2020. április 10. péntek, Zsolt napja
Jeruzsálem közelebb jött
Révay András
2014.12.21 21:48
Messze van, mint Makó Jeruzsálemtől – tartja a mondás, ha nagy különbségeket akarunk érzékeltetni. Lehetséges, hogy egy könyv elolvasása után ezt a távolságot sokan majd csökkenni érzik.

Akik már jártak Jeruzsálemben, egybehangzóan állítják, hogy a város legjellemzőbb vonása a sokszínűség. Elvitathatatlanul vonatkozik rá a megállapítás: jelen civilizációnkat tekintve ez a kultúra bölcsője. Egyszerre két nép fővárosa, három világvallás szent helye – és tragédiája is éppen ebben rejlik. Egy másik mondás szerint ugyanis: Jeruzsálem olyan aranyserleg, ami tele van skorpiókkal. Ám azt, hogy mindez miként is jött létre, hogyan alakult ki, viszonylag kevesen tudják és még kevesebben értik. Mindazok számára, akit érdekel a történelem, a vallások és a világpolitika, kitűnő karácsonyi ajándékot kínál az Alexandra Kiadó. Simon Sebag Montefiore könyve, a Jeruzsálem, rengeteg kérdésre próbál meg választ adni. Alcíme: Egy város életrajza, nem is fedi pontosan a tartalmát. A nagyszabású munka i.e. 5000-től 1967. június 7-ig, a „Hatnapos háború” Izrael győzelmével végződött befejezéséig kíséri végig a történteket. Kicsit még tovább is megy, megpróbál egy lehetséges jövőképet is felrajzolni.

A szerző maga ezt írja róla: „Munkám olyan szintézis, amely ókori és modern források olvasására, a terület specialistáival, professzorokkal, régészekkel, családokkal és politikusokkal folytatott személyes beszélgetésekre, valamint számtalan jeruzsálemi látogatásra, a város kegyhelyeinek és ásatásainak meglátogatására épül. Szerencsémre sikerült bizonyos új vagy ritkán használt forrásokat is feltárnom.” Az író ennek során értette meg a mai helyzetet, Izrael politikájának fő szempontjait. Az olvasó is azt érezheti „megvan valami”. Nyilvánvaló lesz előtte, hogy a XIX. századtól miként alakul ki egy arabok lakta városban a cionizmus és mivé változik ez a XX. századra. Ez a terület sokáig a „nagypolitika” játszótere volt. Uralkodók egyéni döntésén, hangulatán múlt az ott lakók élete. A nagyhatalmak a vezetőik által vélt Jeruzsálem-képhez igazították intézkedéseiket, mert Jeruzsálem mindig több volt, mint csak egy város! Aki birtokolja, övé a szentség és érthető tehát, ha ezért mindenre készek is voltak. Bárhol is nyitjuk ki a könyvet, szinte minden harmadik oldalon vérengzések, brutális családirtások olvashatók benne, miközben képet kapunk a történelmi korok hétköznapjairól. Hozzásegít a világtörténelem megértéséhez is, szinte ott sűrűsödik benne. A szerzőnek ebben nagy gyakorlata van; írt már sikerkönyvet Sztálinról, Nagy Katalinról.

Mi mindannyian, akik az elmúlt évtizedekben végeztük iskoláinkat, a görög-római kortól kezdődően egy fajta Európa-központú történelmet tanultunk. Ez a könyv egészen más nézőpontból tekint körül. Más politikai perspektívában mutatja az I. Világháború béketárgyalásait csakúgy, mint Arábiai Lawrence szerepét. Felülírja, kitágítja az Európa-centrikus látásmódot. Jó példa erre Nagy Szulejmán esete, aki nekünk, magyaroknak Szigetvár kapcsán emlékezetes. A könyvben megtudjuk róla, hogy „…egy hadjárat során meghalt, miniszterei úgy helyezték el a kocsijában, mint egy viaszbábút…” ám, hogy mindez hol, mikor történt, Jeruzsálem szempontjából teljesen érdektelen. A szultánról azért történik – viszonylag részletes – említés, mert a városban sok építkezés az ő utasítására történt, noha személyesen nem is járt ott soha.

 A szerzőt az iszlám vagy a keresztes háborúk történeténél itt–ott elfogultságon is rajtakaphatjuk, bár a – jegyzetek nélkül – hatszáz oldal túlnyomó többségén igyekszik korrekt lenni. A helyzete nagyon kényes, hiszen Ábrahám, Dávid, Jézus, Mohamed járta ezt a várost, a három nagy vallás legfontosabb személyiségeiről elkerülhetetlenül szólnia kell. Ezért tehát az író nem foglal állást. Jézust például nem messiásnak, hanem tanítónak nevezi. Ennek ellenére azért érezzük, ki szimpatikus számára. Szaladint valószínűleg kissé jobban kedvelheti, mint Oroszlánszívű Richárdot. Mindez nagy feladatot rótt a fordítóra is, mert a mai „magyar légkörben” mindezek ugyancsak problémát jelenthetnek. Kiasantal Tamás remekül oldotta meg a feladatot, a könyv jól olvasható, még szórakoztató is maradt. Az olvasót terjedelmes jegyzetek segítik, hogy megtalálja a hidat az Első és a Huszadik század között.

Erénye a könyvnek, hogy a szerző családi kapcsolatai révén hozzáfért olyan dolgokhoz is, amihez mások nem. Egyik rokona például, a XIX. században élt Moses Montefiore, a Rotschildoknak volt bankár-partnere. E kapcsolatok révén juthatott hozzá az – akár arab Casanova névvel is illethető – Wasif Dzsavharijje naplójához. A borbélysegédként indult, később hírneves zenésszé vált fiú hétéves korától naplót vezetett. Mindent megfigyelt és a jeruzsálemi nagyuraktól, az oszmán pasáktól, az egyiptomi énekesnőkig mindenkit ismert és az akkori elit számára hasznos figurává vált. Naplóját Jeruzsálem irodalmának egyik mesterműveként tartották számon. Mivel semmilyen európai nyelven nem jelent meg, forrásértéke óriási. Ezért is lehetséges, hogy aki történeti szakmunkát vár, meg fog lepődni a könyvben található sok színes, szórakoztató kis történeten. Vannak roppant szellemes „intimpistás” részletek, melyek komoly ismeretek halmazával váltakoznak. Megpróbálja úgy ábrázolni Jeruzsálemet, hogy ne csak az érte folyt borzasztó öldöklést mutassa, hanem azt is, hogy egész történelme folyamán mindig emberek döntöttek valahogyan, és minden történhetett volna egészen másként is. Mindezek mellett le kell szögeznünk, ez a könyv nem regény! Nem lehet, sőt nem is érdemes úgy olvasni elejétől végig, mint egy krimit, bár összességét tekintve annak is beillene. Kifejezetten olvasóbarát! Lehet fejezetenként szemezgetve, össze-vissza olvasni. Kicsippenteni belőle például a TV-ben most futó sorozat, Szulejmán és Hürrem szerelmének valós epizódjait. Egy bizonyos: a Jeruzsálem a tél egyik sikerkönyve lesz!

          
   Simon Sebag Montefiore
                         JERUZSÁLEM
                         Alexandra Kiadó 2014
                         Fordította: Kisantal Tamás
                         ISBN 978 963 357 343 3
                         Kinizsi Nyomda Kft., Debrecen
Kapcsolódó témák
2020.04.03 18:23

A kifejezést könyvében a szerző, Damian Bradfield, egy szinte mindenki által ismert, internetes cégre használja, nem minden alap nélkül. Ő maga – a szó irodalmi értelmében véve – nem író, hanem számítástechnikai szakember. Angliában született és tanult, egy ideig Hollandiában dolgozott, vállalkozásának székhelyét később áttette az Egyesül Államokba. Ma is ott él.

Az idősebb generáció tagjai közül bizonyára sokan emlékeznek még a mondásra, mely szerint; akinek az isten hivatalt adott, annak észt is ad hozzá. Az is valószínű, hogy ugyanolyan sokan – ha nem többen – vannak, akik a saját bőrükön tapasztalták, hogy ez bizony nincs mindig így, Sőt, többnyire nincs így! Miközben igaz ennek az ellenkezője is: vannak jó, olykor kiváló vezetők. Ami pedig még ennél is fontosabb; a vezetés tanulható!

Valószínűleg sokan elveszítenék a fogadást arra vonatkozóan, mikor volt az országunk először hivatalosan Népköztársaság? Mint ahogy arra is csak nagyon kevesen tudnának válaszolni: hogyan, mikor történhetett, hogy Pozsonyban, a Cseh Légió katonái, békés magyar civileket – köztük gyereket – lőttek le? A kérdésekre a választ a Hadtörténeti Intézet és Múzeum legújabb kiállításán találjuk meg.

Téved, aki a cím olvasatán valami közlekedési vagy lakásbiztonsági berendezésre gondol. Ezt a kifejezést egy ember magára alkalmazva használta – és bizony nem kicsi veszedelem az, amit feltárt. Tette ezt annak ellenére, hogy tudta: halálos veszedelembe sodorja általa önmagát. Ismereteink szerint még él, feltehetően Moszkvában. Az Egyesült Államok Észak-Karolina államából Moszkváig vezető útjáról könyvet írt, mely magyarul Rendszerhiba címen jelent meg.

Újabb csodálatos könyv látott napvilágot a Kossuth Kiadó gondozásában. Két fotóművész, Vizúr János és Kércz Tibor felvételeiből válogatva állt össze magyar és angol nyelven az „Álmodó Vizek” című kötet, melynek képeiből június 12-ig kiállítás is látható a Természettudományi Múzeumban.

Blog ajánló
Városlátogatások Húsvéti köszöntő.
Városlátogatások Húsvéti köszöntő.
Egy nap a városban És most akkor hogyan élvezzük a tavaszt a városban?
Csodás idő van odakint, még néhány napig, aztán visszatér a hideg. Természetes, hogy mindenkinek viszket valamije, hogy ugyan már, menjünk ki egy picit. És mivel nincs kijárási tilalom, csak ajánlás, sokan teljesen figyelmen kívül hagyják ezeket. Emlékszem, mennyire meghökkentem mindig, hogy a mi milyen gyorsan és ellentmondást nem tűrően bevezettük a cigitilalmakat annak idején, most is azt gondolom, hogy egy kijárási tilalom is fegyelmezettebben működne nálunk, mint egy átlagos európai országban. De mivel nincs, a városban a változás sem annyira észrevehető. Ági, az Egy nap a városban túravezetője például úgy védekezik, hogy egyedül marad otthon, és egyedül is megy mindenhová (jellemzően boltba). Nem közelít senkihez két méternél közelebb, vagyis kiválasztja a szélesebb utcákat és kevesebb embert, meg általában biciklivel jár. A Margit hídon hazafelé bekanyarodott a szigetre is, és ott látta a fenti jeleneteket. Ami egyébként tökéletesen alkalmas a vírus mindennél gyorsabb terjedésére: az egyik csoportban ha csak egy ember fertőz, az egész csoport megfertőződik, és amikor elindul mindenki haza, a többi földön ülő csoport mellett elhaladva tuti lesz egy-két újabb fertőzés, ami megint csak egy-két teljes csoportot betegít meg. Egy ember képes pár óra alatt 30-40 ember megfertőzésére. Szóval nem, nem csak a nyugdíjasok flangálnak és trécselnek az utcán. Persze, túl lehet élni, de én nem lennék senki helyében egy-két hét múlva, amikor elkezdi gyanítani, hogy tüdőgyulladása van. Egy korombeli ismerősöm végigment most ezen: hazaküldés, félrediagnosztizálás, kórházból elküldés másik kórházba, későn befektetés, súlyosbodás, azóta bent fekvés. Koronavírusra mondjuk nem tesztelték, neki állítólag máshonnan lett tüdőgyulladása. Én ezen nem akarok végigmenni, és amikor majd ott lesznek, hát ők sem. A legjobb, ha otthon maradunk. Ha ki kell mennünk valamiért, akkor itt tesszük ki magunkat veszélynek: A lépcsőházban, a korlátokat sok ember megfogta, mi ne tegyük. Lehetőleg úgy menjünk ki az ajtón, hogy ne találkozzunk szembe senkivel a szűk folyosókon. Ha családi házban lakunk, az előny, mert most úgy ülhetünk be az autóba, hgoy tuti nem érintkezünk senkivel még csak időeltolással sem. Sokan mennek autóval most mindenhová, valójában tényleg jobb a tömegközlekedésnél és a gyalog sétánál. A bicikli is lehet jó, mert távol vagyunk az emberektől, de itt is nagyobb a kockázat az autóhoz képest. Kisebb autós kirándulásokat például tehetünk, egy kör ki a városból, ha nem is szállunk ki, az a legjobb. Megállunk valami festői helyen, elővesszük a szendvicseket, és megesszük, napfénytető előnyben. Rengeteg olyan sétahely van a városban, ahol nincsenek emberek, és könnyű két méteren kívül maradni mindenkitől, vagy akár nem is találkozni senkivel. Ezt szintén leellenőrizhetjük autóban ülve, és ha nem megfelelő a helyzet, egyszerűen álljunk tovább. Ha megfertőz valaki, és te tovább fertőzöl, azzal 3-4 héttel hosszabbodik a járvány vége, ami így akár egy évig vagy még tovább is elhúzódhat. Könnyű belátni, hogy ezzel szemben ha mostantól senki nem fertőz meg senkit, akkor meg 3-4 hét alatt vége az egésznek. Ahogy azonban most csináljuk, az az első forgatókönyvhöz van közelebb, ami elhúzódó otthonülést, ezáltal klausztrofób őrületet és olyan gazdasági visszaesést hoz, hogy abból jó darabig nem lábal ki senki. Persze, marha jó tavasszal a barátokkal dumálni a fűben ülve. És eddig a világ legsúlytalanabb dolga volt. De most a legsúlyosabb tettek egyike lett, rögtön az egymás arcába köhögés után. Értékeljük át ezt a dolgot. Úgyhogy én azt csinálom, hogy otthon tervezek. A budapesti túra helyett megtervezem a jövőbeli budapesti túráimat. Előveszem a Budapest témájú könyveimet (van jó pár, itt írtam néhányról), és elkezdem végre bújni azokat is, amiket félretettem az esős napokra. Ha érdekességre találok, felírom, hol történt, és bejelölöm a térképen, vagy a Google Mapsen ráteszek egy jelölést. Odaírom, melyik könyv hányadik oldalán van a ráutaló rész. Tegyetek így ti is, antikváriumokból simán lehet online rendelni. Így, amikor már lehet, és elmúlik a járvány, mindennél jobb túrákat tehettek, akár a barátokkal, és ti lesztek az idegenvezetők. A saját városotokban, az ezerszer bejárt helyeken, de most mégis friss szemmel: eszetekbe jut a karantén idején elolvasott érdekes sztorik halmaza. Várhatóan én is és Ági is ír majd a blogra könyvajánlókat, hogy ezt a tervező munkát megtehessük, és képzeletben úgy sétálhassunk a városban, ahogy csak szeretnénk.
Egy nap a városban Mi lesz most az Egy nap a városban bloggal?
Úgy tűnik, hogy a járványra való tekintettel az Egy nap a városban blog egy darabig nem tud olyan klasszikus posztokat szolgáltatni, amit megszoktatok tőle. Tudniillik hogyan élvezzük a várost, a városi nyüzsgést és a jó helyeket. Mert most inkább mindenki maradjon otthon, és legyünk rajta túl minél gyorsabban és fájdalommentesebben. Ez nem jelenti azt, hogy a blog teljesen bezár, de az biztos, hogy alapanyag híján ritkábban és más jellegű anyagokkal - például történelmivel vagy publicisztikával - jelentkezem. Én az új helyzetre való tekintettel másfajta tartalmakat fogok írni a következő időben, de nem a blogra, mert ezek az írások már nem férnek bele az Egy nap a városban blog Csaba és általam kialakított, 2010-es fókuszába. Az “Ádám ma otthon marad” című blogon jelentetem meg a mostani helyzetre reflektáló, meg mindenféle egyéb gondolataimat, tapasztalataimat. Mivel az egy személyes blog, ezért valamennyi érdeklődési köröm helyet kap majd rajta, elég veszélyes kilengéseket produkálva időnként. Első írásom az oldalon: Újraindítjuk a világot, és ez minden jónak a forrása lehet. Első posztként leírtam, hogyan tudjuk a legjobbat kihozni a mostani helyzetből. Majdnem az Egy nap a városban blogra töltöttem fel, de aztán átolvasva láttam, hogy ez már más. Már más iránya van benne a gondolatoknak, a város teljesen eltűnt, és előbukkant az, amiről eddig keveset írtam: hogy én hol és hogyan élek. És itt is fogok tartózkodni mostantól az idő nagy részében. Természetesen, hogy nehéz lesz a városra koncentrálnom innen. Még csak az ablakból sem azt látom. Úgyhogy akinek van kedve, kövesse a Facebook oldalon az írásaimat, vagy nézegesse a blogot rendszeresen. Ezen a Facebook oldalon minden írásom megjelenik majd, legyen az Egy nap a városban, Ádám Ma Otthon Marad vagy más helyekre írt anyagom, a készülő regényemmel kapcsolatban is várhatóak infók. Sőt, azzal kapcsolatban majd segítséget is kérek időnként. Mindig benne volt a levegőben, hogy egy fokkal személyesebb helyre is írok, így most a sors adta, hogy gyorsan megtörténjen. Szóval azért kövessétek az Egy nap a városbant, mert lesznek anyagok, és egyébként kövessétek az egyéb írásaimat is, az ÁMOM-on (Ádám Ma Otthon Maradon). Vigyázzatok magatokra, egymásra, és segítsetek egymásnak. Most jött el a segítségnyújtás és -elfogadás időszaka, nem csak a betegek körében. És dolgozzunk azon, hogy ha ennek vége, ne a régi világ álljon fel újra, méretes szedáltságban, hanem valami jobb, a maga teljességében. Ámen.
Partnereink


Keress bennünket a Facebookon!