2020. április 10. péntek, Zsolt napja
Hagyomány és korszerűség
Révay András
2018.12.17 15:57
Több oka is lehet annak, ha egy könyv első kiadását követően, az ötödik évben megjelenik a második – átdolgozott kiadás. Talán a példányszám volt kevés, esetleg a tartalomba csúsztak hibák? Esetünkben az első állítás ugyan igaz, szerencsére a második nem. Az Erzsébetváros zsidó örökségét bemutató első kiadás óta viszont a városrész életében történtek olyan változások, melyek indokolttá tették, hogy új, megbízható, aktuális tájékoztatást kapjon a téma iránt érdeklődő olvasó.

Hozzáértők gyakran használják a jelzőt, hogy a zsidóság „a könyv népe”. Erzsébetváros vezetői pedig mindig nagyon figyeltek arra, hogy a zsidó múlt és jelen a kerületben jól megmutatkozhasson. Ezért támogatták az Erzsébetvárosi Zsidó Történeti Tár létrehozását és az Óvás Közhasznú Egyesület által gondozott: „Ami látható, és ami láthatatlan” című könyvnek már az első megjelenését is. Most, a második kiadás megvalósulásában is tevékenyen részt vettek. A könyv valójában egy örökségvédő mozgalom terméke volt, ahol azért küzdöttek, hogy ez a sajátos hangulatú városnegyed minél épebb formában örökítődhessen át az utókorra. Ennek során megkezdődött azon építészeti emlékek dokumentálása, amelyek előbb egy másik, a „Védtelen örökség” című könyvben kerültek először a közönség kezébe, mindjárt két nyelven, angolul és magyarul, még 2007-ben.

Dr. Szívós Erika egyetemi docens, történész, már a Történeti Tár megnyitásában is közreműködött szakértőként. Jól emlékszik rá – mondta a második kiadás bemutatásakor – hogy művészet- és várostörténészek, judaisták, nagy haszonnal forgatták az első kiadást és egyáltalán nem volt könnyű beszerezni. Az utolsó darabig elfogyott már 2015-ben! Igaz, Budapest zsidó emlékeinek, értékeinek kutatása, feldolgozása már a nyolcvanas években elkezdődhetett, Komoróczy Géza professzor vezetésével. Többkötetes kiadvány is készült belőle, mely mára ugyancsak a második kiadásában kapható. Erzsébetvárossal külön fejezet foglalkozik benne. Topográfiai értelemben ugyanis ez a terület volt a központ ahol a pesti zsidóság először megtelepedhetett a városfalakon kívül és ahonnan később kirajzott a többi városrészbe.

Ugyancsak a mostani, második kiadású könyv előzmények tekinthető az a városvédő mozgalom, amelyik végül Ráday Mihály TV-műsorként vált ismertté: az „Unokáink sem fogják látni”. A közvetítések megindulása után alakult meg 1983-ban a Budapesti Városszépítő Egyesület – városvédő néven akkor nem jöhettek volna létre! Az egyesület helyi csoportjai közül az egyik első, mindjárt az erzsébetvárosi volt. Házról-házra járva dokumentálták az épületek részleteit és igyekeztek megszólaltatni az ott élő öregeket, rögzítették a történeteket. Hiszen, amit ebben az új, második kiadásban is jól látunk (124. old.): számos híresség élt Budapest legkisebb területű, de legnagyobb népsűrűségű, VII. kerületében. Itt született és nőtt fel Füst Milán, Rejtő Jenő, Karinthy Frigyes, Faludy György és Szilárd Leó. Itt élt Hevesi Sándor, Osvát Ernő, Weiner Leó – és még sokan mások.

Az Erzsébetváros iránti érdeklődés napjainkra sem hagyott alább. Sokan jönnek, költöznek vissza azok közül, akik ugyan már évtizedek óta nem éltek itt, de saját identitásuk, családi kötődésük miatt mégis csak fontos számukra ez a negyed. Turistákkal foglalkozó cégek szerveznek ide sétákat, a Kulturális Örökség Napjai eseménysora vagy a Múzeumok Éjszakája tömegeket vonz ide. Bátran kijelenthetjük tehát, hogy az „Ami látható, és ami láthatatlan” című könyvnek egyre bővülő vásárló és olvasóköre van, és aminek a tagjai már régen nem csak azok közül kerülnek ki, akiknek meghatározható kötődése van a területhez. Magyarázható ez még azzal is, hogy nagyon sokféle szakterület képviselői találhatók a szerzők között. Építész, szociológus, történész jegyzik a fejezeteket. Cél is volt a kötet összeállításakor, hogy ne kizárólag szakmai közönség számára készüljön, ezért aztán kellőképpen olvasmányos, jól érthető, kifejezetten szórakoztató is lett, miközben adatai tudományos szempontból is helytállóak.

 A szórakozással több fejezet is foglalkozik a könyvben. A főváros zsidók által legsűrűbben lakott kerületében sorra nyíltak a zenés kávéházak, mulatók – tudjuk meg a Brettlik, zengerájok, orfeumok című fejezetből. A tulajdonosok, a művészek és szerzők többsége is zsidó volt – a közönségről már nem is beszélve. Az utcán a jiddis nyelv keveredett némettel csakúgy, mint a színpadokon, a XIX. – XX. század fordulóján a magyar csak lassan hódított teret magának. Egy érdekesség, hogy a 172. oldalon még Blaue Katze néven emlegetett mulatóról épp a napokban jelent meg könyv az Álomgyár Kiadónál, Kék Macska címmel, tulajdonosáról, Somossy Károlyról pedig a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban találunk éppen most adatokat. De érdemes a könyvben továbblapozni a 179. oldalra is, ahol Moziváros a körút mentén címmel találunk adatot arról, hogy a legelső budapesti mozi – na, hol nyílt meg? – hát persze hogy az Erzsébetvárosban! Nem kell nagyon öregnek lenni ahhoz, hogy a Tisza, Bástya, Toldi, Vörös Csillag, Mátra nevek hallatán azonnal tudjuk: ezek mind pesti mozik voltak, gyalog sem távolabb tíz percre egymástól! Végül pedig essék szó a megújulásról, melynek negatívumaként a romkocsmákat szokás mostanában errefelé emlegetni. Vannak bíztató jelek, hogy talán képes lesz a városrész a hagyomány és a korszerűség egy sajátos, csak rá jellemző, új formáját megvalósítani!

            

                                   ÓVÁS Közhasznú Egyesület
                                   AMI LÁTHATÓ, ÉS AMI LÁTHATATLAN
                                   Erzsébetvárosi Összevont Művelődési Központ Kft.
                                   Pauker Nyomda Budapest
                                   ISBN 978-615-00-3078-4
Kapcsolódó témák
2020.04.03 18:23

A kifejezést könyvében a szerző, Damian Bradfield, egy szinte mindenki által ismert, internetes cégre használja, nem minden alap nélkül. Ő maga – a szó irodalmi értelmében véve – nem író, hanem számítástechnikai szakember. Angliában született és tanult, egy ideig Hollandiában dolgozott, vállalkozásának székhelyét később áttette az Egyesül Államokba. Ma is ott él.

Az idősebb generáció tagjai közül bizonyára sokan emlékeznek még a mondásra, mely szerint; akinek az isten hivatalt adott, annak észt is ad hozzá. Az is valószínű, hogy ugyanolyan sokan – ha nem többen – vannak, akik a saját bőrükön tapasztalták, hogy ez bizony nincs mindig így, Sőt, többnyire nincs így! Miközben igaz ennek az ellenkezője is: vannak jó, olykor kiváló vezetők. Ami pedig még ennél is fontosabb; a vezetés tanulható!

Valószínűleg sokan elveszítenék a fogadást arra vonatkozóan, mikor volt az országunk először hivatalosan Népköztársaság? Mint ahogy arra is csak nagyon kevesen tudnának válaszolni: hogyan, mikor történhetett, hogy Pozsonyban, a Cseh Légió katonái, békés magyar civileket – köztük gyereket – lőttek le? A kérdésekre a választ a Hadtörténeti Intézet és Múzeum legújabb kiállításán találjuk meg.

Téved, aki a cím olvasatán valami közlekedési vagy lakásbiztonsági berendezésre gondol. Ezt a kifejezést egy ember magára alkalmazva használta – és bizony nem kicsi veszedelem az, amit feltárt. Tette ezt annak ellenére, hogy tudta: halálos veszedelembe sodorja általa önmagát. Ismereteink szerint még él, feltehetően Moszkvában. Az Egyesült Államok Észak-Karolina államából Moszkváig vezető útjáról könyvet írt, mely magyarul Rendszerhiba címen jelent meg.

Újabb csodálatos könyv látott napvilágot a Kossuth Kiadó gondozásában. Két fotóművész, Vizúr János és Kércz Tibor felvételeiből válogatva állt össze magyar és angol nyelven az „Álmodó Vizek” című kötet, melynek képeiből június 12-ig kiállítás is látható a Természettudományi Múzeumban.

Blog ajánló
Városlátogatások Húsvéti köszöntő.
Városlátogatások Húsvéti köszöntő.
Egy nap a városban És most akkor hogyan élvezzük a tavaszt a városban?
Csodás idő van odakint, még néhány napig, aztán visszatér a hideg. Természetes, hogy mindenkinek viszket valamije, hogy ugyan már, menjünk ki egy picit. És mivel nincs kijárási tilalom, csak ajánlás, sokan teljesen figyelmen kívül hagyják ezeket. Emlékszem, mennyire meghökkentem mindig, hogy a mi milyen gyorsan és ellentmondást nem tűrően bevezettük a cigitilalmakat annak idején, most is azt gondolom, hogy egy kijárási tilalom is fegyelmezettebben működne nálunk, mint egy átlagos európai országban. De mivel nincs, a városban a változás sem annyira észrevehető. Ági, az Egy nap a városban túravezetője például úgy védekezik, hogy egyedül marad otthon, és egyedül is megy mindenhová (jellemzően boltba). Nem közelít senkihez két méternél közelebb, vagyis kiválasztja a szélesebb utcákat és kevesebb embert, meg általában biciklivel jár. A Margit hídon hazafelé bekanyarodott a szigetre is, és ott látta a fenti jeleneteket. Ami egyébként tökéletesen alkalmas a vírus mindennél gyorsabb terjedésére: az egyik csoportban ha csak egy ember fertőz, az egész csoport megfertőződik, és amikor elindul mindenki haza, a többi földön ülő csoport mellett elhaladva tuti lesz egy-két újabb fertőzés, ami megint csak egy-két teljes csoportot betegít meg. Egy ember képes pár óra alatt 30-40 ember megfertőzésére. Szóval nem, nem csak a nyugdíjasok flangálnak és trécselnek az utcán. Persze, túl lehet élni, de én nem lennék senki helyében egy-két hét múlva, amikor elkezdi gyanítani, hogy tüdőgyulladása van. Egy korombeli ismerősöm végigment most ezen: hazaküldés, félrediagnosztizálás, kórházból elküldés másik kórházba, későn befektetés, súlyosbodás, azóta bent fekvés. Koronavírusra mondjuk nem tesztelték, neki állítólag máshonnan lett tüdőgyulladása. Én ezen nem akarok végigmenni, és amikor majd ott lesznek, hát ők sem. A legjobb, ha otthon maradunk. Ha ki kell mennünk valamiért, akkor itt tesszük ki magunkat veszélynek: A lépcsőházban, a korlátokat sok ember megfogta, mi ne tegyük. Lehetőleg úgy menjünk ki az ajtón, hogy ne találkozzunk szembe senkivel a szűk folyosókon. Ha családi házban lakunk, az előny, mert most úgy ülhetünk be az autóba, hgoy tuti nem érintkezünk senkivel még csak időeltolással sem. Sokan mennek autóval most mindenhová, valójában tényleg jobb a tömegközlekedésnél és a gyalog sétánál. A bicikli is lehet jó, mert távol vagyunk az emberektől, de itt is nagyobb a kockázat az autóhoz képest. Kisebb autós kirándulásokat például tehetünk, egy kör ki a városból, ha nem is szállunk ki, az a legjobb. Megállunk valami festői helyen, elővesszük a szendvicseket, és megesszük, napfénytető előnyben. Rengeteg olyan sétahely van a városban, ahol nincsenek emberek, és könnyű két méteren kívül maradni mindenkitől, vagy akár nem is találkozni senkivel. Ezt szintén leellenőrizhetjük autóban ülve, és ha nem megfelelő a helyzet, egyszerűen álljunk tovább. Ha megfertőz valaki, és te tovább fertőzöl, azzal 3-4 héttel hosszabbodik a járvány vége, ami így akár egy évig vagy még tovább is elhúzódhat. Könnyű belátni, hogy ezzel szemben ha mostantól senki nem fertőz meg senkit, akkor meg 3-4 hét alatt vége az egésznek. Ahogy azonban most csináljuk, az az első forgatókönyvhöz van közelebb, ami elhúzódó otthonülést, ezáltal klausztrofób őrületet és olyan gazdasági visszaesést hoz, hogy abból jó darabig nem lábal ki senki. Persze, marha jó tavasszal a barátokkal dumálni a fűben ülve. És eddig a világ legsúlytalanabb dolga volt. De most a legsúlyosabb tettek egyike lett, rögtön az egymás arcába köhögés után. Értékeljük át ezt a dolgot. Úgyhogy én azt csinálom, hogy otthon tervezek. A budapesti túra helyett megtervezem a jövőbeli budapesti túráimat. Előveszem a Budapest témájú könyveimet (van jó pár, itt írtam néhányról), és elkezdem végre bújni azokat is, amiket félretettem az esős napokra. Ha érdekességre találok, felírom, hol történt, és bejelölöm a térképen, vagy a Google Mapsen ráteszek egy jelölést. Odaírom, melyik könyv hányadik oldalán van a ráutaló rész. Tegyetek így ti is, antikváriumokból simán lehet online rendelni. Így, amikor már lehet, és elmúlik a járvány, mindennél jobb túrákat tehettek, akár a barátokkal, és ti lesztek az idegenvezetők. A saját városotokban, az ezerszer bejárt helyeken, de most mégis friss szemmel: eszetekbe jut a karantén idején elolvasott érdekes sztorik halmaza. Várhatóan én is és Ági is ír majd a blogra könyvajánlókat, hogy ezt a tervező munkát megtehessük, és képzeletben úgy sétálhassunk a városban, ahogy csak szeretnénk.
Egy nap a városban Mi lesz most az Egy nap a városban bloggal?
Úgy tűnik, hogy a járványra való tekintettel az Egy nap a városban blog egy darabig nem tud olyan klasszikus posztokat szolgáltatni, amit megszoktatok tőle. Tudniillik hogyan élvezzük a várost, a városi nyüzsgést és a jó helyeket. Mert most inkább mindenki maradjon otthon, és legyünk rajta túl minél gyorsabban és fájdalommentesebben. Ez nem jelenti azt, hogy a blog teljesen bezár, de az biztos, hogy alapanyag híján ritkábban és más jellegű anyagokkal - például történelmivel vagy publicisztikával - jelentkezem. Én az új helyzetre való tekintettel másfajta tartalmakat fogok írni a következő időben, de nem a blogra, mert ezek az írások már nem férnek bele az Egy nap a városban blog Csaba és általam kialakított, 2010-es fókuszába. Az “Ádám ma otthon marad” című blogon jelentetem meg a mostani helyzetre reflektáló, meg mindenféle egyéb gondolataimat, tapasztalataimat. Mivel az egy személyes blog, ezért valamennyi érdeklődési köröm helyet kap majd rajta, elég veszélyes kilengéseket produkálva időnként. Első írásom az oldalon: Újraindítjuk a világot, és ez minden jónak a forrása lehet. Első posztként leírtam, hogyan tudjuk a legjobbat kihozni a mostani helyzetből. Majdnem az Egy nap a városban blogra töltöttem fel, de aztán átolvasva láttam, hogy ez már más. Már más iránya van benne a gondolatoknak, a város teljesen eltűnt, és előbukkant az, amiről eddig keveset írtam: hogy én hol és hogyan élek. És itt is fogok tartózkodni mostantól az idő nagy részében. Természetesen, hogy nehéz lesz a városra koncentrálnom innen. Még csak az ablakból sem azt látom. Úgyhogy akinek van kedve, kövesse a Facebook oldalon az írásaimat, vagy nézegesse a blogot rendszeresen. Ezen a Facebook oldalon minden írásom megjelenik majd, legyen az Egy nap a városban, Ádám Ma Otthon Marad vagy más helyekre írt anyagom, a készülő regényemmel kapcsolatban is várhatóak infók. Sőt, azzal kapcsolatban majd segítséget is kérek időnként. Mindig benne volt a levegőben, hogy egy fokkal személyesebb helyre is írok, így most a sors adta, hogy gyorsan megtörténjen. Szóval azért kövessétek az Egy nap a városbant, mert lesznek anyagok, és egyébként kövessétek az egyéb írásaimat is, az ÁMOM-on (Ádám Ma Otthon Maradon). Vigyázzatok magatokra, egymásra, és segítsetek egymásnak. Most jött el a segítségnyújtás és -elfogadás időszaka, nem csak a betegek körében. És dolgozzunk azon, hogy ha ennek vége, ne a régi világ álljon fel újra, méretes szedáltságban, hanem valami jobb, a maga teljességében. Ámen.
Partnereink


Keress bennünket a Facebookon!