2020. január 29. szerda, Adél napja
Örök álmodozó volt
Révay András
2019.01.12 18:45
Egészen különleges élményben lesz részük azoknak, akik felkeresik Budapesten a Műcsarnok február 10-ig nyitva tartó új kamara-kiállítását. Olyan színek, formák, kompozíciók fogadják a látogatót, hogy némely kép előtt állva szinte Párizs valamelyik múzeumában érezheti magát a néző. Amikor pedig elolvassa az alkotóról szóló ismertetést, meglepetése – ha lehet – még nagyobb lesz!

 Az 1905-ben született Balázs János az elemi iskola mindössze két osztályát végezte el. Szinte elképesztő fantáziával volt megáldva és ez a fantázia-világ a művészetek különböző ágaiban is felszínre tört nála. Először költőként vált ismertté és lett egyfajta csudabogár a környezetében. Mindig álmodozó volt, a kortársaitól nagyon elütött, már gyermekkorában is állandóan rajzolt. Édesanyjuk egyedül nevelte több gyermekét, Balázs János volt közöttük az egyetlen fiú. Rajzaival beborította a házuk falát, mígnem a mama ráförmedt, hogy a vele egykorú fiúk már dolgoznak valamit, segítik a családot. János ekkor letépte és megsemmisítette az összes rajzát és többé évtizedekig nem rajzolt. Mindaddig, míg a hatvanas évek végén, az akkori fiatalok, akik a környezetében éltek, mind gyakrabban keresték fel a furcsa öregembert.

Közöttük az egyik, aki azóta híres szobrászművész lett, felfigyelt rá, hatására a fiatalok kezdték ellátni őt festékkel, a festéshez, rajzoláshoz szükséges eszközökkel. Ekkor, hatvanhárom évesen kezdett el festeni, lényegében szinte nulla képzőművészeti tudással, művészettörténeti ismerettel. A fiatalok rengeteg könyvet, regényeket, művészeti kiadványokat, filozófiai műveket is vittek neki, így nagyon sokféle irányban, de teljesen autodidaktaként, apránként, fokozatosan képezte magát. Olvasott Nietzsche-t, Balzacot, Jókait, szó szerint „mindenevő” volt, magába szívta szinte majdnem a teljes városi könyvtár egészét. Elképesztő teljesítményt nyújtott. Verseket írt, festett, ha pedig már rásötétedett, akkor zenélt. Saját maga készítette a hangszereket. A kiállítás bejáratánál láthat két fotó azt a salgótarjáni Pécskődombot ábrázolja, ahol élt.

 Miért csinálunk Balázs János kiállítást 2019-ben – tette fel a kérdést a megnyitó első perceiben Szegő György, a Műcsarnok igazgatója. Ő az életének késői korszakában, de átütő erővel robbant be a magyar művészetbe. Tevékenyégét az akkori felfogás szerint naiv művészetként fogadták. Hódított az a gondolat, amit az ötvenes években egy francia festő, Jean Dubuffet kezdeményezett, hogy a különféle hátrányos helyzetű alkotók - képzetlenek vagy rabságban élők - művészetét „nyers, csiszolatlan művészetnek” tekintsék. Az eltelt évtizedek hatására ebben változás következett be. Balázs János Salgótarján mellett, egy cigánytelepen mélyszegénységben, mondhatjuk bátran, nyomorban élt. Onnan tört ki. Alkotásai önmagukért beszélnek és ez motiválta a Műcsarnokot, hogy neki most önálló kiállítást csináljon.

A falakon látható teljes anyag – hatvan mű - egyetlen műgyűjtő, Horn Péter gyűjteményéből válogatott kollekció – folytatta az ismertetést, Mayer Marianna, a kiállítás egyik kurátora. Az alkotó különböző korszakaiból származó képeket mutatnak be. Olyan emberről van szó, aki egyedülálló az egész magyar művészettörténetben! Élete végén, mindössze nyolc évig festett, de ezalatt a nyolc év alatt megszállottan, szinte mániákusan, reggeltől napnyugtáig dolgozott. Akkor abbahagyta, mert a cigánytelepen még a hatvanas évek végén sem volt villanyvilágítás. Nagyon jól látható, hogy a nyolc év alatt milyen stílusfejlődésen ment keresztül. Sajnos kevés olyan képe van, amit dátumozott, a többségük 1975-ös, ezért inkább tematikusan, mint kronologikusan építették fel a kiállítást. A korainak tekinthetők olyanok, ahol a pécskődombi tájak, házak láthatók.

Ezektől picit távolabb elhelyezett képén már felfedezhető egyfajta szintézis, amit ő erről a tájról, mondhatni konstruktivista módon, szinte már a „Nyolcak”-ra emlékeztető módon készített. „A Bőség utcája” címet viselő, kicsit talán ironikus is egy salgótarjáni nyomortelephez, de az ő fantáziája nagyon kiszínezte a realitást. A kép mintegy átvezetésül is szolgálhat egy sereg – erősen szürreális – a kurátorok által ikonosztáz szerűen elrendezett, egész falat betöltő képcsoporthoz. Azért ezt - a kiállítótermekben szokatlan - elrendezést választották, mert Balázs János maga is azt vallotta naplójában, hogy legszívesebben mindenhol képekkel venné körül magát. A bejárati fotók egyikén is jól látszik, hogy valóban, még a háza falához támasztva is képek vannak körülötte. Igaz volt ez bent a lakásban, ott is tele volt festményeivel a fal.

Ezt a hangulatot szerették volna a rendezők visszahozni, minél több képet bemutatni a rendelkezésre álló térben. Figurális festőről van szó, de sokszor annyira elmegy az absztrakció felé, hogy némelyik művét akár Kandinsky-nak is tulajdoníthatnánk. Fantasztikus perspektívákat és olyan bonyolult struktúrákat festett meg, ami egészen rendkívüli egy képzőművészetben tanulatlan embertől. Bár nem kívánták külön hangsúlyozni, hogy ő egy cigány festő volt, az azonban mégis eltagadhatatlan, hogy megjelenik a cigányságnak a nagyon színes, összetett, érzelemteli fantáziavilága ábrázolásaiban. A művészettörténészeknek fontos feladata lenne, hogy elhelyezze őt a művészettörténeti kánonban, a joggal megillető helyre. Nehéz dolog ez a „különcökkel”. Mint ahogy Csontvárynak sem találják mind a mai napig a kellő helyét.

Aki nem illeszkedik bele egy meghatározott stílusba, nem tartozik egy jól körülhatárolható csoporthoz, azzal roppant nehéz a művészettörténészek dolga. Ám éppen ez a jövő feladata. Nagyon sokan dolgoznak rajta, érdekes módon nem is a „hivatalosak”. Sokkal inkább a magángyűjtők azok, akik ezt a művészetet nagy becsben tartják és sokat tesznek érte. Nemrégiben a Kieselbach Galériában volt Balázs János kiállítás és kiadtak ott róla egy komoly albumot magyar és angol nyelven. Most pedig Horn Péter gyűjtő Makláry Kálmánnak közösen készít egy kiadványt. Ez megint egy olyan eset lesz, amikor a műgyűjtők hívják fel az intézmények figyelmét, hogy itt bizony lemaradtak valamiről, mert sokkal több mű van magángyűjteményben, mint közintézményeknél!

Kapcsolódó témák

Két bolgár művész, egy szobrász és egy festő alkotásaiból nyílt közös kiállítás a budapesti Bolgár Kulturális és Tájékoztató Központban. Kettőjük együttes bemutatkozása cseppet sem véletlen, művészi felfogásukban ugyanis határozott rokonság figyelhető meg.

A budapesti Koreai Kulturális Központ látogatói már megszokták, hogy az itt megrendezett kiállítások mindig valamilyen különlegességet állítanak a középpontba. Nincs ez másként most sem, az Eszterházy Károly Egyetemmel közösen létrehozott, és december 16-ig látható YATOO című kiállítás esetében sem.

A Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításain a 19. századi anyag mindig is fontos helyet foglalt el az épület legreprezentatívabb, első emeleti termeiben. Harminc év után ezt az állandó kiállítást most új szempontok szerint újrarendezték. Ráadásul a jól ismert remekművek mellett, közel egyharmad részben, olyan alkotásokkal is bővült, amelyeket eddig csak ritkán láthatott a közönség.

A szakembereket és a közönséget is egyaránt meglepő eredmény született a 2016-ban már huszonnegyedik alkalommal meghirdetett, „Az év természetfotósa” pályázat értékelése során. A pályázat történetében mind ez idáig soha nem fordult elő, hogy a rangos szakmai versengés úgy a felnőtt, mint az ifjúsági kategóriában kettős győzelmet hozott volna!

2016.10.30 20:35

Melyik városban van hazánk egyetlen diadalíve, hol találtak nálunk múmiákat, hová érkezett annak idején az első vonat, az első dunai gőzhajó és az első villanyvonat? Hol van Magyarországon a legnagyobb tokaji bor gyűjtemény? Mindezeken kívül még számos hasonló kérdést tehetünk fel, de talán már ennyiből is kitalálható: Vácról van szó.

Blog ajánló
Egy nap a városban Munkába menet az utcán fotózol mindenféle alakzatot, a következő nap művészettörténeti kontextusba helyezik, amit csinálsz
Talán emlékeztek, hogy milyen kalandos magán-tárlatvezetésen vettem részt nemrég. Sebestyén Sára egy eladó lakás miatt keresett meg, amiről az Én Menő Lakásom blogunkon olvasott, végül meghívást kaptam az otthonukba, amit szintén segítettünk árulni. A bejárás nem volt mindennapi: a falakon lógó fényképeket néztük végig, mert Sára a gyermekei nevelése közben is imádott fotózni - azzal, ami kézügyben volt, a mobiljával. A képek pedig azért voltak kinyomtatva, mert szülővárosában már volt egy kiállítása, Élek címmel. A cím kettős jelentésű, ugyanis a képeken általában erős kontraszttal különféle anyagvégződések, falrészletek, árnyékok, éles szélű tárgyak látszódnak, a körülöttünk lévő valóság olyan apró részletei, amik önmagukban szépek, önmagukban arányosak, harmonikusak. Múlt héten már a Fugában is megnyílt Sára önálló kiállítása, szintén Élek címmel. Sára 50. születésnapján a képek egy nagyon különleges helyre kerültek. A Fuga ugyanis építészeti központ, az itteni kiállítások jellemzően olyan műalkotásokra reflektálnak, amik önmagukban, épített voltukban számítanak alkotásnak, a róluk készült fotó csak hűen bemutatja azok jellegét, látványát, formáit. Sára esetében azonban a képek elkészülte AZ alkotó folyamat, maguk az épített környezet alkotásai, művészeti jelentőségei itt háttérbe szorulnak, nem is látszódnak. A tárlatot Szöllősi-Nagy András nyitotta meg, és méltatta Sára munkáit. Sőt, elemezte. Sőt, behelyezte azt a művészettörténet világában egy meghatározható pontra, mert ez valahol hard edge, de az élek mégsem annyira élesek - lévén a valóság adja a szabálytalan éleket -, valahol colorfield, de a színek sem annyira homogépek. Lévén a valóság tapintható színei. Néztem Sárát és kíváncsi voltam, milyen érzés lehet. Milyen érzés lehet, hogy hirtelen ott találod magad a stílusok és művészek tengerében, és kategóriát kapsz, és azt mondják, építész szemed van, az arányok, a formák úgy vannak felépítve, mint egy struktúra. Amikor a művészetedet a nagyokhoz hasonlítják, nem feltétlenül azt jelenti, hogy te is nagy vagy, de azt mindenképpen, hogy VAN MŰVÉSZETED. Ez a művésszé válás folyamata. Amikor elkezded, hobbinak tűnik, megmutatod a férjednek, a gyerekednek, játszol vele, szűrőket raksz rá. Minden alkotás művészet, persze, de amit magányosan csinálsz, és csak a szűk környezeted látja, csak ő ismeri el, az más. Olyankor béna dolog olyanokról beszélni, hogy ez hard edge, meg colorful. Önkényesen sosem kerülsz méltatásra a művészet világa által létrehozott kategóriákban, abba csak valaki más sorolhat be. Mi kell ahhoz, hogy ebből eljuss addig, hogy kiállítják ezeket a képeket? Akarod-e, hogy ez megtörténjen? Mit teszel érte. De ezt se feledjük: tényleg annyit ér-e, amit csinálsz, hogy ez megtörténjen? Ez utóbbiban sosem biztos az ember, ha alázattal csinálja, akkor még a csúcson sem. De én csak nézem Sárát, aki épp bontogatja a szárnyait, és megtörténik vele épp most az, hogy egyik nap még az utcán fotózott két helyszín között rohanva, hogy odaérjen időben, másnap meg Szöllősi-Nagy András professzor méltatja a munkáját, és a Fugában lógnak a képei, a kirakatban. Soha ne gondold azt, hogy amit csinálsz, azt kell csinálnod életed végéig. Mindig figyelj arra, mivel szeretnél foglalkozni inkább, mert ez mindig változik, és a középiskola végén feltett hülye kérdés, hogy mi akarsz lenni ha nagy leszel, sok embereknél értelmét veszti. Mikor mi. És nem leszel első nap magabiztos, a képességei birtokában lévő nagyság, vagy ha mégis így érzed, akkor már ott elcseszted. Én ezt gondolom. Én imádom, hogy mindig hatféle dologgal foglalkozom egyszerre, városi túrát szervezek céges csapatoknak, oktatok blogírást cégeknek, írok gasztronómiáról, művészetekről, nagy frekvencián történő adatátvitelről, segítek cégeknek saját blogot írni, egyengetem a belsőépítész és kivitelező csapat mindennapjait, tesztelek kütyüket, tanulok villanyszerelést, hogy krach esetén értsek valami kézzelfogható dologhoz. Ja, és írom az első sci-fimet, ami talán sosem jelenik meg, de egy regény azért minden kreatív ember asztalfiókjában ott lapul. Arról szól, hogyan tudunk kilábalni a mostani szorult helyzetünkből, és milyen szorult helyzet lesz a következő. De leginkább és mindenekelőtt nevelem a két kicsi gyerekemet, ez a legfontosabb. De ha nagyobbak lesznek, és felszabadul időm több munkára, akkor svédasztalról válogatok majd, és ez örömmel tölt el. Nem tudom, hogy jutottunk el odáig, hogy magamról beszélek. Ez egy kiállításról szóló anyag, azt hiszem legalábbis, nagyon erősen szubjektív szempontok szerint tálalva. Na tessék.
Egy nap a városban Boldog csirke sokáig fejlesztett panírban - Crunchy
Az USA-ban töretlenül népszerű a fried chicken, amiből nekünk csak a KFC jutott, meg a zsarus-kábszeres filmekben a gettós kosárpályán kézzel evős tévésképernyős látvány - ez a vonal sosem lett nagyon népszerű Európában. Vannak persze jó helyek, emlékszem, amikor Csabával Párizsban is meglátogattunk egy ilyen biocsirkézőt, és becsináltam a csirkemelltől, mert egyáltalán nem olyan volt, mint amire számítottam. Hanem jó. Mondjuk sokat dobott az élményen még az is, hogy papírpohárban adtak helyi asztali bort, ami annyira kellemes és őszinte volt, hogy feldobta az egész menüt. Ha csirkét sütsz panírban, akkor három dolog határozza meg a végeredményt: a csirke, a panír, meg az olaj. Ezzel nagy titkokat nem árultam el. Így amikor a Ring - Zingből ismert Susánszky Ádám (emlékeztek még, milyen burgere volt Ádámnak a Zing előtt? 2010-ben annyival állt mindenki más felett, hogy akkor és ott meglegyintett a későbbi street food forradalom szele) áll neki ilyet készíteni, akkor érdemes odafigyelni, mert tutira figyel a szentháromságra. A Crunchy egy kis talponálló az Allee és a szomszédos vásárcsarnok között, korábban a csapatnak egy kiváló szendvicsezője volt itt. Most a falon egy méretes táblán írják ki, mit tudnak azok a csirkék, amiket ők kapnak limitált mennyiségben a termelőtől: Tehát szabadon tartják őket, nincsenek antibiotikumok, jó a takarmány, kis állományban nevelkednek, és így tovább. Ennek vannak erkölcsi vonzatai (szívesebben választasz ilyet, mert nem kötődik rendszeresített állatkínzáshoz, hacsak nem vagy vegán, mert akkor szerinted de), és vannak minőségi vonzatai is. Egy ilyen csirkehús finomabb, magas minőségű vendéglátóhelyeken el lehet adni, magasabb áron. Ádám elmondta, hogy ez cél is: ha más gazdák látják, mennyit tud hozni egy ilyen tartás, talán átállnak. Bár nem is a “gazdák” adják ki a tenyésztés jelentős részét. A Crunchy-ban csirkét kapni tehát, változó körettel, szószokkal és előkészítéssel. Vannak szendvicsek, lehet kérni egy adag szárnyat (gyorsan elfogynak), illetve vannak boxok, amire a szárny, a mell és a comb közül lehet választani kettőt vagy hármat. Fontos kiegészítők még a szószok is, amikbe a csirkéket mártogatod. Ha egyébként nem lennél tiszta olaj a kézzel evős csirkéktől (leszel), akkor a szószokkal garantáltan tocsogsz a lében. A Nashville szendvicsben lévő csirkét például előzetesen egy mogyoróolajban áztatott cayenne borsos - barnacukros dipben áztatnak meg, és csak utána jön a panírozás. A folyadék picit a húsba is belesüt, picit a panír is felissza, de nem áztat, csak úgy jelzi, hogy ott van. A panír valóban ropogós, nem véletlenül hívják így a helyet. Mellette a csirkehús lágysága izgalmas egyveleget alkot. Fontos kiegészítőt jelent a hosszú kajálós pultra kihelyezett chilik, habanero szószok sokasága, amikkel szintén meglocsolhatjuk a csirkéket, hogy ne csak forró és finom legyen a cucc, de kíméletlen is. A csípősség fokát külön mutatóval próbálja érzékeltetni a hely. Ha ez úgy hangzana, mint valami fine dining, hát ez nem az: erőteljes, harsány street foodról beszélünk, nincsen kifinomultság, csak a kézzel zabálás boldogsága, a csontok foggal és nyelvvel kerülgetése, és így tovább. Ilyen élménynek viszont kiváló a Crunchy, ami a tálalással is jelzi, hogy nem akar több lenni, mint ami. És sokkal jobban lehet szeretni azt a helyet, ahol az egyszerű külső szokatlanul nagy belbecset hordoz, mint amikor fordítva ülnek a lóra. CrunchyCím: 1117 Budapest Kőrösy József u. 7.
Városlátogatások Egy nap Splitben – One day in Split
Egy nap Splitben – One day in SplitHorvátország második legnagyobb városa, Közép-Dalmácia igazgatási és gazdasági központja. Az ókori város számos gyönyörű látnivalót kínál az érdeklődők számára.Egy kis történelem:Történészek szerint a település neve a görög aszpalathosz (tüskebokor) szóból származik és némi római hatásra lett az olasz Spalato, végül ez módosult Split-re. A római uralmat megelőzően görögök lakták a helyet, de igazi várossá Diocletianus római császár idején vált. Az uralkodó hatalmas palotát építtetett a tengeröbölhöz, melyet a négy égtáj felől a Tengeri, az Arany, az Ezüst és a Bronz kapun keresztül lehet megközelíteni. Lemondása után a császár ide vonult vissza, itt töltötte „nyugdíjas” éveit. Az impozáns épületerőt sugárzott és biztonságot jelentett, ezért egyre többen telepedtek meg itt.A palota körül alakult ki a későbbi város, melynek fordulatokban gazdag történelme során többször is kapcsolódott a magyar történelemhez. 1105-ben a város behódolt Könyves Kálmán magyar király előtt, aki katonai beavatkozás nélkül szerezte meg az uralmat. A magyar uralkodó esküt tett Split szabadságjogainak a megtartásáról, a város polgárai pedig hűséget fogadtak a magyar királynak.Később Velence foglalta el a várost, majd II. Béla hadjáratát követően közel harminc évig újra magyar fennhatóság alá került Split. A tatárjárás idején ide menekült IV. Béla, itt vannak eltemetve leányai, Katalin és Margit.Látnivalók:Split óvárosa lényegében az egykori Diocletianus-palota falai között található. Az egész történelmi negyed felkerült a Világörökség listájára.A történelmi falak között is eluralkodott a mediterrán hangulat, a belváros szűk, labirintusszerű utcáin és sikátoraiban pezsgő élet zajlik. A kétezer éves műemlékek között számos kiülős étterem, kávézó és pizzéria működik, ahol ki lehet próbálni a helyi ételkülönlegességeket és a hűsítő söröket. A pénztárcánkra nem árt vigyázni, itt nem is annyira zsebtolvajoktól kell tartani, a helyi árak olyanok, hogy az gondolja az ember, hogy a császári palota felújítására gyűjtenek.Apropó, mit gondolsz, hogy Horvátországban miért isznak a turisták szinte kizárólag bort vagy sört? bor – vino - sör – pivo - üdítő - osvježavajuće piće.A kikötő is pazar látvány nyújt, érdemes itt is egy kellemes sétát tenni.Nézzünk meg egy videót: https://www.youtube.com/watch?v=apUvj5aoipY                                                                                              Készítette: vinpet
Városlátogatások Kefalonia
Kefalonia, az érintetlen természet csodájaKefalonia a Jón tenger legnagyobb szigete, melyet már Homérosz is megemlített az Iliászban. A zöldellő hegyekkel és dombokkal tarkított sziget az elmúlt évszázadokban volt török, velencei, angol, francia uralom alatt, majd 1864-ben csatlakozott Görögországhoz.Szinte minden turisztikai tájékoztató hangsúlyozza, hogy itt forgatták Louis de Bernières angol író regényéből készült, „Corelli kapitány mandolinja” című filmet Nicolas Cage és Penelope Cruz főszereplésével. A forgatási helyszínek Sami város kikötője valamint Komitata falu voltak. A fővárosban látható egy katona szobor, melyet előszeretettel fényképeznek a látogatók, de az nem a híres kapitányt ábrázolja.Kefalonia a csend a béke szigete, még nem árasztották el a turisták, ezért kiválóan alkalmas pihenésre, kikapcsolódásra. A sziget természeti látványosságai a Kathavothres víznyelő a káprázatos Melissani tavasbarlang és a Drogarati cseppkőbarlang is részei a sziget természeti kincseinek.Argostoli:Argostoli, a főváros trópusi hangulatú pálmafákkal övezett főutcáján egymást érik az éttermek, kávézók és ajándékboltok. Itt található a sziget legnagyobb kikötője, mely óceánjáró hajókat is képes fogadni.A kikötő fekete és fehér gyöngykavicsokkal kirakott parti sétánya minden napszakban gyönyörű. A halászok itt kínálják frissen fogott zsákmányukat eladásra.Sétáljunk vagy kis-vonatozzunk a fővárosban:Nézzünk meg egy videót a városról és hallgassuk meg a kikötőből elhajózó óriáshajó búcsúdalát.https://www.youtube.com/watch?v=AoS3lDAToYIhttps://www.youtube.com/watch?v=VQ_jiVA4HR8                                                                                                              By vinpet
Partnereink


Keress bennünket a Facebookon!