2020. április 8. szerda, Dénes napja
Két nap - tíz borászat
Révay András
2016.05.31 00:52
Az előkészületek befejeződtek, most már bizonyos, hogy június 3-án, pénteken reggel 8 órakor a Kincsem Parkból elrajtol az I. Motoros Borok Útja Rallye mezőnye. Az autós Magyar Borok Útja Rallye 20 éves hagyományain alapuló élménytúra a Mátrai és az Egri borvidéket látogatja meg.

 „A hamisítatlan dolce vita életérzést megtestesítő Vespa hét évtizedes történelme alatt a világ egyik legnépszerűbb robogója lett. A jeles évforduló alkalmából több mint 30 vadonatúj, jubileumi modell várja, hogy az I. Motoros Borok Útja Rallye-n is bebizonyítsa, mennyire jó útitárs tud lenni egy igazi élménytúrához. A motorokat gondos felkészítés után, egy közlekedésbiztonsági gyakorlati feladat elvégzését követően a regisztrációs napon bocsátjuk a versenyzők rendelkezésére a vadonatúj motorszalonunkban Dunakeszin. Aki pedig hétvégén igazán beleszeret a Vespájába, a versenyt követően kedvezményes feltételekkel akár meg is vásárolhatja. Remélhetőleg nem lesz rá szükség, de a biztonság kedvéért a mezőnyt egy szervizautó is követi ” – mondta a sajtótájékoztatón Lukoczky Csilla, a Vespa hazai vezérképviseletét ellátó Netmoto Kft. marketing vezetője.

 Két nap alatt 10 kiváló borászat, és azok legfinomabb nedűi mutatkoznak be a motorosoknak. A Mátrai Borvidékről a Kovács Borház, a Nandi Magdi Borászat és Vendégház, a Molnár és Fiai Pincészet, a Pálinkás Pincészet, a Nyilas Pincészet, a Dubicz Borászat és Szőlőbirtok, az Egri borvidékről a Gróf Buttler Borászat és az Ostorosbor, a Tokaji Borvidékről pedig a Holdvölgy, valamint a Basilicus Borkultúra Központ. A rendezvény a résztvevőknek kínált élmények mellett fontos társadalmi célt is szolgál – jelentette be Megay Róbert Péter, a szervezőbizottság elnöke. A társadalmi felelősségvállalás egy új formáját kívánják bevezetni. A Borút Rallyeken, valamint ugyancsak az ő szervezésében minden évben megtartott páros teniszkupákon befolyt – jótékonysági célra egész évben gyűjtött – összeget az Oxy Team Országos Sportmentőszolgálatnak adják át, akik azt a hajléktalanok egészségügyi szűrésére fordítják.

 Minden képzeletet felülmúló, elképesztő körülmények között élnek hajléktalanok Budapesten – világított rá dr. Nagy Tibor, az Oxy Team Országos Sportmentőszolgálat főigazgatója. Évek óta végzik a hajléktalanok egészségügyi szűrését és védőoltásokkal való ellátását. Ennek különösen a tél beállta előtt van nagy jelentősége. A vizsgálatok elvégzésére alkalmas, jól felszerelt autóval keresik fel azokat a helyeket, ahol nagy számban élnek hajléktalanok – sokszor földbe vájt üregekben – és megpróbálnak legalább némiképpen enyhíteni az alig elviselhető állapotokon. Lehetőségük van arra is, hogy mindazoknak, akik részt vesznek a szűrővizsgálatokon, valami kevés élelmiszert is adjanak. Ezért van különösen nagy jelentősége a Borok Útja Rallye szervezői által elhatározott változtatásnak, hogy egyszerre, nagyobb összegben adják a támogatást.

 Európa szinte minden országában kutatják, miként lehet a motoros balesetek számát csökkenteni. A motorozás inkább a fiatalokhoz kötődik, így még inkább fontos a balesetek megelőzése. Nehéz megtalálni a hangot, amivel a fiatalokhoz szólni lehet és nehéz eléjük olyan példát állítani, amire oda is figyelnek. A tudatos, felelősségteljes és biztonságos közlekedés népszerűsítése hagyományosan kiemelt célja a Magyar Borok Útja Rallye versenysorozatnak. Eltérően az autós rallyeken megszokottaktól, ezúttal a versenyzés óráiban a borkóstolás minden résztvevő számára szigorúan tilos - emelte ki dr. Komáromi Endre ny. rendőrezredes, a rallye biztonsági főnöke. Számtalan helyen lesz ellenőrzés. Napközben a mezőny tagjai egymásra, a versenyre, a csodálatos tájra, a vendéglátó borászokkal való találkozásra és beszélgetésre, a borászat működésének és filozófiájának megismerésére, valamint az általuk kínált finom falatokra koncentrálnak. A kitűnő hazai borok megízlelése természetesen nem marad el, a szálláshelyre visszatérve, az aznap meglátogatott borászok mutatják be és kóstoltatják legfinomabb tételeiket.

Az indulás előtti utolsó tájékoztatón jelen volt több olyan pincészet képviselője is, melyeket a motorosok az út során majd felkeresnek. Az Ostoros pincészet az érkezőknek Eger egyik legizgalmasabb borát kínálja. A 2015-ös Egri Csillag egy cuvée, melyet a Bikavér fehér párjaként hívtak életre az egri borászok. Ennek is szigorú előírásai vannak, amit a készítés során be kell tartani. Az Ostoros pincészetnél Chardonnay és Egri Leányka adja a bor gerincét de van még benne Cserszegi Fűszeres, Sauvignon Blanc, Rizlingszilváni és Ottonel Muskotály. Együttesen friss, szinte ropogós, üde karaktert adnak. A Chardonnay-től kis krémesség is megmutatkozik benne, jó illatú, könnyen iható, kellemes nyáresti bor vált belőle. A pincészet másik prémium bora, a Merlot – Pinot Noir – 1-1 arányú - házasításával készült rosé, mely Cannes-ban a rosé világbajnokságon ezüstérmes lett. Nem hiányzik persze a Bikavér sem náluk, ebben Kékfrankos, Merlot, Pinot Noir és Cabernet Franc rejtezik, másfél évig érlelték, tölgyfa hordóban.

 Ha a hétköznapi borfogyasztókat megkérdeznénk nem valószínű, hogy sokan tudnák, hol is van az a Nandi-Magdi Vendégház és borászat? De aki megtalálja, örömét leli majd benne, mert valódi kincset talált. A titkot most eláruljuk: Budapesttől alig egy órára, Gyöngyöspata az otthona. Már az odavezető út is gyönyörű, az egész Mátra az utazó elé tárul. Mintegy tizenöt éve léteznek, három hektáron gazdálkodnak, ötféle bort készítenek. A gazdaasszony, Bernát Magdi édesapját Nándornak hívták, így lett a kislányból Nandi Magdi a faluban. Borászkodása során Ottonel Muskotály, Sárga Muskotály és Rizlingszilváni véletlen házasításkor igen jó összeállítás került ki a keze alól. Így hát emléket állítva a szülőknek, a bor neve Nandi Magdi cuvée lett! Mindegyiket más időpontban szüretelik, nem is készül minden évben ez a bor. Borászatuk az egykori gyöngyöspatai főesperességi plébánia épületében van, alatta négyszáz évesnél öregebb pince húzódik.

A Dubicz Borászat és szőlőbirtok 110 éves pincéjében ennek a nem csekély időnek teljes borászati technológiáját megismerheti a látogató. A kezdetekkor, 1906-ban még hatalmas fahordókkal dolgoztak, de 1963-ban az akkor elvárt mennyiségi termelés érdekében már óriási betontartályok épültek. Ezeket nemrég feltárták és raktárnak használják, 211 darab amerikai, francia és magyar barrique hordót helyeztek el bennük. Végül 2011-ben megérkezett a pincébe a reduktív technológia is. Egyik érdekességük az 1014-sorozat, mely nevét a Kékestető magasságáról kapta és egyben a válogatott alapanyagokból készült bor minőségének szintjét is jelzi. A Fríz termékcsaládban Hárslevelű és 2015-ös évjáratú barrique Olaszrizling található. Bár van vörösboruk és roséjuk is, elsősorban a fehérborok termelésére fordítják a legnagyobb figyelmet.

(motor-7) A Holdvölgy „az ellentétek pincészete” Mád központjában tevékenykedik, majdnem két kilométer hosszú pincerendszerük 109 ágra oszlik, nem egy közülük hatszáz évnél is öregebb! Fölötte a borászat viszont korszerű technológiával dolgozik. A vendégeket kincskereséssel egybekötött pincelátogatásra várják. Ennek során mindenki kap egy térképet, azon megjelölték a borkóstolási pontokat, „csak” azokat kell megtalálni. Egyik érdekességük a Vision, egy Furmint – Hárslevelű – Kabar házasítás. Ez utóbbi az aszúkészítéshez, célzott keresztezéssel született szőlőfajta. A bor viszont tavaly a Decanter versenyen aranyérmes lett. A mellette álló palackban az Exaltation (Túlfűtöttség) nevet viselő, késői szüretelésű Sárga Muskotály viszont már több éve rendszeresen aranyérmes a Muskotály világversenyen.

Kapcsolódó témák

Bár a cím ellentmondásnak látszik – valójában nem az. Két, egymással jó kapcsolatban álló pincészet mutatta be Kékfrankos borait egy kis budai borbárban. A Kóstolom borbár szerényen bújik meg a Lövőház és Káplár utca kereszteződésénél, de aki egyszer már felfedezte, nagyon valószínű, hogy vissza fog térni ide.

A borkedvelő, a borászokra csak kicsit is figyelő közönség körében könnyű kérdésnek számít, melyik az a magyar borász, aki hamarább lett külföldön „Az év borásza”, mint idehaza? A kérdést akár még a borászatának nevével is kiegészíthetnénk, valószínűleg az sem tenné nehezebbé a válaszadást.

A Békési Pálinkafőzde idén ünnepli fennállásának 35. évfordulóját. Hazánk egyik legnagyobb kereskedelmi főzdéje ez alkalommal prémium termékcsaládját új taggal bővítette, debütál a Békési Barackpálinka – derült ki a forgalmazónál, a Veritas borkereskedésben tartott tájékoztatón.

Minden eddigit felülmúló sikerrel zárult az idei – sorrendben már a XVI. Újbor és Sajt Fesztivál. A borversenyre korábban sosem látott mennyiségű, 525 minta érkezett, mutatva ezzel a fesztivál rangjának növekedését a borásztársadalomban. Megrendezésének helye is változott, a Vajdahunyad várból az Erzsébet körútra, az egykor volt Royal, ma Corinthia Hotel díszes termeibe költözött.

Miközben határozottan örvendetes tény, hogy a pezsgőfogyasztás egyre népszerűbbé válik, az itallal kapcsolatos ismeretek elterjedtségéről nincsenek ilyen kedvező adatok. Érdekes felmérés tárgya lehetne például a kérdés: hányan vannak valóban tisztában, a címben szereplő három szó értelmével?

Blog ajánló
Városlátogatások Húsvéti köszöntő.
Városlátogatások Húsvéti köszöntő.
Egy nap a városban És most akkor hogyan élvezzük a tavaszt a városban?
Csodás idő van odakint, még néhány napig, aztán visszatér a hideg. Természetes, hogy mindenkinek viszket valamije, hogy ugyan már, menjünk ki egy picit. És mivel nincs kijárási tilalom, csak ajánlás, sokan teljesen figyelmen kívül hagyják ezeket. Emlékszem, mennyire meghökkentem mindig, hogy a mi milyen gyorsan és ellentmondást nem tűrően bevezettük a cigitilalmakat annak idején, most is azt gondolom, hogy egy kijárási tilalom is fegyelmezettebben működne nálunk, mint egy átlagos európai országban. De mivel nincs, a városban a változás sem annyira észrevehető. Ági, az Egy nap a városban túravezetője például úgy védekezik, hogy egyedül marad otthon, és egyedül is megy mindenhová (jellemzően boltba). Nem közelít senkihez két méternél közelebb, vagyis kiválasztja a szélesebb utcákat és kevesebb embert, meg általában biciklivel jár. A Margit hídon hazafelé bekanyarodott a szigetre is, és ott látta a fenti jeleneteket. Ami egyébként tökéletesen alkalmas a vírus mindennél gyorsabb terjedésére: az egyik csoportban ha csak egy ember fertőz, az egész csoport megfertőződik, és amikor elindul mindenki haza, a többi földön ülő csoport mellett elhaladva tuti lesz egy-két újabb fertőzés, ami megint csak egy-két teljes csoportot betegít meg. Egy ember képes pár óra alatt 30-40 ember megfertőzésére. Szóval nem, nem csak a nyugdíjasok flangálnak és trécselnek az utcán. Persze, túl lehet élni, de én nem lennék senki helyében egy-két hét múlva, amikor elkezdi gyanítani, hogy tüdőgyulladása van. Egy korombeli ismerősöm végigment most ezen: hazaküldés, félrediagnosztizálás, kórházból elküldés másik kórházba, későn befektetés, súlyosbodás, azóta bent fekvés. Koronavírusra mondjuk nem tesztelték, neki állítólag máshonnan lett tüdőgyulladása. Én ezen nem akarok végigmenni, és amikor majd ott lesznek, hát ők sem. A legjobb, ha otthon maradunk. Ha ki kell mennünk valamiért, akkor itt tesszük ki magunkat veszélynek: A lépcsőházban, a korlátokat sok ember megfogta, mi ne tegyük. Lehetőleg úgy menjünk ki az ajtón, hogy ne találkozzunk szembe senkivel a szűk folyosókon. Ha családi házban lakunk, az előny, mert most úgy ülhetünk be az autóba, hgoy tuti nem érintkezünk senkivel még csak időeltolással sem. Sokan mennek autóval most mindenhová, valójában tényleg jobb a tömegközlekedésnél és a gyalog sétánál. A bicikli is lehet jó, mert távol vagyunk az emberektől, de itt is nagyobb a kockázat az autóhoz képest. Kisebb autós kirándulásokat például tehetünk, egy kör ki a városból, ha nem is szállunk ki, az a legjobb. Megállunk valami festői helyen, elővesszük a szendvicseket, és megesszük, napfénytető előnyben. Rengeteg olyan sétahely van a városban, ahol nincsenek emberek, és könnyű két méteren kívül maradni mindenkitől, vagy akár nem is találkozni senkivel. Ezt szintén leellenőrizhetjük autóban ülve, és ha nem megfelelő a helyzet, egyszerűen álljunk tovább. Ha megfertőz valaki, és te tovább fertőzöl, azzal 3-4 héttel hosszabbodik a járvány vége, ami így akár egy évig vagy még tovább is elhúzódhat. Könnyű belátni, hogy ezzel szemben ha mostantól senki nem fertőz meg senkit, akkor meg 3-4 hét alatt vége az egésznek. Ahogy azonban most csináljuk, az az első forgatókönyvhöz van közelebb, ami elhúzódó otthonülést, ezáltal klausztrofób őrületet és olyan gazdasági visszaesést hoz, hogy abból jó darabig nem lábal ki senki. Persze, marha jó tavasszal a barátokkal dumálni a fűben ülve. És eddig a világ legsúlytalanabb dolga volt. De most a legsúlyosabb tettek egyike lett, rögtön az egymás arcába köhögés után. Értékeljük át ezt a dolgot. Úgyhogy én azt csinálom, hogy otthon tervezek. A budapesti túra helyett megtervezem a jövőbeli budapesti túráimat. Előveszem a Budapest témájú könyveimet (van jó pár, itt írtam néhányról), és elkezdem végre bújni azokat is, amiket félretettem az esős napokra. Ha érdekességre találok, felírom, hol történt, és bejelölöm a térképen, vagy a Google Mapsen ráteszek egy jelölést. Odaírom, melyik könyv hányadik oldalán van a ráutaló rész. Tegyetek így ti is, antikváriumokból simán lehet online rendelni. Így, amikor már lehet, és elmúlik a járvány, mindennél jobb túrákat tehettek, akár a barátokkal, és ti lesztek az idegenvezetők. A saját városotokban, az ezerszer bejárt helyeken, de most mégis friss szemmel: eszetekbe jut a karantén idején elolvasott érdekes sztorik halmaza. Várhatóan én is és Ági is ír majd a blogra könyvajánlókat, hogy ezt a tervező munkát megtehessük, és képzeletben úgy sétálhassunk a városban, ahogy csak szeretnénk.
Egy nap a városban Mi lesz most az Egy nap a városban bloggal?
Úgy tűnik, hogy a járványra való tekintettel az Egy nap a városban blog egy darabig nem tud olyan klasszikus posztokat szolgáltatni, amit megszoktatok tőle. Tudniillik hogyan élvezzük a várost, a városi nyüzsgést és a jó helyeket. Mert most inkább mindenki maradjon otthon, és legyünk rajta túl minél gyorsabban és fájdalommentesebben. Ez nem jelenti azt, hogy a blog teljesen bezár, de az biztos, hogy alapanyag híján ritkábban és más jellegű anyagokkal - például történelmivel vagy publicisztikával - jelentkezem. Én az új helyzetre való tekintettel másfajta tartalmakat fogok írni a következő időben, de nem a blogra, mert ezek az írások már nem férnek bele az Egy nap a városban blog Csaba és általam kialakított, 2010-es fókuszába. Az “Ádám ma otthon marad” című blogon jelentetem meg a mostani helyzetre reflektáló, meg mindenféle egyéb gondolataimat, tapasztalataimat. Mivel az egy személyes blog, ezért valamennyi érdeklődési köröm helyet kap majd rajta, elég veszélyes kilengéseket produkálva időnként. Első írásom az oldalon: Újraindítjuk a világot, és ez minden jónak a forrása lehet. Első posztként leírtam, hogyan tudjuk a legjobbat kihozni a mostani helyzetből. Majdnem az Egy nap a városban blogra töltöttem fel, de aztán átolvasva láttam, hogy ez már más. Már más iránya van benne a gondolatoknak, a város teljesen eltűnt, és előbukkant az, amiről eddig keveset írtam: hogy én hol és hogyan élek. És itt is fogok tartózkodni mostantól az idő nagy részében. Természetesen, hogy nehéz lesz a városra koncentrálnom innen. Még csak az ablakból sem azt látom. Úgyhogy akinek van kedve, kövesse a Facebook oldalon az írásaimat, vagy nézegesse a blogot rendszeresen. Ezen a Facebook oldalon minden írásom megjelenik majd, legyen az Egy nap a városban, Ádám Ma Otthon Marad vagy más helyekre írt anyagom, a készülő regényemmel kapcsolatban is várhatóak infók. Sőt, azzal kapcsolatban majd segítséget is kérek időnként. Mindig benne volt a levegőben, hogy egy fokkal személyesebb helyre is írok, így most a sors adta, hogy gyorsan megtörténjen. Szóval azért kövessétek az Egy nap a városbant, mert lesznek anyagok, és egyébként kövessétek az egyéb írásaimat is, az ÁMOM-on (Ádám Ma Otthon Maradon). Vigyázzatok magatokra, egymásra, és segítsetek egymásnak. Most jött el a segítségnyújtás és -elfogadás időszaka, nem csak a betegek körében. És dolgozzunk azon, hogy ha ennek vége, ne a régi világ álljon fel újra, méretes szedáltságban, hanem valami jobb, a maga teljességében. Ámen.
Partnereink


Keress bennünket a Facebookon!