2020. február 20. csütörtök, Aladár és Álmos napja
A szerencse végigkísért
Révay András
2020.01.26 18:27
A borkedvelő, a borászokra csak kicsit is figyelő közönség körében könnyű kérdésnek számít, melyik az a magyar borász, aki hamarább lett külföldön „Az év borásza”, mint idehaza? A kérdést akár még a borászatának nevével is kiegészíthetnénk, valószínűleg az sem tenné nehezebbé a válaszadást.

 A megoldás: Kamocsay Ákos és a Hilltop Neszmély. A Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum „Borászportrék” találkozó sorozatának legutóbbi vendégeként nemcsak borkészítési filozófiájának lényegét osztotta meg a hallgatósággal, de betekintést engedett a sikeres életpálya titkaiba is. Megtudtuk tőle, hogy bár édesapja borfelvásárló volt, jó borok tehát mindig voltak otthon, kezdetben ő nem szerette a bort! Székesfehérváron éltek, ott akkor négy középiskola működött – de egyikhez sem volt kedve. A különböző kirándulások során viszont megtetszett neki Budapest és – hogy ide jöhessen – inkább a budafoki Borgazdasági Technikumot választotta. Ott pedig megszerette a szakmát. Az érettségin már elhivatott borásznak érezte magát, így indult a pálya. Az iskolaválasztás nem tudatos döntés volt, inkább csak szerencsés – emlékezett vissza a kezdetekre Kamocsay Ákos – de a szerencse végigkísért.

 Vándormadár típus vagyok – folytatta tréfálkozva a visszaemlékezést – életemben összesen két munkahelyem volt. Az egyik a Móri Állami Gazdaság, ahol 23 évet dolgoztam, a másik a saját vállalkozásom, ennek is már 27. éve. Érettségi után a Kertészeti Egyetem következett, kötelező szakmai gyakorlatát Móron töltöttem és diploma után az igazgató visszahívott. Végigjártam a szamárlétrát, 1970-től kezdődően technológus lettem, később már főborász. Ott ért a rendszerváltás, 1993 áprilisában jöttem el onnan - nem egészen magamtól. Abban az időben már igen sok bort exportáltunk a Gazdaságból Angliába. Sokaknak érdeke volt, hogy a Gazdaság rosszul menjen és olcsón hozzájuthassanak. Az évi egymillió palackos virágzó angol exportunkkal „beletenyereltünk” a bukásra játszó privatizációs suskus darázsfészkébe.

 Néhány ottani munkatársammal megalapítottuk saját vállalkozásunkat. Megtaláltuk gyönyörű helyen, a neszmélyi Meleges hegy tetején egy kis szövetkezet borászatát, eladó volt és senkinek nem kellett! Magyarország leghosszabb Duna-panorámája terül el alattunk. A borászatnak volt tízezer hektoliter befogadására elegendő acéltartálya, nekünk ez pont jól jött, 1993. augusztus 10-én kibéreltük a borászatot, vettünk hozzá Bécsben még némi felszerelést és szüret után teleraktuk a tartályokat csodálatosan jó borokkal. Megint szerencsém volt, a 93-as év nagyszerű borokat adott. A privatizációs csatározásoknak sajnos a Móri borvidék itta meg a levét, a gazdaság „két szék közül a pad alá esett”. Megvette egy németországi ukrán, aki leszerelte a palackozót és kivitte Ukrajnába. A szőlőültetvényeket kiadták egyéves bérletbe a helyi gazdáknak – a 600 hektárnyi szőlő mind tönkrement.

 Angliába az akkori ÁGKER kereskedelmi irodáján keresztül szállítottuk a bort. Amikor az tönkrement, az egyik munkatárs Interconsult néven vitte tovább, saját borainkat is ő adta el. Mi viszont – 1997 táján - a beruházásunk vége felé jártunk, elkészült az étterem is a kis panzióval, akkor adtuk neki a Hilltop nevet, hiszen a hegy tetején van. Azóta pedig már az egész cégünk ezt a nevet viseli. A sikerek is ekkor kezdtek jönni. Angliában 1997-ben „Az év borásza” lettem, ismét csak – részben – a szerencsének köszönhetően. Ott akkor divat volt a borfogyasztás, óriási volt a választék, nekünk is jó boraink szerepeltek. A rendszerváltás okán odafigyeltek ránk, előtérbe kerültek az innen származó borok. Én letten az első kelet-európai borász, aki ezt a címet elnyerhette, ez pedig a cégünknek is roppant sokat számított. Ennek volt köszönhető, hogy a Cserszegi Fűszeresre Magyarországon is felfigyeltek. Angliában 1998-ban 7500 bor közül az év fehérbora lett. Később ugyan nem ezen a néven vált ismertté, Woodcutters wine (Favágók bora) volt a neve, mert eleinte sokan emlegették úgy is, hogy az a kimondhatatlan nevű magyar bor! Idehaza a Hilltop borok, mint „szoktató” borok lettek népszerűek. Elfogadható áron, izgalmas, friss, gyümölcsös borok voltak, Az volt a célunk, hogy a lehető legnagyobb mértékben megőrizzük az aromavilágot, ami szőlőben megterem. A kevésbé borértők számára bevezetésként szolgáltak. A technológiát ennek rendeltük alá és szigorú, következetes munkával, megalkuvás nélkül meg is valósítottuk.

 Eleinte saját szőlőnk sem volt, vásároltunk, szinte az egész országból. A jó szőlőért viszont mindig harc folyt a piacon, ezért elkezdtünk telepíteni és ma már 400 hektárnyi szőlőnk van. Ahogy fokozatosan termőre fordultak a területek, úgy alakítottuk ki a jó minőségű, prémium borcsaládjainkat, ezek testesek, vastagok érleltebbek, de továbbra is gyümölcsösek. Amikor – 1999-ben – megválasztottak „Az év bortermelőjének” elég nagy vitát kavart, hogy szabad-e nagyüzemi borászt ezzel kitüntetni, de mi később is bizonyítottuk, hogy nem került méltatlan helyre a díj. Termékpiramisunk is ezt igazolja.  Az áraink nem a legmagasabbak, a Hilltop borcsalád a középkategóriába tartozik és a prémium minőségűek sem sokkal drágábbak. Ma 4,5 – 5 millió palack bort készítünk egy évben, ezek között a legmagasabb minőségűek 30-40 ezer palackot tesznek ki.

Magyarországon nincs fizetőképes kereslet ilyen mennyiségű drágább borra, az exportpiacon pedig a magyar borok sajnos még nem eléggé elismertek! Most a termelésünk fele itthon, másik fele külföldön talál gazdára. A világban, máshol nem azt nézik, hogy melyik pincészet, melyik gazda csinálta a bort, hanem, hogy hol terem a szőlő! Nálunk – főleg a magas minőségű boroknál – még sokáig komoly szerepe lesz a borásznak, a borászatnak, miközben kezdenek tért hódítani a címkéken a fantázia nevek is. Mi például az IHLET Cuvée hátcímkéjén némi titokba is beavatjuk a fogyasztót. Ez áll rajta: „A borász figyeli a természetet, szemmel tartja az ízek, aromák fejlődését, a savak játékait. Kedvenc fajtájának évjáratonkénti alakulását és megjelenik mindig egy vágy…de jó lenne, ha ilyen lenne. Nos, az idén gondos válogatás, nagyszerű szőlőfajták és hozzáértő borászati munka eredményeként kellemes, ízgazdag, intenzív illatú, gyümölcsös, telt, testes bor született, mely a Neszmélyi borvidék jellegzetességeit hordozza.”

Az évek alatt nagyon sok újdonságot vezettünk be Magyarországon. ezeket nem mi találtuk ki, figyeltük, mi történik külföldön. Az egyik ilyen volt a „bag in box” – a dobozban forgalmazott bor, ami idehaza óriási ellenérzést váltott ki. Lassan megismertettük a közönséggel, hogy ez ugyanaz a bor, mint a palackban, csak 4 palacknyi van benne, tehát gazdaságosabb, jól hűthető, nem kell dugókat húzni. Rá is jöttek az emberek mennyire praktikus, vásárolják – szinte már mindenki készít ilyet. Mi most műanyag zsákokban fogjuk forgalmazni a borainkat, olyan lesz, mint a kenguru erszénye, megtakarítható vele a papírdoboz. Sajnos csökken nálunk a borfogyasztás, de új ötletekkel talán megnyerhetők a fiatalok. Divat lett viszont a gyöngyözőbor, mi is készítjük, az országban a legkorszerűbb gép nálunk van hozzá. Mindezek mellett a legfontosabb mégis, hogy a magyar boroknak külföldön is rangot adhassunk. Bármerre járok, azt látom, a boraink nincsenek versenyben. Nem tudom megmondani, mit tegyünk, de hogy valamit nem jól csinálunk, az biztos!

 

Kapcsolódó témák

Bár a cím ellentmondásnak látszik – valójában nem az. Két, egymással jó kapcsolatban álló pincészet mutatta be Kékfrankos borait egy kis budai borbárban. A Kóstolom borbár szerényen bújik meg a Lövőház és Káplár utca kereszteződésénél, de aki egyszer már felfedezte, nagyon valószínű, hogy vissza fog térni ide.

A Békési Pálinkafőzde idén ünnepli fennállásának 35. évfordulóját. Hazánk egyik legnagyobb kereskedelmi főzdéje ez alkalommal prémium termékcsaládját új taggal bővítette, debütál a Békési Barackpálinka – derült ki a forgalmazónál, a Veritas borkereskedésben tartott tájékoztatón.

Minden eddigit felülmúló sikerrel zárult az idei – sorrendben már a XVI. Újbor és Sajt Fesztivál. A borversenyre korábban sosem látott mennyiségű, 525 minta érkezett, mutatva ezzel a fesztivál rangjának növekedését a borásztársadalomban. Megrendezésének helye is változott, a Vajdahunyad várból az Erzsébet körútra, az egykor volt Royal, ma Corinthia Hotel díszes termeibe költözött.

Miközben határozottan örvendetes tény, hogy a pezsgőfogyasztás egyre népszerűbbé válik, az itallal kapcsolatos ismeretek elterjedtségéről nincsenek ilyen kedvező adatok. Érdekes felmérés tárgya lehetne például a kérdés: hányan vannak valóban tisztában, a címben szereplő három szó értelmével?

Megszokott helyszínéről, az épületből kikerülve, ismét a gyárudvaron, a szabad levegőn fogadta vendégeit a Zwack Open rendezvénye. Míg Petőfi öt pohár bor után írta magáról, hogy „…ing a lábam, a hangom meg elakad” – itt tizenkét borászat hatvan borával nézhettek szembe a kóstolásra vállalkozók. Várta őket Don Olivér Centurio – igaz, a név ez esetben nem egy római katonatiszt, hanem két bor megjelölésére szolgált.

Blog ajánló
Egy nap a városban Hihetetlen: még jobb kenyerek, még távolabb Budapest központjától
Amikor legutóbb véletlenül belefutottam a Vadkovászos pékségbe az Örsön, és gyorsan rákerestem Google Mapsban, van-e valahol még belőle, valami különöset vettem észre. A találatok között felbukkant két Vadkovászos és egy harmadik, Vadkovász nevű pékség is. A 16. kerületben, nem sokkal Budapest határa mellett, több mint 13 kilométerre a 0-ás kilométert jelző Clark Ádám tértől. Nem messze egyébként a város egyik legjobb pizzájától, a 16. kerületi Kemencéstől. Többen mulattak legutóbb azon, hogy külvárosnak írtam le az Örs vezér tere környékét, de soha ilyen messze a központtól nem tudtam fellelni értékelhető kenyeret. És a poén az, hogy abban a pillanatban, amikor ezt megtaláltam, megtaláltam a Google Mapsszal még egyet, ennél sokkal messzebb. Már csak el kellett jutnom oda, hogy kipróbáljam, hűek-e a nevükhöz, és tényleg jó, kovászos kenyereket kapni-e ott. Esetleg jó kovászosat. (Ha nem érted, a vesző eltüntetése miért jelent változást a jelentésben, hamarosan egy külön posztomból megérted majd). Falusias környezetben egy családi házas autóbeállóra összeütött kis műhely hirdeti, hogy itt pékség található. Délután kettőkor nyitnak, legelőször keddenként a héten. Ekkor kezdik el árusítani az egész nap elkészült tésztákat, különféle kenyereket és péksütiket. A kenyerekben csak víz, liszt, só. Élesztőt nem használnak saját bevallásuk szerint, ahogy adalékanyagokat sem, a szakmában jónak számító Szabó Malom és a Garat Malom lisztjét veszik. A kenyerek kovászosak, a weboldal szerint 18-32 óráig érlelik, mielőtt kenyér születik belőle. Ez az idő nem a kovász érésére vonatkozik, az ugyanis náluk folyamatosan etetett, tehát immár három éves cucc. Ennek megfelelően a kenyerek drágábbak, közelítenek a belvárosi árakhoz, a fehér kenyér kilóára 1000 forint körül van (930 és 1200 forint között, attól függ, mekkora kiszerelést veszel). A végeredmény nagyon jó kenyér, nem éri el a legjobbak szintjét Budapesten, de közelítenek abba az irányba. Itt, Budapest keleti határánál pedig egyszerűen sci-fi. Ahogy korábban már kiszámoltam a pékségek megtérülésénél, kenyérrel nemigen lehet eltartani egy ilyen pékséget, hacsak nem csupa családtag dolgozik, lelkesedésből. Ennek megfelelően édes és sós péktermékeket is árulnak, túrós töltött batyut - vagy mit -, pogácsákat, csigákat. A kakaós csigájuk egyszerűen annyira valószerűtlenül SÁRGA volt, hogy nem bírtam otthagyni. Otthon beleharapva kiderült a megoldás: kurkumát tettek bele, ettől egzotikus íze is lett, meg jól is nézett ki. Oké, ez már make-up, de abból egy elegáns fajta. Összefoglalva: nem hiszem el, hogy imáim meghallgattak. Vajda ”Pékműhely” Józsi kakaós csigájának és kenyerének 2012-es felfedezése óta azt hangoztatom, hogy eljön az idő, hogy minden sarkon lesz kézműves pék, mert megéri. Az első, 2013 és ez utáni évek robbanása után azonban megtorpant a dolog, és noha kifizetődő lett jó péknek lenni, a pékségek száma egyáltalán nem követte mondjuk a speciality kávézók megállíthatatlan szaporulatát. Most látom újra, hogy megindult a második menet. Ezek az új helyek nem feltétlenül a csúcsot ostromolják, mert külvárosban inkább egy olyan kompromisszumot keresnek, amivel kifizetődő marad az üzlet, és a kereslet is megmarad. Viszont mivel látom, hogy megindult a differenciálódás, itt az ideje egy következő posztban leírni, hogyan értékelhetjük a pékségeket, és mit jelentenek az egyes minőségi szintek. Hogy mindent a helyén tudjunk értékelni, és azon belül üdvözölni vagy elutasítani. Vadkovász PékségCím: 1165 Budapest, Újszász u. 57.
Egy nap a városban Egy város legendás gasztrohelyei - az állandóság forradalma
Na, ez aztán egy igazi, tőrőlmetszett magazinos cím lett, igaz? És akkor most ilyenkor jönne egy húsz perc alatt összecsapott lista olyan helyekről, amik egyáltalán nem legendásak. Na nem. Olyat kaptok eleget máshol. Én pont azon gondolkoztam, vajon vannak-e? És ha nincsenek, mikor lesznek? És ha lesznek, kik válhatnak legendássá? Ott van például a Di Fara Pizza Brooklynban. Sosem voltam ott, de imádom, hogy létezik. Izing Róbert egy plasztikus bekezdésben foglalja össze, miért imádnivaló, részlet: Ha megbetegszik, a bolt bezár, és nincs pizza. Jellemző a hely horderejére, hogy amikor pár éve négy dollárról öt dollárra emelte egy szelet pizza árát, a Wall Street Journal egy teljes cikkben foglalkozott a lépéssel, és azzal, hogy ez milyen hatással lehet a New York-i pizzaárakra. Maga a hely elképesztően lepattant, mosdó nincs. Nem az a lényeg, hogy jó-e a pizzája, mert nyilván jó. Nem az a lényeg, hogy régóta üzemel, mert olyanból is akad pár kutyaütő. A lényeg az, hogy szeretik, töretlenül, megállás nélkül, és a pizzéria is szereti a vendégeket, szintén töretlenül. Sok legendás hely van még a világban, amik, ha megszűnnének, mintha egy darabot tépnének ki a városból. Lehet egy étteremnek akárhány Michelin-csillaga, ha nem része a városnak, ha nincs tele szeretettel, akkor holnap nyugodtan átköltözhetne a szomszédos országba, nem lenne érdemes könnyeket hullatni érte. Én úgy látom, hogy a legendás helyek az alábbi tulajdonságokból többet is fel tudnak mutatni, ideális esetben talán mindet: Kezdetektől a tulajdonosok dolgoznak a boltban A tulajdonosok minden nap megjelennek, mert kézben tartják az étel elkészítését, nem bízzák azt az alkalmazottakra, hacsak ők is nem lettek mára részei a legendának Odafigyelnek az alapanyagokra, a jó minőségre, de nem feltétlenül a csúcsra törekszenek. Általában nem túl gyorsan haladnak a korral, és nem újítják meg a konyhatechnológiát minden ötödik évben, szeretnek hagyományos módon elkészíteni valamit, ahogy elkezdték. Ezt általában el is várják tőlük. A hely régóta nyitva van, és várhatóan csak haláleset miatt zárhat csak be, ideális esetben úgy sem. Nem terjeszkednek, nem nyitnak évente új helyet, mert nem tudnák kézben tartani, és egyébként sem ez a céljuk. Jól érzik ugyanazon a területen magukat évtizedekig. Üzleti körökben az ilyen mozdulatlanságot szokás a lassú elmúlással azonosítani, de ezek a helyek rácáfolnak, és egy nagyon fontosat valósítanak meg így: a kiegyensúlyozottságot és kiszámíthatóságot. Nekünk, itt a budapesti gasztroforrongás utáni években, amikor tisztul ki a zavaros, és elkezdenek mennyiségben is felzárkózni a helyek a minőség után, bezárnak a hullámlovasok, meg sajnos bezárnak sokszor a jók is, mert nincs megbízható munkaerő, szóval nekünk még nem éppen ilyesféle igényünk van. Vagy nem tudjuk, hogy van-e. Akadnak évtizedek óta nyitva lévő, tetemes törzsvendégkört vonzó, nem is rossz éttermek, de valahogy mégis bennük van az a nehezen levakarható álflanc, kezdve a magukat túl komolyan vévő, de egyébként sokszor unalmas ételekkel egészen a pincérek kiszámított profizmusáig. Szóval elkezdtem így nézni a helyeket. A pár éveseket és a negyven éveseket is. Kiben van meg AZ? Ki fejlődhet azzá, hogy Domenico DeMarco pizzériájához hasonlóan Budapest kötelező célpontja legyen, de ne kurvuljon el? Turistacélpont, de nem turistalátványosság. Lehet egy fura hely a nyolcadik kerületben, mint a bezárt Arany Tacskó, csak jó konyhával és elhelyezkedéssel, de lehet az ötödik kerületben is, vagy a föld alatt. Lehet magyaros vagy zsidó konyha, kínai konyha, cigány konyha, mert mindegyik a város és a gasztronómia szerves részeinek számítanak, ahogy az olaszok New Yorknak. Van egy listám, és el is kezdem felkeresni ezeket a vállalkozókat egy mélyebb portréhoz. Lesz itt olyan pali, aki megtanította Budapestet gyrost készíteni, lesz föld alatti, szakadt hely, meg olyan édességek, amiket többé nem lehet kitörölni az emlékezetünkből, mégis csak egy helyen kapni őket. Írtam már róluk, csak nem így, nem ilyen szemmel. Szóval ha van tippetek, itt az alkalom, hogy bővíthessem a listámat, kommentben írjátok meg, szerintetek ki lehetne legendás matéria és miért, a fenti felsorolás mentén.
Városlátogatások Egy nap Splitben – One day in Split
Egy nap Splitben – One day in SplitHorvátország második legnagyobb városa, Közép-Dalmácia igazgatási és gazdasági központja. Az ókori város számos gyönyörű látnivalót kínál az érdeklődők számára.Egy kis történelem:Történészek szerint a település neve a görög aszpalathosz (tüskebokor) szóból származik és némi római hatásra lett az olasz Spalato, végül ez módosult Split-re. A római uralmat megelőzően görögök lakták a helyet, de igazi várossá Diocletianus római császár idején vált. Az uralkodó hatalmas palotát építtetett a tengeröbölhöz, melyet a négy égtáj felől a Tengeri, az Arany, az Ezüst és a Bronz kapun keresztül lehet megközelíteni. Lemondása után a császár ide vonult vissza, itt töltötte „nyugdíjas” éveit. Az impozáns épületerőt sugárzott és biztonságot jelentett, ezért egyre többen telepedtek meg itt.A palota körül alakult ki a későbbi város, melynek fordulatokban gazdag történelme során többször is kapcsolódott a magyar történelemhez. 1105-ben a város behódolt Könyves Kálmán magyar király előtt, aki katonai beavatkozás nélkül szerezte meg az uralmat. A magyar uralkodó esküt tett Split szabadságjogainak a megtartásáról, a város polgárai pedig hűséget fogadtak a magyar királynak.Később Velence foglalta el a várost, majd II. Béla hadjáratát követően közel harminc évig újra magyar fennhatóság alá került Split. A tatárjárás idején ide menekült IV. Béla, itt vannak eltemetve leányai, Katalin és Margit.Látnivalók:Split óvárosa lényegében az egykori Diocletianus-palota falai között található. Az egész történelmi negyed felkerült a Világörökség listájára.A történelmi falak között is eluralkodott a mediterrán hangulat, a belváros szűk, labirintusszerű utcáin és sikátoraiban pezsgő élet zajlik. A kétezer éves műemlékek között számos kiülős étterem, kávézó és pizzéria működik, ahol ki lehet próbálni a helyi ételkülönlegességeket és a hűsítő söröket. A pénztárcánkra nem árt vigyázni, itt nem is annyira zsebtolvajoktól kell tartani, a helyi árak olyanok, hogy az gondolja az ember, hogy a császári palota felújítására gyűjtenek.Apropó, mit gondolsz, hogy Horvátországban miért isznak a turisták szinte kizárólag bort vagy sört? bor – vino - sör – pivo - üdítő - osvježavajuće piće.A kikötő is pazar látvány nyújt, érdemes itt is egy kellemes sétát tenni.Nézzünk meg egy videót: https://www.youtube.com/watch?v=apUvj5aoipY                                                                                              Készítette: vinpet
Városlátogatások Kefalonia
Kefalonia, az érintetlen természet csodájaKefalonia a Jón tenger legnagyobb szigete, melyet már Homérosz is megemlített az Iliászban. A zöldellő hegyekkel és dombokkal tarkított sziget az elmúlt évszázadokban volt török, velencei, angol, francia uralom alatt, majd 1864-ben csatlakozott Görögországhoz.Szinte minden turisztikai tájékoztató hangsúlyozza, hogy itt forgatták Louis de Bernières angol író regényéből készült, „Corelli kapitány mandolinja” című filmet Nicolas Cage és Penelope Cruz főszereplésével. A forgatási helyszínek Sami város kikötője valamint Komitata falu voltak. A fővárosban látható egy katona szobor, melyet előszeretettel fényképeznek a látogatók, de az nem a híres kapitányt ábrázolja.Kefalonia a csend a béke szigete, még nem árasztották el a turisták, ezért kiválóan alkalmas pihenésre, kikapcsolódásra. A sziget természeti látványosságai a Kathavothres víznyelő a káprázatos Melissani tavasbarlang és a Drogarati cseppkőbarlang is részei a sziget természeti kincseinek.Argostoli:Argostoli, a főváros trópusi hangulatú pálmafákkal övezett főutcáján egymást érik az éttermek, kávézók és ajándékboltok. Itt található a sziget legnagyobb kikötője, mely óceánjáró hajókat is képes fogadni.A kikötő fekete és fehér gyöngykavicsokkal kirakott parti sétánya minden napszakban gyönyörű. A halászok itt kínálják frissen fogott zsákmányukat eladásra.Sétáljunk vagy kis-vonatozzunk a fővárosban:Nézzünk meg egy videót a városról és hallgassuk meg a kikötőből elhajózó óriáshajó búcsúdalát.https://www.youtube.com/watch?v=AoS3lDAToYIhttps://www.youtube.com/watch?v=VQ_jiVA4HR8                                                                                                              By vinpet
Partnereink


Keress bennünket a Facebookon!