2020. január 19. vasárnap, Sára és Márió napja
Csillagos ötös a Rudasnak – átadták az első fürdővédjegyet
Kiss Kriszta
2015.04.20 14:00
Tizenkét minősített fürdő huszonegy szolgáltató egysége közül elsőként a budapesti Rudas Gyógyfürdő és Uszoda kapta meg a legmagasabb, ötcsillagos fokozatot. A védjegyet szimbolizáló táblát Szőke László, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója vette át a fürdő éttermében rendezett ünnepélyes védjegyátadáson Ruszinkó Ádám turizmusért felelős helyettes államtitkártól (NGM) és Czeglédi Gyulától, a Magyar Fürdőszövetség ügyvezető elnökétől.

A Nemzetgazdasági Minisztérium és a Magyar Fürdőszövetség 2010-ben kezdte el a fürdők nemzeti tanúsító védjegyrendszerének kidolgozását. Az állami védjegyrendszerbe illeszkedő új fürdő-védjegy a Fürdőszövetség korábbi minősítési rendszerének a továbbfejlesztése. A védjegyoltalomból adódó jogokat a nemzetgazdasági miniszter gyakorolja, a védjegy működtetése a már meglévő turisztikai védjegyekhez hasonlóan az érintett szakmai szervezettel, a Magyar Fürdőszövetséggel közösen történik.

A minősítési rendszer a fürdő üzemeltetés szakmai szempontjai mellett turisztikai kritériumokat is vizsgál, támpontot adva a fürdők kínálatában való eligazodáshoz. Egyrészt megkülönbözteti az uszodákat, a gyógy-, a wellness, az élmény- és a strandfürdőket egymástól, másrészt a szolgáltatás színvonaláról is képet ad a vendégek számára.

Valamennyi szolgáltatási kategóriában 1-5 csillagos minősítést lehet megcélozni attól függően, hány pontot ér el a tanúsítás során az adott létesítmény. Az első körben 12 fürdőben minősített 21 szolgáltató egység között 7 gyógyfürdő, 4 élményfürdő, 7 strandfürdő, 3 uszoda szerepel. Szolgáltatási színvonaluk alapján 12 db 5*- os, 8 db 4*-os, 1 db 3*-os minősítésről fognak védjegyhasználati szerződést kötni a közeljövőben.

A védjegyrendszer előnye amellett, hogy tájékoztatást ad a fürdővendégeknek a szolgáltatás mibenlétéről és minőségéről, egyben irányt is mutat a fejlesztéseknek, hiszen a minősítési szempontok a színvonalbeli javulás pontos kritériumait határozzák meg az üzemeltetők számára – emelte ki Ruszinkó Ádám helyettes államtitkár az ünnepélyes táblaátadás alkalmával tartott beszédében.

A természetes gyógytényezőkön (gyógyvíz, gyógyiszap, mofetta, gyógybarlang) alapuló egészségturizmus az ország egyedi, nemzetközi viszonylatban is versenyképes terméke, a gyógyfürdők szolgáltatásai e kínálat meghatározó alappillérét jelentik.   Az Országos Tisztiorvosi Hivatal adatai szerint 86 létesítmény rendelkezik gyógyfürdő minősítéssel. A turisztikai szempontból is jelentős 201 magyarországi fürdő látogatószáma a fürdőszövetség becslése szerint 2013-ban 31,1 millió fő volt, mely 2014-ben 3%-ot meghaladó mértékben emelkedett. A hazai fürdőinket felkeresők közül 1,97 millió külföldi gyógy- és egészségturista volt. Ez utóbbiak költései a külföldiek összes költésének 14,1 százalékát teszik ki. Részben a SZÉP Kártyának, részben a nagyszabású fejlesztéseknek köszönhetően a fürdők belföldi vendégköre is jelentősen nőtt az elmúlt években. A fürdő ágazat jelenleg 11 600 munkavállalót foglalkoztat, teljes árbevétele a szakmai szövetség becslése szerint meghaladja a 44 milliárd forintot.

"Az új védjegy célja, hogy ösztönözze a szolgáltatási színvonal általános emelkedését, fokozva a fürdők versenyképességét.  Bízunk benne, hogy a szolgáltatók közül is mind többen felismerik, hogy az ellenőrzött minőségi színvonal a piacon gyorsan megtérülő érték, és egyre többen önkéntesen csatlakoznak majd a fürdők új védjegyrendszeréhez" ‒ hangsúlyozta a helyettes államtitkár.

Kapcsolódó témák

Akár ez is lehetett volna a 79. OMÉK jelmondata, az igazságot ugyanis híven tükrözi. Kiállítóiban és látogatóiban egyaránt vegyes érzelmeket keltett. Mindjárt a belépéskor zavarba jöttek. Az épületeken belül ugyanis - a többi kiállításnál megszokottól eltérően – egyáltalán nem volt semmiféle jelzés, számozás, útbaigazítás! Sem a pavilonok sarkán, sem a közöttük lévő utak felett. Mindenki ténfergett, tekergett, amíg véletlenül rábukkant arra a kiállítóra, akit keresett.

Az épület alapkövét 2017 áprilisában rakták le, 26 hónap múlva pedig a hivatalos átadására kerülhetett sor. Már a terveit is kimagasló minőségűnek ítélte, és díjazta az építészszakma, leglátványosabb megoldása, hogy egy zöld domb alá süllyesztették az üzleteket. A 4,3 milliárd forintos önkormányzati beruházásban felépült Klapka Központ a legkorszerűbb építészeti elképzelések megvalósítása mellett a környezettudatos gondolkodást is tükrözi.

Jelenleg már – próbaüzemben - a nagyközönség számára is megnyitotta kapuit a Párisi Udvar Hotel Budapest. A Ferenciek terén álló Párisi Udvar, Budapest egyik legismertebb, Európában is egyedülálló épülete, melynek teljes felújítása öt évvel ezelőtt kezdődött. A történelmi jelentőségű helyreállítás szigorú műemlékvédelmi szabályok szerint, szakrestaurátorok bevonásával, a legkiválóbb szakemberek közreműködésével zajlott.

Ez a három szó a 2018. évi Prima Primissima díjak átadásakor is elhangzott az egyik díjazott, Nagy Csaba építész méltatásakor. Tiszteletére – néhány nappal később – a XIII. kerületben is ünnepséget rendeztek, mert eddigi tevékenységének összegzésekor kiderült: munkásságának számottevő része a fővárosnak ebben a kerületében valósult meg. Több olyan alkotás fűződik a nevéhez, ami nemcsak az épület funkcióját tekintve érdemel figyelmet, hanem városképi szempontból is jelentősnek nevezhető.

Mindkét világháború valamennyi áldozata előtt tisztelgő emlékművet avattak Budapesten, a XIII. kerületben, az I. Világháború befejezésére emlékezve. Miért csak most? A XIII. kerületet, mint közigazgatási egységet, 1938-ban hozták létre, korábban nem létezett. Ekkorra már – szerte az országban - régen befejeződött a „Nagy Háború” emlékműveinek felállítása, az utána következő években pedig a téma, különböző okokból, de sosem volt „aktuális”.

Blog ajánló
Egy nap a városban Tényleg őserdőt építettek egy belvárosi udvarban - Twentysix
A pesti belső udvaros bérházak alternatív felhasználása nem idegen a várostól. A romkocsma-kultusz kitermelte már a színházteremmé avanzsált udvarokat, de erdőt is láttam már kinőni így: a Grandio Hostel udvarán valóban a földből nőttek ki a csemeték, de dzsungel helyett ott inkább csak olyan érzésem volt, mint amikor kivágnak egy erdőt, és pár évvel később a helyén elkezdenek nőni a csemeték. Ha viszont belépünk a Király utca 26.-ba, az egykori V.A.M. Design Center épületébe, eláll a szavunk. Mindenki, aki először lép be, megáll, és csak néz egy ideig. Banánfa, fikusz, begónia, pálma, meg még egy csomó növény, “simán nagy” és “baromi nagy” kivitelben - van, amelyik több mint 70 éves -, behálózzák a helyet, takarják ki előlünk a kiálás egy részét, akárhová állunk. A belső udvarba fentről egy hatalmas csillár lóg be, ami valahogy ezt az egyébként is grandiózus teret még grandiózusabbá teszi. Hangyaként érzem magam, ha felnézek. Ilyen a tér a hely saját fotóin, a gangról lőve: De lentről ennél sokkal zöldebb: Este: Szerda este léptem be először, és igyekeztem a hozzám lépő felszolgálóra koncentrálni, aki nagyon kedvesen elmondta, hogy tele vannak, de a bárpultnál üldögélhetek. Az asztaloknál a dress code a kinyalt volt, ahogy körülnéztem, én viszont a hideg ellen inkább hegymászónak öltöztem (városi sétaprogramot szerveztem magamnak). Mivel voltak szabad asztalok, úgy éreztem, hogy gyakorlatilag ki vagyok küldve, nagyon udvariasan és finoman. De nem hagyott nyugodni a dolog. Másnap elmentem kora délután, kipuhatolni, hogy jó volt-e a megérzésem, nem akartam elhamarkodottan ítélkezni, nektek meg az első benyomás alapján írni valami hülyeséget. Megint csak sokan voltak, de azért nem annyian. Ilyenkor reggelihez lezárják az őserdőt (csak a vécékhez lehet hátramenni), és az oldalt található shopot nyitják meg. Itt kapott helyet a konyha is, valamint a péksütis rész, na meg egy csomó dizájndarab, tálak, tányérok, illatok (az Awen magyar illattervező márkája, aki saját, személyre szóló illatot is készít megrendelésre). Csakhogy annyian voltak, hogy az őserdő egy részét is megnyitották. Megint sétálgattam bent, mint valami parkban, tátottam a számat, egy hölgy odalépett hozzám olyan mosollyal, mintha ezer éve ismernénk egymást (előző este is megtette, de aztán, miután megkapta az infót, hogy nincs asztal, suhant is tovább). Fejemben felvillant a “felismert” lámpa, főleg miután elkezdett körbevezetni a helyen. Nem csak úgy, hogy hol üljek le, és mindjárt jön a kollegina, hanem hogy rendesen idegenvezetést kaptam. Egy ponton már rákérdeztem: “bocsi, de te tudod, hogy mivel foglalkozom, ugye?” Nagyon zavarba jött szegény, és elpirultan mondta, hogy ne haragudjak, tök ciki, de fogalma sincs. Ekkor meg én jöttem zavarba, de tudnom kellett, látnom kellett a reakcióját. “Komolyan azt mondod, hogy ha meglátsz egy érdeklődő vendéget síruhában, tartasz vele egy tíz perces sétát a helyen?” - le voltam döbbenve. Mint kiderült, ő Poisson-Angeli Barbara, a hely megálmodója, és az egyik tulajdonos. A reakcióját látva elhittem, hogy így van. Fél nap alatt az első benyomás átalakult a gyökeres ellentétjévé. A hely egy laza, kedves, kötetlen központnak tűnt már, ahol jógateremben váltják egymást a programok, hátul rendezvényteremben lehet közösen főzni, a shopban pedig teljesen nyitott konyhában szorgoskodik a nyitott tekintetű, láthatóan elhivatott olasz séf. A kínálatról nem sokat szóltam, de egyelőre nem is sokat tudok. Vacsorázni ugye nem tudtam, a vacsoraétlap délután nem elérhető, ebéd pedig csak később lesz. Így választhattam reggelit, amit meg is tettem: Kiváló volt, de a vacsoráról nem sokat árul el. A céklás hummusz az egyik legjobb, amit a műfajban ettem (úgy tűnik, Budapest lassan hummusz-nagyhatalom lesz, annyi az izraeli/arab konyha már), fantasztikus, rengeteg fajta olivabogyó, tiszta ízű labneh és egy buggyantott tojás. Kellemes volt, látszott, hogy az alapanyagokra nagyon figyelnek, és a konyha igényes, de mást nem tudtam ebből megállapítani. Ja igen. A kávéjuk is jó, kilencpontos (tízből) olasz fajta. A Twentysix, aminek a neve egyszerre utal a házszámra (meh), és a bent uralkodó, a fák számára ideális állandó hőmérsékletre (hű), egy nagyon sok arcot felmutató hely. Multifunkciós tér, étterem, reggeliző, kávézó, shop, sport-stúdió, közösségi tér. Ha semmit nem akarunk, vagy tele van a hely, akkor is menjünk be szájat tátani. Barbara ötlete, a Király utcai dzsungel ugyanis fantasztikus ötlet volt, aminek az igényes megvalósításához szerencsére voltak kellő tőkével beszálló befektetők is. Szombatig minden asztaluk foglalt, de reggelizni még mindig érdemes. TwentysixCím: 1061 Budapest Király utca 26.(A fogyasztást természetesen szokás szerint fizettük, nem is engedtük volna másképp, a kínos szitu ellenére)
Egy nap a városban Hihetetlen minőségű ebéd a lakótelep árnyékában - AUM
Az Árpád híd egyik oldala sem híres arról, hogy elkényeztetne minket gasztronómiájával. A budai oldalon még a Kéhli vendéglő (jézusom, most látom, hogy nem írtam még róla, na ezt bepótolom) századfordulós bája és megingathatatlanul szinten tartott “jó vendéglős” minősége még mindig zarándokhellyé teszi a Krúdy-negyedet, de egyebet nem tudnék kiemelni. Így amikor a Flórián üzletközpontban megnyitott az AUM étterem, a világon senki nem gondolta volna, hogy ez lesz belőle, a tulajokon kívül. Teljesen bizarr helyen, a lelakott üzletközpont oldalából kinövő fűtött kitüremkedésben hoztak létre egy bambuszból, csobogókból álló kis nyugodt szigetet, ahol mellesleg a lokációhoz képest hihetetlen konyhát visznek. Amikor csobogót mondtam, nem vicceltem: a helyen két helyről is árad felénk a víz hangja, ami baromi megnyugtató tud lenni, még egy ilyen zajos, forgalmas pontban is. A berendezés igényes nem olcsó, fatányérokon hozzák ki az ételeket, amik deszkán foglalnak helyet. Ebédeltetés, leállás, vacsoráztatás, külön étlappal. Ebből is látszik, hogy a konyha igényes a saját munkájára, és megadja a módját annak, hogy mindig a maximumot tudja adni. Az ebéd ára a legalacsonyabb, amit jó ebédért el lehet kérni (most már Budapesten is egyre több helyen ezt a szintet lövik be a korábbi "főzelékeztetős" 1000-1500 helyett): két fogás 2250, három fogás 3250 forint. Ilyen áron jó éttermek nagy élményeket ugyan nem adnak, de azért egy kiváló, a nap további részének mosolyt adó ebédet tudnak adni. Az AUM pedig szinte már túl is lő ezen a szinten: a gombás-tofus leves kiváló, gazdag cucc, tiszta ízű, friss, szinte tavaszi felhangokkal. A főételnek kért sárga tészta hoisin szósszal és gombával inkább csak ennek a folytatása, főételesítése volt, de ebédre teljesen normális, hogy az ugyanazon alapanyagok több helyen visszaköszönnek (pl. gomba), volt még két fogás, elkerülhettem volna a gombát. Mindenesetre így is baromi jó ebédem volt egy szerényebb gyorskajás menü árából. A kávéhoz kihoznak négyféle cukrot, ami elég különleges húzás. Főleg úgy, hogy a kávéhoz - ha jó - természetesen nem iszom cukrot. Kíváncsi voltam, itt kell-e. Nem kellett. A cukorral csak vicceltek, illetve az étterembe betérő, láthatóan csak kávézni szándékozókat szólítják meg, akik nem tudják elképzelni máshogy a feketéjüket. Ha ez az ebédszint, alig várom, hogy idejöjjek vacsorázni. A 6 fogásos vacsoramenü 12.250 forint, borral 16.500, és ódákat zengenek róluk, az ebéd minősége felett, messze az élménykategória tetején van állítólag, mondjuk árban is kilő az ebédtől, de ez inkább a déli nyomott árakról árulnak el sokat. És a vacsora, megint, a lokációhoz képest szürreális élmény lehet. Alig várom. Mindenesetre mentsétek el a fejetekben, hogy ha napközben erre jártok, a Flórián térnél olyan ázsiai ebédet ehettek, hogy megemlegetitek. AUMCím: 1033 Budapest Flórián tér 6-9
Városlátogatások Egy nap Splitben – One day in Split
Egy nap Splitben – One day in SplitHorvátország második legnagyobb városa, Közép-Dalmácia igazgatási és gazdasági központja. Az ókori város számos gyönyörű látnivalót kínál az érdeklődők számára.Egy kis történelem:Történészek szerint a település neve a görög aszpalathosz (tüskebokor) szóból származik és némi római hatásra lett az olasz Spalato, végül ez módosult Split-re. A római uralmat megelőzően görögök lakták a helyet, de igazi várossá Diocletianus római császár idején vált. Az uralkodó hatalmas palotát építtetett a tengeröbölhöz, melyet a négy égtáj felől a Tengeri, az Arany, az Ezüst és a Bronz kapun keresztül lehet megközelíteni. Lemondása után a császár ide vonult vissza, itt töltötte „nyugdíjas” éveit. Az impozáns épületerőt sugárzott és biztonságot jelentett, ezért egyre többen telepedtek meg itt.A palota körül alakult ki a későbbi város, melynek fordulatokban gazdag történelme során többször is kapcsolódott a magyar történelemhez. 1105-ben a város behódolt Könyves Kálmán magyar király előtt, aki katonai beavatkozás nélkül szerezte meg az uralmat. A magyar uralkodó esküt tett Split szabadságjogainak a megtartásáról, a város polgárai pedig hűséget fogadtak a magyar királynak.Később Velence foglalta el a várost, majd II. Béla hadjáratát követően közel harminc évig újra magyar fennhatóság alá került Split. A tatárjárás idején ide menekült IV. Béla, itt vannak eltemetve leányai, Katalin és Margit.Látnivalók:Split óvárosa lényegében az egykori Diocletianus-palota falai között található. Az egész történelmi negyed felkerült a Világörökség listájára.A történelmi falak között is eluralkodott a mediterrán hangulat, a belváros szűk, labirintusszerű utcáin és sikátoraiban pezsgő élet zajlik. A kétezer éves műemlékek között számos kiülős étterem, kávézó és pizzéria működik, ahol ki lehet próbálni a helyi ételkülönlegességeket és a hűsítő söröket. A pénztárcánkra nem árt vigyázni, itt nem is annyira zsebtolvajoktól kell tartani, a helyi árak olyanok, hogy az gondolja az ember, hogy a császári palota felújítására gyűjtenek.Apropó, mit gondolsz, hogy Horvátországban miért isznak a turisták szinte kizárólag bort vagy sört? bor – vino - sör – pivo - üdítő - osvježavajuće piće.A kikötő is pazar látvány nyújt, érdemes itt is egy kellemes sétát tenni.Nézzünk meg egy videót: https://www.youtube.com/watch?v=apUvj5aoipY                                                                                              Készítette: vinpet
Városlátogatások Kefalonia
Kefalonia, az érintetlen természet csodájaKefalonia a Jón tenger legnagyobb szigete, melyet már Homérosz is megemlített az Iliászban. A zöldellő hegyekkel és dombokkal tarkított sziget az elmúlt évszázadokban volt török, velencei, angol, francia uralom alatt, majd 1864-ben csatlakozott Görögországhoz.Szinte minden turisztikai tájékoztató hangsúlyozza, hogy itt forgatták Louis de Bernières angol író regényéből készült, „Corelli kapitány mandolinja” című filmet Nicolas Cage és Penelope Cruz főszereplésével. A forgatási helyszínek Sami város kikötője valamint Komitata falu voltak. A fővárosban látható egy katona szobor, melyet előszeretettel fényképeznek a látogatók, de az nem a híres kapitányt ábrázolja.Kefalonia a csend a béke szigete, még nem árasztották el a turisták, ezért kiválóan alkalmas pihenésre, kikapcsolódásra. A sziget természeti látványosságai a Kathavothres víznyelő a káprázatos Melissani tavasbarlang és a Drogarati cseppkőbarlang is részei a sziget természeti kincseinek.Argostoli:Argostoli, a főváros trópusi hangulatú pálmafákkal övezett főutcáján egymást érik az éttermek, kávézók és ajándékboltok. Itt található a sziget legnagyobb kikötője, mely óceánjáró hajókat is képes fogadni.A kikötő fekete és fehér gyöngykavicsokkal kirakott parti sétánya minden napszakban gyönyörű. A halászok itt kínálják frissen fogott zsákmányukat eladásra.Sétáljunk vagy kis-vonatozzunk a fővárosban:Nézzünk meg egy videót a városról és hallgassuk meg a kikötőből elhajózó óriáshajó búcsúdalát.https://www.youtube.com/watch?v=AoS3lDAToYIhttps://www.youtube.com/watch?v=VQ_jiVA4HR8                                                                                                              By vinpet
Partnereink


Keress bennünket a Facebookon!