Én mióta az eszemet tudom, imádom a reggaet, és mindig is szerettem volna a saját bőrömön megtapasztalni, milyen az, amikor a jamaicai naplementénél csendülnek fel a reggae ütemek, míg körülöttem mindenki füstölög és halkan dúdolja magában, hogy “No woman, no cry”.
Miamiból repültem Montego Bay-be, majd egyenesen Ocho Rios felé vettem az irányt, mely csak egy köpésnyire van Bob Marley szülőfalujától, Nine Mile-tól.
A közlekedés pofon egyszerű, mivel a reptérről minden fél órában indulnak buszok. Durván két órás buszozás után megérkeztem Ocho Rios-ba, ahol kicsit elveszettnek éreztem magam. Én ugyebár a hostelek híve vagyok, nem azoké a szupersztár hoteleké, melyeket útközben a sziget közepe felé haladva volt szerencsém megtekinteni. Ahogy az már megszokott, volt nálam egy hátizsák, benne pár ruhadarab, a kamerám és egy cím. Sajnos a hostelt kicsit elveszett helyre építették, mivel a buszsofőrnek fogalma sem volt, hol található. Ezért megkértem, hogy álljon meg valahol, és én majd egyedül is boldogulok. Erre ő csak annyit felelt “Yaman”, és nevetett egy nagyot.
Buszjárat
Akkor még nem értettem mit akar azzal mondani, hogy “Yaman”, de most már tudom. Elég egy rövidebb beszélegtés ahhoz, hogy az ember rájöjjön, valójában a jamaicaiak minden második szava a “Yaman”. Attól függetlenül, hogy kérdést teszünk-e fel vagy éppen csak valamiről beszélni próbálunk, mindig ezt a választ kapjuk. Hosszas gondolkodás után sikerült megfejtenem jelentését: mikor a jamaikaiak marihuánát szívnak és ellazulnak, teljesen lényegtelenné válik számukra a körülöttük lévő világ és ha pl. ha valaki beszélgetni próbál velük, akkor a “yaman” szóval válaszolnak, ami lényegében két dologra jó. Segíti leplezni őket, hiszen módosult tudatállapotban vannak és nem is értik, hogy miről próbálunk beszélgetni velük. Másrészt pedig valamilyen választ kapunk, így hát értelmet kap a beszélgetés. Ez a szó már úgy beépült a köznyelvbe, hogy a jamaicai patois helyi nyelv leghasználtabb kifejezésévé vált.
Helyi barátokkal
Visszatérve az előbbi témánkhoz, leszálltam a buszról és a helyieket kérdeztem, hogy merre is található az én kis elveszett lakhelyem. Közel 10 perc kutatás után sikerült találnom egy alakot, aki végre jó hírekkel szolgált. A hostel, amit foglaltam fenn volt egy hegy tetején, ahova végül taxival mentem. Már maga az indulás legendás volt. Eddig még csak filmekben láttam, hogy be lehet gyújtani egy kocsit a drótok összeérintésével, de most a két szememmel láttam, amint a taxis beül egy autóba és addig – addig próbálkozik, míg be nem gyullad a motor és már száguldunk is fel a hegyre. Bevallom őszintén, mikor ez az egész történt, megfordult a fejemben, hogy kiszállok a kocsiból és inkább felsétálok gyalog, de aztán végül maradtam. Mikor megérkeztünk a hostelhez, mely kicsit elhagyatottnak tűnt, megnyugodtam, hogy mégiscsak lesz szállásom és a cím, melyet kerestem, létezik és nem kell majd a tengerparton aludnom.
A check-in elég viccesre sikeredett (valójában a Jamaicán eltöltött percek közt nincs olyan, melyre ne emlékeznék vissza szívesen): a recepció maga nagyon otthonos volt, laza kis fotel, laza recepciós hölgy, a falon lógott egy óra mely persze nem működött. Később megtudtam, ez a jamaikai időeltolódás, hogy nem megy, így ha bárhova is sietsz, nem kell stresszelned, hogy nem érsz oda, mert állandóan delet mutat a mutatója.
Jamaicai időszámítás
A laza recepciós hölgy nem véletlenül volt laza, áradt belőle a nyugodtság, és nagyon jó kedve volt. Később rájöttem mitől volt ez a hatás. Amíg ő a papírmunkákat végezte, elém rakott egy óriási tányér sütit, hogy biztos hosszú volt az út és nyugodtan egyek a frissen sült sütiből. Én ugyebár nem vagyok szívbajos, így nekifogtam. Amikor az ötödik darabért nyúltam, a hölgy rám szólt, hogy „Óvatosan azzal a sütivel, hiszen Jamaicán vagyunk“. Akkor, mint a puzzle, összeállt bennem a kép, hogy a tányér, amit elém rakott, tele volt füves sütivel. Egy angol sráccal voltam egy szobában, aki hozzám hasonlóan nem hitt a szemének.
A csodasüti
Köztudott, hogy a hotelekben a szobalányok csokit raknak az ágyneműre. A látottak alapján a jamaikaiak odafigyelnek az édesség okozta fogromlásra: ők csoki helyett, egy welcome jointtal lepik meg a vendégeket.
Welcome joint
A hoteltulajdonos bárhol a világon minimum 15 év börtönt kapna azért, amilyen közt folyik, de Jamaicán ez normális. A marihuána nő minden sarkon, valamint a kertész dolga, hogy új fajokat termesszen. A szakács dolga hogy belefőzze a kajába, amitől az ott lakók mind édeseket álmodnak.
Ahogy ebből az elbeszélésből is kiderül, a hely tele volt meglepetésekkel, melyek a turistáknak hihetetlennek tűnnek. Mindenesetre nem minden a fűről szól. Naplementekor pont úgy, ahogy elképzeltem megittam egy pár sört és csendben bámultam a körülöttem levő embereket, miközben a hangfalakból szólt a reggae. Voltak, akik sakkoztak, voltak, kik történeteket meséltek. Pár percig úgy éreztem, mintha megállt volna az idő körülöttem és boldog voltam, hogy eljutottam ide, valamint tettem egy ígéretet magamnak, miszerint ide még vissza kell látogatnom egyszer. Másnap korán keltem, és a hegyről néztem végig a napfelkeltét. A hostel úgy nézett ki, mint ha valami házibuli lett volna előző este. Később felkeltek a többiek, köztük a szakács is, majd közösen nekifogtunk reggelizni. Csupa természetes eredetű ételekből lehetett válogatni. Amire oda kellett figyelni az a fűvel készített vaj volt, melyet a főszakács nagy odaadással készített. A hozzávalókat ugyebár a hostel előtti kiskertben tépte.
Reggeli
A hátsó kertben
Az udvaron volt egy függőágy melyet már korábban kinéztem magamnak, reggeli után úgy döntöttem, kipróbálom. Míg pihentem a világ legkényelmesebb függőágyában a világ egyik legszebb kilátását élvezve, odajött hozzám a kertész, és elmesélte, hogy az ő ötlete volt a függőágy. Később elmesélte, hogy mikor ő fekszik az ágyban, mindig rágyújt egy jointra, amitől mély álomba szenderül – amit ő “jappasleep”- nek hív csak. Majd mesélt a terveiről, miszerint a ház körül egy óriási marihuána sövényt akar növeszteni. Hirtelen arra lettem figyelmes, hogy a személyi igazolványát mutogatja, és próbálja bebizonyítani, hogy ö Bob Marley utódja, aki újból megváltja Jamaicát. Ö ugyanis a hallottak és látottak alapján aznap született, amikor a legenda meghalt, így édesanyja tiszteletből Bob Marley középnevét a “Nesta” nevet adta neki. Majd próbálta bebizonyítani, hogy ő tényleg az új ikon, szóval elkezdett énekelni. Ő csak ott táncolt és énekelt, a háttérben lobogott a jamaicai zászló, én meg csak azt hittem álmodom.
A függőágyban
A hosszas pihenés után úgy döntöttem, ideje más helyeket is megnézni, hisz elvileg a Karib térségben vagyok, mely mesés tengerpartjairól híres, ahol a tenger színe igazán égszínkék. Ezért összepakoltam és leléptem. Elindultam a hegyről lefelé, majd mikor megláttam, hogy a busz melyre várok, csak minden két órában jár, úgy döntöttem, stoppolni fogok. Soha nem várt sikerem volt: rögtön az első autó belassított, majd végül megállt. A sofőr kérdezte, hova akarok menni, mondtam, hogy Nine Mile. Erre ő “ Yaman, pattanj be”. Mikor beszálltam a kocsiba, rajtam kívül még 4 utas ült bent. Az elején úgy tűnt, hogy egy családi kocsiba szálltam be, de mikor minden 5 percben valaki fizetett majd kiszállt, utána egy új utas beszállt, összeállt bennem a kép, hogy ez egy olyan figura, aki felveszi a stopposokat, de nem ingyen. Itthon a stopposoktól nem szokás elkérni a pénzt, de nálunk nem is állna meg senki egy karnyújtásra.
A hostel udvara
Kilátás
Bejártam az összes turistákkal teli helyet: Nine Mile – Bob Marley szülőfaluját, a Dunn´s River Falls vízesést, valamint a maradék napokat a Doctor´s Cave-en töltöttem a parton, kókusz vizet iszogatva. Sajnos idő szűkében voltam, úgyhogy délre a fővárosba, valamint Negrilbe nem jutottam el, de szerintem láttam eleget. Talán többet, mint azok a turisták, akik a méregdrága hoteleket választották.
Jamaica
Aki Jamaicára tervezi a nyaralását, csak ajánlani tudom ezt egy gyönyörű szigetet, ahol az emberekből árad a jó kedv. Amit még ajánlani tudok azok a felsorolt helyek, melyek kötelezőnek számítanak a szigeten, valamint aki teheti, látogasson el a Montego Bay reptérre, ahol a repülők egyenesen a parton az emberek feje felett húznak el. Hatalmas élmény, ahogy a gépek le- és felszállnak. Én, mint már említettem, beleszerettem a szigetbe, a kultúrába, a zenébe, úgyhogy nálam nem kérdéses, hogy visszatérek-e a reggae földjére.
Karnyújtásnyira a repülőktől
Utcakép
A part
Zárásképp még annyit szeretnék, hogy Jamaica a jamaikaiaké és a rasta szív örökké dobog….
Linkek: https://www.instagram.com/p/ztqGseqVEl/?taken-by=alex___simon
Youtube: https://www.youtube.com/channel/UCtBr--wIL545nvTjc2N2flw?sub_confirmation=1
Instagram: https://instagram.com/alex___simon/
Facebook: https://www.facebook.com/diaryofalex?ref=hl
