2024. április 20. szombat, Tivadar és Odett napja
Csillagos ötös a Rudasnak – átadták az első fürdővédjegyet
Kiss Kriszta
2015.04.20 14:00
Tizenkét minősített fürdő huszonegy szolgáltató egysége közül elsőként a budapesti Rudas Gyógyfürdő és Uszoda kapta meg a legmagasabb, ötcsillagos fokozatot. A védjegyet szimbolizáló táblát Szőke László, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója vette át a fürdő éttermében rendezett ünnepélyes védjegyátadáson Ruszinkó Ádám turizmusért felelős helyettes államtitkártól (NGM) és Czeglédi Gyulától, a Magyar Fürdőszövetség ügyvezető elnökétől.

A Nemzetgazdasági Minisztérium és a Magyar Fürdőszövetség 2010-ben kezdte el a fürdők nemzeti tanúsító védjegyrendszerének kidolgozását. Az állami védjegyrendszerbe illeszkedő új fürdő-védjegy a Fürdőszövetség korábbi minősítési rendszerének a továbbfejlesztése. A védjegyoltalomból adódó jogokat a nemzetgazdasági miniszter gyakorolja, a védjegy működtetése a már meglévő turisztikai védjegyekhez hasonlóan az érintett szakmai szervezettel, a Magyar Fürdőszövetséggel közösen történik.

A minősítési rendszer a fürdő üzemeltetés szakmai szempontjai mellett turisztikai kritériumokat is vizsgál, támpontot adva a fürdők kínálatában való eligazodáshoz. Egyrészt megkülönbözteti az uszodákat, a gyógy-, a wellness, az élmény- és a strandfürdőket egymástól, másrészt a szolgáltatás színvonaláról is képet ad a vendégek számára.

Valamennyi szolgáltatási kategóriában 1-5 csillagos minősítést lehet megcélozni attól függően, hány pontot ér el a tanúsítás során az adott létesítmény. Az első körben 12 fürdőben minősített 21 szolgáltató egység között 7 gyógyfürdő, 4 élményfürdő, 7 strandfürdő, 3 uszoda szerepel. Szolgáltatási színvonaluk alapján 12 db 5*- os, 8 db 4*-os, 1 db 3*-os minősítésről fognak védjegyhasználati szerződést kötni a közeljövőben.

A védjegyrendszer előnye amellett, hogy tájékoztatást ad a fürdővendégeknek a szolgáltatás mibenlétéről és minőségéről, egyben irányt is mutat a fejlesztéseknek, hiszen a minősítési szempontok a színvonalbeli javulás pontos kritériumait határozzák meg az üzemeltetők számára – emelte ki Ruszinkó Ádám helyettes államtitkár az ünnepélyes táblaátadás alkalmával tartott beszédében.

A természetes gyógytényezőkön (gyógyvíz, gyógyiszap, mofetta, gyógybarlang) alapuló egészségturizmus az ország egyedi, nemzetközi viszonylatban is versenyképes terméke, a gyógyfürdők szolgáltatásai e kínálat meghatározó alappillérét jelentik.   Az Országos Tisztiorvosi Hivatal adatai szerint 86 létesítmény rendelkezik gyógyfürdő minősítéssel. A turisztikai szempontból is jelentős 201 magyarországi fürdő látogatószáma a fürdőszövetség becslése szerint 2013-ban 31,1 millió fő volt, mely 2014-ben 3%-ot meghaladó mértékben emelkedett. A hazai fürdőinket felkeresők közül 1,97 millió külföldi gyógy- és egészségturista volt. Ez utóbbiak költései a külföldiek összes költésének 14,1 százalékát teszik ki. Részben a SZÉP Kártyának, részben a nagyszabású fejlesztéseknek köszönhetően a fürdők belföldi vendégköre is jelentősen nőtt az elmúlt években. A fürdő ágazat jelenleg 11 600 munkavállalót foglalkoztat, teljes árbevétele a szakmai szövetség becslése szerint meghaladja a 44 milliárd forintot.

"Az új védjegy célja, hogy ösztönözze a szolgáltatási színvonal általános emelkedését, fokozva a fürdők versenyképességét.  Bízunk benne, hogy a szolgáltatók közül is mind többen felismerik, hogy az ellenőrzött minőségi színvonal a piacon gyorsan megtérülő érték, és egyre többen önkéntesen csatlakoznak majd a fürdők új védjegyrendszeréhez" ‒ hangsúlyozta a helyettes államtitkár.

Kapcsolódó témák

(Ut-2024-1) Igen, tudjuk, fölösleges azon tépelődni, hogy körülöttünk minden megváltozik. Így volt ez, amióta ember él a fölön – sőt már annak előtte is! A szomorú csak az, amikor látjuk, hogy amit szeretünk, nem az előnyére változik, ez pedig sajnos igaz a 46. budapesti UTAZÁS Kiállításra is. Sejtették a szervezők is, ezért a szó mellé egy külön + jelet tettek, hangsúlyozták is erősen a plusz szócskát, elsorolva: mi minden egyéb társult hozzá az idén. Így viszont a „plusz” vált dominánssá! A megszokott „A pavilon” kétharmadát, biciklipálya, lakóautó dömping, és bazárárusok csapata töltötte fel. Az igazán fontos, nagy, ismert, magyar utazási irodák közül egyetlen egy sem volt jelen!

Budapest Főváros Önkormányzata képviseletében a Budapest Brand nZrt. és a Magyar Cukrász Ipartestület idén egy különleges tortapályázatot hirdet Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 150. évfordulójára. Célja egy olyan ünnepi tortával tisztelegni Budapest születésnapja előtt, ami alapanyagaiban a múltat, megjelenésében a jelent képviseli.

Már 45 éve, hogy a Szent Korona újra és végérvényesen hazatért. A Magyar Királyi Koronaőrök Egyesülete azóta minden ötödik évben megünnepli ezt az eseményt. Idén január 6-án tartottak ünnepi megemlékezést Budapesten a Belvárosi Nagyboldogasszony Templomban, melyen részt vett David Pressman, az Amerikai Egyesült Államok magyarországi nagykövete is.

2022.11.06 20:39

Ez a kopott ház Budapesten, a XIII. kerületben, a Hun utca és Lehel utca sarkán áll. Bármelyik irányból is jönnénk, elmegyünk mellette, nincs miért felfigyelni rá. Most néhány napig ez másként lesz! A Hun utcai oldalon, a ház falán emléktábla van – egy ideig még friss koszorúk díszítik. Illyés Gyula születésének százhuszadik évfordulóján helyezték el őket, a XX. századi magyar irodalom egyik legnagyobb alakja ebben a házban élt és dolgozott.

A Főváros centenáriumi ünnepsége keretében, 1973-ban, Debrecen városa parkot ajándékozott Budapest XIII. kerületének. A hajdúsági városban készültek a tervek és onnan hozták akkor a növényeket is, amikkel a parkot betelepítették. Bár azóta, az elmúlt években történtek benne kisebb javítások, a kerület Önkormányzata tavaly a teljes felújítás mellett döntött. A munka július végén befejeződött.