2021. április 10. szombat, Zsolt napja
Vissza a normalitáshoz – II. rész Kamala Harris
Révay András
2021.02.14 17:33
Sokan, sokszor mondták már, hogy Amerika a korlátlan lehetőségek hazája. Több bizonyíték is van rá. Nézzünk egyet! Syamala Gopalan, egy 19 éves indiai lány, 1958-ban tanulni érkezik a kaliforniai Berkeley-be. Doktori diplomát szerez, mellrákkutató lesz. Egy fiatal, fekete fiú, Donald Jasper Harris is azért emigrált 1961-ben Jamaicából, hogy az Egyesült Államokban folytassa közgazdaságtani tanulmányait. Színes diákok összejövetelén találkoztak, 1963-ban házasodtak össze. Két lányuk született: Kamala Davis Harris és Maya Lakshmi Harris. Az 1964. október 20-án született Kamala, ma az Amerikai Egyesült Államok alelnöke!

A nem mindennapi életútról a New York-i Simon & Schuster Kiadónál Kamala’s Way (Kamala útja) címmel könyv jelent meg 2021-ben. A budapesti Cor Leonis Kiadó dicséretes gyorsasággal jelentette meg, így az érdeklődő olvasó máris a kezébe foghatja magyarul, Kamala útját. A tapasztalt újságíró, Dan Morain munkájának amerikai kiadásához nem ártott volna egy szigorú szerkesztő. A szerző elvész a nevekben, részletekben, mintha csak igazolni akarná, hogy milyen mélységekig tájékozott hőse életében. Megtudjuk például, hogy egy Harrishoz egyáltalán nem kötődő bűnügyben, ki a gyilkos unokatestvére (139. old.). Rengeteg nevet, adatot sorol fel, hivatkozik rájuk és ezek tengerében eltéved az olvasó. Szerencsére, azért ennél sokkal fontosabb eseményekkel is megismerkedhetünk. Kamala fiatalon rendszeres résztvevője volt a polgárjogi tüntetéseknek, az egyetemen ő lett a Fekete Joghallgatók Egyesületének elnöke. Nem volt kiemelkedő diák, közepes eredménnyel diplomázott. Ügyészként kezdett dolgozni, ekkor szívta magába azokat a kérdező-kihallgatási technikákat, amikkel jól élt miután szenátorrá választották.

 

Élete 1994-ben új fordulatot vett, amikor rövid viszonyba bonyolódott a nála harminc évvel idősebb, igen tehetséges politikussal, Willie Brownnal. Mellette belekóstolt a politikába és rájött, hogy nagyon is kedvére való! Jó érzékkel használta ki a társasági élet kínálta lehetőséget az ismertté válásához. San Franciscóban a társadalmi elit és a demokrata politika összefonódik, megtanulta, hogyan kell kampányt elindítani. Csak 2002 végén, 38 éves korában jelentette be először, hogy közhivatalra pályázik. Ahhoz, hogy megmutassa, valóban komoly jelölt egy posztra, adományozóktól pénzt kellett gyűjtenie. A nevek dzsungelében itt előbukkan a nálunk sem ismeretlen, korábbi budapesti nagykövet, Tsakopoulos is. Harris vonzó, energikus jelölt volt, „friss arc”. A San Francisco főügyésze poszt elnyerésével megnyílt előtte a távlatokhoz vezető út. Úgy tartják, ha egy politikusnak San Franciscóban sikerül, akkor bárhol győzni tud. Rövidesen alkalma nyílt elvi szilárdságának bizonyítására és ennek leírása már leköti az olvasót. A könyv egyik érdekes fejezete mutatja be Harris és Obama kapcsolatát, nem nehéz közöttük párhuzamot találni. Kihasználva a demokraták Obama iránti érzéseit, bejelentette, hogy 2010-ben megpályázza Kalifornia állam legfőbb ügyészi pozícióját! Megismerkedhetünk a főügyészek megválasztása körüli harc apró részleteivel is. Ő lett az első nő, az első színes bőrű, az első indiai származású, aki betölthette ezt a hivatalt.

Államügyészként egyszerre volt innovatív és óvatos. Országos népszerűségre sikerült szert tennie, amikor kiállt a bankokkal és a diákjaikat becsapó, profitorientált főiskolákkal szemben, védelmére kelt az emberkereskedők kiskorú áldozatainak. Az olvasó bőséges betekintést kap a kivégzések módjába, a Kaliforniai Igazságügyi Minisztérium működésébe, még Soros Györgyről és a koronavírusról is szó esik. Ugyancsak részletgazdag a melegházasságok és a fegyverviseléstől eltiltottak ügyeiről szóló fejezet. Harrishez kötődik a - Magyarországon is árverezésekhez vezető – törvénysértő banki jelzáloghiteleknek az Obama adminisztráció általi rendezése. Mindezek az amerikai olvasó számára valószínűleg sokkal beszédesebbek. Közben megismerkedhetünk Kamala testvére, Maya, és még az ő lánya, Meena életének pár epizódjával, valamint Kamala házasságának, és államügyészként másodszori újraválasztásának történetével is.

 Három nappal azután, hogy Kamala államügyészként megkezdte második ciklusát, Barbara Boxer szenátor bejelentette, 2016-ban nem indul az újraválasztásáért, szabaddá téve 1992 óta betöltött helyét. Öt nappal később Kamala is bejelentette: indul a szenátusi helyért. A versenyben Obama és az ő alelnöke, Biden is támogatta. A harc ismertetése során Trump és Harris kapcsolata is szóba kerül, ám ennél sokkal részletesebb képet kap az olvasó az abortuszjogokat védők és ellenzők csatájáról, Harris szerepét meglehetősen ellentmondónak, óvatoskodónak tüntetve fel. Határozottabbnak bizonyult viszont a kiskorúak szexuális kizsákmányolásáról szóló – ugyancsak kimerítő alapossággal tárgyalt –ügyben. Az eljárás 15 éven át húzódott és magyar bankok is érintve voltak benne! Ám mindaz, ami Kamala Harissal és az utóbbi néhány év amerikai eseményeivel kapcsolatban a könyvet mostanában olvasót igazán érdekelheti, az utolsó száz oldalon található.

A Demokrata Párt politikusa volt és a 2016-os elnökválasztáson Hillary Clintont támogatta. Amikor Trump győzött, már nem óvatoskodott. A szenátusi helyet nagy fölénnyel nyerte meg. Este, a mindössze nyolc percig tartó győzelmi beszédében huszonhatszor hangzott el a „harc” kifejezés. Elkötelezte magát mindazzal szemben, amit Trump hirdetett. Pontosan tudta, mit fog képviselni Washingtonban és azt is milyen bizottságokba akar bekerülni. „Letámadó” stílusa miatt a Szenátusban és a Belbiztonsági Minisztériumban sokan nem kedvelték és minél inkább őt tartották a republikánusok a demokrata ellenállás arcának, annál magasabbra emelkedett a csillaga. Egyértelműen azt fontolgatta, hogy majd elindul az elnöki címért és ezért az összes fontos államba ellátogatott. A szenátusi meghallgatások során tanúsított rendíthetetlensége láttán különleges kapcsolata alakult ki a női szavazókkal. Olyan valaki – mondták róla – aki megtestesíti minden amerikai törekvését és küzdelmeit, felidézi Obama emlékét.

 A kérdés, hogy induljon-e az elnökjelöltségért, 2018. július 28-án eldőlt. Úgy döntött belevág. Joe Bidenről is sejteni lehetett, harcba száll, a CNN pedig ekkor 29 lehetséges demokrata jelöltet sorolt fel. Kamala az indulását hivatalosan 2019. január 21-én jelentette be, kampánya nyitógyűlésén húszezer ember volt jelen! Még Trump is elismeréssel szólt róla! Ugyanakkor viszont beszédeiben Harris nem tudta világosan megfogalmazni, miért szeretne elnök lenni – túl azon, hogy mindenáron le akarja győzni Trumpot. Elegendő pénzt sem tudott gyűjteni, így végül decemberben visszalépett. A történelem megismételte önmagát. Obama megválasztásakor – pénze fogytán – Biden lépett vissza, de a tehetséges versenytársat Obama maga mellé hívta alelnöknek és nagyon is jól járt vele. Mi most már tudjuk, Harris is pénzszűkébe került és őt Biden választotta alelnökének. Nem Biden volt az első az amerikai történelemben, aki alelnökből elnök lett. Meglehet, hogy a történet négy év múlva hasonló módon folytatódik…?

 

Dan Morain
KAMALA ÚTJA
Cor Leonis Kiadó 2021
Korrekt Nyomdaipari Kft.
ISBN-978-615-5893-66-7
Kapcsolódó témák

Sokak érdeklődésére számot tartó könyv jelent meg a Pallas Athéné Kiadónál – még tavaly. Az olvasás első félórájában kissé komolytalannak, a szerző elszabadult fantáziája termékének tűnik. Ám mit szóltunk volna, mondjuk 1980-ban, ha valaki azt mondja; lesz egyszer a zsebünkben egy cigarettatárca méretű doboz, amivel telefonálni, táviratozni, fényképezni, rádiót hallgatni, újságot olvasni lehet. Látjuk vele, mi történik ugyanabban a percben a földgolyó másik oldalán, beszélhetünk külföldön élő rokonainkkal úgy, hogy közben látjuk is egymást. Hát nem biztos, hogy elhisszük, ma pedig már a gyerekeknek is van ilyen! Ezért inkább bánjunk óvatosan az előítéleteinkkel, ezzel a könyvvel kapcsolatban is!

Amikor ezt a könyvet olvassuk, mi már ismerjük a 2020-as amerikai elnökválasztás eredményét. A szerző, Evan Osnos – amikor megírta – még nem ismerhette. Nem szokványos életrajzot írt, hanem kiragadta az egyáltalán nem szokványos életút néhány időszakát és a nyolc fejezetben – mint filmből kimerevített állóképekkel – megpróbálta bemutatni az embert. Sikerült! A könyv, melynek „érdekessége”, hogy egyetlen kép sincs benne, a jó szemű fotográfus érzékenységével emeli ki a lényeget, hozza közel az olvasóhoz napjaink világtörténelmének egyik legfontosabb szereplőjét.

2020.12.10 14:02

Árulja el magáról a szerző, mindjárt a bevezetőben, és az olvasónak a könyv végén sincs oka ezt megkérdőjelezni. Szinetár Miklós nyolcadik könyve, a 88, nem összefoglaló, nem egy nyolcvannyolc éves ember életútjának summázása. Sokkal inkább tárháza gazdag tapasztalatoknak. Az életévek számával egyező apró fejezetekből áll, megadva azt a lehetőséget, hogy részletekben, kedvünk szerint megszakítva, bele-belelapozgatva olvasgassuk.

Ismét egy olyan könyv jelent meg a Pallas Athéné Kiadónál, ami a szakemberek szűk körén túlmenően, sokkal szélesebb érdeklődésre tarthat számot. Az „Etika mindenkinek” nemcsak a címében utal arra, hogy tartalma segíthet az emberek hétköznapi életében felbukkanó kérdések megválaszolásában, olykor még a problémák megoldásában is. Bizonyos, hogy sokan találnak majd benne hasznos, követhető útmutatást.

Évtizedeken át tartotta magát a felfogás, hogy az érzelmeknek nincs helye a munka világában, és az ideális vezető az, aki racionálisan és érzelem nélkül közelíti meg a problémákat. A valóság azonban: hogy az érzelmek elkerülhetetlenek, amikor egy embercsoport hosszabb időre összejön, hogy bizonyos feladatokon dolgozzon, és ha hatékonyan alkalmazzák, akkor a vezető hangulata, érzelme az eredményesség szempontjából inkább pluszt, mint mínuszt jelent.

Blog ajánló
Városlátogatások Pápa városa
 Pápa Az egykor bővízű Tapolca-patak völgyében, a Bakony hegység és a Kisalföld találkozásánál fekszik ez a gyönyörű város. Története: A települést először 1214-ben említik oklevélben. II. András Nóráp egy részét eladományozta János fia Hektornak. A birtokrész határainak leírása során említik az „utat, ami Pápáról jön” („viam, quae venit de Papa”). A középkorban a vidék egyik meghatározó végvára volt, a Bécs előtti védvonal részeként a harmadik legnagyobb vár volt Győr és Veszprém után.A kedvező földrajzi adottságainak köszönhetően a város gyors fejlődésnek indult. A Tapolca patak malmai még a távolabbi vidék gabonájának őrlésére is képesek voltak. A város jelentőségét országos hírű iskolája az 1531-ben alapított Református kollégium is emelte, ahová Petőfi Sándor és Jókai Mór is járt. Nevének eredete: Számos monda kering a település elnevezésének eredetéről. A legismertebb történet szerint István király itt találkozott Asztrik püspökkel, aki átadta a pápától hozott koronát. Ekkor a király így kiáltott fel: „Ecce papa misit mihi coronam”, vagyis „Íme, a pápa koronát küldött nekem”, a nép pedig az egyházfő iránti tiszteletből és hálából nevezte el Pápának a várost. A helytörténészek szerint a város, Popo bajor lovagról kapta a nevét, aki az államalapítás korában a település elöljárója lehetett. Van két humorosnak is tekinthető történet is. Géza fejedelem fia, a későbbi István király még csecsemőként ezen a helyen mondta ki először, hogy papa, és Géza atyai szíve örömében adta volna a nevet a városnak. Volt, aki a púp szóból eredeztette Pápa nevét, mivel a város egy dombon épült. Látnivalók: A Nagytemplomot Fellner Jakab uradalmi építész tervei alapján kezdték el építeni. A copf stílusú impozáns méretű, egyhajós csarnoktemplomot 1795. május 3-án szentelte fel Pierer József püspök.A Griff szálló nevét az Esterházy-család címerében szereplő madárról kapta. Tánctermében egykor nagy bálok, előadások és zenés estek zajlottak. Itt járta a táncot Kisfaludy Sándor későbbi hitvesével, Szegedy Rózával, és itt lobbant szerelemre egy színésznő iránt, majd ábrándult ki pár nap múltán és írta meg „Szín és való” című versét 1842-ben Petőfi Sándor.A Pápai Református Kollégium Gimnáziumának és Művészeti SzakközépiskolájaAz Esterházy kastély A kastély az egykori vár alapjainak felhasználásával épült fel, Franz Anton Pilgram tervei alapján.A város történelmének egyik fontos eleme a Kluge család kékfestő műhelye, melyet a Tapolca patak vízével működtettek. Ma múzeum mutatja be a nagy múltú mesterséget.Nézzünk meg egy videót: https://www.youtube.com/watch?v=y7P656zvMVQ                                                                                                                          vinpet /forrás: internet/
Városlátogatások Lendva Vára
 Lendva Vára és a Szent Katalin Templom Lendván, a belváros fölött magasodik az alsólendvai vár hófehér falú, L alakú épülete. Már a XII. században is állt itt egy erődítmény, de a tatárjárás során megsemmisült. A várból a városra és a környező szőlőhegyekre csodálatos a kilátás.A vár története:Az itt felépített kővár a német Hahót nemzetség birtoka lett, akik később felvették a Bánffy nevet, és egészen a XVII. századig a környék legbefolyásosabb dinasztiájává váltak. Bánffy Miklós lelkes híve volt Mátyás királynak, aki 1474-ben őt küldte el Nápolyba jegyeséért, Beatrixért. Hazafelé a királykisasszony és kísérete, többek között Mátyás édesanyja, Szilágyi Erzsébet is itt szállt meg.A török dúlás idején Lendva vára, végvárként állta a harcokat, a legjelentősebb csatára 1603-ban került sor, de a várat a töröknek nem sikerült elfoglalnia. Az 1600-as években egy rövid ideig a Nádasdy család tulajdona volt, majd királyi adományként az Esterházy családé lett a birtok Az Esterházyak az I. Lipót király iránti hálából “L” alakba építették át a várat, így alakult ki a ma is látható barokk stílusú épület. A vár épületét a jugoszláv hadsereg a két háború közötti időszakban laktanyának használta, majd a második világháború után általános iskola működött benne. 1973 óta a Lendvai Galéria és Múzeum kapott otthont a várfalak között.  Változatos képzőművészeti időszakos kiállításoknak is gyakran ad otthont a vár.Lendva híres szülötte Zala György szobrászművész. Legismertebb alkotása a Millenniumi emlékmű a budapesti Hősök terén, de nemzeti emlékünk az aradi Ébredő Szabadság szobor is. Emlékszobájában számos köztéri szobra megtekinthető kicsiben.A város főutcáján áll az 1751-ben felszentelt barokk stílusú Szent Katalin-templom. A főoltár egy itáliai mester alkotása Alexandriai Szent Katalint ábrázolja. A szentély alatti kriptában a város kegyurai és jeles egyházi személyiségei nyugszanak.Lendván mi sem bizonyítja jobban a magyarság jelenlétét és gyökereik megőrzését, mint Szent István szobra a városka központjában.Lendva és a Muravidék Magyarország része volt, az I. világháború utáni békeszerződés rendelkezése szerint került a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz. Lendva ma is a szlovéniai magyarság központja. Még ma is mintegy 4000 magyar él a 11 ezres településen. Mindenfelé hallani magyar szót, a feliratok is kétnyelvűek. A város egyik büszkesége a Makovecz Imre tervei alapján megépült Művelődési Központ. A város „nappali szobájának” kávézójában a kávé és a házi sütemény mellett finom lendvai bort is meg lehet kóstolni.Nézzünk meg egy videót: https://www.youtube.com/watch?v=oXo0zdYY6Sw                                                                                                     vinpet
Egy nap a városban Élet a válság után - Vendéglátás emberi kapcsolatokra épülve
Azt hiszem, a válság és a vendéglátás közöshalmazának mélypontja volt a legsikeresebb éttermes, Zsiday Roy nemrégiben tett kifakadása azon vendéglátósok ellen, akik jótékonysággal, házhoz szállítással és hasonlókkal próbáltak talpon maradni úgy, hogy a munkavállalók nagy részét megtartják, és nem engedik el a kezüket. Persze, volt vendéglátós, aki úgy hazaküldött mindenkit, mint a sicc, ők aztán a válság után nyilván fizetett hirdetésekben reklámozzák majd az összetartó csapatba, a komplex gasztronómiai élményekbe és az emberi összefogás nagyságába vetett hitüket, és gyere hozzánk dolgozni, mert megbecsülnek. Közben nagyon várják a turistákat, de várhatóan azok nem jönnek, úgyhogy megy a fejvakarás. Most mit csináljunk? A vendégek nem hülyék. Most azért elvált a búza az ocsútól, és ennek már nincs köze ahhoz, hogy mennyire számolta ki a belsőépítész a lámpák dimmelési fokát, hogy mennyire hajol meg a főpincér téged üdvözölve vagy hogy mit jelent az éttermi élmény, a tulajdonos szerint. Ugyanis az éttermi élmény egy egészen más dolgot jelent immár sokaknak. Mondom, mire gondolok. Itt írtam a közösség erejére támaszkodó helyekről korábban. Abban azt találgattam, vajon a profitot legfontosabb értékmérőnek tartott helyek fenntarthatóak-e abban az értelemben, ahogy a szélsőségesen változó körülmények közötti fennmaradást tekintjük a legfontosabbnak, szemben a változatlan, és egyébként kedvező piaci és turisztikai körülmények közötti megtérüléssel. A kettő nagyon nem ugyanaz. Mert miközben voltak olyan nagyon fontos helyek, akiket elsorvasztott a kormány segélycsomagja, úgy akadtak olyanok is, akiknek kifejezetten jól jött a járvány. Utóbbiba tartozott volt a Mészáros utcai zöldséges is Simon István elmondása szerint, hiszen az emberek elkezdték felkutatni a környezetükben, sétatávra elérhető vállalkozókat, a hipermarketek napi sok ezer ember által látogatott standjai helyett inkább választva a kisebb boltokat, ahol a járvány kevésbé tud terjedni. Erősödtek a lokális beszerzési források, ezzel együtt pedig az emberek arra is rájöttek, hogy a sarki zöldséges általában jobban figyel az árura, a minőségre, meg lehet vele beszélni, mit szeretnénk, beszerzi, amit kérünk, és egy emberi kapcsolat kezd kialakulni köztünk, és a minket etető személy között, ahogy ennek egyébként lennie is kellene. A termelő és a konyhaasztalunk között tátongó tökéletesen fekete doboz ugyanis minden, csak nem megnyugtató. Én nem Budapesten vészeltem át a járvány miatti bezártságot, hiszen néhány éve kiköltöztem a városból, minél közelebb az érintetlen természethez, és innen látogattam be a városba - ez egyébként épphogy jót tett a kapcsolatunknak -, és ez a kettősség, a városi nyüzsgés és a vidéki csend kettőssége hozott egyensúlyba. Az itteni legközelebbi becsületes éttermet - Malackert vendéglő - egyébként korábban is kedveltem, mert a kemencében sült húsainak minősége egészen különleges egy főút menti vendéglőhöz képest, és sokáig tartott, mire rájöttem, hogy miért van ez. Az étterem lelke Marcsi, a hely tulajdonosa, egyben konyhafőnöke, aki úgy képes két segédszakáccsal lenyomni egy telt házat, hogy el sem tudom képzelni, hogy csinálja, szigorúan tartva a maga által felállított minőséget. A fia az egyik felszolgáló. Nem fenszi hely, a fogások nem különlegesek, csak egyszerűen becsületesek, és a maguk nemében szinte hibátlanok.   Szóval jó kemencés sültek vannak itt, nagyon baráti áron, emiatt rendszeres vendég voltam, de azért nem ANNYIRA rendszeres. Egyrészt ugye folyamatosan kutattam az új helyeket Budapesten, másrészt a sültekre is hamar ráunok, izgalmasabb ételekre vágyom, vagy épp több zöldségre. Csakhogy az önként vállalt karantén elején rájöttünk, hogy a két kis gyerekkel együtt, a munka mellett nem lesz időnk főzni, én meg nem tudok hozni jártamban-keltemben távoli helyekről semmit, így nagy izgalommal fedeztük fel Marcsi új ötletét: lesz menü. Ideális forrás, hiszen a személyzet gyakorlatilag az étterem meletti házakban él, az alapanyagokat a közelből szerzik be, vagy hozzák nekik hűtőautóval, és szinte Heves megyében vagyunk, ahol meg alig volt fertőzés a hivatalos adatok szerint (14 volt a legmagasabb szám). Szóval elhatározták, hogy kiszállítós menüt adnak ezentúl, 400 forintos levesekkel és 800-900 forintos főételekkel. És ez nem csak azt jelentette, hogy a korábbinál is olcsóbb lett egy adag, amit így meg tudtunk venni minden nap, hanem így megjelentek a repertoárban az olyan ételek is, amik nem feltétlenül a hús körül forognak: töltött káposzta, rakott krumpli, főzelékek és így tovább. De azért maradt a hús is uralkodó. A hús mindenhol hangsúlyos, hiába, az ide járó közönség igényli is ezt. Mi azért néha kikönyörögtünk zöldségköretet magában, meg sima lecsót és hasonlókat. Marcsi élvezte az új helyzetet, mert mindig is akart ilyesmiket is főzni. Mi is élveztük, mert változatosabb volt így a felhozatal, ráadásul kiderült, hogy Marcsi nagyon is jól tudja főzni ezeket a klasszikusokat, anyáink és nagyanyáink legjobb pillanatait idézve minden nap, Horváth Ilona útján járva. Úgyhogy mentem is, minden nap. Van azonban a családunkban egy kis bökkenő, ami most újra felszínre került: a lányom és Évi nem ehetnek tejterméket, sem tojást. Ez egy klasszikus magyar konyha esetében kihívás, különösen egy szűkített menülap esetében, de Marcsi mindig megoldotta a dolgot. Eleinte úgy, hogy vett fel a menübe olyan fogást, ami nekünk is jó. Aztán úgy, hogy elkezdett felkutatni vegán tejfölt, vegán tejszínt (sokkal drágábbak, mint a hagyományos tejes verziók), tojásmentes tésztákat, és nekünk ezt használta, külön készítve nekünk adagokat anélkül, hogy előre megbeszéltük volna! Nem számolt fel érte plusz pénzt. Gyorsan a matek: míg az éttermi kiszolgálás esetén az ÁFA 5%, addig kiszállításnál 27%. Ezen nem változtatott a kormány válságintézkedése, annak ellenére, hogy minden kiszállításra ment, így egy 800 forintos, egyébként kiadós, és tisztességesen elkészített főétel valójában csak 630 forintos bevételt jelent, ha nem tudnak belőle leírni ÁFA-t (nyilván valamennyit tudnak, az alapanyag-beszerzésnél). A menüztetés elvileg arról szól, hogy tömegesen készítesz el tök egyforma tányérokat, és így esetleg lehet egy pici nyereséged a végén. De 27% ÁFA mellett, és úgy, hogy figyelsz a tejmentessé tett fogásokra, nehezen. Ennek ellenére Marcsi odafigyelt arra is, hogy ha rakott krumplit kértem, és elfelejtettem szólni, hogy maradhat a tojás, akkor ahelyett készített egy külön gombás-hagymás réteget az ételbe, hogy jó legyen. Ha azt kértem, hogy a rántott hús helyett csak süsse meg a húst (tojás nuku), akkor nem bedobta a serpenyőbe, hanem grillezte, külön fűszerezve, pácolva a natúr húst. Ha két palacsintát kértem, hármat vagy négyet csomagolt. Ha négyet kértem, ötöt vagy hatot. Felfoghatatlan energiákat tett a menüztetésbe úgy, hogy szerintem lehetett vagy 10-20 olyan törzsvendége, akik minden nap jöttek ételért, tehát a bevétel nem verdeste a csillagokat. Viszont tudjátok, mit kapott? Olyan törzsvendégeket, akikre számíthat a bajban, és akik már nem csak azért mennek oda, mert éhesek, hanem mert nekik jó, hogy úgy beszélhetik meg az ebédet, mint otthon. Kérhetik, hogy mit főzzön aznap. Vagy olyanokat, mint én, aki mostani újranyitás előtt kidolgozta nekik a menüztetésben megszokott újfajta, egyszerűbb, háziasabb ételek megtartását, ennek piaci kommunikációját úgy, hogy ne legyen kockázat, ételt se kelljen kidobni, és a hagyományos étlap fogásait se veszélyeztesse az olcsóbb fogás. Marcsi nem tudja, mivel foglalkozom, így eleinte meglepődve - kissé kétkedve - vette a segítségnyújtásra vonatkozó javaslatomat, de amikor kidolgoztam az ötletet, nagyon örült neki. Emberi kapcsolatok. Te segítettél nekünk, amikor szükségünk volt rá, nem törődve a megtérüléssel. Most én teszem ugyanezt. Ezt jelenti a vendéglátás, emberi kapcsolatokra helyezve. Nem fogsz bezárni, mert nem hagyjuk. Mert fontos nekünk. Nem azért fontos, mert “fontos”. Nem úgy, ahogy a világ összes cégének fontos a világ összes pozitív törekvése. Nem azért, mert megtérül, vagy jól fest és mutogatni lehet, mert professzionális vagy szép. A fontos szó jelentése végre elválik a marketing bullshittől, mert mélyebben gyökerezik. Vannak olyan vendéglősök, akik még mindig kinevetik az ilyen gondolatokat. Nem professzionális. A professzionális az, ha bezársz, szevasztok, mindenki menjen haza, majd lesz valaki más. Akinek a profit a legfontosabb, annak más szempontok vannak a fejében, és sikeres csak így lehet, amennyiben a sikert profitban mérjük. De mi van, ha ez a siker csak “siker”? Mi van, ha a sikernek is vannak mélyebben gyökerező rétegei, ami a számukra láthatatlan? Ahogy a fontos dolgoknak. Ezt jól tudják azok, akik nem a pénzért élnek, hanem jól akarják érezni magukat abban a komplex élményben, amit a munkájuk jelent. Nem a céljuk felé úsznak, mint a cápák, hanem élvezettel lubickolnak az általuk megteremtett mini-világban, nem törődve vele, hogy kishalak. A járvány miatt ők kerültek reflektorfénybe, legalábbis a lokális közösség szemében, és az ő sikerük, az általuk fontosnak tartott dolgok egy pillanatra mindannyiunk számára fontosak lettek. És nagyon szeretném hinni, hogy ez így is marad. Malackert vendéglőCím: 2182 Fenyő út 3., Domonyvölgy
Egy nap a városban Élet a járvány után - Figyelem, pékrobbanás következik
Mielőtt beütött volna a krach, épp akartam írni egy posztot a második generációs pékekről. Aztán mára már a harmadik generáció képviselői fontolgatják otthon, nyissanak-e saját helyet. A járvány nagyon begyorsította itt a folyamatokat. Az első generációs kézműves pékek azok, akik külföldi példák segítségével sajátították el a kovászos kenyér készítését, lévén Magyarországon akkorra kihalt a tudás írmagja is. Ezek a pékek, akikről a blogon a nyitásuk után írtam az utóbbi tíz évben (Józsiról még akkor, amikor nem is volt boltja), ma már “rocksztárok”, ahogy az egyik olvasónk írta. A második generáció az, akiket az első generáció tanít meg a kenyérsütésre. A második generáció ennek megfelelően százszor annyi potenciális pékből áll, mint az első. Sok-sok évig az első generáció volt nekünk, de most nagy robbanás előtt állunk. A harmadik generáció pedig az, akiket a második tanít. Épp most. Facebook csoportokban, személyesen, blogokon keresztül. Még többen vannak, és a létrejöttüket nagyban segítette a járvány, ugyanis ők voltak azok, akik felvásárolták a kenyérlisztet a boltokban, miközben előtte soha nem tettek ilyet, és elkezdték kipróbálni, milyen az otthonsütés. Rengetegen vannak, akik személyesen megismerték a kovászt, a kovász az új vegánság és crossfit, mindenki bemutatja a világnak, hogy ő is csinálja. Az én közvetlen környezetemben is többen kezdtek bele ebbe, miközben korábban elképzelhetetlennek tartották ezt, és értek el jó eredményeket a kovásszal. És persze egyáltalán nem automatizmus, hogy egy otthonsütőből hivatásos pék legyen, hiszen elég sokan vezetnek autót, mégsem megy mindenki hivatásos sofőrnek, de a mostani gazdasági helyzetben, amikor sokan elveszítik a munkájukat, meg a vállalkozásuk bevételeit, azoknak elég biztos megoldás lehet egy pékség. Egy jó pékségnél gyorsan kialakul a törzsközönség, ennek tanúja voltam az utóbbi hónapokban a város legkülvárosibb és egyben egyik legfiatalabb pékségében, a Külvárosi Pékségben. Úgyhogy igen. Minél többen sütnek otthon, annál több jó pékség nyitása várható. Van azonban egy nagyon fontos különbség, amit észrevettem az első és a második generáció között, ami nyilván hatással lesz a harmadikra is. A “rocksztárok”, akik közül többet személyesen is ismerek, összességében alázatosan állnak a tésztához, a kenyérsütéshez. Azok, akikből a második generáció kiválása várható, valamint azok, akiket ők tanítanak, tehát egy elvi harmadik generáció tagjai lehetnek, helyenként elviselhetetlenül elitista képet festenek az online térben. Elég bemenni egy ilyen csoportba, és gyorsan bele lehet futni néhány nanecseszdfelazagyam-ba. Aki olvasta a Vadkovászos pékségről szóló írásomat, emlékezhet, hogy három tényező együttállása miatt örültem nagyon a találatomnak: távol a város középpontjától nehéz jobb minőségű pékárukat találni, az pedig, hogy minőségibb cuccokat viszonylag olcsón lehet kapni egy buszvégállomáson lévő bódéban, örömteli volt. Két dolog nem volt tisztázva a posztban, mert balga fejjel azt gondoltam, érthető: mi az a kenyérnél, hogy minőség (milyen szintjei vannak), és mi az, hogy olcsó (mennyiért lehet jó kenyeret készíteni). A poszt hatására a kovászszerető közösség ugyanis felháborodott. Állítólag ugyanis nem lehet igazán jó kovászos kenyeret készíteni ennyi pénzért (épp ezért dicsértem ugye a kenyér ár-érték arányát, ami úgy lehet magas, ha az érték relatív magas, vagy az ár relatív alacsony). Valaki konkrétan a fejemhez vágta, hogy én ugyan ne írjak semmit a kenyérről, mert képes voltam örülni egy “full élesztős kenyérnek". Az élesztő lett, úgy tűnik, az új sátán. Hogy ez mennyire balga dolog, arról egy gyors magyarázat. A kovászos kenyér a legjobb kenyér - ezt az állítást axiómaként kell a továbbiakhoz elfogadnunk, mintha azt mondanánk, hogy a direkttermő szőlők bora silányabb. Egyszerűen jobb az ízük, állaguk, héjuk, nemesebb és egyben hagyományosabb módon elkészíthető, összetettebb élelmiszerek. Úgyhogy a továbbiakban csak a kovászosra figyelünk, akkor is, ha néha szívesen lehúzok egy pohár othellót, szigorúan pinceszagú kávéspohárban. De nem elég a kovászos kenyeret keresnünk. Fontos megértenünk, hogy kovász és kovász között is van különbség, az elnevezés nem takar egyértelmű módot az elkészítésre vonatkozóan. Hagyományos értelemben az a kovász, amit lisztből és vízből készítenek, az adott hely természetesen előforduló élesztőgombái és baktériumai részvételével. Ez az a a kovász, amit egyszer elkészít a sütő vagy a pék, és onnantól életben van, és életben is kell tartani. Az élőlény évtizedekig, évszázadokig élhet, a pult alatt, egy hordóban, mindig, szinte minden nap kell vele foglalkozni. Ha az élőlényből egy darabot átvisznek egy másik helyre, akkor az ott található élesztőgombák és baktériumok “fertőzik meg”, és onnantól kezdve a kovász átalakul egy arra a helyre jellemző kovásszá. A kovász ezt, és csak ezt jelentette egészen addig, amíg a nagy pékségek el nem kezdtek ismét kovászt használni. A kovász másik, higított típusa az, amikor a kovászt gyorsan vagy lassan - de inkább gyorsan - előállítják, egy adott feladatra. Megerjed egy kevésbé nemes, kevésbé sajátságos gomba segítségével - konkrétan sütőélesztőt tesznek a masszába -, ettől élni kezd, aztán meg is sütik, el is pusztítják az egészet. A folyamat nem tart tovább három óránál, ami több, mint a sütőipari termékként árult gyorskenyér (a ma eladott kenyerek túlnyomó része), de kevesebb, mint a hagyományos kovásszal készült kenyerek fél napos babusgatásával töltött idő. Emiatt irtózni kell az élesztőtől? Nem. A helyén kell kezelni. Ugyanis élesztővel lehet tisztességes kenyeret készíteni, tökéleteset nem. Hagyományos, fél napos babusgatással lehet tökéletes kenyeret készíteni, olcsót nem. Tudjátok, miben van még sütőélesztő, és mi készül “kamukovásszal”? A Freyja csúcs-croissant-jai. Ja, a tésztához adnak egy kevés élesztőt, és ott a hordóban náluk a poolish, ami pontosan egy hosszú érlelésű, sokszor élesztős - Freyjánál vad - kovász. Rohadt jó dolgok készülnek sütőélesztővel, jelzem. A liszt minősége: na, az már tényleg game changer. “Kamukovász” - ezt a szót használják az élesztős kovászra a kézművesek, akik babusgatnak. Ezzel nekem csak az a problémám, hogy nagyon pejoratív. Ennek mentén aztán el is kezdődött egy káros folyamat ebben a nagyon-nagyon fiatal, csak második generációját élő közösségben. Az elitizmus gőgje kezdett terjedni. A Garat malom még a járvány első heteiben megfeküdt - a többivel együtt, persze -, amikor megrohamozták a tömegek, kenyérlisztért. A Garat malom egyike a legjobb malmoknak az országban, és ezidáig általában csak az vásárolt náluk - nyilván magasabb áron - lisztet, akinek fontos volt a minőség. A koronavírusos pánik miatt azonban bezárták a webshopjukat, és kiírták többek között az alábbiakat:   “Nem vagyunk felkészülve, hogy átvegyük azokat a vevőket a multiktól, akiknek eddig jó volt az ő lisztjük is.” Édes jóistenem. Én azt hittem, hogy egész idáig ezt csináltátok. Én azt gondoltam, hogy ezidáig boldogok voltatok, hogy eggyel több a törzsvevői kör, eggyel több ember hagyja ott a multilisztet - akármi is az -, és veszi a minőséget, és lehet edukálni, meg végre eggyel többen vagyunk. De ezek szerint a klub zártkörű lett lassan, és amint eléri egy malom az erőforrásai határát, elkezdhet fölényeskedni. Az ilyen hangulat is csak erősíti a leendő minőségi pékek gőgjét. Aki most találkozik először a kovásszal, és szeretne többet megtudni róla, annak nem jó, ha egy kellemetlen közösséggel találja szembe magát, mert nem kizárt, hogy egy életre elmegy a kedve attól, hogy ennek része legyen. A folyamat hirtelen a visszájára fordul. Nem jó, hogy azok maradnak szívesen, akik két perc alatt be tudnak állni a dühös kenyérelit táborba, és simán felpofozzák egy héttel korábbi önnön valójukat. Ne náculjunk be: lehet tisztességes, jó kenyeret csinálni anélkül, hogy természetes kovászt etetnénk minden nap, és a tökéletességre törekednénk. A tökéletességnek is megvan a helye, meg a tisztességes dolgoknak is. Ha minden embernek, a kispénzűeknek is, akarsz adni egy kiló kenyeret minden másnap, akkor nem törekedhetsz a tökéletességre, mert a világon nincs annyi kézműves pék, hogy ellássa őket, nekik meg nincs pénzük kifizetni a napi 200 kenyeret sütni képes emberek és eladók napi fizetését, szétdobva (plusz adók, járulékok, rezsi, bérlet, áram, nyereség). És ahogy a második, majd a harmadik generáció elkezdi kitermelni a kézműves pékségeket, és egyre többen lesznek szerte a városban, és minden csúcskenyérre vágyó, fizetőképes vendég válogathat már a közeli pékségek között, a jó pékek is kénytelenek lesznek tisztességes, olcsóbb kenyeret adni, hogy szélesebb közönséget vonzzanak. Nagyon nagy szükség lesz a tisztességes dolgokra, a tökéletes mellett. Egyvalamivel azonban tényleg baj van. Az elnevezéssel. Mert jelenleg az, hogy “kovászos kenyér”, sajnos nagyon sok dolgot jelenthet, és így a vásárló becsapására szolgál. Aki megkóstolja az egyiket és a másikat, az pontosan tudni fogja, mi a különbség, de ez így nem jó. Nem jó, ha a név, az elnevezés nem takarja az elnevezés tárgyát. Kell új szó a kétféle kovásznak, amivel megkülönböztetjük őket. És akkor talán megállíthatjuk a második generációs elitistákat is, akiknek többé nem kell pejoratív hangulatú, erőszakkal létrehozott szavakkal bizonygatniuk, hogy ők a kovászjedik, mindenki más pedig alja munkát végez, mert ez egyébként nem is igaz.
Partnereink


Keress bennünket a Facebookon!