2020. szeptember 22. kedd, Móric napja
Hanoi - az időutazás
Kiss Kriszta
2015.05.05 15:59
Délkelet-Ázsiában találjuk a maga nemében lenyűgöző Vietnámi Szocialista Köztársaságot. Az országot a gazdasági fejlődés jellemzi - bár az életszínvonal még mindig alacsony -, növekvő tendenciát mutat a turizmus, Vietnamot a világgazdasági média az ázsiai "tigrisek" közé sorolja. Az ország fővárosa Hanoi, látogassunk el most ide.

Vietnam fővárosa a Vörös folyó jobb partján, az ország ősi kultúrájának bölcsőjében fekszik. A mai Hanoi a VI. századtól kezdve többféle nevet is kapott az egymást követő dinasztiáknak, valamint a megszállásoknak köszönhetően. A város mai nevét 1804. óta viseli. A vietnami háború során a várost és annak infrastruktúráját szétbombázták. 1976. július 2-án, az északi és déli országrész egyesítésével ismét Hanoi lett Vietnam fővárosa. Az 1980-as évek végén beköszöntött  a doi moi (új gazdaságpolitika), ennek köszönhetően indult Hanoi infrastruktúrája fejlődésnek. 

A vietnami főváros képét az ezernyi kis szatócsbolt, műhely, a sok tó, a kis kifőzdék, utcai ételes standok színes világa, kissé talán zsúfolt egyvelege határozza meg. Az utakon elképesztő mennyiségben közlekednek mopedek, kerékpárok, bár autóból is akad szép számmal. A forgalmas utcákon történő átkelés bizony hosszú percekbe is telhet és ha végre rászánjuk magunkat az elindulásra, három fő szabályt kövessünk: legyünk határozottak, nyugodtak és kimért tempót diktáljunk.

Sokan nincsenek jó véleménnyel a főváros lakóiról, akik valóban nem a kedvességükkel és a mosolygásukkal veszik le a lábukról a turistákat, ám ha bármi problémánk akad, a segítségükre feltétlen számíthatunk. A taxisok viszont itt sem jobbak, mint bárhol máshol, így a viteldíjakra és az útvonalakra érdemes odafigyelnünk.

Hanoiban többségében keskeny és alacsony építményeket találunk, ennek oka a történelemben keresendő: régen az adót a házak szélessége alapján vetették ki, továbbá tilos volt a királyi palotánál magasabb épületet emelni. Az óváros rész Hanoi legélénkebb negyede, a szűk utcák tele vannak boltokkal, műhelyekkel, amelyek egyben a kereskedők lakásainak előterei is. A járdákon portékák, szerszámok, limlomok mindenfelé. Az idelátogató kicsit úgy érezheti, egy időutazás közepébe csöppent.

A 13. század folyamán a negyed 36 utcáját szakmák szerint felosztották. Ez a rendszer a mai napig is fennmaradt: ezért bukkanhatunk külön cipős, ezüst- és rézműves utcákra, melyet az utcanév is jelez számunkra.

Az óváros tele van apró, tipikus kis műanyagszékes büfékkel. Jobban járunk, ha egzotikumként fogjuk fel az óvárosi higiéniai állapotokat és túltesszük magunkat az utcák piszkosságán. Természetesen elegáns negyedek is vannak, ahol az utak, az üzletek teljesen más világot jelenítenek meg, mint az óváros – ennek megfelelően itt az árak is elegánsan magasak.

 

Számtalan kulturális programon vehetünk részt, ilyen például az ezeréves múlttal rendelkező vízi bábszínház, a Ho Chi Minh Mauzóleum és külön a hajdani rezidenciája és a hozzá tartozó múzeum, de említést érdemel még a Néprajzi Múzeum és az Irodalom Templomház is.

Érdekes program még a szervezett kerékpártúra a város utcáin keresztül-kasul, vagy egy kellemes séta az éjszakai piacon. Ezen kívül érdemes letérni a turistaösvényről és felfedezni egyszerű lakónegyedeket, mert kifejezetten érdekes tanulmányozni az ottani életképeket.

 

Látnivalók

 

Hoan Kiem tó

A Hoan Kiem tó - a visszaszolgáltatott kard tava az Óvárosban.

A legenda szerint a XV. század közepén Ly Thai To uralkodó egy, a Mennyekből kapott mágikus kard segítségével győzelemre vezette seregeit és kiűzte a kínaiakat Vietnámból. A győztes csata másnapján az uralkodó találkozott a tóban úszkáló óriás teknőssel, mely a kardot magához ragadva elmerült a tó vizében, visszajuttatva így a kardot isteni tulajdonosához.

A tó déli csücskénél lévő apró szigeten áll a Teknőctorony (Tháp Rua), melyet gyakran Hanoi jelképeként is elmítenek. A tó észak-keleti partjáról a pirosra festett, 1885-ben épített, fából készült gyaloghídon, az úgynevezett Húc-on kelhetünk át a nagyobbacska szigetre, melyen a Konfuciusz által az erény szimbólumának tartott féldrágakőről elnevezett Jade Hegy Templomot (Ngoc Son Temple) találjuk. A templom bejáratának két oszlopa között magasodik az öt emeletes Íróecset - torony (Tháp Bút).

 

Irodalom temploma

Az 1070-ben alapított, a vietnámi építészet jegyeit magán viselő Irodalom templomában (Van Mieu) kapott helyet Vietnam első egyeteme 1076-ban. A mandarin tanoncokat oktattak itt 700 éven keresztül. A pagoda-komplexum öt udvarral rendelkezik, az ezeket átszelő középső, széles út a mindenkori uralkodónak volt fenntartva. Az oldalsó gyalogösvények közül az egyik csak a hivatalnokoknak, a másik csak a harcosok részére volt fenntartva.

Az egyik udvarban mészkő-teknősöket láthatunk, hátukon megkopott kőtáblákkal, melyekre 1442 és 1778 között az egyetemen végző mandarinok nevét, születési helyét és vizsgaeredményét vésték. A több mint három évszázad leforgása alatt 116 tábla róttak tele, melyek közül már csak 82 maradt fenn. Az épületegyüttes látogatására szánjunk elég időt, hogy bejárhassuk udvarait és megcsodálhassuk kapuit: Nagy kapu, Út udvara, Nagy Középső kapu, Kiváló Erények kapuja, Kiteljesedett Tehetség kapuja, Nagy Középső udvar, Irodalom Csillagzata-pavilon, Mennyei Tisztaság Kútja, Nagy Siker kapuja, Szertartások Nagy Háza, Thai Hoc Csarnok, Khai Thanh, Bölcsek udvara, Kőtáblák kertje.

 

Citadella

A 2010-ben az UNESCO Világörökség listájára felkerült épületegyüttes 5 hektáron terül el, a nagyközönség által csak 2004 óta látogatható. Azt megelőzően több száz évig csak a vietnámi királyi elit tagjai, majd 50 évig csak a katonák léphettek be a területre. Az eredeti épületet 1010-ben építették, amikor Ly Thai To a főváros székhelyét Hanoiba helyezte és hozzáépített a 200 évvel korábban a kínai kormányzók által épített várhoz. Az épületegyüttest folyamatosan bővítették 1810-ig, ám a 19. század végén a franciák nagy részben elpusztították azt. Részei: Hercegnők palotája- Lau Cong Chuán ( 11. század ),Központi kapu – Doan Mon ( 15.század ), Kienh Thien palota ( 15. század ),Zászlótorony – Ky Dai ( 1805 ), Északi kapu- Bac Mon.

 

Egylábú Pagoda

Az Egylábú pagoda egy furcsa erődhöz hasonlít, amelyet egyetlen, a lótuszvirág szárához hasonlító betonoszlop támaszt alá. A pagodát 1049-ben Ly Thai Tong császár építette. Az épülethez kapcsolódó  legenda szerint a császárnak nem lehetett gyermeke, ám álmában egy isten jelent meg és lótuszvirágon egy babát nyújtott felé. A császár később egy gyönyörű lányt vett feleségül, aki fiút szült neki, így teljesedett be az álom. Az építész célja a lótuszvirág ábrázolása volt az egy oszlopon álló pagodával. Az építményt többször is felújították, de a vietnámi háború idején végérvényesen elpusztították. A ma látható másolatot 1960 körül építették.

 

Szent József katedrális

A Hanoi szívében található katedrális, mely a vietnámi katolikus közösség érseksége, neogótikus stílusban Monsignor Puginier épült az 1880-as években. A homlokzat két oldalán 31,5 m magas szögletes torony áll, mindkettőben 5-5 harang található. A festett üveggel berakott, hosszú csúcsíves ablakok, a magas boltíves falak a középkori Európát idézik. A szentély faragásait vörössel és arannyal díszítették. Szűz Mária szobra a főhajó bal oldalán, a vörös-arany gyaloghintón látható.

 

Ho Chi Min Mauzóleum

Ho Chi Minh elnök itt nyilvánította függetlennek Vietnámat 1945. szeptember 2-án. A hatalmas márvány mauzóleumot, melyben hűtött teremben őrzik az 1969-ben elhunyt, Ho Chi Minh elnök bebalzsamozott testét, 1975. augusztus 29-én nyitották meg. A mauzóleum mellett található a fehér, lótuszvirág formájú épület, az 1990-ben megnyitott Ho Chi Minh múzeum. Fényképek, kézzel írt levelek, újságkivágások bútorok segítenek megismertetni az elnök életét a látogatókkal.

 

 

Kapcsolódó témák
Blog ajánló
Városlátogatások Pápa városa
 Pápa Az egykor bővízű Tapolca-patak völgyében, a Bakony hegység és a Kisalföld találkozásánál fekszik ez a gyönyörű város. Története: A települést először 1214-ben említik oklevélben. II. András Nóráp egy részét eladományozta János fia Hektornak. A birtokrész határainak leírása során említik az „utat, ami Pápáról jön” („viam, quae venit de Papa”). A középkorban a vidék egyik meghatározó végvára volt, a Bécs előtti védvonal részeként a harmadik legnagyobb vár volt Győr és Veszprém után.A kedvező földrajzi adottságainak köszönhetően a város gyors fejlődésnek indult. A Tapolca patak malmai még a távolabbi vidék gabonájának őrlésére is képesek voltak. A város jelentőségét országos hírű iskolája az 1531-ben alapított Református kollégium is emelte, ahová Petőfi Sándor és Jókai Mór is járt. Nevének eredete: Számos monda kering a település elnevezésének eredetéről. A legismertebb történet szerint István király itt találkozott Asztrik püspökkel, aki átadta a pápától hozott koronát. Ekkor a király így kiáltott fel: „Ecce papa misit mihi coronam”, vagyis „Íme, a pápa koronát küldött nekem”, a nép pedig az egyházfő iránti tiszteletből és hálából nevezte el Pápának a várost. A helytörténészek szerint a város, Popo bajor lovagról kapta a nevét, aki az államalapítás korában a település elöljárója lehetett. Van két humorosnak is tekinthető történet is. Géza fejedelem fia, a későbbi István király még csecsemőként ezen a helyen mondta ki először, hogy papa, és Géza atyai szíve örömében adta volna a nevet a városnak. Volt, aki a púp szóból eredeztette Pápa nevét, mivel a város egy dombon épült. Látnivalók: A Nagytemplomot Fellner Jakab uradalmi építész tervei alapján kezdték el építeni. A copf stílusú impozáns méretű, egyhajós csarnoktemplomot 1795. május 3-án szentelte fel Pierer József püspök.A Griff szálló nevét az Esterházy-család címerében szereplő madárról kapta. Tánctermében egykor nagy bálok, előadások és zenés estek zajlottak. Itt járta a táncot Kisfaludy Sándor későbbi hitvesével, Szegedy Rózával, és itt lobbant szerelemre egy színésznő iránt, majd ábrándult ki pár nap múltán és írta meg „Szín és való” című versét 1842-ben Petőfi Sándor.A Pápai Református Kollégium Gimnáziumának és Művészeti SzakközépiskolájaAz Esterházy kastély A kastély az egykori vár alapjainak felhasználásával épült fel, Franz Anton Pilgram tervei alapján.A város történelmének egyik fontos eleme a Kluge család kékfestő műhelye, melyet a Tapolca patak vízével működtettek. Ma múzeum mutatja be a nagy múltú mesterséget.Nézzünk meg egy videót: https://www.youtube.com/watch?v=y7P656zvMVQ                                                                                                                          vinpet /forrás: internet/
Egy nap a városban Élet a válság után - Vendéglátás emberi kapcsolatokra épülve
Azt hiszem, a válság és a vendéglátás közöshalmazának mélypontja volt a legsikeresebb éttermes, Zsiday Roy nemrégiben tett kifakadása azon vendéglátósok ellen, akik jótékonysággal, házhoz szállítással és hasonlókkal próbáltak talpon maradni úgy, hogy a munkavállalók nagy részét megtartják, és nem engedik el a kezüket. Persze, volt vendéglátós, aki úgy hazaküldött mindenkit, mint a sicc, ők aztán a válság után nyilván fizetett hirdetésekben reklámozzák majd az összetartó csapatba, a komplex gasztronómiai élményekbe és az emberi összefogás nagyságába vetett hitüket, és gyere hozzánk dolgozni, mert megbecsülnek. Közben nagyon várják a turistákat, de várhatóan azok nem jönnek, úgyhogy megy a fejvakarás. Most mit csináljunk? A vendégek nem hülyék. Most azért elvált a búza az ocsútól, és ennek már nincs köze ahhoz, hogy mennyire számolta ki a belsőépítész a lámpák dimmelési fokát, hogy mennyire hajol meg a főpincér téged üdvözölve vagy hogy mit jelent az éttermi élmény, a tulajdonos szerint. Ugyanis az éttermi élmény egy egészen más dolgot jelent immár sokaknak. Mondom, mire gondolok. Itt írtam a közösség erejére támaszkodó helyekről korábban. Abban azt találgattam, vajon a profitot legfontosabb értékmérőnek tartott helyek fenntarthatóak-e abban az értelemben, ahogy a szélsőségesen változó körülmények közötti fennmaradást tekintjük a legfontosabbnak, szemben a változatlan, és egyébként kedvező piaci és turisztikai körülmények közötti megtérüléssel. A kettő nagyon nem ugyanaz. Mert miközben voltak olyan nagyon fontos helyek, akiket elsorvasztott a kormány segélycsomagja, úgy akadtak olyanok is, akiknek kifejezetten jól jött a járvány. Utóbbiba tartozott volt a Mészáros utcai zöldséges is Simon István elmondása szerint, hiszen az emberek elkezdték felkutatni a környezetükben, sétatávra elérhető vállalkozókat, a hipermarketek napi sok ezer ember által látogatott standjai helyett inkább választva a kisebb boltokat, ahol a járvány kevésbé tud terjedni. Erősödtek a lokális beszerzési források, ezzel együtt pedig az emberek arra is rájöttek, hogy a sarki zöldséges általában jobban figyel az árura, a minőségre, meg lehet vele beszélni, mit szeretnénk, beszerzi, amit kérünk, és egy emberi kapcsolat kezd kialakulni köztünk, és a minket etető személy között, ahogy ennek egyébként lennie is kellene. A termelő és a konyhaasztalunk között tátongó tökéletesen fekete doboz ugyanis minden, csak nem megnyugtató. Én nem Budapesten vészeltem át a járvány miatti bezártságot, hiszen néhány éve kiköltöztem a városból, minél közelebb az érintetlen természethez, és innen látogattam be a városba - ez egyébként épphogy jót tett a kapcsolatunknak -, és ez a kettősség, a városi nyüzsgés és a vidéki csend kettőssége hozott egyensúlyba. Az itteni legközelebbi becsületes éttermet - Malackert vendéglő - egyébként korábban is kedveltem, mert a kemencében sült húsainak minősége egészen különleges egy főút menti vendéglőhöz képest, és sokáig tartott, mire rájöttem, hogy miért van ez. Az étterem lelke Marcsi, a hely tulajdonosa, egyben konyhafőnöke, aki úgy képes két segédszakáccsal lenyomni egy telt házat, hogy el sem tudom képzelni, hogy csinálja, szigorúan tartva a maga által felállított minőséget. A fia az egyik felszolgáló. Nem fenszi hely, a fogások nem különlegesek, csak egyszerűen becsületesek, és a maguk nemében szinte hibátlanok.   Szóval jó kemencés sültek vannak itt, nagyon baráti áron, emiatt rendszeres vendég voltam, de azért nem ANNYIRA rendszeres. Egyrészt ugye folyamatosan kutattam az új helyeket Budapesten, másrészt a sültekre is hamar ráunok, izgalmasabb ételekre vágyom, vagy épp több zöldségre. Csakhogy az önként vállalt karantén elején rájöttünk, hogy a két kis gyerekkel együtt, a munka mellett nem lesz időnk főzni, én meg nem tudok hozni jártamban-keltemben távoli helyekről semmit, így nagy izgalommal fedeztük fel Marcsi új ötletét: lesz menü. Ideális forrás, hiszen a személyzet gyakorlatilag az étterem meletti házakban él, az alapanyagokat a közelből szerzik be, vagy hozzák nekik hűtőautóval, és szinte Heves megyében vagyunk, ahol meg alig volt fertőzés a hivatalos adatok szerint (14 volt a legmagasabb szám). Szóval elhatározták, hogy kiszállítós menüt adnak ezentúl, 400 forintos levesekkel és 800-900 forintos főételekkel. És ez nem csak azt jelentette, hogy a korábbinál is olcsóbb lett egy adag, amit így meg tudtunk venni minden nap, hanem így megjelentek a repertoárban az olyan ételek is, amik nem feltétlenül a hús körül forognak: töltött káposzta, rakott krumpli, főzelékek és így tovább. De azért maradt a hús is uralkodó. A hús mindenhol hangsúlyos, hiába, az ide járó közönség igényli is ezt. Mi azért néha kikönyörögtünk zöldségköretet magában, meg sima lecsót és hasonlókat. Marcsi élvezte az új helyzetet, mert mindig is akart ilyesmiket is főzni. Mi is élveztük, mert változatosabb volt így a felhozatal, ráadásul kiderült, hogy Marcsi nagyon is jól tudja főzni ezeket a klasszikusokat, anyáink és nagyanyáink legjobb pillanatait idézve minden nap, Horváth Ilona útján járva. Úgyhogy mentem is, minden nap. Van azonban a családunkban egy kis bökkenő, ami most újra felszínre került: a lányom és Évi nem ehetnek tejterméket, sem tojást. Ez egy klasszikus magyar konyha esetében kihívás, különösen egy szűkített menülap esetében, de Marcsi mindig megoldotta a dolgot. Eleinte úgy, hogy vett fel a menübe olyan fogást, ami nekünk is jó. Aztán úgy, hogy elkezdett felkutatni vegán tejfölt, vegán tejszínt (sokkal drágábbak, mint a hagyományos tejes verziók), tojásmentes tésztákat, és nekünk ezt használta, külön készítve nekünk adagokat anélkül, hogy előre megbeszéltük volna! Nem számolt fel érte plusz pénzt. Gyorsan a matek: míg az éttermi kiszolgálás esetén az ÁFA 5%, addig kiszállításnál 27%. Ezen nem változtatott a kormány válságintézkedése, annak ellenére, hogy minden kiszállításra ment, így egy 800 forintos, egyébként kiadós, és tisztességesen elkészített főétel valójában csak 630 forintos bevételt jelent, ha nem tudnak belőle leírni ÁFA-t (nyilván valamennyit tudnak, az alapanyag-beszerzésnél). A menüztetés elvileg arról szól, hogy tömegesen készítesz el tök egyforma tányérokat, és így esetleg lehet egy pici nyereséged a végén. De 27% ÁFA mellett, és úgy, hogy figyelsz a tejmentessé tett fogásokra, nehezen. Ennek ellenére Marcsi odafigyelt arra is, hogy ha rakott krumplit kértem, és elfelejtettem szólni, hogy maradhat a tojás, akkor ahelyett készített egy külön gombás-hagymás réteget az ételbe, hogy jó legyen. Ha azt kértem, hogy a rántott hús helyett csak süsse meg a húst (tojás nuku), akkor nem bedobta a serpenyőbe, hanem grillezte, külön fűszerezve, pácolva a natúr húst. Ha két palacsintát kértem, hármat vagy négyet csomagolt. Ha négyet kértem, ötöt vagy hatot. Felfoghatatlan energiákat tett a menüztetésbe úgy, hogy szerintem lehetett vagy 10-20 olyan törzsvendége, akik minden nap jöttek ételért, tehát a bevétel nem verdeste a csillagokat. Viszont tudjátok, mit kapott? Olyan törzsvendégeket, akikre számíthat a bajban, és akik már nem csak azért mennek oda, mert éhesek, hanem mert nekik jó, hogy úgy beszélhetik meg az ebédet, mint otthon. Kérhetik, hogy mit főzzön aznap. Vagy olyanokat, mint én, aki mostani újranyitás előtt kidolgozta nekik a menüztetésben megszokott újfajta, egyszerűbb, háziasabb ételek megtartását, ennek piaci kommunikációját úgy, hogy ne legyen kockázat, ételt se kelljen kidobni, és a hagyományos étlap fogásait se veszélyeztesse az olcsóbb fogás. Marcsi nem tudja, mivel foglalkozom, így eleinte meglepődve - kissé kétkedve - vette a segítségnyújtásra vonatkozó javaslatomat, de amikor kidolgoztam az ötletet, nagyon örült neki. Emberi kapcsolatok. Te segítettél nekünk, amikor szükségünk volt rá, nem törődve a megtérüléssel. Most én teszem ugyanezt. Ezt jelenti a vendéglátás, emberi kapcsolatokra helyezve. Nem fogsz bezárni, mert nem hagyjuk. Mert fontos nekünk. Nem azért fontos, mert “fontos”. Nem úgy, ahogy a világ összes cégének fontos a világ összes pozitív törekvése. Nem azért, mert megtérül, vagy jól fest és mutogatni lehet, mert professzionális vagy szép. A fontos szó jelentése végre elválik a marketing bullshittől, mert mélyebben gyökerezik. Vannak olyan vendéglősök, akik még mindig kinevetik az ilyen gondolatokat. Nem professzionális. A professzionális az, ha bezársz, szevasztok, mindenki menjen haza, majd lesz valaki más. Akinek a profit a legfontosabb, annak más szempontok vannak a fejében, és sikeres csak így lehet, amennyiben a sikert profitban mérjük. De mi van, ha ez a siker csak “siker”? Mi van, ha a sikernek is vannak mélyebben gyökerező rétegei, ami a számukra láthatatlan? Ahogy a fontos dolgoknak. Ezt jól tudják azok, akik nem a pénzért élnek, hanem jól akarják érezni magukat abban a komplex élményben, amit a munkájuk jelent. Nem a céljuk felé úsznak, mint a cápák, hanem élvezettel lubickolnak az általuk megteremtett mini-világban, nem törődve vele, hogy kishalak. A járvány miatt ők kerültek reflektorfénybe, legalábbis a lokális közösség szemében, és az ő sikerük, az általuk fontosnak tartott dolgok egy pillanatra mindannyiunk számára fontosak lettek. És nagyon szeretném hinni, hogy ez így is marad. Malackert vendéglőCím: 2182 Fenyő út 3., Domonyvölgy
Egy nap a városban Élet a járvány után - Figyelem, pékrobbanás következik
Mielőtt beütött volna a krach, épp akartam írni egy posztot a második generációs pékekről. Aztán mára már a harmadik generáció képviselői fontolgatják otthon, nyissanak-e saját helyet. A járvány nagyon begyorsította itt a folyamatokat. Az első generációs kézműves pékek azok, akik külföldi példák segítségével sajátították el a kovászos kenyér készítését, lévén Magyarországon akkorra kihalt a tudás írmagja is. Ezek a pékek, akikről a blogon a nyitásuk után írtam az utóbbi tíz évben (Józsiról még akkor, amikor nem is volt boltja), ma már “rocksztárok”, ahogy az egyik olvasónk írta. A második generáció az, akiket az első generáció tanít meg a kenyérsütésre. A második generáció ennek megfelelően százszor annyi potenciális pékből áll, mint az első. Sok-sok évig az első generáció volt nekünk, de most nagy robbanás előtt állunk. A harmadik generáció pedig az, akiket a második tanít. Épp most. Facebook csoportokban, személyesen, blogokon keresztül. Még többen vannak, és a létrejöttüket nagyban segítette a járvány, ugyanis ők voltak azok, akik felvásárolták a kenyérlisztet a boltokban, miközben előtte soha nem tettek ilyet, és elkezdték kipróbálni, milyen az otthonsütés. Rengetegen vannak, akik személyesen megismerték a kovászt, a kovász az új vegánság és crossfit, mindenki bemutatja a világnak, hogy ő is csinálja. Az én közvetlen környezetemben is többen kezdtek bele ebbe, miközben korábban elképzelhetetlennek tartották ezt, és értek el jó eredményeket a kovásszal. És persze egyáltalán nem automatizmus, hogy egy otthonsütőből hivatásos pék legyen, hiszen elég sokan vezetnek autót, mégsem megy mindenki hivatásos sofőrnek, de a mostani gazdasági helyzetben, amikor sokan elveszítik a munkájukat, meg a vállalkozásuk bevételeit, azoknak elég biztos megoldás lehet egy pékség. Egy jó pékségnél gyorsan kialakul a törzsközönség, ennek tanúja voltam az utóbbi hónapokban a város legkülvárosibb és egyben egyik legfiatalabb pékségében, a Külvárosi Pékségben. Úgyhogy igen. Minél többen sütnek otthon, annál több jó pékség nyitása várható. Van azonban egy nagyon fontos különbség, amit észrevettem az első és a második generáció között, ami nyilván hatással lesz a harmadikra is. A “rocksztárok”, akik közül többet személyesen is ismerek, összességében alázatosan állnak a tésztához, a kenyérsütéshez. Azok, akikből a második generáció kiválása várható, valamint azok, akiket ők tanítanak, tehát egy elvi harmadik generáció tagjai lehetnek, helyenként elviselhetetlenül elitista képet festenek az online térben. Elég bemenni egy ilyen csoportba, és gyorsan bele lehet futni néhány nanecseszdfelazagyam-ba. Aki olvasta a Vadkovászos pékségről szóló írásomat, emlékezhet, hogy három tényező együttállása miatt örültem nagyon a találatomnak: távol a város középpontjától nehéz jobb minőségű pékárukat találni, az pedig, hogy minőségibb cuccokat viszonylag olcsón lehet kapni egy buszvégállomáson lévő bódéban, örömteli volt. Két dolog nem volt tisztázva a posztban, mert balga fejjel azt gondoltam, érthető: mi az a kenyérnél, hogy minőség (milyen szintjei vannak), és mi az, hogy olcsó (mennyiért lehet jó kenyeret készíteni). A poszt hatására a kovászszerető közösség ugyanis felháborodott. Állítólag ugyanis nem lehet igazán jó kovászos kenyeret készíteni ennyi pénzért (épp ezért dicsértem ugye a kenyér ár-érték arányát, ami úgy lehet magas, ha az érték relatív magas, vagy az ár relatív alacsony). Valaki konkrétan a fejemhez vágta, hogy én ugyan ne írjak semmit a kenyérről, mert képes voltam örülni egy “full élesztős kenyérnek". Az élesztő lett, úgy tűnik, az új sátán. Hogy ez mennyire balga dolog, arról egy gyors magyarázat. A kovászos kenyér a legjobb kenyér - ezt az állítást axiómaként kell a továbbiakhoz elfogadnunk, mintha azt mondanánk, hogy a direkttermő szőlők bora silányabb. Egyszerűen jobb az ízük, állaguk, héjuk, nemesebb és egyben hagyományosabb módon elkészíthető, összetettebb élelmiszerek. Úgyhogy a továbbiakban csak a kovászosra figyelünk, akkor is, ha néha szívesen lehúzok egy pohár othellót, szigorúan pinceszagú kávéspohárban. De nem elég a kovászos kenyeret keresnünk. Fontos megértenünk, hogy kovász és kovász között is van különbség, az elnevezés nem takar egyértelmű módot az elkészítésre vonatkozóan. Hagyományos értelemben az a kovász, amit lisztből és vízből készítenek, az adott hely természetesen előforduló élesztőgombái és baktériumai részvételével. Ez az a a kovász, amit egyszer elkészít a sütő vagy a pék, és onnantól életben van, és életben is kell tartani. Az élőlény évtizedekig, évszázadokig élhet, a pult alatt, egy hordóban, mindig, szinte minden nap kell vele foglalkozni. Ha az élőlényből egy darabot átvisznek egy másik helyre, akkor az ott található élesztőgombák és baktériumok “fertőzik meg”, és onnantól kezdve a kovász átalakul egy arra a helyre jellemző kovásszá. A kovász ezt, és csak ezt jelentette egészen addig, amíg a nagy pékségek el nem kezdtek ismét kovászt használni. A kovász másik, higított típusa az, amikor a kovászt gyorsan vagy lassan - de inkább gyorsan - előállítják, egy adott feladatra. Megerjed egy kevésbé nemes, kevésbé sajátságos gomba segítségével - konkrétan sütőélesztőt tesznek a masszába -, ettől élni kezd, aztán meg is sütik, el is pusztítják az egészet. A folyamat nem tart tovább három óránál, ami több, mint a sütőipari termékként árult gyorskenyér (a ma eladott kenyerek túlnyomó része), de kevesebb, mint a hagyományos kovásszal készült kenyerek fél napos babusgatásával töltött idő. Emiatt irtózni kell az élesztőtől? Nem. A helyén kell kezelni. Ugyanis élesztővel lehet tisztességes kenyeret készíteni, tökéleteset nem. Hagyományos, fél napos babusgatással lehet tökéletes kenyeret készíteni, olcsót nem. Tudjátok, miben van még sütőélesztő, és mi készül “kamukovásszal”? A Freyja csúcs-croissant-jai. Ja, a tésztához adnak egy kevés élesztőt, és ott a hordóban náluk a poolish, ami pontosan egy hosszú érlelésű, sokszor élesztős - Freyjánál vad - kovász. Rohadt jó dolgok készülnek sütőélesztővel, jelzem. A liszt minősége: na, az már tényleg game changer. “Kamukovász” - ezt a szót használják az élesztős kovászra a kézművesek, akik babusgatnak. Ezzel nekem csak az a problémám, hogy nagyon pejoratív. Ennek mentén aztán el is kezdődött egy káros folyamat ebben a nagyon-nagyon fiatal, csak második generációját élő közösségben. Az elitizmus gőgje kezdett terjedni. A Garat malom még a járvány első heteiben megfeküdt - a többivel együtt, persze -, amikor megrohamozták a tömegek, kenyérlisztért. A Garat malom egyike a legjobb malmoknak az országban, és ezidáig általában csak az vásárolt náluk - nyilván magasabb áron - lisztet, akinek fontos volt a minőség. A koronavírusos pánik miatt azonban bezárták a webshopjukat, és kiírták többek között az alábbiakat:   “Nem vagyunk felkészülve, hogy átvegyük azokat a vevőket a multiktól, akiknek eddig jó volt az ő lisztjük is.” Édes jóistenem. Én azt hittem, hogy egész idáig ezt csináltátok. Én azt gondoltam, hogy ezidáig boldogok voltatok, hogy eggyel több a törzsvevői kör, eggyel több ember hagyja ott a multilisztet - akármi is az -, és veszi a minőséget, és lehet edukálni, meg végre eggyel többen vagyunk. De ezek szerint a klub zártkörű lett lassan, és amint eléri egy malom az erőforrásai határát, elkezdhet fölényeskedni. Az ilyen hangulat is csak erősíti a leendő minőségi pékek gőgjét. Aki most találkozik először a kovásszal, és szeretne többet megtudni róla, annak nem jó, ha egy kellemetlen közösséggel találja szembe magát, mert nem kizárt, hogy egy életre elmegy a kedve attól, hogy ennek része legyen. A folyamat hirtelen a visszájára fordul. Nem jó, hogy azok maradnak szívesen, akik két perc alatt be tudnak állni a dühös kenyérelit táborba, és simán felpofozzák egy héttel korábbi önnön valójukat. Ne náculjunk be: lehet tisztességes, jó kenyeret csinálni anélkül, hogy természetes kovászt etetnénk minden nap, és a tökéletességre törekednénk. A tökéletességnek is megvan a helye, meg a tisztességes dolgoknak is. Ha minden embernek, a kispénzűeknek is, akarsz adni egy kiló kenyeret minden másnap, akkor nem törekedhetsz a tökéletességre, mert a világon nincs annyi kézműves pék, hogy ellássa őket, nekik meg nincs pénzük kifizetni a napi 200 kenyeret sütni képes emberek és eladók napi fizetését, szétdobva (plusz adók, járulékok, rezsi, bérlet, áram, nyereség). És ahogy a második, majd a harmadik generáció elkezdi kitermelni a kézműves pékségeket, és egyre többen lesznek szerte a városban, és minden csúcskenyérre vágyó, fizetőképes vendég válogathat már a közeli pékségek között, a jó pékek is kénytelenek lesznek tisztességes, olcsóbb kenyeret adni, hogy szélesebb közönséget vonzzanak. Nagyon nagy szükség lesz a tisztességes dolgokra, a tökéletes mellett. Egyvalamivel azonban tényleg baj van. Az elnevezéssel. Mert jelenleg az, hogy “kovászos kenyér”, sajnos nagyon sok dolgot jelenthet, és így a vásárló becsapására szolgál. Aki megkóstolja az egyiket és a másikat, az pontosan tudni fogja, mi a különbség, de ez így nem jó. Nem jó, ha a név, az elnevezés nem takarja az elnevezés tárgyát. Kell új szó a kétféle kovásznak, amivel megkülönböztetjük őket. És akkor talán megállíthatjuk a második generációs elitistákat is, akiknek többé nem kell pejoratív hangulatú, erőszakkal létrehozott szavakkal bizonygatniuk, hogy ők a kovászjedik, mindenki más pedig alja munkát végez, mert ez egyébként nem is igaz.
Partnereink


Keress bennünket a Facebookon!