2018. december 11. kedd, Árpád napja
Az a jó bor, amitől libabőrős lesz az ember
Révay András
2017.12.06 17:16
Nagyon ritkán van arra lehetőség, hogy tíz – egyaránt a prémium kategóriába tartozó - borásszal találkozzon az ember egyazon este, és ráadásul még mindegyikük borait és történeteit élvezhesse saját hangulatának, kedvének megfelelő sorrendben. Most, karácsony közeledtével, erre kínált alkalmat a Gastro Design díjjal elismert Zwack Füves Bár, az idei decemberi Zwack Open keretében.

Mint az várható is volt, a tél közeledtével kevesebb fehér, inkább több vörösbor szerepelt a kínálatban, rosé is csak elvétve. A Gyöngyöspatán dolgozó Szecskő Tamásban már korán felébredt a vágy: nem pusztán csak termelni, hanem valami egyedit, megismételhetetlent létrehozni. Szabadon élni, harmóniában a természettel. A pincészet két ritkának nevezhető fajtát hozott a bemutatóra. Egy telt, érett szőlőből készült Zöldveltelínit és egy Turánt, mindkettő 2015-ös. Sokáig gondoltuk úgy, hogy a Zöldveltelíni csak Sopron környékén számottevő, mostanában ez megdőlni látszik. Náluk ez az ültetvény már harminc éve létezik. A Turán magyar nemesítésű fajta, Kadarkából, Csabagyöngyéből, Teinturierből és Medoc Noirból hozták létre. Életének első szakaszában ibolyás, rózsás illatjegyeket mutat, később ezeket levetkőzi és jó vörösboros megjelenésű. Mindkét borról elmondható, hogy amióta áttértek az ökológiai gazdálkodásra, a savak jobban megmaradnak a borban. Az ízeknek pedig a tartályos eljárás kedvez, a hordó mindig tesz hozzá „hordófűszereket”, egy kis vaníliát, kókuszt. A pincészetnél „átállás” közben vannak, folyamatban van a minősítési eljárás, biogazdálkodáshoz.

 A Bolyki pincészetből „Jani” nemcsak a borairól híres. Világlátása, életszemlélete is figyelemre méltó. Eger vidékén dolgoznak, termékskálájuk változatos. A Királyleányka, „aki” a Marinka dűlőben lakik - ott ez a szőlő valóban jól érzi magát - reduktív eljárással készült, könnyű, friss, fehérbor. Jani szerint ideális fröccsbor, a nyári melegben vagy a jó ebéd, vacsora után. Esetleg csak úgy, barátokkal fogyasztva. Az „Indián nyár” aminek sajnos a naptárban már vége, de a palackban még ott van – remélhetőleg a poharakba is jut jó sokáig – ugyancsak nem egyszerű szerzet. Olykor kilencvennél is több összetevő alkotja, gondos kóstolásokkal, összeillesztésekkel. Most a Blauburger és az Oportó dominál benne, Jani szerint nem sikerült elrontani, testes, jó egri vörösbor élményét adja.

 A Kislaki Pincészet Balatonboglártól mintegy két kilométerre, Szőlőskislakról, öt vörös, két fehér és egy rosébort hozott erre a bemutatóra. Közöttük három újbor. A 2017-es Birtokbor fehér cuvée, Királyleányka, Rizlingszilváni és Zenit alkotja. A somogyi dombság védett, belső domboldalain, természetközeli szőlőműveléssel foglalkoznak. Az elnevezés, a „birtokbor” azt jelzi, ezek az alapvető fajták, melyek a birtok jellegéről árulkodnak. A rosé, Cabernet Sauvignon, Shyraz és Kékfrankos házasítás, míg a harmadik újbor tiszta Merlot. Ez érintetlen, kezeletlen, szűretlen, kénezetlen állapotában mutatta itt meg magát. Erjedés után rögtön palackba töltötték. Így őrzi meg legjobban a Merlot karakterét, piros bogyós, gyümölcsös ízeit. A rosé ugyancsak gyümölcsös jegyeket mutat.

 A Pfneiszl pincészetet – sok máshoz hasonlóan – még a szülők hozták létre, de azután, 2006-ban, a lányaik, Birgit és Katrin kezébe adták az irányítást. Ők pedig úgy döntöttek: az egyes évjáratokat nemcsak számmal, hanem valami találó névvel is megjelölik. A „Távoli világ” Ausztráliára emlékeztet, és a Sopron környéki birtok területén – bármely hihetetlen – még kenguruk is élnek! Bár a szőlőben még nem jártak, a szőlőleveleket szeretik. A „Távoli világ” cuvée, de nem a kész borok összekóstolásával áll elő, hanem a szőlőfürtöket már a kádban összekeverik. Nagyon egyedi bor keletkezik, ilyet sehol máshol a világon nem találhatunk! Ám, aki megkóstolja, szinte mindenki azonnal beleszeret. Az „Újra együtt” Kékfrankost viszonylag fiatal ültetvényekről szüretelik. Bár reduktív módon, tehát tartályban készül, három hónapig használt barrique hordóban is érlelik, hogy kerekebb legyen az íze. A Prémium Kékfrankos már 18 hónapot tölt barrique hordóban. A legértékesebb, a „Mesés vidék” Kékfrankos, 2007-es évjárat, 4 évig érlelték barrique hordóban, és ugyanannyit magnum palackban. Ez a bor mutatja meg igazán, hogy mire képes a Soproni borvidék.

Volt vendége a téli Zwack Opennek a Délvidékről is. A Maurer Pincészet Hajdújáráson, a szabadkai homokpusztán, a Palicsi és a Ludasi tavaktól északra található. A bemutatóra 2016-os Kékfrankos sillert, Kadarkát, Pinot Noirt, Cabernet Sauvignont, Merlot-t hoztak. Náluk a Kadarka mindig különlegességnek számít, „ezerarcú” fajta. Most is egy nem annyira szokványos, de nagyon gazdag Kadarkával jelentek meg. Aki kóstolta csak csupa jót mondott róla. Enyhe hozamkorlátozást alkalmazva szüretelték. Lebogyózás után héjon ázott 10-12 napig, utána préselték. A kierjedt újbor a hordóban egy évig finomseprőn állt, nem fejtik át. Szűretlenül, derítetlenül palackozzák. A siller készítésénél – házi receptjük szerint - a szőlő kétharmadát nem áztatták héjon, egyharmada 48 órát állt. A kettő házasításából születik náluk a siller.

 A Ráspi borászatnál csak 40-100 éves tőkékről szüretelnek. Asztalukon igazi különlegességekkel is találkozhatott a Zwack Open látogatója. Ilyen volt például a 2009-es Máté cuvée, ami a 2006-os után most került először újra palackba, tehát közel száz hónapot volt hordóban. A név onnan adódik, hogy 2004. december 12-én megszületett a tulajdonos Máté fia, a Máté cuvée ihletője. Ő az a hely, ahol ebben a furcsa világban egy kis megnyugvást és menedéket talál a lélek. Ez a bor mindig arról szól, hogy a legszebből a legszebbet! Az összetétel mindig változik, de csak a legjobb évjáratokban készülhet ilyen bor. Talán idén is lesz, ám az mindig a hordóban dől el. A bort nem készítik, hagyják megszületni. Soha nem az számít, milyen fajta bor van, sokkal inkább, hogy honnét van a szőlő. Milyen a talaj, milyen a dűlő, milyen az évjárat? A Mátéban a százéves tőkék közül is válogatva Kékfrankos, és egy kevés Zwigelt tőkeválogatás található. Illata annyira jellegzetes, hogy kissé távolabbról is felismerhető, ám egy mondatban összefoglalva: „A jó bor olyan, mint az igazi szerelem, amitől libabőrős lesz az ember.”

Kapcsolódó témák

A borkedvelők körében már évek óta tisztes rangot vívott ki magának egy hagyományos rendezvény a Zwack Múzeumban. Ám az idei utolsó Zwack Open még külön nevet is kapott – nem véletlenül. Az Adventi Zwack Open során tíz kiállítóval, az ők közel ötven borával, ráadásul még néhány meglepetéssel is találkozhatott a látogató.

A borkedvelők már a nyár kezdetén rendszeresen kérdezgetik, milyen lesz az évjárat? Pontos választ persze a legutolsó pillanatig sem képes senki adni, és ez a legutolsó pillanat ilyenkor érkezik el. Pohárban vannak az újborok. A XV. Újbor és Sajt Fesztiválon borász és fogyasztó egyaránt meggyőződhetett arról: a 2018-as évjárat jónak nevezhető!

Igaz ez akkor is, ha eltekintünk a gyermek születésének misztériumától és a kifejezést a szó tágabb értelmezésében fogjuk fel. Minden évben eljön az ideje a borok születésének is, szeretjük, keressük, várjuk az újbort, a szüret utáni első megjelenését nagy érdeklődés kíséri. Míg korábban csak a franciáknál volt nevezetes ünnep az újbor, a Beaujolais Nouveau megérkezése, az elmúlt években nálunk is mind népszerűbbé vált ez az esemény. Olyannyira, hogy az idén már tizenötödik alkalommal fogja megtölteni a Vajdahunyad vár termeit az Újbor és Sajt Fesztivál közönsége.

Akik részt szeretnének venni Európa legnagyobb sörünnepén, azoknak nem kell egészen Münchenig utazniuk, hiszen most Budapesten is átélhetik a legnagyobb sörfesztivál minden örömét 2018. szeptember 27-30. között az Októberfest Budapesten! Az arányok persze mások lesznek, de ez számunkra inkább kellemesebb.

Mielőtt a cím, így együtt olvasván bárkiben is megütközést keltene, sietünk leszögezni, a szavaknak ezúttal egyáltalán nincs semmi bántó, obszcén tartalma, jelentése! Rövidesen találkozhatunk velük üzletek polcain, érdekes új borok palackjainak címkéjén. Ezek mindhárman bornevek!

Blog ajánló
Városlátogatások Fót - A Szeplőtelen Fogantatás római katolikus templom
A Szeplőtelen Fogantatás római katolikus templom (Szent István templom):Fót legjelentősebb műemléke, a 1825-55 között épült romantikus stílusú templom.Gróf Károlyi István olyan templomot kívánt építtetni, amely egyben családi temetkezőhelyül is szolgál és a tervek elkészítésére Ybl Miklóst kérte fel.A magyar romantika legjelentősebb alkotása, két egymás fölé épített templomból álló négytornyos, háromhajós, monumentális építmény. A homlokzaton a Szeplőtlen Szűz 3 méter magas szobra látható.A templom három hajója közül a középső mennyezete kazettás, aranyozott gerendázattal készült.A két oldalhajó egy-egy mellékoltárhoz vezet, a bal oldali oltárkép a sárkánnyal viaskodó Szent Györgyöt, a jobb oldali Szent Franciskát ábrázolja.A középhajóból márványlépcső vezet fel a szentélybe, melynek boltozatát és oldalait freskók díszítik.A főoltár képe a Szeplőtlen Szűz Máriát ábrázolja.A jobboldali torony alatt lévő kápolnában van Szent Lucentius vértanú ereklyéje, egyházi tekintetben a templomnak ez a legnagyobb kincse.A vértanú földi maradványait IX. Pius pápa ajándékozta a templomnak; személyesen ismerték egymást Károlyi István gróffal, s a pápa ezzel az ereklyével jutalmazta a hitért és a művészetekért egyaránt nagy áldozatokat hozó grófot. Az altemplomban a csodálatos carrarai márványból készült szobrok, Pietro Tenerani alkotásai. Az altemplomban található Károlyi István és családtagjainak sírhelye.Készítettem egy videót is a templomról. A kísérő dalt Zámbó Jimmy ebben a templomban énekelte.http://www.youtube.com/watch?v=xsEXkIbUgBs
Városlátogatások Korfu, a zöld sziget
Korfu, a zöld szigetKorfu a Jón tengerből kiemelkedő mediterrán sziget, buja, dús növényzetével érdemelte ki a turisták által ráragasztott jelzőt: „A zöld sziget” Ezen a szigeten esik a legtöbb eső a görög szigetvilágban. Az elnevezés különösen a kora-nyári időszakra igaz, mert nyár végére a forró, görög napsütésben még a falevelek is lebarnulnak. Korfu szigetéhez több mitológiai történet is kapcsolódik. Már a sziget nevének eredete is érdekes. Egyes kutatók szerint Korfu Kerküra nimfáról kapta a nevét. Poszeidón itt rejtette el szerelmét. A tengerek istene beleszeretett a gyönyörű nimfába és elrabolta. Nem volt hova rejtenie a lányt, ezért megvásárolta a szigetet és elnevezte Korkürának. A sziget első lakóit Poszeidón és Kerküra gyermekének, Phaiax leszármazottjainak tartják, a mai lakosság őseit phaiákoknak hívják.Korfu, Homérosz Odüsszeiájában megemlített phaiákok gazdag szigete. Odüsszeusz "kővé dermedt" hajója ma is ott horgonyoz Paleokasztritsa mellett. A kolostorral szembeni szikla volt a legenda szerint Odüsszeusz hajója, amelyet Poszeidón kővé változtatott.Egy kis történelem:Korfu stratégiai fekvése és szépsége miatt több birodalom uralma alá is tartozott, végül 1864-ben lett a Görög Királyság része. A fővárosa, a sokszínű Kerkira a mai napig megőrizte a római, a bizánci és a velencei korok jellegzetességeit. A klasszikus értékek jól megférnek a természeti kincsekkel és a modern infrastruktúrával. 2007-ben felkerült a Világörökségek listájára. A sziget védőszentje Szent Szpiridon, aki 1553-ban Korfut megmentette a pestisjárványtól, majd 1716.-ban elűzte a törököket. A csata egyik sorsdöntő pillanatában megjelent az erőd bástyáján egyik kezében kereszttel másikban égő fáklyával, közben a mennydörgő égbolton villámok cikáztak, a törökök pedig úgy megrémültek a látványtól, hogy elmenekültek és soha többé nem tértek vissza Korfura. Ennek emlékére minden évben, augusztus 11-én látványos körmenetet tartanak. Hálájuk jeléül a sziget lakosai ma is gyakran látogatnak el templomába a szent ereklyéihez. A város:A vidám hangulatú város túlnyomórészt velencei stílusú épületeihez jól illeszkednek a francia és angol építészet elemei. Az óváros szűk, macskaköves sikátorai mellett többszintes épületeket láthatunk, a sétálóutcákon kávézókkal és éttermekkel.A városképet a Régi erőd uralja, mely többszöri újjáépítés után mai formáját 1715-ben kapta. A Szent György kápolna klasszicista épületét az angolok emelték. Fentről gyönyörű kilátás nyílik a városra és a kék tengerre.Esplanada tér:A város központja a régi erőd bejáratával szemben kialakított hatalmas tér. A tágas, levegős teret gyönyörű épületek szegélyezik, melyek az eltérő stílusok ellenére harmonikus összhangba olvadnak. Óváros felöli oldalán áll a Liston árkádos épülete. Ezt a szuezi csatorna építőjének édesapja Leseps mérnök tervezte. A nyári nap elől kellemes menedéket nyújtó árkádsoron lévő kávézók teraszán megkóstolhatjuk a frappét, ami görög módra készített jegeskávét jelent. A tér északi oldalát a Szent Mihály és György palota foglalja el.Homérosz által megénekelt sziget szépsége és a görög életérzés a mai napig vonzza a turistákat. A hely hangulata magával ragadó, elfedi az elhanyagolt, felújításra váró épületek látványát.Végezetül korfui tartózkodásunk egy aktualitása:„Péntek reggel, helyi idő szerint 10:12-kor a Richter -skála szerinti 5,1-es erősségű földrengés rázta meg Görögország középső részét. A legnagyobb földmozgások a Plastiras-tó mellett, Kartditsa elnevezésű településtől nyugatra voltak, de a földrengést Korfu szigetén is érzékelték. A földrengés sehol sem okozott nagyobb károkat, és sérültekről sem érkeztek hírek.”Úgy megijedtünk, hogy rögtön legurítottunk néhány pohár ouzót.Nézzünk meg egy videót:https://www.youtube.com/watch?v=IkWAwyL0rJU                                                                                                           By vinpet
Partnereink


Keress bennünket a Facebookon!