2020. október 25. vasárnap, Blanka és Bianka napja
A gasztronómia és a táplálkozás, két dolog
Révay András
2014.09.30 20:18
Fontos bejelentés megtételére gyűltek össze a hazai vendéglátó-ipar legjobb szakemberei. A nagy elődjükről elnevezett Gundel Károly-díj idei nyerteseinek nevét hirdették ki.

Van abban valami szimbolikus, hogy pont nyolcvan évvel ezelőtt, 1934-ben, a Magyar Szakácsok Köre egy könyvet adott ki. A belső címlap tanúsága szerint írta: Gundel Károly vendéglősmester. Címe: „A vendéglátás művészete” volt. A szerkesztők - Ballai Károly és Gundel Károly – az előszóban azt írták „…ma, talán a gasztronómiára alig kedvező időben sem végzünk haszontalan és időszerűtlen munkát, mert magyar szívünk és lelkünk optimizmusával a jobb, a szebb és a kultúráltabb jövőt akarjuk munkálni, melynek eljövetelében rendületlenül hiszünk.”

Talán ennek a megálmodott jövőnek egyik első jele lehet, hogy a Magyar Vendéglátók Ipartestülete Gundel Károly vendéglős és gasztronómiai szakíró munkásságának emlékére számos társszervezet közreműködésével - idén első alkalommal - pályázatot hirdetett a Gundel Károly-díj elnyerésére. A díjra az jelölhető, aki a magyar vendéglátásban kiemelkedően sikeres tevékenységével minimum 25 éve jelen van, feddhetetlen szakmai múlttal és példamutató életúttal rendelkezik, a magyar vendéglátás történelmi hagyományait ápolja és annak megújulása iránt elkötelezettséget érez, a fiatal generáció szakmai fejlődését támogatja, valamint közreműködik a magyar vendéglátás népszerűsítésében. Az Ipartestület a díjazottak nevét Gundel Károly születésnapján, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban tartott sajtótájékoztatón hozta nyilvánosságra.

A meghívottakat a házigazda, Török Róbert, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Múzeumban igazgató-helyettese üdvözölte. Elmondta azt is, hogy ez a múzeum a világon egyedülálló, nincs sehol máshol szakmúzeuma a vendéglátásnak és a kereskedelemnek. Itt őrzik a Gundel család hagyatékát és ezen túlmenően, jelenleg is állandó kapcsolatban állnak a családdal. Míg korábban két másik helyen is működtek, a múzeum 2011 őszétől, a régi Óbuda központjába költözött, abba a házba, ahol egykor Krúdy Gyula is lakott. Tevékenységét egy mondatban összefoglalva: őrzi a múltat és segíti a jövőt!

Mielőtt a díjazottakról és a díj odaítéléseinek szempontjairól szó esett volna, Semsei Rudolf, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének alelnöke néhány aktuális problémát említett. Ezek közül első helyen áll a szakképzés. A frissen végzett szakmunkásokra általánosságban jellemző a motiválatlanság, nincs gyakorlatuk, sem állóképességük. A tanulók képzését zömében a gyakorlati helyeken kellene végezni, részt kell vegyenek a napi munkában, ezért a tanulóhelyek akkreditációját szigorítani kell. Nyíltan beszélt a legsúlyosabb gondokról. A mesterképzésre vonatkozó törvényt, mely 2015. szeptember 1-i hatállyal lépne életbe, betartani és alkalmazni lehetetlen. Legalább ötezer mestervizsgával rendelkező szakember kellene, hogy elegendő gyakorlati hely fogadhassa a tanulókat. Már most is előfordul, hogy mester címet birtokló személyek több helyen is vállalnak bejelentett állást, így nevüket adják a tanulók foglalkoztatásához. Ugyanakkor a mestervizsga követelményei jelenleg egy szakmunkásvizsga színvonalának felelnek meg!

A vendéglátó üzleteket súlyosan érinti a túl magas zenei jogdíj. Elkezdődtek a tárgyalások az ARTISJUS-szal, annak érdekében, hogy ezt 19 %-ra mérsékeljék. A jogdíjat nem lehet a bevételhez kapcsolódva meghatározni. A zeneszolgáltatás tekintetében teljesen mindegy, hogy olyankor bélszínt vagy zsíros kenyeret szolgálnak fel. A költségek csökkentése nyomán több helyen lehetne zene. Ez egyedivé teszi az éttermeket és sok zenésznek adna munkalehetőséget. Ugyancsak komoly gond 2012 óta a reprezentáció jogi szabályozása. Az üzleti ebéd vagy vacsora ma már az üzletkötés elválaszthatatlan része – lenne! Sok cég mégsem vállalhatja, mert a túladóztatás nyomán jelenleg 100 forintos éttermi számla után a megrendelőnek 92 Ft – vissza nem igényelhető - adót és járulékot kell fizetni!

Nehézséget jelentenek az üzletekben a NAV ellenőrzései. Az Ipartestület nem az ellenőrzéseket kifogásolja. Persze az üzletekben nem örülnek, amikor főidőben jelennek meg az ellenőrök vagy naponta kétszer-háromszor. Mindössze azt nehezményezik, hogy nincs egységes, határozott eljárási rend. Minden ellenőr ugyanazon szempontok szerint dolgozzon és döntse el, hogy indít eljárást az üzlet ellen vagy sem! Vegyék például tudomásul, hogy a kasszában napközben borravaló is van, tehát a készpénz mennyisége nem egyezhet percre pontosan a beütött blokkok összegével.

 A Gundel Károly-díjat november 29-én gálaest keretében adják át Budán, a Magyarság Házában. A rendezvényről Jakabffy László, az Ipartestület Etikai Bizottságának elnöke elmondta: a fogások 90 %-ban magyar alapanyagokból készülnek és minden évben új szakácscsapat készíti majd el őket. Az idén ez a csapat 11 tagból áll. Lesz – sok más mellett – libamáj terrine (Tóth Balázs, Budapest Party Service), palóc étel (Bucsek András, Masinás vendéglő, Hollókő), a főétel: magyar szürke szarvasmarha pecsenyéje káposztás rétessel, burgonyás kockával, szarvasgombamártással (Barka Áron, Zara Continental Hotel, Budapest). Az ételsorhoz híres borászatok adják az innivalót, Nagy Fruzsina sommelier összeállításában.

Régebben elképzelhetetlen lett volna ez a díj – emlékezett vissza Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke. Már 15-20 évvel ezelőtt szerették volna a szakma vezetői megalapítani, de akkor nem lehetett. Négy-öt évvel ezelőtt erősödött meg az elhatározás egy magas színvonalú – legfeljebb egyszerre három személy részére kiadható díj - megteremtésére. A társszervezetek elnökei is mind, kivétel nélkül támogatták, a kitüntetési bizottságban minden szervezet részt is vesz. Így tagjai lettek: a Magyar Vendéglátók Ipartestületének mindenkori elnöke, a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete, a Magyar Éttermi Szövetség, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége, a Magyar Vendéglátók Ipartestülete, a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetsége, a Vendéglátó és Idegenforgalmi Munkaadók Országos Szövetsége, a Turisztikai Managerek Szövetsége, a Magyar Éttermi Mesterek Klubja, a Chaine des Rotisseurs Baráti Asztaltársaság, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia és a Stílusos Vidéki Éttermiség egy-egy képviselője, továbbá a Gundel család és a Gundel Étterem egy-egy képviselője, a Gundel Károly Vendéglátó-ipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola mindenkori igazgatója, a Budapesti Gazdasági Főiskola Kereskedelmi, Vendéglátó-ipari és Idegenforgalmi Karának, valamint a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Múzeum egy-egy képviselője.

 Garancia a díj színvonalára, hogy a család képviselője is helyet foglal a bizottságban. Gundel János, egyetemi magántanár, korábbi tanszékvezető, Gundel Károly unokája, ma is érvényesnek tekinti mindazt, amit a nagyapja létrehozott. Az ő jelszava az volt: „Csak akkor lehetsz a legjobb, ha a legjobbakkal veszed fel a versenyt.” Odafigyelt a legapróbb részletekre, nemcsak az elegáns ligeti étteremben, hanem annak olcsóbb söröző részlegében is. Tevékenysége, hagyatéka sokat jelent az egész magyar gasztronómiának. Amit ő csinált, az a vendéglátás művészete volt. Nála a gasztronómia és a táplálkozás két dolog. A táplálkozás mindennapi, biológiai szükséglet, a gasztronómia örömszerzés!

A díj egy bronzplakett, melynek egyik oldalán Gundel Károly portréja és a Gundel Károly díj felirat, a hátlapján: „A magyar vendéglátásban végzett kiemelkedő tevékenységéért”, alatta pedig a tulajdonos neve látható. Tartozik hozzá egy arany kitűző – a plakett kicsinyített másolata, és egy merített papírra készített oklevél. 2014-ben tizenkét személyre érkezett javaslat, közülük Gundel Károly-díjban részesült: Kalla Kálmán, aki számos jó nevű szálloda és a Gundel étterem séfjeként vált a hazai vendéglátás ikonikus szakácsává; Hamvas Zoltán, a Gerbeaud és a Michelin-csillagos Onyx étterem társtulajdonosa, aki elévülhetetlen érdemeket szerzett többek között a Bocuse d'Or versenyen való magyar részvétel sikerében, és az annak 2016. évi európai döntője rendezési jogának megszerzésében. Posztumusz díjat kapott Draveczky Balázs, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Múzeum egykori igazgatója, számos gasztronómiatörténeti könyv szerzője.

www.mvi.hu

Kapcsolódó témák
2020.09.14 18:46

Talán már önmagában a címadás nyelvi leleménye is elegendő volna, hogy felhívja a figyelmet erre a könyvre, ám a tartalma még sokkal érdekesebb. Mi több, az állítás igaz akkor is, ha tekintetbe vesszük, hogy szakácskönyvekből jelenleg némi túlkínálat mutatkozik.

Aki már járt arra, tudja, hogy Vietnamban sok folyó van. Ám közülük egy most már Budapesten csordogál, eredete egészen pontosan az ötödik kerületi Szervita tér és a Bécsi utca sarkán van. Ott nyílt meg a Vin Vin étteremlánc negyedik tagja, mely várhatóan rövidesen a különleges ízek kedvelőinek egyik népszerű találkozóhelye lesz.

A február első hetében megrendezett - Budapesten már a negyedik - SIRHA Nemzetközi Szálloda, Vendéglátás és Élelmiszerkereskedelmi Kiállításon a versenyek és bemutatók megtekintése mellett a résztvevőknek lehetősége volt arra, hogy mintegy kétszáz kiállító kínálatával ismerkedhessenek meg. Az elsősorban szakemberek számára tartott rendezvényen érdemes volt egy kicsit fogyasztói szemmel is körülnézni.

2019.10.17 20:43

Érte némi meglepetés azokat, akik az elmúlt hétvégén, Budapesten, a Tűzoltó utcában betértek az egyik romkocsma területén működő, „Pancs gasztroplacc” termelői piacra. A máshol is megszokott választékot itt most egy gombabolt gazdagította, de önmagában még ez is kevés. A piacon valóságos szarvasgomba minifesztivált rendeztek

Amibe, ha elég nagy volna, talán a Boldogasszony csipkéje is beleférne, de sajnos ez lehetetlen. Ez a tarsoly nem egy régi táska és a csipke sem valamilyen terítő vagy horgolt ruhadísz. Mindkettőt meg lehet enni! Bizonyára sokan meg is fogják, augusztus 18-19-20-án. Ebben a három napban várja ugyanis látogatóit a Magyar Ízek Utcája.

Blog ajánló
Városlátogatások Bled vára Szlovénia
Egy nap a városban Élet a válság után - Vendéglátás emberi kapcsolatokra épülve
Azt hiszem, a válság és a vendéglátás közöshalmazának mélypontja volt a legsikeresebb éttermes, Zsiday Roy nemrégiben tett kifakadása azon vendéglátósok ellen, akik jótékonysággal, házhoz szállítással és hasonlókkal próbáltak talpon maradni úgy, hogy a munkavállalók nagy részét megtartják, és nem engedik el a kezüket. Persze, volt vendéglátós, aki úgy hazaküldött mindenkit, mint a sicc, ők aztán a válság után nyilván fizetett hirdetésekben reklámozzák majd az összetartó csapatba, a komplex gasztronómiai élményekbe és az emberi összefogás nagyságába vetett hitüket, és gyere hozzánk dolgozni, mert megbecsülnek. Közben nagyon várják a turistákat, de várhatóan azok nem jönnek, úgyhogy megy a fejvakarás. Most mit csináljunk? A vendégek nem hülyék. Most azért elvált a búza az ocsútól, és ennek már nincs köze ahhoz, hogy mennyire számolta ki a belsőépítész a lámpák dimmelési fokát, hogy mennyire hajol meg a főpincér téged üdvözölve vagy hogy mit jelent az éttermi élmény, a tulajdonos szerint. Ugyanis az éttermi élmény egy egészen más dolgot jelent immár sokaknak. Mondom, mire gondolok. Itt írtam a közösség erejére támaszkodó helyekről korábban. Abban azt találgattam, vajon a profitot legfontosabb értékmérőnek tartott helyek fenntarthatóak-e abban az értelemben, ahogy a szélsőségesen változó körülmények közötti fennmaradást tekintjük a legfontosabbnak, szemben a változatlan, és egyébként kedvező piaci és turisztikai körülmények közötti megtérüléssel. A kettő nagyon nem ugyanaz. Mert miközben voltak olyan nagyon fontos helyek, akiket elsorvasztott a kormány segélycsomagja, úgy akadtak olyanok is, akiknek kifejezetten jól jött a járvány. Utóbbiba tartozott volt a Mészáros utcai zöldséges is Simon István elmondása szerint, hiszen az emberek elkezdték felkutatni a környezetükben, sétatávra elérhető vállalkozókat, a hipermarketek napi sok ezer ember által látogatott standjai helyett inkább választva a kisebb boltokat, ahol a járvány kevésbé tud terjedni. Erősödtek a lokális beszerzési források, ezzel együtt pedig az emberek arra is rájöttek, hogy a sarki zöldséges általában jobban figyel az árura, a minőségre, meg lehet vele beszélni, mit szeretnénk, beszerzi, amit kérünk, és egy emberi kapcsolat kezd kialakulni köztünk, és a minket etető személy között, ahogy ennek egyébként lennie is kellene. A termelő és a konyhaasztalunk között tátongó tökéletesen fekete doboz ugyanis minden, csak nem megnyugtató. Én nem Budapesten vészeltem át a járvány miatti bezártságot, hiszen néhány éve kiköltöztem a városból, minél közelebb az érintetlen természethez, és innen látogattam be a városba - ez egyébként épphogy jót tett a kapcsolatunknak -, és ez a kettősség, a városi nyüzsgés és a vidéki csend kettőssége hozott egyensúlyba. Az itteni legközelebbi becsületes éttermet - Malackert vendéglő - egyébként korábban is kedveltem, mert a kemencében sült húsainak minősége egészen különleges egy főút menti vendéglőhöz képest, és sokáig tartott, mire rájöttem, hogy miért van ez. Az étterem lelke Marcsi, a hely tulajdonosa, egyben konyhafőnöke, aki úgy képes két segédszakáccsal lenyomni egy telt házat, hogy el sem tudom képzelni, hogy csinálja, szigorúan tartva a maga által felállított minőséget. A fia az egyik felszolgáló. Nem fenszi hely, a fogások nem különlegesek, csak egyszerűen becsületesek, és a maguk nemében szinte hibátlanok.   Szóval jó kemencés sültek vannak itt, nagyon baráti áron, emiatt rendszeres vendég voltam, de azért nem ANNYIRA rendszeres. Egyrészt ugye folyamatosan kutattam az új helyeket Budapesten, másrészt a sültekre is hamar ráunok, izgalmasabb ételekre vágyom, vagy épp több zöldségre. Csakhogy az önként vállalt karantén elején rájöttünk, hogy a két kis gyerekkel együtt, a munka mellett nem lesz időnk főzni, én meg nem tudok hozni jártamban-keltemben távoli helyekről semmit, így nagy izgalommal fedeztük fel Marcsi új ötletét: lesz menü. Ideális forrás, hiszen a személyzet gyakorlatilag az étterem meletti házakban él, az alapanyagokat a közelből szerzik be, vagy hozzák nekik hűtőautóval, és szinte Heves megyében vagyunk, ahol meg alig volt fertőzés a hivatalos adatok szerint (14 volt a legmagasabb szám). Szóval elhatározták, hogy kiszállítós menüt adnak ezentúl, 400 forintos levesekkel és 800-900 forintos főételekkel. És ez nem csak azt jelentette, hogy a korábbinál is olcsóbb lett egy adag, amit így meg tudtunk venni minden nap, hanem így megjelentek a repertoárban az olyan ételek is, amik nem feltétlenül a hús körül forognak: töltött káposzta, rakott krumpli, főzelékek és így tovább. De azért maradt a hús is uralkodó. A hús mindenhol hangsúlyos, hiába, az ide járó közönség igényli is ezt. Mi azért néha kikönyörögtünk zöldségköretet magában, meg sima lecsót és hasonlókat. Marcsi élvezte az új helyzetet, mert mindig is akart ilyesmiket is főzni. Mi is élveztük, mert változatosabb volt így a felhozatal, ráadásul kiderült, hogy Marcsi nagyon is jól tudja főzni ezeket a klasszikusokat, anyáink és nagyanyáink legjobb pillanatait idézve minden nap, Horváth Ilona útján járva. Úgyhogy mentem is, minden nap. Van azonban a családunkban egy kis bökkenő, ami most újra felszínre került: a lányom és Évi nem ehetnek tejterméket, sem tojást. Ez egy klasszikus magyar konyha esetében kihívás, különösen egy szűkített menülap esetében, de Marcsi mindig megoldotta a dolgot. Eleinte úgy, hogy vett fel a menübe olyan fogást, ami nekünk is jó. Aztán úgy, hogy elkezdett felkutatni vegán tejfölt, vegán tejszínt (sokkal drágábbak, mint a hagyományos tejes verziók), tojásmentes tésztákat, és nekünk ezt használta, külön készítve nekünk adagokat anélkül, hogy előre megbeszéltük volna! Nem számolt fel érte plusz pénzt. Gyorsan a matek: míg az éttermi kiszolgálás esetén az ÁFA 5%, addig kiszállításnál 27%. Ezen nem változtatott a kormány válságintézkedése, annak ellenére, hogy minden kiszállításra ment, így egy 800 forintos, egyébként kiadós, és tisztességesen elkészített főétel valójában csak 630 forintos bevételt jelent, ha nem tudnak belőle leírni ÁFA-t (nyilván valamennyit tudnak, az alapanyag-beszerzésnél). A menüztetés elvileg arról szól, hogy tömegesen készítesz el tök egyforma tányérokat, és így esetleg lehet egy pici nyereséged a végén. De 27% ÁFA mellett, és úgy, hogy figyelsz a tejmentessé tett fogásokra, nehezen. Ennek ellenére Marcsi odafigyelt arra is, hogy ha rakott krumplit kértem, és elfelejtettem szólni, hogy maradhat a tojás, akkor ahelyett készített egy külön gombás-hagymás réteget az ételbe, hogy jó legyen. Ha azt kértem, hogy a rántott hús helyett csak süsse meg a húst (tojás nuku), akkor nem bedobta a serpenyőbe, hanem grillezte, külön fűszerezve, pácolva a natúr húst. Ha két palacsintát kértem, hármat vagy négyet csomagolt. Ha négyet kértem, ötöt vagy hatot. Felfoghatatlan energiákat tett a menüztetésbe úgy, hogy szerintem lehetett vagy 10-20 olyan törzsvendége, akik minden nap jöttek ételért, tehát a bevétel nem verdeste a csillagokat. Viszont tudjátok, mit kapott? Olyan törzsvendégeket, akikre számíthat a bajban, és akik már nem csak azért mennek oda, mert éhesek, hanem mert nekik jó, hogy úgy beszélhetik meg az ebédet, mint otthon. Kérhetik, hogy mit főzzön aznap. Vagy olyanokat, mint én, aki mostani újranyitás előtt kidolgozta nekik a menüztetésben megszokott újfajta, egyszerűbb, háziasabb ételek megtartását, ennek piaci kommunikációját úgy, hogy ne legyen kockázat, ételt se kelljen kidobni, és a hagyományos étlap fogásait se veszélyeztesse az olcsóbb fogás. Marcsi nem tudja, mivel foglalkozom, így eleinte meglepődve - kissé kétkedve - vette a segítségnyújtásra vonatkozó javaslatomat, de amikor kidolgoztam az ötletet, nagyon örült neki. Emberi kapcsolatok. Te segítettél nekünk, amikor szükségünk volt rá, nem törődve a megtérüléssel. Most én teszem ugyanezt. Ezt jelenti a vendéglátás, emberi kapcsolatokra helyezve. Nem fogsz bezárni, mert nem hagyjuk. Mert fontos nekünk. Nem azért fontos, mert “fontos”. Nem úgy, ahogy a világ összes cégének fontos a világ összes pozitív törekvése. Nem azért, mert megtérül, vagy jól fest és mutogatni lehet, mert professzionális vagy szép. A fontos szó jelentése végre elválik a marketing bullshittől, mert mélyebben gyökerezik. Vannak olyan vendéglősök, akik még mindig kinevetik az ilyen gondolatokat. Nem professzionális. A professzionális az, ha bezársz, szevasztok, mindenki menjen haza, majd lesz valaki más. Akinek a profit a legfontosabb, annak más szempontok vannak a fejében, és sikeres csak így lehet, amennyiben a sikert profitban mérjük. De mi van, ha ez a siker csak “siker”? Mi van, ha a sikernek is vannak mélyebben gyökerező rétegei, ami a számukra láthatatlan? Ahogy a fontos dolgoknak. Ezt jól tudják azok, akik nem a pénzért élnek, hanem jól akarják érezni magukat abban a komplex élményben, amit a munkájuk jelent. Nem a céljuk felé úsznak, mint a cápák, hanem élvezettel lubickolnak az általuk megteremtett mini-világban, nem törődve vele, hogy kishalak. A járvány miatt ők kerültek reflektorfénybe, legalábbis a lokális közösség szemében, és az ő sikerük, az általuk fontosnak tartott dolgok egy pillanatra mindannyiunk számára fontosak lettek. És nagyon szeretném hinni, hogy ez így is marad. Malackert vendéglőCím: 2182 Fenyő út 3., Domonyvölgy
Egy nap a városban Élet a járvány után - Figyelem, pékrobbanás következik
Mielőtt beütött volna a krach, épp akartam írni egy posztot a második generációs pékekről. Aztán mára már a harmadik generáció képviselői fontolgatják otthon, nyissanak-e saját helyet. A járvány nagyon begyorsította itt a folyamatokat. Az első generációs kézműves pékek azok, akik külföldi példák segítségével sajátították el a kovászos kenyér készítését, lévén Magyarországon akkorra kihalt a tudás írmagja is. Ezek a pékek, akikről a blogon a nyitásuk után írtam az utóbbi tíz évben (Józsiról még akkor, amikor nem is volt boltja), ma már “rocksztárok”, ahogy az egyik olvasónk írta. A második generáció az, akiket az első generáció tanít meg a kenyérsütésre. A második generáció ennek megfelelően százszor annyi potenciális pékből áll, mint az első. Sok-sok évig az első generáció volt nekünk, de most nagy robbanás előtt állunk. A harmadik generáció pedig az, akiket a második tanít. Épp most. Facebook csoportokban, személyesen, blogokon keresztül. Még többen vannak, és a létrejöttüket nagyban segítette a járvány, ugyanis ők voltak azok, akik felvásárolták a kenyérlisztet a boltokban, miközben előtte soha nem tettek ilyet, és elkezdték kipróbálni, milyen az otthonsütés. Rengetegen vannak, akik személyesen megismerték a kovászt, a kovász az új vegánság és crossfit, mindenki bemutatja a világnak, hogy ő is csinálja. Az én közvetlen környezetemben is többen kezdtek bele ebbe, miközben korábban elképzelhetetlennek tartották ezt, és értek el jó eredményeket a kovásszal. És persze egyáltalán nem automatizmus, hogy egy otthonsütőből hivatásos pék legyen, hiszen elég sokan vezetnek autót, mégsem megy mindenki hivatásos sofőrnek, de a mostani gazdasági helyzetben, amikor sokan elveszítik a munkájukat, meg a vállalkozásuk bevételeit, azoknak elég biztos megoldás lehet egy pékség. Egy jó pékségnél gyorsan kialakul a törzsközönség, ennek tanúja voltam az utóbbi hónapokban a város legkülvárosibb és egyben egyik legfiatalabb pékségében, a Külvárosi Pékségben. Úgyhogy igen. Minél többen sütnek otthon, annál több jó pékség nyitása várható. Van azonban egy nagyon fontos különbség, amit észrevettem az első és a második generáció között, ami nyilván hatással lesz a harmadikra is. A “rocksztárok”, akik közül többet személyesen is ismerek, összességében alázatosan állnak a tésztához, a kenyérsütéshez. Azok, akikből a második generáció kiválása várható, valamint azok, akiket ők tanítanak, tehát egy elvi harmadik generáció tagjai lehetnek, helyenként elviselhetetlenül elitista képet festenek az online térben. Elég bemenni egy ilyen csoportba, és gyorsan bele lehet futni néhány nanecseszdfelazagyam-ba. Aki olvasta a Vadkovászos pékségről szóló írásomat, emlékezhet, hogy három tényező együttállása miatt örültem nagyon a találatomnak: távol a város középpontjától nehéz jobb minőségű pékárukat találni, az pedig, hogy minőségibb cuccokat viszonylag olcsón lehet kapni egy buszvégállomáson lévő bódéban, örömteli volt. Két dolog nem volt tisztázva a posztban, mert balga fejjel azt gondoltam, érthető: mi az a kenyérnél, hogy minőség (milyen szintjei vannak), és mi az, hogy olcsó (mennyiért lehet jó kenyeret készíteni). A poszt hatására a kovászszerető közösség ugyanis felháborodott. Állítólag ugyanis nem lehet igazán jó kovászos kenyeret készíteni ennyi pénzért (épp ezért dicsértem ugye a kenyér ár-érték arányát, ami úgy lehet magas, ha az érték relatív magas, vagy az ár relatív alacsony). Valaki konkrétan a fejemhez vágta, hogy én ugyan ne írjak semmit a kenyérről, mert képes voltam örülni egy “full élesztős kenyérnek". Az élesztő lett, úgy tűnik, az új sátán. Hogy ez mennyire balga dolog, arról egy gyors magyarázat. A kovászos kenyér a legjobb kenyér - ezt az állítást axiómaként kell a továbbiakhoz elfogadnunk, mintha azt mondanánk, hogy a direkttermő szőlők bora silányabb. Egyszerűen jobb az ízük, állaguk, héjuk, nemesebb és egyben hagyományosabb módon elkészíthető, összetettebb élelmiszerek. Úgyhogy a továbbiakban csak a kovászosra figyelünk, akkor is, ha néha szívesen lehúzok egy pohár othellót, szigorúan pinceszagú kávéspohárban. De nem elég a kovászos kenyeret keresnünk. Fontos megértenünk, hogy kovász és kovász között is van különbség, az elnevezés nem takar egyértelmű módot az elkészítésre vonatkozóan. Hagyományos értelemben az a kovász, amit lisztből és vízből készítenek, az adott hely természetesen előforduló élesztőgombái és baktériumai részvételével. Ez az a a kovász, amit egyszer elkészít a sütő vagy a pék, és onnantól életben van, és életben is kell tartani. Az élőlény évtizedekig, évszázadokig élhet, a pult alatt, egy hordóban, mindig, szinte minden nap kell vele foglalkozni. Ha az élőlényből egy darabot átvisznek egy másik helyre, akkor az ott található élesztőgombák és baktériumok “fertőzik meg”, és onnantól kezdve a kovász átalakul egy arra a helyre jellemző kovásszá. A kovász ezt, és csak ezt jelentette egészen addig, amíg a nagy pékségek el nem kezdtek ismét kovászt használni. A kovász másik, higított típusa az, amikor a kovászt gyorsan vagy lassan - de inkább gyorsan - előállítják, egy adott feladatra. Megerjed egy kevésbé nemes, kevésbé sajátságos gomba segítségével - konkrétan sütőélesztőt tesznek a masszába -, ettől élni kezd, aztán meg is sütik, el is pusztítják az egészet. A folyamat nem tart tovább három óránál, ami több, mint a sütőipari termékként árult gyorskenyér (a ma eladott kenyerek túlnyomó része), de kevesebb, mint a hagyományos kovásszal készült kenyerek fél napos babusgatásával töltött idő. Emiatt irtózni kell az élesztőtől? Nem. A helyén kell kezelni. Ugyanis élesztővel lehet tisztességes kenyeret készíteni, tökéleteset nem. Hagyományos, fél napos babusgatással lehet tökéletes kenyeret készíteni, olcsót nem. Tudjátok, miben van még sütőélesztő, és mi készül “kamukovásszal”? A Freyja csúcs-croissant-jai. Ja, a tésztához adnak egy kevés élesztőt, és ott a hordóban náluk a poolish, ami pontosan egy hosszú érlelésű, sokszor élesztős - Freyjánál vad - kovász. Rohadt jó dolgok készülnek sütőélesztővel, jelzem. A liszt minősége: na, az már tényleg game changer. “Kamukovász” - ezt a szót használják az élesztős kovászra a kézművesek, akik babusgatnak. Ezzel nekem csak az a problémám, hogy nagyon pejoratív. Ennek mentén aztán el is kezdődött egy káros folyamat ebben a nagyon-nagyon fiatal, csak második generációját élő közösségben. Az elitizmus gőgje kezdett terjedni. A Garat malom még a járvány első heteiben megfeküdt - a többivel együtt, persze -, amikor megrohamozták a tömegek, kenyérlisztért. A Garat malom egyike a legjobb malmoknak az országban, és ezidáig általában csak az vásárolt náluk - nyilván magasabb áron - lisztet, akinek fontos volt a minőség. A koronavírusos pánik miatt azonban bezárták a webshopjukat, és kiírták többek között az alábbiakat:   “Nem vagyunk felkészülve, hogy átvegyük azokat a vevőket a multiktól, akiknek eddig jó volt az ő lisztjük is.” Édes jóistenem. Én azt hittem, hogy egész idáig ezt csináltátok. Én azt gondoltam, hogy ezidáig boldogok voltatok, hogy eggyel több a törzsvevői kör, eggyel több ember hagyja ott a multilisztet - akármi is az -, és veszi a minőséget, és lehet edukálni, meg végre eggyel többen vagyunk. De ezek szerint a klub zártkörű lett lassan, és amint eléri egy malom az erőforrásai határát, elkezdhet fölényeskedni. Az ilyen hangulat is csak erősíti a leendő minőségi pékek gőgjét. Aki most találkozik először a kovásszal, és szeretne többet megtudni róla, annak nem jó, ha egy kellemetlen közösséggel találja szembe magát, mert nem kizárt, hogy egy életre elmegy a kedve attól, hogy ennek része legyen. A folyamat hirtelen a visszájára fordul. Nem jó, hogy azok maradnak szívesen, akik két perc alatt be tudnak állni a dühös kenyérelit táborba, és simán felpofozzák egy héttel korábbi önnön valójukat. Ne náculjunk be: lehet tisztességes, jó kenyeret csinálni anélkül, hogy természetes kovászt etetnénk minden nap, és a tökéletességre törekednénk. A tökéletességnek is megvan a helye, meg a tisztességes dolgoknak is. Ha minden embernek, a kispénzűeknek is, akarsz adni egy kiló kenyeret minden másnap, akkor nem törekedhetsz a tökéletességre, mert a világon nincs annyi kézműves pék, hogy ellássa őket, nekik meg nincs pénzük kifizetni a napi 200 kenyeret sütni képes emberek és eladók napi fizetését, szétdobva (plusz adók, járulékok, rezsi, bérlet, áram, nyereség). És ahogy a második, majd a harmadik generáció elkezdi kitermelni a kézműves pékségeket, és egyre többen lesznek szerte a városban, és minden csúcskenyérre vágyó, fizetőképes vendég válogathat már a közeli pékségek között, a jó pékek is kénytelenek lesznek tisztességes, olcsóbb kenyeret adni, hogy szélesebb közönséget vonzzanak. Nagyon nagy szükség lesz a tisztességes dolgokra, a tökéletes mellett. Egyvalamivel azonban tényleg baj van. Az elnevezéssel. Mert jelenleg az, hogy “kovászos kenyér”, sajnos nagyon sok dolgot jelenthet, és így a vásárló becsapására szolgál. Aki megkóstolja az egyiket és a másikat, az pontosan tudni fogja, mi a különbség, de ez így nem jó. Nem jó, ha a név, az elnevezés nem takarja az elnevezés tárgyát. Kell új szó a kétféle kovásznak, amivel megkülönböztetjük őket. És akkor talán megállíthatjuk a második generációs elitistákat is, akiknek többé nem kell pejoratív hangulatú, erőszakkal létrehozott szavakkal bizonygatniuk, hogy ők a kovászjedik, mindenki más pedig alja munkát végez, mert ez egyébként nem is igaz.
Partnereink


Keress bennünket a Facebookon!