2020. október 23. péntek, Gyöngyi napja
A bor és a sajt ünnepe
Révay András
2014.12.02 19:07
A 2014-es évet egymással versengve szidják a borászok. Van, aki egyenesen az utóbbi ötven év legrosszabb évjáratának nevezte. Ám aki eljött a Vajdahunyad várba az Újbor és Sajt Fesztiválra, meglepve tapasztalhatta, hogy már az újborok között is igen figyelemre méltót kóstolhatott. A sajtoknál pedig évjárati gondokról egyáltalán nem beszélhetünk. A megszokott, magas minőséget nem volt, ami veszélyeztesse.

Magyarország számára különösen fontos, hogy a kiváló mezőgazdasági és élelmiszeripari termékeinkből minél többet meg tudjunk mutatni a világnak. Ezek között a bor előkelő helyet foglal el – kezdte a fesztivált megnyitó beszédét dr. Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára. Hazánk tökéletes hely a bortermelésre. Ezt az ország sok helyén megrendezett borfesztiválok iránti óriási érdeklődés is mutatja. Az év vége felé azonban kifogyunk a fesztiválokból. Az Újbor és Sajt Fesztivál idén az utolsók egyike, ahol a borszerető közönség még hódolhat szenvedélyének. A borászatban az új évjárat mindig egy új ígéret. Az újborok, melyek novemberre már minden pincében készen vannak, azt a célt szolgálják, hogy míg a komoly tételek érnek a hordóban, addig se maradjunk bor nélkül a tél folyamán. A rendezvény szervezői - nagyon helyesen - a bor ünnepét összekötötték a sajt ünnepével. Felismerték, hogy a sajt és a bor milyen nagyszerűen kiegészítik egymást. Kölcsönösen kiemelik egymás előnyös tulajdonságait és sok rokon vonás is van közöttük: a bor és a sajt is legősibb élelmiszereink közé tartozik, eredetük visszanyúlik a történelem előtti időkre. Mindkettő sok munkával, törődéssel készül, gondosan érlelik, míg végül élvezhetővé válik. Előállításuk sok évszázados tapasztalásokon alapul. Kíváncsian várjuk, hogy kinek az „alkotása” nyeri el az idén a Magyarország kézműves sajtja elismerő címet.

 Nos, az államtitkár kérdésére a választ alig fél órán belül megkapta közönség. A hivatalos megnyitó ünnepség után röviddel már az eredményhirdetésre gyülekezhettek az érdeklődők. Gyorsan kiderült: nem akármilyen sajtok, sajtkészítők jelentek meg az idén. A versenyre csak tíz feldolgozó küldte a termékeit, de a bemutatón ennél jóval többen kínálták sajtjaikat. Nagy Zsuzsa Etyekről, először jött a fesztiválra, harmonikusan ízesített, kiváló karakterű sajtokat hozott. A zsűri neki ítélte a harmadik díjat. A versenyről szólva a pontozók elmondták, megállapítható, hogy a fogyasztói igény egyre inkább az ízesített sajtok felé „megy el”. Ez pedig sokszor a valódi „sajtszerűség”, a sajtok igazi értékének háttérbe szorulásával jár.

 Erdély kincse néven hozta 2. díjjal jutalmazott sajtjait a Gordon Food Kft. Székelyudvarhelyről. Adalékot, ízfokozót nem tartalmaznak, csak tehéntejből készültek. Telemea sajtjukat Magyarországon még kevéssé ismerik. Sós lében, általában harminc napig érlelt, feta-jellegű sajt, salátákhoz ajánlják. Egy másik sajtversenyen már első díjat is nyert az 56 napig érlelet Trappista sajtjuk. A minőségére jellemző, hogy egy kilogramm sajthoz tíz liter tejet használnak fel. Látványnak is érdekes a fonott, füstölt sajt, mely Erdélyben hagyománynak számit. Bükkfafüstön nyeri el jellegzetes ízét.

 „Az Év Sajttermelője” címet és a vele járó egyetlen példányban készült, kalocsai díszítésű vázát a Hungarotej Kereskedőház nyerte Kunszentmártonból, St. Mártoni márkanevű termékeivel. Vásárlóik nagyon kedvelik a grillsajtokat és ezeket a zsűri is magasra értékelte. Különböző csomagolásban hozzák forgalomba, így attól függően, hogy ki mekkora kerti partira készül, mekkora társaságot lát vendégül, pont a kellő mennyiséget veheti meg. Sajttekercseik is népszerűek, tálaláskor egy sajttál díszei lehetnek. Zöldfűszeres sajtkrémmel, illetve sertéscomb-sonkával töltve készülnek. Füstölt sajtjaikat ők is bükkfa-forgácson füstölik, nem kémiai úton érik el a füstízt.

 Ha a közönség vitába szállhatott volna a zsűrivel, biztos, hogy Nagy Róbert László sajtjait igen magasra értékeli. A Dégen dolgozó, önmagát találó szóval „sajtász”-nak nevező őstermelő pultja előtt folyamatosan nagy tömeg sorokozott – nem is véletlenül. Már a sajtok látványa is impozáns volt, hasonlókat ritkán látni. Az általa használt sajtkészítési mód kiment a divatból, különlegesnek számít, pedig úgy dolgozik, ahogyan azt a paraszti udvarokban eleink tették. A sajt a szűrőronggyal együtt mindjárt a présbe kerül, ott nyeri el a formáját. A bemutatott sajtok többsége füstölt, ízesített. A közös füstölés miatt egyforma színűeknek kellene lenniük, de a Kárpát-medence fűszereivel, különböző magvaival, gyümölcsökkel ízesítettek és ezek mindegyik sajttestre más hatással vannak. Van, amelyik pirított, sokkolt dióval készült. Ez utóbbi kifejezés azt jelent, hogy a forró diót jéghideg savóba merítik, ezért a mag a sajtban még hónapok múlva is frissen pirított ízű marad. Egy másik sajt rózsaszín küllemét és ízét a kisüsti pálinkában áztatott vörös áfonya adja, de van barna rumban áztatott, foghagymás aszalt szilvával töltött is. Testesebb vörösborok mellé javasolja a mester a mákos füstölt sajtot. A mák nem csak kívül, de belül is gazdagítja, csakúgy, mint a fokhagymás-kapros ízesítés egy következő sajtnál. Mindegyik kettő és négy hónap közötti érlelés után kerül a fogyasztóhoz.

A Kaposvár közeléből, érkező Kisasszondi keménysajt készítői túlságosan is szerények voltak. A pultjuk mögötti falra akasztott okleveleket csak az vehette észre, akinek a figyelmét külön is felhívták rá – pedig volna mire büszkének lenniük. Füstölt sajtjukkal 2011-ben Nantwich-ben az International Cheese Awards versenyén világbajnokok lettek. Sajtjaik - a Kisasszondi kemény-, félkemény-, füstölt- és natúrsajt - alapja a friss házi tej, melyet saját teheneik adnak. Szarvasmarha állományuk – ugyancsak saját, vegyszermentes legelőkön - teljesen házi nevelésben él és ez garantálja termékeik kiváló és egyedi minőségét. A sajtok a sajtkultúrán, a folyékony tejoltón és a són kívül semmilyen adalékanyagot nem tartalmaznak és 1, 4, 8 kg-os kerek formában történő préselés útján nyerik el végleges formájukat. A 3 - 36 hónapi érlelés első szakaszában viasszal kenik be a sajtokat, fajtától függően különböző színekre. A füstölt sajtokat minimum 2 hónapos érlelés után hagyományos módon füstölik, bükkfa felhasználásával.

Az Újbor és Sajt Fesztivál egyik rendszeres résztvevője a Dobosi család. Sikerekben sem szűkölködte soha a korábbiakban és ez az idén sem változott. A fesztivált megelőző napokban megtartott országos újbor versenyen a benevezett négy boruk közül a Chardonnay aranyérmes, az Olaszrizling és a Kéknyelű ezüstérmes lett. A díjak értékét két körülmény növeli. A Dobosi pincészetben évtizedek óta kizárólag biogazdálkodás folyik, a nyertes borok is bioborok! A másik pedig, hogy az újborokat új, azaz fiatal borászok értékelik, az elismerést tehát versenytársaktól kapták! Az aranyérmes bornál a zsűri főként azt értékelte, hogy sokkal illatosabb, mint az várható lett volna, ráadásul az illat a bor ízével is harmóniában van. A pincészet maga, a borvidéken arról híres, hogy folyamatosan fejlesztenek, bővítenek valami. December végén a korábbi három mellé három új vendégszobát nyitnak meg. A kényelmes – de TV-mentes(!) – szobákba olyanokat várnak, akik néhány napig a teljes kikapcsolódás, a finom házi ételek és kiváló borok élvezetének szeretnék átadni magukat.

A fesztivál borversenye az egyetlen, ahol az esélyek valóban egyenlők, mert itt csak újbor versenyez újborral. Nem segít az évjáratok különbözősége. A díjazás érdekessége pedig, hogy a „Top tíz” csoportba került bor mindegyike viselheti palackján a győzelem megkülönböztető címkéjét. Bár a legjobb tízről van szó, az idén a csoportba csak 9 pincészet (Geszler, Thummerer, Feind, Kányavári, Bárdos, Sziegl, Gál, Galántai, Ivancsics) került. Két bor ugyanis egy helyről, a Bárdos és Fia pincéjéből jutott a legjobbak közé. A Chardonnay-ban a fiatal bor valóságos gyümölcs-kavalkádja érezhető, mintha a körte, a banán, az ananász is jelen lenne a pohárban. A Sauvignon Blanc viszont főként a bodzavirágra, paprikára, fekete ribiszkére emlékeztető illatával tűnt ki.

(ujb-6) Érdekes helyzet állt elő a fesztivál borversenyét követően. A tíz győztes közül a legrangosabb díjat, a Champion-t egy olyan pincészet nyerte, amelyiknek a borát a közönség nem kóstolhatta meg. A Móron dolgozó Geszler Családi Pincészet 2014-es Zöldveltelinije kapta a Magyarország Legjobb Újbora címet. A család már négy generáció óta foglalkozik borászattal. A vidék legjellemzőbb fajtája az Ezerjó, de több gazda is elkezdett már a Zöldveltelinivel foglalkozni. A Geszler Pincészetnél – négy évvel ezelőtti telepítés után - a mostani az első termés, és mindjárt olyan sikeresek is lettek vele, amire maguk sem számítottak. Ezért is csak a versenyre nevezték be, de a fesztiválra nem hoztak ebből a borból. Magas művelésű kordonon kézi metszést kézi szüretelés követett, reduktív erjesztéssel kifejezetten száraz bort állítottak elő. A kereskedelemben januártól lesz kapható.

www.ujboressajtfesztival.hu

Kapcsolódó témák

Állításunk igazolására pedig egyetlen tény is elég. A címben említett rigó nem madár, hanem növény. Dísznövény, magyarul kúpvirág, tudományos neve Rudbeckia hirta, „Sárgarigó”. Szólni azért érdemes róla, mert több száz példánya is megtalálható Budapesten, a XIII. kerületben, a Gyöngyösi sétányon tartott bemutatón.

Várhatóan úgy egy hónap múlva új szálloda nyílik Budapesten, a VIII. kerületi Népszínház utcában. Merész dolognak tűnik ez ebben a járványdúlta időben, amikor vendég alig van és inkább zárnak, mint nyílnak hotelek. A négycsillagos Montage Fashion Hotelben mégis szinte már majdnem minden kész a szállóvendégek fogadására.

Mostanában, amikor szinte az egész világ a klímaváltozás okaival, következményeivel foglalkozik, Budapesten, a XIII. kerületben beszéd helyett inkább tesznek azért, hogy csökkenjen a légszennyezés. Teszik ezt úgy, hogy mindjárt a főváros egyik égető gondjának enyhítéséhez is hozzájáruljanak!

Akár ez is lehetett volna a 79. OMÉK jelmondata, az igazságot ugyanis híven tükrözi. Kiállítóiban és látogatóiban egyaránt vegyes érzelmeket keltett. Mindjárt a belépéskor zavarba jöttek. Az épületeken belül ugyanis - a többi kiállításnál megszokottól eltérően – egyáltalán nem volt semmiféle jelzés, számozás, útbaigazítás! Sem a pavilonok sarkán, sem a közöttük lévő utak felett. Mindenki ténfergett, tekergett, amíg véletlenül rábukkant arra a kiállítóra, akit keresett.

Az épület alapkövét 2017 áprilisában rakták le, 26 hónap múlva pedig a hivatalos átadására kerülhetett sor. Már a terveit is kimagasló minőségűnek ítélte, és díjazta az építészszakma, leglátványosabb megoldása, hogy egy zöld domb alá süllyesztették az üzleteket. A 4,3 milliárd forintos önkormányzati beruházásban felépült Klapka Központ a legkorszerűbb építészeti elképzelések megvalósítása mellett a környezettudatos gondolkodást is tükrözi.

Blog ajánló
Városlátogatások Bled vára Szlovénia
Egy nap a városban Élet a válság után - Vendéglátás emberi kapcsolatokra épülve
Azt hiszem, a válság és a vendéglátás közöshalmazának mélypontja volt a legsikeresebb éttermes, Zsiday Roy nemrégiben tett kifakadása azon vendéglátósok ellen, akik jótékonysággal, házhoz szállítással és hasonlókkal próbáltak talpon maradni úgy, hogy a munkavállalók nagy részét megtartják, és nem engedik el a kezüket. Persze, volt vendéglátós, aki úgy hazaküldött mindenkit, mint a sicc, ők aztán a válság után nyilván fizetett hirdetésekben reklámozzák majd az összetartó csapatba, a komplex gasztronómiai élményekbe és az emberi összefogás nagyságába vetett hitüket, és gyere hozzánk dolgozni, mert megbecsülnek. Közben nagyon várják a turistákat, de várhatóan azok nem jönnek, úgyhogy megy a fejvakarás. Most mit csináljunk? A vendégek nem hülyék. Most azért elvált a búza az ocsútól, és ennek már nincs köze ahhoz, hogy mennyire számolta ki a belsőépítész a lámpák dimmelési fokát, hogy mennyire hajol meg a főpincér téged üdvözölve vagy hogy mit jelent az éttermi élmény, a tulajdonos szerint. Ugyanis az éttermi élmény egy egészen más dolgot jelent immár sokaknak. Mondom, mire gondolok. Itt írtam a közösség erejére támaszkodó helyekről korábban. Abban azt találgattam, vajon a profitot legfontosabb értékmérőnek tartott helyek fenntarthatóak-e abban az értelemben, ahogy a szélsőségesen változó körülmények közötti fennmaradást tekintjük a legfontosabbnak, szemben a változatlan, és egyébként kedvező piaci és turisztikai körülmények közötti megtérüléssel. A kettő nagyon nem ugyanaz. Mert miközben voltak olyan nagyon fontos helyek, akiket elsorvasztott a kormány segélycsomagja, úgy akadtak olyanok is, akiknek kifejezetten jól jött a járvány. Utóbbiba tartozott volt a Mészáros utcai zöldséges is Simon István elmondása szerint, hiszen az emberek elkezdték felkutatni a környezetükben, sétatávra elérhető vállalkozókat, a hipermarketek napi sok ezer ember által látogatott standjai helyett inkább választva a kisebb boltokat, ahol a járvány kevésbé tud terjedni. Erősödtek a lokális beszerzési források, ezzel együtt pedig az emberek arra is rájöttek, hogy a sarki zöldséges általában jobban figyel az árura, a minőségre, meg lehet vele beszélni, mit szeretnénk, beszerzi, amit kérünk, és egy emberi kapcsolat kezd kialakulni köztünk, és a minket etető személy között, ahogy ennek egyébként lennie is kellene. A termelő és a konyhaasztalunk között tátongó tökéletesen fekete doboz ugyanis minden, csak nem megnyugtató. Én nem Budapesten vészeltem át a járvány miatti bezártságot, hiszen néhány éve kiköltöztem a városból, minél közelebb az érintetlen természethez, és innen látogattam be a városba - ez egyébként épphogy jót tett a kapcsolatunknak -, és ez a kettősség, a városi nyüzsgés és a vidéki csend kettőssége hozott egyensúlyba. Az itteni legközelebbi becsületes éttermet - Malackert vendéglő - egyébként korábban is kedveltem, mert a kemencében sült húsainak minősége egészen különleges egy főút menti vendéglőhöz képest, és sokáig tartott, mire rájöttem, hogy miért van ez. Az étterem lelke Marcsi, a hely tulajdonosa, egyben konyhafőnöke, aki úgy képes két segédszakáccsal lenyomni egy telt házat, hogy el sem tudom képzelni, hogy csinálja, szigorúan tartva a maga által felállított minőséget. A fia az egyik felszolgáló. Nem fenszi hely, a fogások nem különlegesek, csak egyszerűen becsületesek, és a maguk nemében szinte hibátlanok.   Szóval jó kemencés sültek vannak itt, nagyon baráti áron, emiatt rendszeres vendég voltam, de azért nem ANNYIRA rendszeres. Egyrészt ugye folyamatosan kutattam az új helyeket Budapesten, másrészt a sültekre is hamar ráunok, izgalmasabb ételekre vágyom, vagy épp több zöldségre. Csakhogy az önként vállalt karantén elején rájöttünk, hogy a két kis gyerekkel együtt, a munka mellett nem lesz időnk főzni, én meg nem tudok hozni jártamban-keltemben távoli helyekről semmit, így nagy izgalommal fedeztük fel Marcsi új ötletét: lesz menü. Ideális forrás, hiszen a személyzet gyakorlatilag az étterem meletti házakban él, az alapanyagokat a közelből szerzik be, vagy hozzák nekik hűtőautóval, és szinte Heves megyében vagyunk, ahol meg alig volt fertőzés a hivatalos adatok szerint (14 volt a legmagasabb szám). Szóval elhatározták, hogy kiszállítós menüt adnak ezentúl, 400 forintos levesekkel és 800-900 forintos főételekkel. És ez nem csak azt jelentette, hogy a korábbinál is olcsóbb lett egy adag, amit így meg tudtunk venni minden nap, hanem így megjelentek a repertoárban az olyan ételek is, amik nem feltétlenül a hús körül forognak: töltött káposzta, rakott krumpli, főzelékek és így tovább. De azért maradt a hús is uralkodó. A hús mindenhol hangsúlyos, hiába, az ide járó közönség igényli is ezt. Mi azért néha kikönyörögtünk zöldségköretet magában, meg sima lecsót és hasonlókat. Marcsi élvezte az új helyzetet, mert mindig is akart ilyesmiket is főzni. Mi is élveztük, mert változatosabb volt így a felhozatal, ráadásul kiderült, hogy Marcsi nagyon is jól tudja főzni ezeket a klasszikusokat, anyáink és nagyanyáink legjobb pillanatait idézve minden nap, Horváth Ilona útján járva. Úgyhogy mentem is, minden nap. Van azonban a családunkban egy kis bökkenő, ami most újra felszínre került: a lányom és Évi nem ehetnek tejterméket, sem tojást. Ez egy klasszikus magyar konyha esetében kihívás, különösen egy szűkített menülap esetében, de Marcsi mindig megoldotta a dolgot. Eleinte úgy, hogy vett fel a menübe olyan fogást, ami nekünk is jó. Aztán úgy, hogy elkezdett felkutatni vegán tejfölt, vegán tejszínt (sokkal drágábbak, mint a hagyományos tejes verziók), tojásmentes tésztákat, és nekünk ezt használta, külön készítve nekünk adagokat anélkül, hogy előre megbeszéltük volna! Nem számolt fel érte plusz pénzt. Gyorsan a matek: míg az éttermi kiszolgálás esetén az ÁFA 5%, addig kiszállításnál 27%. Ezen nem változtatott a kormány válságintézkedése, annak ellenére, hogy minden kiszállításra ment, így egy 800 forintos, egyébként kiadós, és tisztességesen elkészített főétel valójában csak 630 forintos bevételt jelent, ha nem tudnak belőle leírni ÁFA-t (nyilván valamennyit tudnak, az alapanyag-beszerzésnél). A menüztetés elvileg arról szól, hogy tömegesen készítesz el tök egyforma tányérokat, és így esetleg lehet egy pici nyereséged a végén. De 27% ÁFA mellett, és úgy, hogy figyelsz a tejmentessé tett fogásokra, nehezen. Ennek ellenére Marcsi odafigyelt arra is, hogy ha rakott krumplit kértem, és elfelejtettem szólni, hogy maradhat a tojás, akkor ahelyett készített egy külön gombás-hagymás réteget az ételbe, hogy jó legyen. Ha azt kértem, hogy a rántott hús helyett csak süsse meg a húst (tojás nuku), akkor nem bedobta a serpenyőbe, hanem grillezte, külön fűszerezve, pácolva a natúr húst. Ha két palacsintát kértem, hármat vagy négyet csomagolt. Ha négyet kértem, ötöt vagy hatot. Felfoghatatlan energiákat tett a menüztetésbe úgy, hogy szerintem lehetett vagy 10-20 olyan törzsvendége, akik minden nap jöttek ételért, tehát a bevétel nem verdeste a csillagokat. Viszont tudjátok, mit kapott? Olyan törzsvendégeket, akikre számíthat a bajban, és akik már nem csak azért mennek oda, mert éhesek, hanem mert nekik jó, hogy úgy beszélhetik meg az ebédet, mint otthon. Kérhetik, hogy mit főzzön aznap. Vagy olyanokat, mint én, aki mostani újranyitás előtt kidolgozta nekik a menüztetésben megszokott újfajta, egyszerűbb, háziasabb ételek megtartását, ennek piaci kommunikációját úgy, hogy ne legyen kockázat, ételt se kelljen kidobni, és a hagyományos étlap fogásait se veszélyeztesse az olcsóbb fogás. Marcsi nem tudja, mivel foglalkozom, így eleinte meglepődve - kissé kétkedve - vette a segítségnyújtásra vonatkozó javaslatomat, de amikor kidolgoztam az ötletet, nagyon örült neki. Emberi kapcsolatok. Te segítettél nekünk, amikor szükségünk volt rá, nem törődve a megtérüléssel. Most én teszem ugyanezt. Ezt jelenti a vendéglátás, emberi kapcsolatokra helyezve. Nem fogsz bezárni, mert nem hagyjuk. Mert fontos nekünk. Nem azért fontos, mert “fontos”. Nem úgy, ahogy a világ összes cégének fontos a világ összes pozitív törekvése. Nem azért, mert megtérül, vagy jól fest és mutogatni lehet, mert professzionális vagy szép. A fontos szó jelentése végre elválik a marketing bullshittől, mert mélyebben gyökerezik. Vannak olyan vendéglősök, akik még mindig kinevetik az ilyen gondolatokat. Nem professzionális. A professzionális az, ha bezársz, szevasztok, mindenki menjen haza, majd lesz valaki más. Akinek a profit a legfontosabb, annak más szempontok vannak a fejében, és sikeres csak így lehet, amennyiben a sikert profitban mérjük. De mi van, ha ez a siker csak “siker”? Mi van, ha a sikernek is vannak mélyebben gyökerező rétegei, ami a számukra láthatatlan? Ahogy a fontos dolgoknak. Ezt jól tudják azok, akik nem a pénzért élnek, hanem jól akarják érezni magukat abban a komplex élményben, amit a munkájuk jelent. Nem a céljuk felé úsznak, mint a cápák, hanem élvezettel lubickolnak az általuk megteremtett mini-világban, nem törődve vele, hogy kishalak. A járvány miatt ők kerültek reflektorfénybe, legalábbis a lokális közösség szemében, és az ő sikerük, az általuk fontosnak tartott dolgok egy pillanatra mindannyiunk számára fontosak lettek. És nagyon szeretném hinni, hogy ez így is marad. Malackert vendéglőCím: 2182 Fenyő út 3., Domonyvölgy
Egy nap a városban Élet a járvány után - Figyelem, pékrobbanás következik
Mielőtt beütött volna a krach, épp akartam írni egy posztot a második generációs pékekről. Aztán mára már a harmadik generáció képviselői fontolgatják otthon, nyissanak-e saját helyet. A járvány nagyon begyorsította itt a folyamatokat. Az első generációs kézműves pékek azok, akik külföldi példák segítségével sajátították el a kovászos kenyér készítését, lévén Magyarországon akkorra kihalt a tudás írmagja is. Ezek a pékek, akikről a blogon a nyitásuk után írtam az utóbbi tíz évben (Józsiról még akkor, amikor nem is volt boltja), ma már “rocksztárok”, ahogy az egyik olvasónk írta. A második generáció az, akiket az első generáció tanít meg a kenyérsütésre. A második generáció ennek megfelelően százszor annyi potenciális pékből áll, mint az első. Sok-sok évig az első generáció volt nekünk, de most nagy robbanás előtt állunk. A harmadik generáció pedig az, akiket a második tanít. Épp most. Facebook csoportokban, személyesen, blogokon keresztül. Még többen vannak, és a létrejöttüket nagyban segítette a járvány, ugyanis ők voltak azok, akik felvásárolták a kenyérlisztet a boltokban, miközben előtte soha nem tettek ilyet, és elkezdték kipróbálni, milyen az otthonsütés. Rengetegen vannak, akik személyesen megismerték a kovászt, a kovász az új vegánság és crossfit, mindenki bemutatja a világnak, hogy ő is csinálja. Az én közvetlen környezetemben is többen kezdtek bele ebbe, miközben korábban elképzelhetetlennek tartották ezt, és értek el jó eredményeket a kovásszal. És persze egyáltalán nem automatizmus, hogy egy otthonsütőből hivatásos pék legyen, hiszen elég sokan vezetnek autót, mégsem megy mindenki hivatásos sofőrnek, de a mostani gazdasági helyzetben, amikor sokan elveszítik a munkájukat, meg a vállalkozásuk bevételeit, azoknak elég biztos megoldás lehet egy pékség. Egy jó pékségnél gyorsan kialakul a törzsközönség, ennek tanúja voltam az utóbbi hónapokban a város legkülvárosibb és egyben egyik legfiatalabb pékségében, a Külvárosi Pékségben. Úgyhogy igen. Minél többen sütnek otthon, annál több jó pékség nyitása várható. Van azonban egy nagyon fontos különbség, amit észrevettem az első és a második generáció között, ami nyilván hatással lesz a harmadikra is. A “rocksztárok”, akik közül többet személyesen is ismerek, összességében alázatosan állnak a tésztához, a kenyérsütéshez. Azok, akikből a második generáció kiválása várható, valamint azok, akiket ők tanítanak, tehát egy elvi harmadik generáció tagjai lehetnek, helyenként elviselhetetlenül elitista képet festenek az online térben. Elég bemenni egy ilyen csoportba, és gyorsan bele lehet futni néhány nanecseszdfelazagyam-ba. Aki olvasta a Vadkovászos pékségről szóló írásomat, emlékezhet, hogy három tényező együttállása miatt örültem nagyon a találatomnak: távol a város középpontjától nehéz jobb minőségű pékárukat találni, az pedig, hogy minőségibb cuccokat viszonylag olcsón lehet kapni egy buszvégállomáson lévő bódéban, örömteli volt. Két dolog nem volt tisztázva a posztban, mert balga fejjel azt gondoltam, érthető: mi az a kenyérnél, hogy minőség (milyen szintjei vannak), és mi az, hogy olcsó (mennyiért lehet jó kenyeret készíteni). A poszt hatására a kovászszerető közösség ugyanis felháborodott. Állítólag ugyanis nem lehet igazán jó kovászos kenyeret készíteni ennyi pénzért (épp ezért dicsértem ugye a kenyér ár-érték arányát, ami úgy lehet magas, ha az érték relatív magas, vagy az ár relatív alacsony). Valaki konkrétan a fejemhez vágta, hogy én ugyan ne írjak semmit a kenyérről, mert képes voltam örülni egy “full élesztős kenyérnek". Az élesztő lett, úgy tűnik, az új sátán. Hogy ez mennyire balga dolog, arról egy gyors magyarázat. A kovászos kenyér a legjobb kenyér - ezt az állítást axiómaként kell a továbbiakhoz elfogadnunk, mintha azt mondanánk, hogy a direkttermő szőlők bora silányabb. Egyszerűen jobb az ízük, állaguk, héjuk, nemesebb és egyben hagyományosabb módon elkészíthető, összetettebb élelmiszerek. Úgyhogy a továbbiakban csak a kovászosra figyelünk, akkor is, ha néha szívesen lehúzok egy pohár othellót, szigorúan pinceszagú kávéspohárban. De nem elég a kovászos kenyeret keresnünk. Fontos megértenünk, hogy kovász és kovász között is van különbség, az elnevezés nem takar egyértelmű módot az elkészítésre vonatkozóan. Hagyományos értelemben az a kovász, amit lisztből és vízből készítenek, az adott hely természetesen előforduló élesztőgombái és baktériumai részvételével. Ez az a a kovász, amit egyszer elkészít a sütő vagy a pék, és onnantól életben van, és életben is kell tartani. Az élőlény évtizedekig, évszázadokig élhet, a pult alatt, egy hordóban, mindig, szinte minden nap kell vele foglalkozni. Ha az élőlényből egy darabot átvisznek egy másik helyre, akkor az ott található élesztőgombák és baktériumok “fertőzik meg”, és onnantól kezdve a kovász átalakul egy arra a helyre jellemző kovásszá. A kovász ezt, és csak ezt jelentette egészen addig, amíg a nagy pékségek el nem kezdtek ismét kovászt használni. A kovász másik, higított típusa az, amikor a kovászt gyorsan vagy lassan - de inkább gyorsan - előállítják, egy adott feladatra. Megerjed egy kevésbé nemes, kevésbé sajátságos gomba segítségével - konkrétan sütőélesztőt tesznek a masszába -, ettől élni kezd, aztán meg is sütik, el is pusztítják az egészet. A folyamat nem tart tovább három óránál, ami több, mint a sütőipari termékként árult gyorskenyér (a ma eladott kenyerek túlnyomó része), de kevesebb, mint a hagyományos kovásszal készült kenyerek fél napos babusgatásával töltött idő. Emiatt irtózni kell az élesztőtől? Nem. A helyén kell kezelni. Ugyanis élesztővel lehet tisztességes kenyeret készíteni, tökéleteset nem. Hagyományos, fél napos babusgatással lehet tökéletes kenyeret készíteni, olcsót nem. Tudjátok, miben van még sütőélesztő, és mi készül “kamukovásszal”? A Freyja csúcs-croissant-jai. Ja, a tésztához adnak egy kevés élesztőt, és ott a hordóban náluk a poolish, ami pontosan egy hosszú érlelésű, sokszor élesztős - Freyjánál vad - kovász. Rohadt jó dolgok készülnek sütőélesztővel, jelzem. A liszt minősége: na, az már tényleg game changer. “Kamukovász” - ezt a szót használják az élesztős kovászra a kézművesek, akik babusgatnak. Ezzel nekem csak az a problémám, hogy nagyon pejoratív. Ennek mentén aztán el is kezdődött egy káros folyamat ebben a nagyon-nagyon fiatal, csak második generációját élő közösségben. Az elitizmus gőgje kezdett terjedni. A Garat malom még a járvány első heteiben megfeküdt - a többivel együtt, persze -, amikor megrohamozták a tömegek, kenyérlisztért. A Garat malom egyike a legjobb malmoknak az országban, és ezidáig általában csak az vásárolt náluk - nyilván magasabb áron - lisztet, akinek fontos volt a minőség. A koronavírusos pánik miatt azonban bezárták a webshopjukat, és kiírták többek között az alábbiakat:   “Nem vagyunk felkészülve, hogy átvegyük azokat a vevőket a multiktól, akiknek eddig jó volt az ő lisztjük is.” Édes jóistenem. Én azt hittem, hogy egész idáig ezt csináltátok. Én azt gondoltam, hogy ezidáig boldogok voltatok, hogy eggyel több a törzsvevői kör, eggyel több ember hagyja ott a multilisztet - akármi is az -, és veszi a minőséget, és lehet edukálni, meg végre eggyel többen vagyunk. De ezek szerint a klub zártkörű lett lassan, és amint eléri egy malom az erőforrásai határát, elkezdhet fölényeskedni. Az ilyen hangulat is csak erősíti a leendő minőségi pékek gőgjét. Aki most találkozik először a kovásszal, és szeretne többet megtudni róla, annak nem jó, ha egy kellemetlen közösséggel találja szembe magát, mert nem kizárt, hogy egy életre elmegy a kedve attól, hogy ennek része legyen. A folyamat hirtelen a visszájára fordul. Nem jó, hogy azok maradnak szívesen, akik két perc alatt be tudnak állni a dühös kenyérelit táborba, és simán felpofozzák egy héttel korábbi önnön valójukat. Ne náculjunk be: lehet tisztességes, jó kenyeret csinálni anélkül, hogy természetes kovászt etetnénk minden nap, és a tökéletességre törekednénk. A tökéletességnek is megvan a helye, meg a tisztességes dolgoknak is. Ha minden embernek, a kispénzűeknek is, akarsz adni egy kiló kenyeret minden másnap, akkor nem törekedhetsz a tökéletességre, mert a világon nincs annyi kézműves pék, hogy ellássa őket, nekik meg nincs pénzük kifizetni a napi 200 kenyeret sütni képes emberek és eladók napi fizetését, szétdobva (plusz adók, járulékok, rezsi, bérlet, áram, nyereség). És ahogy a második, majd a harmadik generáció elkezdi kitermelni a kézműves pékségeket, és egyre többen lesznek szerte a városban, és minden csúcskenyérre vágyó, fizetőképes vendég válogathat már a közeli pékségek között, a jó pékek is kénytelenek lesznek tisztességes, olcsóbb kenyeret adni, hogy szélesebb közönséget vonzzanak. Nagyon nagy szükség lesz a tisztességes dolgokra, a tökéletes mellett. Egyvalamivel azonban tényleg baj van. Az elnevezéssel. Mert jelenleg az, hogy “kovászos kenyér”, sajnos nagyon sok dolgot jelenthet, és így a vásárló becsapására szolgál. Aki megkóstolja az egyiket és a másikat, az pontosan tudni fogja, mi a különbség, de ez így nem jó. Nem jó, ha a név, az elnevezés nem takarja az elnevezés tárgyát. Kell új szó a kétféle kovásznak, amivel megkülönböztetjük őket. És akkor talán megállíthatjuk a második generációs elitistákat is, akiknek többé nem kell pejoratív hangulatú, erőszakkal létrehozott szavakkal bizonygatniuk, hogy ők a kovászjedik, mindenki más pedig alja munkát végez, mert ez egyébként nem is igaz.
Partnereink


Keress bennünket a Facebookon!