2020. április 10. péntek, Zsolt napja
Angyalföldinek vallotta magát
Utazónet
2014.07.06 21:05
Magyarország rendszerváltás utáni harmadik miniszterelnökének halála után egy évvel egész alakos szobrot állítottak Budapesten, a XIII. kerületi Gyermek téren. Horn Gyula máig ható népszerűségére jellemző, hogy az ünnepségen mintegy ezer ember jelent meg.

A rendezők figyelemre méltóan gondoskodtak a tömegről. Volt elegendő szék, a hőség csillapítására párabefúvókat állítottak fel és több helyen palackos vizet is kaphatott, aki kért. Mielőtt az ünnepség hivatalos része elkezdődött volna, egy nagy kivetítőn részleteket mutattak be a miniszterelnök látogatásairól a kerület különböző intézményeiben és beszédeiből is hallható volt néhány fontos gondolat. Némelyiket meg is tapsolták, mint például, amikor azt mondta: „Nekem Angyalföld a szülőföldem. Amit itt gyerekként és munkásként megéltem, az egész pályafutásomat végigkísérte.” Vagy, amikor ezt: „Magyarország mindig nyert, amikor Európához igazodott, és mindig vesztett, ha eltávolodott tőle”.

Horn Gyula szorgalmas, munkamániás ember, az egyszerű, egyenes beszéd híve volt és azt várta el másoktól – kezdte az ünnepi megemlékezést dr. Tóth József, a kerület polgármestere. Hatalmas utat tett meg. Egy hétgyermekes munkáscsalád szegényes körülményei közül indult, a miniszterelnökségig jutott és Európa-szerte a legismertebb, a legnagyobb tiszteletnek örvendő magyar politikussá vált. A kivételes életúthoz született tehetség, ész feltétlenül kellett, de nem lett volna elég, ha nem kíséri erős akarat, nem vezérli meghatározott cél. Pragmatikus, realista elemzőként tartották számon, aki nem keveredik kalandokba, de mindig számítani lehet rá, ha valamilyen lehetőséget ki lehet használni az ország javára. Tevékenysége eredményeként vette fel Magyarország a diplomáciai kapcsolatokat Dél-Koreával, a Dél-Afrikai Köztársasággal, Izraellel és a Vatikánnal.

 Első nagy nemzetközi sikerét a határnyitás jelentette. Amikor jelképesen, már az aknák és szögesdrótok eltávolítása után, Alois Mock osztrák külügyminiszterrel átvágta a drótokat 1989. június 27-én. Ekkor figyelt fel rá Európa és ennél már csak az volt nagyobb siker, amikor – miniszterelnökével egyetértésben – 1989. szeptember 11-én éjfélkor megnyitotta a határt a nálunk „nyaraló” és az NDK-ból Ausztriába menekülni kívánó németek előtt. Hazai népszerűségét növelte, hogy 1990. március 10-én ő írta alá a szerződést a hazánkban tartózkodó szovjet csapatok kivonásáról. Amikor 1994-ben miniszterelnök lett, nehéz helyzetben vette át az országot, hogy azután egy „jobban teljesítőt” adjon át az utódjának. Élete során mindig az ország, különösen pedig a szegényebbek felemelkedésért dolgozott. Ellenfelei később mindezt elfelejtve egy – sokkal korábbi – döntése alapján igyekeztek megbélyegezni őt. Horn Gyulára hullottak a külföldi, főleg pedig a német elismerések, kitüntetések. Idehaza viszont csak egyetlen egyet kapott, Budapest XIII. kerületének díszpolgára címét, 2004-ben. Állami kitüntetésére nem került sor, mert az erre irányuló kormány-előterjesztéseket két államelnök is elutasította.

Hannes Swoboda a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége Európai Képviselőcsoportjának volt elnöke személyes ismerte Horn Gyulát. „Büszke vagyok erre osztrákként, európaiként és szociáldemokrataként” – mondta az avatási ünnepségen, majd hozzátette: emberek milliói lehetnek neki hálásak. A bátorságáért, azért, hogy a szabadságot, a demokráciát minél hamarább, minél többek számára akarta megteremteni. Meg is tette Alois Mock-kal együtt. Kétféle ember létezik. Az egyik, aki hibázik, de ezt megpróbálja kijavítani és előre tekint. A másik, aki hibázik, nem javít és leginkább hátrafelé halad. Horn Gyula az első csoportba tartozott. Hitt abban, hogy közös, európai jövőt kell építeni, mely a szabadság és a szociális igazságosság felé halad.

Magyarország egykori miniszterelnöke, a XIII. kerület egykori lakója, egyenes ember volt, aki mindvégig éreztette, hogy innen emelkedett ki és sosem szakadt el innen. A most felállított szobor - Kutas László szobrászművész alkotása – nem egy hősnek állít emléket. Nem „művészi” ábrázolás. Annál inkább jól jellemzi személyét. Kifejezi, hogy hétköznapi ember áll előttünk, ugyanakkor mégis világlik belőle egy sajátos, szellemi erő. Fontos az is, hogy a szobor nem magas talpazaton áll. Szinte itt van közöttünk, együtt van, most már együtt is marad velünk. 

Kapcsolódó témák

Mostanában, amikor szinte az egész világ a klímaváltozás okaival, következményeivel foglalkozik, Budapesten, a XIII. kerületben beszéd helyett inkább tesznek azért, hogy csökkenjen a légszennyezés. Teszik ezt úgy, hogy mindjárt a főváros egyik égető gondjának enyhítéséhez is hozzájáruljanak!

Akár ez is lehetett volna a 79. OMÉK jelmondata, az igazságot ugyanis híven tükrözi. Kiállítóiban és látogatóiban egyaránt vegyes érzelmeket keltett. Mindjárt a belépéskor zavarba jöttek. Az épületeken belül ugyanis - a többi kiállításnál megszokottól eltérően – egyáltalán nem volt semmiféle jelzés, számozás, útbaigazítás! Sem a pavilonok sarkán, sem a közöttük lévő utak felett. Mindenki ténfergett, tekergett, amíg véletlenül rábukkant arra a kiállítóra, akit keresett.

Az épület alapkövét 2017 áprilisában rakták le, 26 hónap múlva pedig a hivatalos átadására kerülhetett sor. Már a terveit is kimagasló minőségűnek ítélte, és díjazta az építészszakma, leglátványosabb megoldása, hogy egy zöld domb alá süllyesztették az üzleteket. A 4,3 milliárd forintos önkormányzati beruházásban felépült Klapka Központ a legkorszerűbb építészeti elképzelések megvalósítása mellett a környezettudatos gondolkodást is tükrözi.

Jelenleg már – próbaüzemben - a nagyközönség számára is megnyitotta kapuit a Párisi Udvar Hotel Budapest. A Ferenciek terén álló Párisi Udvar, Budapest egyik legismertebb, Európában is egyedülálló épülete, melynek teljes felújítása öt évvel ezelőtt kezdődött. A történelmi jelentőségű helyreállítás szigorú műemlékvédelmi szabályok szerint, szakrestaurátorok bevonásával, a legkiválóbb szakemberek közreműködésével zajlott.

Ez a három szó a 2018. évi Prima Primissima díjak átadásakor is elhangzott az egyik díjazott, Nagy Csaba építész méltatásakor. Tiszteletére – néhány nappal később – a XIII. kerületben is ünnepséget rendeztek, mert eddigi tevékenységének összegzésekor kiderült: munkásságának számottevő része a fővárosnak ebben a kerületében valósult meg. Több olyan alkotás fűződik a nevéhez, ami nemcsak az épület funkcióját tekintve érdemel figyelmet, hanem városképi szempontból is jelentősnek nevezhető.

Blog ajánló
Városlátogatások Húsvéti köszöntő.
Városlátogatások Húsvéti köszöntő.
Egy nap a városban És most akkor hogyan élvezzük a tavaszt a városban?
Csodás idő van odakint, még néhány napig, aztán visszatér a hideg. Természetes, hogy mindenkinek viszket valamije, hogy ugyan már, menjünk ki egy picit. És mivel nincs kijárási tilalom, csak ajánlás, sokan teljesen figyelmen kívül hagyják ezeket. Emlékszem, mennyire meghökkentem mindig, hogy a mi milyen gyorsan és ellentmondást nem tűrően bevezettük a cigitilalmakat annak idején, most is azt gondolom, hogy egy kijárási tilalom is fegyelmezettebben működne nálunk, mint egy átlagos európai országban. De mivel nincs, a városban a változás sem annyira észrevehető. Ági, az Egy nap a városban túravezetője például úgy védekezik, hogy egyedül marad otthon, és egyedül is megy mindenhová (jellemzően boltba). Nem közelít senkihez két méternél közelebb, vagyis kiválasztja a szélesebb utcákat és kevesebb embert, meg általában biciklivel jár. A Margit hídon hazafelé bekanyarodott a szigetre is, és ott látta a fenti jeleneteket. Ami egyébként tökéletesen alkalmas a vírus mindennél gyorsabb terjedésére: az egyik csoportban ha csak egy ember fertőz, az egész csoport megfertőződik, és amikor elindul mindenki haza, a többi földön ülő csoport mellett elhaladva tuti lesz egy-két újabb fertőzés, ami megint csak egy-két teljes csoportot betegít meg. Egy ember képes pár óra alatt 30-40 ember megfertőzésére. Szóval nem, nem csak a nyugdíjasok flangálnak és trécselnek az utcán. Persze, túl lehet élni, de én nem lennék senki helyében egy-két hét múlva, amikor elkezdi gyanítani, hogy tüdőgyulladása van. Egy korombeli ismerősöm végigment most ezen: hazaküldés, félrediagnosztizálás, kórházból elküldés másik kórházba, későn befektetés, súlyosbodás, azóta bent fekvés. Koronavírusra mondjuk nem tesztelték, neki állítólag máshonnan lett tüdőgyulladása. Én ezen nem akarok végigmenni, és amikor majd ott lesznek, hát ők sem. A legjobb, ha otthon maradunk. Ha ki kell mennünk valamiért, akkor itt tesszük ki magunkat veszélynek: A lépcsőházban, a korlátokat sok ember megfogta, mi ne tegyük. Lehetőleg úgy menjünk ki az ajtón, hogy ne találkozzunk szembe senkivel a szűk folyosókon. Ha családi házban lakunk, az előny, mert most úgy ülhetünk be az autóba, hgoy tuti nem érintkezünk senkivel még csak időeltolással sem. Sokan mennek autóval most mindenhová, valójában tényleg jobb a tömegközlekedésnél és a gyalog sétánál. A bicikli is lehet jó, mert távol vagyunk az emberektől, de itt is nagyobb a kockázat az autóhoz képest. Kisebb autós kirándulásokat például tehetünk, egy kör ki a városból, ha nem is szállunk ki, az a legjobb. Megállunk valami festői helyen, elővesszük a szendvicseket, és megesszük, napfénytető előnyben. Rengeteg olyan sétahely van a városban, ahol nincsenek emberek, és könnyű két méteren kívül maradni mindenkitől, vagy akár nem is találkozni senkivel. Ezt szintén leellenőrizhetjük autóban ülve, és ha nem megfelelő a helyzet, egyszerűen álljunk tovább. Ha megfertőz valaki, és te tovább fertőzöl, azzal 3-4 héttel hosszabbodik a járvány vége, ami így akár egy évig vagy még tovább is elhúzódhat. Könnyű belátni, hogy ezzel szemben ha mostantól senki nem fertőz meg senkit, akkor meg 3-4 hét alatt vége az egésznek. Ahogy azonban most csináljuk, az az első forgatókönyvhöz van közelebb, ami elhúzódó otthonülést, ezáltal klausztrofób őrületet és olyan gazdasági visszaesést hoz, hogy abból jó darabig nem lábal ki senki. Persze, marha jó tavasszal a barátokkal dumálni a fűben ülve. És eddig a világ legsúlytalanabb dolga volt. De most a legsúlyosabb tettek egyike lett, rögtön az egymás arcába köhögés után. Értékeljük át ezt a dolgot. Úgyhogy én azt csinálom, hogy otthon tervezek. A budapesti túra helyett megtervezem a jövőbeli budapesti túráimat. Előveszem a Budapest témájú könyveimet (van jó pár, itt írtam néhányról), és elkezdem végre bújni azokat is, amiket félretettem az esős napokra. Ha érdekességre találok, felírom, hol történt, és bejelölöm a térképen, vagy a Google Mapsen ráteszek egy jelölést. Odaírom, melyik könyv hányadik oldalán van a ráutaló rész. Tegyetek így ti is, antikváriumokból simán lehet online rendelni. Így, amikor már lehet, és elmúlik a járvány, mindennél jobb túrákat tehettek, akár a barátokkal, és ti lesztek az idegenvezetők. A saját városotokban, az ezerszer bejárt helyeken, de most mégis friss szemmel: eszetekbe jut a karantén idején elolvasott érdekes sztorik halmaza. Várhatóan én is és Ági is ír majd a blogra könyvajánlókat, hogy ezt a tervező munkát megtehessük, és képzeletben úgy sétálhassunk a városban, ahogy csak szeretnénk.
Egy nap a városban Mi lesz most az Egy nap a városban bloggal?
Úgy tűnik, hogy a járványra való tekintettel az Egy nap a városban blog egy darabig nem tud olyan klasszikus posztokat szolgáltatni, amit megszoktatok tőle. Tudniillik hogyan élvezzük a várost, a városi nyüzsgést és a jó helyeket. Mert most inkább mindenki maradjon otthon, és legyünk rajta túl minél gyorsabban és fájdalommentesebben. Ez nem jelenti azt, hogy a blog teljesen bezár, de az biztos, hogy alapanyag híján ritkábban és más jellegű anyagokkal - például történelmivel vagy publicisztikával - jelentkezem. Én az új helyzetre való tekintettel másfajta tartalmakat fogok írni a következő időben, de nem a blogra, mert ezek az írások már nem férnek bele az Egy nap a városban blog Csaba és általam kialakított, 2010-es fókuszába. Az “Ádám ma otthon marad” című blogon jelentetem meg a mostani helyzetre reflektáló, meg mindenféle egyéb gondolataimat, tapasztalataimat. Mivel az egy személyes blog, ezért valamennyi érdeklődési köröm helyet kap majd rajta, elég veszélyes kilengéseket produkálva időnként. Első írásom az oldalon: Újraindítjuk a világot, és ez minden jónak a forrása lehet. Első posztként leírtam, hogyan tudjuk a legjobbat kihozni a mostani helyzetből. Majdnem az Egy nap a városban blogra töltöttem fel, de aztán átolvasva láttam, hogy ez már más. Már más iránya van benne a gondolatoknak, a város teljesen eltűnt, és előbukkant az, amiről eddig keveset írtam: hogy én hol és hogyan élek. És itt is fogok tartózkodni mostantól az idő nagy részében. Természetesen, hogy nehéz lesz a városra koncentrálnom innen. Még csak az ablakból sem azt látom. Úgyhogy akinek van kedve, kövesse a Facebook oldalon az írásaimat, vagy nézegesse a blogot rendszeresen. Ezen a Facebook oldalon minden írásom megjelenik majd, legyen az Egy nap a városban, Ádám Ma Otthon Marad vagy más helyekre írt anyagom, a készülő regényemmel kapcsolatban is várhatóak infók. Sőt, azzal kapcsolatban majd segítséget is kérek időnként. Mindig benne volt a levegőben, hogy egy fokkal személyesebb helyre is írok, így most a sors adta, hogy gyorsan megtörténjen. Szóval azért kövessétek az Egy nap a városbant, mert lesznek anyagok, és egyébként kövessétek az egyéb írásaimat is, az ÁMOM-on (Ádám Ma Otthon Maradon). Vigyázzatok magatokra, egymásra, és segítsetek egymásnak. Most jött el a segítségnyújtás és -elfogadás időszaka, nem csak a betegek körében. És dolgozzunk azon, hogy ha ennek vége, ne a régi világ álljon fel újra, méretes szedáltságban, hanem valami jobb, a maga teljességében. Ámen.
Partnereink


Keress bennünket a Facebookon!