Várfürdő

Magyarország / Fürdő / Gyula / Várfürdő

Várfürdő bemutatkozás

A volt Almássy Kastély 8,5 hektáros ősparkjában található, Magyarország egyik legszebb gyógyfürdője, a Gyulai Várfürdő.



A Várfürdő 72 C-os, 2005 méter mélyről feltörő vizét az egészségügyi miniszter 1969-ben gyógyvízzé, a fürdőt 1971-ben gyógyfürdővé és 1985-ben a gyógyfürdő környékét gyógyhellyé nyilvánította.
A teljesen újjáépített Várfürdő a Dél-Alföld legújabb, legmodernebb, európai színvonalú strand- és gyógyfürdője lett, ahol minden korosztály számára tökéletes szórakozást nyújtanak az élménymedencék, a gyermek-víziparadicsom, pezsgő- és hullámmedence, valamint az óriás- és kamikáze csúszdák.

Gyógyfürdő
Árnyékolós medence
A 35-37 fokos gyógyvizet (0,8-1,25 méter mély) főként mozgásszervi megbetegedések, izomfájdalmak, balesetek, műtétek utáni rehabilitációs kezelésére kiváló. A gyógyvíz magas hőmérséklete miatt azonban szívbetegeknek és keringési rendellenességben szenvedőknek nem ajánljuk.
A medence teljesen új burkolatot kapott és a kellemesebb időtöltés érdekében két nyakzuhannyal és két dögönyözővel kiegészítve áll vendégeink rendelkezésére. A medence környezetének burkolatába beépítettük a téli kijárást biztosító folyosó alépítményeit is. A medence egész évben üzemel.

Dögönyözős medence
A 31-34 fokos gyógyvíz (0,9-1,45 méter) eddig megismert hatásai mellett nyaki - válli panaszok kezelésére is alkalmas. A 12 felülről érkező széles, erőteljes vízáramlás erős masszírozóhatást fejt ki a gyakran megfeszülő nyaki és váll izomcsoportokra. A víz széles fúvókán ömlik ki nagy intenzitással felülről. Az erős felső masszírozás után a feszült izmok ellazulnak, a váll és nyakfájások csökkennek, illetve elmúlnak.
A Várfürdő legkedveltebb medencéje megkapta az eredetileg is elképzelt vízgombát és természetesen a további négy dögönyözőt is két nyakzuhannyal. Az új burkolatú medence árnyékolója és támfala is a
Várfürdő logojának színeivel harmonizáló festést kapott. Üzemelése az időjárás függvénye, általában május közepétől október végéig tart nyitva.

Pezsgőfürdő-medence:
A 32-35 fokos gyógyvíz (0,8-1,25 méter mély) főleg izomfájdalmakra és ízületi panaszokra alkalmazható kiváló hatással. A 12 pezsgőfej és a 4 hidromasszázsfej minden korosztály számára igazi élményt jelent. Különleges élvezetet okoznak fürdőzés közben a felfelé áramló buborékok.
Az élmény és hatás optimumát nyújtja az ún. masszázsfal. A víz és levegő együttes intenzív áramlása különböző magasságban feledhetetlen élményt biztosít a fürdőzőknek, a kedvező terápiás hatás mellett. A fúvókák a test minden pontját masszírozzák. Nyitvatartása: május közepétől október végéig.

Polip gyógymedence:
A Lovarda épületének pihenőrészéből nyíló belső-külső medence 35-37 fokos gyógyvízzel feltöltött, 0.9 - 1,1 m mély. A pihenőrészből nyíló medence a természetvédelmi környezetben lévő parkba visz ki, ahol gyönyörű környezetben, örökzöldek árnyékában pihenhetnek vendégeink. Alakját tekintve a polip
csápjaira emlékeztető gyógymedence igen kedvelt vendégeink körében, hiszen a téli időszakban is üzemelő medencében a szabadtérben sem észlelhető a kinti hűvös idő. Javasolt fürdési idő napi 2 x 30 perc, ha az orvos másképp nem rendeli.

Lovarda gyógyuszoda
A 28-30 fokos termálvíz (1,2-1,6 méter mély) a gyógyulni, de egyben sportolni és mozogni vágyó vendégek körében népszerű. A 20 méter hosszú medence vize gyógyvíz, ezért színe vörösesbarna.
A termálvízben a fájdalmas, kötött ízületek átmozgatása sokkal könnyebb, fájdalommentesebb, főleg kopásos gerinc-, csípő- és vállízületi betegségek esetén, úszni jól tudó vendégeink számára ajánljuk. Az év minden napján a vendégek rendelkezésére áll. Javasolt fürdési idő napi 2 x 30 perc, ha az orvos másképp nem rendeli.
Pillangó\" gyógymedence:
A pillangó alakú gyógymedence 34 - 35 fokos, 0.9 - 1,1 m mély a Lovardai fedett részben került kialakításra. A felülnézetből pillangóra emlékeztető gyógymedence az év minden napján üzemel.
Mozgáskorlátozott vendégeink részére vízben használatos betegemelő biztosítja a gyógyulás lehetőségét. A semleges hőfokú medence a legalkalmasabb azon vendégeink részére, akik szív- és érrendszeri betegségben szenvednek. Javasolt fürdési idő napi 2 x 30 perc, ha az orvos másképp nem rendeli.
Lovardai gyógymedence I.:
A 36-38 magas hőfokú termálmedencét (1 méter mély ) mozgásszervi megbetegedésben, krónikus nőgyógyászati betegségben, izomfájdalomban szenvedő betegek számára, valamint balesetek utáni rehabilitációs kezelésen részt vevők számára javasoljuk. A magas hőfok miatt azonban szívbetegeknek
és magas vérnyomásban szenvedőknek ez a medence nem ajánlott. Javasolt fürdési idő napi 2 x 30 perc, ha az orvos másképp nem rendeli.
Lovardai gyógymedence II.:
A 34-35 fokos (1 méter mély) meleg gyógyvíz azon gyógyulni, regenerálódni kívánó betegeink körében közkedvelt, akik a lovardai I.-es számú gyógymedencét magas hőfoka miatt nem vehetik igénybe.
Szintén az év minden napján várja a vendégeket. Javasolt fürdési idő napi 2 x 30 perc, ha az orvos másképp nem rendeli.
Gyermek pancsoló:
A 0.3 - 0.35 m mély, 34 - 35 fokos pancsoló medence biztosítja a 10 év alatti kisgyermekekkel érkező családoknak a megfelelő fürdőzési lehetőséget. Míg a szülők a gyógymedencében regenerálódnak, gyermekük felügyelet mellett pancsolhat a Lovardai gyermekmedencében.A pancsolómedence egész évben üzemel.
Súlyfürdő-medence:
A 34-36 fokos gyógyvizes medence a gyógyászati részlegben található. Az ide érkező betegek ezt a szolgáltatást kizárólag orvosi beutalóra vehetik igénybe. A súlyfürdőkezeléstől a porckorongok és kisebb nyomás alatt álló ideggyökök tehermentesítése, kisebb csigolya kisízületi ficamok megszüntetése, szalag és izomzsugorodások mérséklése, izomgörcsök oldása, idült gyulladásos
folyamatok csökkenése várható. A szakképzett személyzet kúraszerűen 10-15 alkalommal nyaki vagy hónalj alátámasztással, fokozatosan emelkedő súlyokkal végzi a kezelést.
Járatómedence:
A 32 fokos gyógyvizes medence - hasonlóan a súlyfürdő-medencéhez - a gyógyászaton található. A járatómedencében a gyógytornát, víz alatti tornát gyakorlott gyógytornász vezeti. A gyógytornát a gerinc, váll, csípő, térdízületi kopás orvoslása mellett sportsérülések, sportsebészeti beavatkozások, balesetek utókezelésére is javasolhatja az orvos.

Strandfürdő:
50 méteres sportuszoda:
A Dél-alföld legújabb és legmodernebb versenyuszodája, valamint a hozzá kapcsolódó 25 m-es tanuszoda teljesen újjávarázsolt épületegyüttesével kiegészítve alkotja a Gyulai Várfürdő európai színvonalú szolgáltatásainak körét. A 25 m-es medence új burkolatot és új tetőszerkezetet kapott, az 50 m-es medence feszített víztükrű lett és öltözője kibővült. A versenyuszodában úszóbajnokságok, vízilabda versenyek és szórakoztató programok várják a fürdőbe látogatókat.
A legmodernebb sátorlefedésnek köszönhetően téli sportesemények lebonyolítására is tökéletesen alkalmas.
25 méteres tanuszoda:
A 26-28 fokos (0,9-1,1 méter mély) feszített víztükrű medencében, mint ahogy neve is elárulja, úszásoktatás folyik. Óvodás kortól egészen felnőtt korig 4 úszóedző áll a tanulni vágyó vendégek rendelkezésére. Mivel az uszoda fedett, ezért ideérkező, úszni vágyó vendégeink télen-nyáron igénybe vehetik.
Csúszdás medence:
A 24-26 fokos (0,95-1,35 méter mély) feszített víztükrű medence a családok igazi kedvence.
A medencébe haladva a víz mélysége folyamatosan növekszik, így nemcsak játszásra, labdázásra, hanem úszásra is alkalmas. A medencéhez ? a gyerekek legnagyobb örömére - a tradicionális kis csúszda mellé, új korszerű kettős csúszdát építettünk. Az egy kamikáze- és egy óriás, 110m-es pályával rendelkező csúszda használata ingyenes és szinte a vízből közelíthető meg.
Azok a szülők, akik figyelemmel kívánják tartani gyermekeiket a medence partján elhelyezett padokon pihenhetnek, napozhatnak.
A medence nyitvatartása május elejétől szeptember végéig tart.
Hullámmedence:
A Dél-Alföldön egyedülálló, Magyarország legújabb és legkorszerűbb hullámfürdője ideális minden korosztály számára. A közel 1 méteres hullámok igazi élményt és szórakozást nyújtanak. A félóránként 5-7 percig működő hullámzásra figyelmeztető hang hívja fel a vendégek figyelmét.A medence legsekélyebb része 45 cm, legmélyebb pontja 2,2 méter, így kíváló strand- és családi medence.
Gyerek-víziparadicsom:
A strandra járó kisgyermekes családok nyugodt szórakozásához szükséges egy szülők által is ellenőrizhető kis medence - pancsoló. Mi, előszőr Magyarországon, a 2-10 éves korosztálynak nem pancsolót, hanem egy 400m2-es játszóteret építettünk - természetesen vízben! A víziparadicsom önfeledt szórakozást biztosít a gyerekeknek ahol tízféle játékot-élményelemet használhatnak.
Méretében kétszer, kapacitásában négyszer nagyobb miniwellness fűthető és korszerű víztisztítóval rendelkezik.
Egyedülálló szórakozást biztosít a SZÖKŐKÚT, ami egy fordított medence. Itt többszáz feltörő vízsugár biztosítja a felejthetetlen élményt a gyerekeknek.

Wellness centrum:
A tartalmas és aktív, testet lelket regeneráló pihenés elengedhetetlen része a wellness életmódnak.
A Várfürdő szolgáltatásai segítségével megszervezheti úgy a napját, hogy estére a lelki és fizikai megújulás jóleső örömét vigye haza. A Várfürdő új szolgáltatásai mind ezt a célt szolgálják.
Jóleső érzés egy kiadós masszázs után a gyógyító vízben üldögélni, mely mozgásszervi megbetegedésekre, helyi idegbántalmakra, balesetek utáni rehabilitációs kezelésekre alkalmazható kiváló hatással. Az élménymedence fölött a galérián és pihenőteraszokon olvasgatás, büfé teszik teljessé a szórakozást. Nyáron vendégeink a napozó teraszon, illetve a wellness parkban hódolhatnak
a napozás szenvedélyének. A maximális kínálat szaunákkal és gőzkabinokkal válik teljessé, melyekhez egy csobbanó szaunamedence is tartozik.

Éljen a lehetőséggel, ne hagyja ki Ön sem a feledhetetlen élményt nyújtó reprezentatív wellness-centrum szolgáltatásait.

Egy belépővel a fürdőbe és a wellnessbe! A napijegy megvásárlásával a Wellness Centrum szolgáltatásait is igénybe veheti!

Péntek
többnyire napos
9, 21
Szombat
részben napos
13, 25
Vasárnap
derült ég
14, 29
Hétfő
felhős
15, 25

Hirdetés

Get Adobe Flash player

Hirdetés