Guinness-rekordot döntenének Nagykanizsán

Utazonet.hu - 2012. február 13. 12:03

A nagykanizsai fánkfesztiválon legalább 51 különböző fánkot fognak készíteni a tervek szerint, hogy megdöntsék a korábbi Guinness-rekordot.

 

Legkevesebb 51 különböző fajta fánkot kell bemutatnia a résztvevőknek a jövő heti nagykanizsai fánkfesztiválon, ha szeretnék megdönteni azt a Guinness-rekordot, amelyet a tavalyi országos rendezvényen értek el.


Egy időben, egy helyen a legtöbbféle fánk rekordjával dicsekedhet a tavalyi Országos Farsangi Fánkfesztivál, amelyet a nagykanizsai VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház idén már negyedik alkalommal rendez a dél-zalai városban - mondta el Kámánné Szép Terézia, az intézmény igazgatója. Ebben az esztendőben új helyszínen, a Kanizsa Centrum területén tartják meg február 18-án a rendezvényt, amelyre már most többen jelentkeztek, mint tavaly. A múlt évben 28 csapat indult, most pedig már több mint 30-an jelezték, hogy megmérettetik az általuk készített fánkokat.

Az igazgató azt is hozzátette: örvendetes, hogy több generációssá és sokszínű versennyé vált a rendezvény, mert a felnőttek mellett egyre több diák, az amatőrök mellett pedig számos profi is tálalni szeretné ízletes édességeit. Az ezúttal már a Gasztronómiai Fesztiválok Szövetségének résztvevőjeként tartandó sütés-főzésre nem kizárólag környékbeli csapatok érkeznek, hanem a Dunántúl számos településéről is jönnek versenyzők. A szervezők pedig a nagyszámú résztvevő segítségével próbálják megdönteni a tavalyi, 51 fánkfajtát leköröző Guinness-rekordot.

Azt már Rákhely Árpád szakoktató, a zsűri egyik tagja árulta el, hogy alapvetően három fánkféleség ismert, a kelt-, a kevert- és a toló- vagy más néven forgácsfánk. A töltelékek változatosságának jóvoltából készülhet el a sokféle különlegesség, mert nemcsak lekvárral vagy csokoládéval lehet ízesíteni a finomságot. Volt már Nagykanizsán gesztenyés, diós, marcipános, grillázzsal töltött, rummal vagy likőrrel megbolondított fánk, de gyümölcsös, sőt zöldséges, sőt sajtos és sonkás is készült már.

A nagykanizsai IV. Országos Farsangi Fánkfesztiválon idén már külön értékelik a profi és az amatőr versenyzőket, a helyben sütött és hozott fánkokat, valamint a hagyományos és különleges készítményeket. A zsűri pedig három szempontot értékel: a fánk állagát, ízét és kelési fokát - fűzte hozzá Rákhely Árpád.


Péntek
többnyire napos
9, 21
Szombat
részben napos
13, 25
Vasárnap
derült ég
14, 29
Hétfő
felhős
15, 25

Hirdetés

Hirdetés

Get Adobe Flash player

Hirdetés

Get Adobe Flash player