2020. április 10. péntek, Zsolt napja
Az élő színház varázsával semmi sem vetekszik
Révay András
2015.01.31 22:59
„Délutáni frissítő” címmel, irodalmi – művészeti program indult útjára a budapesti Firkász kávéházban. A kezdeményezés, melyet először szinte csak baráti beszélgetésnek szántak, néhány alkalom után színvonalas társasági eseménnyé nőtte ki magát.

Legutóbbi összejövetelük során Ruttkai Évára emlékeztek, kicsit rendhagyó módon. A Vígszínház művésze, Csőre Gábor, 2002 után másodszor, 2014. december 30-án vette át a Ruttkai Éva gyűrűt, amit minden évben a színésztársak ítélnek oda az előző naptári évben általuk legjobbnak tartott kollégáknak. Nagyon meglepődött – mondta – mert egy társulatban nem szokás, hogy egymás után többször díjazzanak valakit. Náluk több társulati díj is van, de az egyik legértékesebb a Ruttkai-emlékdíj. Az alapítók kikötése 1987-ben az volt, hogy odaítélésébe sem a Párt, sem miniszter, sem a színház igazgatója nem szólhat bele, csak a művésztársak – ez adja valódi értékét, bár maga az aranygyűrű sem lebecsülendő. Mivel a művész már másodszor kapja a díjat, választhatott, fehér vagy sárga aranyból legyen-e? Most a fehéret kérte. Szerepeiről szólva elmondta: a kisebb szerepet rosszabb játszani, mint a nagyobbat. Nem azért mert kicsi, hanem, mert egy következő jelenetben nem javíthat a színész, ha az előzőt elrontotta. A kis szerep sokkal nagyobb odafigyelést, pontosságot igényel. Az ő generációjának életéből már „kiesett” a rádiójáték és a televíziózás, ám a szinkronszerepek még kínálnak színészi lehetőségeket. Megmagyarázhatatlan módon elmulasztja a Magyar Televízió, hogy felvegye, rögzítse a legértékesebb színházi előadásokat, pedig nem kerülne olyan sokba.

 Ruttkai Éva 1951-től haláláig a Vígszínház tagja volt. A színház történelmének megkerülhetetlen alakja Mészöly Gábor, és nem csak azért mert ő az alapító művészeti igazgató, Ditrói Mór dédunokája. A beszélgetésre olyan fényképet is hozott magával, melyen ő a dédnagypapa ölében ülve látható. Sajnos – állapította meg – nemhogy a nagy elődök, de az előző színészgeneráció neve, arca is mindinkább kikopni látszik a ma élők emlékezetéből. Domján Edit vagy Feleki Kamill – mintha nem is léteztek volna. Ditróiról pedig ma már a szakemberek is alig tudják, hogy ő volt a modern színházi játékstílus megteremtője. A normális, társalgási, lelki rezdülésekre odafigyelő előadásmódot kívánta meg a „kulisszaszaggató” szavalás helyett. Az ő érdeme volt az egységes színtársulat megteremtése is. Kolozsvárról hozott Pestre olyan fiatalokat, akik itt később a színház kiválóságai lettek. A Vígszínház – érdemes megjegyezni – 1896. május elsején nyílt meg, Jókainak a Barangok című darabjával – ami megbukott! Viszont 1902. január 1-től március 25-ig száz magyar előadást csináltak, egyebek mellett Herczegh Ferenc, Molnár Ferenc, Heltai Jenő műveiből. A sajtóvisszhangot hozzá „Ady Bandi” teremtette meg. A humoros elemeket sem nélkülöző visszaemlékezés során a hallgatóság megtudta: a gazdasági válság idején Márkus Emília szappanfőzési engedélyt kért, Ditrói Mór pedig trafikot kapott.

A beszélgetés vendége volt a legendás színészházaspár, Ruttkai Éva és Gábor Miklós lánya, Gábor Júlia, a Ruttkai-emlékdíj alapítója is, aki mindjárt az elején meglepő kijelentést tett. Színházba járásának kezdeteiről nincsenek, nem is lehetnek emlékei, mert Ruttkai Éva még hetedik hónapos terhesen is játszott. Júlia a gyerekkorát a Vígszínházban töltötte. Két utcányi távolságra laktak, természetes volt, hogy naponta bejár, a nagymama is ott volt nézőtéri felügyelő. Minden darabot sokszor látott, legszívesebben a színpadról, oldalról nézte az előadást, így hát könnyen felfedezhette: mindegyik más. A színészek két egymást követő napon sem ugyanúgy játszanak. Számára nagyon hamar nyilvánvalóvá vált, hogy az élő színház varázsával semmi sem vetekszik! Beszélt arról is, milyen hálás a szüleinek azért, hogy a legkisebb színészi tehetséget sem örökölte tőlük. Lehetősége bőven lett volna arra, hogy ha csak egy picit is tehetséges, színész legyen belőle. Ettől az úttól korán és határozottan elzárkózott, ma sem bánta meg. Előfordult, hogy a szüleivel – hármasban – bementek egy étterembe vacsorázni és az ott ülők tapsban törtek ki. De a hallatlan népszerűség mellett jól látta a pálya terheit. Inkább a Bölcsészkarra járt, könyvtáros lett az Állatkertben. Ottani időszakát pontosan jellemezte egyetlen mondatával: „Az állatokkal jóban voltam.” Persze a színház mégsem eresztette, utolérte a végzet, következő munkahelye a Nemzetközi Színházi Intézet magyar központja lett, ahol csodálatos tizenhat évet töltött el. A kávéház közönsége jót mulatott, amikor a beszélgetés humorban bővelkedő, magánjellegű részénél kiderült, a színház ma is ott él az otthonában, hiszen a férje – egykor egyetemi tanára – Szigethy Gábor, író, kritikus, színháztörténész, színpadi szerző. Mindketten azóta is jelen vannak minden fontos színházi eseményen.

Elég jó évad áll mögöttem, vette át a szót Für Anikó, aki már másfél éve a Képzelt beteg című Moliére darabban játszik a Pesti Színházban. Kedvenc szerepet, szerepálmot nem tud megnevezni. Az a véleménye, hogy héttől tízig köteles azt szeretni, amit éppen csinál. Nem lehet olyan munkát jól végezni, amit az ember nem tud teljes szívvel magához ölelni. Készül egy új darab is, „Csoda, hogy élünk” címmel. Székely Csaba írta, látlelet a mindennapokról, hogyan látnak minket ideát, a Székelyföldről. Önirónikusan, egyik oldalt sem kímélve szól a problémákról. A bemutató március végére várható. Tervei között szerepel – a korábbi két lemez után – esetleg egy harmadik összeállítása is Hrutka Róberttel.

 Előadóművész, miközben irodalomtörténetet, beszédkultúrát tanít az ELTE Bölcsészettudományi Karán Havas Judit. Egykor Latinovics Zoltán tanítványa volt, az ő rendezésében szerepelt több darabban is az Egyetemi Színpadon. A Firkász kávéház közönsége tőle inkább ezekről az előadásokról hallhatott. Arról, hogy a rendező elvárta, a kezdő fiatal művészek figyeljenek egymásra. Mindenkivel külön-külön foglalkozott. Olyan rétegeket, belső világot volt képes megnyitni mindenkiben, ami nem várt tulajdonságokat hozott felszínre. Szeretett a „színpadhoz szokott, ám a Főiskola által nem elrontott” fiatalokat rendezni. Sminkelni viszont Ruttkai Éva tanította Havas Juditot. A titkát ma sem árulja el senkinek.

A „Délutáni frissítő” sorozata a kávéházban a jövő hónapban folytatódik. Február 26-án két vendégük lesz. Olyan, aki egy személyben humorista, író, dramaturg, forgatókönyvíró, jogász, biztosítási szakember, és egy másik, aki gyermekszínészként kezdte, ma főrendező. Trunkó Barnabás volt a Rendőrtiszti Főiskola tanára, az Állami Biztosító igazgatója, a Ludas Matyi munkatársa, karikaturista, a Rádiókabaré szerzője és műsorvezetője, 1976-tól megszűnéséig a Mikroszkóp Színpad dramaturgja. Jelenleg a Hócipő főmunkatársa. Kalmár Tibor tizenhét darab szerzője, 10-ben színészként játszott, 109-nek rendezője volt. Kettőjük beszélgetése jó szórakozást ígér.

www.firkasz.hu

Kapcsolódó témák

Mostanában, amikor szinte az egész világ a klímaváltozás okaival, következményeivel foglalkozik, Budapesten, a XIII. kerületben beszéd helyett inkább tesznek azért, hogy csökkenjen a légszennyezés. Teszik ezt úgy, hogy mindjárt a főváros egyik égető gondjának enyhítéséhez is hozzájáruljanak!

Akár ez is lehetett volna a 79. OMÉK jelmondata, az igazságot ugyanis híven tükrözi. Kiállítóiban és látogatóiban egyaránt vegyes érzelmeket keltett. Mindjárt a belépéskor zavarba jöttek. Az épületeken belül ugyanis - a többi kiállításnál megszokottól eltérően – egyáltalán nem volt semmiféle jelzés, számozás, útbaigazítás! Sem a pavilonok sarkán, sem a közöttük lévő utak felett. Mindenki ténfergett, tekergett, amíg véletlenül rábukkant arra a kiállítóra, akit keresett.

Az épület alapkövét 2017 áprilisában rakták le, 26 hónap múlva pedig a hivatalos átadására kerülhetett sor. Már a terveit is kimagasló minőségűnek ítélte, és díjazta az építészszakma, leglátványosabb megoldása, hogy egy zöld domb alá süllyesztették az üzleteket. A 4,3 milliárd forintos önkormányzati beruházásban felépült Klapka Központ a legkorszerűbb építészeti elképzelések megvalósítása mellett a környezettudatos gondolkodást is tükrözi.

Jelenleg már – próbaüzemben - a nagyközönség számára is megnyitotta kapuit a Párisi Udvar Hotel Budapest. A Ferenciek terén álló Párisi Udvar, Budapest egyik legismertebb, Európában is egyedülálló épülete, melynek teljes felújítása öt évvel ezelőtt kezdődött. A történelmi jelentőségű helyreállítás szigorú műemlékvédelmi szabályok szerint, szakrestaurátorok bevonásával, a legkiválóbb szakemberek közreműködésével zajlott.

Ez a három szó a 2018. évi Prima Primissima díjak átadásakor is elhangzott az egyik díjazott, Nagy Csaba építész méltatásakor. Tiszteletére – néhány nappal később – a XIII. kerületben is ünnepséget rendeztek, mert eddigi tevékenységének összegzésekor kiderült: munkásságának számottevő része a fővárosnak ebben a kerületében valósult meg. Több olyan alkotás fűződik a nevéhez, ami nemcsak az épület funkcióját tekintve érdemel figyelmet, hanem városképi szempontból is jelentősnek nevezhető.

Blog ajánló
Városlátogatások Húsvéti köszöntő.
Városlátogatások Húsvéti köszöntő.
Egy nap a városban És most akkor hogyan élvezzük a tavaszt a városban?
Csodás idő van odakint, még néhány napig, aztán visszatér a hideg. Természetes, hogy mindenkinek viszket valamije, hogy ugyan már, menjünk ki egy picit. És mivel nincs kijárási tilalom, csak ajánlás, sokan teljesen figyelmen kívül hagyják ezeket. Emlékszem, mennyire meghökkentem mindig, hogy a mi milyen gyorsan és ellentmondást nem tűrően bevezettük a cigitilalmakat annak idején, most is azt gondolom, hogy egy kijárási tilalom is fegyelmezettebben működne nálunk, mint egy átlagos európai országban. De mivel nincs, a városban a változás sem annyira észrevehető. Ági, az Egy nap a városban túravezetője például úgy védekezik, hogy egyedül marad otthon, és egyedül is megy mindenhová (jellemzően boltba). Nem közelít senkihez két méternél közelebb, vagyis kiválasztja a szélesebb utcákat és kevesebb embert, meg általában biciklivel jár. A Margit hídon hazafelé bekanyarodott a szigetre is, és ott látta a fenti jeleneteket. Ami egyébként tökéletesen alkalmas a vírus mindennél gyorsabb terjedésére: az egyik csoportban ha csak egy ember fertőz, az egész csoport megfertőződik, és amikor elindul mindenki haza, a többi földön ülő csoport mellett elhaladva tuti lesz egy-két újabb fertőzés, ami megint csak egy-két teljes csoportot betegít meg. Egy ember képes pár óra alatt 30-40 ember megfertőzésére. Szóval nem, nem csak a nyugdíjasok flangálnak és trécselnek az utcán. Persze, túl lehet élni, de én nem lennék senki helyében egy-két hét múlva, amikor elkezdi gyanítani, hogy tüdőgyulladása van. Egy korombeli ismerősöm végigment most ezen: hazaküldés, félrediagnosztizálás, kórházból elküldés másik kórházba, későn befektetés, súlyosbodás, azóta bent fekvés. Koronavírusra mondjuk nem tesztelték, neki állítólag máshonnan lett tüdőgyulladása. Én ezen nem akarok végigmenni, és amikor majd ott lesznek, hát ők sem. A legjobb, ha otthon maradunk. Ha ki kell mennünk valamiért, akkor itt tesszük ki magunkat veszélynek: A lépcsőházban, a korlátokat sok ember megfogta, mi ne tegyük. Lehetőleg úgy menjünk ki az ajtón, hogy ne találkozzunk szembe senkivel a szűk folyosókon. Ha családi házban lakunk, az előny, mert most úgy ülhetünk be az autóba, hgoy tuti nem érintkezünk senkivel még csak időeltolással sem. Sokan mennek autóval most mindenhová, valójában tényleg jobb a tömegközlekedésnél és a gyalog sétánál. A bicikli is lehet jó, mert távol vagyunk az emberektől, de itt is nagyobb a kockázat az autóhoz képest. Kisebb autós kirándulásokat például tehetünk, egy kör ki a városból, ha nem is szállunk ki, az a legjobb. Megállunk valami festői helyen, elővesszük a szendvicseket, és megesszük, napfénytető előnyben. Rengeteg olyan sétahely van a városban, ahol nincsenek emberek, és könnyű két méteren kívül maradni mindenkitől, vagy akár nem is találkozni senkivel. Ezt szintén leellenőrizhetjük autóban ülve, és ha nem megfelelő a helyzet, egyszerűen álljunk tovább. Ha megfertőz valaki, és te tovább fertőzöl, azzal 3-4 héttel hosszabbodik a járvány vége, ami így akár egy évig vagy még tovább is elhúzódhat. Könnyű belátni, hogy ezzel szemben ha mostantól senki nem fertőz meg senkit, akkor meg 3-4 hét alatt vége az egésznek. Ahogy azonban most csináljuk, az az első forgatókönyvhöz van közelebb, ami elhúzódó otthonülést, ezáltal klausztrofób őrületet és olyan gazdasági visszaesést hoz, hogy abból jó darabig nem lábal ki senki. Persze, marha jó tavasszal a barátokkal dumálni a fűben ülve. És eddig a világ legsúlytalanabb dolga volt. De most a legsúlyosabb tettek egyike lett, rögtön az egymás arcába köhögés után. Értékeljük át ezt a dolgot. Úgyhogy én azt csinálom, hogy otthon tervezek. A budapesti túra helyett megtervezem a jövőbeli budapesti túráimat. Előveszem a Budapest témájú könyveimet (van jó pár, itt írtam néhányról), és elkezdem végre bújni azokat is, amiket félretettem az esős napokra. Ha érdekességre találok, felírom, hol történt, és bejelölöm a térképen, vagy a Google Mapsen ráteszek egy jelölést. Odaírom, melyik könyv hányadik oldalán van a ráutaló rész. Tegyetek így ti is, antikváriumokból simán lehet online rendelni. Így, amikor már lehet, és elmúlik a járvány, mindennél jobb túrákat tehettek, akár a barátokkal, és ti lesztek az idegenvezetők. A saját városotokban, az ezerszer bejárt helyeken, de most mégis friss szemmel: eszetekbe jut a karantén idején elolvasott érdekes sztorik halmaza. Várhatóan én is és Ági is ír majd a blogra könyvajánlókat, hogy ezt a tervező munkát megtehessük, és képzeletben úgy sétálhassunk a városban, ahogy csak szeretnénk.
Egy nap a városban Mi lesz most az Egy nap a városban bloggal?
Úgy tűnik, hogy a járványra való tekintettel az Egy nap a városban blog egy darabig nem tud olyan klasszikus posztokat szolgáltatni, amit megszoktatok tőle. Tudniillik hogyan élvezzük a várost, a városi nyüzsgést és a jó helyeket. Mert most inkább mindenki maradjon otthon, és legyünk rajta túl minél gyorsabban és fájdalommentesebben. Ez nem jelenti azt, hogy a blog teljesen bezár, de az biztos, hogy alapanyag híján ritkábban és más jellegű anyagokkal - például történelmivel vagy publicisztikával - jelentkezem. Én az új helyzetre való tekintettel másfajta tartalmakat fogok írni a következő időben, de nem a blogra, mert ezek az írások már nem férnek bele az Egy nap a városban blog Csaba és általam kialakított, 2010-es fókuszába. Az “Ádám ma otthon marad” című blogon jelentetem meg a mostani helyzetre reflektáló, meg mindenféle egyéb gondolataimat, tapasztalataimat. Mivel az egy személyes blog, ezért valamennyi érdeklődési köröm helyet kap majd rajta, elég veszélyes kilengéseket produkálva időnként. Első írásom az oldalon: Újraindítjuk a világot, és ez minden jónak a forrása lehet. Első posztként leírtam, hogyan tudjuk a legjobbat kihozni a mostani helyzetből. Majdnem az Egy nap a városban blogra töltöttem fel, de aztán átolvasva láttam, hogy ez már más. Már más iránya van benne a gondolatoknak, a város teljesen eltűnt, és előbukkant az, amiről eddig keveset írtam: hogy én hol és hogyan élek. És itt is fogok tartózkodni mostantól az idő nagy részében. Természetesen, hogy nehéz lesz a városra koncentrálnom innen. Még csak az ablakból sem azt látom. Úgyhogy akinek van kedve, kövesse a Facebook oldalon az írásaimat, vagy nézegesse a blogot rendszeresen. Ezen a Facebook oldalon minden írásom megjelenik majd, legyen az Egy nap a városban, Ádám Ma Otthon Marad vagy más helyekre írt anyagom, a készülő regényemmel kapcsolatban is várhatóak infók. Sőt, azzal kapcsolatban majd segítséget is kérek időnként. Mindig benne volt a levegőben, hogy egy fokkal személyesebb helyre is írok, így most a sors adta, hogy gyorsan megtörténjen. Szóval azért kövessétek az Egy nap a városbant, mert lesznek anyagok, és egyébként kövessétek az egyéb írásaimat is, az ÁMOM-on (Ádám Ma Otthon Maradon). Vigyázzatok magatokra, egymásra, és segítsetek egymásnak. Most jött el a segítségnyújtás és -elfogadás időszaka, nem csak a betegek körében. És dolgozzunk azon, hogy ha ennek vége, ne a régi világ álljon fel újra, méretes szedáltságban, hanem valami jobb, a maga teljességében. Ámen.
Partnereink


Keress bennünket a Facebookon!