2020. március 31. kedd, Árpád és Benő napja
Borokról könnyedén
Révay András
2014.12.29 20:35
Soha jobb alkalom nincs arra, hogy kézbe vegyük Jens Piewe könyvét, mint éppen néhány nappal Szilveszter előtt. Ilyenkor szerezzük be a kortyolni valót a hajnalig tartó mulatsághoz.

 „A bor megvilágítja a lélek rejtett titkait” – mondta Horatius és bizonyára nincs ember, aki ne tudna valami bölcs vagy közkeletű mondást idézni a borral kapcsolatban. Ám, hogy a borban mi titkok rejlenek, azt még a borkedvelők többsége is csak találgatja. Mert titka van az biztos, különben nem volna olyan sokféle, eltérő minőségű, színű, illatú, ízű és mindezek ellenére mégis oly vonzó! A bor lényegét legtömörebben talán a hírneves francia-angol borszakértő és író, André Luis Simon, a Wine & Food Society elnöke fogalmazta meg: „A bor minden étkezést egy alkalommá, minden asztalt még elegánsabbá, minden napot kulturáltabbá tesz.”

 Ha tehát azt szeretnénk, hogy szilveszteri asztalunk még elegánsabb legyen, borvásárlás előtt lapozzunk bele Németország egyik legjobb borászati szakírója, Jens Priewe, „A borokról könnyedén” című könyvébe. Szerzője szerint ez a könyv azokhoz szól, akik most kezdenek ismerkedni a borokkal és még nemigen tudják, hogyan kezdjenek hozzá. Mindazokhoz, akik böngésznének a borok világában és kíváncsiak, hogy mi mindent lehetne ott felfedezni. Elképzelhető, hogy azok az olvasók is kedvet kapnak a borok felfedezéséhez, akik eddig közömbösek voltak iránta. Erénye a könyvnek, hogy írója tudatosan kerülte azt a szakzsargont, amivel a borkóstolókon és a katalógusokban oly gyakran találkozhatunk és amelyekből – valljuk be – olykor a felét sem értjük.

 Jó tanár módjára a magyarázatot az alapoknál kezdi. Aki úgy érzi, ezekkel tisztában van, ezt a rész akár át is ugorhatja. De azért gondoljunk csak bele: előfordult-e már, hogy álldogáltunk egy üzletben a polc előtt, csendben tanakodva önmagunkkal, melyik palackot is emeljük le? Ha pedig már kézbe vettünk egyet, biztos, hogy értünk mindent, amit rajta olvasunk? Valóban arányban áll egymással az ár és a minőség? Az ötezer forintos bor biztos, hogy kétszer olyan jó, mint ami csak 2500-ba kerül? Mitől lesz drága a bor? A szerző elég bátor – és kellően tapasztalt is – hogy kijelenthesse: „…egy-egy bor ára és minősége mindössze érintőleges kapcsolatban áll egymással.” Ezt még meg is fejeli és hozzáteszi: „Az alkohol nem feltétlenül a minőséget tükrözi.”

 Az alkohol! Hát igen, ez az örök téma – mennyit szabad? A tanácsot mindjárt a könyv elején megkapjuk, imígyen: „Az alkohol nemcsak a májat teszi próbára, hanem meglehetősen sok kalóriát is tartalmaz. Ha valaki napi rendszerességgel fogyaszt bort, okosan teszi, ha átalakítja az étrendjét és kevesebb szilárd táplálékot vesz magához, ha nem szeretne elhízni.” A szerzőnek világos az álláspontja a „hasznos” borfogyasztást illetően is: „…napi legfeljebb 30 gramm alkohol mértékletesnek, egészségügyi szempontból ártalmatlannak, sőt jótékony borfogyasztásnak minősül. Ez azt jelenti, hogy egy 11 %-os borból naponta mintegy 4 decit ihatnánk meg. Ez a mennyiség valamivel több, mint fél üveg.” A 13 %-os borból viszont már csak valamivel kevesebb, mint fél üveg lehet a napi adagunk.

 Nos ez megnyugtató, a legkardosabb menyecske sem szólhat többé ellene, ha férjeura e könyvet hívja segítségül a vita eldöntéséhez. Amiből még jóízű beszélgetés is kikerekedhet, mert a szerző végigvezeti az olvasót a bor születésének minden fázisán. Ráadásul csöppet sem unalmasan, leckeszerűen, hanem mindvégig élvezetes olvasmányt kínálva. Végül is egy városi ember szőlőfürtöt meg levelet látott már, de a növény egyéb részei, az egyes szőlőfajták fürtjeinek alakja mindezidáig rejtve maradt a többség számára. Pedig micsoda siker lehet társaságban, ha valaki egy szőlő vagy egy bor nevének hallatán pár helytálló megjegyzést is képes fűzni hozzá. Van ugyanis húsz fogalom, melyet mindenkinek ismerni kell!

 Rövid, de nagyon tartalmas betekintést kapunk abba a munkába, mely a szőlőtől a borig vezető úton folyik. Ijedtségre itt sincs ok, a szerző nem kíván üzemmérnököt képezni az olvasóból. Ám azt mindannyian tapasztaljuk, hogy napjainkra ismét tért hódított a „biogazdálkodás”, divat lett a biobor, meg úgy általában minden, ami „bio”. Ezen a ponton még vitatkozhatunk is a szerzővel, mert a biotermeléssel kapcsolatban a 66. oldalon megkockáztat egy kevéssé védhető állítást. Ezt írja: „Semmilyen törvény nem szabályozza mindazt, ami a pincében történik.” Alig hihető, hogy az általa is említett 1985-ös ausztriai borbotrány (98. old.) után ne lenne náluk is komoly szabályozás. Magyarországon és a világ sok más országában biztosan van!

 A bortermelő országokban folyó munkával nagyon is tisztában van. Ezek a részek fontos fejezetei a könyvnek. Igen alapos ismereteket nyújt a legfontosabb termelő országokról, Új-Zélandtól egészen Svájcig. Mi magyarok kissé szomorúan állapíthatjuk meg, ha tárgyilagosak vagyunk, dicséretnek kell tekintenünk a rólunk szóló címet: „Magyarország felébredt” Mert sajnos abban is igaza van …”Egri bikavér és édes kadarka – Magyarország évtizedekig ezekkel a borokkal szerencséltette a hazai és külföldi borfogyasztókat. Ez az idő már elmúlt.” Kifejezetten elismeréssel szól néhány borunkról, az olaszrizling, a szürkebarát, a tokaji aszú, Villány pedig egyenesen az ország legjobb vörösborvidéke.

Nem volna igazi borszakértő az, aki nem ír a pezsgőkről. A borok szerelmeseinek illik ismerni a világ legfontosabb borait és borvidékeit – mondja, és fel is sorolja azt a 20 bort, amit ismerni kell. Élükön természetesen a Dom Pérignon áll. A pezsgőknek természetesen külön fejezetet is szentel, melyben megismerkedhetünk a Champagne-i módszer lényegével, de olyan érdekességekkel is, mint például, hogy mi is az a vincellérpezsgő? A prosecco sem mindig az olcsó, gyengébb minőséget jelzi. Hasznos támpontokat kapunk a poharak erdejében való eligazodáshoz és egy igen jó táblázatot a fehér- és vörösborok legjobb fogyasztási hőmérsékletéhez. Ki gondolná, hogy még a bor kitöltésénél is lehet hibázni. A könyv a borbírálathoz jól használható rövid tanácsadóval zárul és egy fontos – nagyon igaz – megállapítással: „A bor ízlés dolga – de az ízlés tanulható.”

                        Jens Priewe
                         A BOROKRÓL KÖNNYEDÉN
                         Mérték Kiadó 2014
                         ISBN 978 615 511 367 3
                         Kinizsi Nyomda Kft. Debrecen
Kapcsolódó témák

Az idősebb generáció tagjai közül bizonyára sokan emlékeznek még a mondásra, mely szerint; akinek az isten hivatalt adott, annak észt is ad hozzá. Az is valószínű, hogy ugyanolyan sokan – ha nem többen – vannak, akik a saját bőrükön tapasztalták, hogy ez bizony nincs mindig így, Sőt, többnyire nincs így! Miközben igaz ennek az ellenkezője is: vannak jó, olykor kiváló vezetők. Ami pedig még ennél is fontosabb; a vezetés tanulható!

Valószínűleg sokan elveszítenék a fogadást arra vonatkozóan, mikor volt az országunk először hivatalosan Népköztársaság? Mint ahogy arra is csak nagyon kevesen tudnának válaszolni: hogyan, mikor történhetett, hogy Pozsonyban, a Cseh Légió katonái, békés magyar civileket – köztük gyereket – lőttek le? A kérdésekre a választ a Hadtörténeti Intézet és Múzeum legújabb kiállításán találjuk meg.

Téved, aki a cím olvasatán valami közlekedési vagy lakásbiztonsági berendezésre gondol. Ezt a kifejezést egy ember magára alkalmazva használta – és bizony nem kicsi veszedelem az, amit feltárt. Tette ezt annak ellenére, hogy tudta: halálos veszedelembe sodorja általa önmagát. Ismereteink szerint még él, feltehetően Moszkvában. Az Egyesült Államok Észak-Karolina államából Moszkváig vezető útjáról könyvet írt, mely magyarul Rendszerhiba címen jelent meg.

Újabb csodálatos könyv látott napvilágot a Kossuth Kiadó gondozásában. Két fotóművész, Vizúr János és Kércz Tibor felvételeiből válogatva állt össze magyar és angol nyelven az „Álmodó Vizek” című kötet, melynek képeiből június 12-ig kiállítás is látható a Természettudományi Múzeumban.

Jól igazolja ezt az állítást – no meg még egy másikat is – a Hibernia Kiadó népszerű útikönyv sorozatának legújabb tagja, a „Varázslatos Csehország”. A másik állítás ugyanis így hangzik: Csehország nem csak Prága! A könyvben erre nézve is bőséges bizonyítékot, egyebek mellett például negyven térképet is találunk.

Blog ajánló
Egy nap a városban És most akkor hogyan élvezzük a tavaszt a városban?
Csodás idő van odakint, még néhány napig, aztán visszatér a hideg. Természetes, hogy mindenkinek viszket valamije, hogy ugyan már, menjünk ki egy picit. És mivel nincs kijárási tilalom, csak ajánlás, sokan teljesen figyelmen kívül hagyják ezeket. Emlékszem, mennyire meghökkentem mindig, hogy a mi milyen gyorsan és ellentmondást nem tűrően bevezettük a cigitilalmakat annak idején, most is azt gondolom, hogy egy kijárási tilalom is fegyelmezettebben működne nálunk, mint egy átlagos európai országban. De mivel nincs, a városban a változás sem annyira észrevehető. Ági, az Egy nap a városban túravezetője például úgy védekezik, hogy egyedül marad otthon, és egyedül is megy mindenhová (jellemzően boltba). Nem közelít senkihez két méternél közelebb, vagyis kiválasztja a szélesebb utcákat és kevesebb embert, meg általában biciklivel jár. A Margit hídon hazafelé bekanyarodott a szigetre is, és ott látta a fenti jeleneteket. Ami egyébként tökéletesen alkalmas a vírus mindennél gyorsabb terjedésére: az egyik csoportban ha csak egy ember fertőz, az egész csoport megfertőződik, és amikor elindul mindenki haza, a többi földön ülő csoport mellett elhaladva tuti lesz egy-két újabb fertőzés, ami megint csak egy-két teljes csoportot betegít meg. Egy ember képes pár óra alatt 30-40 ember megfertőzésére. Szóval nem, nem csak a nyugdíjasok flangálnak és trécselnek az utcán. Persze, túl lehet élni, de én nem lennék senki helyében egy-két hét múlva, amikor elkezdi gyanítani, hogy tüdőgyulladása van. Egy korombeli ismerősöm végigment most ezen: hazaküldés, félrediagnosztizálás, kórházból elküldés másik kórházba, későn befektetés, súlyosbodás, azóta bent fekvés. Koronavírusra mondjuk nem tesztelték, neki állítólag máshonnan lett tüdőgyulladása. Én ezen nem akarok végigmenni, és amikor majd ott lesznek, hát ők sem. A legjobb, ha otthon maradunk. Ha ki kell mennünk valamiért, akkor itt tesszük ki magunkat veszélynek: A lépcsőházban, a korlátokat sok ember megfogta, mi ne tegyük. Lehetőleg úgy menjünk ki az ajtón, hogy ne találkozzunk szembe senkivel a szűk folyosókon. Ha családi házban lakunk, az előny, mert most úgy ülhetünk be az autóba, hgoy tuti nem érintkezünk senkivel még csak időeltolással sem. Sokan mennek autóval most mindenhová, valójában tényleg jobb a tömegközlekedésnél és a gyalog sétánál. A bicikli is lehet jó, mert távol vagyunk az emberektől, de itt is nagyobb a kockázat az autóhoz képest. Kisebb autós kirándulásokat például tehetünk, egy kör ki a városból, ha nem is szállunk ki, az a legjobb. Megállunk valami festői helyen, elővesszük a szendvicseket, és megesszük, napfénytető előnyben. Rengeteg olyan sétahely van a városban, ahol nincsenek emberek, és könnyű két méteren kívül maradni mindenkitől, vagy akár nem is találkozni senkivel. Ezt szintén leellenőrizhetjük autóban ülve, és ha nem megfelelő a helyzet, egyszerűen álljunk tovább. Ha megfertőz valaki, és te tovább fertőzöl, azzal 3-4 héttel hosszabbodik a járvány vége, ami így akár egy évig vagy még tovább is elhúzódhat. Könnyű belátni, hogy ezzel szemben ha mostantól senki nem fertőz meg senkit, akkor meg 3-4 hét alatt vége az egésznek. Ahogy azonban most csináljuk, az az első forgatókönyvhöz van közelebb, ami elhúzódó otthonülést, ezáltal klausztrofób őrületet és olyan gazdasági visszaesést hoz, hogy abból jó darabig nem lábal ki senki. Persze, marha jó tavasszal a barátokkal dumálni a fűben ülve. És eddig a világ legsúlytalanabb dolga volt. De most a legsúlyosabb tettek egyike lett, rögtön az egymás arcába köhögés után. Értékeljük át ezt a dolgot. Úgyhogy én azt csinálom, hogy otthon tervezek. A budapesti túra helyett megtervezem a jövőbeli budapesti túráimat. Előveszem a Budapest témájú könyveimet (van jó pár, itt írtam néhányról), és elkezdem végre bújni azokat is, amiket félretettem az esős napokra. Ha érdekességre találok, felírom, hol történt, és bejelölöm a térképen, vagy a Google Mapsen ráteszek egy jelölést. Odaírom, melyik könyv hányadik oldalán van a ráutaló rész. Tegyetek így ti is, antikváriumokból simán lehet online rendelni. Így, amikor már lehet, és elmúlik a járvány, mindennél jobb túrákat tehettek, akár a barátokkal, és ti lesztek az idegenvezetők. A saját városotokban, az ezerszer bejárt helyeken, de most mégis friss szemmel: eszetekbe jut a karantén idején elolvasott érdekes sztorik halmaza. Várhatóan én is és Ági is ír majd a blogra könyvajánlókat, hogy ezt a tervező munkát megtehessük, és képzeletben úgy sétálhassunk a városban, ahogy csak szeretnénk.
Egy nap a városban Mi lesz most az Egy nap a városban bloggal?
Úgy tűnik, hogy a járványra való tekintettel az Egy nap a városban blog egy darabig nem tud olyan klasszikus posztokat szolgáltatni, amit megszoktatok tőle. Tudniillik hogyan élvezzük a várost, a városi nyüzsgést és a jó helyeket. Mert most inkább mindenki maradjon otthon, és legyünk rajta túl minél gyorsabban és fájdalommentesebben. Ez nem jelenti azt, hogy a blog teljesen bezár, de az biztos, hogy alapanyag híján ritkábban és más jellegű anyagokkal - például történelmivel vagy publicisztikával - jelentkezem. Én az új helyzetre való tekintettel másfajta tartalmakat fogok írni a következő időben, de nem a blogra, mert ezek az írások már nem férnek bele az Egy nap a városban blog Csaba és általam kialakított, 2010-es fókuszába. Az “Ádám ma otthon marad” című blogon jelentetem meg a mostani helyzetre reflektáló, meg mindenféle egyéb gondolataimat, tapasztalataimat. Mivel az egy személyes blog, ezért valamennyi érdeklődési köröm helyet kap majd rajta, elég veszélyes kilengéseket produkálva időnként. Első írásom az oldalon: Újraindítjuk a világot, és ez minden jónak a forrása lehet. Első posztként leírtam, hogyan tudjuk a legjobbat kihozni a mostani helyzetből. Majdnem az Egy nap a városban blogra töltöttem fel, de aztán átolvasva láttam, hogy ez már más. Már más iránya van benne a gondolatoknak, a város teljesen eltűnt, és előbukkant az, amiről eddig keveset írtam: hogy én hol és hogyan élek. És itt is fogok tartózkodni mostantól az idő nagy részében. Természetesen, hogy nehéz lesz a városra koncentrálnom innen. Még csak az ablakból sem azt látom. Úgyhogy akinek van kedve, kövesse a Facebook oldalon az írásaimat, vagy nézegesse a blogot rendszeresen. Ezen a Facebook oldalon minden írásom megjelenik majd, legyen az Egy nap a városban, Ádám Ma Otthon Marad vagy más helyekre írt anyagom, a készülő regényemmel kapcsolatban is várhatóak infók. Sőt, azzal kapcsolatban majd segítséget is kérek időnként. Mindig benne volt a levegőben, hogy egy fokkal személyesebb helyre is írok, így most a sors adta, hogy gyorsan megtörténjen. Szóval azért kövessétek az Egy nap a városbant, mert lesznek anyagok, és egyébként kövessétek az egyéb írásaimat is, az ÁMOM-on (Ádám Ma Otthon Maradon). Vigyázzatok magatokra, egymásra, és segítsetek egymásnak. Most jött el a segítségnyújtás és -elfogadás időszaka, nem csak a betegek körében. És dolgozzunk azon, hogy ha ennek vége, ne a régi világ álljon fel újra, méretes szedáltságban, hanem valami jobb, a maga teljességében. Ámen.
Városlátogatások A napfényes Olaszország
Partnereink


Keress bennünket a Facebookon!