2019. november 13. szerda, Szilvia napja
Hagyomány és korszerűség
Révay András
2018.12.17 15:57
Több oka is lehet annak, ha egy könyv első kiadását követően, az ötödik évben megjelenik a második – átdolgozott kiadás. Talán a példányszám volt kevés, esetleg a tartalomba csúsztak hibák? Esetünkben az első állítás ugyan igaz, szerencsére a második nem. Az Erzsébetváros zsidó örökségét bemutató első kiadás óta viszont a városrész életében történtek olyan változások, melyek indokolttá tették, hogy új, megbízható, aktuális tájékoztatást kapjon a téma iránt érdeklődő olvasó.

Hozzáértők gyakran használják a jelzőt, hogy a zsidóság „a könyv népe”. Erzsébetváros vezetői pedig mindig nagyon figyeltek arra, hogy a zsidó múlt és jelen a kerületben jól megmutatkozhasson. Ezért támogatták az Erzsébetvárosi Zsidó Történeti Tár létrehozását és az Óvás Közhasznú Egyesület által gondozott: „Ami látható, és ami láthatatlan” című könyvnek már az első megjelenését is. Most, a második kiadás megvalósulásában is tevékenyen részt vettek. A könyv valójában egy örökségvédő mozgalom terméke volt, ahol azért küzdöttek, hogy ez a sajátos hangulatú városnegyed minél épebb formában örökítődhessen át az utókorra. Ennek során megkezdődött azon építészeti emlékek dokumentálása, amelyek előbb egy másik, a „Védtelen örökség” című könyvben kerültek először a közönség kezébe, mindjárt két nyelven, angolul és magyarul, még 2007-ben.

Dr. Szívós Erika egyetemi docens, történész, már a Történeti Tár megnyitásában is közreműködött szakértőként. Jól emlékszik rá – mondta a második kiadás bemutatásakor – hogy művészet- és várostörténészek, judaisták, nagy haszonnal forgatták az első kiadást és egyáltalán nem volt könnyű beszerezni. Az utolsó darabig elfogyott már 2015-ben! Igaz, Budapest zsidó emlékeinek, értékeinek kutatása, feldolgozása már a nyolcvanas években elkezdődhetett, Komoróczy Géza professzor vezetésével. Többkötetes kiadvány is készült belőle, mely mára ugyancsak a második kiadásában kapható. Erzsébetvárossal külön fejezet foglalkozik benne. Topográfiai értelemben ugyanis ez a terület volt a központ ahol a pesti zsidóság először megtelepedhetett a városfalakon kívül és ahonnan később kirajzott a többi városrészbe.

Ugyancsak a mostani, második kiadású könyv előzmények tekinthető az a városvédő mozgalom, amelyik végül Ráday Mihály TV-műsorként vált ismertté: az „Unokáink sem fogják látni”. A közvetítések megindulása után alakult meg 1983-ban a Budapesti Városszépítő Egyesület – városvédő néven akkor nem jöhettek volna létre! Az egyesület helyi csoportjai közül az egyik első, mindjárt az erzsébetvárosi volt. Házról-házra járva dokumentálták az épületek részleteit és igyekeztek megszólaltatni az ott élő öregeket, rögzítették a történeteket. Hiszen, amit ebben az új, második kiadásban is jól látunk (124. old.): számos híresség élt Budapest legkisebb területű, de legnagyobb népsűrűségű, VII. kerületében. Itt született és nőtt fel Füst Milán, Rejtő Jenő, Karinthy Frigyes, Faludy György és Szilárd Leó. Itt élt Hevesi Sándor, Osvát Ernő, Weiner Leó – és még sokan mások.

Az Erzsébetváros iránti érdeklődés napjainkra sem hagyott alább. Sokan jönnek, költöznek vissza azok közül, akik ugyan már évtizedek óta nem éltek itt, de saját identitásuk, családi kötődésük miatt mégis csak fontos számukra ez a negyed. Turistákkal foglalkozó cégek szerveznek ide sétákat, a Kulturális Örökség Napjai eseménysora vagy a Múzeumok Éjszakája tömegeket vonz ide. Bátran kijelenthetjük tehát, hogy az „Ami látható, és ami láthatatlan” című könyvnek egyre bővülő vásárló és olvasóköre van, és aminek a tagjai már régen nem csak azok közül kerülnek ki, akiknek meghatározható kötődése van a területhez. Magyarázható ez még azzal is, hogy nagyon sokféle szakterület képviselői találhatók a szerzők között. Építész, szociológus, történész jegyzik a fejezeteket. Cél is volt a kötet összeállításakor, hogy ne kizárólag szakmai közönség számára készüljön, ezért aztán kellőképpen olvasmányos, jól érthető, kifejezetten szórakoztató is lett, miközben adatai tudományos szempontból is helytállóak.

 A szórakozással több fejezet is foglalkozik a könyvben. A főváros zsidók által legsűrűbben lakott kerületében sorra nyíltak a zenés kávéházak, mulatók – tudjuk meg a Brettlik, zengerájok, orfeumok című fejezetből. A tulajdonosok, a művészek és szerzők többsége is zsidó volt – a közönségről már nem is beszélve. Az utcán a jiddis nyelv keveredett némettel csakúgy, mint a színpadokon, a XIX. – XX. század fordulóján a magyar csak lassan hódított teret magának. Egy érdekesség, hogy a 172. oldalon még Blaue Katze néven emlegetett mulatóról épp a napokban jelent meg könyv az Álomgyár Kiadónál, Kék Macska címmel, tulajdonosáról, Somossy Károlyról pedig a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban találunk éppen most adatokat. De érdemes a könyvben továbblapozni a 179. oldalra is, ahol Moziváros a körút mentén címmel találunk adatot arról, hogy a legelső budapesti mozi – na, hol nyílt meg? – hát persze hogy az Erzsébetvárosban! Nem kell nagyon öregnek lenni ahhoz, hogy a Tisza, Bástya, Toldi, Vörös Csillag, Mátra nevek hallatán azonnal tudjuk: ezek mind pesti mozik voltak, gyalog sem távolabb tíz percre egymástól! Végül pedig essék szó a megújulásról, melynek negatívumaként a romkocsmákat szokás mostanában errefelé emlegetni. Vannak bíztató jelek, hogy talán képes lesz a városrész a hagyomány és a korszerűség egy sajátos, csak rá jellemző, új formáját megvalósítani!

            

                                   ÓVÁS Közhasznú Egyesület
                                   AMI LÁTHATÓ, ÉS AMI LÁTHATATLAN
                                   Erzsébetvárosi Összevont Művelődési Központ Kft.
                                   Pauker Nyomda Budapest
                                   ISBN 978-615-00-3078-4
Kapcsolódó témák

Újabb csodálatos könyv látott napvilágot a Kossuth Kiadó gondozásában. Két fotóművész, Vizúr János és Kércz Tibor felvételeiből válogatva állt össze magyar és angol nyelven az „Álmodó Vizek” című kötet, melynek képeiből június 12-ig kiállítás is látható a Természettudományi Múzeumban.

Jól igazolja ezt az állítást – no meg még egy másikat is – a Hibernia Kiadó népszerű útikönyv sorozatának legújabb tagja, a „Varázslatos Csehország”. A másik állítás ugyanis így hangzik: Csehország nem csak Prága! A könyvben erre nézve is bőséges bizonyítékot, egyebek mellett például negyven térképet is találunk.

Nem öregebb kétszáz évnél, de már vannak klasszikusai. Lenézték, vitatták, temették, most is él. Olyan, mint a jó bor vagy a jó szivar, az élvezetéhez érettség kell! Bár – ez sem egészen igaz. Nem zárt, nem egységes. Részelemei között van, ami képes magához édesgetni egészen fiatalokat és jó esély van rá, hogy aki először hatéves korában találkozott vele, hetvenévesen is a barátja marad.

Hol is tarthatta volna máshol legújabb könyvének bemutatóját az Álomgyár Kiadó, mint a Kék Macska című regény egyik eredeti helyszínén, Budapesten, a Nagymező utca 17-ben. Persze a hely mára erősen megváltozott – már ami a belső terek egy részét illeti – de a szelleme? Nos, abban még ott leng az előző századforduló illata.

Egy tavaly létrejött – utazó – kiállítás megörökítésére vállalkozott a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum. Könyvet adott ki a sörről – együttműködésben a Kunszentmártoni Helytörténeti Múzeummal. A kiállítás a tervek szerint évekig fog utazni az országban és az is elképzelhető, hogy külföldre is kiviszik. Ez az egyik oka annak, hogy a könyv maga is kétnyelvű, a szövege magyarul és angolul olvasható, nyelvgyakorlásnak is jó!

Blog ajánló
Egy nap a városban Hol lehet a legjobb hummuszt enni a zsidónegyedben?
Ki gondolta volna még pár éve, hogy ilyen címmel írok posztot? Én biztosan nem! A helyzet az, hogy a város multikulti gasztronómiai palettája folyamatosan bővül, egyre megszokottabbak lesznek idegen országok gulasch-ai, sőt már túl is haladunk azokon, a fejlődés következő szintjeit ostromolva. Ahogy a pho leves uncsivá vált abban a szent pillanatban, hogy elfogadható mennyiségű helyen lehetett belőle elfogadható minőséget enni (a szusi az egyetlen, ami azelőtt ment ki a divatból, hogy ehettünk volna belőle jókat ötnél több helyen), úgy jár ugyanerre a sorsra talán a hummusz is nemsokára. Pedig most kezdene beindulni. Izraeli ismerősünk például úgy húzza a száját a budapesti hummuszra, mintha Tel-Avivban minden sarkon lehetne első osztályú gulyást enni. Volt azonban egy hely, ami neki is megfelelt, sőt, oda jár minden alkalommal, amikor Budapesten időzik. “Olyan, mint Izraelben” - mondja. Úgyhogy kíváncsi voltam, hol ez a rejtélyes hely a zsidónegyedben. Először azt hittem, a Dobrumba lesz az. A helyen a megnyitása óta nagyon nehéz leülni evésidőkben, én a legjobb hummusz tálamat itt ettem például. A FEJEDELMI HUMMUSZ TÁL nevű költemény egy szem húst nem tartalmaz, de nem is hiányzik belőle. Van rajta tahinikrém, marinált csicseriborsó, bio hagyma saláta, savanyú uborka, zöld olivabogyó, tojás, koriander és sült édeskömény. Baromi izgalmas cucc, élmény, nem a hummusz miatt persze. Az egyszerűen csak rendben van, amilyen rendben csak egy hummusz lehet. Mint kiderült izraeli ismerősöm nem erre a helyre gondolt, bár ezt is próbálta. A Dobrumbát lelkes utazók alapították, összesen hat barát, akik bejárták a Közel-Keletet, és egyszerre szeretik az izraeli, az arab, az örmény, a török konyhát, mindezt pedig egyben mutatják meg, egy nagyvárosi food barban. Azt a helyet, amit mi keresünk, izraeli tulajdonos nyitotta, és első ránézésre semmilyen körülmények között nem mennél be. Már a neve is olyan, mint ami saját magát is unja: Falafel Bar. Pedig a Wesselényi utcában található hely tényleg ígéretes. A 2600 forintos dubrumbás fejedelmi tál helyett itt a maximum, amit kiadhatsz egy hummusz tálért, az 1990 forint, 1890-ért csirkehúsos verziót adnak, sok zöldséggel. A zöldségek frissek, ízletesek, de nem olyan izgalmasak, mint a másik helyen. Ami izgalmat adhat, az a csípős szósz, meg persze a hús is nagyon rendben van. Összességében viszont a tál jó, ízletes, öröm: De kóstoljátok meg magatok, ne bízzatok bennem. Mindkettő szuper élmény, jó hummusztál, mindenféle jósággal. A Falafel Bar inkább az "utcai verzió", helyi zöldségek, könnyű elkészítés, míg a Dobrumba a bisztrós verzió, különlegesebb, aprólékosabb cuccokkal. DobrumbaCím: 1074 Budapest, Dob u. 5 Falafel BarCím: 1077 Budapest, Wesselényi u. 30.
Városlátogatások Chania
Chania, Kréta szigetének egykori fővárosaAz egyedülálló hangulatú, történelmi város Kréta északnyugati részén fekszik, 160 km-re a fővárostól, Herakliontól. Az ókori települést még Homérosz is említi Odüsszeusz történetében. A minószi királyság idején a virágzó város neve Kydonia volt, mai elnevezése a bizánci birodalomhoz köthető, eleinte Al Hanim-nak nevezték, majd az arab nevet módosítva, a Hania (Chania) lett a város neve. A település az évezredek során több ízben is gazdát cserélt, a görög, arab, bizánci, velencei és török uralom jellegzetességei ma is fellelhetőek. Az óváros jelentős része a velenceiek által létrehozott kikötő köré épült. A világ egyik legöregebb és legszebb világítótornya. ma a város jelképe. A kikötőt védő hullámtörő végére épült torony, ma már nem navigációs pont, csak történelmi emlék.A varázslatos település sajátos, mediterrán hangulatát, a faborítású ablakok, a tengerparti éttermekkel és kávézókkal díszített sétány, és a gyönyörű aprócska tereken megbúvó templomok teszik teljessé.A Velencei kikötő:A velenceiek által épített ívelt kialakítású kikötő, ma már történelmi és turisztikai látványosság, melynek egyik oldalán a várost védő Firka erőd bástyái magasodnak, míg a másik oldalon a már említett, egy minaret formáját utánzó világítótorony áll.A védett öbölben épült a Velencei hajógyár, melynek 23 műhelyéből napjainkra csak 7 maradt fenn.Panagia Trimartiri (Szűz Mária) templom:A templom a 13. századtól a török megszállásig (17. század) fogadta a hívőket, ekkor a hódítók elűzték a papokat és szappangyárat működtettek az épületben. Később megegyeztek a törökökkel és velencei stílusban újjáépítették.Agora:Chania árubőségtől roskadozó, a marseille-i piac mintájára tervezett, fedett piaca az agora, szintén a város egyik szimbólumává vált. A Hassan Pascha mecset:Az öbölben, a vízpart közelében található a gyönyörű mecset, amelyben most művészeti kiállítások láthatóak. A kikötőben álló mecset és a város több épülete is az oszmán időszak emlékét őrzi, ezek adják Chania keleti varázsát.Fedezzük fel a történelmi város igazi arcát, sétáljunk az óváros zegzugos utcáin és régi, szemet gyönyörködtető velencei épületek, hangulatos kávézók és éttermek bukkannak elénk.Nézzünk meg egy videót:           https://www.youtube.com/watch?v=hotI_cIF08A                                                                   Készítette: vinpet                             
Egy nap a városban Házi tárlatvezetés egy fotóművésztől, aki mobillal fotózza a várost, ahol éppen jár
Amikor az ember sok dologgal foglalkozik egyszerre, időnként óhatatlanul is összeérnek az egyes tevékenységek. Még akkor is, ha elvileg nem érhetnének össze. Így aztán amikor levelet kaptam Sebestyén Sárától, hogy férjével megnéznék egy különleges helyen lévő high-tech házat, amit épp árulunk az én Menő Lakásom ingatlanközvetítői “lábán”, beugrott valami. Utánanéztem, és tényleg: Sára fotóművész, különleges formákat lát meg maga körül, ezekből pedig olyan összeállításokat készít, amik együtt képzőművészeti szempontból is értékelhető alakzatokat hoznak létre. Ahogy beszéltünk telefonon, rákérdeztem, és kiderült, hogy igazam volt. Közben persze benne voltam az ingatlanközvetítői “szerepben”, ami nálam pont olyan szerep, mint az összes többi, az újságírószerep, az urbanistaszerep, a gasztromegmondóember-szerep, a kritikus-szerep, az Apple-szakértő szerep. Levetkőznivaló, nyűgös, szűk ruha, amit az első adandó alkalommal eldobok, mert utálom, amikor egy elvárt viselkedési mintával vetnek össze. Feszengek, hülyén áll. Elvállalok időnként előadásokat, oktatásokat, moderátori szerepet is, csak hogy azok határait is kifeszegethessem annyira, hogy kényelmesen beleférjek. November végén egy T-Systems-es rendezvényen beszélek majd idegesítő vekkerekről és szemtelen tehenekről. Ez is egyfajta alkotó munka, azt hiszem. De lehet, hogy csak így érzem jól magam, vagy én így lázadok. Így teszem bele magam - a környezetembe. Szóval az ingatlanról gyorsan a művészetre terelődött a szó, onnan meg az ő házukra, ami egy hatalmas modern villa. – Egyébként eladó, nem akarod árulni? Ha eljössz, egy otthoni tárlatvezetést is tartok neked. – De, persze, megpróbálom eladni. A tárlatvezetés meg istenien hangzik, már indulok is. Ezennel összeolvadt a két szakma, elválaszthatatlanul. A ház maga egy nagyon különleges darab, egy 2000-ben átadott háromszintes villa, egy komoly építész munkája, aki értette, hogyan lehet izgalmas tereket létrehozni (eladó is, hehe). Itt kísért körbe Sára, aki elmondta: a képeket Leica lencsével ellátott okostelefonnal készítette, a hétköznapi élete, munkája, gyermekei nevelése közben. Elsőre azt gondolnánk, ilyet bárki készít nap mint nap, aki szeret közeli témákat fotózni, de Sára képei olyan arányokat, formákat fognak meg, amik valahogy, megmagyarázhatatlan módon "egyben vannak", és egyszerre tűnnek időtlennek és pillanatnyinak. Van, amelyik egy háztető és a napsugár találkozását örökíti meg, egy másik viszont egy függöny libbenését. Előbbi inkább időtlen, utóbbi inkább egyszeri és megismételhetetlen. Fény-árnyék, sima és egyenetlen felületek, textúrák. Olyan dolgok, amik körbevesznek minket minden nap, de így, kiemelve a kontextusból, figyelemreméltóvá válnak. Mindez egy különleges ház falain, átjárókban, szobákban, még a garázs egyik kivezető folyosóján is. Sára alkotását először a Három Hét Galériában, Maurer Dóra fotói mellett állították ki (összesen tíz művész munkáit lehetett megnézni), ezt egyébként igen megtisztelőnek érezte. Később Esztergomban, szülővárosában, a Magyar Nemzeti Múzeum Esztergomi Vármúzeumában állított ki egy adag fotót Tomas Opitz, a TOBE Gallery vezetőjének kurátori segítsége mellett, nyert már díjat a Ph21 Gallery egyik nemzetközi fotópályázatán, és az Ukiyo-e pályázaton eddig beválogatták a legjobb 60 közé. Szerettem látni, hogy az értékes alkotás lehetősége mindenki előtt ott áll, sem technológiai, sem időbeli akadálya nincs annak, hogy a bennünk élő kreativitást értékes módon éljük ki. Eszembe jutott Ion Barlandeanu, és az Ion B. szerint a világ című dokumentumfilm. A román művész sorsa olyan, mint valami mese: az utcán, pontosabban egy panelház tövében, a szabad ég alatt élt, eközben a szemetesből kikukázott magazinokból vágott ki képeket, majd ezeket kollázsokká illesztette össze. Az így kapott képek annyira erősek és sokatmondóak voltak, hogy sztárművésszé változtatták a hajléktalan Barlandeanu-t, aki még a legfontosabb megnyitója előtt is az utcán borotválkozott meg. Eszköze a művészetére egy koszos olló és ragasztó volt, lehetősége arra, hogy bárki lássa a műveit: gyakorlatilag semmi. Tök jó látni, hogy megtörténhet velünk is, már amennyiben van mondanivalónk, és látásunk a vizuális vagy más művészetekre, esztétikára. És - ez nagyon fontos - alkotunk annak ellenére, hogy tudjuk, valószínűleg magunknak tesszük azt.
Városlátogatások Santorini
Santorini az Égei-tenger gyöngyszemeA napfényben fürdő kék-fehér mesevilág a valóságban is olyan, mint a reklámokban, az utazási irodák prospektusaiban.A tenger felől közelítve a vízből kiemelkedő hatalmas sziklát látod, melyet a hegytetetőn épült hófehér házacskák mirtuszkoszorúként öveznek.A közel 300 méter magas meredek szikla tetejére három féle módon lehet feljutni: felvonóval, szamárháton és gyalog. A 600 lépcső megmászása ember és szamárpróbáló feladat, nézzünk csak az előző képen a cikk-cakkban felvezető útra. Tájékoztatásul csak annyi: az egyirányú szamár 5 € -ba kerül, de lehet retúrjegyet is venni.Egy kis történelem:Santorini a görög szárazföldtől dél-keletre fekvő a Kikládok szigetcsoport legnagyobb és legnépszerűbb szigete. Első lakói a minósziak. Konstantinápoly bukása után velencei uralom alá került, ekkor kapta mai nevét is, korábban Thirának hívták. A következő évszázadokban Naxos urai és az oszmánok irányították a szigetet, egészen addig, míg Görögországhoz nem csatolták. A bájos, idillikus sziget kialakulása meglehetősen drámai módon ment végbe. Mai félhold alakját az ie. 1500 körül bekövetkezett vulkánkitörés után nyerte el a korábban köralakú sziget. A kitörést követő szökőár elpusztította többek között a krétai civilizációt is. Egyes kellő fantáziával megáldott történészek szerint az elveszett Atlantisz legendája szervesen kapcsolódik Santorini történetéhez. Fira, Santorini fővárosa a tengerből kiemelkedő kalderára (vulkáni szikla tetejére), épült. A félhold alakú beomlott kráter meredek és sziklás hegyoldalára, szinte egymásba érve épültek a fehér-kék házak és templomok.A sziget Európa egyik legismertebb idegenforgalmi célpontja, a világ minden tájáról özönlenek a turisták. Az öbölben naponta kötnek ki az óriás, többezer utast szállító luxushajók, az érdeklődők mellett Santorini kedvenc helye a nászutasoknak is, sokan itt fogadnak örök hűséget. Fira luxusüdülőhely, drága szállodákkal és üzletekkel, sok filmcsillag és más celebritás is ellátogat ide. Csodálatos a kilátás innen a kalderára, különösen naplementekor.Fira leghangulatosabb, legszebb utcája a Plátia Firosztefáni, ahol az Ájiu Miná templom is található: a kék kupolás, fehér harangtoronnyal rendelkező templom Fira egyik jelképe.A vakító fehér házak és a kék kupolák mellett, a kis utcácskákat virágerdő övezi, ez tényleg a földi Paradicsom.A sziget teleülései közötti közlekedésre a legnépszerűbb járgány a quad, bár a meredek szerpentineken nem árt az óvatosság. Egy helyi monda szerint a legveszélyesebb kanyarokban még a buszvezetők is becsukják a szemüket.Sétáljunk egy kicsit a szigeten:Nézzünk meg egy videót: https://www.youtube.com/watch?v=y6YryG3rldw                                                                                                  Készítette: vinpet
Partnereink


Keress bennünket a Facebookon!