Az ACCOR Európában vezető, a világon pedig az egyik legnagyobb csoport az utazás, a turizmus és a hozzá kapcsolódó szolgáltatások területén.
Harbula Gyula a Közgazdaságtudományi Egyetem elvégzése után azonnal a szállodaiparban kezdett dolgozni, előbb idehaza, majd Párizsban. A Pannónia Hotels idegenforgalmi vezérigazgató-helyettesének 1985-ben, vezérigazgatójának 1990-ben nevezték ki. A vállalat privatizációja (1993.) után az ACCOR megerősítette ebben a pozícióban. Vezetése alatt lezajlott a szállodák felújítása, nemzetközi szintre emelése és miközben új hotelek is épültek, a vállalat az eredményeit megtízszerezte! Most, hogy az igazgatóság elnöke lett, a cég külső kapcsolatainak ápolása mellett feladata lesz a stratégiai fejlesztés is.
Utóda a vezérigazgatói székben eddigi helyettese, Patrick Bourguignon, aki Brazíliától Kanadáig, több országban töltött már be különböző vezetői tisztséget az ACCOR csoportnál. Tervei közé tartozik, hogy a nemzetközi nagyvállalat alkalmazottai számára Budapesten hozzon létre továbbképző központot. Mivel hazánk EU-csatlakozása jó lehetőségeket kínál, várhatóan az üzleti élet erőteljes pezsgése indul meg. Jól mutatja ezt a „fapados” légitársaságok növekvő érdeklődése Magyarország iránt. Az ő utasaik számára az olcsó, kétcsillagos, Ibis kategóriájú szállodák számát kívánják bővíteni, elsősorban vidéken. Bourguignon úr nemcsak a hotelszakmában kiváló, aktív sportoló is. Szabadidejében golfozik és már teljesítette a Nashville-i maratont.
