2020. április 3. péntek, Buda és Richárd napja
A szerencse végigkísért
Révay András
2020.01.26 18:27
A borkedvelő, a borászokra csak kicsit is figyelő közönség körében könnyű kérdésnek számít, melyik az a magyar borász, aki hamarább lett külföldön „Az év borásza”, mint idehaza? A kérdést akár még a borászatának nevével is kiegészíthetnénk, valószínűleg az sem tenné nehezebbé a válaszadást.

 A megoldás: Kamocsay Ákos és a Hilltop Neszmély. A Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum „Borászportrék” találkozó sorozatának legutóbbi vendégeként nemcsak borkészítési filozófiájának lényegét osztotta meg a hallgatósággal, de betekintést engedett a sikeres életpálya titkaiba is. Megtudtuk tőle, hogy bár édesapja borfelvásárló volt, jó borok tehát mindig voltak otthon, kezdetben ő nem szerette a bort! Székesfehérváron éltek, ott akkor négy középiskola működött – de egyikhez sem volt kedve. A különböző kirándulások során viszont megtetszett neki Budapest és – hogy ide jöhessen – inkább a budafoki Borgazdasági Technikumot választotta. Ott pedig megszerette a szakmát. Az érettségin már elhivatott borásznak érezte magát, így indult a pálya. Az iskolaválasztás nem tudatos döntés volt, inkább csak szerencsés – emlékezett vissza a kezdetekre Kamocsay Ákos – de a szerencse végigkísért.

 Vándormadár típus vagyok – folytatta tréfálkozva a visszaemlékezést – életemben összesen két munkahelyem volt. Az egyik a Móri Állami Gazdaság, ahol 23 évet dolgoztam, a másik a saját vállalkozásom, ennek is már 27. éve. Érettségi után a Kertészeti Egyetem következett, kötelező szakmai gyakorlatát Móron töltöttem és diploma után az igazgató visszahívott. Végigjártam a szamárlétrát, 1970-től kezdődően technológus lettem, később már főborász. Ott ért a rendszerváltás, 1993 áprilisában jöttem el onnan - nem egészen magamtól. Abban az időben már igen sok bort exportáltunk a Gazdaságból Angliába. Sokaknak érdeke volt, hogy a Gazdaság rosszul menjen és olcsón hozzájuthassanak. Az évi egymillió palackos virágzó angol exportunkkal „beletenyereltünk” a bukásra játszó privatizációs suskus darázsfészkébe.

 Néhány ottani munkatársammal megalapítottuk saját vállalkozásunkat. Megtaláltuk gyönyörű helyen, a neszmélyi Meleges hegy tetején egy kis szövetkezet borászatát, eladó volt és senkinek nem kellett! Magyarország leghosszabb Duna-panorámája terül el alattunk. A borászatnak volt tízezer hektoliter befogadására elegendő acéltartálya, nekünk ez pont jól jött, 1993. augusztus 10-én kibéreltük a borászatot, vettünk hozzá Bécsben még némi felszerelést és szüret után teleraktuk a tartályokat csodálatosan jó borokkal. Megint szerencsém volt, a 93-as év nagyszerű borokat adott. A privatizációs csatározásoknak sajnos a Móri borvidék itta meg a levét, a gazdaság „két szék közül a pad alá esett”. Megvette egy németországi ukrán, aki leszerelte a palackozót és kivitte Ukrajnába. A szőlőültetvényeket kiadták egyéves bérletbe a helyi gazdáknak – a 600 hektárnyi szőlő mind tönkrement.

 Angliába az akkori ÁGKER kereskedelmi irodáján keresztül szállítottuk a bort. Amikor az tönkrement, az egyik munkatárs Interconsult néven vitte tovább, saját borainkat is ő adta el. Mi viszont – 1997 táján - a beruházásunk vége felé jártunk, elkészült az étterem is a kis panzióval, akkor adtuk neki a Hilltop nevet, hiszen a hegy tetején van. Azóta pedig már az egész cégünk ezt a nevet viseli. A sikerek is ekkor kezdtek jönni. Angliában 1997-ben „Az év borásza” lettem, ismét csak – részben – a szerencsének köszönhetően. Ott akkor divat volt a borfogyasztás, óriási volt a választék, nekünk is jó boraink szerepeltek. A rendszerváltás okán odafigyeltek ránk, előtérbe kerültek az innen származó borok. Én letten az első kelet-európai borász, aki ezt a címet elnyerhette, ez pedig a cégünknek is roppant sokat számított. Ennek volt köszönhető, hogy a Cserszegi Fűszeresre Magyarországon is felfigyeltek. Angliában 1998-ban 7500 bor közül az év fehérbora lett. Később ugyan nem ezen a néven vált ismertté, Woodcutters wine (Favágók bora) volt a neve, mert eleinte sokan emlegették úgy is, hogy az a kimondhatatlan nevű magyar bor! Idehaza a Hilltop borok, mint „szoktató” borok lettek népszerűek. Elfogadható áron, izgalmas, friss, gyümölcsös borok voltak, Az volt a célunk, hogy a lehető legnagyobb mértékben megőrizzük az aromavilágot, ami szőlőben megterem. A kevésbé borértők számára bevezetésként szolgáltak. A technológiát ennek rendeltük alá és szigorú, következetes munkával, megalkuvás nélkül meg is valósítottuk.

 Eleinte saját szőlőnk sem volt, vásároltunk, szinte az egész országból. A jó szőlőért viszont mindig harc folyt a piacon, ezért elkezdtünk telepíteni és ma már 400 hektárnyi szőlőnk van. Ahogy fokozatosan termőre fordultak a területek, úgy alakítottuk ki a jó minőségű, prémium borcsaládjainkat, ezek testesek, vastagok érleltebbek, de továbbra is gyümölcsösek. Amikor – 1999-ben – megválasztottak „Az év bortermelőjének” elég nagy vitát kavart, hogy szabad-e nagyüzemi borászt ezzel kitüntetni, de mi később is bizonyítottuk, hogy nem került méltatlan helyre a díj. Termékpiramisunk is ezt igazolja.  Az áraink nem a legmagasabbak, a Hilltop borcsalád a középkategóriába tartozik és a prémium minőségűek sem sokkal drágábbak. Ma 4,5 – 5 millió palack bort készítünk egy évben, ezek között a legmagasabb minőségűek 30-40 ezer palackot tesznek ki.

Magyarországon nincs fizetőképes kereslet ilyen mennyiségű drágább borra, az exportpiacon pedig a magyar borok sajnos még nem eléggé elismertek! Most a termelésünk fele itthon, másik fele külföldön talál gazdára. A világban, máshol nem azt nézik, hogy melyik pincészet, melyik gazda csinálta a bort, hanem, hogy hol terem a szőlő! Nálunk – főleg a magas minőségű boroknál – még sokáig komoly szerepe lesz a borásznak, a borászatnak, miközben kezdenek tért hódítani a címkéken a fantázia nevek is. Mi például az IHLET Cuvée hátcímkéjén némi titokba is beavatjuk a fogyasztót. Ez áll rajta: „A borász figyeli a természetet, szemmel tartja az ízek, aromák fejlődését, a savak játékait. Kedvenc fajtájának évjáratonkénti alakulását és megjelenik mindig egy vágy…de jó lenne, ha ilyen lenne. Nos, az idén gondos válogatás, nagyszerű szőlőfajták és hozzáértő borászati munka eredményeként kellemes, ízgazdag, intenzív illatú, gyümölcsös, telt, testes bor született, mely a Neszmélyi borvidék jellegzetességeit hordozza.”

Az évek alatt nagyon sok újdonságot vezettünk be Magyarországon. ezeket nem mi találtuk ki, figyeltük, mi történik külföldön. Az egyik ilyen volt a „bag in box” – a dobozban forgalmazott bor, ami idehaza óriási ellenérzést váltott ki. Lassan megismertettük a közönséggel, hogy ez ugyanaz a bor, mint a palackban, csak 4 palacknyi van benne, tehát gazdaságosabb, jól hűthető, nem kell dugókat húzni. Rá is jöttek az emberek mennyire praktikus, vásárolják – szinte már mindenki készít ilyet. Mi most műanyag zsákokban fogjuk forgalmazni a borainkat, olyan lesz, mint a kenguru erszénye, megtakarítható vele a papírdoboz. Sajnos csökken nálunk a borfogyasztás, de új ötletekkel talán megnyerhetők a fiatalok. Divat lett viszont a gyöngyözőbor, mi is készítjük, az országban a legkorszerűbb gép nálunk van hozzá. Mindezek mellett a legfontosabb mégis, hogy a magyar boroknak külföldön is rangot adhassunk. Bármerre járok, azt látom, a boraink nincsenek versenyben. Nem tudom megmondani, mit tegyünk, de hogy valamit nem jól csinálunk, az biztos!

 

Kapcsolódó témák

Bár a cím ellentmondásnak látszik – valójában nem az. Két, egymással jó kapcsolatban álló pincészet mutatta be Kékfrankos borait egy kis budai borbárban. A Kóstolom borbár szerényen bújik meg a Lövőház és Káplár utca kereszteződésénél, de aki egyszer már felfedezte, nagyon valószínű, hogy vissza fog térni ide.

A Békési Pálinkafőzde idén ünnepli fennállásának 35. évfordulóját. Hazánk egyik legnagyobb kereskedelmi főzdéje ez alkalommal prémium termékcsaládját új taggal bővítette, debütál a Békési Barackpálinka – derült ki a forgalmazónál, a Veritas borkereskedésben tartott tájékoztatón.

Minden eddigit felülmúló sikerrel zárult az idei – sorrendben már a XVI. Újbor és Sajt Fesztivál. A borversenyre korábban sosem látott mennyiségű, 525 minta érkezett, mutatva ezzel a fesztivál rangjának növekedését a borásztársadalomban. Megrendezésének helye is változott, a Vajdahunyad várból az Erzsébet körútra, az egykor volt Royal, ma Corinthia Hotel díszes termeibe költözött.

Miközben határozottan örvendetes tény, hogy a pezsgőfogyasztás egyre népszerűbbé válik, az itallal kapcsolatos ismeretek elterjedtségéről nincsenek ilyen kedvező adatok. Érdekes felmérés tárgya lehetne például a kérdés: hányan vannak valóban tisztában, a címben szereplő három szó értelmével?

Megszokott helyszínéről, az épületből kikerülve, ismét a gyárudvaron, a szabad levegőn fogadta vendégeit a Zwack Open rendezvénye. Míg Petőfi öt pohár bor után írta magáról, hogy „…ing a lábam, a hangom meg elakad” – itt tizenkét borászat hatvan borával nézhettek szembe a kóstolásra vállalkozók. Várta őket Don Olivér Centurio – igaz, a név ez esetben nem egy római katonatiszt, hanem két bor megjelölésére szolgált.

Blog ajánló
Egy nap a városban És most akkor hogyan élvezzük a tavaszt a városban?
Csodás idő van odakint, még néhány napig, aztán visszatér a hideg. Természetes, hogy mindenkinek viszket valamije, hogy ugyan már, menjünk ki egy picit. És mivel nincs kijárási tilalom, csak ajánlás, sokan teljesen figyelmen kívül hagyják ezeket. Emlékszem, mennyire meghökkentem mindig, hogy a mi milyen gyorsan és ellentmondást nem tűrően bevezettük a cigitilalmakat annak idején, most is azt gondolom, hogy egy kijárási tilalom is fegyelmezettebben működne nálunk, mint egy átlagos európai országban. De mivel nincs, a városban a változás sem annyira észrevehető. Ági, az Egy nap a városban túravezetője például úgy védekezik, hogy egyedül marad otthon, és egyedül is megy mindenhová (jellemzően boltba). Nem közelít senkihez két méternél közelebb, vagyis kiválasztja a szélesebb utcákat és kevesebb embert, meg általában biciklivel jár. A Margit hídon hazafelé bekanyarodott a szigetre is, és ott látta a fenti jeleneteket. Ami egyébként tökéletesen alkalmas a vírus mindennél gyorsabb terjedésére: az egyik csoportban ha csak egy ember fertőz, az egész csoport megfertőződik, és amikor elindul mindenki haza, a többi földön ülő csoport mellett elhaladva tuti lesz egy-két újabb fertőzés, ami megint csak egy-két teljes csoportot betegít meg. Egy ember képes pár óra alatt 30-40 ember megfertőzésére. Szóval nem, nem csak a nyugdíjasok flangálnak és trécselnek az utcán. Persze, túl lehet élni, de én nem lennék senki helyében egy-két hét múlva, amikor elkezdi gyanítani, hogy tüdőgyulladása van. Egy korombeli ismerősöm végigment most ezen: hazaküldés, félrediagnosztizálás, kórházból elküldés másik kórházba, későn befektetés, súlyosbodás, azóta bent fekvés. Koronavírusra mondjuk nem tesztelték, neki állítólag máshonnan lett tüdőgyulladása. Én ezen nem akarok végigmenni, és amikor majd ott lesznek, hát ők sem. A legjobb, ha otthon maradunk. Ha ki kell mennünk valamiért, akkor itt tesszük ki magunkat veszélynek: A lépcsőházban, a korlátokat sok ember megfogta, mi ne tegyük. Lehetőleg úgy menjünk ki az ajtón, hogy ne találkozzunk szembe senkivel a szűk folyosókon. Ha családi házban lakunk, az előny, mert most úgy ülhetünk be az autóba, hgoy tuti nem érintkezünk senkivel még csak időeltolással sem. Sokan mennek autóval most mindenhová, valójában tényleg jobb a tömegközlekedésnél és a gyalog sétánál. A bicikli is lehet jó, mert távol vagyunk az emberektől, de itt is nagyobb a kockázat az autóhoz képest. Kisebb autós kirándulásokat például tehetünk, egy kör ki a városból, ha nem is szállunk ki, az a legjobb. Megállunk valami festői helyen, elővesszük a szendvicseket, és megesszük, napfénytető előnyben. Rengeteg olyan sétahely van a városban, ahol nincsenek emberek, és könnyű két méteren kívül maradni mindenkitől, vagy akár nem is találkozni senkivel. Ezt szintén leellenőrizhetjük autóban ülve, és ha nem megfelelő a helyzet, egyszerűen álljunk tovább. Ha megfertőz valaki, és te tovább fertőzöl, azzal 3-4 héttel hosszabbodik a járvány vége, ami így akár egy évig vagy még tovább is elhúzódhat. Könnyű belátni, hogy ezzel szemben ha mostantól senki nem fertőz meg senkit, akkor meg 3-4 hét alatt vége az egésznek. Ahogy azonban most csináljuk, az az első forgatókönyvhöz van közelebb, ami elhúzódó otthonülést, ezáltal klausztrofób őrületet és olyan gazdasági visszaesést hoz, hogy abból jó darabig nem lábal ki senki. Persze, marha jó tavasszal a barátokkal dumálni a fűben ülve. És eddig a világ legsúlytalanabb dolga volt. De most a legsúlyosabb tettek egyike lett, rögtön az egymás arcába köhögés után. Értékeljük át ezt a dolgot. Úgyhogy én azt csinálom, hogy otthon tervezek. A budapesti túra helyett megtervezem a jövőbeli budapesti túráimat. Előveszem a Budapest témájú könyveimet (van jó pár, itt írtam néhányról), és elkezdem végre bújni azokat is, amiket félretettem az esős napokra. Ha érdekességre találok, felírom, hol történt, és bejelölöm a térképen, vagy a Google Mapsen ráteszek egy jelölést. Odaírom, melyik könyv hányadik oldalán van a ráutaló rész. Tegyetek így ti is, antikváriumokból simán lehet online rendelni. Így, amikor már lehet, és elmúlik a járvány, mindennél jobb túrákat tehettek, akár a barátokkal, és ti lesztek az idegenvezetők. A saját városotokban, az ezerszer bejárt helyeken, de most mégis friss szemmel: eszetekbe jut a karantén idején elolvasott érdekes sztorik halmaza. Várhatóan én is és Ági is ír majd a blogra könyvajánlókat, hogy ezt a tervező munkát megtehessük, és képzeletben úgy sétálhassunk a városban, ahogy csak szeretnénk.
Egy nap a városban Mi lesz most az Egy nap a városban bloggal?
Úgy tűnik, hogy a járványra való tekintettel az Egy nap a városban blog egy darabig nem tud olyan klasszikus posztokat szolgáltatni, amit megszoktatok tőle. Tudniillik hogyan élvezzük a várost, a városi nyüzsgést és a jó helyeket. Mert most inkább mindenki maradjon otthon, és legyünk rajta túl minél gyorsabban és fájdalommentesebben. Ez nem jelenti azt, hogy a blog teljesen bezár, de az biztos, hogy alapanyag híján ritkábban és más jellegű anyagokkal - például történelmivel vagy publicisztikával - jelentkezem. Én az új helyzetre való tekintettel másfajta tartalmakat fogok írni a következő időben, de nem a blogra, mert ezek az írások már nem férnek bele az Egy nap a városban blog Csaba és általam kialakított, 2010-es fókuszába. Az “Ádám ma otthon marad” című blogon jelentetem meg a mostani helyzetre reflektáló, meg mindenféle egyéb gondolataimat, tapasztalataimat. Mivel az egy személyes blog, ezért valamennyi érdeklődési köröm helyet kap majd rajta, elég veszélyes kilengéseket produkálva időnként. Első írásom az oldalon: Újraindítjuk a világot, és ez minden jónak a forrása lehet. Első posztként leírtam, hogyan tudjuk a legjobbat kihozni a mostani helyzetből. Majdnem az Egy nap a városban blogra töltöttem fel, de aztán átolvasva láttam, hogy ez már más. Már más iránya van benne a gondolatoknak, a város teljesen eltűnt, és előbukkant az, amiről eddig keveset írtam: hogy én hol és hogyan élek. És itt is fogok tartózkodni mostantól az idő nagy részében. Természetesen, hogy nehéz lesz a városra koncentrálnom innen. Még csak az ablakból sem azt látom. Úgyhogy akinek van kedve, kövesse a Facebook oldalon az írásaimat, vagy nézegesse a blogot rendszeresen. Ezen a Facebook oldalon minden írásom megjelenik majd, legyen az Egy nap a városban, Ádám Ma Otthon Marad vagy más helyekre írt anyagom, a készülő regényemmel kapcsolatban is várhatóak infók. Sőt, azzal kapcsolatban majd segítséget is kérek időnként. Mindig benne volt a levegőben, hogy egy fokkal személyesebb helyre is írok, így most a sors adta, hogy gyorsan megtörténjen. Szóval azért kövessétek az Egy nap a városbant, mert lesznek anyagok, és egyébként kövessétek az egyéb írásaimat is, az ÁMOM-on (Ádám Ma Otthon Maradon). Vigyázzatok magatokra, egymásra, és segítsetek egymásnak. Most jött el a segítségnyújtás és -elfogadás időszaka, nem csak a betegek körében. És dolgozzunk azon, hogy ha ennek vége, ne a régi világ álljon fel újra, méretes szedáltságban, hanem valami jobb, a maga teljességében. Ámen.
Városlátogatások A napfényes Olaszország
Partnereink


Keress bennünket a Facebookon!