2020. március 31. kedd, Árpád és Benő napja
A vívózseni
Révay András
2017.02.25 21:18
Könyvvel és kiállítással tiszteleg a Hadtörténeti Intézet és Múzeum egy kiváló magyar katona emléke előtt, akit – valami érthetetlen okból – teljesen elfeledtünk. Ez a feledés azért is különösen méltánytalan, mert soha, semmit sem tett, ami árnyékot vethetne a nevére sőt, munkásságának máig ható eredményei vannak.

Magyarország sportolói az újkori olimpiai játékokon a legtöbb aranyérmet - összesen harminchetet – vívásban nyerték! A manapság sikersportágnak számító úszás 28, a kajak-kenu 25 aranyéremmel követi. A számok láttán joggal vetődik fel a kérdés: mi lehet az oka ennek a jelentős különbségnek? A hazai modern sportvívás előzményei a XIX. századra nyúlnak vissza. A Pesti Nemzeti Vívóintézet 1825-ben alakult, az első magyarországi vívóversenyt 1895-ben, a Vigadó épületében tartották, az első országos vívóbajnokságot 1900-ban rendezték. A modern magyar sportvívás első nemzetközi erőpróbáján, az 1908. évi nyári olimpiai játékokon pedig a kardvívás egyéni és csapat versenyszámaiban is aranyérmet szereztek sportolóink. A sikersorozat – mint azt a számok is bizonyítják – azóta töretlen, de azt már csak nagyon kevesen tudják, hogy a hátterében egyetlen ember áll: Borsody László.

Jekkelfalussy Piller György, Berczelly Tibor, Gerevich Aladár, Terstyánszky Ödön, Kovács Pál és még számos kiváló magyar vívó életében fedezhetünk fel egy vagyontalan, magányos katonaférfit, aki egész életében, szívvel lélekkel a magyar kardvívásért élt. Ő volt Borsody László, a modern magyar kardvívás megalkotója. Elszegényedett, többgyermekes családban született Farmoson, 1878-ban. Amikor a család Budapestre költözött, a fiatal fiú itt ismerkedett meg a vívás alapjaival. Előbb joghallgató volt, majd amikor - egy párbaj miatt – az egyetemről távoznia kellett, besorozták katonának. A M. Kir. Gyulai II. Honvéd gyalogezredhez került, ahonnan, mint kiváló vívót, a bécsújhelyi Katonai Akadémián működő Katonai Vívó és Tornatanári Kurzusra vezényelték. Tehetsége már itt megmutatkozott, gyorsan emelkedett a ranglétrán. Őrvezető, tizedes, szakaszvezető, két éven belül címzetes őrmesteri rendfokozatot ért el. A tanfolyamokon megtanulta azokat a vívó elemeket, melyek segítségével elindulhatott a speciálisan katonai vívás útján. Abban teljesedett ki a tevékenysége.

Nincs még egy olyan mester, aki annyi bajnokot adott volna a hazának és a világnak, mint Borsody László – hangsúlyozta a kiállítás megnyitásakor dr. Kovács Vilmos ezredes, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka. A most megnyílt vándorkiállítás sorra megjelenik majd a Magyar Honvédség helyőrségeiben, a célja ugyanis, hogy Borsody László neve és szellemisége minél szélesebb körben ismert legyen katonáink között. Bécsújhely után előbb Jászberény, később Pécs voltak állomásai, félelmetes vívótudásával egy versenyen magát a császárt, Ferenc Józsefet is lenyűgözte. Addigra természetesen már a tiszti rangokat is kapott. A Ludovika Akadémián éri el a fővívómesteri beosztást, ami századosi rangot jelent. Az I. Világháborúban a mértéktelen pusztítás idegileg is megviseli. Trianon után a Sportoktatói Tanfolyam vezetésében dolgozik tovább, ahol az aligazgatói pozíció már az őrnagyi csillagot hozza el neki.

Vívásoktatói tevékenységének csúcspontját jelenti, hogy kidolgozta a nevéhez fűződő Borsody-rendszert. Ennek lényege, hogy a vágáshoz szükséges minden lendületet nyújtott kar mellett, csuklóból követi, tehát sokszorosan kisebb lendületet végeztet, így hamarább éri el ellenfelét, alkalmat szerez a vágások gyors megismétlésére. A találatadást az előkészítéssel együtt oktatta. A rendszer megismerésére külföldi tisztek tömege jött tanulni hozzá, egész életét a vívásoktatás módszertanának fejlesztésére szentelte. Különös fontosságot tulajdonított a kéz – láb együttműködési összhang tökéletesítésének. Leegyszerűsített minden vívómozdulatot, alig cselezett. Elve volt, hogy úgy a vágásokat, mint a védéseket nem állóhelyben, hanem mindig a test mozgása közben, azzal együtt kell gyakorolni.

Az ilyen hagyományok megismerése nyomán lélekben gazdagodunk – emelte ki dr. Simicskó István, Magyarország honvédelmi minisztere a Borsody Lászlóról szóló könyv bemutatása kapcsán. Az életet tartalmasan kell élni – folytatta – a szív és a jellem műveltségét kell megszerezni. Az olvasás a bölcsesség egyik forrása, és ha egy géniusz életútjáról olvasunk, az ebben sokat segít. A régiek úgy tartották: az embert egyedül az idő mutatja meg. Ha kellő távlatból tekintünk egy életműre, feltárulnak értékei. Az internet világában fel kell erősítenünk a könyv szerepét! Sok időt takaríthatunk meg, ha kiváló műveket okosan olvasunk. Ez a könyv egy kiváló sportolóról, katonatisztről, tanárról szól, fontos a jelen és a jövő nemzedék számára. Borsody Lászlóról feljegyezték, a tanítványai bizalommal voltak iránta, ez magyarázza, hogy oly sok sikert köszönhetünk munkásságának. A magyar vívókra mindig oda kellett figyeljen a világ és ez nincs másként ma sem. A vívópást nem más, mint az élet útja, ahol ész, becsület, tudás és kitartás hozza az eredményt.

Az ünnepi eseményen jelen volt Pézsa Tibor olimpiai és világbajnok, minden idők egyik legsikeresebb vívója, nyugállományú ezredes. Elmondta: ő „unoka tanítvány”, mestere Borsody tanítványa volt. Megerősítette, nincs még egy olyan sportág, ahol az elmélet és gyakorlat olyan szorosan fonódik össze, mint a kardvívásban. A könyv megírásának egyik indokaként a szerző, Máday Norbert arra hívta fel a figyelmet, hogy bár Borsody László a vívósport egészének történetében világraszólót alkotott, korábban nem jelent meg róla még egy egyoldalas tanulmány sem. Öröksége teli van szakmai és emberi kincsekkel. Módszerét a világ magyar módszerként tartja számon. Olyan géniusza volt a vívásnak, mint Kodály a zenének, ennek ellenére a tehetsége volt az egyetlen vagyontárgya. Soha senki a világon nem nevelt ki annyi bajnokot, mint ő.

                                   Máday Norbert
                                   BORSODY LÁSZLÓ, A GÉNIUSZ
                                   ISBN: 978-963-12-7089-1
                                   Kiadja a Kungfu Tex-Kft.
                                   Nyomda: VM-Verso Kft.
Kapcsolódó témák

Az idősebb generáció tagjai közül bizonyára sokan emlékeznek még a mondásra, mely szerint; akinek az isten hivatalt adott, annak észt is ad hozzá. Az is valószínű, hogy ugyanolyan sokan – ha nem többen – vannak, akik a saját bőrükön tapasztalták, hogy ez bizony nincs mindig így, Sőt, többnyire nincs így! Miközben igaz ennek az ellenkezője is: vannak jó, olykor kiváló vezetők. Ami pedig még ennél is fontosabb; a vezetés tanulható!

Valószínűleg sokan elveszítenék a fogadást arra vonatkozóan, mikor volt az országunk először hivatalosan Népköztársaság? Mint ahogy arra is csak nagyon kevesen tudnának válaszolni: hogyan, mikor történhetett, hogy Pozsonyban, a Cseh Légió katonái, békés magyar civileket – köztük gyereket – lőttek le? A kérdésekre a választ a Hadtörténeti Intézet és Múzeum legújabb kiállításán találjuk meg.

Téved, aki a cím olvasatán valami közlekedési vagy lakásbiztonsági berendezésre gondol. Ezt a kifejezést egy ember magára alkalmazva használta – és bizony nem kicsi veszedelem az, amit feltárt. Tette ezt annak ellenére, hogy tudta: halálos veszedelembe sodorja általa önmagát. Ismereteink szerint még él, feltehetően Moszkvában. Az Egyesült Államok Észak-Karolina államából Moszkváig vezető útjáról könyvet írt, mely magyarul Rendszerhiba címen jelent meg.

Újabb csodálatos könyv látott napvilágot a Kossuth Kiadó gondozásában. Két fotóművész, Vizúr János és Kércz Tibor felvételeiből válogatva állt össze magyar és angol nyelven az „Álmodó Vizek” című kötet, melynek képeiből június 12-ig kiállítás is látható a Természettudományi Múzeumban.

Jól igazolja ezt az állítást – no meg még egy másikat is – a Hibernia Kiadó népszerű útikönyv sorozatának legújabb tagja, a „Varázslatos Csehország”. A másik állítás ugyanis így hangzik: Csehország nem csak Prága! A könyvben erre nézve is bőséges bizonyítékot, egyebek mellett például negyven térképet is találunk.

Blog ajánló
Egy nap a városban És most akkor hogyan élvezzük a tavaszt a városban?
Csodás idő van odakint, még néhány napig, aztán visszatér a hideg. Természetes, hogy mindenkinek viszket valamije, hogy ugyan már, menjünk ki egy picit. És mivel nincs kijárási tilalom, csak ajánlás, sokan teljesen figyelmen kívül hagyják ezeket. Emlékszem, mennyire meghökkentem mindig, hogy a mi milyen gyorsan és ellentmondást nem tűrően bevezettük a cigitilalmakat annak idején, most is azt gondolom, hogy egy kijárási tilalom is fegyelmezettebben működne nálunk, mint egy átlagos európai országban. De mivel nincs, a városban a változás sem annyira észrevehető. Ági, az Egy nap a városban túravezetője például úgy védekezik, hogy egyedül marad otthon, és egyedül is megy mindenhová (jellemzően boltba). Nem közelít senkihez két méternél közelebb, vagyis kiválasztja a szélesebb utcákat és kevesebb embert, meg általában biciklivel jár. A Margit hídon hazafelé bekanyarodott a szigetre is, és ott látta a fenti jeleneteket. Ami egyébként tökéletesen alkalmas a vírus mindennél gyorsabb terjedésére: az egyik csoportban ha csak egy ember fertőz, az egész csoport megfertőződik, és amikor elindul mindenki haza, a többi földön ülő csoport mellett elhaladva tuti lesz egy-két újabb fertőzés, ami megint csak egy-két teljes csoportot betegít meg. Egy ember képes pár óra alatt 30-40 ember megfertőzésére. Szóval nem, nem csak a nyugdíjasok flangálnak és trécselnek az utcán. Persze, túl lehet élni, de én nem lennék senki helyében egy-két hét múlva, amikor elkezdi gyanítani, hogy tüdőgyulladása van. Egy korombeli ismerősöm végigment most ezen: hazaküldés, félrediagnosztizálás, kórházból elküldés másik kórházba, későn befektetés, súlyosbodás, azóta bent fekvés. Koronavírusra mondjuk nem tesztelték, neki állítólag máshonnan lett tüdőgyulladása. Én ezen nem akarok végigmenni, és amikor majd ott lesznek, hát ők sem. A legjobb, ha otthon maradunk. Ha ki kell mennünk valamiért, akkor itt tesszük ki magunkat veszélynek: A lépcsőházban, a korlátokat sok ember megfogta, mi ne tegyük. Lehetőleg úgy menjünk ki az ajtón, hogy ne találkozzunk szembe senkivel a szűk folyosókon. Ha családi házban lakunk, az előny, mert most úgy ülhetünk be az autóba, hgoy tuti nem érintkezünk senkivel még csak időeltolással sem. Sokan mennek autóval most mindenhová, valójában tényleg jobb a tömegközlekedésnél és a gyalog sétánál. A bicikli is lehet jó, mert távol vagyunk az emberektől, de itt is nagyobb a kockázat az autóhoz képest. Kisebb autós kirándulásokat például tehetünk, egy kör ki a városból, ha nem is szállunk ki, az a legjobb. Megállunk valami festői helyen, elővesszük a szendvicseket, és megesszük, napfénytető előnyben. Rengeteg olyan sétahely van a városban, ahol nincsenek emberek, és könnyű két méteren kívül maradni mindenkitől, vagy akár nem is találkozni senkivel. Ezt szintén leellenőrizhetjük autóban ülve, és ha nem megfelelő a helyzet, egyszerűen álljunk tovább. Ha megfertőz valaki, és te tovább fertőzöl, azzal 3-4 héttel hosszabbodik a járvány vége, ami így akár egy évig vagy még tovább is elhúzódhat. Könnyű belátni, hogy ezzel szemben ha mostantól senki nem fertőz meg senkit, akkor meg 3-4 hét alatt vége az egésznek. Ahogy azonban most csináljuk, az az első forgatókönyvhöz van közelebb, ami elhúzódó otthonülést, ezáltal klausztrofób őrületet és olyan gazdasági visszaesést hoz, hogy abból jó darabig nem lábal ki senki. Persze, marha jó tavasszal a barátokkal dumálni a fűben ülve. És eddig a világ legsúlytalanabb dolga volt. De most a legsúlyosabb tettek egyike lett, rögtön az egymás arcába köhögés után. Értékeljük át ezt a dolgot. Úgyhogy én azt csinálom, hogy otthon tervezek. A budapesti túra helyett megtervezem a jövőbeli budapesti túráimat. Előveszem a Budapest témájú könyveimet (van jó pár, itt írtam néhányról), és elkezdem végre bújni azokat is, amiket félretettem az esős napokra. Ha érdekességre találok, felírom, hol történt, és bejelölöm a térképen, vagy a Google Mapsen ráteszek egy jelölést. Odaírom, melyik könyv hányadik oldalán van a ráutaló rész. Tegyetek így ti is, antikváriumokból simán lehet online rendelni. Így, amikor már lehet, és elmúlik a járvány, mindennél jobb túrákat tehettek, akár a barátokkal, és ti lesztek az idegenvezetők. A saját városotokban, az ezerszer bejárt helyeken, de most mégis friss szemmel: eszetekbe jut a karantén idején elolvasott érdekes sztorik halmaza. Várhatóan én is és Ági is ír majd a blogra könyvajánlókat, hogy ezt a tervező munkát megtehessük, és képzeletben úgy sétálhassunk a városban, ahogy csak szeretnénk.
Egy nap a városban Mi lesz most az Egy nap a városban bloggal?
Úgy tűnik, hogy a járványra való tekintettel az Egy nap a városban blog egy darabig nem tud olyan klasszikus posztokat szolgáltatni, amit megszoktatok tőle. Tudniillik hogyan élvezzük a várost, a városi nyüzsgést és a jó helyeket. Mert most inkább mindenki maradjon otthon, és legyünk rajta túl minél gyorsabban és fájdalommentesebben. Ez nem jelenti azt, hogy a blog teljesen bezár, de az biztos, hogy alapanyag híján ritkábban és más jellegű anyagokkal - például történelmivel vagy publicisztikával - jelentkezem. Én az új helyzetre való tekintettel másfajta tartalmakat fogok írni a következő időben, de nem a blogra, mert ezek az írások már nem férnek bele az Egy nap a városban blog Csaba és általam kialakított, 2010-es fókuszába. Az “Ádám ma otthon marad” című blogon jelentetem meg a mostani helyzetre reflektáló, meg mindenféle egyéb gondolataimat, tapasztalataimat. Mivel az egy személyes blog, ezért valamennyi érdeklődési köröm helyet kap majd rajta, elég veszélyes kilengéseket produkálva időnként. Első írásom az oldalon: Újraindítjuk a világot, és ez minden jónak a forrása lehet. Első posztként leírtam, hogyan tudjuk a legjobbat kihozni a mostani helyzetből. Majdnem az Egy nap a városban blogra töltöttem fel, de aztán átolvasva láttam, hogy ez már más. Már más iránya van benne a gondolatoknak, a város teljesen eltűnt, és előbukkant az, amiről eddig keveset írtam: hogy én hol és hogyan élek. És itt is fogok tartózkodni mostantól az idő nagy részében. Természetesen, hogy nehéz lesz a városra koncentrálnom innen. Még csak az ablakból sem azt látom. Úgyhogy akinek van kedve, kövesse a Facebook oldalon az írásaimat, vagy nézegesse a blogot rendszeresen. Ezen a Facebook oldalon minden írásom megjelenik majd, legyen az Egy nap a városban, Ádám Ma Otthon Marad vagy más helyekre írt anyagom, a készülő regényemmel kapcsolatban is várhatóak infók. Sőt, azzal kapcsolatban majd segítséget is kérek időnként. Mindig benne volt a levegőben, hogy egy fokkal személyesebb helyre is írok, így most a sors adta, hogy gyorsan megtörténjen. Szóval azért kövessétek az Egy nap a városbant, mert lesznek anyagok, és egyébként kövessétek az egyéb írásaimat is, az ÁMOM-on (Ádám Ma Otthon Maradon). Vigyázzatok magatokra, egymásra, és segítsetek egymásnak. Most jött el a segítségnyújtás és -elfogadás időszaka, nem csak a betegek körében. És dolgozzunk azon, hogy ha ennek vége, ne a régi világ álljon fel újra, méretes szedáltságban, hanem valami jobb, a maga teljességében. Ámen.
Városlátogatások A napfényes Olaszország
Partnereink


Keress bennünket a Facebookon!