Toledóból Córdoba felé haladva, utunk a La Mancha régión keresztül halad – hát persze hogy ismerős a név: Don Quijote de La Mancha, a búsképű lovag, Miguel de Cervantes hallhatatlan alkotást ki ne ismerné. A dolog annál is inkább gyanús, mert az út menti dombokon valódi szélmalmok állnak, még a lapátjuk is forog! Csak egy rövid letérő az útról és már meg is érkeztünk Puerto Lápice faluba, ahol Cervantes a regényét írta. Az őt éppen alkotás közben ábrázoló szobra is ott van az épület előtt. Ne is álljunk ellen a kísértésnek és a mellette levő étterem teraszán igyunk meg egy pohár hideg sört vagy zamatos kasztíliai vörösbort – a hozzá járó kóstoló, a tapas kíséretében – a világhírű szerző, az ő gyermekei; a tündöklő szépségű Dulcinea, szerelmese, a lovag, no meg az ő hűséges társa, Sancho Panza emlékére! Az italok mellé ingyen adott falatkákkal, a tapas különböző fajtáival az országban sűrűn találkozunk. A legenda szerint Bölcs Alfonz (1221-1284) kasztíliai király rendelte el, hogy a gazdák kötelesek a bor mellé kenyeret is adni. Az ő poharát sonkaszelettel takarták le, a szó a spanyol tapar = borító kifejezésből származik.
Kasztíliát Andalúziától négyszáz kilométer hosszan a Sierra Morena választja el. Hírneve legendás a spanyol kultúrában, régen az útonállók kedvelt tanyahelye volt, de manapság már háborítatlanul kelnek át a turistabuszok. Említést csak a Hotel del Val igen ízletes, négyfogásos, borral bőven kísért vacsorája érdemel, Andújarban. Reggel pedig irány Córdoba! A Nagymecset, ami a mekkai után a második legnagyobb a világon, belül valóságos oszloperdő. Bár az eredetileg állított ezer oszlopból 130-at elvettek, mert egy katedrálist építettek a belsejébe. Amikor V. Károly császár meglátta az átalakítás következményét, a hagyomány szerint azt mondta a bíborosoknak: „Maguk jobban tudnak rombolni, mint építeni, mert amit csináltak, abból sok van, de ebből csak egy volt!”
A délelőtt szinte még kevés is a Nagymecset bebarangolásához, annyi a páratlan látnivaló, de a délután kárpótlást kínál. Hiszen van ide illő mondás is: „Aki nem látta Sevillát, nem látta a csodát!” Járt itt Cézár, több római császárnak is szülőhelye volt, akkoriban telepedtek le itt a zsidók. Őket már a 6. században üldözik, kifosztják a vizigótok, a viszonylagos béke 711, az arabok bejövetel után következik. Sajnos csak pár évszázadig tart, mert a várost 1248-ban elfoglalják a keresztények, de a maradók, a mudéjarok folytatták a hagyományos ipart. Sevilla előkelő helyet foglalhat el a képzeletbeli listán, a turisták számára szívfájdító városok sorában. Egy hét is kevés rá, hogy legalább a legfontosabb szépségeit kellően megcsodálhassuk. Persze itt is van néhány, amit még a leginkább szűkre szabott időbe is bele kell szorítani, miközben óhatatlanul felbukkan bennünk Mozart, Rossini, Bizet egy-egy közismert dallama – merthogy Figaro és Carmen is Sevillához tartozik!
A katedrális több évszázad művészetét rejti, a benne felhalmozott kincsekkel múzeumokat lehetne megtölteni. A római Szent Péter és a londoni Szent Pál után ez a harmadik a világ rangsorában. A szentély dísze a spanyol gótikus faszobrászat 220 m2 területű csodája, a húsz méter magas, 45 mezőre osztott retablo. A bibliai történeteket ezer alak jeleníti meg rajta. A városban született és dolgozott Murillo, természetes, hogy itt több képe is megtalálható. Azért a látogatók többsége mégis egy impozáns emlékmű körül csoportosul. Annak az embernek a síremléke, akiről bátran elmondhatjuk, hogy a világtörténelem megváltozása fűződik a nevéhez: Cristoforo Colombo, akit ma Kolumbusz Kristófnak nevezünk! Életéhez méltóan hamvai sorsa is kalandos, a történészek máig vitatkoznak rajta, hogy ő vagy a fia maradványai nyugszanak itt.
Segoviában már láttunk egy Alcázar-t, az ittenibe, mely nagyobb, híresebb, az Oroszlánkapun át léphetünk be – de nem ám akárhogyan! A jegyek időpontra szólnak, előbb nem lehet bemenni. Ezzel a módszerrel sikeresen akadályozzák meg, hogy elviselhetetlen zsúfoltság legyen odabenn. Mert bizony volna rá esély! A terület szerencsére óriási, a csoportok csak követik, de nem zavarják egymást. Látni – mondjuk ki – bámészkodnivalóban nincs hiány. A termekben, az eredeti berendezés között, a történelem levegőjét szívhatjuk be, mert itt tanácskozott Kolumbusz és Kasztíliai Izabella, itt alakították ki az Újvilág kormányzásának rendjét. Az épületek - amiket ma látunk - évszázadok során jöttek létre, a mórok és a spanyolok megbékéltek egymással, az építő és díszítő művészetben létrejött a már említett mudéjar stílus, mely spanyol nemzeti stílussá lett.
Sevilla óvárosát a hozzáértők Velence után a másodiknak sorolják, ha szépségről, hangulatról esik szó. Erről a virágzó leanderek, bougainvillea cserjék a huszonötezer(!) dísznarancsfa segít gondoskodni. A termésük viszont nem ehető. Elsétálhatunk a Dohánygyár előtt – ma egyetem működik benne – ahol egykor Carmen dolgozott. Kétszáz évvel ezelőtt Európa cigaretta fogyasztásának fele itt készült. Kedvelt sétáló és pihenőhely a gondozott növényzetben, szökőkutakban gazdag María Luisa park, melynek legszebb része az ötvenezer négyzetméter területű Plaza España. Lehet benne még csónakázni is, és akinek kedve van, itt alaposabban megismerkedhet Spanyolországgal. Egy félkör alakú falhoz építve, kerámia képekkel gyönyörűen díszített padok sorakoznak, a 46 tartományt, városokat és a két szigetcsoportot, a Kanári- és a Baleári-szigeteket mutatják be.
Sevillából az út Málaga felé folytatódik majd, de közben felkeresünk még két kisebb – de nagyon érdekes – várost. Az első, amit Andalúzia zöld hegyei és fehér falvai között utazva elérünk: Ronda. Igazi megalapítói - a rómaiak után - az arabok voltak. Amikor a spanyolok visszafoglalták, itt lőttek ki ágyúból először vasgolyókat! A magyarul tudók számára szóviccekhez csak a név alkalmas, a helyszín nem. A 850 méter maga sziklafennsíkon épült város kész erőd volt, két részre osztja a vad hegyi folyó, a Guadalevín által vágott, 200 méter mély El Tajo-szurdok. Fölötte a római és az arab hidak után emelt, közel 300 éves híddal. A pillérei közé épített helyiség valamikor a város börtöne volt, jelenleg – mi más – étterem működik benne.
Ronda a spanyolok számára különös fontossággal bír. II. Fülöp lovasezredet alapított itt, a katonák a szabadon élő bikákkal gyakorlatoztak. A Plaza del Toros, Spanyolország első bikaviadal arénája, az egyetlen, ami teljesen fából készült, ötezer hely van benne. Minden évben, szeptember elején van itt viadal, három napig, naponta egyet tartanak. Egy jegy ára – a helytől függően 2-3 ezer euró! A harci bikákat külön tenyésztik, az általában 4,5 éves bika súlya 550 kg, ára 9 ezer euró. A 2 óráig tartó viadalon 6 bika szerepel, ilyenkor az erő harcol az ésszel. A bika színt nem lát, csak mozgást. Fontos a matador mozgásának koreográfiája. és persze a ruhája is, melynek súlya mintegy 6 kiló, arannyal hímezik ki, valódi drágakövekkel díszítik. A megölt bikák húsát kimérik, kilója 4-6 euróba kerül.
Rondát elhagyva, a hegyek között elhaladunk egy jól láthatóan erősen őrzött terület mellett, a neve Zadaleta. Megállni nem célszerű, úgy hírlik ez a világ legdrágább rejtekhelye, Putyinnak is van itt villája! Távolabb érdemes viszont 1-2 órára megállni az aprócska város Mijas Pueblo kedvéért. Itt az arabok elöl elrejtették a keresztény szobrokat, csak 1568-ban találta meg őket két pásztorgyerek. A szerzetesek egy barlangba tették a beteggyógyító tulajdonsággal felruházott Barlangos Szüzet – ma is ott áll, látogatható. A hangulatos kis település hírnevét valami egészen más is erősíti: a szamártaxi! A feldíszített csacsik által húzott fogat látványnak sem utolsó! A nap fáradalmait este Torremolinosban, a Hotel Kristal-ban pihenhettük ki, ahol a roppant változatos kínálatú, spanyol ízeket is felvonultató – kellő mennyiségű borral kísért – svédasztalos vacsora elegendő volt a jó hangulat fenntartásához.
(folytatjuk)
(A szerző a Haris Travel szervezésében járt a helyszínen.)
