2020. március 30. hétfő, Zalán napja
Az igazságért, egy igaztalan világban
Révay András
2018.02.19 21:53
Az 1985-ben elhunyt, Nobel-díjas német író, Heinrich Böll munkái, napjainkban idehaza nem tartoznak a legolvasottabbak közé. Pedig életében, életművében kitüntetett szerep jutott Magyarországnak. Az író három regénye köré csoportosítva ebből a kapcsolatrendszerből mutat be a Petőfi Irodalmi Múzeum most megnyílt, és május 6-ig látogatható kiállítása néhány kevésbé ismert, vagy éppen ismeretlen mozzanatot.

Az első regény, a magyarul 1957-ben megjelent Ádám, hol voltál? azokon a tapasztalatokon alapul, amelyeket Böll 1944 nyarán sebesültként a sepsiszentgyörgyi, debreceni és szentesi katonakórházakban szerzett. A második, az Egy bohóc nézetei csak húsz év késéssel jelenhetett meg magyarul, mivel a „polgári humanista” író e művét betiltották a hajdani NDK-ban. Ám amikor 1982-ben végre kiadták itthon, Böll a politika számára kínos gesztussal, honoráriumát az illegális, Szegényeket Támogató Alap (SZETA) javára ajánlotta fel. De Böll, aki 1956-tól fogva figyelemmel kísérte a magyarországi fejleményeket, már korábban is a politikai rendőrség fókuszába került, hiszen amikor 1971-ben a nyugat-német PEN-elnökeként Magyarországra érkezett, már számos íróval, fordítóval és filológussal állt kapcsolatban. Ebben az évben jelenik meg a később Nobel-díjjal elismert Csoportkép hölggyel című regénye, amely 1973-ban magyarul is napvilágot lát – néhány „apró” kihagyással.

Tavaly decemberben lett volna Heinrich Böll százéves – kezdte a visszaemlékezést Pröhle Gergely, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója – a kiállítás megnyitásakor. Bár a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas években szívesen olvastuk műveit, magyarországi története többé-kevésbé ismeretlen maradt. Amikor Németországban nemrég kiadták a háborús naplóit, sokakat meglepett az a szeretetteljes hang, ahogyan a magyarországi időszakáról ír. Nos, a születésnap és a napló kapcsán előkerült emlékek indítottak minket arra, hogy érdemes lenne az ő itteni kapcsolatait bemutatni és eljutni valahogy ahhoz az általános tanulsághoz is, melyek túlmutatnak az irodalmi életen. Alakját a XX. század végének története nagyon erősen összekapcsolta politikai aktivitásával. Legyen szó a békemozgalomról, a zöldekkel kapcsolatos szimpátiájáról vagy mindarról, ami a hetvenes évek Németországában annyi turbulenciát gerjesztett. Bizonyos értelemben a politikai mögött Németországban mintha el is halványodott volna az irodalmi jelentősége. Nálunk ez fordítva volt. Mi az író Heinrich Böllt ismertük meg, az új prózastílust, amit ő honosított meg, később pedig a Nobel-díjas írót tiszteltük benne.

 Ezek mögött viszont rejtve maradt életének nem csak az a része, amikor német katonaként Magyarországon járt, hanem az a fajta érdeklődése is, ami a 70-es, 80-as évek magyar ellenzékéhez fűzte. Fontosnak tartotta, hogy a vasfüggönyön túli politikai mozgalmakat nyomon kövesse, hogy a magyarországi jogdíjainak egy részét – talán az egészet- a Szegényeket Támogató Alapnak adta. Ezek az irodalmi jelentőség mögött nálunk akkor rejtve maradtak. Míg a kiállítás német látogatói számára érdekes lesz, hogy milyen módon volt Böll következetes moralitásában, gondolkodásában – nem pusztán Németországban, hanem a német határokon túl is, a magyar közönség számára meg tudjuk mutatni, hogy az akkoriban sokat olvasott és értékelt Böll közéleti szempontból mennyire fontos szerepet játszott, mennyire érdeklődött mindazon fejlemény iránt, melyek errefelé zajlottak. Tenni is próbált az igazságért, egy igaztalan világban.

Ezzel együtt Heinrich Böll mindannyiunk számára elsősorban irodalmi jelentősége miatt fontos. Nagyon jó lenne, ha az ő általános ismertsége Németországban, Magyarországon tovább nőne, műveit tovább olvasnánk és ez a kiállítás ennek lendületet adna. Böll naplóiból kiderül, hogy az állandó feszültség, ami benne élt abban fejezhető ki, hogy míg ő a fülével a német katonadalt, a Westerwald Lied-et hallotta, belül azért mindig Beethoven művei csengtek. A külső valóságnak és az ő belső világának ellentéte jelenik meg számos művében. A kiállítás látogatóit talán meglepi, hogy mit keres a bemutatott tárgyak között egy magyar katonaköpeny, de a számos ellentét érzékeltetésére nagyon is alkalmas. Maga Böll írja róla következőket: „Amerikai katonák fogtak el, utána britek viselték gondomat, bár belgák őriztek, mert a kölni közigazgatási terület az ő megszállási körzetük lett a brit övezetben. 1945. IX. 15-én azonban német fogságból bocsátottak el. Öltözékem magyar tiszti köpeny, finom szövetből, piros parolikkal…”

 Ám a látogatók a legtöbb időt valószínűleg egy másik tárgy előtt fogják eltölteni. Ez Heinrich Böll Nobel-díjának oklevele. Svédül bizonyára kevesen értenek majd, de alatta ott van az indoklás lényege magyarul is: „Korát széles perspektívában ábrázoló, nagy, jellemző erejű írásaiért, melyekkel a német irodalom megújításához járult hozzá.” Ezt a véleményt jól támasztja alá a naplója, melyet sebesülése idején, magyarországi ápoláskor is vezetett. Ebből is olvashatunk részleteket. Sepsiszentgyörgyön, 1945. június 5. táján például ezt írta: „Gyűlölöm a háborút, teljes szívemből gyűlölöm, a háborút, és minden dalt, minden szót, minden gesztust és mindenkit, aki valami mást is érez a háború iránt, mint gyűlöletet. Hiszen oly mértékben értelmetlen, és a politika oly mértékben aljas és romlott, hogy soha sem lehet igazolható, egy ilyen háborúba kezdeni és azt ilyen embertelenül sokáig fenntartani…Már tudom, hogy a háború egy gaztett, egy abszolút gaztett, a legrosszabb! Minden más gaztettet magában foglal, mindet, mindet…” Ezekhez a gondolatokhoz fölösleges lenne bármit is hozzátenni!

Kapcsolódó témák

Az idősebb generáció tagjai közül bizonyára sokan emlékeznek még a mondásra, mely szerint; akinek az isten hivatalt adott, annak észt is ad hozzá. Az is valószínű, hogy ugyanolyan sokan – ha nem többen – vannak, akik a saját bőrükön tapasztalták, hogy ez bizony nincs mindig így, Sőt, többnyire nincs így! Miközben igaz ennek az ellenkezője is: vannak jó, olykor kiváló vezetők. Ami pedig még ennél is fontosabb; a vezetés tanulható!

Valószínűleg sokan elveszítenék a fogadást arra vonatkozóan, mikor volt az országunk először hivatalosan Népköztársaság? Mint ahogy arra is csak nagyon kevesen tudnának válaszolni: hogyan, mikor történhetett, hogy Pozsonyban, a Cseh Légió katonái, békés magyar civileket – köztük gyereket – lőttek le? A kérdésekre a választ a Hadtörténeti Intézet és Múzeum legújabb kiállításán találjuk meg.

Téved, aki a cím olvasatán valami közlekedési vagy lakásbiztonsági berendezésre gondol. Ezt a kifejezést egy ember magára alkalmazva használta – és bizony nem kicsi veszedelem az, amit feltárt. Tette ezt annak ellenére, hogy tudta: halálos veszedelembe sodorja általa önmagát. Ismereteink szerint még él, feltehetően Moszkvában. Az Egyesült Államok Észak-Karolina államából Moszkváig vezető útjáról könyvet írt, mely magyarul Rendszerhiba címen jelent meg.

Újabb csodálatos könyv látott napvilágot a Kossuth Kiadó gondozásában. Két fotóművész, Vizúr János és Kércz Tibor felvételeiből válogatva állt össze magyar és angol nyelven az „Álmodó Vizek” című kötet, melynek képeiből június 12-ig kiállítás is látható a Természettudományi Múzeumban.

Jól igazolja ezt az állítást – no meg még egy másikat is – a Hibernia Kiadó népszerű útikönyv sorozatának legújabb tagja, a „Varázslatos Csehország”. A másik állítás ugyanis így hangzik: Csehország nem csak Prága! A könyvben erre nézve is bőséges bizonyítékot, egyebek mellett például negyven térképet is találunk.

Blog ajánló
Egy nap a városban És most akkor hogyan élvezzük a tavaszt a városban?
Csodás idő van odakint, még néhány napig, aztán visszatér a hideg. Természetes, hogy mindenkinek viszket valamije, hogy ugyan már, menjünk ki egy picit. És mivel nincs kijárási tilalom, csak ajánlás, sokan teljesen figyelmen kívül hagyják ezeket. Emlékszem, mennyire meghökkentem mindig, hogy a mi milyen gyorsan és ellentmondást nem tűrően bevezettük a cigitilalmakat annak idején, most is azt gondolom, hogy egy kijárási tilalom is fegyelmezettebben működne nálunk, mint egy átlagos európai országban. De mivel nincs, a városban a változás sem annyira észrevehető. Ági, az Egy nap a városban túravezetője például úgy védekezik, hogy egyedül marad otthon, és egyedül is megy mindenhová (jellemzően boltba). Nem közelít senkihez két méternél közelebb, vagyis kiválasztja a szélesebb utcákat és kevesebb embert, meg általában biciklivel jár. A Margit hídon hazafelé bekanyarodott a szigetre is, és ott látta a fenti jeleneteket. Ami egyébként tökéletesen alkalmas a vírus mindennél gyorsabb terjedésére: az egyik csoportban ha csak egy ember fertőz, az egész csoport megfertőződik, és amikor elindul mindenki haza, a többi földön ülő csoport mellett elhaladva tuti lesz egy-két újabb fertőzés, ami megint csak egy-két teljes csoportot betegít meg. Egy ember képes pár óra alatt 30-40 ember megfertőzésére. Szóval nem, nem csak a nyugdíjasok flangálnak és trécselnek az utcán. Persze, túl lehet élni, de én nem lennék senki helyében egy-két hét múlva, amikor elkezdi gyanítani, hogy tüdőgyulladása van. Egy korombeli ismerősöm végigment most ezen: hazaküldés, félrediagnosztizálás, kórházból elküldés másik kórházba, későn befektetés, súlyosbodás, azóta bent fekvés. Koronavírusra mondjuk nem tesztelték, neki állítólag máshonnan lett tüdőgyulladása. Én ezen nem akarok végigmenni, és amikor majd ott lesznek, hát ők sem. A legjobb, ha otthon maradunk. Ha ki kell mennünk valamiért, akkor itt tesszük ki magunkat veszélynek: A lépcsőházban, a korlátokat sok ember megfogta, mi ne tegyük. Lehetőleg úgy menjünk ki az ajtón, hogy ne találkozzunk szembe senkivel a szűk folyosókon. Ha családi házban lakunk, az előny, mert most úgy ülhetünk be az autóba, hgoy tuti nem érintkezünk senkivel még csak időeltolással sem. Sokan mennek autóval most mindenhová, valójában tényleg jobb a tömegközlekedésnél és a gyalog sétánál. A bicikli is lehet jó, mert távol vagyunk az emberektől, de itt is nagyobb a kockázat az autóhoz képest. Kisebb autós kirándulásokat például tehetünk, egy kör ki a városból, ha nem is szállunk ki, az a legjobb. Megállunk valami festői helyen, elővesszük a szendvicseket, és megesszük, napfénytető előnyben. Rengeteg olyan sétahely van a városban, ahol nincsenek emberek, és könnyű két méteren kívül maradni mindenkitől, vagy akár nem is találkozni senkivel. Ezt szintén leellenőrizhetjük autóban ülve, és ha nem megfelelő a helyzet, egyszerűen álljunk tovább. Ha megfertőz valaki, és te tovább fertőzöl, azzal 3-4 héttel hosszabbodik a járvány vége, ami így akár egy évig vagy még tovább is elhúzódhat. Könnyű belátni, hogy ezzel szemben ha mostantól senki nem fertőz meg senkit, akkor meg 3-4 hét alatt vége az egésznek. Ahogy azonban most csináljuk, az az első forgatókönyvhöz van közelebb, ami elhúzódó otthonülést, ezáltal klausztrofób őrületet és olyan gazdasági visszaesést hoz, hogy abból jó darabig nem lábal ki senki. Persze, marha jó tavasszal a barátokkal dumálni a fűben ülve. És eddig a világ legsúlytalanabb dolga volt. De most a legsúlyosabb tettek egyike lett, rögtön az egymás arcába köhögés után. Értékeljük át ezt a dolgot. Úgyhogy én azt csinálom, hogy otthon tervezek. A budapesti túra helyett megtervezem a jövőbeli budapesti túráimat. Előveszem a Budapest témájú könyveimet (van jó pár, itt írtam néhányról), és elkezdem végre bújni azokat is, amiket félretettem az esős napokra. Ha érdekességre találok, felírom, hol történt, és bejelölöm a térképen, vagy a Google Mapsen ráteszek egy jelölést. Odaírom, melyik könyv hányadik oldalán van a ráutaló rész. Tegyetek így ti is, antikváriumokból simán lehet online rendelni. Így, amikor már lehet, és elmúlik a járvány, mindennél jobb túrákat tehettek, akár a barátokkal, és ti lesztek az idegenvezetők. A saját városotokban, az ezerszer bejárt helyeken, de most mégis friss szemmel: eszetekbe jut a karantén idején elolvasott érdekes sztorik halmaza. Várhatóan én is és Ági is ír majd a blogra könyvajánlókat, hogy ezt a tervező munkát megtehessük, és képzeletben úgy sétálhassunk a városban, ahogy csak szeretnénk.
Egy nap a városban Mi lesz most az Egy nap a városban bloggal?
Úgy tűnik, hogy a járványra való tekintettel az Egy nap a városban blog egy darabig nem tud olyan klasszikus posztokat szolgáltatni, amit megszoktatok tőle. Tudniillik hogyan élvezzük a várost, a városi nyüzsgést és a jó helyeket. Mert most inkább mindenki maradjon otthon, és legyünk rajta túl minél gyorsabban és fájdalommentesebben. Ez nem jelenti azt, hogy a blog teljesen bezár, de az biztos, hogy alapanyag híján ritkábban és más jellegű anyagokkal - például történelmivel vagy publicisztikával - jelentkezem. Én az új helyzetre való tekintettel másfajta tartalmakat fogok írni a következő időben, de nem a blogra, mert ezek az írások már nem férnek bele az Egy nap a városban blog Csaba és általam kialakított, 2010-es fókuszába. Az “Ádám ma otthon marad” című blogon jelentetem meg a mostani helyzetre reflektáló, meg mindenféle egyéb gondolataimat, tapasztalataimat. Mivel az egy személyes blog, ezért valamennyi érdeklődési köröm helyet kap majd rajta, elég veszélyes kilengéseket produkálva időnként. Első írásom az oldalon: Újraindítjuk a világot, és ez minden jónak a forrása lehet. Első posztként leírtam, hogyan tudjuk a legjobbat kihozni a mostani helyzetből. Majdnem az Egy nap a városban blogra töltöttem fel, de aztán átolvasva láttam, hogy ez már más. Már más iránya van benne a gondolatoknak, a város teljesen eltűnt, és előbukkant az, amiről eddig keveset írtam: hogy én hol és hogyan élek. És itt is fogok tartózkodni mostantól az idő nagy részében. Természetesen, hogy nehéz lesz a városra koncentrálnom innen. Még csak az ablakból sem azt látom. Úgyhogy akinek van kedve, kövesse a Facebook oldalon az írásaimat, vagy nézegesse a blogot rendszeresen. Ezen a Facebook oldalon minden írásom megjelenik majd, legyen az Egy nap a városban, Ádám Ma Otthon Marad vagy más helyekre írt anyagom, a készülő regényemmel kapcsolatban is várhatóak infók. Sőt, azzal kapcsolatban majd segítséget is kérek időnként. Mindig benne volt a levegőben, hogy egy fokkal személyesebb helyre is írok, így most a sors adta, hogy gyorsan megtörténjen. Szóval azért kövessétek az Egy nap a városbant, mert lesznek anyagok, és egyébként kövessétek az egyéb írásaimat is, az ÁMOM-on (Ádám Ma Otthon Maradon). Vigyázzatok magatokra, egymásra, és segítsetek egymásnak. Most jött el a segítségnyújtás és -elfogadás időszaka, nem csak a betegek körében. És dolgozzunk azon, hogy ha ennek vége, ne a régi világ álljon fel újra, méretes szedáltságban, hanem valami jobb, a maga teljességében. Ámen.
Városlátogatások A napfényes Olaszország
Partnereink


Keress bennünket a Facebookon!