2017. szeptember 22. péntek, Móric napja

A Szerb Kultúra Hónapja bevezető rendezvényeként, „Lásd Szerbiát!” címmel tartott bemutatót Budapesten Szerbia Idegenforgalmi Szervezete. Az este folyamán, melyen fellépett Bilja Krstić és a Bistrik zenekar is, a meghívott turisztikai szakemberek betekintést nyertek abba a színes kínálatba, amit Szerbia jelenthet az odalátogatóknak.

A 20. – jubileumi - Magyar Termék Nagydíj Védjegy kitüntetést, a tanúsított minőség „útlevelét”, a Magyar Gazdaság Ünnepén, az Országház Felsőházi termében adták át a díjazottaknak. A zsúfolásig megtelt teremben olyan vállalatok képviselői ültek, akiknél tevékenységükben az energiahatékonyság, a környezetbarát és a fogyasztók életminőségét javító, integrált megoldások kaptak nagy hangsúlyt.

Vetélkedő műsorokban is megállná a helyét a kérdés: melyik a harmadik város a világon, amit kifejezetten fővárosnak terveztek és építettek? Az első kettőt már elöljáróban eláruljuk. Az első - Per-Ramszesz - ma már nem létezik, II. Ramszesz egyiptomi fáraó építtette. A másodikról már sokkal többen hallottak – remélhetőleg látták is – ez Washington, az Amerikai Egyesült Államok fővárosa. No de a harmadik?

Már a kilencedik – tehát joggal hagyományosnak nevezhető - bemutatóját tartotta a Szlovák Turisztikai Képviselet Budapesten, a Gerbaud Házban. Ilyenkor a turisztikai újdonságok, érdekességek mellett a szlovák konyha remekeinek megismertetésére is jó alkalom kínálkozik, és ami legalább ilyen fontos, a magyar szakemberek a szakterület magas rangú szlovák vezetőivel is találkozhatnak.

kiemelet ajánlataink

Szeretettel várjuk ebben a különleges környezetben, ahol a varázslatos természet és a magyar vendégszeretet harmonikus összjátéka várja a testet – lelket egyaránt elkényeztetni vágyó vendégeket.

Sümegen, a több mint hét évszázada épült Sümegi Vár lábainál fekszik a Hotel Kapitány Wellness és Konferencia.

Hévíz első wellness és gyógy szállodája „all inclusive” szolgáltatásokkal. Kényeztető kezelések a világhírű termál tó ásványokban gazdag vizével és gyógyító iszapjával.

Rovatok
Budapest

Budapest XIII. kerületének önkormányzata a tizenötödik alkalommal rendezte meg a Gyöngyösi sétányon az egynyári virágfajták és az ezek kombinációiból kialakított színpompás virágágyak bemutatóját. Az elmúlt négy évben, 67,5 millió forint ráfordítással, több mint 245 ezer db egynyári virágtövet ültettek ki a XIII. kerület különböző közterületeire.

Fennállásának huszonötödik évfordulóját ünnepli az idén a Kempinski Hotel Corvinus Budapest, maga a Kempinski pedig – mint Európa legöregebb luxusszálloda-csoportja – még ennél is több, éppen százhúsz éves múltra tekinthet vissza! A budapesti szálloda a kettős jubileumot egyes részeinek felújításával köszöntötte, melynek eredményeit megtekinthették az utazási szakma meghívott képviselői.

Ne tévesszen meg senkit a szivárványszínű zászló, mely nálunk mostanában meglehetősen vitatott szimbólum, és alatta a három betűt sem magyar női névként kell kiolvasni. Ezek együtt egy világszerte elismert, nagy jelentőségű szervezet jelképei. Az ICA három angol szó kezdőbetűje. Az International Co-operative Alliance jelentése: Szövetkezetek Nemzetközi Szövetsége. Az 1895-ben alapított, 72 tagországot számláló szövetség július 1-én ünnepelte a 95. Nemzetközi Szövetkezeti Nap-ot.

gasztronómia

A régi sláger dallamára, akár azt is énekelhetnénk: nehéz a szójátéknak ellenállni… kivált, ha ennyire kézenfekvően kínálja magát. Bár kitapasztalni a tapas-t, egy alkalom biztosan kevés, azért Spanyolország Nagykövetsége és a Spanyol Idegenforgalmi Hivatal által, a Tapas Világnapja alkalmából a budapesti El Asador de Pata Negra étteremben szervezett bemutatón mégis bőséggel nyílott rá lehetőség.

Ha egy eseményt három egymást követő évben megszerveznek, az már joggal nevezhető hagyományosnak. Igaz ez az állítás a „Pezsgő Június” esetében is Budapesten, a Hotel Corinthia báltermében, ahol a szakemberek és a pezsgőkedvelő közönség is számos ritkasággal és érdekességgel találkozhatott.

A budavári Hilton Budapestben tartották a HoReCa Marketplace idei rendezvényét és ez a kijelentés nyomban némi magyarázatot is igényel. Feltételezhető ugyanis, hogy csak a beavatottak tudják: a HoReCa betűszó egy rövidítés, jelentése Hotel, Restaurant, Café. A rendezvény pedig alkalom volt arra, hogy a három terület szakemberei, éttermek, 3-4-5 csillagos budapesti és vidéki szállodák felelős munkatársai, az érintett szektorok hazai beszállítói, Magyarország iránt érdeklődő beszállítók Ausztriából és Szlovákiából, séfek, menedzserek, étteremvezetők és tulajdonosok találkozzanak egymással.

művészet, kultúra

A cím némi magyarázatra szorul, a rurális szó eredeti latin jelentése: falusi. Ám ennél most lényegesen többet takar. Harminc napon keresztül, huszonhárom külföldi, képzőművész járt be három országot és az utazásuk során született természetművészeti alkotásokból most Budapesten, a Koreai Kulturális Központban nyílt kiállítás.

Gioachino Antonio Rossini születésének 225. évfordulója alkalmából - négy hazai színházunk különleges összefogásnak eredményeként – a 2017/18-as évadban összesen negyvenöt alkalommal kerül színre „A sevillai borbély”, az olasz zeneszerző egyik legsikeresebb vígoperája. A szövegkönyvet átdolgozták, az ismerős áriák magyarul, napjaink nyelvén szólnak a közönséghez.

Tennessee Williams, A vágy villamosa című halhatatlan drámájának balett változatát mutatja be a Magyar Állami Operaház 2017. június 17-én. Bár a darab korábban Németországban már színre került balett formában, ez az előadás a maga nemében mégis páratlan, világelső lesz! A két alkotó, Venekei Marianna, a Magyar Nemzeti Balett vezető balettmestere, koreográfus, és Dés László zeneszerző ugyanis – hosszú idő óta, szorosan együtt dolgozva – teljesen új művet hozott létre.

érdekesség

A Deutsche Telekom valamennyi európai vállalata, így a Magyar Telekom is bemutatta 2016-ban a „Sea Hero Quest” (A tenger hőse) elnevezésű új mobiljátékot, amely a szórakoztatás mellett nemes célt is szolgál. A több platformon játszható mobiljátékot abból a célból fejlesztették, hogy elmélyítse a térbeli tájékozódásról meglévő tudományos ismereteket, illetve információval szolgáljon arról, hogyan működik agyunknak ez a területe. A játékot most továbbfejlesztették és kiterjesztették.

„Drónok: Az ég a határ?” címmel mutatja be New York egyik legismertebb látványossága az Intrepid Sea, Air & Space Museum (Tengeri, Légi és Űr Múzeum) azt, hogy a drónok mire is használhatók. Tudósítónk helyszíni beszámolója a kiállítás sajtótájékoztatójáról.

A sajtó meghívott képviselői előtt, ünnepélyesen nyílott meg egy új társkereső oldal. Egy kicsit a kultúrához, a művészetekhez, de a gasztronómiához is kapcsolódik és az igényesebb közönségnek szól. A segítségével finom ételek, jó borok mellett találhat társra, aki magányos.

sör, bor, pálinka

A Magyar Borút Rallye sikerének igazolására nem is kell több, mint egy szám: már 21 éve, mindig megrendezik. Az új ötlet tavaly társult hozzá; az autók mellett legyen egy rallye a motorok kedvelői számára is. Lett, és a kedvező tapasztalatok okán, az idén ismét megszervezik! A mezőny június 2-4. között vág neki a baráti és üzleti kapcsolatépítésre is kiváló lehetőséget kínáló motoros élménytúrának.

Bizonyára bármelyik kvízműsorban sokaknak súlyos fejtörést okozna, ha ennek a három szónak a megfejtését kérné a játékvezető. Így elöljáróban azt is elárulhatjuk, hogy a minapi Zwack Open, borértőnek joggal nevezhető közönsége között is a megkérdezettek többsége, általában csak az egyikre tudta a választ.

Téved, aki a cím láttán gépelési hibára gondol. Nem elírás, nem véletlenül került az F helyére a T. A szó nagyon is átgondolt, ötletes lelemény, pontosan adja vissza egy rendezvény célját és hangulatát. Egy nagy szállodalánc borainak válogatása, tehát teszt zajlott, igazi fesztivál hangulatban.

Blog ajánló
Egy nap a városban Sophie & Ben Garden: csodás vidékies étterem Budapesten gyerekekkel!
Akinek családja van kisebb gyerekekkel, az pontosan tudja, hogy mennyire nehéz olyan éttermet találni, ahol jó a kaja a gyerekek le tudják kötni magukat A családosoknak ez a két feltétel annyira fontos, pontosabban a második, hogy az szinte felül is ír mindent. Bőven opció egy szarabbul főző hely, ha közben nem ütik szét evőeszközzel az asztalt az unatkozó gyerekek. Szóval a két feltétel egyidejű teljesülése maga a Kánaán. Pár hete hétvégén kitaláltuk, hogy elmegyünk valahova négyesben reggelizni, de a felmerülő opciók mindegyikétől görcsbe rándult a gyomrunk: nem, az zárt tér, nincs hely a gyerekeknek az nyitott, de nincs játék az túl nyitott, elszaladnak És így tovább. Aztán váratlanul beugrott Dórának a Sophie & Ben Garden, ami egyébként a barátnője családjáé (disclaimert hallottak), és ami már vagy fél éve megnyitott a Hidegkúti úton, de eddig nem sikerült eljutnunk oda, na ennek vége: csekkoltuk a helyet, és csodás volt. A belvárostól kábé 15 percet autózol, és egy kicsit a Káli medencében találod magad, nekem legalábbis a Kővirág ugrott be. Nyugis kert, nagyjából elzárva a főúttól, mindenféle játékokkal, amikkel a gyerekek tök jól lekötik magukat, amíg készül az étel, meg olyan kis részletekkel, amik szintén elterelik a figyelmüket arról, hogy ők most tulajdonképpen nem játszóházban vannak. Erre jön rá remek bónuszként, hogy az étel remek: jók az üdítők, a bundáskenyerek, de ettünk halloumi sajtos bagelt, eggs benedicttet, és mindegyik nagyon finom volt. A problémát csak az jelentette, hogy a sarokban észrevettük ezt: Elkezdtem beszélgetni a Barbecue Mannel és kiderült, hogy már vagy 13 órája füstöli az ételeket, amik egy órán belül lesznek készen. Bár csak reggelire érkeztünk, innentől már nyilvánvaló volt, hogy megvárjuk ezt is: Ó te jó ég. A barbecue tányéron volt marhaoldalas, marhaszegy, sertésoldalas, pulled pork, csirkecom, minden, amit el tudtok képzelni. Őrületesen finom! Engem főleg a marhaoldalas kötött le, de az egész tál úgy ahogy van, legalább egyszer kötelező. Bónusz: ott voltunk mindennel együtt vagy négy órát, és nemcsak jókat ettünk, de a gyerekek sem őrjítettek meg minket egy pillanatra sem, sőt, nagyon jól mulattak. Barbecue nincs minden nap, de reggeli igen, meg rendes ebédmenü is. Sophie & Ben Garden1028 BUDAPEST, HIDEGKÚTI ÚT. 81.+36 30 182 0100H-P: 11-22:30Sz-V: 9-22:30
Egy nap a városban A tökéletes ázsiai gyorskajálda: Baotiful
Egyszer már írtunk erről a helyről, de az még annyira az elején volt, azóta harmincszor kicserélődött a személyzet (és talán most, a harmincegyedik verzióban végre jó pincérek lesznek, mert a múltban is voltak ugyan jó találatok, de voltak egészen katasztrofálisak is), az eredeti menüből alig maradt valami, szóval erről én most írni fogok nektek. Azért, mert a Baotiful az elmúlt években abszolút top kedvenc lett: ha valahova be akarunk ülni, nem akarunk túl sokat fizetni, de valami nagyon jót akarunk enni, akkor tízből nyolcszor ide megyünk. Mert a környezet tök jó, a Szabadság tér a belvárosban van, mégis zöld, szinte nincs autós forgalom, a gyerekek szaladgálhatnak, meg játszótér is van a közelben, jó a hatalmas volt MTV-s székház előtt ücsörögni és tök jó a garázsokból kialakított belső tér is. De ennél sokkal többet tud a hely: igazán zseniális ázsiai kajákat készítenek. Úgy értem nem közepesen, éppen jókat, mint a mostanában újra egyszer középszerűbb mezőny, ez a hely a hazai gasztroforradalom legjobb korszakában nyitott, amikor mindenki meg akarta lepni valamivel a budapestieket, és a Baotiful azóta is hozza ezt a szintet. Múlt héten barátokkal ültünk be és nagyjából végigettük az étlapot. Jött tavaszi tekercs, japanese chick, light and green, spicy bao burger, kimchi bao burger, yum yum rice bowl és dan dan noodle. És itt a kaják a nagyon jó és az őrült jó közt mozognak, az árak meg kétezer forint környékén, szóval nem a parízeres zsömle mezőnye, meg nem az ipari menzáé, de kábé közvetlenül utána már a Baotifulnál is vagyunk, csak hát ugye közben ízekben meg fényévekre. Ha még nem próbáltátok, csapjatok le rá, főleg, amíg a Szabadság téren vannak, mert télre átköltöznek a Kamermayer térre, és ott már bezártság jön meg fűtés. Baotiful1054, Szabadság tér 17.H: ZárvaK- Cs: 12-22P-Szo: 12-24V: 12-20
Városlátogatások Tampere Finnország
Irány észak – Go to NorthSzámos védekezési mód kínálkozik az izzasztó kánikula enyhítésére. Csobbanhatunk, ihatunk hideg sört, sőt ezt a kettőt egyszerre is tehetjük vagy helyben járunk a párakapuk alatt. Mi egy északi utazás mellett döntöttünk, nem gondoltuk, hogy Finnországban, közelebbről Tamperében is hőhullám dühöng.A helyiek rövidnadrágban, ujjatlan pólókban sétálnak az utcán.Ha előbukkan a nap, érdekes módon a 20-21° C-ig is felkúszó hőmérséklet nagyon forrónak tűnik. Itt azért óvakodni kell a sörivástól, mert 5€ alatt nem nagyon kapsz egy korsóval. Gondoltad volna, hogy a finnek szaunázással védekeznek a hőség ellen, azt mondván, ha kijönnek a forró szaunából, a kinti levegő egész kellemes. A kikötőben még szaunahajó is bérelhető.Ennyi előzetes után ismerkedjünk meg a várossal is.TampereA terület már az ókorban is lakott volt, a két nagy tó és az őket összekötő folyó partja kedvezett a település kialakulásához. A falusiak a mezőgazdaságból és állattenyésztésből  éltek. A folyó nagyszerű lehetőségeket kínált a halászathoz, különösen a lazac fogásához. A várost III. Gusztáv svéd király alapította Tammerfors néven, mely a XVIII. század végére jelentős kereskedelmi központtá vált. Finnországhoz csatolva, Tampere hamarosan az ország egyik legnagyobb piacának és ipari központjának számított, a textil és a vasipar volt a meghatározó. Az ipari termelés mintegy felét itt állították elő, jellemzően „Északi Manchesternek” nevezték. A Näsijärvi és Pyhäjärvi tavak közötti 18 méteres szintkülönbség következtében, a gyorsfolyásúTammerkoski folyó energiájának a felhasználásával villamos erőművet építettek.A város számos területen úttörő szerepet játszott, napjainkban az informatika és a távközlési ipar a meghatározó. Az egyik városrészt, „Finnország Szilícium-völgyének” is nevezik. A városképet ma is uralják a magas kémények és vörös téglás gyárépületek, melyekben éttermek, mozik és egyéb szórakoztató intézmények működnek.Tampere, 200 ezer fő lakosságával (agglomerációval együtt 300 ezer), az ország második legnagyobb városa. A település legszembetűnőbb látnivalója a Näsijärvi tó partján lévő „Nasinneula” kilátótorony, mely 168 méteres magasságával Skandinávia legmagasabb építménye. Tengerszint feletti magassága 278 méter. A tetején kilátó és forgó étterem található. A torony liftjei 30 mp alatt visznek a látogatószintre, ahonnan teljes panorámájában nézheted a várost.A másik kilátó a Pynikki Observation Tower, ahonnan szintén gyönyörű a kilátás.A kilátótorony, a Särkänniemi szórakoztató park része, delfináriummal, hullámvasúttal és ezerféle más szórakoztató eszközzel. A hurokkal és csavarokkal megtűzdelt, Tornado névre keresztelt hullámvasút résztvevőinek sikítása már messziről hallatszik. Szem és gatya nem marad szárazon.Üljünk fel egy kisvonatra és ismerkedjünk a várossal.Bár nem egyszerű rátalálni a kisvonat megállóhelyére. Négy helybelit is megkérdeztünk, mindenki nagyon készséges volt, egyikük még bement a sarki ABC-be is érdeklődni, de nem tudtak segíteni. Tanácstalanul bámészkodtunk egy buszmegállóban, amikor észrevettem a kis táblát.Kiderült, hogy a megállótól kb.20 méteres körzetben érdeklődtünk. Úgy látszik a helyi lakosok nem utaznak a kisvonattal. Álljunk meg Tampere első szabadtéri szoborcsoportjánál, ugye nem baj, ha nem írom ki a finn nevét?A park tele van kisebb-nagyobb szobrokkal. A legmeghatóbb Yrjö Liipola emlékszobra, a „Kuru” nevű hajó áldozatairól. A parttól 1 km.-re futott zátonyra és 138 tengerész veszett hullámsírba.Egyéb kis szobrocskák és ötletes gyermekjátékok:Játszó gyerekeket ábrázoló szökőkút:Nézzük meg a Városházát!A politika és a történelem iránt érdeklődőknek ajánlható a Lenin Múzeum, melyet azon a helyen létesítettek, ahol Lenin és Sztálin találkozott 1905-ben.Lenin és én! A Lenin múzeum melletti sétányon látható a polgárháború emlékműve. Gondolom, azt jelképezi, ha háborúzol, nem marad se inged, se gatyád.A város egyik leghíresebb és legszebb temploma a Tampere  Katedrális, melyet Lars Sonck tervezett a nemzeti romantika stílusában. Építését 1907-ben fejezték be. A székesegyházban Hugo Simberg színes freskóit láthatjuk.Látogassunk el a piacra is, és kóstoljuk meg a híres helyi különlegességet, a mustamakkarát, amit mi egyszerűen csak véres hurkának hívunk. Érdekes, hogy a kisebb gyümölcsöket és zöldségféléket literben mérik.Nézzünk meg néhány szép épületet:Gyönyörködjünk a vidám, mosolygós finn lányokban: Tampere néhány évtizede még jellegzetes gyárváros volt, mára a város teljesen szinte zöldövezetté vált, csak a hatalmas vörös téglakémények emlékeztetnek a gyári időszakra. Élénk a kulturális élet, most rendezték meg a Tammerfest-et, mely népszerű zenei fesztivál. Nézzünk meg egy videót:https://www.youtube.com/watch?v=Wfct6UtR_RM                                                                                              by vinpet
Városlátogatások Taormina, Szicília drágaköve
Taormina, Szicília drágaköveA szicíliai városkáról hallva, képzeletünkben azonnal a Görög Színház és Csontváry csodálatos festménye jelenik meg. A személyes élmény messze felülmúlja a képzelet szépségeit. Taormina nem véletlenül vált Szicília jelképévé, itt megtapasztalhatjuk az egész sziget romantikus és mediterrán hangulatát. Már az ókorban is kedvelt üdülőhelynek számított, kellemes klímája és varászlatos atmoszférája miatt.A település természetes teraszként magasodik a kék tenger fölé, lélegzetelállító kilátást nyújtva az idelátogatónak.Sétáljunk végig a város főutcáján, a Corso Umbertón!  Gyönyörű mediterrán házak, épületek, az ezernyi áruval csalogató boltocskák, éttermek és fagyizók követik egymást. A szűk sikátorokkal szabdalt főutcát szinte mindenhol virág borítja. Az erkélyeken, kapualjakban és ablakokban pompázó díszes virágerdő szépségével és illatával teljesen elbűvöli a turistákat.Taormina legjelentősebb antik épülete a Görög Színház. A „Teatro Greco” valóban a görög időkből származik, de a római korban átépítették. A fantasztikus látvány Csontváryt is megihlette, több képet is festett róla. Híres festménye: A „Taorminai görög színház romjai” mellett itt készült többek között a „Holdtölte Taorminában” című kép is.A színpad háttere a naxoszi tengeröböl és az Etna gyakran füstölgő csúcsa. Szicília második legnagyobb szabadtéri színháza napjainkban divatbemutatóknak, koncerteknek és színielőadásoknak ad otthont.Taormina és Castelmola távolról nézve bikaszarv alakot képez, innen ered a város elnevezése is. (Taormina - Taurus)A várost a XX. század elejétől a művészek és írók fellegváraként tartják számon, sok külföldi híresség látogat ide. Nézzünk meg egy videót:https://www.youtube.com/watch?v=waMuNfYNS1A                                                                                                  by vinpet
Partnereink


Keress bennünket a Facebookon!