A Corinthia Aquincum Hotelben tartotta évnyitó rendezvényét a GasztroPont, mely joggal nevezi úgy magát: „a szakma találkozóhelye”.
Az elmúlt, 2004-es év az Olimpia jegyében zajlott, nemcsak a sportban, a gasztronómiában is. A GasztroPont évnyitóján jelen voltak az erfurti Szakácsolimpia magyar résztvevői és – bármennyire hihetetlen – ez volt az első alkalom, hogy szereplésüket valaki nyilvánosan megköszönte, gratulált az eredményeikhez. Nem mintha szégyenkezni lett volna okuk. Amint azt Pető István, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség elnöke üdvözlő beszédében elmondta: a szakma történetében a második legjobb eredménnyel tértek haza versenyzőink!
Az Olimpiát „Hidegkonyha”, „Melegkonyha”, „Cukrászat”, „Közétkeztetés”, „Artisztika” (hidegkonyhai, valamint cukrászati) kategóriákban szervezik. Csapataink és egyéni versenyzőink – nem végleges számítások szerint - összesen 13 arany; 27 ezüst; és 39 bronzérmet szereztek! Az adatok azért nem pontosak, mert központi szervezéssel szinte senki sem foglalkozott. Most először fordult elő, hogy még magyar nemzeti válogatott sem indult, mert senki sem, egyetlen állami szervezet sem volt, aki magáénak tekintette volna ezt az ügyet! Versenyzőink többsége nem kellően támogatott előzetes felkészüléssel, saját költségén vett részt az Olimpián, míg más országokból külön-repülőgépek szállították a csapatokat és a nyersanyagot.
Olimpikonjaink köszöntése után a rendezvény egy érdekes bejelentéssel folytatódott. Gruber István (egykor maga is szakács) ismertette két új szabadalmát. Az ötlet valóban megéri a védettséget, mert ha sikerül megvalósítani, a világon egyedül álló látványosság és gazdaságilag is jelentős, nagyszabású vállalkozás lesz.
Az egyik a Nemzeti Gasztronómiai Múzeum, melynek célja bemutatni és megőrizni Magyarország, illetve további mintegy 85 ország nemzeti ételeinek receptjeit, technológiai leírásait, az alkalmazott fűszereket, valamint a digitálisan rögzített legfontosabb munkamozzanatokat. A múzeumban egy állandó magyar étterem mellett időről-időre váltakozva, legalább három más nemzet étterme működne majd a maga sajátos népművészeti környezetében, népzene és előadóművészek közreműködésével. A többfunkciós épület oktatási központ is lesz.
A másik a Nemzetközi Gasztronómiai Skanzen, amely Gastroland néven válhat ismertté a világ turisztikai közvéleménye előtt. Kulináris élvezeteken, gasztronómián alapuló „Népek Gasztronómiai Skanzenjeként” állandó gasztronómiai világkiállításként működik majd, ahol – összesen legalább 70-100 hektáros területen - az országok a maguk jellegzetes éttermét tájképi környezetével együtt építik fel.
A két ötletet támogatja számos, a Szakácsegyesületek Világszövetségéhez csatlakozott ország, valamint a magyar turisztikai szervezetek is. Amennyiben az elképzelést sikerül valóra váltani egy Disneyland-hez hasonló szórakoztató központ jöhet létre. Az előzetes gazdaságossági számítások is igen kecsegtetőek, hiszen a Múzeum és a Gastroland együtt, turisták tömegeit hozhatja Magyarországra.
www.gasztropont.hu
