A szerző, Christian Felber, a bécsi Közgazdaságtudományi és Üzleti Egyetem tanára szerint a gazdaságnak emberibbnek, szociálisabbnak, az elosztásban igazságosabbnak, fenntarthatóbbnak, demokratikusabbnak – összességében etikusabbnak kell lennie, azaz nagyobb hangsúlyt kell fektetni a közjóra. Könyvében egy teljesen új, alternatív modellt mutat be a gazdaság működésére, amelyhez gyakorlatias és részletes útmutatót is ad. A helyenként merésznek és radikálisnak tűnő, ugyanakkor a realitásokat is maximálisan figyelembe vevő vízió nem kevesebbre vállalkozik, minthogy megváltoztassa a gazdaság működéséről alkotott képünket. Nemcsak elméleti tanácsokat osztogat, a megvalósításban maga is tevékenyen részt vállal. Politikai aktivista, a „Közös javak bankja” kezdeményezője, előadó és mellette még kortárs táncos. Az Attac Austria társalapítója, számos bestseller szerzője, mint például az „50 javaslat a tisztességesebb világhoz”.
Ez a könyv azoknak az embereknek szól, akiket foglalkoztatnak a gazdaság szolidáris, demokratikus, humánus és fenntartható formái, vitatkoznak róluk vagy példát mutatnak rá a saját életükben. Még 2010-ben elkezdődött egy mozgalom, melyet napjainkban már közel 3000 vállalkozás támogat, Svédországtól Chiléig. Egyetértenek abban, hogy a reform már nem elég. Új látásmódra van szükség. Létre kell hozni a „Közjó gazdaságát” (KJG). Az ötlet nem új. Arisztotelész is megkülönböztette a gazdaság gyakorlásának két formáját. Az oikonomia célja a jó élet megteremtése, mindenki számára. A pénz itt kizárólag eszközként szolgált. Azt, melyben a pénzszerzés öncélú, chrematistiké-nek nevezte és természetellenesnek minősítette. A mai, profitra törekvő gazdaság tehát nem ökonómia!
A tudomány tévútjának legjobb példája a közgazdasági Nobel-díj. A svéd Birodalmi Bank kifejezetten Nobel Alfréd örököseinek akarata ellenére hozta létre és a krematisztikusokat jutalmazza. A KJG olyan demokráciaértelmezésen alapul, mely több bizalmat ad az embereknek annál, amit a 4-5 évente valamilyen pártra leadott szavazat jelenthet. A társadalmat ugyanis a bizalom tartja össze, nem a hatékonyság. Nem a verseny a leghatékonyabb módszer, hanem az együttműködés. Ebből pedig egyenesen következik egy sor megdöbbentő állítás: a kapitalizmus tíz hibája, melyek közül az első a hatalom koncentrációja és a visszaélés a hatalommal. A kapitalizmusnak nem az alapvető szükségletek kielégítése a célja, hanem a profitmaximalizálás. Ahol az alapvető szükségletek mellé nem társul megfelelő vásárlóerő, ott azokat nem is csillapítják. Ilyenek az élelmezés, orvosi ellátás, lakhatás, oktatás. Ezzel a ténnyel nehéz vitatkozni! Különösen súlyos az a megállapítás, hogy manapság a legantiszociálisabb emberek érvényesülnek legkönnyebben, mert csak a pénzügyi célok elérése számít. A globális vállalkozások, bankok a pártfinanszírozás eszközeivel parlamenteket és kormányokat tudnak érdekeik szolgálatába állítani, így lesz a demokrácia a szabad piacgazdaság legfontosabb áldozata!
A problémák összefoglalása után a szerző rátér a javasolt megoldásra. Ismerteti, mi KJG modell lényege. Megvizsgálja számos ország alkotmányát, a némettől az olaszon át az USA-ig és valamennyiben megtalálja, hogy a cél a közjó! A Felber által kidolgozott modell azt javasolja, hogy az alkotmányos célok a valós gazdaság rendjében is érvényesüljenek. Igen ám, de hogyan? Ehhez a piacgazdaságot a nyereséghajhászás helyett a közjóra való törekvés, az együttműködés irányába kell elmozdítani. Csakhogy a célnak mérhetőnek kell lenni, a gazdaság minden – makro, mezo és mikro szintjén is. Ma viszont az eredményt mindhárom szinten pénzügyi mutatókkal mérjük, ez a fő probléma. A pénz csupán eszköz, csereérték, az embereknek viszont használati értékre, élelemre, ruhára, gyógyításra van szükségük és erről a GDP meg a vállalati nyereség számai semmit nem mondanak.
Fontos kérdés, hogy egyáltalán mi a közjó? Elsőként Aquinói Szent Tamás mondta ki pontosan: „A közjó jobb, mint az egyén jóléte.” A szerző leszögezi: a közjó alapjainak lefektetése a „közjóközösségekben” történhet és bár a megvalósítástól messze vagyunk, ilyenek már 45 államban léteznek. Róluk pontos tájékoztatást található a https://www.ecogood.org oldalon, egyelőre csak angol nyelven. Felber bemutat egy viszonylag könnyen felépíthető, jól áttekinthető „közjómérleg”-et, ami képet adhat egy vállalkozás tevékenységéről. Ha sikerülne ezt általánosan bevezetni, minden vevő azonnal látná a kiválasztott termékért vagy szolgáltatásért felelős cég közjóteljesítményét. Már ma is léteznek olyan gazdasági eszközök (pályázat-elbírálás, hitelképesség megállapítása), melyekkel a vállalkozásokat ösztönözni lehetne ennek használatára. Meglepő elemzést talál az olvasó arról, hogyan jutalmazza ma a gazdaságpolitika a nem etikus vállalkozásokat, pedig a dolog fordítva is működhetne. A KJG nem irányul a nyereség csökkentésére, sőt hasznosítására is több jó ötletet kínál. Ugyanakkor felhívja a figyelmet a tulajdonszerzéssel járó hatalomnövekedés veszélyeire.
Javaslatai nem nélkülöznek utópisztikus elemeket sem, de bízik abban, hogy az emberi természet hibáit a „mérleg” segítségével csökkenthetjük. Egyik javaslata például bizonyára nagy népszerűségnek örvendene. A tudományos és üzleti világban (no meg a Bibliában) ismert fogalom a szabad hetedik év, a „sabbatical”, a kutatóév, mely segít a kiégés elkerülésében. Ha a KJG működik, a dolgozók minden tízedik év után egy év (fizetett) szünetet tarthatnának, melyet bármire, a családra, pihenésre, továbbképzésre fordíthatnánk. Roppant érdekes elgondolás a „demokratikus bank”, ennek kapcsán megkülönbözteti a készpénz, elektronikus pénz, teljes pénz fogalmát. A kereskedelmi bankokról lesújtó véleménye van. Az iparszintű adóelkerüléstől az öregkori elszegényedés ellen védelmet keresők átveréséig, bűncselekmények sorozatának lehetnek részesei. Állítását alátámasztja, hogy világszerte kezdenek megjelenni az etikus bankok és tőzsdék. A tulajdonról szóló fejezetet nagyon kemény kijelentéssel kezdi: „A mai gazdasági életben a magántulajdon sérthetetlensége jelenti a legnagyobb veszélyt a demokráciára.” Később persze ezt árnyalja, de bizonyítja is, hiszen így vásárolt George W. Bush olajbirodalmat, Berlusconi médiabirodalmat, Trump államelnökséget.
Majd jönnek az ellenpéldák, a Svájctól Brazíliáig különböző formákban létrejött „demokratikus közvagyon”. A KJG-ban való részvételre az embereknek motivációra van szükségük, és erről is találunk részletes elemzést. A „boldogságkutatás” széles körben elfogadott tudományág, mely kimutatta, hogy a magas jövedelemtől – egy szint fölött – már nem leszünk boldogabbak. Vannak más tényezők, melyekkel az embert a pénznél sokkal jobban lehet motiválni és ez már egyenesen átvezet a gyermeknevelés területére! Azok a gyerekek, akik nem tanulták meg felismerni saját érzéseiket, engedelmességért kaptak jutalmat, később pedig pénzt a teljesítményeikért, végül csak pénz ellenében fognak bármit is megtenni. Így a belül legszegényebbek számára a pénz lesz a legfontosabb érték. A rendkívül gazdag emberek sokasága ezért belül kifejezetten szegény! Az oktatás – nevelés kérdésének a könyv egész fejezetet szentel és az abban foglaltak igazsága kétségbevonhatatlan. A feltétel nélküli szeretet és az erőszakmentes kommunikáció tanulható, ezért tanítani is kell! Mindemellett szükség van a demokrácia kiteljesítésére, reneszánszának elsődleges és alapvető feltétele a szuverén nép tudatosságának fejlesztése! Példákkal igazolja, hogy ahol mostanában a szuverén nép dönthetett, ott okosabban cselekedett a kormánynál. Elgondolkodtató a javasolt „hárompilléres demokrácia” modellje.
Amikor az olvasó eljut idáig, egyre határozottabbá válik benne az érzés: mindez nem más, mint szép ábránd. Az emberi természet nem változott az elmúlt tízezer évben, mitől változna most? Ekkor jön a meglepetés. A szerző működő példák sokaságát sorolja, alátámasztva, hogy a KJG nem utópia. Felber nem marad adós a megvalósítási stratégia kidolgozásával sem. Igyekszik megválaszolni a kételkedők egy sor jogosan felvetődő kérdését, mint például a KJG viszonya a feltétel nélküli alapjövedelemhez. Végül érdemes szót ejteni még egy szempontról, ami igencsak a KJG megvalósítása mellett szól. A cégvezetők, menedzserek nem dobják el a klaviatúrát délután ötkor és rohannak haza a családjukkal lenni, tévézni. Éppen ellenkezőleg, a munkájuk nagyon komoly és folyamatos jelenlétet, koncentrációt igényel, hiszen az üzleti élet kegyetlen világ. Egyik pillanatban fenn van az ember a csúcson, a másikban akár mindent elveszítve bukhat hatalmasat. Nagyon stresszes életről van szó, ami magával hoz igen sok, sorsszerűen kialakuló betegséget is. Ennek pedig már most is, minden nap tanúi vagyunk.
Roppant különös könyv bemutatójára került sor nemrég a budapesti Próféta Galériában. Bár szerzők ezt elhárítani igyekeznek, mégis elmondhatjuk róla, hogy hiánypótló műről van szó és hogy ez az állítás indokolt, arra nézve pont a szerzők személyes tapasztalata szolgáltat igazolást. Ilyen témájú könyv ugyanis nemcsak Magyarországon volt mindezidáig ismeretlen, de külföldön sem lelhető fel hasonló.
Szomorú, de kétségtelen tény: az emberiség semmit nem tanul. A II. Világháború befejezése óta egyetlen nap sem telt el úgy, hogy valahol, valami helyi, kiesebb-nagyobb háború ne lett volna. Elmúlt már az a világ, amikor azok, akiknek személyes döntése nyomán kitört egy háború, maguk is ott voltak, és ha úgy fordult a kocka, ott is vesztek a csatatéren. Van erre számtalan példa a történelemben, a magyarban is. Az utolsó 150 évre nézve ez már nem igaz. Ferencz József, II. Miklós cár, Vilmos császár, vagy Hitler, Churchill, Sztálin háborújában nem ők, mások haltak, sérültek meg, és ha véletlenül bekerülhettek egy kórházba, ott már csak szerencsétlen, sebesült emberek voltak, akiknek talán még meg lehetett menteni az életét.
Van egy szakma, amelynél a munkavégzés eredményével lépten-nyomon találkozunk, de szinte egyáltalán nem figyelünk rá. Pedig a helyszíneit minden nap látjuk, ha akarjuk, ha nem. Elmegyünk mellettük, olykor egy percre talán meg is állunk előttük, de már lépünk is tovább. A városképhez tartozónak tartjuk, természetesnek vesszük, csak az tűnik fel, ha egyik vagy másik éppen hiányzik. Az üres, törött vagy eltakart kirakat már bántja a szemet, felhívja magára a figyelmet. A szakma pedig, amiről szó van, valójában nem is egy, hanem három területet ölel fel, a dekoratőrt, a kirakat- és a kiállításrendezőt.
Annak ellenére, hogy időben mindinkább távolodunk a II. Világháborútól, az ott történt események iránti érdeklődés nem lanyhul. Részben talán betudható ez annak is, hogy a különböző titkosszolgálatok aktáinak titkosítása mostanában kezd lejárni. Adatok válnak hozzáférhetővé, és bizony az írók ezt ki is használják. Van egy téma, ami különösen vonzónak mutatkozik: ez pedig a francia ellenállásnak nyújtott brit támogatás története. Már többen is feldolgozták, filmek is készültek belőle!
Témájában, tartalmában meglepő, szokatlan, új eszközökkel szerkesztett, és egészen váratlan, megdöbbentő következtetésekkel záruló könyv látott napvilágot a Pallas Athéné Kiadó gondozásában. Dr. David Sulzer, amerikai idegtudós és zenész, eredetileg a Columbia University Press-nél megjelent munkája, a „Zene, matematika és elme” sok újdonsággal szolgálhat nemcsak a témát kedvelő olvasó, de a címben megjelölt három tudományterület szakemberei számára is.
