2019. május 21. kedd, Konstantin napja
Amerika – a megunhatatlan – I. rész Álom helyett rémálom
Révay András
2018.09.05 16:39
Úgy hozta a sors, hogy az itt következő beszámoló szerzője csak kétjegyű számmal írhatná le, hányszor tette meg a Budapest – New York távolságot. Igénybe vette a Malév, Delta, Air France, British Airways, Air Berlin szolgáltatásait és máskor, más irányokban is megismert még néhány légitársaságot. Összehasonlítási alapja tehát elég széles. Idén Pennsylvaniába utazott.

 A cikksorozat első részének alcíme lehetett volna az is: „Fizess azért, amit nem kapsz meg!” – de ez így túl általános. Jelen esetben is csak a LOT légitársaságra vonatkozik, az utazás pedig nem velük kezdődik. Az utazónak több lehetősége is van Budapesten, hogy kijusson a Liszt Ferenc repülőtérre. A legolcsóbb megoldás a 100 E autóbusz a Deák tértől. Húszpercenként indul, persze zsúfolt lesz, de a 8.20-as busz kilenckor már meg is érkezik az 1 A Terminálhoz. New York-ba a gép a 2 A-ról indul, ám a távolság csak pár lépés, bent a tájékozódás könnyű. A bőröndöt, ha csak picit is értékes dolog – mondjuk egy üveg drágább ital – van benne, érdemes lefóliáztatni. Utána, a beléptetéshez a pult előtt hosszú a sor, de többen is dolgoznak, ügyesen, gyorsan. Az indulásig még sok idő van. Ferihegyen viszonylag új szolgáltatás a Master Card Lounge, aki teheti – a feltételeknek megfelel – kényelmesen eltöltheti ott a várakozás idejét. Az étel és italválasztékra panasz nem lehet, különösen a burrito ízletes. Bár a kávéfőzőgép éppen elromlott, helyette kétféle Nescafé is rendelkezésre állt. A dolgozók figyelmesek, ami fogytán van, pótolják. A tervezők viszont – sajnos – elkövettek egy hibát: nincs bent WC. Talán volna még rá megoldás?

 A tényleges, a repülőgépbe való beszállásnál viszont egyszerre több meglepetéssel is találkozott az utas, melyekhez képest az előző kényelmetlenség szóra sem érdemes aprósággá zsugorodik. Mindenki nagy örömmel fogadta, amikor a LOT lengyel légitársaság meghirdette, hogy közvetlen járatot indít Budapestről New Yorkba. A szándékosan tönkretett – boldog emlékezetű – Malév után több társaság is próbálkozott a járattal, de ezek sajnos rendre elhaltak. Amikor a LOT a járatnyitást bejelentette, azt is elmondta: a távon a legkorszerűbb, Boeing 787-800 Dreamliner repül majd. A meglehetősen borsos jegyárak is ehhez igazodtak. Ráadásul a LOT-nál az interneten vásárolt jegyekhez csak külön díj megfizetése mellett lehet előre, ülőhelyet választani. Ám a beszálláskor kiderült: az álom elszállt! Dreamlinerről szó sincs (a dream szó jelentése angolul álom), az utasokat a spanyol Air Europa társaságtól bérelt, igen elhasznált állapotú Airbus A 330-as várta és a kifizetett helyfoglalás is érvénytelen – nem azt adták! A jogtalanul felvett pénz visszatérítését eddig még nem ajánlották fel.

A belső állapotok siralmasak. A kötelező biztonsági bemutató csak angolul hangzott el, nem képernyőn, hanem személyesen mutogatva. A távolabb ülők nem látták, az angolul nem tudók nem értették. Az ok rövidesen kiderült. Az ülések háttámlájába szerelt képernyők egy része nem működött, volt, amelyikről még a kezelőgombok is hiányoztak, a kézi szabályozóval sem lehetett „életre kelteni”. Ennél is súlyosabb, hogy az egyik WC-ben a kézmosókagyló már az indulás utáni percekben eldugult, a használt víz nem folyt le belőle. Az utasok jelzése alapján javítgattak rajta valamit, de a beavatkozást az út során számtalanszor meg kellett ismételni. Ugorjunk egyet előre, elárulom: két hét múlva, a visszaúton még ugyanez a gép repült, repedt, piszkos üléstámlákkal, és ugyanezeket a hibákat két hét alatt sem volt képes kijavítani senki!

 Essék szó az egyéb szolgáltatásokról is! Ahol működött a szórakoztató rendszer, ott egyetlen klasszikus zenei, egyetlen jazz és egyetlen pop program volt elérhető. Stíluson belüli választási lehetőség egyáltalán nincs. A zene hangminősége az egykori Mambó magnetofonét – van, aki még emlékszik rá? – sem éri el. Film is csak egy van, egy harmatgyenge Tom Raider változat, több nyelven, de a magyar nincs köztük! Az üléskarfából kiemelhető távirányítóhoz egyik járaton sem mellékeltek használati utasítást. Kellő türelemmel és sok próbálkozással – elvégre a hosszú úton van ideje az utasnak – azért rá lehet jönni a távirányító működésére. Színvonala nagyjából a nyolcvanas évek táján rekedt meg. Az odaúton az üléstámlák zsebében még volt néhány tájékoztató kiadvány, a visszaútra – két hét múlva – a többségük eltűnt. Hiányzott a géptípust és a menekülési útvonalakat bemutató lap csakúgy, mint az utaskísérők által – magyarul is – bemondott, különféle szolgáltatásokat, vásárlási lehetőségeket kínáló füzet.

A fedélzeti ellátás, némi jóindulattal közepesnek mondható. Meg sem közelíti azt, ami a Malévnél még megszokott volt, de azt sem, amit a British Airways vagy a nemrég megszűnt Air Berlin nyújtott. Az utazómagasság elérésekor előbb italokat kínálnak. Kapható víz, sokféle üdítő, a Csanádi pincészet fehérbora és az Etyeki Kúria vörösbora, 0,33-as Dreher sör. Ez utóbbi sem oda, sem vissza, nem hideg. Jégkockát – ha kérünk – kaphatunk hozzá. Elég nehéz megérteni, hogy egy olyan térben, ahol inkább a melegítés a nagyobb feladat, a hűtés miért megoldhatatlan? A Budapest – New York úton az étkezés sok szót nem érdemel, mindenki pontosan tudja, hogy ilyenkor különösebb lakomát nem várhat. A visszaúton viszont, beszélgetve a magyar utasokkal, felmerült néhány gondolat. A főétkezés kiszolgálásakor mindenkit megkérdeztek, csirkét vagy marhát óhajt-e? Az ételről többet megtudni nem lehetett, pedig nem ártott volna. Az előételek - egy kis tálban sonka és sajt, a másikban farfalle, külön csomagolt olasz dresszinggel - hidegek voltak. Ez utóbbi végül jól jött a pörkölthöz. A marhapörkölt(?) ugyanis – azon túl, hogy a hús kemény – meglehetősen csípős volt még a magyar ízléshez képest is. A mellé tálalt sárgarépa és apró szemű burgonya ezt tompítani nem volt képes, a tészta segített. Többen, akik szeretjük a markáns ízeket, így már kellemesnek tartottuk, sokan viszont még így sem! A külföldiek véleményét jobb nem idézni. Arra bizony figyelmeztetni kellett volna az utasokat, hogy ez a hús magyarosnak semmiképp, inkább thai ízesítésűnek volna nevezhető – ha tudta egyáltalán valaki, mi is van a csomagban. A málnás-túrós desszert kocka kellemes volt és arra feltétlenül jó, hogy a méregerős ízt semlegesítette. Az étkezés után, az út folyamán bármikor, aki hátrament a gép végébe, ott mindig kaphatott még a kínálatba tartozó italokból, fizetség ellenében másból is.

(folytatjuk)

Kapcsolódó témák
Blog ajánló
Városlátogatások Ismerkedés Linz városával
Ismerkedés Linz városávalA település említésére azonnal a nálunk is kedvelt sütemény jut eszembe. Próbáljuk jobban megismerni ezt a Duna festői ölelésében fekvő szép várost.A történelme a kelta időkre nyúlik vissza, akik Lentos néven alapították a mai Linz elődjét. Később a rómaiak Lentia (Csónak) névre keresztelték a települést, mely a 19. századig csupán néhány háztömbből és a várból állt.Linz ausztriai iparváros, ma is fontos gazdasági központ, a felső-ausztriai tartomány székhelyeként a harmadik legnépesebb osztrák város, mely az elmúlt évtizedekben látványos átalakuláson ment keresztül.Linz a változások városa, ahol azonos hangsúlyt kap a tudomány, a művészet és a fejlődés. 2014-ben a város elnyerte az UNESCO-tól a Médiaművészetek városa címet is. A számos érdekesség mellett Európa egyik legmodernebb technológiai központja is itt található. Linznek saját hegye is van, az 537 méter magas Pöstlingberg. A hegytetőn emelt búcsújáró templom egyik nagy bástyájában mesevasutat rendeztek be a gyerekeknek.Kedvező időben érdemes a város felülnézetben is megtekinteni, de ehhez nem kell sárkány-repülni vagy helikopterrel körözni, elegendő csupán felsétálni a Passage bevásárlóközpont lépcsőjén, és máris a város háztetőin vezető sétaúton találjuk magunkat. A kémények magasságából pazar a kilátás az óvárosra. A belvárosban gyönyörű, barokk épületeket láthatunk. A főtér (Hauptplatz) Európa egyik legnagyobb tere. A tér középpontjában az 1716-ban felállított, 26 méter magas Szentháromság-szobor áll, a tetején aranyozott alakokkal, melyet pestisoszlopként is emlegetnek a szörnyű járvány mementójaként.Az Alter Dom Linz legnagyobb temploma. A barokk székesegyház a 17.-ik században épült.  Robusztus, égbenyúló tornyai között Szent Ignatius szobrát láthatjuk. A templombelső fából faragott szószéke és orgonája fantasztikus látvány.A püspöki templom, a Neuer Dom Ausztria második legmagasabb temploma, neogótikus tornya 134 méterre nyúlik az ég felé. Csodálatosan díszített, festett üvegablakainak egy része a második világháború alatt megsemmisült, ezeket kortárs művészek renoválták nagyszerűen.Linzben járva, feltétlenül kóstoljuk meg a város egyik jelképét, a hagyományos linzer tortát. A sütemény egy kicsit más, mint az itthoni linzerek, a töltelékben többek között mandula és dió is található. A mai gyerekek már a kor szellemének megfelelően "lézer tortának" hívják.Érdekesség, hogy egész Felső-Ausztriában tilos a városokban füvet nyírni, a méhek érdekében. A városban számtalan méhkaptár található, többnyire a házak tetején, és a különleges becsben tartott méhek érdekében vágják ritkábban a vadvirágokkal teli közterületek zöldjét.Nézzünk meg egy videót: https://www.youtube.com/watch?v=waP41ecrG70                                                                                                   By vinpet
Partnereink


Keress bennünket a Facebookon!