Az előző cikkekben szó volt a Balaton sekély-tavi jellegéből adódó egyediségekről, a „vízállás-történelemről”, az utóbbi 2 ½ év vízszint csökkenéséről, a vízháztartásról és a stabil vízpótlás szükségességéről.
A tó magas vízállásait leeresztéssel kezelni tudják, míg tartós szárazság következményei elháríthatatlanok. Mondhatnák, mert egyes kutatók mondják is, hogy évszázadok, évezredek során is ez volt a helyzet, a természet a korrekciót mindig elvégezte, most is elfogja. Ez igaz, de akkoriban a tónak nem volt turisztikai, jelentősége. Ma már a parton kiépült épületek létesítmények és infrastruktúra miatt nem emelkedhet a vízszint úgy, ahogy az időjárás erre készteti. Ugyanígy nem csökkenhet egy bizonyos szint alá sem, mert ha ez megtörténik az ország egyik legnagyobb idegenforgalmi térsége károsodik, nemzetgazdasági méretű kedvezőtlen hatást okozva. A magas víz ellen védekezni tudunk, az alacsony vízállással szemben viszont tehetetlenek vagyunk.
Az alacsony vízállás káros hatásai
A bevezetőben említett nemzetgazdasági hátrányokon túl, a tartósan alacsony vízállás több kedvezőtlen jelenség előidézője lehet. Az idősebbek emlékeznek még az ötvenes, hatvanas években tapasztal hinrasodásra. A Balatonon az iszapban mindig meglévő tápanyagokon kívül, a hínár elszaporodását két tényező segíti elő: a kedvező fényviszonyok és az alacsony vízállás. A hetvenes évekre eltűntek a hatalmas északi parti és Keszthelyi öbölben előforduló hínármezők, mert az algásodás következtében a fény nem hatolt be a víztest mélyebb rétegeibe, a fenék közelébe. Az elmúlt 25 esztendőben több százmilliárd forintért végrehajtott vízminőségvédelmi beruházásoknak köszönhetően, (kisbalatoni tározók megépítése, csatornázás a partmenti településeken, vízvédelmi tározók létesítése a déli parti és szigligeti öbölbeli befolyókra stb.) jelentősen csökkent az algásodás és a vízminőség időnként már a 40-50 évvel ezelőttire hasonlít. A hinarasodásnak ez a fénnyel kapcsolatos feltétele tehát újra adott. Mégsem kezdődött el a 90-es évek végén, mert tartósan magas volt a vízállás. A hínárfajok többsége ugyanis 1,00 m vízmélységnél sekélyebb vizeket kedveli. Egy-egy faj tolerálja csak az 1,70-1,80 m-es vizet. Magas vízszint tartásával tehát az algaszegény vízben is meg lehet előzni a hínárfélék elszaporodását. Az alacsony vízállás ellenben kedvez a terjedésüknek, ahogy ezt idén már sok kikötőben és a Fonyód – Fenékpuszta közötti partszakasz mentén észlelni lehetett.
A tartósan alacsony vízállás káros hatása az is, hogy a hordalék lerakás helye az amúgy is kisebb vízmélységű helyeken megváltozik. Ez Szántód térségében és Baltonszemestől nyugatra a déli parton okozhat problémát. Normális vízszint esetén ahol sekélyebb az átlag vízmélység és nincs kőpart, ott a lebegő hordalékot a nádasba teríti szét a hullámzás. Kőpart előtt és alacsony vízállás miatti sekély parti övnél, a nádas ellenére, új túrzást épít a tó. Minél alacsonyabb és minél tovább alacsony a vízállás, annál gyorsabban létesül az új túrzás. E mögött, mint ahogy az évszázadok során nagyban történt a berek területekkel, megindul az elmocsarasodás. (ld. Baltonfenyves, ahol a 40 éve létesített kőpart visszaverődő hullámai a szállított hordalékot több száz méterrel beljebb terítették szét, új turzás létrehozva. Közte és a part között rothadó bűzös iszap keletkezett.) Mindez, a hullámok kifutását lehetővé nem tevő meredek kőpart előtt gyorsabban zajlik, nádasos partnál pedig csak tartósan alacsony vízállásnál kezdődik.
Alacsony vízállás nem kedvez a halak szaporodásának sem. Az íváshoz szükséges minimális vízmélység, a megszokott ivófelület és terület közelében sokszor már nem elegendő. Időnként maga az ívó felület is szárazra kerül (partközeli növényzet, kőszórás stb.). Olykor sikeres az ívás, de a tó természetes hossz és/vagy keresztirányú lengése következtében az alacsony víz miatt az ikrák néhány órára szárazra kerülnek, ami pusztulásukat jelenti. A hallárvának és ivadéknak sem elegendő ilyenkor a déli parton, a tó legvédettebb élőhelyein, a nádasok között a vízmélység.
Ha a vízszint +50 cm alá süllyed, mint, ahogy ez idén is történt, az amúgy is kisebb vízmélységű nyugati medencében megváltozik a hullámok tulajdonsága. Alacsonyabbak lesznek, ugyanakkor meredekebbek. A kisebb vitorlásokkal, vagy csónakokkal közlekedők ebben az évben már ezt a jelenséget tapasztalhatták.
Az alacsony vízállás azonnali szenvedője és károsultja a hajózás. Kikötőkben, kikötő bejáratoknál, öblökben, parti zónáknál és a Keszthelyi öbölben jelentkezett elsősorban ez a probléma.
Érvek és ellenérvek a mesterséges vízpótlással szemben, illetve mellett.
A vízszintszabályozás teljessé tételével szemben, ami a mesterséges vízpótlás megvalósítását jelenti, több érvet szoktak felhozni. Az egyik, hogy a tónak abba a természetes vízháztartásába történne beavatkozás, amely több ezer éve alakult ki. Ezzel az érvvel egyet nem értők válasza az, hogy természetes vízháztartás 140 éve már nincs, ősi állapotokról már rég nem lehet beszélni. Komolyabb ellenérvként vetik fel a mesterséges vízpótlás ellenzői, hogy amely vízfolyások szóbakerülhetnek, - Rába, Mura Dráva – azok vízkémiai jellege (keménység, vezetőképesség, oldott anyag összetétel stb.) eltér a Balatonétól. Ez igaz, hiszen a nevezett folyók az Alpokból, vagy az Alpokaljáról szállítják a vizet, ahol a talaj és a kőzet minősége nem egyezik meg a tó vízgyűjtőjében előforduló talajokéval és kőzetekével. A pótláshoz, egyes száraz években szükséges évi vízmennyiség, mint azt később látni fogjuk, nem jelentős a Balaton víztérfogatának kb. 7 %-a. Ez a mennyiség nem fogja megváltoztatni a tó vízének kémiai összetételét. Azonban nem csak csekély volumene miatt nem, hanem azért sem, mert a Balatonnak mint élő organizmusnak a pufferkapacitása nagy. Ez annyit jelent, hogy bizonyos határok között, saját hidrokarbonátos jellegű összetételéhez hasonítja a befolyó más jellegű vizeket. A vízgyűjtőn kívüli „idegen víz” hígítása már a befogadó folyóba, a Zalába és a Kis Balatonba megkezdődne. Vagyis a pótlás egyáltalán nem, vagy alig kimutathatóan változtatná meg a tó vizének kémiai összetételét és ha igen, azt is csak átmenetileg. Ellenzők azt is hangoztatják, hogy a vízpótlás műszaki megoldása drága. Ez valóban igaz, de a kérdés mindig az, hogy mihez képest. Az alacsony vízállással kapcsolatban korábban részletezett hátrányok, megítélésünk szerint sokkal több bevétel elmaradást (idegenforgalomnál) és nagyon sok későbbi ráfordítást (hínár irtás, új túrzások és elmocsarasodások kotrása stb.) fognak okozni.
Vízpótlást a Rábából
A szóbajöhető folyók közül a Rábából történő vízpótlás látszik előnyösebbnek. A Dráva és időnként a Mura vízhozama ugyan nagyobb, de távolabb vannak, továbbá határfolyók, ezért az onnan történő vízkivétel nemzetközi kérdéseket vet fel és a szintek miatt a szivattyúzás elkerülhetetlennek látszik, hiszen a gravitációs vízpótláshoz szükséges mértékű duzzasztás kivitelezhetetlen. Fontos úgyanis, hogy egy ekkora tó vízpótlását lehetőleg gravitációsan oldják meg. A Sió zsiliphez hasonlóan itt is évszázadokon kersztül használható beruházásról lenne szó.
A Rába a Hegyháti tájegység területén, a Balatont tápláló legnagyobb vízfolyástól a Zalától, nincs messze. Ezt a mikrorégiót északról a Rába délről a Zala határolja. Közte ugyan egy magasabb vízválasztó húzódik, melyet a gravitációs vízpótlás miatt át kell vágni. Műszaki és pénzügyi vizsgálat szükséges annak eldöntéséhez, hogy nyílt csatornában, vagy a hegyháti dombságot átfurva, csővezetéken szállítsák a vizet a Rábából a Zalába. A két folyó közötti távolság ebben a térségben légvonalban kb. 13 km. A csatornán, vagy csővezetéken, kívül a Rábán duzzasztó építése is szükséges. Továbbá, valószínűleg a Zala felső folyásának kb. 10 km–es szakaszán mederrendezést célszerű elvégezni. A Rábából történő vízpótlás ellenzői azt is felvetik, hogy a folyóban kevés a víz, pl. idén nyáron is csak néhány deciméter volt a vízmélység. Ez igaz, azonban a Rába vizével nem kell a Balatont feltölteni, csak vízkiegészítést biztosítani, mégpedig azt is a téli félévben. Számítások szerint 10 m³/sec.–os átlagos vízkivétel, némi szivárgási vesztességgel is számolva, egy évben, november 1. és április 30. közötti időszakban, kb. 25 centiméter plusz vízszintemelkedést jelentene a Balatonnál, ami 140 millió m³, vagyis a tó víztömegének 7%-a. A nyári félévben nem történne vízkivétel a Rábából, tehát abban az időszakban, amikor amúgy is kevés benne a víz. Az egész országra az jellemző, hogy a téli csapadékok hasznosítatlanul folynak le patakjainkon, folyóinkon. A völgyzárógátas halastavak téli feltöltésén kívül, más hasznosítás nincs. Végre először megteremtődne, az amúgy a Dunán keresztül a tengerbe távozó egyik folyóvíz téli-tavaszi vízkészletének ésszerű hasznosítása. A másodpercenként 10 köbméter vízkivétel, oly mérsékelt, hogy időközbeni beavatkozást is lehetővé tesz. Hogy érthetőbb legyen, lássunk egy példát: november 1.-én megkezdődik a vízpótlás, de még nem lehet tudni, hogy kellően, - a Balaton vízállását befolyásolóan - csapadékos lesz e a tél és tavasz, vagy sem. Decemberben először kemény fagyok érkeznek, a talaj felszíne fagyos lesz. Ezt követően komoly havazás jön. Mindebből következtethető, hogy kevesebb vízpótlásra van szükség a Rábából, tehát pl. januárban a vízkivétel leállítható. A fagyos talajon ugyanis az olvadó hó megfolyik, a talajba a beszivárgás csekély lesz, az olvadékvíz nagy része a Balatonba kerül. Mesterséges vízpótlásból eredő túltöltés tehát nem történik.
Mennyire elég ez az átlag 10 m³/sec. vízmennyiség? Annyira, hogy észleve a 2000. évi rendkívüli vízszintcsökkenést, (tavasszal +105 cm, ősszel +57 cm) és ha már működik a mesterséges utánpótlás, akkor a 27 cm es téli természetes növekedésen túl, (emlékezzünk: 2001 tavaszára 84 cm-re nőtt a tó vize) emelhettek volna még 21 cm-t, azaz +105 cm-es vízállásig. A 2001 nyári félévi 36 cm-es apadás (ld. 2. cikkben) után +69 cm-en állt volna a vízszint 2001 őszén, +48 cm helyett. Mint szóltunk róla 2001/2002 téli félévbe 32 cm természetes vízszint növekedés volt és ez +101 cm-es 2002 tavaszi tetőzést jelentett volna, a tény +80 cm-el szemben. Idén őszre pedig +61 cm-en állna a siófoki vízmérce, +40 cm helyett. Két és fél év alatt egyszeri 21 cm-es rátöltéssel az elmúlt évek vízállás problémáit meg lehetett volna oldani. Egy meglévő vízpótlás esetén, most kellene eldönteni, hogy 2002/2003 telén mennyi mesterséges pótlásra lenne szükség. Ha száraz a tél, akkor talán 10-15 cm-re, hiszen ilyenkor is a természetes növekedés 25-35 cm.
Ha a vízpótlás már 2002-ben valóság lett volna, akkor a Kékszalag verseny Vonyarc helyett Keszthelynél fordul.
Dr. Garádi Péter