2020. február 20. csütörtök, Aladár és Álmos napja
Borokról könnyedén
Révay András
2014.12.29 20:35
Soha jobb alkalom nincs arra, hogy kézbe vegyük Jens Piewe könyvét, mint éppen néhány nappal Szilveszter előtt. Ilyenkor szerezzük be a kortyolni valót a hajnalig tartó mulatsághoz.

 „A bor megvilágítja a lélek rejtett titkait” – mondta Horatius és bizonyára nincs ember, aki ne tudna valami bölcs vagy közkeletű mondást idézni a borral kapcsolatban. Ám, hogy a borban mi titkok rejlenek, azt még a borkedvelők többsége is csak találgatja. Mert titka van az biztos, különben nem volna olyan sokféle, eltérő minőségű, színű, illatú, ízű és mindezek ellenére mégis oly vonzó! A bor lényegét legtömörebben talán a hírneves francia-angol borszakértő és író, André Luis Simon, a Wine & Food Society elnöke fogalmazta meg: „A bor minden étkezést egy alkalommá, minden asztalt még elegánsabbá, minden napot kulturáltabbá tesz.”

 Ha tehát azt szeretnénk, hogy szilveszteri asztalunk még elegánsabb legyen, borvásárlás előtt lapozzunk bele Németország egyik legjobb borászati szakírója, Jens Priewe, „A borokról könnyedén” című könyvébe. Szerzője szerint ez a könyv azokhoz szól, akik most kezdenek ismerkedni a borokkal és még nemigen tudják, hogyan kezdjenek hozzá. Mindazokhoz, akik böngésznének a borok világában és kíváncsiak, hogy mi mindent lehetne ott felfedezni. Elképzelhető, hogy azok az olvasók is kedvet kapnak a borok felfedezéséhez, akik eddig közömbösek voltak iránta. Erénye a könyvnek, hogy írója tudatosan kerülte azt a szakzsargont, amivel a borkóstolókon és a katalógusokban oly gyakran találkozhatunk és amelyekből – valljuk be – olykor a felét sem értjük.

 Jó tanár módjára a magyarázatot az alapoknál kezdi. Aki úgy érzi, ezekkel tisztában van, ezt a rész akár át is ugorhatja. De azért gondoljunk csak bele: előfordult-e már, hogy álldogáltunk egy üzletben a polc előtt, csendben tanakodva önmagunkkal, melyik palackot is emeljük le? Ha pedig már kézbe vettünk egyet, biztos, hogy értünk mindent, amit rajta olvasunk? Valóban arányban áll egymással az ár és a minőség? Az ötezer forintos bor biztos, hogy kétszer olyan jó, mint ami csak 2500-ba kerül? Mitől lesz drága a bor? A szerző elég bátor – és kellően tapasztalt is – hogy kijelenthesse: „…egy-egy bor ára és minősége mindössze érintőleges kapcsolatban áll egymással.” Ezt még meg is fejeli és hozzáteszi: „Az alkohol nem feltétlenül a minőséget tükrözi.”

 Az alkohol! Hát igen, ez az örök téma – mennyit szabad? A tanácsot mindjárt a könyv elején megkapjuk, imígyen: „Az alkohol nemcsak a májat teszi próbára, hanem meglehetősen sok kalóriát is tartalmaz. Ha valaki napi rendszerességgel fogyaszt bort, okosan teszi, ha átalakítja az étrendjét és kevesebb szilárd táplálékot vesz magához, ha nem szeretne elhízni.” A szerzőnek világos az álláspontja a „hasznos” borfogyasztást illetően is: „…napi legfeljebb 30 gramm alkohol mértékletesnek, egészségügyi szempontból ártalmatlannak, sőt jótékony borfogyasztásnak minősül. Ez azt jelenti, hogy egy 11 %-os borból naponta mintegy 4 decit ihatnánk meg. Ez a mennyiség valamivel több, mint fél üveg.” A 13 %-os borból viszont már csak valamivel kevesebb, mint fél üveg lehet a napi adagunk.

 Nos ez megnyugtató, a legkardosabb menyecske sem szólhat többé ellene, ha férjeura e könyvet hívja segítségül a vita eldöntéséhez. Amiből még jóízű beszélgetés is kikerekedhet, mert a szerző végigvezeti az olvasót a bor születésének minden fázisán. Ráadásul csöppet sem unalmasan, leckeszerűen, hanem mindvégig élvezetes olvasmányt kínálva. Végül is egy városi ember szőlőfürtöt meg levelet látott már, de a növény egyéb részei, az egyes szőlőfajták fürtjeinek alakja mindezidáig rejtve maradt a többség számára. Pedig micsoda siker lehet társaságban, ha valaki egy szőlő vagy egy bor nevének hallatán pár helytálló megjegyzést is képes fűzni hozzá. Van ugyanis húsz fogalom, melyet mindenkinek ismerni kell!

 Rövid, de nagyon tartalmas betekintést kapunk abba a munkába, mely a szőlőtől a borig vezető úton folyik. Ijedtségre itt sincs ok, a szerző nem kíván üzemmérnököt képezni az olvasóból. Ám azt mindannyian tapasztaljuk, hogy napjainkra ismét tért hódított a „biogazdálkodás”, divat lett a biobor, meg úgy általában minden, ami „bio”. Ezen a ponton még vitatkozhatunk is a szerzővel, mert a biotermeléssel kapcsolatban a 66. oldalon megkockáztat egy kevéssé védhető állítást. Ezt írja: „Semmilyen törvény nem szabályozza mindazt, ami a pincében történik.” Alig hihető, hogy az általa is említett 1985-ös ausztriai borbotrány (98. old.) után ne lenne náluk is komoly szabályozás. Magyarországon és a világ sok más országában biztosan van!

 A bortermelő országokban folyó munkával nagyon is tisztában van. Ezek a részek fontos fejezetei a könyvnek. Igen alapos ismereteket nyújt a legfontosabb termelő országokról, Új-Zélandtól egészen Svájcig. Mi magyarok kissé szomorúan állapíthatjuk meg, ha tárgyilagosak vagyunk, dicséretnek kell tekintenünk a rólunk szóló címet: „Magyarország felébredt” Mert sajnos abban is igaza van …”Egri bikavér és édes kadarka – Magyarország évtizedekig ezekkel a borokkal szerencséltette a hazai és külföldi borfogyasztókat. Ez az idő már elmúlt.” Kifejezetten elismeréssel szól néhány borunkról, az olaszrizling, a szürkebarát, a tokaji aszú, Villány pedig egyenesen az ország legjobb vörösborvidéke.

Nem volna igazi borszakértő az, aki nem ír a pezsgőkről. A borok szerelmeseinek illik ismerni a világ legfontosabb borait és borvidékeit – mondja, és fel is sorolja azt a 20 bort, amit ismerni kell. Élükön természetesen a Dom Pérignon áll. A pezsgőknek természetesen külön fejezetet is szentel, melyben megismerkedhetünk a Champagne-i módszer lényegével, de olyan érdekességekkel is, mint például, hogy mi is az a vincellérpezsgő? A prosecco sem mindig az olcsó, gyengébb minőséget jelzi. Hasznos támpontokat kapunk a poharak erdejében való eligazodáshoz és egy igen jó táblázatot a fehér- és vörösborok legjobb fogyasztási hőmérsékletéhez. Ki gondolná, hogy még a bor kitöltésénél is lehet hibázni. A könyv a borbírálathoz jól használható rövid tanácsadóval zárul és egy fontos – nagyon igaz – megállapítással: „A bor ízlés dolga – de az ízlés tanulható.”

                        Jens Priewe
                         A BOROKRÓL KÖNNYEDÉN
                         Mérték Kiadó 2014
                         ISBN 978 615 511 367 3
                         Kinizsi Nyomda Kft. Debrecen
Kapcsolódó témák

Valószínűleg sokan elveszítenék a fogadást arra vonatkozóan, mikor volt az országunk először hivatalosan Népköztársaság? Mint ahogy arra is csak nagyon kevesen tudnának válaszolni: hogyan, mikor történhetett, hogy Pozsonyban, a Cseh Légió katonái, békés magyar civileket – köztük gyereket – lőttek le? A kérdésekre a választ a Hadtörténeti Intézet és Múzeum legújabb kiállításán találjuk meg.

Téved, aki a cím olvasatán valami közlekedési vagy lakásbiztonsági berendezésre gondol. Ezt a kifejezést egy ember magára alkalmazva használta – és bizony nem kicsi veszedelem az, amit feltárt. Tette ezt annak ellenére, hogy tudta: halálos veszedelembe sodorja általa önmagát. Ismereteink szerint még él, feltehetően Moszkvában. Az Egyesült Államok Észak-Karolina államából Moszkváig vezető útjáról könyvet írt, mely magyarul Rendszerhiba címen jelent meg.

Újabb csodálatos könyv látott napvilágot a Kossuth Kiadó gondozásában. Két fotóművész, Vizúr János és Kércz Tibor felvételeiből válogatva állt össze magyar és angol nyelven az „Álmodó Vizek” című kötet, melynek képeiből június 12-ig kiállítás is látható a Természettudományi Múzeumban.

Jól igazolja ezt az állítást – no meg még egy másikat is – a Hibernia Kiadó népszerű útikönyv sorozatának legújabb tagja, a „Varázslatos Csehország”. A másik állítás ugyanis így hangzik: Csehország nem csak Prága! A könyvben erre nézve is bőséges bizonyítékot, egyebek mellett például negyven térképet is találunk.

Több oka is lehet annak, ha egy könyv első kiadását követően, az ötödik évben megjelenik a második – átdolgozott kiadás. Talán a példányszám volt kevés, esetleg a tartalomba csúsztak hibák? Esetünkben az első állítás ugyan igaz, szerencsére a második nem. Az Erzsébetváros zsidó örökségét bemutató első kiadás óta viszont a városrész életében történtek olyan változások, melyek indokolttá tették, hogy új, megbízható, aktuális tájékoztatást kapjon a téma iránt érdeklődő olvasó.

Blog ajánló
Egy nap a városban Egy város legendás gasztrohelyei - az állandóság forradalma
Na, ez aztán egy igazi, tőrőlmetszett magazinos cím lett, igaz? És akkor most ilyenkor jönne egy húsz perc alatt összecsapott lista olyan helyekről, amik egyáltalán nem legendásak. Na nem. Olyat kaptok eleget máshol. Én pont azon gondolkoztam, vajon vannak-e? És ha nincsenek, mikor lesznek? És ha lesznek, kik válhatnak legendássá? Ott van például a Di Fara Pizza Brooklynban. Sosem voltam ott, de imádom, hogy létezik. Izing Róbert egy plasztikus bekezdésben foglalja össze, miért imádnivaló, részlet: Ha megbetegszik, a bolt bezár, és nincs pizza. Jellemző a hely horderejére, hogy amikor pár éve négy dollárról öt dollárra emelte egy szelet pizza árát, a Wall Street Journal egy teljes cikkben foglalkozott a lépéssel, és azzal, hogy ez milyen hatással lehet a New York-i pizzaárakra. Maga a hely elképesztően lepattant, mosdó nincs. Nem az a lényeg, hogy jó-e a pizzája, mert nyilván jó. Nem az a lényeg, hogy régóta üzemel, mert olyanból is akad pár kutyaütő. A lényeg az, hogy szeretik, töretlenül, megállás nélkül, és a pizzéria is szereti a vendégeket, szintén töretlenül. Sok legendás hely van még a világban, amik, ha megszűnnének, mintha egy darabot tépnének ki a városból. Lehet egy étteremnek akárhány Michelin-csillaga, ha nem része a városnak, ha nincs tele szeretettel, akkor holnap nyugodtan átköltözhetne a szomszédos országba, nem lenne érdemes könnyeket hullatni érte. Én úgy látom, hogy a legendás helyek az alábbi tulajdonságokból többet is fel tudnak mutatni, ideális esetben talán mindet: Kezdetektől a tulajdonosok dolgoznak a boltban A tulajdonosok minden nap megjelennek, mert kézben tartják az étel elkészítését, nem bízzák azt az alkalmazottakra, hacsak ők is nem lettek mára részei a legendának Odafigyelnek az alapanyagokra, a jó minőségre, de nem feltétlenül a csúcsra törekszenek. Általában nem túl gyorsan haladnak a korral, és nem újítják meg a konyhatechnológiát minden ötödik évben, szeretnek hagyományos módon elkészíteni valamit, ahogy elkezdték. Ezt általában el is várják tőlük. A hely régóta nyitva van, és várhatóan csak haláleset miatt zárhat csak be, ideális esetben úgy sem. Nem terjeszkednek, nem nyitnak évente új helyet, mert nem tudnák kézben tartani, és egyébként sem ez a céljuk. Jól érzik ugyanazon a területen magukat évtizedekig. Üzleti körökben az ilyen mozdulatlanságot szokás a lassú elmúlással azonosítani, de ezek a helyek rácáfolnak, és egy nagyon fontosat valósítanak meg így: a kiegyensúlyozottságot és kiszámíthatóságot. Nekünk, itt a budapesti gasztroforrongás utáni években, amikor tisztul ki a zavaros, és elkezdenek mennyiségben is felzárkózni a helyek a minőség után, bezárnak a hullámlovasok, meg sajnos bezárnak sokszor a jók is, mert nincs megbízható munkaerő, szóval nekünk még nem éppen ilyesféle igényünk van. Vagy nem tudjuk, hogy van-e. Akadnak évtizedek óta nyitva lévő, tetemes törzsvendégkört vonzó, nem is rossz éttermek, de valahogy mégis bennük van az a nehezen levakarható álflanc, kezdve a magukat túl komolyan vévő, de egyébként sokszor unalmas ételekkel egészen a pincérek kiszámított profizmusáig. Szóval elkezdtem így nézni a helyeket. A pár éveseket és a negyven éveseket is. Kiben van meg AZ? Ki fejlődhet azzá, hogy Domenico DeMarco pizzériájához hasonlóan Budapest kötelező célpontja legyen, de ne kurvuljon el? Turistacélpont, de nem turistalátványosság. Lehet egy fura hely a nyolcadik kerületben, mint a bezárt Arany Tacskó, csak jó konyhával és elhelyezkedéssel, de lehet az ötödik kerületben is, vagy a föld alatt. Lehet magyaros vagy zsidó konyha, kínai konyha, cigány konyha, mert mindegyik a város és a gasztronómia szerves részeinek számítanak, ahogy az olaszok New Yorknak. Van egy listám, és el is kezdem felkeresni ezeket a vállalkozókat egy mélyebb portréhoz. Lesz itt olyan pali, aki megtanította Budapestet gyrost készíteni, lesz föld alatti, szakadt hely, meg olyan édességek, amiket többé nem lehet kitörölni az emlékezetünkből, mégis csak egy helyen kapni őket. Írtam már róluk, csak nem így, nem ilyen szemmel. Szóval ha van tippetek, itt az alkalom, hogy bővíthessem a listámat, kommentben írjátok meg, szerintetek ki lehetne legendás matéria és miért, a fenti felsorolás mentén.
Egy nap a városban Filmek, amiket akárhányszor megnéznék
Mit is szoktunk mondani? Azok a legjobb filmek, amiket soha nem unsz meg, újra és újra megnézed. Nekem is kialakult egy olyan listám, amiket rendszeresen újra és újra elindítok, és valahogy nincs megállás: úgy falom be az elejétől a végéig, mintha sosem láttam volna. Hogy ez lenne-e az abszolút fokmérő? Hogy azt állítom-e, hogy minél többször megnézed az adott filmet, annál jobb? Nem feltétlenül. Az évek során sok filmről írtam itt a blogon is, itt tudjátok elolvasni őket, de csak nagyon kis részüket néztem meg újra és újra. Sok olyan alkotás van, ami, talán pont azért, mert annyira mélyre merülsz, és annyira nehezen hozod fel a felszínre a rejtett kincseket, nem hordozzák magukban a beszippantás képességét. Túl nehezek. Máskor viszont, egy nagyon súlyos film is vonzhat újra meg újra. Ki érti, hogy működik ez? Én biztosan nem. Viszont, gondoltam, hogy akik élvezték a filmes posztjaimat, mert mondjuk közeli a filmes ízlésük az enyémhez, örülni fognak egy ilyen felsorolásnak. A listát úgy állítottam össze, hogy az elején nagyon is érthető okokból, sokak számára imádott, sokak által sokszornézett filmekkel kezdem. Aztán, ahogy a lista aljára érünk, egyre értetlenebbül állok én is azelőtt, hogy vagyok képes ezredszer is megnézni, miért vonz annyira, mit keresek benne? Royal Tenenbaums Egyértelműen a legtöbbször visszanézett film az életemben, szerintem Wes Anderson legnagyobb műve. Itt már épp kiforrott a stílusa, de még nem tolta túl a wesandersonkodást, és nagyobb figyelmet szentelt a karaktereknek, nem nagyolta el a kidolgozásukat, és a történetvezetés is kellően összetett, miközben egy mesebeli New Yorkban érezzük magunkat, ami mégis nagyon hétköznapi. Play it again, Sam Nagyon szeretem Woody Allen korai munkáinak nagy részét, mert őszinte volt, és nem akart többnek látszani, mint ami. Ha megkérdezik, melyik a legfontosabb filmje, biztos az Annie Hallt mondanám, de valójában a Játszd újra, Sam az, amit mindig megnézek. Börleszk, harsány, néha idétlen, de Woody Allen ebben nem hibázott. Könnyed, jól fogyasztható, ellazító nevetés, Budapesten Kern András játssza újra és újra nagy sikerrel. Get Shorty Az egész estés filmről beszélek, John Travoltával, nem a most futó sorozatról. A kettő között lényeges különbség, hogy a Szóljatok a köpcösnek sztorisűrűségét, karaktereit képtelenség volt belesűríteni egy filmbe, mégis sikerült Barry Sonnenfeldnek, aki nem éppen a súlyos, mély alkotásairól híres. De ide pont nem ez kellett, hanem a komolytalanság, az önmagát is hülyére vevő humor, ezzel pedig, John Travolta és Gene Hackman segítségével sikerült megalkotni azt a kombót, ahol gond nélkül átment a sztori. Már hogy egy gengszter producer lesz. A sorozat is meghatározó volt az életemben, lehet, hogy nemsokára külön posztban mesélek erről. The Birdcage Tulajdonképpen egy színpadi komédia, film formában kiadva. Csak épp a színházi színészek között Robin Williams és Gene Hackman szerepel, mint egy meleg nightclub vezetője és egy konzervatív szenátor, akiket gyerekeik szerelme hoz össze egy nemkívánt vacsorára. Nagyon könnyed, és olyan helyzetkomikumokkal, amiken tényleg tudok röhögni, nem csak kifújom az orromon a levegőt hangosan. Mediterraneo Háborús film, vagy valami olyasmi. A Mediterraneóban olasz katonákat látunk, amint egy görög szigeten elfelejtik, hogy háború van, és boldogok. A film a címéből sejthetően a mediterrán érzést képes átadni, ugyanazt, amit te is érzel nyáron a Földközi-tenger partján sétálva, csak mindezt érintetlen formában közvetíti feléd, mesebeli hangulattal. Aki sosem tette ki a lábát az országból, az is érzi, milyen ott, ha ezt megnézi. Eddig volt a lista azon fele, ahol értem, miért nézem újra ezeket a filmeket. Most jön az, ahol nem. Mar adentro Javier Bardem legjobb alakítása. A Belső tengerben a főszereplő egy baleset miatt lebénult, és ágyban kell feküdnie, magatehetetlenül. Családja segíti, tulajdonképpen ebben az állapotban nem is kívánhatna jobb életet, de ez is kevés: öngyilkos akar lenni. Igaz történet alapján készült, felkavaró, miközben mégis, valahogy ott van benne az a pici boldogsággal kevert nyomorúság, ami tulajdonképpen az élet. Talán azért nézi meg az ember, mert még egy ilyen szerencsétlen sorsban is meglátja azt a szépséget, amit kizárólag külső szemlélőként láthat meg bárki, de ami mégis a saját életére lesz pozitív hatással. Javier Bardem hangja, ahogy spanyolul érvel, a fülemben cseng most is. Locke Mégis hogy lehet, az, hogy egy filmet, ami egy autóban játszódik AZ ELEJÉTŐL A VÉGÉIG, újra és újra megnézek? Mert a Locke arról szól, hogy egy építésvezető beszáll a kocsiba, és elkezd telefonálni. Élete legfontosabb telefonjai ezek, a munkájában és a családjával is eljutott egy olyan pontra, ahol minden elbillenhet, és ő próbálja tartani mindkettőt, próbál erős maradni, és egyszerre irányítani az építkezést, és összetartani a magánéletét. A film megmutatja, hogy mit is jelent erősnek lenni, és mire elég ez olyankor, ha két rossz közül a nemszokványos rosszt választjuk. Egyetlen felesleges pillanat sincs a filmben, minden másodpercnek megvan a helye. Ha megnézed, soha többé nem nézel úgy Tom Hardyra, mint azelőtt. Bámulatos egyszemélyes színházat tett le az asztalra, és olyan kevés díszlettel, hogy színházban is elő lehet adni, egy állólámpával és egy autósüléssel. Hardy érzelmeit végig egyértelműen és tisztán lehet követni, pillanatok alatt együtt dobog vele a szíved. Joker Na jó, ez még nem olyan régi film, hogy sok megnézésről beszélhessek, de ez is olyan matéria. A Joker annyira plasztikusan visz minket végig egy elme teljes megőrülésén, erőszakossá válásán, hogy erre az utazásra újra és újra felfizetek. Itt is a színész nagysága viszi magával az egészet, és itt is nagy meglepetés volt számomra, hogy Joaquin Phoenix ennyire tud. Egyszerre jutalomjáték és egy erős atmoszférát létrehozó film. Thin red line Háborús film, véleményem szerint minden idők legjobbja. Költemény. Kicsit megnehezíti az újra és újra megnézést, hogy majdnem három órás, de ez nem tántorít el. Ahogy a háború véres-saras valóságát keveri a szférák zenéjével és meditatív gondolatokkal, azzal olyan szépséget ér el, ami megmutatja, milyen is az emberiség valójában. Egyszerre magas- és alacsonyrendű lény, és ez a kettősség adja minden művészet szépségét. De hogy ezen mit lehet ennyire élvezni, hogy az ember vágyik rá évente, nem tudom. Synecdoche, New York Ez a film kicsinál. Tényleg, megnézed, és annyira nagyon nyomorultnak érzed magad, hogy semminek nincs értelme utána. Olyan felkelni utána a székből, mintha meghaltál volna, vagy nagyon meg akarnál, és most csak képzeled, hogy felállsz. Charlie Kaufman legfontosabb műve, amit pár száz forintért osztogattak még DVD-n amíg el nem fogyott, hogy aztán megkönnyebbülten felejthessék el a kiadók. Óriási bukás volt, mégis egy nagyon fontos filmes alkotás. Egyszerűen azért, mert aki ismeri Charlie Kaufmant, tudja, hogy a filmjének hatása pontosan kiszámított volt. Nem azért leszel nyomorult, mert a film rossz, vagy mert rád zúdít valami olyat, ami miatt szomorú leszel. Nem, Charlie Kaufman képes volt a legborzasztóbb szánalmat, a legértelmetlenebb vergődést úgy ábrázolni, hogy aki átérzi csak egy percre a főszereplő Caden Cotard sorsát, az elborzadva utálja meg egy pillanatra az egész emberi létet. Hogy miért vágyom újra megnézni, és belesüllyedni ebbe a mocsárba? Nem tudom. Talán mert bámulatosnak tartom, hogy egy ember képes olyan mozgókép és hang összeállítására, ami ennyi idő alatt ilyen mélyen átír bennem valamit.
Városlátogatások Egy nap Splitben – One day in Split
Egy nap Splitben – One day in SplitHorvátország második legnagyobb városa, Közép-Dalmácia igazgatási és gazdasági központja. Az ókori város számos gyönyörű látnivalót kínál az érdeklődők számára.Egy kis történelem:Történészek szerint a település neve a görög aszpalathosz (tüskebokor) szóból származik és némi római hatásra lett az olasz Spalato, végül ez módosult Split-re. A római uralmat megelőzően görögök lakták a helyet, de igazi várossá Diocletianus római császár idején vált. Az uralkodó hatalmas palotát építtetett a tengeröbölhöz, melyet a négy égtáj felől a Tengeri, az Arany, az Ezüst és a Bronz kapun keresztül lehet megközelíteni. Lemondása után a császár ide vonult vissza, itt töltötte „nyugdíjas” éveit. Az impozáns épületerőt sugárzott és biztonságot jelentett, ezért egyre többen telepedtek meg itt.A palota körül alakult ki a későbbi város, melynek fordulatokban gazdag történelme során többször is kapcsolódott a magyar történelemhez. 1105-ben a város behódolt Könyves Kálmán magyar király előtt, aki katonai beavatkozás nélkül szerezte meg az uralmat. A magyar uralkodó esküt tett Split szabadságjogainak a megtartásáról, a város polgárai pedig hűséget fogadtak a magyar királynak.Később Velence foglalta el a várost, majd II. Béla hadjáratát követően közel harminc évig újra magyar fennhatóság alá került Split. A tatárjárás idején ide menekült IV. Béla, itt vannak eltemetve leányai, Katalin és Margit.Látnivalók:Split óvárosa lényegében az egykori Diocletianus-palota falai között található. Az egész történelmi negyed felkerült a Világörökség listájára.A történelmi falak között is eluralkodott a mediterrán hangulat, a belváros szűk, labirintusszerű utcáin és sikátoraiban pezsgő élet zajlik. A kétezer éves műemlékek között számos kiülős étterem, kávézó és pizzéria működik, ahol ki lehet próbálni a helyi ételkülönlegességeket és a hűsítő söröket. A pénztárcánkra nem árt vigyázni, itt nem is annyira zsebtolvajoktól kell tartani, a helyi árak olyanok, hogy az gondolja az ember, hogy a császári palota felújítására gyűjtenek.Apropó, mit gondolsz, hogy Horvátországban miért isznak a turisták szinte kizárólag bort vagy sört? bor – vino - sör – pivo - üdítő - osvježavajuće piće.A kikötő is pazar látvány nyújt, érdemes itt is egy kellemes sétát tenni.Nézzünk meg egy videót: https://www.youtube.com/watch?v=apUvj5aoipY                                                                                              Készítette: vinpet
Városlátogatások Kefalonia
Kefalonia, az érintetlen természet csodájaKefalonia a Jón tenger legnagyobb szigete, melyet már Homérosz is megemlített az Iliászban. A zöldellő hegyekkel és dombokkal tarkított sziget az elmúlt évszázadokban volt török, velencei, angol, francia uralom alatt, majd 1864-ben csatlakozott Görögországhoz.Szinte minden turisztikai tájékoztató hangsúlyozza, hogy itt forgatták Louis de Bernières angol író regényéből készült, „Corelli kapitány mandolinja” című filmet Nicolas Cage és Penelope Cruz főszereplésével. A forgatási helyszínek Sami város kikötője valamint Komitata falu voltak. A fővárosban látható egy katona szobor, melyet előszeretettel fényképeznek a látogatók, de az nem a híres kapitányt ábrázolja.Kefalonia a csend a béke szigete, még nem árasztották el a turisták, ezért kiválóan alkalmas pihenésre, kikapcsolódásra. A sziget természeti látványosságai a Kathavothres víznyelő a káprázatos Melissani tavasbarlang és a Drogarati cseppkőbarlang is részei a sziget természeti kincseinek.Argostoli:Argostoli, a főváros trópusi hangulatú pálmafákkal övezett főutcáján egymást érik az éttermek, kávézók és ajándékboltok. Itt található a sziget legnagyobb kikötője, mely óceánjáró hajókat is képes fogadni.A kikötő fekete és fehér gyöngykavicsokkal kirakott parti sétánya minden napszakban gyönyörű. A halászok itt kínálják frissen fogott zsákmányukat eladásra.Sétáljunk vagy kis-vonatozzunk a fővárosban:Nézzünk meg egy videót a városról és hallgassuk meg a kikötőből elhajózó óriáshajó búcsúdalát.https://www.youtube.com/watch?v=AoS3lDAToYIhttps://www.youtube.com/watch?v=VQ_jiVA4HR8                                                                                                              By vinpet
Partnereink


Keress bennünket a Facebookon!