2020. március 31. kedd, Árpád és Benő napja
Borúton Frascatiban
Révay András
2017.01.08 20:37
Róma kimeríthetetlen, Róma megismerhetetlen, Róma megunhatatlan. Ezeket az állításokat turisták milliói erősíthetik meg, akik időről-időre, már sokadszor térnek vissza az Örök Városba és mindig találnak ott újat, felfedezni valót. Ámde mégis! Olaszország – sok egyéb mellett – a borairól is híres, és aki ott jár, szeretne egy kicsit közelebbről is megismerkedni velük. Ez a vágy sem teljesíthetetlen. Róma közelében is nyílik rá alkalom.

 Vonattal mindössze huszonöt percnyi távolságra fekszik Rómától egy kedves kisváros: Frascati. Az ókori nevén Castelli Romani-nak nevezett területen már i.e. 1000-ben is szőlőt, bort termeltek. Róma síkságáról Néró, Lucullus, Ciceró költöztek fel ide. Valóban fel, mert ez magasabban fekvő vidék. Sok középkori ház épült később a jóval öregebbek alapjaira. A földmunkák során most is állandóan kerülnek elő maradványok. A vulkáni talajon szőlő és olíva ültetvények váltják egymást, a 300 éves olajfák ma sem számítanak ritkaságnak. Komoly nagybirtokok közepén impozáns kastélyok állnak, némelyik, mint például a város egyik nevezetessége, a Villa Aldobrandini, a turisták számára is látogatható. Szerencsére ez még épen is maradt. A városnak több, mit fele ugyanis 1943-ban elpusztult a heves bombatámadások miatt. Albert Kesselring tábornagy Frascatiban rendezte be a mediterrán zónában folyó német tevékenységet irányító főhadiszállást. Ő maga is a Villa Aldobrandini-ben lakott. A szövetséges légierő ezt próbálta meg eltalálni, de nem sikerült nekik.

 A várost azóta helyreállították, Frascati mostanság a borairól híres. Egy kóstolóval és ebéddel egybekötött borútra akár Budapestről is be lehet jelentkezni, az ára is elviselhető, ötven euró körül mozog. Tizenöt személyes csoportokat szerveznek, tagjait Frascati vasútállomásán annál a vonatnál várja a vezető, amelyik 9:49-kor indul Rómából a Termini pályaudvarról. A roppant kedves – és angolul tökéletesen beszélő - fiatal hölgy, Dominique irányításával előbb rövid városnézés kezdődik. A Szt. Péter Bazilika a bombázások során találatot kapott és beomlott – helyreállították, de belül látszanak a sérülés okozta hiányok. Kicsit tovább, a téren ma már tökéletes békesség honol. A padokon a helybéli idősebb korosztály tagjai ülnek, beszélgetnek, a tér egyik sarkában pedig egy fontos épület, a porchettát áruló pavilon áll. A csoport vezetője ott elegendő mennyiséget be is vásárol belőle.

 A porchetta! Ez a különleges, Itáliára annyira jellemző étel valóban kihagyhatatlan, és aki nem kifejezetten gyomorbeteg, jól teszi, ha minél hamarább meg is kóstolja. Valószínűleg egykettőre beleszeret. Eredete bizonytalan, az elsőségért többek között a Róma közeli Ariccia és az umbriai Norcia vetélkedik. Területenként eltérően, rozmaringgal vagy édesköménnyel, fekete borssal, fokhagymával fűszerezik. Az idők során Bologna is átvette a porchetta készítésének a szokását, de igazi hazájának Umbria tartja magát. Egy biztos, a „porchetta” név onnan ered, hogy hagyományosan csak nősténysertések hasított testét dolgozzák fel, ezek húsa ugyanis köztudottan soványabb és ízletesebb. Egyik legfőbb ismertetőjele a fűszerezett, feltekert hús megfelelő sütéssel elért ropogós bőre, ami több napig is ilyen marad.

 A térről a csoport egy mellékutca felé veszi az útját és kiköt az olasz életet oly jellemző egyik Osteriában. A szó eredetileg kocsmát jelentene, de ma már távol áll ettől. Az osteriák a helyi társasági élet színterei. Az Osteria del’ Olmo bejárata előtt az utcán halomba rakott, összecsukott székeket nem hanyagságból felejtették ott. Délután, estefelé felteszik a deszkát a bakokra – máris asztal lesz belőlük, a környező házakban lakók körülülik, kirakják a magukkal hozott ételt, csak a bort veszik helyben. Isznak–esznek, beszélgetnek, megvitatják a világ folyását. A hagyományok hosszú múltra tekintenek vissza, az első taverna errefelé az 1400-as években nyílt. Mivel a csoport érkezésekor még délelőtt van, tagjait a tulajdonos a benti asztaloknál fogadja, eléjük kerül az imént vásárolt porchetta és kezdetét veszi az első borkóstoló. A pincehideg Frascette és a Malvasi igazán jól illik a kellemesen fűszerezett húshoz.

A csekély pihenő után a csoportot a hangulatos mellékutca végén kisebb autóbusz várja – és viszi a város fölött, a hegyoldalban, Frascati egyik legöregebb, a XVI. sz. óta itt működő családi borászatához, melyet ma már a hetedik generáció vezet. A Ceccarelli család házát eredetileg 1580-ban építették, persze azóta némely részeit már korszerűsítették, alkalmassá tették vendégek fogadására. A vulkáni tufába tizenöt méter mélyen vágott pincében a hőmérséklet télen-nyáron állandó, 16 C fok körül van. Ez minden bor számára ideális, itt sorakoznak az olajtárolásra való hatalmas, több száz éves korsók is. A birtokon, mint a környéken máshol, a szőlősorok mellett 2-300 éves olajfákból álló ültetvény húzódik. A bogyókat viszont nem itt, hanem Tivoliban préselik, ott van a legnagyobb olajprés. Rövid pince- és birtokjárás után a vendégeket a fogadószobában terített asztal várja, rajta tányérokon helyben sütött pizza és kenyérfélék darabkái, kis üvegekben a birtok saját olíva olaja.

 Csak néhány perc – és már töltik is a poharakba az első bort. Minőségét a neve is jelzi. A Frascati Superiore eredetvédett, száraz fehérbor, enyhén szénaillatú. A vulkanikus talaj hatása a bor ásványosságában jól érvényesül. Íze hosszan lecsengő, kissé citrusos mellékízek teszik még kellemesebbé. Lazio régió egyik legjellemzőbb kékszőlő fajtája a Cesanese. Nagyon régi fajta, már a rómaiak is ismerték. Belőle készült a bemutató második bora, a Vagnolo. Nevét a birtoknak arról a völgyéről kapta, ahol terem. Sötét, mélytüzű vörösbor, enyhe borsos ízekkel, finom, fűszeres illatokkal. Igen jól harmonizált a kóstoláshoz kitett paradicsomos pizza ízeivel. A maga jellegzetes, hasas – számozott - palackjában került az asztalra a harmadik, egy késői szüretelésű édes fehérbor, a Cannellino du Frascati Cuvée, három Malvasia fajta házasítása. A Malvasia a Földközi-tenger vidékéről származik, de ma már az egész világon elterjedt, számos változata van. A Cannellino-t a Malvasia di Caudia, a Malvasia Puntinata és a Malvasia Bellone alkotja. Igen kitűnő desszertbor. Az ízek, illatok harmóniák élvezésére, elemzésére elegendő időt hagyva, a visszakóstolásnak szerepe is volt. Mindenki kiválaszthatta, melyik bort kéri az ebédjéhez.

A kisbusz visszavitte a társaságot a városka egyik étterméhez. Az olasz életmód fontos eleme az étkezés. A kisebb városokban egyáltalán nincs, Rómában is csak egy-két helyen van valami amerikai rendszerű gyorséterem. A vendéglátás helyszíne most is igazi olasz étterem volt. Az előtérből ide három lépcső vezet le, de az utolsóról üvegpadlóra lép a vendég. Emeletnyi mélységben egy másik épület maradványai látszanak, annak bizonyítékául, hogy ez a ház is egy római kori másikra épült. Ahogy a borokra, úgy a feltálalt ebédre sem lehetett panasz. A hideg vegyes ízelítő különféle szalámikból, sonkákból, sajtokból állt. Az előétel gombás-tejszínes gnocchi, a főétel pedig paradicsomos spagetti, parmezán, pecorino, bresaola együttese volt. Desszertnek különféle édes, mandulás, csokoládés, erdei gyümölcsös süteményt kínáltak. Mindehhez mindenki a magaválasztotta bort kortyolgathatta. A kávé elfogyasztás után a túra véget ért, a vendégek tetszésük szerint sétálhattak még a városban és a sűrűn közlekedő vonatok egyikével térhettek haza.

www.oldfrascati.com

Kapcsolódó témák
Blog ajánló
Egy nap a városban És most akkor hogyan élvezzük a tavaszt a városban?
Csodás idő van odakint, még néhány napig, aztán visszatér a hideg. Természetes, hogy mindenkinek viszket valamije, hogy ugyan már, menjünk ki egy picit. És mivel nincs kijárási tilalom, csak ajánlás, sokan teljesen figyelmen kívül hagyják ezeket. Emlékszem, mennyire meghökkentem mindig, hogy a mi milyen gyorsan és ellentmondást nem tűrően bevezettük a cigitilalmakat annak idején, most is azt gondolom, hogy egy kijárási tilalom is fegyelmezettebben működne nálunk, mint egy átlagos európai országban. De mivel nincs, a városban a változás sem annyira észrevehető. Ági, az Egy nap a városban túravezetője például úgy védekezik, hogy egyedül marad otthon, és egyedül is megy mindenhová (jellemzően boltba). Nem közelít senkihez két méternél közelebb, vagyis kiválasztja a szélesebb utcákat és kevesebb embert, meg általában biciklivel jár. A Margit hídon hazafelé bekanyarodott a szigetre is, és ott látta a fenti jeleneteket. Ami egyébként tökéletesen alkalmas a vírus mindennél gyorsabb terjedésére: az egyik csoportban ha csak egy ember fertőz, az egész csoport megfertőződik, és amikor elindul mindenki haza, a többi földön ülő csoport mellett elhaladva tuti lesz egy-két újabb fertőzés, ami megint csak egy-két teljes csoportot betegít meg. Egy ember képes pár óra alatt 30-40 ember megfertőzésére. Szóval nem, nem csak a nyugdíjasok flangálnak és trécselnek az utcán. Persze, túl lehet élni, de én nem lennék senki helyében egy-két hét múlva, amikor elkezdi gyanítani, hogy tüdőgyulladása van. Egy korombeli ismerősöm végigment most ezen: hazaküldés, félrediagnosztizálás, kórházból elküldés másik kórházba, későn befektetés, súlyosbodás, azóta bent fekvés. Koronavírusra mondjuk nem tesztelték, neki állítólag máshonnan lett tüdőgyulladása. Én ezen nem akarok végigmenni, és amikor majd ott lesznek, hát ők sem. A legjobb, ha otthon maradunk. Ha ki kell mennünk valamiért, akkor itt tesszük ki magunkat veszélynek: A lépcsőházban, a korlátokat sok ember megfogta, mi ne tegyük. Lehetőleg úgy menjünk ki az ajtón, hogy ne találkozzunk szembe senkivel a szűk folyosókon. Ha családi házban lakunk, az előny, mert most úgy ülhetünk be az autóba, hgoy tuti nem érintkezünk senkivel még csak időeltolással sem. Sokan mennek autóval most mindenhová, valójában tényleg jobb a tömegközlekedésnél és a gyalog sétánál. A bicikli is lehet jó, mert távol vagyunk az emberektől, de itt is nagyobb a kockázat az autóhoz képest. Kisebb autós kirándulásokat például tehetünk, egy kör ki a városból, ha nem is szállunk ki, az a legjobb. Megállunk valami festői helyen, elővesszük a szendvicseket, és megesszük, napfénytető előnyben. Rengeteg olyan sétahely van a városban, ahol nincsenek emberek, és könnyű két méteren kívül maradni mindenkitől, vagy akár nem is találkozni senkivel. Ezt szintén leellenőrizhetjük autóban ülve, és ha nem megfelelő a helyzet, egyszerűen álljunk tovább. Ha megfertőz valaki, és te tovább fertőzöl, azzal 3-4 héttel hosszabbodik a járvány vége, ami így akár egy évig vagy még tovább is elhúzódhat. Könnyű belátni, hogy ezzel szemben ha mostantól senki nem fertőz meg senkit, akkor meg 3-4 hét alatt vége az egésznek. Ahogy azonban most csináljuk, az az első forgatókönyvhöz van közelebb, ami elhúzódó otthonülést, ezáltal klausztrofób őrületet és olyan gazdasági visszaesést hoz, hogy abból jó darabig nem lábal ki senki. Persze, marha jó tavasszal a barátokkal dumálni a fűben ülve. És eddig a világ legsúlytalanabb dolga volt. De most a legsúlyosabb tettek egyike lett, rögtön az egymás arcába köhögés után. Értékeljük át ezt a dolgot. Úgyhogy én azt csinálom, hogy otthon tervezek. A budapesti túra helyett megtervezem a jövőbeli budapesti túráimat. Előveszem a Budapest témájú könyveimet (van jó pár, itt írtam néhányról), és elkezdem végre bújni azokat is, amiket félretettem az esős napokra. Ha érdekességre találok, felírom, hol történt, és bejelölöm a térképen, vagy a Google Mapsen ráteszek egy jelölést. Odaírom, melyik könyv hányadik oldalán van a ráutaló rész. Tegyetek így ti is, antikváriumokból simán lehet online rendelni. Így, amikor már lehet, és elmúlik a járvány, mindennél jobb túrákat tehettek, akár a barátokkal, és ti lesztek az idegenvezetők. A saját városotokban, az ezerszer bejárt helyeken, de most mégis friss szemmel: eszetekbe jut a karantén idején elolvasott érdekes sztorik halmaza. Várhatóan én is és Ági is ír majd a blogra könyvajánlókat, hogy ezt a tervező munkát megtehessük, és képzeletben úgy sétálhassunk a városban, ahogy csak szeretnénk.
Egy nap a városban Mi lesz most az Egy nap a városban bloggal?
Úgy tűnik, hogy a járványra való tekintettel az Egy nap a városban blog egy darabig nem tud olyan klasszikus posztokat szolgáltatni, amit megszoktatok tőle. Tudniillik hogyan élvezzük a várost, a városi nyüzsgést és a jó helyeket. Mert most inkább mindenki maradjon otthon, és legyünk rajta túl minél gyorsabban és fájdalommentesebben. Ez nem jelenti azt, hogy a blog teljesen bezár, de az biztos, hogy alapanyag híján ritkábban és más jellegű anyagokkal - például történelmivel vagy publicisztikával - jelentkezem. Én az új helyzetre való tekintettel másfajta tartalmakat fogok írni a következő időben, de nem a blogra, mert ezek az írások már nem férnek bele az Egy nap a városban blog Csaba és általam kialakított, 2010-es fókuszába. Az “Ádám ma otthon marad” című blogon jelentetem meg a mostani helyzetre reflektáló, meg mindenféle egyéb gondolataimat, tapasztalataimat. Mivel az egy személyes blog, ezért valamennyi érdeklődési köröm helyet kap majd rajta, elég veszélyes kilengéseket produkálva időnként. Első írásom az oldalon: Újraindítjuk a világot, és ez minden jónak a forrása lehet. Első posztként leírtam, hogyan tudjuk a legjobbat kihozni a mostani helyzetből. Majdnem az Egy nap a városban blogra töltöttem fel, de aztán átolvasva láttam, hogy ez már más. Már más iránya van benne a gondolatoknak, a város teljesen eltűnt, és előbukkant az, amiről eddig keveset írtam: hogy én hol és hogyan élek. És itt is fogok tartózkodni mostantól az idő nagy részében. Természetesen, hogy nehéz lesz a városra koncentrálnom innen. Még csak az ablakból sem azt látom. Úgyhogy akinek van kedve, kövesse a Facebook oldalon az írásaimat, vagy nézegesse a blogot rendszeresen. Ezen a Facebook oldalon minden írásom megjelenik majd, legyen az Egy nap a városban, Ádám Ma Otthon Marad vagy más helyekre írt anyagom, a készülő regényemmel kapcsolatban is várhatóak infók. Sőt, azzal kapcsolatban majd segítséget is kérek időnként. Mindig benne volt a levegőben, hogy egy fokkal személyesebb helyre is írok, így most a sors adta, hogy gyorsan megtörténjen. Szóval azért kövessétek az Egy nap a városbant, mert lesznek anyagok, és egyébként kövessétek az egyéb írásaimat is, az ÁMOM-on (Ádám Ma Otthon Maradon). Vigyázzatok magatokra, egymásra, és segítsetek egymásnak. Most jött el a segítségnyújtás és -elfogadás időszaka, nem csak a betegek körében. És dolgozzunk azon, hogy ha ennek vége, ne a régi világ álljon fel újra, méretes szedáltságban, hanem valami jobb, a maga teljességében. Ámen.
Városlátogatások A napfényes Olaszország
Partnereink


Keress bennünket a Facebookon!