2019. szeptember 19. csütörtök, Vilhelmina és Dorián napja
Örök álmodozó volt
Révay András
2019.01.12 18:45
Egészen különleges élményben lesz részük azoknak, akik felkeresik Budapesten a Műcsarnok február 10-ig nyitva tartó új kamara-kiállítását. Olyan színek, formák, kompozíciók fogadják a látogatót, hogy némely kép előtt állva szinte Párizs valamelyik múzeumában érezheti magát a néző. Amikor pedig elolvassa az alkotóról szóló ismertetést, meglepetése – ha lehet – még nagyobb lesz!

 Az 1905-ben született Balázs János az elemi iskola mindössze két osztályát végezte el. Szinte elképesztő fantáziával volt megáldva és ez a fantázia-világ a művészetek különböző ágaiban is felszínre tört nála. Először költőként vált ismertté és lett egyfajta csudabogár a környezetében. Mindig álmodozó volt, a kortársaitól nagyon elütött, már gyermekkorában is állandóan rajzolt. Édesanyjuk egyedül nevelte több gyermekét, Balázs János volt közöttük az egyetlen fiú. Rajzaival beborította a házuk falát, mígnem a mama ráförmedt, hogy a vele egykorú fiúk már dolgoznak valamit, segítik a családot. János ekkor letépte és megsemmisítette az összes rajzát és többé évtizedekig nem rajzolt. Mindaddig, míg a hatvanas évek végén, az akkori fiatalok, akik a környezetében éltek, mind gyakrabban keresték fel a furcsa öregembert.

Közöttük az egyik, aki azóta híres szobrászművész lett, felfigyelt rá, hatására a fiatalok kezdték ellátni őt festékkel, a festéshez, rajzoláshoz szükséges eszközökkel. Ekkor, hatvanhárom évesen kezdett el festeni, lényegében szinte nulla képzőművészeti tudással, művészettörténeti ismerettel. A fiatalok rengeteg könyvet, regényeket, művészeti kiadványokat, filozófiai műveket is vittek neki, így nagyon sokféle irányban, de teljesen autodidaktaként, apránként, fokozatosan képezte magát. Olvasott Nietzsche-t, Balzacot, Jókait, szó szerint „mindenevő” volt, magába szívta szinte majdnem a teljes városi könyvtár egészét. Elképesztő teljesítményt nyújtott. Verseket írt, festett, ha pedig már rásötétedett, akkor zenélt. Saját maga készítette a hangszereket. A kiállítás bejáratánál láthat két fotó azt a salgótarjáni Pécskődombot ábrázolja, ahol élt.

 Miért csinálunk Balázs János kiállítást 2019-ben – tette fel a kérdést a megnyitó első perceiben Szegő György, a Műcsarnok igazgatója. Ő az életének késői korszakában, de átütő erővel robbant be a magyar művészetbe. Tevékenyégét az akkori felfogás szerint naiv művészetként fogadták. Hódított az a gondolat, amit az ötvenes években egy francia festő, Jean Dubuffet kezdeményezett, hogy a különféle hátrányos helyzetű alkotók - képzetlenek vagy rabságban élők - művészetét „nyers, csiszolatlan művészetnek” tekintsék. Az eltelt évtizedek hatására ebben változás következett be. Balázs János Salgótarján mellett, egy cigánytelepen mélyszegénységben, mondhatjuk bátran, nyomorban élt. Onnan tört ki. Alkotásai önmagukért beszélnek és ez motiválta a Műcsarnokot, hogy neki most önálló kiállítást csináljon.

A falakon látható teljes anyag – hatvan mű - egyetlen műgyűjtő, Horn Péter gyűjteményéből válogatott kollekció – folytatta az ismertetést, Mayer Marianna, a kiállítás egyik kurátora. Az alkotó különböző korszakaiból származó képeket mutatnak be. Olyan emberről van szó, aki egyedülálló az egész magyar művészettörténetben! Élete végén, mindössze nyolc évig festett, de ezalatt a nyolc év alatt megszállottan, szinte mániákusan, reggeltől napnyugtáig dolgozott. Akkor abbahagyta, mert a cigánytelepen még a hatvanas évek végén sem volt villanyvilágítás. Nagyon jól látható, hogy a nyolc év alatt milyen stílusfejlődésen ment keresztül. Sajnos kevés olyan képe van, amit dátumozott, a többségük 1975-ös, ezért inkább tematikusan, mint kronologikusan építették fel a kiállítást. A korainak tekinthetők olyanok, ahol a pécskődombi tájak, házak láthatók.

Ezektől picit távolabb elhelyezett képén már felfedezhető egyfajta szintézis, amit ő erről a tájról, mondhatni konstruktivista módon, szinte már a „Nyolcak”-ra emlékeztető módon készített. „A Bőség utcája” címet viselő, kicsit talán ironikus is egy salgótarjáni nyomortelephez, de az ő fantáziája nagyon kiszínezte a realitást. A kép mintegy átvezetésül is szolgálhat egy sereg – erősen szürreális – a kurátorok által ikonosztáz szerűen elrendezett, egész falat betöltő képcsoporthoz. Azért ezt - a kiállítótermekben szokatlan - elrendezést választották, mert Balázs János maga is azt vallotta naplójában, hogy legszívesebben mindenhol képekkel venné körül magát. A bejárati fotók egyikén is jól látszik, hogy valóban, még a háza falához támasztva is képek vannak körülötte. Igaz volt ez bent a lakásban, ott is tele volt festményeivel a fal.

Ezt a hangulatot szerették volna a rendezők visszahozni, minél több képet bemutatni a rendelkezésre álló térben. Figurális festőről van szó, de sokszor annyira elmegy az absztrakció felé, hogy némelyik művét akár Kandinsky-nak is tulajdoníthatnánk. Fantasztikus perspektívákat és olyan bonyolult struktúrákat festett meg, ami egészen rendkívüli egy képzőművészetben tanulatlan embertől. Bár nem kívánták külön hangsúlyozni, hogy ő egy cigány festő volt, az azonban mégis eltagadhatatlan, hogy megjelenik a cigányságnak a nagyon színes, összetett, érzelemteli fantáziavilága ábrázolásaiban. A művészettörténészeknek fontos feladata lenne, hogy elhelyezze őt a művészettörténeti kánonban, a joggal megillető helyre. Nehéz dolog ez a „különcökkel”. Mint ahogy Csontvárynak sem találják mind a mai napig a kellő helyét.

Aki nem illeszkedik bele egy meghatározott stílusba, nem tartozik egy jól körülhatárolható csoporthoz, azzal roppant nehéz a művészettörténészek dolga. Ám éppen ez a jövő feladata. Nagyon sokan dolgoznak rajta, érdekes módon nem is a „hivatalosak”. Sokkal inkább a magángyűjtők azok, akik ezt a művészetet nagy becsben tartják és sokat tesznek érte. Nemrégiben a Kieselbach Galériában volt Balázs János kiállítás és kiadtak ott róla egy komoly albumot magyar és angol nyelven. Most pedig Horn Péter gyűjtő Makláry Kálmánnak közösen készít egy kiadványt. Ez megint egy olyan eset lesz, amikor a műgyűjtők hívják fel az intézmények figyelmét, hogy itt bizony lemaradtak valamiről, mert sokkal több mű van magángyűjteményben, mint közintézményeknél!

Kapcsolódó témák

Két bolgár művész, egy szobrász és egy festő alkotásaiból nyílt közös kiállítás a budapesti Bolgár Kulturális és Tájékoztató Központban. Kettőjük együttes bemutatkozása cseppet sem véletlen, művészi felfogásukban ugyanis határozott rokonság figyelhető meg.

A budapesti Koreai Kulturális Központ látogatói már megszokták, hogy az itt megrendezett kiállítások mindig valamilyen különlegességet állítanak a középpontba. Nincs ez másként most sem, az Eszterházy Károly Egyetemmel közösen létrehozott, és december 16-ig látható YATOO című kiállítás esetében sem.

A Magyar Nemzeti Galéria állandó kiállításain a 19. századi anyag mindig is fontos helyet foglalt el az épület legreprezentatívabb, első emeleti termeiben. Harminc év után ezt az állandó kiállítást most új szempontok szerint újrarendezték. Ráadásul a jól ismert remekművek mellett, közel egyharmad részben, olyan alkotásokkal is bővült, amelyeket eddig csak ritkán láthatott a közönség.

A szakembereket és a közönséget is egyaránt meglepő eredmény született a 2016-ban már huszonnegyedik alkalommal meghirdetett, „Az év természetfotósa” pályázat értékelése során. A pályázat történetében mind ez idáig soha nem fordult elő, hogy a rangos szakmai versengés úgy a felnőtt, mint az ifjúsági kategóriában kettős győzelmet hozott volna!

2016.10.30 20:35

Melyik városban van hazánk egyetlen diadalíve, hol találtak nálunk múmiákat, hová érkezett annak idején az első vonat, az első dunai gőzhajó és az első villanyvonat? Hol van Magyarországon a legnagyobb tokaji bor gyűjtemény? Mindezeken kívül még számos hasonló kérdést tehetünk fel, de talán már ennyiből is kitalálható: Vácról van szó.

Blog ajánló
Városlátogatások A Neretva folyó völgyében
Egy nap a városban Milyen elektromos rolleresnek lenni Budapesten?
Egyre szaporodnak Budapesten az elektromos rollerek. A kölcsönzőknek köszönhetően a járdákon sorakoznak, mint ottfelejtett robotok százai, akik szomorúan várják, hogy kibéreljék őket, és egy hangos - vagy néma - juhúúúú-t váltsanak ki a rajtuk száguldozókból. Hogy ilyen baromi költői legyek. Azonban akik komolyan gondolják, hogy rollereznek, inkább vásárolnak sajátot. Egyrészt azért, mert a bérleti díj viszonylag magas, és így rollerezve inkább élményt kapunk a tömegközlekedéshez képest, meg rövidebb távokon gyorsaságot, egyéb előnyt nem. Másrészt tartósan használva egy roller képes visszahozni az árát: Misi, az Én Menő Lakásom csapatunk építésszervezője, aki naponta 10-15 lakást tekint meg, ahol vagy felújítást menedzsel, vagy szakért, tanácsot ad, ma már csak rollerrel jár a városban. Számára fontos, hogy két - általában belső kerületekben található - cím között minimalizálja az utazási időt, és ne vegye el munkaidő jelentős részét a helyzetváltoztatás. A csak-BKV ezért kizárt, mert ha át kell szállni, az lassú, az autó - próbálta már a bérelhető elektromosokat - meg a dugó miatt kellemetlen, és azok miatt drága is. Végül a rollerrel rengeteg időt spórol meg a címek közötti utazásnál, így egy nap több helyre tud kimenni, több munkát vállalni, ráadásul az autós utazáshoz képest 5000 forintot spórol az üzemanyagon és a parkolási díjakon NAPONTA. Akárhol megáll, akár csak húsz percre, tölt. Egy 100 ezer forintos roller 20 munkanap alatt visszahozza az árát, mínusz a töltés díja, ami elenyésző. (Örökmozgónak azonban nem alkalmas, mint kiderült) De hogy ez mit jelent praktikusan? Azt, hogy akárhová mész, veled van, a kezedben, egy 12-14 kilós roller, amit felcipelsz a lakásba, beviszel a találkozókra, mert az utcán nyilván nem hagyod. Így a lopás lehetősége minimálisra csökken, azonban ez a súlytöbblet sokakat visszatarthat attól, hogy kipróbálja az ilyen életformát. Egy hónapig volt nálam egy Motus Scooty 8.5”-os roller az AQUA Webshop jóvoltából, hogy megtudjam, ez mennyire kényelmetlen. Túl nehéz cipelni? El lehet helyezni? Gyorsabb? Egész nap bírja? Anyáznak ránk? Vagyis: milyen elektromos rolleresnek lenni Budapesten? P+Roller Akik a belvárosban élnek, és két hely között nem tesznek meg három kilométernél többet, azoknak egy alap roller 15-20 kilométeres hatótávja tökéletesen elég. Persze ha egész nap használják a rollert, mindenképp kell beiktatni töltős órákat: egy kávézóban, ahogy a laptopot vagy telefont, a rollert is lehet tölteni. Egy óra alatt 2-3 kilométernyi hatótávot tudunk beletenni pluszban. A külső kerületekben élőknek, vagy vidékről érkezőknek már számolgatni kell. Ha az M3-ason érkezünk, a Mexikói útnál megállva ideális a roller használata: a Városligeten keresztül, az Andrássy úton egy rövid (3-4 kilométeres) és kellemes úton eljutunk a belvárosig. Viszont ha az Örs Vezér térre érkezünk, akkor a nap elején, egyből elhasználunk 6-7 kilométert a pesti belvárosig, Budáról ne is beszéljünk. Ha csak egyetlen címre megyünk, mondjuk a munkahelyünkig, ahol töltjük a járművet, ez ideális. Ha azonban még járkálnánk odabent, akkor van benne kockázat. Egyébként autó csomagtartóba jól belefér, egy Skoda Fabia vagy Ford Fiesta méret épp megfelelő. Gyorsaság Egy elektromos roller végsebessége 20-35 kilométer per óra, típustól függően. Ez azonban nem sokat mond el, hiszen vannak olyan helyek, ahol a 10 km/h-t nem érdemes átlépni, máshol pedig lehet húzatni a motort. Viszont sokszor kell fékezni, gyorsítani. Ha fennáll a veszélye, hogy kilép elénk valaki, akkor a 10-15 km/h-t nem szabad túllépni. Ez egy sima kocogási sebesség, vagyis ha valami váratlan történik előttünk, egyszerűen leugrunk a rollerről, és máris gyalogos tempóban vagyunk. Ekkora sebességnél nem esünk orra, egyszerűen természetesen haladunk tovább, magunk mellett tolva a járművet. Egy alap roller is simán felmegy mondjuk a Margit-híd felfelé tartó szakaszain, de ha Budán, a hegyekbe vágyunk, akkor egy nagyobb motorral rendelkező járművet érdemes választani, ami mondjuk 800 Wattot is le tud adni, különben tolni fogjuk. Általánosságban azonban elmondható, hogy rollerrel egy 2-3 kilométeres szakaszon ugyanolyan gyorsan vagy gyorsabban jutunk el egyik pontból a másikba, mint ideális, átszállás nélküli BKV-val, vagy átlagosan erős nappali forgalom mellett, autóval. Ha át kell szállni, vagy az autóval akár csak egy könnyebb torlódásba futunk, a roller előnye megkérdőjelezhetetlen. 5 kilométeres táv felett a városban azonban már érdemes beiktatni egy metrózást, vagy más gyors BKV-lehetőséget, egyrészt azért, mert úgy gyorsabb, másrészt azért, mert úgy könnyebben kihúzzuk a nap végéig. Ilyenkor összecsukjuk a rollert, kézbe veszük, és poggyászként visszük fel. Súly és térfogat Itt a roller hátránya. Eddig láttuk, hogy időt és pénzt spórol nekünk, valamint gyorsan el lehet vele jutni 3-4 kilométerre lévő helyekre. Azonban mindig velünk van: fel kell vinnünk buszra, metróra, villamosra, bejön velünk megbeszélésekre, fel a második emeletre, le a harmadik emeletről, be a liftbe, étteremben asztal alá. A rollerek összecsukhatóak, és a száruknál fogva jó fogással hordozhatóak, de viszonylag nehezek és nagyok. 12-14 kilogramm kézben tartva: kényelmetlen. Én 95 kilogramm vagyok, és viszonylag van izomzatom, így nekem viselhető teher volt, és az előnyök kompenzálták ezt a kényelmetlenséget. El tudom képzelni viszont, hogy valakinek egy ilyen súly viselhetetlen. Érdemes tehát kipróbálni előtte, hogy nekünk hány percig komfortos a cipelés. Ha egy perc alatt le kell tennünk, akkor inkább ne vágjunk bele, vagy olyan helyekre vigyük, ahol szinte a bejáratokig mehetünk vele. Egyébként sem a tömegközlekedés, sem a kávézók nincsenek felkészülve az elektromos rollerek tömeges fogadására. Egy-egy ilyen elfér mondjuk egy kisebb kávézóban, étteremben, még egy-két megfelelő konnektor is akad, ahol otthagyhatjuk a járművet. Most még nem lesznek idegesek a pincérek ha meglátják a rollert, de előfordul, hogy a közeljövőben ez megváltozik: egyre többen akarják behozni a helyekre az eszközt, ami a földön heverve balesetveszélyes, ráadásul elfoglalja az értékes alapterületet a vendégek elől. A HÉV-en, vonaton mondjuk van biciklitároló kocsirész, ahol kényelmesen lehet szállítani a rollert, de máshol egy kicsit nyögvenyelős a dolog. Sehol sincs egy pont akkora tér, ami elnyelné a teljes hosszt, a metróban kilóg az üléssor mellől, buszokon talán a babakocsis helyet célozhatjuk meg vele, villamoson mindenhol útban van. Ennek ellenére, csúcsforgalmon kívül simán el lehet vele balanszírozni. Életérzés Rollerezni jó. Óriási szabadságot ad, mert nem izzadsz le, mégis gyorsan haladsz. Természetes pózban állsz, mintha sétálnál, élvezed a szelet, napsütést. A fent említett leugrás a rollerről, vagyis egy-másodperc-alatti-gyalogossá-válás olyan érzés, amit más nem ad meg. Mintha egy Transformers lennél, aki bármikor átváltja magát egy másik minőségű utassá. Rolleresnek lenni azonban egyre inkább hordoz egy stigmát is, és noha nálunk nem volt még ebből komoly baleset, tény, hogy a roller nem egy túl biztonságos eszköz, és a forgalom többi résztvevőjében ez félelmet generál, amit rossz szokásunk szerint dühvel folytunk le. Ráadásul nincsenek meg a feltételei a városban, sem az utakon (nincs elég bicikliút), sem a járműveken. Én ugyan csak egyszer kaptam beszólást, jogosan, Misi barátom rendszeresen kapja a bekiabálást az autóktól, bicajosoktól, autósoktól. Lehet, hogy én mokányabbnak tűnök, vagy mérgesebben nézek, nem tudom. De van vele szemben egy kis utálat. A roller egy alternatíva az összehajtható elektromos bicajra. Lassabb, kevésbé biztonságos, de jobban hordozható és olcsóbb. Maguk a járművek nem valami szofisztikáltak, itt lehet olvasni az írásomat a műszaki paraméterekről, én úgy látom, a következő években dől el, hová tudnak fejlődni. Csak közben a városban is fel kellene készülni rájuk. Mert most kell eldönteni, hogy betiltjuk a használatot, mint az V. kerületben, és akkor inkább ne vegyünk feleslegesen ilyet, vagy támogatjuk, de akkor utakkal, felfestéssel, a kávézókban fizetős rollertározó polcokkal, töltési lehetőségekkel. Mert egy városnak is származik előnye abból, ha az emberek gyorsabban és hatékonyabban, helyi károsanyag-kibocsátás nélküli jutnak el A-ból B-be, miközben a tömegközlekedési férőhelyeket is kevésbé veszik igénybe. Disclaimer: az AQUA Webshop az Egy nap a városban blog hirdetője. Rollereik itt elérhetőek.
Egy nap a városban Tévedtem, EZ Budapest legfélelmetesebb aluljárója
Írtam nemrég a nyuszis aluljáróról, ami a lefestése előtt olyan félelmetes volt, hogy jobb híján ennek adtam az aranyérmet, a város legfélelmetesebb alulárója címet. Tévedtem. Úgy esett, hogy a Lehet téri vásárcsarnoktól indultam volna a Kodály Köröndhöz, mégpedig elektromos rollerrel. Így aztán gyalogos útvonalat terveztem a Google Mapsszel, ami egy számomra ismeretlen helyen vitt át a Nyugati sínjei alatt. Nem a Ferdinánd hídon, hanem attól még kintebb, északkeletre. Nem tudtam, hogy van ott bármilyen átjárási lehetőség. Úgyhogy arra vettem az utamat. Kevésbé bizalomgerjesztő helyre tévedtem. Ahol egy nagyon-nagyon-nagyon nem bizalomgerjesztő lyukat találtam a föld alá futva: Egy nagyon hosszú lyukat: Az aluljáró borzasztó sötét, mivel hosszú, és csak a két végén jöhet be napfény. További beszarást okoz, hogy középen egy akna fut végig, amit így-úgy lefedtek iszonyatosan hangos vasfedelekkel. Ha rálépsz, vagy rollerrel ráhajtasz, kong-zeng az egész cső. Itt az látható, hogy egy ideje már megyek benne. Eszembe jutott a tini nindzsa teknőcök, azok is ilyen helyen éltek. Tulajdonképpen kicsi az esélyed, hogy anélkül menj át rajta, hogy senki ne jöjjön szembe, tekintve hogy hatszáz kilométer hosszú, négy méter széles a cső, ami így 2,4 négyzetkilométert jelent, Budapesten pedig 1,7 millióan élnek 525 négyzetkilométeren, tehát ha véletlenül 7770 embert látunk egyidőben a csőben, azon se nagyon lepődjünk meg. Teljesen átlagos szám. A másik oldalon, a Podmaniczky utcában úgy lehet megismerni a lejáratot, hogy megkeressük a lenti, trópusinak tűnő bokrot, ami kinőtt az aszfaltból. Most ezzel tényleg nem a fővárost ítélem el, hiszen látszik az ágakon, hogy valaki megnyírta már őket. Igaz, 150 centinél vágtak, hogy ne kelljen lehajolni, és a levágott kórókat nem nagyon vitték el, hogy ne kelljen lehajolni, de a szándék megvolt. Valakiben. Egy buja dzsungel ez a város. Tényleg, az Állatkertben is vannak ilyen titkos járatok gyerekeknek. Ki hitte, hogy odakint meg felnőttek játszhatnak?
Partnereink


Keress bennünket a Facebookon!