2020. március 29. vasárnap, Auguszta napja
A népvándorlás hozta Európának
Révay András
2017.04.23 22:23
A Kékfrankos hazánk legelterjedtebb kékszőlő-fajtája. Szinte az egész ország területén találkozhatunk vele. A Winelovers „Kékfrankos Április” nagykóstolóján a 12 hazai borvidék, közel ötven borászatának több mint száz Kékfrankosa és Bikavére mellett, határon túli magyar borászatok és osztrák pincék Kékfrankosai tették igazán izgalmassá a választékot.

 Dr. Dula Bence nevét nemcsak a hazai borász társadalom és a borkedvelő közönség ismeri. Széles nemzetközi kitekintésű, külföldön is elismert szakember. Szerinte a Kékfrankos „nehéz műfaj”, mert valójában az egész Kárpát-medencéhez tartozik. Eredete ismeretlen, valahol az Eufrátesz és a Kaukázus közti tájak szülték és Európába nem a hagyományos úton, a Római Birodalom közvetítésével került. A népvándorlás hozta el Európának! Itt terjedt el, ma már a Kárpát-medence a hazája. Gyönyörűek az ültetvények Arad-hegyalján, nagyon szépek vannak Szerémségben, még Pozsony fölött, Modrában is. Az itt élő nemzeteknél több száz évre tekint vissza ennek a fajtának a termesztése. Ebből pedig következik egy ízvilág, amire kicsit mindenki rácsodálkozik. Davisben például az egyetemen, az ottani barátai mindig elmondják, hogy nagyon szeretik a Bikavért, nagyon jó az Pinot Noir, de hozzon már Kékfrankost! A világban máshol nem találkoznak ilyen ízzel. Nagyszerű, bársonyos, de mégis van egy markánssága. Nem a tanninjaival akar villogni, nem a súlyosságával, hanem azzal, hogy jó inni! Ha össze tudnánk fogni, ez lehetne a Kárpát-medence szimbólum bora. Már ma is képesek lennénk 70-80 millió palackot készíteni belőle, és ha sikerülne egységes minőségben megegyezni, jelentős tényező lehetne a világpiacon. Az emberek megszeretnék. Erre a bemutatóra meglepetésként egy 15 éves(!), 2002-es Kékfrankost hozott. Olyan vonások jelennek meg benne, amelyikre nem sok fajta képes: ilyen hosszú távon fajtajelleget, érettséget és frissességet is megtartani nagyon figyelemre méltó sajátosság.

Dula Bence állításának igazolását mindjárt a bemutató szomszéd asztalánál is megtalálhattuk, hiszen a Kasnyik Pincészet a Felvidékről, Kürt községből érkezett. A családi birtok 2004-től működik, filozófiájuk a hagyományokon alapszik. Biológiai növényvédelem mellett, a valaha régen használt eljárásokat alkalmazzák. Spontán, fahordós erjesztés, fahordós, söprűn való érlelés jellemző a munkájukra, úgy dolgoznak, ahogyan azt az elődök tették. Erre a rendezvényre 39 éves telepítésből származó, 2015-ös Kékfrankost hoztak. Megfelelő korú tehát a szőlő, hogy minőségi termést adjon. Október közepén, 22 mustfokkal szüretelték, nyílt kádban tizenkét napig erjedt, a hordóban hosszan, kilenc hónapig, kén nélkül, söprűn érlelték, utána palackozták. Azt tartják, az a bor ad pozitív élményeket, amiben az iváskor harmóniát tapasztalunk. Annak ellenére, hogy ez a bor még fiatal, már nevezhetjük harmonikusnak. A gyümölcsös ízek mellett még fűszeres ízt és illatot kínál. A csúcson egy-két év múlva lesz, de már most is igen élvezhető.

Erre a bemutatóra nem csak a Felvidékről hoztak Kékfrankost, érkezett Ausztriából, több területről is. Bár az üzletben, a KisBécsben, harmincnál több pincészet, közel 200 osztrák bora található, ide most csak Kékfrankosokkal érkeztek. Két területről, Carnuntum vidékéről és Burgenland Fertő-tó dombvidék régióból, összesen négy pincészettől,  Carnuntum-ból a Glatzer, Burgenlandból pedig a Prieler,  az Esterházy és a Freiler- Artinger Pincészettől kínáltak kóstolót, friss, gyümölcsös boroktól egészen a 2009-es dűlőszelektált tételekig. Az Esterházynak a 2013-as Leithaberg DAC bora, mint neve is mutatja, a Lajta-hegység dűlőiről származik, ami megadja azt a kis finom alaphangját, hogy meszes talajról érkezik, nagyon szépen, jól benapozott területről. Egy kis vasas felhang is található benne. Nem annyi, mint az Eisenbergben, de egy kicsi itt is megvan. Ez a 13-as tétel most már a negyedik évébe lépett a palackozás után. Jól látszik, amint halad előre a korban, egyre kerekedik. Hordóban 16 hónapot volt, és ahogy érik össze benne a hordó adta íz, a gyümölcs és a fűszerek, egyre inkább megfelel a nemzetközi kívánalmaknak. A gyümölcs a fő tényező, finom hozzáhangolt taninnal kiegészítve. Ennek az igénynek ez a bor kiválóan megfelel.

 A Winelovers által szervezett bemutatókon mindig szép számmal találunk olyan hazai pincészeteket, amiket joggal mondhatunk „nagy nevek”-nek, de a figyelmes szemlélő fellelhet olyat is, amelyik a pályája elején áll. Ilyen volt például a Gobri Pincészet Gyöngyöstarjánból. A hét hektáron dolgozó, kis, családi pincészetről Ludányi Gábor mondta el, hogy borkészítéssel 2008-bankezdtek el foglalkozni, palackos boraik 2011-től vannak. Őt a keresztapja kicsi korától kezdve „Gobri vitéz”-nek becézte, ezt az emléket őrzi a pince neve is. Termelnek Zöldveltelinit, Olaszrizlinget, Sárga Muskotályt, de az igazi szerelem a Kékfrankos, ami mellett észérvek nem szólnak, megragadott és magával sodort – ismerte el a tulajdonos. A fogyasztók visszajelzései igazolják, hogy ez a szerelem gyümölcsöző. Hűvösebb, franciás stílusú, gyümölcsös, szinte könnyű meggylé-szerű arcot kap náluk a Kékfrankos. Ugyancsak egyéni véleménye az is, hogy a legszimpatikusabb rosé Kékfrankosból készül. A 2016. szeptember közepe körül szüretelt szőlő három és fél órát állt a présben, ebből a léből készül náluk a rosé. Egy éjszakáig tartó ülepítés után 12 fokra hűtött acéltartályban erjedt, derítés, szűrés után, decemberben már palackozták is. Az évjáratnak köszönhetően nagyon üde, friss „ropogós” rosé, illata szamócás, picit meggyes, ízében is ezek a jegyek köszönnek vissza. Nyári melegben kifejezetten jó, szomjoltó nedű!

 A hétköznapi borfogyasztó számára a Kékfrankos, az soproni. A Jandl Pincészetnél erre szándékosan rá is erősítenek. A borvidék gazdáival közösen el szeretnék érni, hogy aki Sopronra gondol, a Kékfrankosra gondoljon! Hihetetlenül értékes fajta. Ezerarcú. Az egészen könnyed rosétól a nagyon nagytestű vörösborig minden készíthető belőle. Számukra a Kékfrankos megismertetése nem csupán feladat, sokkal inkább misszió, ahogy ezt az egyik palackjuk címkéjén is látjuk. Ilyen néven már 17. éve palackoznak Kékfrankost, de van mellette rosé és egy, a hétköznapokat szolgáló „kékcímkés”, reduktív eljárással készült bor is. A Missio a fertőrákosi Újhegy dűlőből származik és egy évig hordóban érlelik. A soproni Kékfrankos valószínűleg attól több, mint az összes többi, hogy – bár északi vidék – a terroir jellegzetességei építik a bort. A pincészet filozófiája szerint mindössze kétféle bor létezik: jó és rossz! A Missió jó bor, koncentrált, komolyabb beltartalmi értékkel bír. Lágyabb, nem savanyú, nem karcol, kiérzik belőle a hordós érlelés, ám az mégsem „telepszik rá” a borra.

A Kékfrankos kóstolón egy asztalon nem borok sorakoztak, hanem üvegtégelyek és bennük különféle szarvasgomba kombináció. A bor és a szarvasgomba között a rokonság annyi, hogy amiként egy jó bor emeli az étkezés színvonalát, ugyanezt teszi a szarvasgomba is. Házasítható bármilyen fogáshoz, amivel a vendégeinket szeretnénk megörvendeztetni. Bár egyre többet hallunk a szarvasgombáról, a közönség viszonylag keveset tud róla. A többi gombafélével ellentétben ennek a teste nem jön fel a föld felszínére, alatta marad. Ezért nehéz megtalálni. Franciaországban régen disznókkal túratták ki, manapság inkább kutyák keresik. Különleges aromát, új ízt kölcsönöz az ételeknek. Jól társítható előételekhez, rizottókhoz, sültekhez, sajtokhoz, de ugyanígy vörösborokhoz, elsősorban Kékfrankoshoz, még tokajihoz is.

A Kékfrankos Kóstolón persze nem csak a közönség kóstolt. Megtette ezt már a rendezvény előtt a szakemberekből álló zsűri. Az első helyezést elnyert Gere Tamás & Zsolt Pincészetben – mint azt a díjkiosztás után megtudtuk – egy új sorozatot hoztak létre. A Gere Zsolt borcsaládban olyan neveket használnak, ami elsősorban a fiataloknak szól. Két ilyen vörösboruk is van. Az egyik a „Ficsúr”, a 2014-es évjáratból egy könnyedebb Cabernet Franc és Merlot házasítás, a másik pedig a „Gentleman”, az igazán elegáns Kékfrankos, a részletgazdag, nagy vörösbor. Valójában szinte még kísérleti évjárat, az első termése a Kopár-dűlőbe, annak is az alsóbb részébe, 2013-ban telepített ültetvénynek, oda, ahol egy kicsit már jobb a talaj vízmegkötő képessége. A tenyészidő is hosszabb lehet, itt indul ugyanis a legkorábban a tavasz és ez a Kékfrankosnak - ami korai fajta - kedvez. Szépen be is érik, ezért a szőlő vonzó, gyümölcsös jegyek megtartására képes. Jól mutatja mindezt a most elnyert első díj is.

Kapcsolódó témák

Bár a cím ellentmondásnak látszik – valójában nem az. Két, egymással jó kapcsolatban álló pincészet mutatta be Kékfrankos borait egy kis budai borbárban. A Kóstolom borbár szerényen bújik meg a Lövőház és Káplár utca kereszteződésénél, de aki egyszer már felfedezte, nagyon valószínű, hogy vissza fog térni ide.

A borkedvelő, a borászokra csak kicsit is figyelő közönség körében könnyű kérdésnek számít, melyik az a magyar borász, aki hamarább lett külföldön „Az év borásza”, mint idehaza? A kérdést akár még a borászatának nevével is kiegészíthetnénk, valószínűleg az sem tenné nehezebbé a válaszadást.

A Békési Pálinkafőzde idén ünnepli fennállásának 35. évfordulóját. Hazánk egyik legnagyobb kereskedelmi főzdéje ez alkalommal prémium termékcsaládját új taggal bővítette, debütál a Békési Barackpálinka – derült ki a forgalmazónál, a Veritas borkereskedésben tartott tájékoztatón.

Minden eddigit felülmúló sikerrel zárult az idei – sorrendben már a XVI. Újbor és Sajt Fesztivál. A borversenyre korábban sosem látott mennyiségű, 525 minta érkezett, mutatva ezzel a fesztivál rangjának növekedését a borásztársadalomban. Megrendezésének helye is változott, a Vajdahunyad várból az Erzsébet körútra, az egykor volt Royal, ma Corinthia Hotel díszes termeibe költözött.

Miközben határozottan örvendetes tény, hogy a pezsgőfogyasztás egyre népszerűbbé válik, az itallal kapcsolatos ismeretek elterjedtségéről nincsenek ilyen kedvező adatok. Érdekes felmérés tárgya lehetne például a kérdés: hányan vannak valóban tisztában, a címben szereplő három szó értelmével?

Blog ajánló
Egy nap a városban És most akkor hogyan élvezzük a tavaszt a városban?
Csodás idő van odakint, még néhány napig, aztán visszatér a hideg. Természetes, hogy mindenkinek viszket valamije, hogy ugyan már, menjünk ki egy picit. És mivel nincs kijárási tilalom, csak ajánlás, sokan teljesen figyelmen kívül hagyják ezeket. Emlékszem, mennyire meghökkentem mindig, hogy a mi milyen gyorsan és ellentmondást nem tűrően bevezettük a cigitilalmakat annak idején, most is azt gondolom, hogy egy kijárási tilalom is fegyelmezettebben működne nálunk, mint egy átlagos európai országban. De mivel nincs, a városban a változás sem annyira észrevehető. Ági, az Egy nap a városban túravezetője például úgy védekezik, hogy egyedül marad otthon, és egyedül is megy mindenhová (jellemzően boltba). Nem közelít senkihez két méternél közelebb, vagyis kiválasztja a szélesebb utcákat és kevesebb embert, meg általában biciklivel jár. A Margit hídon hazafelé bekanyarodott a szigetre is, és ott látta a fenti jeleneteket. Ami egyébként tökéletesen alkalmas a vírus mindennél gyorsabb terjedésére: az egyik csoportban ha csak egy ember fertőz, az egész csoport megfertőződik, és amikor elindul mindenki haza, a többi földön ülő csoport mellett elhaladva tuti lesz egy-két újabb fertőzés, ami megint csak egy-két teljes csoportot betegít meg. Egy ember képes pár óra alatt 30-40 ember megfertőzésére. Szóval nem, nem csak a nyugdíjasok flangálnak és trécselnek az utcán. Persze, túl lehet élni, de én nem lennék senki helyében egy-két hét múlva, amikor elkezdi gyanítani, hogy tüdőgyulladása van. Egy korombeli ismerősöm végigment most ezen: hazaküldés, félrediagnosztizálás, kórházból elküldés másik kórházba, későn befektetés, súlyosbodás, azóta bent fekvés. Koronavírusra mondjuk nem tesztelték, neki állítólag máshonnan lett tüdőgyulladása. Én ezen nem akarok végigmenni, és amikor majd ott lesznek, hát ők sem. A legjobb, ha otthon maradunk. Ha ki kell mennünk valamiért, akkor itt tesszük ki magunkat veszélynek: A lépcsőházban, a korlátokat sok ember megfogta, mi ne tegyük. Lehetőleg úgy menjünk ki az ajtón, hogy ne találkozzunk szembe senkivel a szűk folyosókon. Ha családi házban lakunk, az előny, mert most úgy ülhetünk be az autóba, hgoy tuti nem érintkezünk senkivel még csak időeltolással sem. Sokan mennek autóval most mindenhová, valójában tényleg jobb a tömegközlekedésnél és a gyalog sétánál. A bicikli is lehet jó, mert távol vagyunk az emberektől, de itt is nagyobb a kockázat az autóhoz képest. Kisebb autós kirándulásokat például tehetünk, egy kör ki a városból, ha nem is szállunk ki, az a legjobb. Megállunk valami festői helyen, elővesszük a szendvicseket, és megesszük, napfénytető előnyben. Rengeteg olyan sétahely van a városban, ahol nincsenek emberek, és könnyű két méteren kívül maradni mindenkitől, vagy akár nem is találkozni senkivel. Ezt szintén leellenőrizhetjük autóban ülve, és ha nem megfelelő a helyzet, egyszerűen álljunk tovább. Ha megfertőz valaki, és te tovább fertőzöl, azzal 3-4 héttel hosszabbodik a járvány vége, ami így akár egy évig vagy még tovább is elhúzódhat. Könnyű belátni, hogy ezzel szemben ha mostantól senki nem fertőz meg senkit, akkor meg 3-4 hét alatt vége az egésznek. Ahogy azonban most csináljuk, az az első forgatókönyvhöz van közelebb, ami elhúzódó otthonülést, ezáltal klausztrofób őrületet és olyan gazdasági visszaesést hoz, hogy abból jó darabig nem lábal ki senki. Persze, marha jó tavasszal a barátokkal dumálni a fűben ülve. És eddig a világ legsúlytalanabb dolga volt. De most a legsúlyosabb tettek egyike lett, rögtön az egymás arcába köhögés után. Értékeljük át ezt a dolgot. Úgyhogy én azt csinálom, hogy otthon tervezek. A budapesti túra helyett megtervezem a jövőbeli budapesti túráimat. Előveszem a Budapest témájú könyveimet (van jó pár, itt írtam néhányról), és elkezdem végre bújni azokat is, amiket félretettem az esős napokra. Ha érdekességre találok, felírom, hol történt, és bejelölöm a térképen, vagy a Google Mapsen ráteszek egy jelölést. Odaírom, melyik könyv hányadik oldalán van a ráutaló rész. Tegyetek így ti is, antikváriumokból simán lehet online rendelni. Így, amikor már lehet, és elmúlik a járvány, mindennél jobb túrákat tehettek, akár a barátokkal, és ti lesztek az idegenvezetők. A saját városotokban, az ezerszer bejárt helyeken, de most mégis friss szemmel: eszetekbe jut a karantén idején elolvasott érdekes sztorik halmaza. Várhatóan én is és Ági is ír majd a blogra könyvajánlókat, hogy ezt a tervező munkát megtehessük, és képzeletben úgy sétálhassunk a városban, ahogy csak szeretnénk.
Egy nap a városban Mi lesz most az Egy nap a városban bloggal?
Úgy tűnik, hogy a járványra való tekintettel az Egy nap a városban blog egy darabig nem tud olyan klasszikus posztokat szolgáltatni, amit megszoktatok tőle. Tudniillik hogyan élvezzük a várost, a városi nyüzsgést és a jó helyeket. Mert most inkább mindenki maradjon otthon, és legyünk rajta túl minél gyorsabban és fájdalommentesebben. Ez nem jelenti azt, hogy a blog teljesen bezár, de az biztos, hogy alapanyag híján ritkábban és más jellegű anyagokkal - például történelmivel vagy publicisztikával - jelentkezem. Én az új helyzetre való tekintettel másfajta tartalmakat fogok írni a következő időben, de nem a blogra, mert ezek az írások már nem férnek bele az Egy nap a városban blog Csaba és általam kialakított, 2010-es fókuszába. Az “Ádám ma otthon marad” című blogon jelentetem meg a mostani helyzetre reflektáló, meg mindenféle egyéb gondolataimat, tapasztalataimat. Mivel az egy személyes blog, ezért valamennyi érdeklődési köröm helyet kap majd rajta, elég veszélyes kilengéseket produkálva időnként. Első írásom az oldalon: Újraindítjuk a világot, és ez minden jónak a forrása lehet. Első posztként leírtam, hogyan tudjuk a legjobbat kihozni a mostani helyzetből. Majdnem az Egy nap a városban blogra töltöttem fel, de aztán átolvasva láttam, hogy ez már más. Már más iránya van benne a gondolatoknak, a város teljesen eltűnt, és előbukkant az, amiről eddig keveset írtam: hogy én hol és hogyan élek. És itt is fogok tartózkodni mostantól az idő nagy részében. Természetesen, hogy nehéz lesz a városra koncentrálnom innen. Még csak az ablakból sem azt látom. Úgyhogy akinek van kedve, kövesse a Facebook oldalon az írásaimat, vagy nézegesse a blogot rendszeresen. Ezen a Facebook oldalon minden írásom megjelenik majd, legyen az Egy nap a városban, Ádám Ma Otthon Marad vagy más helyekre írt anyagom, a készülő regényemmel kapcsolatban is várhatóak infók. Sőt, azzal kapcsolatban majd segítséget is kérek időnként. Mindig benne volt a levegőben, hogy egy fokkal személyesebb helyre is írok, így most a sors adta, hogy gyorsan megtörténjen. Szóval azért kövessétek az Egy nap a városbant, mert lesznek anyagok, és egyébként kövessétek az egyéb írásaimat is, az ÁMOM-on (Ádám Ma Otthon Maradon). Vigyázzatok magatokra, egymásra, és segítsetek egymásnak. Most jött el a segítségnyújtás és -elfogadás időszaka, nem csak a betegek körében. És dolgozzunk azon, hogy ha ennek vége, ne a régi világ álljon fel újra, méretes szedáltságban, hanem valami jobb, a maga teljességében. Ámen.
Városlátogatások A napfényes Olaszország
Partnereink


Keress bennünket a Facebookon!