Bár a II. Világháborúnak hetven éve vége, talán még a hadtörténelemmel foglalkozó szakemberek között sincs, aki elmondhatná magáról, hogy minden részletével tisztában van. Igaz ez akkor is, ha csak szűk időszeletet ragadunk ki, mondjuk hat napot 1944 júliusából. A német csapatok márciusban megszállták Magyarországot, a szövetségesek áprilisban elkezdték az ország bombázását. Németbarát kormány alakult. Vidékről – hathatós magyar támogatással - hamar elhurcolták a zsidókat, Horthy a helyén maradt és semmit sem tett. Róla a legtömörebb, nagyon találó megállapítást Veesenmayer - Hitler teljhatalmú birodalmi megbízottja Magyarországon – adta. Egy jelentésében ezt írta róla: „A Kormányzóval mindig ugyanaz a probléma. Mindig azzal a személlyel ért egyet, aki utoljára hívja.” Hogy ezt honnan tudjuk? Ott van annak a könyvnek 116. oldalán, melynek bemutatója néhány nappal ezelőtt volt a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban és pont annak a kritikus hat napnak eseményeit dolgozza fel.
A Koszorús Ferenc ezredesnek emléket állító könyv több a memoár-irodalomban megszokottaknál. Jelentőségének érzékeltetésére egy tény is elég: a bemutatón jelen volt őexcellenciája, Colleen Bell, az Amerikai Egyesült Államok új budapesti nagykövete és Hende Csaba honvédelmi miniszter is. A nagykövet részvétele indokolt és magyarázható volt, hiszen Koszorús Ferenc a II. Világháború végén az 1. páncélos hadosztály parancsnoka a 3. magyar hadseregben, 1945 tavaszán, Németország területén amerikai hadifogságba esett, később az USA-ban élt és ott is halt meg 1974-ben. Fia, ifj. Koszorús Ferenc ügyvéd ma is ott él, a könyv bemutatásakor ő is jelen volt.
Koszorús Ferenc a háború egyik epizódjaként bátran, következményekkel nem törődve, végrehajtott egy parancsot – mondta el róla Hende Csaba honvédelmi miniszter. Abban a viharban, ami akkor már ötödik esztendeje rázta meg és fordította ki sarkaiból a világot. Azzal, hogy akkor végrehajtotta Horthy parancsát, sokak sorsa megfordult, sokan megmenekültek. Az ezredes hű volt az esküjéhez. Jó katonaként pontosan tisztában volt a kockázatokkal és annak megfelelően cselekedett. Páncélosai óramű pontossággal szállták meg Budapest katonailag fontos pontjait, még a szembeszegülés gondolatát is kizárták. Ötven évvel később, Tom Lantos, az amerikai Képviselőházban ezt mondta róla: „Ma több ezer család él egy ember hősies fellépésének köszönhetően, aki nagyon bizonytalan és vészterhes időben állt ki meggyőződése mellett.” Ez a művelet – folytatta a miniszter - ugyanis kikényszerítette a mintegy 250 ezer, budapesti csillagos házakban élő zsidó deportálásának leállítását. Koszorús sokat tett a magyar honvédség becsületének védelméért. Hiába cselekedtek az ország nevében embertelen dolgokat mások, ő megmutatta, hogy van egy Magyarország, mely maga is haláltusáját vívja ugyan, de még vannak olyanok, akiknek szent az emberélet.
Gyakran mondják egy-egy könyvről, hogy hiánypótló, nos ez valóban az. Haszonnal forgathatják az érettségire készülő diákok és azok a felnőttek is, akik érdeklődnek az apró, de jelentős események iránt. A lábjegyzetekkel bőven kiegészített, egy DVD-vel is ellátott összeállítás szerkesztői számos olyan részletre világítanak rá melyek eddig jobbára homályban maradtak. Figyelemre méltó gondolatot idéznek Szent-Györgyi Albertnek egy 1940-ben mondott beszédéből, mely szerint „…az egyetem szövetségese, munkatársa minden más tudóstestületnek (…) a falak között meg kell őriznie a teljes szellemi szabadság levegőjét, mely nélkül minden kultúra elsorvad.” (44. old.) Okot ad az elgondolkodásra Kassák Lajos egy mondata is: „Nem az a lényeg, hogy a magunk fajtáját, nemzetiségét helyezzük más fölé, hanem az, hogy a tudást helyezzük a tudatlanság fölé.” (45. old.) Sajnos becsúszott néhány tévedés is, melyet egy lektor még korrigálhatott volna. A 24. oldalon például „turáni típusú” harckocsit említenek, pedig a Skoda gyárban tervezett, de Magyarországon gyártott tankoknak Turán volt a neve. Az 59. oldalon pedig a háború menetét döntően befolyásoló összecsapás helyeként Belgrád térségét jelölik meg. Igaz, hogy a szláv név jelentése ugyanaz, de a csata Belgorod körzetében zajlott!
Tény: ha nem lett volna a Koszorús-akció 1944. július 6-án, a július 9-én Magyarországra érkező Wallenbergnek később már nem lett volna kiket megmentenie – emelte ki a könyv egyik szerkesztője, Hantó Zsuzsa. Sajnos az is tény, hogy az egyikük neve iskolai tananyag, a másik nevet alig ismerik. Miközben sok országban rendszeresen beszélnek az emberek arról, hogy mi történt, miért történt – egymás mellé ültek az elkövetők és az áldozatok, leszármazottaik pedig mostanáig rendszeresen folytatnak hasonló párbeszédeket, Magyarországon ilyen típusú beszélgetések rendkívül ritkán történnek. Pedig a fiataloknak szükségük van arra, hogy megismerjék az igazságot. Ennek a könyvnek az is a célja, hogy végre párbeszéd folyjon, mert a sebeket csak úgy lehet begyógyítani, ha először kitisztítjuk őket!
A bemutatóra Budapestre látogató ifj. Koszorús Ferenc édesapját idézte. Ő azért rögzítette az eseményeket, „mert leírásával és közreadásával tartozom a magyar jövőnek. (…) Mert a való tényeket a szélsőséges pártpolitikák a saját javukra elferdítették.” Róla Amerikában állapították meg, hogy a magyar hadsereg egyik legmagasabb rangú volt tisztje, akinek tiszta múltja van. Semmi nem ejtett foltot becsületén. Akciója előtt azt kérdezte tiszttársaitól: „Ki követ engem a becsület útján?” Tettének következtében Magyarország 1944-ben az egyetlen német szövetséges állam volt, ahol katonai erővel akadályozták meg több mint negyedmillió zsidó deportálást. Meghiúsította a később csak Baky-féle csendőrpuccsnak nevezett akciót és Budapestnek a nácik általi végleges birtokba vétele három és fél hónappal kitolódott.
Érdekes részletre világított rá dr. Kovács Vilmos ezredes, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka. A Múzeum Márványtermét díszítő festmény az 1900-as párizsi Világkiállításon aranyérmet nyert. A címe: A huszárság apoteózisa. Rajta, a magyar történelem mintegy négyszáz évét látjuk viszont olyan fegyvernemen keresztül, amit mi, magyarok terjesztettünk el Európában és a világon. Ott van szinte minden kor könnyűlovassága, a magyar vitézség jelképe. A gondolat elvezet bennünket Koszorús Ferencig, mert ő is huszár volt! A háború végén, 1918-ban huszárként végezte a Ludovikát és utána sokáig huszárként szolgált. Ott nevelődött olyan katonává, akinek válságos időszakban helyén van az esze és a szíve.
Roppant különös könyv bemutatójára került sor nemrég a budapesti Próféta Galériában. Bár szerzők ezt elhárítani igyekeznek, mégis elmondhatjuk róla, hogy hiánypótló műről van szó és hogy ez az állítás indokolt, arra nézve pont a szerzők személyes tapasztalata szolgáltat igazolást. Ilyen témájú könyv ugyanis nemcsak Magyarországon volt mindezidáig ismeretlen, de külföldön sem lelhető fel hasonló.
Szomorú, de kétségtelen tény: az emberiség semmit nem tanul. A II. Világháború befejezése óta egyetlen nap sem telt el úgy, hogy valahol, valami helyi, kiesebb-nagyobb háború ne lett volna. Elmúlt már az a világ, amikor azok, akiknek személyes döntése nyomán kitört egy háború, maguk is ott voltak, és ha úgy fordult a kocka, ott is vesztek a csatatéren. Van erre számtalan példa a történelemben, a magyarban is. Az utolsó 150 évre nézve ez már nem igaz. Ferencz József, II. Miklós cár, Vilmos császár, vagy Hitler, Churchill, Sztálin háborújában nem ők, mások haltak, sérültek meg, és ha véletlenül bekerülhettek egy kórházba, ott már csak szerencsétlen, sebesült emberek voltak, akiknek talán még meg lehetett menteni az életét.
Van egy szakma, amelynél a munkavégzés eredményével lépten-nyomon találkozunk, de szinte egyáltalán nem figyelünk rá. Pedig a helyszíneit minden nap látjuk, ha akarjuk, ha nem. Elmegyünk mellettük, olykor egy percre talán meg is állunk előttük, de már lépünk is tovább. A városképhez tartozónak tartjuk, természetesnek vesszük, csak az tűnik fel, ha egyik vagy másik éppen hiányzik. Az üres, törött vagy eltakart kirakat már bántja a szemet, felhívja magára a figyelmet. A szakma pedig, amiről szó van, valójában nem is egy, hanem három területet ölel fel, a dekoratőrt, a kirakat- és a kiállításrendezőt.
Annak ellenére, hogy időben mindinkább távolodunk a II. Világháborútól, az ott történt események iránti érdeklődés nem lanyhul. Részben talán betudható ez annak is, hogy a különböző titkosszolgálatok aktáinak titkosítása mostanában kezd lejárni. Adatok válnak hozzáférhetővé, és bizony az írók ezt ki is használják. Van egy téma, ami különösen vonzónak mutatkozik: ez pedig a francia ellenállásnak nyújtott brit támogatás története. Már többen is feldolgozták, filmek is készültek belőle!
Témájában, tartalmában meglepő, szokatlan, új eszközökkel szerkesztett, és egészen váratlan, megdöbbentő következtetésekkel záruló könyv látott napvilágot a Pallas Athéné Kiadó gondozásában. Dr. David Sulzer, amerikai idegtudós és zenész, eredetileg a Columbia University Press-nél megjelent munkája, a „Zene, matematika és elme” sok újdonsággal szolgálhat nemcsak a témát kedvelő olvasó, de a címben megjelölt három tudományterület szakemberei számára is.
