2019. július 22. hétfő, Magdolna és Magda napja
Az oszlopok között
Révay András
2019.02.11 16:42
Úgy tűnik, nem volt véletlen a Próféta Galéria névválasztása. Ha a jövőbe talán nem is látnak, de jó érzékkel válogatnak a lehetőségek között. A Budapesten, 2012 márciusában megnyílt tágas térben csak nagyon ritkán volt kíváncsi egyszerre annyi látogató a legújabb tárlatra, mint február 9-én. A Magyar Nagyoriens szervezésében megnyílt, és március 3-ig látogatható kiállításon négy – egyenként is különlegesnek számító – művész mutatkozott be.

 Igazán nehéz volna megállapítani, mi a közös bennük, mi az összekötő kapocs, ami mégis egységes egésszé olvasztja a tárlatot. Van közöttük, aki táblaképet fest, van, aki inkább grafikával foglalkozik, egyikük már évtizedek óta alkot, de még soha nem volt kiállítása, ez az első, más pedig már többször is a közönség elé lépett műveivel. Ők négyen előzetesen eldöntötték egymás között, hogy „keverik” a képeket. Tehát nem elkülönített csoportokban találjuk az egyik vagy másik művész munkáit a kisebb-nagyobb termekben, még csak témacsoportokat sem hoztak létre, az összhatás mégis meglepően harmonikus. A képek előtt sétálva, kezdetben nem nagyon lehet tudni, mi az, ami négyüket összehozta, egyetlen kiállításra?

 Ilyenkor az ember a címből indul ki – adta az útbaigazító tanácsot Götz Eszter, újságíró, művészeti író a megnyitóra összegyűlt közönségnek. Az alkotók azt a címet választották a kiállításuknak, hogy AZ OSZLOPOK KÖZÖTT. Mivel pedig itt körbenézve nem látunk oszlopokat, kicsit távolabbra kell tekintenünk, térben és időben egyaránt. Gondolhatunk az oszlopcsarnokra, ami kétezer évvel ezelőtt Athénban, a piac mellett állt és a filozófusok az oszlopok között sétálva tanították a fiatalokat az élet helyes szemléletére. Vagy ha nem akarunk ilyen messze menni, közeledhetünk egy kicsit a jelen felé és gondolhatunk a középkori katedrálisok gótikus oszlopaira. Ám ha körülnézünk a művek között itt a teremben, annyi biztosan látszik, hogy nem egy korszak megidézéséről van szó, nem is konkrét oszlopokról, még kevésbé oszlopcsarnokról.

Sokkal valószínűbb, hogy láthatatlan oszlopokra kell gondolni! Nem valódi építményt jelképez a szó, nincsen teteje, ami felülről határolná és falak sincsenek, melyek körben gátolnák a kilátást. Inkább egy olyan nyitott szerkezetről kellene beszélnünk, ami talán egy általánosnak tekinthető mérce. Amihez az ember mérheti magát. Ami sokfelé irányt mutat, de nem veszi el a szemhatárt, sem fölfelé, sem oldalt. Minden irányban nyitott és olyan mércét ad, olyan arányt határoz meg, amivel egy művész – ez a négy művész – alkotásaival viszonyulni tud. Ha ezt a gondolatot irányjelzőnek elfogadva lépünk a képzelt oszlopok közé, érdekes összehasonlításra kínál alkalmat, hogy – így együtt - mit mutatnak nekünk ezek az alkotók.

Nacsády András az, aki már úgy fél évszázada fest, rajzol, ennek ellenére most először szerepel kiállításon. A hetvenes évek elején elhagyta Magyarországot, azóta sokfelé élt, először Olaszországban, később, a leghosszabb ideig Franciaországban. Képein életének helyszíneit láthatjuk. Főleg tájakat, városi és vidéki tájat ábrázol, munkáin csak nagyon kevés ember jelenik meg. Kitett pár olyan képet is, amit még a hetvenes évek közepén, a Beat-korszak „dühöngésében” készített. Nagyon érdekes az, ami onnan kezdve, a kilencvenes évekig, majd a máig tartó útján felbukkan. Ahogy eljut egy egészen más, nagyon visszafogott, inkább az impresszionista festészet felé menő, egészen finom eszközökkel dolgozó stílusig. Annak ellenére, hogy tájképein elég ritkán látunk emberfigurát, mégis, történetek vannak benne. Különleges tehetsége van arra, hogy igen kevés eszközzel roppant sokrétű világot legyen képes megjeleníteni.

Csongrádi János, építész. Csak néhány éve vesz részt, mint képzőművész kiállításokon. Az ő eszköze a vonal, leginkább tussal rajzol, tehát nagyon kemény világot tár elénk. Van olyan képe, ahol egyetlen vonallal választja el az őt izgató elemet a maradéktól. Szakmája okán érthető, hogy leginkább házakat rajzol, de nem új házakat, hanem régieket. Most utcarészleteket, útirajzokat állított ki, Jeruzsálemtől Lisszabonig. Képeiből úgy tűnik, valamiféle rendet keres, Ami talán nem is a látványból adódik, hanem belülről. Ennek ellenére – vagy talán pont ezért – nagyon jellemző a képeire a zeneiség. Sok olyan rajza van, amit akár le is lehetne kottázni, megfelelnének valamilyen belső dallamnak. Lehet: ez is egyfajta szerkezet, amit rávetít a világra, mondhatjuk inkább úgy, hogy meglát a világban.

Ők ketten azok, akik a külső táj elemeit használják díszletként, a másik két alkotó viszont inkább „belső tájjal” dolgozik. Hollai Krisztina képein megjelennek ugyan konkrét elemek, de nagyon különös összefüggésben. Látunk horgonyt, oszlopot, templom homlokzatot, kulcsot, napot, sugárzó kereket, létrát, kígyót, de egészen más kapcsolatban állnak egymással, mint amit az ésszerű logika diktál. Képeit ugyanis nem a racionalitás szerkeszti egybe, hanem a nagyon is intuitív gondolatmenet. Nem is a leolvasható elemek az igazán izgalmasak nála, sokkal inkább, ami összeköti őket. Az irányok. Nem használ perspektívát. Van olyan képe, ahol mintha egyszerre látnánk szemből és felülről azt, amit ábrázol. Alkotásai dinamikusak. Nagyon vastag felületeket használ, vendéganyagokat is dolgoz bele, ezáltal a képei, kollázs kompozíciói a térbe is kilépnek.

 Gályász Attila szintén belső tájakon kalandozik, de ő konkrét elemeket mutat föl. Minden képe az emberi élet egy – egy nagy kérdése, kompakt megfogalmazásban, mintha kiáltvány lenne. Nem használ részleteket, ami azért is érdekes, mert korábban fotorealisztikus festőként kezdte. Az ilyen stílusban készült műveknél nagyon nehéz megkülönböztetni a fotót a festménytől – annyira ki vannak dolgozva rajtuk a részletek. Mostani művein ezzel szemben – a részletek helyett – igen erős, expresszív állításokat látunk. Súlyos kérdéseket feszeget: az idő, a találkozás, a magány, a félelem, a társas együttlét és a társas magány, a születés és az életből való kirobbanás témáit dolgozza fel. Ezekkel a mélyen bennünk élő kérdésekkel szembenézni, hallatlan bátorság kell! Egyedüli támasza az általa kidolgozott színvilág: leginkább egy nagyon sötét, nagyon intenzív kék, amit akár „mindenségkék”-nek is elnevezhetünk. Ezt csak néhány más szín egészíti ki, a pirosak, a zöldek, a barnák, amik talán színkódként is olvashatók.

Mivel kezdetben a tárlat címét próbáltuk megfejteni, figyelmesen szemlélve a képekeit azt látjuk, hogy ez a négy ember az oszlopok között nem áll, hanem mozog. Állandó úton levés érezhető ki alkotásaikból, keresnek valamit egy vándorúton, ahol a cél talán nem is a megérkezés, a befejezés, hanem az úton levés. Remélhető, hogy mindaz, amit tapasztalataikból egyenként átadnak ezen a kiállításon, az a nézőket saját útkereséseikben is segíteni fogja.

 

Kapcsolódó témák

Két bolgár művész, egy szobrász és egy festő alkotásaiból nyílt közös kiállítás a budapesti Bolgár Kulturális és Tájékoztató Központban. Kettőjük együttes bemutatkozása cseppet sem véletlen, művészi felfogásukban ugyanis határozott rokonság figyelhető meg.

A budapesti Koreai Kulturális Központ látogatói már megszokták, hogy az itt megrendezett kiállítások mindig valamilyen különlegességet állítanak a középpontba. Nincs ez másként most sem, az Eszterházy Károly Egyetemmel közösen létrehozott, és december 16-ig látható YATOO című kiállítás esetében sem.

A Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításain a 19. századi anyag mindig is fontos helyet foglalt el az épület legreprezentatívabb, első emeleti termeiben. Harminc év után ezt az állandó kiállítást most új szempontok szerint újrarendezték. Ráadásul a jól ismert remekművek mellett, közel egyharmad részben, olyan alkotásokkal is bővült, amelyeket eddig csak ritkán láthatott a közönség.

A szakembereket és a közönséget is egyaránt meglepő eredmény született a 2016-ban már huszonnegyedik alkalommal meghirdetett, „Az év természetfotósa” pályázat értékelése során. A pályázat történetében mind ez idáig soha nem fordult elő, hogy a rangos szakmai versengés úgy a felnőtt, mint az ifjúsági kategóriában kettős győzelmet hozott volna!

2016.10.30 20:35

Melyik városban van hazánk egyetlen diadalíve, hol találtak nálunk múmiákat, hová érkezett annak idején az első vonat, az első dunai gőzhajó és az első villanyvonat? Hol van Magyarországon a legnagyobb tokaji bor gyűjtemény? Mindezeken kívül még számos hasonló kérdést tehetünk fel, de talán már ennyiből is kitalálható: Vácról van szó.

Blog ajánló
Egy nap a városban Kipróbáltuk a fagyit, amiről most mindenki beszél - Kell fagylalt?
Az utóbbi hetek legfontosabb híre volt fagyi fronton, hogy egy kultikus vidéki fagyizó nyitott budai egységet. A mindszentkállai Kő fagyi? egy olyan nevet választott, ami kicsit a budai úri népeknek ad fricskát. A Kell fagylalt? név önmagában nem poén, de a Kő fagyi? mellett egyértelmű a poén. A hely az Artigiana Gelati, szintén kultikus budapesti fagyizótól nem messze található, picit kiszorulva a Déli - Moszkva tér fő ütőereinek forgalmából, a csendeskés Maros utcában. Amikor ott jártunk, előbbi intézményben 20 fő állt sorba, utóbbiban senki. De ez azért elég hektikusan változik. Meg hát új hely még, de fontos tudni: nincs sor, nem kell fél órát várni, hogy kipróbáld azt, amikről most minden fagyiőrült beszél. A gyümölcsfagyikban nincs tej, tehát tejérzékenyek is simán ehetik, és az ízük mesés. Mégsem ez az igazi erősségük szerintem, én legalábbis a több helyen is kapható Damniczki-féléket, na meg a miskolci Desszertemben kaphatóakat jobban szeretem. Nekem a tejes fagyik jöttek be jobban, a csokoládé, tökmag, és főleg a mogyoró. A gombócokat itt nyugodtan nevezhetjük, debreceniesen, gömbnek. Mert azok, nemcsak a kanálból való távozás után, de kint, a melegben tíz percet ülve is. A citromot leszámítva mindegyik olyan stabilan tartotta magát, mint egyes kerekded szilikonbetétek a ráncosodó bőr alatt. Már-már gyanúsan jól bírták a kiképzést, és a kanál alig tudta megkarcolni őket később is, ami egyrészt jó, mert a nagy melegben tovább tart az állag, másrészt fura érzés ezt az állagot nyalni, vagyis inkább harapni. A Kell fagylalt? egy nagyon jó új fagyizó Budapesten azoknak, akik természetes ízű, jó minőségű fagyikat szeretnének kóstolni. Próbáljátok ki, a héten óriási meleg jön, most még tűrhető, most még annyian sem lesznek, mint eddig. Odabent le lehet ülni, a fagyi gömbje 350 forint. Kell fagylalt?Cím: 1122 Budapest Maros utca 17.
Egy nap a városban Elfogytak Budapest szabad tűzfalai? Lefestették az első budapesti tűzfalfestményt, a Vasarelyt
Amikor a folyamat elkezdődött, nem hittem volna, hogy idáig jutunk. Ma gyakorlatilag lépten-nyomon új tűzfalfestménybe botlunk, az egykor mindenfelé ásító, sokszor leromlott állapotban is lévő tűzfalakra egyre több helyen pingálnak színes alakokat. Eleinte találgattuk, melyik mit jelent, aztán versenyeket is rendeztek így, az utcán. Utcai művészet témakörben. Aztán, ahogy egyre több jött, egyre immunisabbak lettünk a dologra. Ahogy általában lenni szokott, a valódi aranykor sosem az akkor élőknek izgalmas. Az aranykor mindig előtte izgalmas, amikor beindul, és utána, amikor már nincs. A mai tűzfalfestmények egy része tetszik, más részük nem. Egy részüknek van célja, értelme, rendeltetése, másoknak nincs. Nekem nyilván azok tetszenek jobban, amelyeknek van: ilyen például a Róth Miksa festmény, ami Róth Miksa egykori lakóháza - ma Róth Miksa emlékház - közelében került fel a falra, így hatalmas, mindenki által látható formában tárja elénk a művész egy alkotását, és egyben tanít, hogy itt a közelben történt valami ezzel az alkotóval. És még sorolhatnám, de nem teszem. Az első budapesti tűzfalfestmény rendesen megelőzte ezt az aranykort, meg minden azt követő kezdeményezést. Ezt mindenki ismeri: Victor Vasarely egyik alkotását vitte fel a Városháza Park-i tűzoltóság falára Rapa és Vegaz, a Színes Város égisze alatt, immár 9 éve. Az alkotásnak szimbolikus jelentősége volt. Egyrészt ez volt az első, ezzel indult el a budapesti tűzfalfestés folyamata. Másrészt Victor Vasarely, született Vásárhelyi Győző művei egyébként is utcán bukkannak fel itt-ott, szülővárosomban, Győrben például a színház oldalán nézegettem minden nap gyerekkoromban egy művét. Ez a szimbólum most eltűnt. Helyette a napokban ez látszott: Aztán ez: De még nincs kész, legkorábban vasárnap lehet számítani az átadásra (frissül majd a poszt a kész művel). Lefestették tehát - az elsőt. Talán mert elfogytak a szabad felületek? Vagy az utcai művészet, a falfestmény sorsa, hogy vége legyen, átfessék, átadja a helyét az újnak? Megkérdeztem Flór Pétert a Színes Várostól: kiderült, hogy ők festik át a saját első munkájukat, és nem azért, mert nem szerették, vagy mert elfogytak a felületek. A fő ok elmondása szerint az volt, hogy a Vasarely alját hónapokkal ezelőtt telegraffitizték egy éj leple alatt, és ahelyett, hogy helyreállították volna a régit, kitaláltak egy újat. A fal mostantól olyan oplimpikonok előtt állít emléket, akik Budapest nevét öregbítették, olyan sportolók, mint Zsivóczki Gyula, Gyarmati Dezső, Balczó András vagy Egerszegi Krisztina. És nem, nem fogytak el a szabad felületek, a következő tíz évben még simán tudnak dolgozni Péter elmondása szerint üres felületre. Mostantól emlékeinkben létezik már csak az első, ami nekem egyébként nagyon bejött, mert visszafogott volt, nem harsányan, szélig tartó telítettséggel nyomta az arcunkba a színeket, hanem egy igazi művész érzékeny, arányos, valamit és semmit is tartalmazó munkájával. Áginak köszi a képeket
Városlátogatások Kalocsa a Sárköz gyöngyszeme
Kalocsa a Sárköz gyöngyszemeEgy kis történelem:A jelentős történelmi és vallási múlttal rendelkező település már a honfoglalás időszakától Árpád fejedelem székhelye volt. Az első egyházfő Asztrik volt, aki a koronát hozta Istvánnak. A már klasszikusnak mondható diák fogalmazás szerint, ő kente fel a trónra Istvánt. Kalocsa hangulatos városa egyidős a magyar államisággal, 1000 év óta a magyar katolicizmus egyik központja az érseki rangra emelt egyházmegye. A híres érsekek közül Csák Ugrin a tatárok ellen, míg Tomori Pál a törökök ellen harcolt.Kalocsát eredetileg Colocsa néven említették, mivel a colosa lápos területet jelent és Kalocsa területe a Duna mocsaras árterén feküdt. Látnivalók:Római katolikus Nagyboldogasszony székesegyházA tekintélyes barokk székesegyház középkori alapokra épült a XVIII. században. Itt őrzik Szent Piusz földi maradványait. A tornyok csúcsára helyezett aranyozott gömbökbe egy emlékiratot, valamint szentek ereklyéit zártak. A tornyokat összekötő hídon Péter és Pál apostolok között Mária szobra látható.A Szentháromság téren, a székesegyház mellett található az érseki palota épülete. Az egykori épületet Gróf Batthyány József leromboltatta, a maradványait pedig beépítette a ma is látható barokk stílusú palotába. A dísztermében látható Liszt Ferenc zongorája, amelyen több hangversenyt is adott. Szintén itt találjuk hazánk legnagyobb egyházi könyvtárát, ahol mintegy 150 ezer kötetet őriznek gyönyörű barokk környezetben.Érseki KincstárA számtalan ritkaság mellett itt állították ki a drágakövekkel ékesített, aranyozott ezüst Szent István-hermát.Jelenleg az egész Szentháromság tér építési terület, sajnos nem látogatható. (2019)Kalocsai paprika:Az első írásos utalás a fűszer és gyógynövényként ismert növényre, az 1703. évi összeírás csanádi jobbágy lajstromban található. Később a paprika már az érseki uradalom számadásaiban is szerepel. A város határában csak a XIX. század végén kezdték el nagyobb arányú termesztését, de a feldolgozás háziipari jellege mégis sokáig fennmaradt. A Kalocsai Paprikakísérleti és Vegyvizsgáló Állomást 1917-ben nyitották meg, itt kísérletezte ki Horváth Ferenc az első csípősségmentes paprikát. A Paprika Múzeumban láthatjuk a jellegzetes fűszernövény történetét és termesztését. Belépve azonnal megcsapja az orrunkat a fűszerpaprika különleges illata. A múzeum kiállítása bemutatja a hagyományos kisüzemi termesztés fázisait és az alkalmazott munkaeszközöket.Népi motívumok:A város a magyar népművészet egyik leghitelesebb bázisa. A kalocsai hímzés, tojás, porcelán, bútor és falfestés méltán ismert nem csak Magyarországon, de az egész világon is. Ügyes kezű asszonyok virágokkal pingálják tele a lakóházak falát és a tornácokat.Korábban a kalocsai hímzés és a kézimunka kizárólag fehér volt, majd ezt követte a fekete és a kék-fekete. A napjainkban jellemzően zöldet, rózsaszínt, illetve sárgát hasznának, a ma is kedvelt szív alakú virág motívum pedig az életet és a szeretetet jelképezi. A helyi színek elnevezése is kifejező: a tulipiros, a csertői piros, a lángszín, a borszín, a libazöld, az irigy-sárga, a fecskenyak-vörös, a vadgalamb-kék, a gálic-kék és a bársony-kék. Ja, és ne felejtsük ki a színek közül a paprika-pirosat sem, hiszen a paprika-motívum a kalocsai hímzésekben is látható.  A kalocsai asszonyok miért vettek magukra több alsószoknyát? Az asszonyok, lányok színes rakott kasmírszoknyát hordtak általában 2-4 alsószoknyával. Háborús időszakban előfordult 8-12 szoknyát vettek egymásra, hogy az esetlegesen erőszakoskodó katonáknak elmenjen a kedve a kicsomagolástól.Nézzünk meg egy videót is:https://www.youtube.com/watch?v=Ci_CditiBrA                                                                                                       By vinpet 
Városlátogatások San Gimignano, a középkori Manhattan
San GimignanoSan Gimignano mint szinte minden toszkán település, egy dombtetőre épült. Történelme az ókorig nyúlik vissza, a városka eredetileg egy etruszk település volt és San Geminianus püspökről kapta a jelenlegi nevét, aki a legenda szerint megvédte a helyieket a hunok támadásától. Imáinak hatására olyan sűrű köd szállt a környékre, hogy Attila a félelmetes, „Isten ostora” jelzővel illetett hun vezér is eltévedt seregével együtt. Némileg árnyalja a romantikus történetet, hogy Szent Geminianus 397-ben halt meg, Attila pedig 405-ben született, de ki törődik ilyen apró részletekkel az évszázadok távlatából.A körös-körül olíva és szőlőültetvényekkel, magasba törő cédrusokkal övezett, etruszk falakkal körülvett, felhőkarcolókkal tarkított várost középkori Manhattan" néven is említik.A Rómába vezető zarándokút, a Via Francigena a városon haladt keresztül, ennek köszönhetően a település virágzó közlekedési és gazdasági központtá nőtte ki magát.A városka virágkorát, a XIII-XIV században élte, amikor a gazdag családok egymással versengve építkeztek, mintegy fitogtatva a hatalmukat. Mivel a város, fallal volt körülvéve, szélességben nem lehetett terjeszkedni, maradt a magasság. Magasabbnál magasabb tornyokat építve, az 1300-as években már 72 torony emelkedett az ég felé, volt, amelyik a 70 métert is elérte. Ezek a tornyok az egymással harcban álló családok védelmére is szolgáltak, mivel a bejárataik olyan magasan vannak, hogy csak létrán lehetett felmenni. A rivalizálást megelégelve a városvezetés elrendelte, hogy egy torony sem lehet magasabb, mint a városháza tornyánál (Palazzo Communale).Az 1338-ban az Európán végig söprő pestisjárvány San Gimignanot sem kímélte, a város szinte teljesen elnéptelenedett, a 72 toronyból csupán 13 maradt meg, de a város arculata ma is szinte olyan, mint a középkorban. Az építészet emlékei tökéletes állapotban maradtak fenn, úgy érzi az ember, mintha egy filmforgatás kellős közepébe csöppent volna. Nem véletlen, hogy a városka több mint 30 történelmi film forgatásának adott otthont, köztük a hét Oscar-díjat nyert Szerelmes Shakespeare, vagy a Zeffirelli által rendezett Tea Mussolinivel.Történelmi központja az UNESCO Világörökség része. Ide tartozik a többi között a Piazza del Duomo.A „Tornyok városa” híres fehér boráról. A Vernaccia di San Gimignano-t a vidék domboldalain termő ősi Vernaccia szőlőből készítenek. Ha autentikus környezetben szeretnénk megkóstolni ezt a nemes italt, látogassunk el a Strozzi hercegi birtokra, ahol a finom borok mellé, nagyszerű toszkán vacsorát is kapunk.San Gimignano minden évszakban számos programmal várja a látogatókat, a toszkán finomságokat kínáló apró üzletek, a művészeti galériák és az évről évre megrendezett történelmi játékok, fesztiválok maradandó élményt kínálnak.Nézzünk meg egy videót:https://www.youtube.com/watch?v=G0AenGQSRIY                                                                                                                                 By vinpet
Partnereink


Keress bennünket a Facebookon!