2019. október 20. vasárnap, Vendel napja
Minden nehéz, amit komolyan csinál az ember
Révay András
2019.04.06 20:58
Mihály Gábor szobrászművész alkotásai Vésztő-Mágortól, Érmihályfalvától Lausanne-ig, sokfelé megtalálhatók. Szobrainak többsége bronzból készült, de dolgozik rézzel, kővel, fával, farag, önt, hegeszt vagy kalapál – ami kikerül a keze alól egyformán figyelemre méltó. Ez utóbbi állítás mellett igen komoly bizonyíték szól: 2019. március 15-én munkásságáért Kossuth-díjjal tüntették ki!

Budapesten él családjával, a Százados úti művésztelepen, műterme, bronzöntő műhelye is ott van. Beszélgetésünk során annyi hamar kiderült: kanyargós, hosszú utat járt be – a szó valódi értelmében is hosszút – amíg az elismerésig, a nyugodt munkakörülményekig eljutott. „Véletlenül születtem a Partiumban” – kezdte a visszaemlékezést és a történet ettől a pillanattól kezdve máris érdekessé vált. Amikor Észak-Erdélyt a háború alatt visszacsatolták Magyarországhoz – folytatta – apámat, aki frissen diplomázott, a Pénzügyminisztérium egy erdélyi kisvárosba, Székelyhídra helyezte. A szüleim addig Békés megyében Csanádapácán éltek. Átköltöztek és én 1942-ben már Székelyhídon születtem. Nem sok időt töltöttünk ott. Apámat behívták katonának, édesanyám egyedül maradt a két gyerekével, így hát visszamenekült velünk a szülőfalujába. Kezdetben a dolgok még jól alakultak, apám, visszajött a háborúból és talán még mindig Csanádapácán élnénk, de 1960-ban el kellett onnan jönnünk – nem egészen önszántunkból. Apám részt vett az 56-os forradalmi eseményekben, elítélték, mint „ellenforradalmárt”, kulák származású volt, ezért amikor három év után szabadult a börtönből, mennünk kellett. Azóta vagyok budapesti lakos.

 Ez a „pötty” az életrajzban, azután gondot okozott az iskolákban, a pályakezdésben is. X-es voltam. A nővéremet, aki három évvel idősebb nálam, még az orosházi gimnáziumba sem vették fel, engem később – szerencsére – már igen. Viszont nem ott érettségiztem, mert harmadikos voltam, amikor el kellett hagynunk Csanádapácát. Rákospalotán tudtunk letelepedni. Ez meglehetősen nagy törést jelentett az életemben. Az összes barátomat ott kellett hagynom! Kezdetben színész akartam lenni és az orosházi gimnáziumban jártam is ilyen szakkörbe, énekeltem is. A „humán” tárgyakat szerettem, a „reál” tárgyakból nem voltam igazán jó. Mégis – apám kívánságára – elektrotechnikus szakmát kezdtem tanulni érettségi után. Nem ment, nem volt nekem való. Volt viszont egy unokatestvérem, aki akkor már Budapesten a Képzőművészeti Főiskolára járt, az ő példájára kezdtem el rajzolni, mintázni, képzőművész körökbe járni. Ekkor találkoztam Laborcz Ferencz szobrászművésszel, a vele eltöltött heti 3-4 alkalom sokat segített a fejlődésemben. Önbizalmat adott, nagyon fontos volt az életemben. A múlt továbbra is akadályt jelentett, valahányszor felvételiztem, nem jutottam be a főiskolára, egészen 27 éves koromig. Ott Mikus Sándor osztályába kerültem, ő volt a mesterem, de sokat tanultam Somogyi Józseftől is.

 A Főiskola öt éve után sem volt – eleinte – könnyű az út. Úgy gondolom: minden nagyon nehéz, amit komolyan csinál az ember! Mindig vannak akadályok, amik könnyen a pálya elhagyására késztethetik azt aki, nem elég kitartó. Ezen a pályán nincs főnök, aki megmondja, mit kell csinálni. Itt nem kapunk feladatot, magunknak kell feladatot szabni! Célunk kell legyen, egy egész életre való küzdést kell felvállalni! A kezdő művész életére jól illik a népdal: „Nem szánt-vet az égi madár, mégis eltartja a határ. Én se szántok, én se vetek, mégis megélek köztetek”. Az életmód, a komfort iránti igényeket nagyon alacsony szintre kell leszállítani. Szerencsére kaptam egy Derkovits- ösztöndíjat, ez három évre fedezte a megélhetési költségeket. Művészeti irányt sem szabott számomra senki. A fejlődés útját a gyerekkor, a családi hatások, később a különféle művészeti, stílusbeli élmények jelölik ki. Én a figuralitást választottam, de Laborcz Ferencz irányítása alatt a figuratív és nonfiguratív művészeteknek is alapjául szolgáló természeti formák rajzolását, mintázást ugyanolyan szinten műveltük. Még a pályám elején a Zánkai Úttörővárosban nyertem egy pályázatot. Állt ott a felvonulási téren egy nagy dísztribün, a vezetők onnan integettek a gyerekeknek. Volt előttük egy 65 méter hosszú 90 centi magas mellvéd, csúnya, nyers betonból. A burkolására írtak ki pályázatot fiatal művészeknek. A tervemen a Balaton hullámzása, zászlók lobogása képezett dekoratív, ismétlődő elemet a hosszú és keskeny betonszalagon – megnyertem a pályázatot. Ez volt az első alkotásom, ami sikert, elismerést hozott. Egy évre rá megkaptam a Munkácsy-díjat és lakást itt, a Százados úton.

A nevem kezdett ismertté válni a pályázatokon, 1986-ban a ceglédi sportcsarnok homlokzatára olimpiai öt karikát idéző dekoratív elemet készítettem, ezt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság főtitkára, Schmitt Pál avatta fel. Később ő bíztatott egy másik munkára, amikor Magyarországra látogatott Juan Antonio Samaranch, a NOB elnöke. Ekkor született egy szobor: három kerékpáros úgy halad, hogy a kerekeik az olimpiai öt karikát mintázzák, mert közülük kettő éppen fedésben van! Az elnök úrnak ez annyira megtetszett, hogy az épülő új Olimpiai Múzeum parkjában, Lausanne-ban kívánta felállítani. Ma is ott van. Ekkor már Békés megye is „felfedezte”, hogy onnan származom, meghívtak egy pályázatra, megnyertem, elkészítettem egy életnagyságú Szent László lovas szobrot Vésztő-Mágor-ra, rézlemez domborítással. Egyik siker hozta a másikat. A következő megnyert pályázat eredményeként Szarvason állíthattam fel a Körös holtágának vizében magas oszlopon szobrot, amint a mondabeli Mihály és Gábriel főangyalok hozzák a Szent koronát. Az MLSZ 100 éves évfordulójára a Puskás Stadionba készíthettem emlékművet. Egy másik szobrom a Parlament és a Margit-híd közötti sétányon áll. Erről viták is folytak, hogy az olimpiai karikák színe nem piros-fehér-zöld. Csak hát ezek nem az olimpiai karikák, nem is úgy vannak fonva, ezért is lett a szobor címe: Szimbólum! Heraldikailag sem akar mása lenni a nemzetközileg használt jelképnek. Ez csak emlékeztetni akar arra és a versenyekre, ahol a magyar sportolók kiemelkedő sikereket értek el.

A művészeti sikerek mellé idővel megjöttek az elismerések is. Mint például a NOB Képzőművészeti díja, idehaza a Köztársasági Elnök Aranyérme, a Magyar Érdemrend Tiszti Keresztje, most pedig, 2019. március 15-én a Kossuth-díj! Számomra ez azt jelenti, hogy ilyenkor „helyére kerül” az ember. Önbizalmat ad a továbbiakra. Csöppet sem érzem magam nyugdíjas szobrásznak, terveim vannak és szerencsére feladatok is várnak. A következő, egy Széchenyi emlékmű lesz az Al-Dunánál. A felállítást Szerbiába, a Vaskapu környékére tervezzük. Elkészítésére a Széchenyi Társaság kért fel, a tervet bemutatták Áder János köztársasági elnöknek, ő fővédnökséget vállalt, várjuk ugyanerről Szerbia elnökének válaszát. Kétalakos szobor készül. Széchenyi ugyanis 1830-ban járt arra és nagy segítségére volt az akkori szerb fejedelem, Milos Obranovics. Őt Szerbiában mind a mai napig nagy tisztelet övezi. Egy Olaszországból Svájcba került férfi is szeretne a szülőfalujába egy szobrot tőlem, amint egy fiatalember egy bőrönddel a kezében nekivág a nagyvilágnak. A harmincas években Cser Károly szobrászművész egy másfeles életnagyságú, Attila lovas szobrot készített gipszből. A szobor a háború alatt megsemmisült, de fényképek vannak róla. Vác városa felkért a rekonstrukcióra, fel szeretnék állítani ezt a szobrot. Ez hatalmas kihívás, de dolgozom, mert erőm még engedi!

Kapcsolódó témák

Két bolgár művész, egy szobrász és egy festő alkotásaiból nyílt közös kiállítás a budapesti Bolgár Kulturális és Tájékoztató Központban. Kettőjük együttes bemutatkozása cseppet sem véletlen, művészi felfogásukban ugyanis határozott rokonság figyelhető meg.

A budapesti Koreai Kulturális Központ látogatói már megszokták, hogy az itt megrendezett kiállítások mindig valamilyen különlegességet állítanak a középpontba. Nincs ez másként most sem, az Eszterházy Károly Egyetemmel közösen létrehozott, és december 16-ig látható YATOO című kiállítás esetében sem.

A Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításain a 19. századi anyag mindig is fontos helyet foglalt el az épület legreprezentatívabb, első emeleti termeiben. Harminc év után ezt az állandó kiállítást most új szempontok szerint újrarendezték. Ráadásul a jól ismert remekművek mellett, közel egyharmad részben, olyan alkotásokkal is bővült, amelyeket eddig csak ritkán láthatott a közönség.

A szakembereket és a közönséget is egyaránt meglepő eredmény született a 2016-ban már huszonnegyedik alkalommal meghirdetett, „Az év természetfotósa” pályázat értékelése során. A pályázat történetében mind ez idáig soha nem fordult elő, hogy a rangos szakmai versengés úgy a felnőtt, mint az ifjúsági kategóriában kettős győzelmet hozott volna!

2016.10.30 20:35

Melyik városban van hazánk egyetlen diadalíve, hol találtak nálunk múmiákat, hová érkezett annak idején az első vonat, az első dunai gőzhajó és az első villanyvonat? Hol van Magyarországon a legnagyobb tokaji bor gyűjtemény? Mindezeken kívül még számos hasonló kérdést tehetünk fel, de talán már ennyiből is kitalálható: Vácról van szó.

Blog ajánló
Egy nap a városban Újabb szabadulószobát tervezett Budapest legkreatívabb csapata - KOCKA
Aki emlékszik még a 90-es évek kultikus beszaratós filmjére, a Kockára, bizonyára összeszorult gyomorral lép be Budapest legújabb szabadulós szobájába, vagyis kockalabirintusába. De semmi vész. A Mystique Room csapata már korábban is bebizonyította, hogy az escape room műfaj nemhogy lecsengőben van, de folyamatosan megújul, és az új ötleteket már külföldre exportáljuk (budapesti szobák mását megtaláljuk már máshol a világban is). A város legizgalmasabb szobáit pedig sorra nyitják a Szent István körúton: a Mystique Room szobáiban ráadásul mára már egyetlen lakatot sem építenek be, high-tech érzékelőket viszont annál inkább. Van ajtó, ami hangra, fújásra, érintésre, mozdulatlanságra, vagy épp egy meghatározott dallam eljátszása után nyílik. A szobák tele vannak mini számítógépekkel, amik elemzik azt, amit csinálsz, és ha jól csinálod, automatikusan továbbjuttatnak. A Vastrón nevű szobájukkal korábban már belekóstoltak abba, hogyan lehet feldolgozni egy filmet szabadulószobaként. Most a Trónok harca után a Kocka című film köszön vissza körülöttük. Hogyan? Itt egy jelenet a filmből: Itt egy fotó az egyik kockában, a Szent István körúton: A Kocka nevű szabadulószoba úgy indul, hogy beszállunk egy liftbe. Tényleg teljesen úgy néz ki, rendesen van hívógomb, szintjelző, körbe fém test. A kezelő elbúcsúzik tőlünk, a lift megindul a mélybe. Ne feledjük, ez még csak a bemelegítés. Persze itt is lesz egy egyszerű feladat, hogy továbbjussunk, de igazából ez a hangulatba hozó rész. Ez az igényesség elképeszt, miután láttam a város szabadulószobáinak egy részét. A feladat valami olyasmi, hogy egy laborban valami magfúziót kell újraindítani. A lényeg, ami mindig: meg kell találni valamit, amit a megfelelő helyre kell juttatni, de addig sok feladatot kell együtt legyűrni. Itt, a Kockában előfordul, hogy házitelefonon instruáljuk egy másik csapattársunkat, hogy épp melyik ujját merre mozgassa. Nagyon kemény. Kockáról kockára haladunk, az átjárók bárhol lehetnek. Na jó, bárhol nem, mert egyszer sem kell az alattunk vagy a felettünk lévő csapóajtót használni, de azért ebben a szobában is van szintemelkedés. Alig hinnénk egyébként, milyen kicsinek tűnő helyiségekbe tömörítik be az általában kétszintes szoba-együtteseket, ottjártamkor belestem az épp épülő Alice Csodaországban szobába (néhány hónap, és remélhetőleg megnyitják), ahol egyben láttam a teret. Van olyan is, hogy nem szabdalják szét, hanem egyben marad, mint például a Kalóz öböl szobában, ami egyetlen hatalmas hajóorr. Na de vissza a Kockára: csodálatos. Hiába mentél végig több mint száz szabadulószobán, a feladatok tökéletesen újak lesznek. Hiába nem voltál még soha szabadulószobában: ugyanolyan esélyekkel indulsz, és ugyanúgy meg fogod találni a megoldást, mint egy tapasztalt róka, legfeljebb kicsit lassabban. A nehézség talán az - és ehhez jó a jártasság -, hogy a szobák tele vannak elterelő tereptárgyakkal, amik valójában nem feladatok, nem juttatnak tovább. A Kocka laboratóriumában például van egy olyan jelzés, ami a beszédünkre reagál. Semmi jelentősége. De máris elkezdtem spoilerezni, amit nem szabad. A lényeg, hogy a Kocka Budapest legújabb harmadik generációs (lakatmentes, számítógép-vezérelt) szabadulószobája, és hihetetlen igényességgel építették, nagyon jó feladványokkal. Érdemes a barátainkkal jönni, de ne nagyon csodálkozzunk, ha állásinterjúra hívnak ide: egyre többször jönnek a Mystique Room-ba HR-esek, akik beterelik a jelentkezőket, és a monitoron nézik, ki hogy teljesít. Ugyanis nem csak az intelligencia, de a csapatszellem, az alárendeltségi hajlandóság, és az irányítani vágyás is nagyon szépen kirajzolódik a játék hevében, és mindent elmond a játékod arról, hogy hogyan látod sok ember munkáját, együtt. Én általában nagyon kellemetlen vagyok, üvöltözök, hogy ki mit csináljon, és türelmetlenül toporgok, ha olyasmit próbálnak, amiben nem hiszek, hogy továbbjuttat. Interim menedzserknek jó lehetek még. Foglalni itt lehet. A Mystique Room az Egy nap a városban hirdetője.
Városlátogatások Yale Egyetem New-haven
Yale Egyetem New-havenA várost az 1638-ban ideérkező zarándokok alapították. Kilenc kis tér köré építették házaikat, a főtér, a „Green” volt a központ, és már akkor akartak egy iskolát létesíteni a gyermekeik számára.Adakozásból próbálták összegyűjteni a pénzt, még Newton és tudóstársai is küldtek könyveket, de mindez kevés volt. Egy angliai gazdag kereskedő Elihu Yale adományaival megkezdődhetett az építkezés. A támogató nevét viselő egyetem meghatározó lett a város életében. Ettől kezdve a város és az egyetem egymást segítve fejlődött.Napjainkban a Yale az egyik legnevesebb egyetem, orvosi, jogi, bölcsész és műszaki fakultásain az oktatás világszínvonalú.Az egyetem hallgatója volt Samuel Morse a későbbi feltaláló és Charles Goodyear a gumigyáros is.Az ősfás parkot körülölelő épületek igazai „angolos” hangulatot árasztanak, színes üvegablakokkal, faragott kőszobrokkal és boltívekkel. Az épületek falait sok helyen borostyán borítja, de nem ezért tartozik a Yale is a híres egyetemeket tömörítő Borostyán ligába. (Ivy League)Az embernek az az érzése, hogy az egyetem rögtön műemléknek épült. A gazdag egyetemi könyvtárban olyan ritkaságokat is őriznek, mint az eredeti Guttenberg biblia.Itt is láthatunk olyan szobrot, ahol a csizmasimogatással lehet szerencsét kívánni. A szobor Theodore Dwight Woolsey-et ábrázolja, aki 25 évig volt a Yale vezetője. Kibővítette és zárttá tette a campust, de nem emiatt lett híres. Valahányszor kiment az egyetemek közti evezősversenyre, nyert az egyetem csapata. Amikor nem ment ki, kikaptak. Azóta sokan megérintik a szobor csizmáját, ha szerencsét szeretnének a következő vizsgájukra.Szintén itt láthatjuk a függetlenségi háború hősének tartott Nathan Hale szobrát, aki az első amerikai kém volt. A britek ellen kellett volna kémkednie, de annyira feldobta a nemes megbízatás, hogy úgy érezte erre áldomást kell innia, ezért betért egy kocsmába, ahol leitta magát és mindent kifecsegett a feladatáról. Nem csoda, hogy rövid úton elkapták és kivégezték.A szobor természetesen nem őt ábrázolja, mert semmilyen rajz nem maradt fenn róla, ezért nagy titokban kiválasztottak egy diákot, és róla mintázták meg a hős kémet.Annyira sikerült ezt titokban tartani, hogy még a CIA is elhitte, és kérte, hogy adják át nekik, hiszen a kémek az ő hatáskörükbe tartoznak. Az egyetem elutasította a kérést, de nem is Amerikában lennénk, ha a rivalizálás, a versenyszellem hatására, a CIA emberei éjjel nem lopták volna el a szobrot. Most büszkén őrzik a botcsinálta kém hamis szobrát.                                                                                                                                               Made by vinpet                                                         
Egy nap a városban Most biztos azt gondoljátok, ilyet én is tudnék festeni! (Na és táncolni?)
Még a héten látogatható az MNG-ben “A szürrealista mozgalom Dalítól Magritte-ig – Válság és újjászületés 1929-ben” című kiállítás, amit mi így egymás között nevezzünk csak röviden szürrealista kiállításnak. A pénztárnál még mindig 20-25 emberből álló sor áll napközben, nem számítva a rendszeresen beeső komplett osztályokat. Nem csoda, több mint 120 festményt és más alkotást állítottak ki olyan nevektől, mint Salvador Dalí, Max Ernst, Joan Miró, Yves Tanguy, René Magritte, Pablo Picasso (1 db!) és Alberto Giacometti. A szuper kísérő életrajzokkal és tájékoztató szövegekkel, korabeli újságokkal együtt pedig nagyon szépen át lehet tekinteni a korszakot, azt, amikor az alkotók többé nem kifelé néztek téma után nézve, hanem befelé, és amit találtak, kihozták a felszínre. És ez csak félig komoly, félig nagyon is komolytalan. Komoly feladatnak, nehéz munkának tűnik ez, és tényleg sokkal intenzívebben igénybe veszi a festő szellemét, mint bármilyen korábbi festészeti irányzat. A képek legtöbbjének forrása valamilyen látomás, éjszaka vagy hajnalban, és mielőtt azt gondolnánk, hogy akkoriban a látomások mindennaposak voltak: nem voltak azok. Minden bizonnyal be kellett szedni hozzá dolgokat. Mindenki gurított valamit, amit ő talált ki, hogy a képe elszakadjon a szürrealizmus kezdeti elképzeléseitől, az alkotók előtt ott volt a nyitott tér: bármit megtehetnek, bármilyen szabályt átrúghatnak, amit korábban igaznak hittek, és azokat a szabályokat is, amiket eleve a szabályok átáhágására hoztak létre. Láttad már, mit fest ez a … gyerek? Szétszakad az agyad, ahogy nézed, egy új korszakot hoz el, jöhetnek a …-utánérzések. Ezután nehéz lesz újat mutatni. Fogd csak meg az ópiumpipámat, majd én megmutatom…! Magritte lefestett köveket, amikre ráírta azon dolgok nevét, amit le akart festeni. Vagy a másik ilyen meglepetés, ami után a festők néztek maguk elé, hogy “basszus, mekkora már”, Miró munkái voltak. Mondjuk ez: Mert kik a legnagyobb szürrealisták? A kisgyerekek. Miró simán előhívta magában a háromévest. Ott álltam az osztállyal haladó tárlatvezetésen, a múzeumi munkatárs nagyon profin kezelte a kamaszokat. A képhez érve rögtön kimondta, amit gondoltak: biztos azt gondoljátok, hogy ilyet ti is tudnátok festeni, igaz? Igaz. Akkor lássuk az ellenérveket. ők egyébként képzett festők, kiválóan tudnak festeni nem mindegy, hogy egy gyerek festi, vagy egy felnőtt, aki gyerekrajzot fest lehet, hogy ilyen arányokkal mégsem tudnád megfesteni mit ábrázol a kép? Az eget és a földet. Ha te nekiállsz, eszedbe nem jutna, hogy így fesd meg, nem is így állsz hozzá. Egy három-ötéves már igen. Ezt akarta felidézni Miró. Amivel kiegészíteném a választ arra, hogy “én is tudnék ilyet festeni”, az az, hogy oké, fessél, de egy fabatkát sem ér majd, senkit nem fog érdekelni. És nem azért, mert az élet igazságtalan, hanem azért, mert az, hogy pont ő festette ezt, teszi értelmezhetővé és értékessé. Egy strike a bowlingban nem nagy ügy, mindenkinek sikerülhet, de ha a világbajnoki döntőben, az utolsó gurításnál csinálod, és épp te vagy a világbajnoki díj esélyese, akkor az az egy strike mérhetetlenül sokat jelent. Magritte képeit is megtaláljuk a kiállítás vége felé, én főleg miatta jöttem. Az arcnélküli, vagy épp szétszerelt emberei, a kollázsként kezelt arcok és testek a végtelen messzeség előtt olyan kontraszt, olyan kellemetlen látvány, amit szerettem volna élőben is megnézni. (A festőt gyerekként öngyilkos anyja mellett találták, a nő arcán kendő. Ahogy nézte a testet, arcát nem látva, örökre beakadt neki valami, amiből az egész művészete születhetett.) Főleg azért akartam látni, mert idén a PR-Evolution Dance Company Magritte: Felhőember című táncelőadását is láttam a Nemzeti Táncszínházban. A táncosok nagyon izgalmas kísérletbe kezdtek: megpróbálták eltáncolni Magritte festményeit. Képek: Mészáros Csaba Ez egyrészt abból áll nyilván, hogy felhasználják az arcnélküli emberek, felhők, keménykalap adta motívumokat, de a feladat még sokkal nagyobb. Ha egy művészeti ág a másik művészeti ág egy alkotását akarja átvenni, a feladata közvetett. Meg kell vizsgálnia, milyen érzetet kel az adott mű a befogadóban, aztán azt az érzetet előidézni a saját eszköztárával is. A Magritte: Felhőembernek sikerült, mert noha a tánc alapvetően - a mozgás miatt - történetmesélés, a festmény meg nem, mégis sikerült hasonló borzongásokat átélni a színpadot nézve. Szóval Magritte képei a Várban még a héten megnézhetőek. A táncelőadás 2019. november 28., csütörtök, 19:00–21:00 óráig nézhető meg a Nemzeti Táncszínházban. Így lesz teljes a Magritte-élmény. Imádom ezt a várost, hogy ilyen összetett kulturális élményeket tud adni egy ilyen vékony művészettörténeti szeletben is, mint egyetlen szürrealista festő munkája.
Városlátogatások Szárnyashajóval Pozsonyba
Szárnyashajóval PozsonybaA szlovák fővárosban voltam már autóval, vonattal, repülővel, most szárnyashajóval látogattunk ebbe, a magyar történelemhez ezer szállal kötődő városba. Útközben megcsodálhattuk a Duna festői partjait, a Visegrádi Fellegvárat a Salamon toronnyal, és az Esztergomi Bazilika fenséges épület együttesét.Tovább haladva elértük a sokkal kevésbé fenséges, de gazdaságilag Szlovákiát felemelő, minket, pedig a földbe, illetve stílusosan a vízbe döngölő Gabcsikovó-i vízlépcsőt és erőművet. A politikai rövidlátás, az emberi és országos érdekek alárendelése az átpolitizált környezetvédelemnek, okozta a súlyos gazdasági veszteséget, amit azóta sem tudtunk kiheverni.    A hasznos viziszörny, a zsilipelésre váró hajókkal, a vízszint különbség 18 méter. Megérkezés: A város magyar nevét a vár első ispánjáról, Poson-ról kapta. Bratislava, a mai, szlovák nevét egy történészi tévedésből kapta, egy ”jeles” régész, a város X. századi nevét, a szláv „Braslav” személynév helyett a „Bratislav” névből eredeztette, de mint tudjuk, a nem egzakt tudományoknál előfordul az ilyen. Gondoljunk csak a pszichológiai Rorschach, leánykori nevén tintapaca tesztre, amiből mindenki azt olvas ki amit akar.                                                       A város modern kori jelképeA felújított pozsonyi vár négy toronnyal ékesített épülete uralja a tájat. A koronázó templom:A gótikus, koronázó templom tetején kereszt helyett, a magyar korona csillog, mivel 1563 és 1830 között, itt koronázták a magyar királyokat. Az egykori koronázási dombon most egy otromba szoborcsoport áll. Koronázási királydomb a haza minden szegletéből küldött földből volt összehordva, minden vármegye elküldte saját földjéből a maga részét: ez a haza kicsiben. A koronázás egyik eleme, hogy az olajjal felkent király Szent István palástjában, kezében a Szent István-i karddal, lóval vágtatott fel a koronázási dombra, ahol a kardot kirántva hüvelyéből a négy égtáj felé suhintva jelezte, hogy megvédi az országot a minden irányból érkező ellenséggel szemben.A millenniumi ünnepségek alkalmából  Pozsony városa az egykori koronázási domb helyére a magyar történelemhez méltó emlékművet állíttatott, (Fadrusz János alkotása) melynek témája a magyar főnemesek kiállása Mária Terézia mellett. A magyar főurak kardot rántanak Mária Terézia trónja védelmében. A város, egyébként a mohácsi vész után, a XVIII. század közepéig, a Magyar Királyság fővárosa volt. Egy kis töri visszaemlékezés, ekkor szakadt három részre az ország.Séta az óvárosban:Az érseki palota, Pozsony egyik legszebb neoklasszicista stílusban épült palotája. Több, jelentős történelmi esemény színhelye volt. Itt írták alá Napóleonnal a Pozsonyi békét az austerlitzi csata után. Haynau tábornok szintén itt írta alá a vesztes 1848–49-es forradalom és szabadságharcot követően, a magyar forradalmárok fölött kimondott halálos ítéleteket.                                                                  A Fő térItt ülésezett, a rendi országgyűlés, a pozsonyi diéta, ami nem tévesztendő össze semmiféle, ma divatos fogyókúrával. Az épület homlokzatán ma is a magyar címer látható.A régi városháza:Néhány érdekesség: A békekötés előtt Napóleon ágyúzta a várost, de később a békekötés után, kimondta, hogy akinek a házában, látszik az ágyúgolyó, annak nem kell adót fizetni. Itt a bizonyíték, hiába jött a korabeli szlovák NAV.Egy másik legenda szerint, a korabeli ”lakásmaffia” egy képviselője elorozta a házát egy özvegyasszonynak, aki bírósághoz fordult. A bírók előtt a vádlott esküdözött, hogy minden szabályos volt és végső érvként azt mondta, hogy vigye el az ördög, ha nem mond igazat. Lett is nagy füstfelhő, megjelent az ördög és a ház falára tapasztotta a hazug ember képét. Ezt láthatjuk most is a falon. Nálunk, ma is lenne dolga az ördögnek.A Szent Mihály Kapu:A monda szerint az a nő, aki beszél a kapun való áthaladás közben, nem megy férjhez. Bár a csoportunkban nem kifejezetten eladó leánykák voltak, mégis mindenki nagyon hallgatott a kapu alatt, de alig, hogy kiértünk, minden nő, szinte egyszerre próbált beszélni.                                Óvárosi utcarészlet, háttérben a Szent Mihály kapuval                                                       A szűk utcácskákban szebbnél-szebb céh jelvényeket láthatunk        Az épület homlokzatán megőrizték a városra korábban jellemző háromnyelvű feliratokat.Ez egy régi többszintes ivókút, alsó részéből a kutyák, a következő szintről a lovak, majd feljebb az emberek ihattak. A legfelső kifolyó a madaraké volt. Most nem működött, a víz csak felülről jött, eső formájában. Jeles ünnepeken a kútból bor folyt, ilyenkor az állatok is felönthettek a garatra.A Fő téren láthatjuk a híres Roland szökőkutat, melyet I. Miksa király készíttetett, elsősorban tűzoltás céljára, ugyanis korábban hatalmas tűzvész pusztított a városban. Roland vitéz szobra tulajdonképpen a királyt ábrázolja. A monda szerint szilveszter éjjelén a szobor egy hátraarcot csinál, de ezt csak a szüzek és az igazmondók láthatták, na meg, akik előbb a borkútnál jártak.Mit gondolsz, ma mi van ebben a gyönyörű épületben? A biztosító a telitalálat, de a bank sem rossz tipp.A vár alatti parkban láthatjuk Árpád házi Szent Erzsébet szobrát rózsacsokorral. Ő, a Bánk bánból is ismert Gertrudis leánya. A legenda szerint Erzsébet ennivalót vitt a szegényeknek a kötényében, amikor az anyósa rászólt, hogy mutassa meg mi van nála. Lehet, hogy innen ered a dal: „Mi van a kötődbe menyecske?” A kötényét szétnyitva, rózsák hullottak ki belőle. A kötényen örök nyomot hagyó rózsák, több szent hely történetében is szerepelnek, pl. Guadalupe / Mexikó /, vagy Fatima / Portugália /Szintén errefelé látható Liszt Ferenc mellszobra, alatta a vaskorláton a koronázási mise kottája olvasható. A felújítás alatt álló, egykori Grassalkovich palotában ma a köztársasági elnök lakik, zászlóval jelzik, ha otthon van.Köztéri szobrok:Jópofa, ötletes szobrokat láthatunk, mindenki szívesen fényképezi őket. Az utóbbi kettőt azóta mát eltávolították. Az ülő fiút elvitte a tulajdonosa, a Napóleon padot pedig vandálok megrongálták. Nézzünk meg egy videót a városról:https://www.youtube.com/watch?v=viwwcpAb32A                                                                                                      Készítette: vinpet
Partnereink


Keress bennünket a Facebookon!