A legjobb képek Londonról

Révay András - 2006. október 17. 22:57

Szabadtéri kiállítás nyílt a Vörösmarty téren, a VisitBritain szeptemberben meghirdetett fotópályázatának legjobb képeiből.


Az október 30-ig látható kiállításra több, mint ötezer képből válogatták össze a legjobbakat. Kiderül belőlük, hogyan, milyennek látjuk mi, magyarok a brit fővárost.


A pályázatot meghirdető VisitBritain magyarországi igazgatója, Gődény Gábor elmondta: az utóbbi négy év alatt megnégyszereződött a Nagy- Britanniába látogató magyarok száma. Jóformán egyetlen olyan szeglete sincs Londonnak, amit ne kaptunk volna lencsevégre, beleértve még a mókusokat is a Hyde parkban. A pályázatra 2300 – túlnyomó többségében igazi amatőr – fotós, 5400 képet küldött be. A nevezők 12 kategóriában - Ikonok, Egzotikumok, Szórakozás, Sex in the City, Megapolisz, Tradíciók, Zene, Időjárás, Hello Tourist, Trendy, Étel és Ital valamint Parking – indulhattak. A pályázat érdekessége az volt, hogy a regisztrációért és a nevezett képek után a résztvevők pontokat kaptak, amelyekkel csak mások képeire szavazhattak.


A beérkezett képeket nemcsak maguk a nevezők, de egy neves szakemberekből álló zsűri is elbírálta. A bizottság tagja volt többek között John Nichols Nagy-Britannia Magyarországra akkreditált nagykövete; Jim McGrath kulturális attasé, a British Council igazgatója, Réz András esztéta, Szamódy Zsolt a Magyar Fotóművészek Szövetségének elnöke, Arató András, a Klubrádió igazgatója, valamint Nagy Katalin a British Airways marketing vezetője. A zsűri és a honlapon regisztráló közönség szavazatai alapján választották ki a kiállításon bemutatott, legjobb 65 képet és a zsűri ezek közül választotta ki a díjazottakat is. A legjobb felvételt beküldők, valamint a legtöbb szavazatot elért 3 pályázó egyenként 20.000 forint értékű fotós ajándékcsomagot kaptak. A közönség szavazatai alapján legjobbnak ítélt Pákozdi Gábor Best Pub c. képével, a zsűri szavazatai alapján legjobbnak ítélt Sebestyén István pedig Look right! c. képével nyert egy-egy két személyes londoni hétvégét.


John Nichols Nagy-Britannia Magyarországra akkreditált nagykövete abból indult ki: azt, hogy egy adott országról milyen kép él az emberekben, gyakran inkább a sztereotípiák befolyásolják, és nem a valóság. Az ezerkilencszázhetvenes évek Londonjához gyakran kapcsolódott a dickensi köd és homály, holott súlyos szmog-helyzet legutoljára 1961-ben alakult ki a brit fővárosban, és azóta a Tiszta Levegő Törvény eredményeképpen a londoni levegő az egyik legtisztább egész Európában. Vannak más ikonszerű képek is - Londonban a piros emeletes buszok, a piros telefonfülkék, a gárdisták a palotánál, a Big Ben, valamint manapság a London Eye, a Temze déli partján felállított óriáskerék. Ami a vidéket illeti, továbbra is a zöld mezők, a zsúpfedeles házak, illetve a sziklák és partvidékek képei az uralkodók.


Mindezek természetesen most is ott vannak, de rajtuk kívül egy sor más dolog is létezik, amit hozzá kell adni a képhez. Nagy-Britannia a tudományos és technikai forradalom élharcosa - vezető szerepet játszik a kutatás-fejlesztésben. Vezető helyen áll a szolgáltatások területén is: különösen a pénzügyi szolgáltatásokban, ahol a londoni City a szektor globális központja, és mint ilyen, körülbelül nyolc százalékkal járul hozzá a világ negyedik legnagyobb gazdaságának bruttó hazai termékéhez. Ez egyben a világ egyik legmultikulturálisabb társadalma is - egyedül Londonban több mint háromszáz nyelven beszélnek az emberek.

Akkor hát a fentiek közül melyik képviseli a „valódi” Nagy-Britanniát? A gárdisták, a londoni taxi és a Big ben, illetve az Uborka (vagyis a Swiss Re biztosítótársaságnak otthont adó felhőkarcoló a Cityben), a London Eye vagy pedig multikulturalizmusunk? A válasz természetesen az, hogy ezek mindegyike. Nagy-Britannia a modernség és a történelem, a haladás és a hagyomány sajátos elegye, ahol múlt, jelen és jövő egységes egészet alkot.


Lényegében egyetértett a nagykövet szavaival Réz András esztéta is. Szerinte a kultúra, amiben élünk, meghatározza, hogyan látunk más világokat, embereket. Mi úgy gondolkodunk, hogy a világ jelentős kövekből, rengeteg múltból áll – a történelemből. Ezért a beküldött képekben is kevés az emberi, bár megtalálhatók apró gesztusok, villanások. Pedig a mai London már tökéletesen átalakult. Élő, modern kultúra, ahol az emberek büszkék arra, hogy a divatjuk egyenlő a nagy olasz, francia divatházak terveivel. A mai London friss, emberekkel teli világ, ahol jó élni! Jó ott lenni egy toleráns városban, ahol ha leülsz a járdára, senki sem kérdezi meg, miért ülsz a földön. Aki még nem járt ott, jobb, ha ezt a mulasztását mihamarább pótolja!

A kiállítás november 1-től 13-ig a Westend City Centerhez költözik, de az internetes közönség számára folyamatosan látható a www.vankepedhozza.hu weboldalon is.


Péntek
többnyire napos
9, 21
Szombat
részben napos
13, 25
Vasárnap
derült ég
14, 29
Hétfő
felhős
15, 25

Hirdetés

Hirdetés

Get Adobe Flash player

Hirdetés

Get Adobe Flash player