ErKell nekünk!

Révay András - 2012. február 15. 15:32

Több mint hatvan, nemzetközi hírű magyar operaénekes és balettművész – köztük a jövő művészgenerációjának számos képviselője – lép színpadra február 18-án este 7 órakor a Magyar Állami Operaházban az Erkel jótékonysági gálaesten, mely az Erkel Színház felújításáért meghirdetett társadalmi összefogás ünnepélyes nyitóeseménye lesz.

 

Az Erkel Színház létéről, működéséről szinte alig van dokumentum – mondta Ókovács Szilveszter, kormánybiztos. Senki nem gondolta ugyanis, hogy valaha majd „egyszer volt”-ként beszélünk róla. Ma az Operaház létének egyik legfontosabb eleme lett az Erkel újranyitása. Ráadásul ez a közönségnek is fontos. Végre van érvényes kormányhatározat, van pénz is hozzá, elindult a tennivalók felmérése. Az Operaház minden törvényeset és tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy Erkel Színház 101. születésnapján, 2012. december 8-án, a Háry János előadásával ismét megnyithasson. Ennek érdekében – első lépésként – nagyszabású jótékonysági koncertet rendeznek. A magyar szemmel szinte szokatlan opera- és balettgálán minden művész ingyen vállalta a fellépést, és akik nem lesznek a színpadon, azok is jöttek volna! A teljes jegybevételt, a felajánlott támogatásokat és az esthez kapcsolódó jótékonysági árverésből befolyó összeget az Erkel renoválására és egy új balett-terem kialakítására fordítják. Az árverésen ugyanis 28 különleges darabra lehet licitálni. Ezek között van ismert művészek dedikált balettcipője, értékes jelmezek, kellékek. A licit február 13-án kezdődik és február 18-án éjfélig tart.

 

 

A szombat esti gálát a rádió és a televízió is közvetíti. Az est első felét 20.15-től az m1-en láthatják a televíziónézők, a gálaest szünetében az m1 egy Erkel Színházról készült kisfilmet is sugároz. A közvetítést 21.45-től a Duna Televízió veszi át, így a gálaest második felét már itt követhetik a nézők. A közvetítés teljes ideje alatt adományával bárki csatlakozhat az összefogáshoz. A jótékonysági gálaestről felvételt készít az MR3-Bartók Rádió, amelyet teljes terjedelmében március 14-én 19.30-kor tűz műsorára. Az MTVA önálló műsorral is csatlakozik a jótékonysági akcióhoz: az árverésre bocsátott relikviákról készült egyperces kisfilmeket február 13-tól folyamatosan, naponta többször is vetíti az m1, a filmeket az Operaház, valamint az MTVA is közzéteszi Facebook-oldalain és honlapjain.

Solymosi Tamás balettigazgató szerint az Erkel és az Operaház mindig is egységet alkotott. A jövőben – az újranyitás után – több balett kerülhet színpadra és ezt a közönség is igényli. Régen az Erkelben olyan előadások mentek, amiket apáink máig emlegetnek és azt az elmúlt állapotot szeretnénk újraéleszteni. Bár a gálán most kevesebb lesz a balett, mint az opera, nagyon sok művész jelentkezett, hogy szívesen működne közre a jó cél érdekében. A Magyar Nemzeti Balett egy modern táncfantáziával lép színpadra (a Balanchine Trust külön engedélyével), és lehetőséget kapnak a fiatalok is, a Táncművészeti Főiskola növendékei palotást táncolnak.

 

 

A rendezvény fővédnökséget három világhírű művész: Marton Éva, Dózsa Imre és Seregi László vállalta el, a társműsorvezető feladatát pedig - Ókovács Szilveszter mellett – a szintén világhírű szoprán, Miklósa Erika tölti be. Ő huszonkét évvel ezelőtt az Erkel Színház színpadán debütált, Papagena szerepében. Óriási élmény volt ott fellépni – emlékezett vissza az elmúlt évekre – és most nagyon hiányzik, mert valósággal hozzátartozott az életünkhöz. Olyan világsztárok énekeltek benne, mint Luciano Pavarotti, Plácido Domingo vagy a könnyebb műfajok világából Yves Montand és Ella Fitzgerald. A színház 2007. június 7. óta zárva van. A magyar zenei élet kiválóságai most minden kultúrát szerető és pártoló emberrel megpróbálnak összefogni, hogy újból megnyílhasson.

 

 

Héja Domonkos, az Operaház főzeneigazgatója a gálaest műsoráról beszélt. Kiemelte, hogy Erkel, Verdi, Puccini, Mozart, Bizet, Strauss és Leoncavallo legnépszerűbb áriáiból válogatták össze a különlegesen színes programot. Összeállításakor figyeltek arra, hogy a nemzetközi hírű művészek mellett a jövő énekes-generációja és a pályakezdők nemzedéke is szép számban képviseltethesse magát. A műsorban több karmester működik közre. Szólt arról is, hogy gyerekkori élményei az Erkel Színházhoz kötődtek. Feladat, sőt inkább misszió is, hogy a mai fiatalok megkaphassák ezt az élményt.

 

 

A sajtótájékoztató záróakkordjaként Ókovács Szilveszter átvette a Lions Club Klauzál és Wesselényi tagszervezeteinek idei Fair Play-díját, amelyet Pázmányi György és dr. Fogarasi Katalin, a Klauzál Lions Club elnöke adott át a kormánybiztosnak. Az elnökasszony indoklása szerint azért az Operaháznak ítélték a díjat, mert a dalszínház mindenkori vezetése évek óta – és természetesen idén is – örömmel együttműködik a Lions Clubbal hátrányos helyzetű gyermekek ingyenes operalátogatásainak megszervezésében. Egy – egy ilyen előadás szinte életük végéig élményt ad és talán el is indít bennük valamit. A fiatalok és a művészet kapcsolatának erősítése fontos az Operaház számára is.

 

 

www.opera.hu


Péntek
többnyire napos
9, 21
Szombat
részben napos
13, 25
Vasárnap
derült ég
14, 29
Hétfő
felhős
15, 25

Hirdetés

Hirdetés

Get Adobe Flash player

Hirdetés

Get Adobe Flash player