2020. február 18. kedd, Bernadett napja
Borúton Frascatiban
Révay András
2017.01.08 20:37
Róma kimeríthetetlen, Róma megismerhetetlen, Róma megunhatatlan. Ezeket az állításokat turisták milliói erősíthetik meg, akik időről-időre, már sokadszor térnek vissza az Örök Városba és mindig találnak ott újat, felfedezni valót. Ámde mégis! Olaszország – sok egyéb mellett – a borairól is híres, és aki ott jár, szeretne egy kicsit közelebbről is megismerkedni velük. Ez a vágy sem teljesíthetetlen. Róma közelében is nyílik rá alkalom.

 Vonattal mindössze huszonöt percnyi távolságra fekszik Rómától egy kedves kisváros: Frascati. Az ókori nevén Castelli Romani-nak nevezett területen már i.e. 1000-ben is szőlőt, bort termeltek. Róma síkságáról Néró, Lucullus, Ciceró költöztek fel ide. Valóban fel, mert ez magasabban fekvő vidék. Sok középkori ház épült később a jóval öregebbek alapjaira. A földmunkák során most is állandóan kerülnek elő maradványok. A vulkáni talajon szőlő és olíva ültetvények váltják egymást, a 300 éves olajfák ma sem számítanak ritkaságnak. Komoly nagybirtokok közepén impozáns kastélyok állnak, némelyik, mint például a város egyik nevezetessége, a Villa Aldobrandini, a turisták számára is látogatható. Szerencsére ez még épen is maradt. A városnak több, mit fele ugyanis 1943-ban elpusztult a heves bombatámadások miatt. Albert Kesselring tábornagy Frascatiban rendezte be a mediterrán zónában folyó német tevékenységet irányító főhadiszállást. Ő maga is a Villa Aldobrandini-ben lakott. A szövetséges légierő ezt próbálta meg eltalálni, de nem sikerült nekik.

 A várost azóta helyreállították, Frascati mostanság a borairól híres. Egy kóstolóval és ebéddel egybekötött borútra akár Budapestről is be lehet jelentkezni, az ára is elviselhető, ötven euró körül mozog. Tizenöt személyes csoportokat szerveznek, tagjait Frascati vasútállomásán annál a vonatnál várja a vezető, amelyik 9:49-kor indul Rómából a Termini pályaudvarról. A roppant kedves – és angolul tökéletesen beszélő - fiatal hölgy, Dominique irányításával előbb rövid városnézés kezdődik. A Szt. Péter Bazilika a bombázások során találatot kapott és beomlott – helyreállították, de belül látszanak a sérülés okozta hiányok. Kicsit tovább, a téren ma már tökéletes békesség honol. A padokon a helybéli idősebb korosztály tagjai ülnek, beszélgetnek, a tér egyik sarkában pedig egy fontos épület, a porchettát áruló pavilon áll. A csoport vezetője ott elegendő mennyiséget be is vásárol belőle.

 A porchetta! Ez a különleges, Itáliára annyira jellemző étel valóban kihagyhatatlan, és aki nem kifejezetten gyomorbeteg, jól teszi, ha minél hamarább meg is kóstolja. Valószínűleg egykettőre beleszeret. Eredete bizonytalan, az elsőségért többek között a Róma közeli Ariccia és az umbriai Norcia vetélkedik. Területenként eltérően, rozmaringgal vagy édesköménnyel, fekete borssal, fokhagymával fűszerezik. Az idők során Bologna is átvette a porchetta készítésének a szokását, de igazi hazájának Umbria tartja magát. Egy biztos, a „porchetta” név onnan ered, hogy hagyományosan csak nősténysertések hasított testét dolgozzák fel, ezek húsa ugyanis köztudottan soványabb és ízletesebb. Egyik legfőbb ismertetőjele a fűszerezett, feltekert hús megfelelő sütéssel elért ropogós bőre, ami több napig is ilyen marad.

 A térről a csoport egy mellékutca felé veszi az útját és kiköt az olasz életet oly jellemző egyik Osteriában. A szó eredetileg kocsmát jelentene, de ma már távol áll ettől. Az osteriák a helyi társasági élet színterei. Az Osteria del’ Olmo bejárata előtt az utcán halomba rakott, összecsukott székeket nem hanyagságból felejtették ott. Délután, estefelé felteszik a deszkát a bakokra – máris asztal lesz belőlük, a környező házakban lakók körülülik, kirakják a magukkal hozott ételt, csak a bort veszik helyben. Isznak–esznek, beszélgetnek, megvitatják a világ folyását. A hagyományok hosszú múltra tekintenek vissza, az első taverna errefelé az 1400-as években nyílt. Mivel a csoport érkezésekor még délelőtt van, tagjait a tulajdonos a benti asztaloknál fogadja, eléjük kerül az imént vásárolt porchetta és kezdetét veszi az első borkóstoló. A pincehideg Frascette és a Malvasi igazán jól illik a kellemesen fűszerezett húshoz.

A csekély pihenő után a csoportot a hangulatos mellékutca végén kisebb autóbusz várja – és viszi a város fölött, a hegyoldalban, Frascati egyik legöregebb, a XVI. sz. óta itt működő családi borászatához, melyet ma már a hetedik generáció vezet. A Ceccarelli család házát eredetileg 1580-ban építették, persze azóta némely részeit már korszerűsítették, alkalmassá tették vendégek fogadására. A vulkáni tufába tizenöt méter mélyen vágott pincében a hőmérséklet télen-nyáron állandó, 16 C fok körül van. Ez minden bor számára ideális, itt sorakoznak az olajtárolásra való hatalmas, több száz éves korsók is. A birtokon, mint a környéken máshol, a szőlősorok mellett 2-300 éves olajfákból álló ültetvény húzódik. A bogyókat viszont nem itt, hanem Tivoliban préselik, ott van a legnagyobb olajprés. Rövid pince- és birtokjárás után a vendégeket a fogadószobában terített asztal várja, rajta tányérokon helyben sütött pizza és kenyérfélék darabkái, kis üvegekben a birtok saját olíva olaja.

 Csak néhány perc – és már töltik is a poharakba az első bort. Minőségét a neve is jelzi. A Frascati Superiore eredetvédett, száraz fehérbor, enyhén szénaillatú. A vulkanikus talaj hatása a bor ásványosságában jól érvényesül. Íze hosszan lecsengő, kissé citrusos mellékízek teszik még kellemesebbé. Lazio régió egyik legjellemzőbb kékszőlő fajtája a Cesanese. Nagyon régi fajta, már a rómaiak is ismerték. Belőle készült a bemutató második bora, a Vagnolo. Nevét a birtoknak arról a völgyéről kapta, ahol terem. Sötét, mélytüzű vörösbor, enyhe borsos ízekkel, finom, fűszeres illatokkal. Igen jól harmonizált a kóstoláshoz kitett paradicsomos pizza ízeivel. A maga jellegzetes, hasas – számozott - palackjában került az asztalra a harmadik, egy késői szüretelésű édes fehérbor, a Cannellino du Frascati Cuvée, három Malvasia fajta házasítása. A Malvasia a Földközi-tenger vidékéről származik, de ma már az egész világon elterjedt, számos változata van. A Cannellino-t a Malvasia di Caudia, a Malvasia Puntinata és a Malvasia Bellone alkotja. Igen kitűnő desszertbor. Az ízek, illatok harmóniák élvezésére, elemzésére elegendő időt hagyva, a visszakóstolásnak szerepe is volt. Mindenki kiválaszthatta, melyik bort kéri az ebédjéhez.

A kisbusz visszavitte a társaságot a városka egyik étterméhez. Az olasz életmód fontos eleme az étkezés. A kisebb városokban egyáltalán nincs, Rómában is csak egy-két helyen van valami amerikai rendszerű gyorséterem. A vendéglátás helyszíne most is igazi olasz étterem volt. Az előtérből ide három lépcső vezet le, de az utolsóról üvegpadlóra lép a vendég. Emeletnyi mélységben egy másik épület maradványai látszanak, annak bizonyítékául, hogy ez a ház is egy római kori másikra épült. Ahogy a borokra, úgy a feltálalt ebédre sem lehetett panasz. A hideg vegyes ízelítő különféle szalámikból, sonkákból, sajtokból állt. Az előétel gombás-tejszínes gnocchi, a főétel pedig paradicsomos spagetti, parmezán, pecorino, bresaola együttese volt. Desszertnek különféle édes, mandulás, csokoládés, erdei gyümölcsös süteményt kínáltak. Mindehhez mindenki a magaválasztotta bort kortyolgathatta. A kávé elfogyasztás után a túra véget ért, a vendégek tetszésük szerint sétálhattak még a városban és a sűrűn közlekedő vonatok egyikével térhettek haza.

www.oldfrascati.com

Kapcsolódó témák
Blog ajánló
Egy nap a városban Egy város legendás gasztrohelyei - az állandóság forradalma
Na, ez aztán egy igazi, tőrőlmetszett magazinos cím lett, igaz? És akkor most ilyenkor jönne egy húsz perc alatt összecsapott lista olyan helyekről, amik egyáltalán nem legendásak. Na nem. Olyat kaptok eleget máshol. Én pont azon gondolkoztam, vajon vannak-e? És ha nincsenek, mikor lesznek? És ha lesznek, kik válhatnak legendássá? Ott van például a Di Fara Pizza Brooklynban. Sosem voltam ott, de imádom, hogy létezik. Izing Róbert egy plasztikus bekezdésben foglalja össze, miért imádnivaló, részlet: Ha megbetegszik, a bolt bezár, és nincs pizza. Jellemző a hely horderejére, hogy amikor pár éve négy dollárról öt dollárra emelte egy szelet pizza árát, a Wall Street Journal egy teljes cikkben foglalkozott a lépéssel, és azzal, hogy ez milyen hatással lehet a New York-i pizzaárakra. Maga a hely elképesztően lepattant, mosdó nincs. Nem az a lényeg, hogy jó-e a pizzája, mert nyilván jó. Nem az a lényeg, hogy régóta üzemel, mert olyanból is akad pár kutyaütő. A lényeg az, hogy szeretik, töretlenül, megállás nélkül, és a pizzéria is szereti a vendégeket, szintén töretlenül. Sok legendás hely van még a világban, amik, ha megszűnnének, mintha egy darabot tépnének ki a városból. Lehet egy étteremnek akárhány Michelin-csillaga, ha nem része a városnak, ha nincs tele szeretettel, akkor holnap nyugodtan átköltözhetne a szomszédos országba, nem lenne érdemes könnyeket hullatni érte. Én úgy látom, hogy a legendás helyek az alábbi tulajdonságokból többet is fel tudnak mutatni, ideális esetben talán mindet: Kezdetektől a tulajdonosok dolgoznak a boltban A tulajdonosok minden nap megjelennek, mert kézben tartják az étel elkészítését, nem bízzák azt az alkalmazottakra, hacsak ők is nem lettek mára részei a legendának Odafigyelnek az alapanyagokra, a jó minőségre, de nem feltétlenül a csúcsra törekszenek. Általában nem túl gyorsan haladnak a korral, és nem újítják meg a konyhatechnológiát minden ötödik évben, szeretnek hagyományos módon elkészíteni valamit, ahogy elkezdték. Ezt általában el is várják tőlük. A hely régóta nyitva van, és várhatóan csak haláleset miatt zárhat csak be, ideális esetben úgy sem. Nem terjeszkednek, nem nyitnak évente új helyet, mert nem tudnák kézben tartani, és egyébként sem ez a céljuk. Jól érzik ugyanazon a területen magukat évtizedekig. Üzleti körökben az ilyen mozdulatlanságot szokás a lassú elmúlással azonosítani, de ezek a helyek rácáfolnak, és egy nagyon fontosat valósítanak meg így: a kiegyensúlyozottságot és kiszámíthatóságot. Nekünk, itt a budapesti gasztroforrongás utáni években, amikor tisztul ki a zavaros, és elkezdenek mennyiségben is felzárkózni a helyek a minőség után, bezárnak a hullámlovasok, meg sajnos bezárnak sokszor a jók is, mert nincs megbízható munkaerő, szóval nekünk még nem éppen ilyesféle igényünk van. Vagy nem tudjuk, hogy van-e. Akadnak évtizedek óta nyitva lévő, tetemes törzsvendégkört vonzó, nem is rossz éttermek, de valahogy mégis bennük van az a nehezen levakarható álflanc, kezdve a magukat túl komolyan vévő, de egyébként sokszor unalmas ételekkel egészen a pincérek kiszámított profizmusáig. Szóval elkezdtem így nézni a helyeket. A pár éveseket és a negyven éveseket is. Kiben van meg AZ? Ki fejlődhet azzá, hogy Domenico DeMarco pizzériájához hasonlóan Budapest kötelező célpontja legyen, de ne kurvuljon el? Turistacélpont, de nem turistalátványosság. Lehet egy fura hely a nyolcadik kerületben, mint a bezárt Arany Tacskó, csak jó konyhával és elhelyezkedéssel, de lehet az ötödik kerületben is, vagy a föld alatt. Lehet magyaros vagy zsidó konyha, kínai konyha, cigány konyha, mert mindegyik a város és a gasztronómia szerves részeinek számítanak, ahogy az olaszok New Yorknak. Van egy listám, és el is kezdem felkeresni ezeket a vállalkozókat egy mélyebb portréhoz. Lesz itt olyan pali, aki megtanította Budapestet gyrost készíteni, lesz föld alatti, szakadt hely, meg olyan édességek, amiket többé nem lehet kitörölni az emlékezetünkből, mégis csak egy helyen kapni őket. Írtam már róluk, csak nem így, nem ilyen szemmel. Szóval ha van tippetek, itt az alkalom, hogy bővíthessem a listámat, kommentben írjátok meg, szerintetek ki lehetne legendás matéria és miért, a fenti felsorolás mentén.
Egy nap a városban Filmek, amiket akárhányszor megnéznék
Mit is szoktunk mondani? Azok a legjobb filmek, amiket soha nem unsz meg, újra és újra megnézed. Nekem is kialakult egy olyan listám, amiket rendszeresen újra és újra elindítok, és valahogy nincs megállás: úgy falom be az elejétől a végéig, mintha sosem láttam volna. Hogy ez lenne-e az abszolút fokmérő? Hogy azt állítom-e, hogy minél többször megnézed az adott filmet, annál jobb? Nem feltétlenül. Az évek során sok filmről írtam itt a blogon is, itt tudjátok elolvasni őket, de csak nagyon kis részüket néztem meg újra és újra. Sok olyan alkotás van, ami, talán pont azért, mert annyira mélyre merülsz, és annyira nehezen hozod fel a felszínre a rejtett kincseket, nem hordozzák magukban a beszippantás képességét. Túl nehezek. Máskor viszont, egy nagyon súlyos film is vonzhat újra meg újra. Ki érti, hogy működik ez? Én biztosan nem. Viszont, gondoltam, hogy akik élvezték a filmes posztjaimat, mert mondjuk közeli a filmes ízlésük az enyémhez, örülni fognak egy ilyen felsorolásnak. A listát úgy állítottam össze, hogy az elején nagyon is érthető okokból, sokak számára imádott, sokak által sokszornézett filmekkel kezdem. Aztán, ahogy a lista aljára érünk, egyre értetlenebbül állok én is azelőtt, hogy vagyok képes ezredszer is megnézni, miért vonz annyira, mit keresek benne? Royal Tenenbaums Egyértelműen a legtöbbször visszanézett film az életemben, szerintem Wes Anderson legnagyobb műve. Itt már épp kiforrott a stílusa, de még nem tolta túl a wesandersonkodást, és nagyobb figyelmet szentelt a karaktereknek, nem nagyolta el a kidolgozásukat, és a történetvezetés is kellően összetett, miközben egy mesebeli New Yorkban érezzük magunkat, ami mégis nagyon hétköznapi. Play it again, Sam Nagyon szeretem Woody Allen korai munkáinak nagy részét, mert őszinte volt, és nem akart többnek látszani, mint ami. Ha megkérdezik, melyik a legfontosabb filmje, biztos az Annie Hallt mondanám, de valójában a Játszd újra, Sam az, amit mindig megnézek. Börleszk, harsány, néha idétlen, de Woody Allen ebben nem hibázott. Könnyed, jól fogyasztható, ellazító nevetés, Budapesten Kern András játssza újra és újra nagy sikerrel. Get Shorty Az egész estés filmről beszélek, John Travoltával, nem a most futó sorozatról. A kettő között lényeges különbség, hogy a Szóljatok a köpcösnek sztorisűrűségét, karaktereit képtelenség volt belesűríteni egy filmbe, mégis sikerült Barry Sonnenfeldnek, aki nem éppen a súlyos, mély alkotásairól híres. De ide pont nem ez kellett, hanem a komolytalanság, az önmagát is hülyére vevő humor, ezzel pedig, John Travolta és Gene Hackman segítségével sikerült megalkotni azt a kombót, ahol gond nélkül átment a sztori. Már hogy egy gengszter producer lesz. A sorozat is meghatározó volt az életemben, lehet, hogy nemsokára külön posztban mesélek erről. The Birdcage Tulajdonképpen egy színpadi komédia, film formában kiadva. Csak épp a színházi színészek között Robin Williams és Gene Hackman szerepel, mint egy meleg nightclub vezetője és egy konzervatív szenátor, akiket gyerekeik szerelme hoz össze egy nemkívánt vacsorára. Nagyon könnyed, és olyan helyzetkomikumokkal, amiken tényleg tudok röhögni, nem csak kifújom az orromon a levegőt hangosan. Mediterraneo Háborús film, vagy valami olyasmi. A Mediterraneóban olasz katonákat látunk, amint egy görög szigeten elfelejtik, hogy háború van, és boldogok. A film a címéből sejthetően a mediterrán érzést képes átadni, ugyanazt, amit te is érzel nyáron a Földközi-tenger partján sétálva, csak mindezt érintetlen formában közvetíti feléd, mesebeli hangulattal. Aki sosem tette ki a lábát az országból, az is érzi, milyen ott, ha ezt megnézi. Eddig volt a lista azon fele, ahol értem, miért nézem újra ezeket a filmeket. Most jön az, ahol nem. Mar adentro Javier Bardem legjobb alakítása. A Belső tengerben a főszereplő egy baleset miatt lebénult, és ágyban kell feküdnie, magatehetetlenül. Családja segíti, tulajdonképpen ebben az állapotban nem is kívánhatna jobb életet, de ez is kevés: öngyilkos akar lenni. Igaz történet alapján készült, felkavaró, miközben mégis, valahogy ott van benne az a pici boldogsággal kevert nyomorúság, ami tulajdonképpen az élet. Talán azért nézi meg az ember, mert még egy ilyen szerencsétlen sorsban is meglátja azt a szépséget, amit kizárólag külső szemlélőként láthat meg bárki, de ami mégis a saját életére lesz pozitív hatással. Javier Bardem hangja, ahogy spanyolul érvel, a fülemben cseng most is. Locke Mégis hogy lehet, az, hogy egy filmet, ami egy autóban játszódik AZ ELEJÉTŐL A VÉGÉIG, újra és újra megnézek? Mert a Locke arról szól, hogy egy építésvezető beszáll a kocsiba, és elkezd telefonálni. Élete legfontosabb telefonjai ezek, a munkájában és a családjával is eljutott egy olyan pontra, ahol minden elbillenhet, és ő próbálja tartani mindkettőt, próbál erős maradni, és egyszerre irányítani az építkezést, és összetartani a magánéletét. A film megmutatja, hogy mit is jelent erősnek lenni, és mire elég ez olyankor, ha két rossz közül a nemszokványos rosszt választjuk. Egyetlen felesleges pillanat sincs a filmben, minden másodpercnek megvan a helye. Ha megnézed, soha többé nem nézel úgy Tom Hardyra, mint azelőtt. Bámulatos egyszemélyes színházat tett le az asztalra, és olyan kevés díszlettel, hogy színházban is elő lehet adni, egy állólámpával és egy autósüléssel. Hardy érzelmeit végig egyértelműen és tisztán lehet követni, pillanatok alatt együtt dobog vele a szíved. Joker Na jó, ez még nem olyan régi film, hogy sok megnézésről beszélhessek, de ez is olyan matéria. A Joker annyira plasztikusan visz minket végig egy elme teljes megőrülésén, erőszakossá válásán, hogy erre az utazásra újra és újra felfizetek. Itt is a színész nagysága viszi magával az egészet, és itt is nagy meglepetés volt számomra, hogy Joaquin Phoenix ennyire tud. Egyszerre jutalomjáték és egy erős atmoszférát létrehozó film. Thin red line Háborús film, véleményem szerint minden idők legjobbja. Költemény. Kicsit megnehezíti az újra és újra megnézést, hogy majdnem három órás, de ez nem tántorít el. Ahogy a háború véres-saras valóságát keveri a szférák zenéjével és meditatív gondolatokkal, azzal olyan szépséget ér el, ami megmutatja, milyen is az emberiség valójában. Egyszerre magas- és alacsonyrendű lény, és ez a kettősség adja minden művészet szépségét. De hogy ezen mit lehet ennyire élvezni, hogy az ember vágyik rá évente, nem tudom. Synecdoche, New York Ez a film kicsinál. Tényleg, megnézed, és annyira nagyon nyomorultnak érzed magad, hogy semminek nincs értelme utána. Olyan felkelni utána a székből, mintha meghaltál volna, vagy nagyon meg akarnál, és most csak képzeled, hogy felállsz. Charlie Kaufman legfontosabb műve, amit pár száz forintért osztogattak még DVD-n amíg el nem fogyott, hogy aztán megkönnyebbülten felejthessék el a kiadók. Óriási bukás volt, mégis egy nagyon fontos filmes alkotás. Egyszerűen azért, mert aki ismeri Charlie Kaufmant, tudja, hogy a filmjének hatása pontosan kiszámított volt. Nem azért leszel nyomorult, mert a film rossz, vagy mert rád zúdít valami olyat, ami miatt szomorú leszel. Nem, Charlie Kaufman képes volt a legborzasztóbb szánalmat, a legértelmetlenebb vergődést úgy ábrázolni, hogy aki átérzi csak egy percre a főszereplő Caden Cotard sorsát, az elborzadva utálja meg egy pillanatra az egész emberi létet. Hogy miért vágyom újra megnézni, és belesüllyedni ebbe a mocsárba? Nem tudom. Talán mert bámulatosnak tartom, hogy egy ember képes olyan mozgókép és hang összeállítására, ami ennyi idő alatt ilyen mélyen átír bennem valamit.
Városlátogatások Egy nap Splitben – One day in Split
Egy nap Splitben – One day in SplitHorvátország második legnagyobb városa, Közép-Dalmácia igazgatási és gazdasági központja. Az ókori város számos gyönyörű látnivalót kínál az érdeklődők számára.Egy kis történelem:Történészek szerint a település neve a görög aszpalathosz (tüskebokor) szóból származik és némi római hatásra lett az olasz Spalato, végül ez módosult Split-re. A római uralmat megelőzően görögök lakták a helyet, de igazi várossá Diocletianus római császár idején vált. Az uralkodó hatalmas palotát építtetett a tengeröbölhöz, melyet a négy égtáj felől a Tengeri, az Arany, az Ezüst és a Bronz kapun keresztül lehet megközelíteni. Lemondása után a császár ide vonult vissza, itt töltötte „nyugdíjas” éveit. Az impozáns épületerőt sugárzott és biztonságot jelentett, ezért egyre többen telepedtek meg itt.A palota körül alakult ki a későbbi város, melynek fordulatokban gazdag történelme során többször is kapcsolódott a magyar történelemhez. 1105-ben a város behódolt Könyves Kálmán magyar király előtt, aki katonai beavatkozás nélkül szerezte meg az uralmat. A magyar uralkodó esküt tett Split szabadságjogainak a megtartásáról, a város polgárai pedig hűséget fogadtak a magyar királynak.Később Velence foglalta el a várost, majd II. Béla hadjáratát követően közel harminc évig újra magyar fennhatóság alá került Split. A tatárjárás idején ide menekült IV. Béla, itt vannak eltemetve leányai, Katalin és Margit.Látnivalók:Split óvárosa lényegében az egykori Diocletianus-palota falai között található. Az egész történelmi negyed felkerült a Világörökség listájára.A történelmi falak között is eluralkodott a mediterrán hangulat, a belváros szűk, labirintusszerű utcáin és sikátoraiban pezsgő élet zajlik. A kétezer éves műemlékek között számos kiülős étterem, kávézó és pizzéria működik, ahol ki lehet próbálni a helyi ételkülönlegességeket és a hűsítő söröket. A pénztárcánkra nem árt vigyázni, itt nem is annyira zsebtolvajoktól kell tartani, a helyi árak olyanok, hogy az gondolja az ember, hogy a császári palota felújítására gyűjtenek.Apropó, mit gondolsz, hogy Horvátországban miért isznak a turisták szinte kizárólag bort vagy sört? bor – vino - sör – pivo - üdítő - osvježavajuće piće.A kikötő is pazar látvány nyújt, érdemes itt is egy kellemes sétát tenni.Nézzünk meg egy videót: https://www.youtube.com/watch?v=apUvj5aoipY                                                                                              Készítette: vinpet
Városlátogatások Kefalonia
Kefalonia, az érintetlen természet csodájaKefalonia a Jón tenger legnagyobb szigete, melyet már Homérosz is megemlített az Iliászban. A zöldellő hegyekkel és dombokkal tarkított sziget az elmúlt évszázadokban volt török, velencei, angol, francia uralom alatt, majd 1864-ben csatlakozott Görögországhoz.Szinte minden turisztikai tájékoztató hangsúlyozza, hogy itt forgatták Louis de Bernières angol író regényéből készült, „Corelli kapitány mandolinja” című filmet Nicolas Cage és Penelope Cruz főszereplésével. A forgatási helyszínek Sami város kikötője valamint Komitata falu voltak. A fővárosban látható egy katona szobor, melyet előszeretettel fényképeznek a látogatók, de az nem a híres kapitányt ábrázolja.Kefalonia a csend a béke szigete, még nem árasztották el a turisták, ezért kiválóan alkalmas pihenésre, kikapcsolódásra. A sziget természeti látványosságai a Kathavothres víznyelő a káprázatos Melissani tavasbarlang és a Drogarati cseppkőbarlang is részei a sziget természeti kincseinek.Argostoli:Argostoli, a főváros trópusi hangulatú pálmafákkal övezett főutcáján egymást érik az éttermek, kávézók és ajándékboltok. Itt található a sziget legnagyobb kikötője, mely óceánjáró hajókat is képes fogadni.A kikötő fekete és fehér gyöngykavicsokkal kirakott parti sétánya minden napszakban gyönyörű. A halászok itt kínálják frissen fogott zsákmányukat eladásra.Sétáljunk vagy kis-vonatozzunk a fővárosban:Nézzünk meg egy videót a városról és hallgassuk meg a kikötőből elhajózó óriáshajó búcsúdalát.https://www.youtube.com/watch?v=AoS3lDAToYIhttps://www.youtube.com/watch?v=VQ_jiVA4HR8                                                                                                              By vinpet
Partnereink


Keress bennünket a Facebookon!