területen, ahol a bazalt, a homokkő, és a Balaton más és más, de mégis egyedülálló jegyeket kölcsönöz a bornak.

Az igazi ínyencek számára ajánlják a szervezők a rendezvényt kísérő két mesterkurzust, neves előadókkal, érdekes témákkal és izgalmas tételekkel. Sánta Zoltán, nemzetközi borszakértő, borakadémikus „Úri muri– a Kéknyelűről őszintén” című előadásában a badacsonyi Kéknyelű sokszínűségét mutatja be hét tételen keresztül. Wolf András, a Salon Étterem és a New York Kávéház executive séfje, a Bocuse d' Or Akadémia tagja, a Séfek Séfe zsűritagja pedig „Borok ételekhez vagy ételek borokhoz…” címmel mutat be bor- és ételpárosításokat. A válogatott badacsonyi borok mellé az általa kreált falatokat kóstolhatják meg a résztvevők. A rendezvényen 14 és 16 óra között a kiállítók meghívásos alapon a szakmai partnereket és a sajtó képviselőit fogadják, 16 óra után minden borkedvelőt vár az exkluzív kóstoló. Belépőjegyek elővételben már válthatók a www.kostolo.badacsony.com oldalon, 6.900 forintos áron, vagy a helyszínen korlátozott számban 7.900 forintért.

 

Kapcsolódó témák