„Pro captu lectoris habent sua fata libelli.” Terentianus Maurus, a 2. században élt római nyelvész, író mondásának csak a második fele vált szállóigévé, ma már csak ezt idézzük: a könyveknek megvan a maguk sorsa. Bár ő eredetileg úgy értette – erre utal a mondat első fele - hogy az olvasó felfogóképességétől függ, vagyis, a sorsuk attól függ, hogyan érti meg őket az olvasó. A mi esetünkben viszont másról van szó, noha a mondás kétségtelenül igaz. Különös sorsú könyvet vehetünk most a kezünkbe. Eredeti példányát nyolcvan évvel ezelőtt adták ki Erdélyben, 1938-ban, Lugoson és azóta szinte teljesen nyoma veszett. A zsidó konyha ételeinek elkészítéséhez, a háztartás vezetéséhez adott tanácsot kezdő és haladó háziasszonyok számára, bevált kóser recepteket tartalmazott. Jelenleg teljesen hiányzik a magyar szakácskönyvek jegyzékeiből, az új – reprint – kiadás elkészítői véletlenül bukkantak egy utalásra róla, Körner András, Magyar zsidó konyha című művében.
A könyv első kiadását 1938-ban az erdélyi WIZO kezdeményezte és már ez a betűszó is magyarázatra szorul. Az angol megnevezés: Women's International Zionist Organization, magyarul Nők Nemzetközi Cionista Szervezete 1920-ban alakult meg, hogy segítse, tanítsa az akkori Palesztinába kivándorolt nőket. Szociális és oktatási intézményeivel a világ ötven országában működik, Magyarországon 1929 óta létezik. Az első kiadás összeállítói mai szemmel nézve is igen hasznos gyűjteményt adtak kézbe. Összeállítókról kell beszélni, mert a könyv nyilvánvalóan nem egyetlen alkotó műve – mondta el az új kiadás bemutatásakor Szabó András gasztrotörténész. Minden bizonnyal a lugosi WIZO szervezet tagjai a „tettesek”. Nagyon sok azonosság fedezhető fel Rosenfeld Mártonné, Szabadkán, 1927-ben kiadott A zsidó nő szakácskönyve című munkájának tartalmával is.
Érdekes ez a könyv azért is, mert a zsidó szakácskönyvek ritkák. A XX. században – 1945-ig – ezzel együtt mindössze hat jelent meg, hiszen kevés volt a vásárló. Lugoson 1842-ben 282, 1910-ben 1878 zsidó élt, 2002-ben egy sem! A zsidók óriási veszteségei során nem csak egész családok tűntek el, tulajdonaikban is felmérhetetlen károk keletkeztek. Ez pedig minden újonnan előkerült kulturális emlék értékét növeli, mert képet ad keletkezése koráról is. A lugosi első kiadásból kiderült, hogy a bevételét a szegények megsegítésére fordították. A lényeg persze mégis csak a receptek minősége – és azok kiállták az idő próbáját! Természetesen és mindenek előtt megtalálható közöttük a sólet, melyről versében így ír Heine: „Salet az az égi étek / melynek titkára az Isten / maga oktatta ki Mózest / Fönt a Szinai-hegyen” A sorkezdő szó nem elírás, többször is ebben a formában szerepel.
A sóletből mindjárt kétfélét is kínál a könyv, az egyiket babbal, a másikat gerstlivel, azaz ebbe árpagyöngyöt is javall. Érdekességük, hogy mindkettőbe a babot és a gerstlit is deciliterben méri. Ez utóbbiba ajánlja még az ugyancsak hagyományos zsidó ételt, a töltött libanyakat, ám ennek a receptjét viszont külön ételként nem tartalmazza. Megtaláljuk bene a „Töltött tojás melegen” leírását, de hiányzik a könyvből a hagymás-májas-tojás, ami azért meglepő, mert hidegen szombaton is el szabad készíteni. Az egyik leghíresebb zsidó ünnepi étel, a töltött hal, Töltött csuka néven szerepel a leírások között. Érthető is, mert Lugos városa a Temes folyó két partján fekszik, halban tehát nem lehetett szegény. Más töltött ételekből is komoly felsorolásra találhatunk.
A szétszóratás következtében a különböző helyeken élő zsidó közösségek óhatatlanul érintkeztek az őket körülvevő – gyakran nem is egységes – népességgel. Különösen így volt ez Erdélyben, ahol a román mellett a magyar, szász, örmény, szerb nemzetiségek egymás szoros közelségében éltek. Egy idő után néhány dolgot átvettek egymás szokásaiból, megismerték a másik ételeit. Így szerepel a könyvben töltött bárány, csirke, rostélyos, paprika, ott van a finom töltött káposzta is, persze a darált húst fél libamell és 50 deka marhalapocka adja hozzá. Megtalálható a jó kis magyaros, paprikás krumpli is, nem lehetett íztelen, mert a recept azt ajánlja, hogy főzzünk bele egy zöldpaprikát. Igaz, a kolbász hiányzik belőle, de más receptek a virslit nem tiltják, biztos volt belőle kóser, így az is mehetett bele.
Végül óhatatlan, hogy szót ne ejtsünk a tésztákról, édességekről, melyeknek ugyancsak bővében van a zsidó konyha. A fő kedvenc, a Floden - mostanában mi inkább flódni néven ismerjük – elkészítése igazán egyszerűnek látszik, receptje összesen hat nyomtatott sort tesz ki. Ám az összes tésztaféleség ennél már jóval több helyet – 32 oldalt – foglal el a könyvben. Főtt tészták, rétesek, zsírban sült tészták, kelt tészták, torták, vegyes, apró sütemények teszik próbára a háziasszony ügyességét. Itt azután nem szűkszavú a recept, a vajas omlóstészta majdnem egy teljes oldal és a képviselőfánk sem sokkal kevesebb! A torták között olyan különlegességek is megbújnak, mint a mandarintorta vagy az orosz krémtorta. Szakácskönyveknél talán szokatlan, de ebben a könyvben helyet kapott még - három oldalon – egy sereg jó tanács a vendéglátásra, előkészületekre, terítésre, italok sorrendjére, hőmérsékletére vonatkozóan. Érdemes ezeket megfogadni!
Messze van, nagy és zárt. Nagyjából, általában ennyit tud egy „nyugati” ember Kínáról és ez a néhány szó még igaz is – bár ami az utolsó illeti, már nem teljesen. Bizonyíték ez a könyv is, mely most jelent meg a KAS Kiadónál. Szerzője, Kocsis András Sándor, saját személyes élményeit osztja meg az olvasóval, az érdekes történeteket rengeteg friss fénykép színesíti. Mindjárt a Prológus fölött egy olyan Konfucius idézet áll, amit nekünk is érdemes megszívlelnünk: „Sose búsuljatok, hogy az emberek nem ismernek benneteket; azon búsuljatok, hogy ti nem ismeritek az embereket.”
Ez a történet így, persze nem lehetséges. Valamiképp viszont mégis. Összevonva egy alkalomra, két könyv bemutatására került sor a nemrég létrejött KAS Kiadóban. Iványi Gábor és Scheer Róbert könyvei két különböző témáról szólnak, de valahogy mégis olyan érzésünk támad; nem véletlenül tették egymás mellé a kettőt. Iványi Gábor frissen megjelent kötetének a „Miért vagytok kegyetlenek?” csak az alcíme, de sajnos igaz mindarra, ami vele, körülötte történik. Scheer Róbert nem is a saját történetét meséli el, ám már az első fejezetének címe is mellbevágó: „Hol voltál, Isten?”
Egyedül vagyunk-e a világmindenségben? Ez a kérdés már évszázadok óta foglalkoztatja az embereket, napjainkban pedig egyre többször kerül szóba. A vélemények megoszlanak. Az amerikai Harvard Egyetem elismert asztrofizikusa, a Csillagászati Tanszék korábbi vezető professzora eddig már kilenc könyvet írt a témában. Az Agave Kiadónál most megjelent legújabb, a „Csillagok között” komoly visszhangot keltett a tudományos világban. Új kérdéseket tesz fel, némelyikre választ is ad, miközben bebizonyítja, hogy túlélésünk kulcsa a természettudományos kíváncsiságunkban rejlik.
Szinetár Miklós legújabb könyvét nem elég egyszer elolvasni. Lehet, de nem elég! Az alcíme: „Önéletrajz-szerűség és egyebek” szerint talán a szerző maga is bizonytalan volt, hogyan tudná a legjobban megragadni, összefoglalni a lényeget. Legyünk merészek és a következő kiadásoknál javasoljuk neki az Ön- helyett a MIéletrajz megnevezést! Mert ebben a kötetben benne vagyunk valamennyien. Elsőbben is Szinetár Miklós maga, rengeteg művész, a munkatársai, és bizony mi, az olvasói, akik a leírtaknak – az 1957-től a rendszerváltásig terjedő időszaknak - már tanúi voltunk, vagyunk.
Roppant különös könyv bemutatójára került sor nemrég a budapesti Próféta Galériában. Bár szerzők ezt elhárítani igyekeznek, mégis elmondhatjuk róla, hogy hiánypótló műről van szó és hogy ez az állítás indokolt, arra nézve pont a szerzők személyes tapasztalata szolgáltat igazolást. Ilyen témájú könyv ugyanis nemcsak Magyarországon volt mindezidáig ismeretlen, de külföldön sem lelhető fel hasonló.
