A naturArt - Magyar Természetfotósok Szövetsége, 27 esztendővel ezelőtti megalakulása után első feladatai egyikeként olyan fotópályázat megrendezését tűzte ki célul, amely alkalmas arra, hogy a magyar természetfotósok évről évre összemérhessék képességeiket, és bemutathassák legszebb alkotásaikat – hangsúlyozta az eredmények kihirdetése előtt Fáth Péter, a Szövetség elnöke. Ebben a szellemben írta ki a szövetség az idén is „Az Év Természetfotósa” pályázatot, melynek névadó támogatója a Lenergy Magyarország Kft. A naturArt - Magyar Természetfotósok Szövetségének nem szűnő törekvése, hogy a természetfotózást egyre jobbá, egyre magasabb színvonalúvá emelje Magyarországon. Az igazi természetfotós teljesítményt akarjuk kiemelni, és azokat a képeket előtérbe helyezni, amelyek a fotós természetismeretét, kitartását és technikai tudását tükrözik.
Ezért - bár nem zártuk ki a fizetős lesekből készült képeket – „Az év természetfotósa”-cím odaítélésénél ezek nem vettek részt a számításban, csak az olyan képek, amelyek valóban egyéni teljesítmény eredményei. A pályázat során ezúttal is nagy súlyt helyeztünk a transzparenciára, a bírálat menetének átláthatóságára. A beérkezéskor minden kép egyedi kódszámot kap, és a zsűri egyáltalán nem ismeri a pályázó személyét. Mindig héttagú zsűri értékel, és „minimum-maximum” szabály szerint a legmagasabb és a legalacsonyabb pontszám mindig kiesik, így még az esélyét is kizárják az esetleges részrehajlásnak. Az utolsó fordulóba kiválasztott (idén 385 db) kép esetében bekérjük az eredeti kamera-RAW file-t, és a technikai ellenőrzés során megnézzük, hogy a beadott pályamű (JPEG formátumú kép) előállítható-e a kiírásban meghatározott digitális feldolgozási eszközökkel.
Erre a versenyre én úgy tekintek, mint egy ünnepre, a magyar természetvédelem ünnepére – mondta el Gál Péter, a fő támogató, a Lenergy Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója. Cégünknél, kilencvennél is többen dolgozunk azért, hogy környezettudatos, a lehető legjobb szolgáltatásokat és berendezéseket tudjuk partnereinknek nyújtani a klímatechnika és az energetika terültén. Mindezt úgy, hogy az általunk kínált eljárás a lehető legkevesebb környezetszennyezéssel és széndioxid-kibocsátással járjon! Ha most kimegyünk az utcára, mindenki érzi, hogy novemberben húsz fok van, ami önmagában jelzi: kritikussá vált a helyzetünk. Ez az oka annak, hogy minden olyan tevékenységet segíteni próbálunk, ami a természet védelméhez hozzájárul. Igyekszünk részt venni a környezeti nevelésben és természeti értékeink, Nemzeti parkjaink bemutatásában.
Tóth József, a Nemzeti Közművek Áramhálózati Kft. ügyvezető igazgatója ezt még azzal egészítette ki: cégük több mint harmincezer kilométer villamosenergia-hálózatot üzemeltet és tisztában vannak azzal, hogy a szabad vezetékek az itt élő és átvonuló madarak számára veszélyt jelentenek. Éppen ezért – szorosan együttműködve a madárvédőkkel – igyekeznek a veszélyt mérsékelni. Több ezer kilométernyi vezetéket építettek át „madárbaráttá”. Olyan szigetelő berendezéseket szerelnek fel az oszlopokra, amik megakadályozzák, hogy a madarak áramütést szenvedjenek. Délkelet-Magyarország a gólyák kedvelt területe és itt már több mint 1500 gólyafészek van az oszlopokon. Most a túzok védelme került előtérbe. Ez a nagytestű madár repülni ugyan képes, de a mozgását a levegőben nehezen irányítja. Különösen a dürrögése idején válik veszélyeztetetté. Legfontosabb élőhelyén, a Kiskunságon most a legfontosabb területeken a szabad vezetéket földkábellel cserélik fel. Ebbe a körbe illeszkedik a természetfotósok támogatása is.
Az idei pályázat is nagy csatát hozott. A fotóművészet egyik legösszetettebb és legtöbb fáradsággal járó ágának hazai és határon túli képviselői ezúttal is alaposan kitettek magukért. Látványosan bizonyítják ezt azok a rendkívüli fotók, amelyek újra és újra meghökkentenek, elgondolkodtatnak, vagy éppen megnevettetnek bennünket – olvashatjuk a képeket bemutató könyv hátsó borítóján. Ezúttal Potyó Imre nyerte el a legmagasabb természetfotós elismerést Magyarországon, és így először lett „Az Év Természetfotósa”. A fotózással komolyabban 2007 óta foglalkozik. Legkedvesebb témái azok a különös hangulatok, érdekes közelképek és kompozíciók, amelyeket többnyire a „kékóra” és az éjszaka fényeiben örökít meg. Számára a hangsúly az elvont és a szokatlan bemutatásán van.
A zsűri „Az Év Természetfotója" kitüntető címet Nagy Bertold: Délutáni pihenő c. alkotásának adományozta. A kép valóban különleges. Szerzője elmondta róla: Miután leesett az első hó, először régi barátomat, egy macskabaglyot látogattam meg. Az odavezető úton azon gondolkodtam, hogyan tudnám egy különleges képben megörökíteni a téli erdő hangulatát és a délutáni pihenőjét töltő baglyot. Végül a multiexpozíció mellett döntöttem. A felvétel valóban meghökkenti a szemlélőt. Az első pillanatban nem is látja meg a baglyot, néhány másodpercnek el kell telnie, amíg a fekete-fehér képen elkülönül a fa kérge és kirajzolódik a madár feje. Annak érdekében, hogy a figyelmünk mégse kalandozhasson el nagyon, a háttér teljesen elmosódott, az erdő fái helyett csak foltokat látunk, szinte csak a fák szimbólumát.
„Az Év Ifjú Természetfotósa” címet Füssi-Nagy Regő, a Sárospataki Református Gimnázium tanulója nyerte. Első fényképezőgépét tízéves korában kapta és már mindjárt olyan minőségű képet készített, ami a National Geographic Kid-ben jelent meg. A komolyabb gépek iránt 2013 telén kezdett el érdeklődni, gyűjtötte, növelte tudását a fotózásról, a technikáról. Még a télen elkészítette első természetfotóit és a tavasszal leshelyek építésébe is belefogott. Végül – 2016 telén – a ragadozó madarak fotózása ragadta meg és minden szabad idejét erre fordította. Napjainkban többféle téma érdekli, de leginkább a tanyájuk körül járja a természetet és elsősorban helyi témákat fotóz. Ám szívesen túrázik a Bodrogközben, a Zempléni-hegységben és mindig magával viszi a fényképezőgépét.
Roppant különös könyv bemutatójára került sor nemrég a budapesti Próféta Galériában. Bár szerzők ezt elhárítani igyekeznek, mégis elmondhatjuk róla, hogy hiánypótló műről van szó és hogy ez az állítás indokolt, arra nézve pont a szerzők személyes tapasztalata szolgáltat igazolást. Ilyen témájú könyv ugyanis nemcsak Magyarországon volt mindezidáig ismeretlen, de külföldön sem lelhető fel hasonló.
Szomorú, de kétségtelen tény: az emberiség semmit nem tanul. A II. Világháború befejezése óta egyetlen nap sem telt el úgy, hogy valahol, valami helyi, kiesebb-nagyobb háború ne lett volna. Elmúlt már az a világ, amikor azok, akiknek személyes döntése nyomán kitört egy háború, maguk is ott voltak, és ha úgy fordult a kocka, ott is vesztek a csatatéren. Van erre számtalan példa a történelemben, a magyarban is. Az utolsó 150 évre nézve ez már nem igaz. Ferencz József, II. Miklós cár, Vilmos császár, vagy Hitler, Churchill, Sztálin háborújában nem ők, mások haltak, sérültek meg, és ha véletlenül bekerülhettek egy kórházba, ott már csak szerencsétlen, sebesült emberek voltak, akiknek talán még meg lehetett menteni az életét.
Van egy szakma, amelynél a munkavégzés eredményével lépten-nyomon találkozunk, de szinte egyáltalán nem figyelünk rá. Pedig a helyszíneit minden nap látjuk, ha akarjuk, ha nem. Elmegyünk mellettük, olykor egy percre talán meg is állunk előttük, de már lépünk is tovább. A városképhez tartozónak tartjuk, természetesnek vesszük, csak az tűnik fel, ha egyik vagy másik éppen hiányzik. Az üres, törött vagy eltakart kirakat már bántja a szemet, felhívja magára a figyelmet. A szakma pedig, amiről szó van, valójában nem is egy, hanem három területet ölel fel, a dekoratőrt, a kirakat- és a kiállításrendezőt.
Annak ellenére, hogy időben mindinkább távolodunk a II. Világháborútól, az ott történt események iránti érdeklődés nem lanyhul. Részben talán betudható ez annak is, hogy a különböző titkosszolgálatok aktáinak titkosítása mostanában kezd lejárni. Adatok válnak hozzáférhetővé, és bizony az írók ezt ki is használják. Van egy téma, ami különösen vonzónak mutatkozik: ez pedig a francia ellenállásnak nyújtott brit támogatás története. Már többen is feldolgozták, filmek is készültek belőle!
Témájában, tartalmában meglepő, szokatlan, új eszközökkel szerkesztett, és egészen váratlan, megdöbbentő következtetésekkel záruló könyv látott napvilágot a Pallas Athéné Kiadó gondozásában. Dr. David Sulzer, amerikai idegtudós és zenész, eredetileg a Columbia University Press-nél megjelent munkája, a „Zene, matematika és elme” sok újdonsággal szolgálhat nemcsak a témát kedvelő olvasó, de a címben megjelölt három tudományterület szakemberei számára is.
