2020. március 30. hétfő, Zalán napja
Minden oldala gyönyörű
Révay András
2019.05.28 09:41
Újabb csodálatos könyv látott napvilágot a Kossuth Kiadó gondozásában. Két fotóművész, Vizúr János és Kércz Tibor felvételeiből válogatva állt össze magyar és angol nyelven az „Álmodó Vizek” című kötet, melynek képeiből június 12-ig kiállítás is látható a Természettudományi Múzeumban.

Napjainkban folyamatosan beszélünk arról, hogy a víz mennyisége, tisztasága mennyire fontos mindannyiunk számára. Ez az album igencsak inspiráló lehet arra, hogy ezt komolyan gondoljuk és tegyünk is érte valamit. Az embernek a víz többet jelent, mint puszta létfeltételt - emlékeztetett rá a könyv bemutatásakor Zsila Sándor fotóművész. Minden érzékszervünknek ad valami pozitív ingert. Szánkba véve - bár erre korántsem mindig gondolunk - az életet isszuk a friss hideg vízzel, ízlelése felüdít, felélénkít a szomjúság csüggedése után. A májusi eső illatából – amely ugyan nem a vízé, hanem a csapadéktól felpezsdült természetes aromáké – mélyeket szippantunk, a tüdőnket is tisztítva az erőteljes sóhajokkal. Amikor fürdünk, akár kádban, akár medencében, akár tóban, folyóban, netán a tengerben, a bőrünkön érezzük a selymes, szinte gyógyító simogatást. A fülünkben cseng a köveken átbukdácsoló kis patak csobogása, a folyó árjának zúgása, vagy a tenger moraja. Ennek a végtelenül változatos elemnek a látványa is hasonló hangulatokat tud elővarázsolni.

 Dr. Vizúr János, aki „polgári foglalkozására” nézve pszichiáter és Kércz Tibor, aki vegyészmérnök, mindketten hosszú évek óta foglalkoznak természetfotózással és munkáikat számos hazai és nemzetközi díjjal ismerték már el. Közös kötetüknek művészi fotói a vizet, a könyv főszereplőjét, ötféle oldaláról mutatja meg: a dinamikus, folyton mozgó -változó közeget, a halmazállapotait váltogató anyagot, a világ képét visszatükröző felületet, az önmagán túlmutató absztrakt látványt, valamint az éltető elemet és életteret. Emlékeztet arra: nekünk természetes, hogy ha kinyitjuk a csapot, édesvíz folyik belőle, ihatjuk, főzhetünk vele, gyönyörködhetünk az erdei patakokban, máshol pedig strandolhatunk – de egyre kevesebb olyan hely van a világon, ahol ez természetesnek számít!

Az alkotók mégsem a mindinkább sokasodó problémákat örökítették meg, hanem olyan formában fényképezték a vizet, ami az ő lelküknek kedves. Azt mutatják be, hogy a víz miként néz ki a természetben, milyen a valósága? Ez a téma megihlette már a festőket, zeneszerzőket – elég, ha Debussy, Smetana vagy Johann Strauss műveire gondolunk – irodalmi alkotások, versek is születtek róla, nem meglepő tehát, hogy a fotósokat is vonzotta. Ha jó témát keres a természetfotós, igen gyakran valamilyen víz közeli helyet választ. Ez a könyv is azt mondja el számunkra, milyen szép a víz, olykor állatok is vannak a képeken, hiszen nekik is legalább annyira fontos a víz, mint nekünk, embereknek. Vegyük észre, jegyezzük meg, hogy tőlük sincs jogunk elvenni! Szép ügyet szolgál ez a szép album.

A téma megközelítése a két alkotó részéről nem egyforma. Vízúr János inkább az esztétika, a lélek oldaláról történő megmutatásban erős, Kércz Tibor pedig óriási lendülettel, hatalmas lelkesedéssel kereste fel a világ különböző pontjait, kutatta az izgalmas pillanatokat. Ennek a két stílusnak a keveredése nagyon érdekes, közös művet hozott létre. Az ötlet szülőatyja – ki is lehetne más, mint akinek a neve is „víz úr” – negyven éve fotózik, elsősorban természetfotókat készít. Kezdetben az orvosi hivatásának nyomasztó terheit oldotta fel magában a természet szépségeinek megörökítésével. Komárom megyében a Duna partján nőtt fel, a téma kínálta magát. A könyv összeállításának gondolata viszont csak tavaly fogalmazódott meg benne. Mintegy megszemélyesíti a vizet, azért is lett a könyv címe „Álmodó Vizek”.

A fejezetek közül a „Dinamikus” lett az első, mely a görög mondás, a Pantha rei – tehát a minden folyik, minden mozgásban van, illetve a latin gutta cavat lapidem – a csepp kivájja a követ eszmeiségét jeleníti meg. A víz oldóképessége alakítja ki a barlangokat, a folyók, tengerek partjait pedig a hullámzás és az árapályjelenség formálja, változtatja. A hegyekről érkező erek, patakok folyókká duzzadva sodorják a köveket, azok közben aprózódnak. A magasban még sziklákat mozgat a víz, ezek csiszolódva, gömbölyödve kerülnek egyre lejjebb, míg végül kavics, homok lesz belőlük. Az árvizek levonultával jó termőtalaj marad vissza, mely sok helyen évszázadokig éltette a körülötte élő népeket, a nagyobb áradások viszont életveszélyt, pusztítást hoztak.

Érdekes és talán az egyik legszebb fejezete a könyvnek a „Halmazállapot halmozó” – mely további három alfejezetre oszlik, hiszen a víz lehet folyékony, szilárd és légnemű, a hőmérsékletétől függően. Amikor a vízről beszélünk, persze inkább a folyékony jut eszünkbe és még ilyenkor is egészen más látványt nyújt egy csepp, egy tócsa vagy egy folyó. Valószínűleg mindannyian emlékszünk arra a pillanatra, amikor felfedeztük, hogy egy hópehelynek milyen tökéletes szerkezete van, milyen látvány a havas táj, a zúzmarás fa vagy egy jégcsap. No és a gőz, a pára, a köd, a felhő? Az emelkedő hőmérséklet a vizet is transzcendensebb formába emeli, misztikussá teszi. Akinek megadatott már, hogy repülőgépen ülve benne legyen, átmenjen egy felhőrétegen, hogy elámuljon tízezer méter magasban, az alatta elterülő „hómezőn” – ezt örökre megjegyzi magának.

 Kércz Tibor negyvenöt éves korában tanult meg úszni, fotózni is csak néhány évvel ezelőtt kezdett, ám a vízhez való viszonya közben alaposan megváltozott. Rengeteg helyen járt, jeges helyeken és a trópusokon egyaránt és közben rájött: nincs két egyforma pillanata a víznek – ezt élete végéig képes lenne fotózni. Örökösen és folytonosan változó közeg és őt ez a változás érdekli legjobban. Vízközelben fotózva talán az egyik legizgalmasabb téma a tükröződés. Amikor szellő sem fodrozza a felszínt, nincs sodrása, nem úszik rajta semmi, akkor a víz kiváló tükröző felületté válik. Az így keletkezett kép megkettőzi a valóságot, de fejre is állítja egyben. Ha pedig van hullámzás, levelek, fadarabok, jégtöredékek úsznak benne, meglepő, absztrakt látványt hoznak létre. Ezt fényképezve, a nézőben is elindulhat egy intellektuális, spirituális folyamat – és ha ez hosszasabban is megmarad, akár művészetről is beszélhetünk.

                        Vizúr János – Kérsz Tibor
                        ÁLMODÓ VIZEK
                        Kossuth Kiadó 2019
                        Central Dabasi Nyomda
                        ISBN 978-963-09-9474-3
Kapcsolódó témák

Az idősebb generáció tagjai közül bizonyára sokan emlékeznek még a mondásra, mely szerint; akinek az isten hivatalt adott, annak észt is ad hozzá. Az is valószínű, hogy ugyanolyan sokan – ha nem többen – vannak, akik a saját bőrükön tapasztalták, hogy ez bizony nincs mindig így, Sőt, többnyire nincs így! Miközben igaz ennek az ellenkezője is: vannak jó, olykor kiváló vezetők. Ami pedig még ennél is fontosabb; a vezetés tanulható!

Valószínűleg sokan elveszítenék a fogadást arra vonatkozóan, mikor volt az országunk először hivatalosan Népköztársaság? Mint ahogy arra is csak nagyon kevesen tudnának válaszolni: hogyan, mikor történhetett, hogy Pozsonyban, a Cseh Légió katonái, békés magyar civileket – köztük gyereket – lőttek le? A kérdésekre a választ a Hadtörténeti Intézet és Múzeum legújabb kiállításán találjuk meg.

Téved, aki a cím olvasatán valami közlekedési vagy lakásbiztonsági berendezésre gondol. Ezt a kifejezést egy ember magára alkalmazva használta – és bizony nem kicsi veszedelem az, amit feltárt. Tette ezt annak ellenére, hogy tudta: halálos veszedelembe sodorja általa önmagát. Ismereteink szerint még él, feltehetően Moszkvában. Az Egyesült Államok Észak-Karolina államából Moszkváig vezető útjáról könyvet írt, mely magyarul Rendszerhiba címen jelent meg.

Jól igazolja ezt az állítást – no meg még egy másikat is – a Hibernia Kiadó népszerű útikönyv sorozatának legújabb tagja, a „Varázslatos Csehország”. A másik állítás ugyanis így hangzik: Csehország nem csak Prága! A könyvben erre nézve is bőséges bizonyítékot, egyebek mellett például negyven térképet is találunk.

Több oka is lehet annak, ha egy könyv első kiadását követően, az ötödik évben megjelenik a második – átdolgozott kiadás. Talán a példányszám volt kevés, esetleg a tartalomba csúsztak hibák? Esetünkben az első állítás ugyan igaz, szerencsére a második nem. Az Erzsébetváros zsidó örökségét bemutató első kiadás óta viszont a városrész életében történtek olyan változások, melyek indokolttá tették, hogy új, megbízható, aktuális tájékoztatást kapjon a téma iránt érdeklődő olvasó.

Blog ajánló
Egy nap a városban És most akkor hogyan élvezzük a tavaszt a városban?
Csodás idő van odakint, még néhány napig, aztán visszatér a hideg. Természetes, hogy mindenkinek viszket valamije, hogy ugyan már, menjünk ki egy picit. És mivel nincs kijárási tilalom, csak ajánlás, sokan teljesen figyelmen kívül hagyják ezeket. Emlékszem, mennyire meghökkentem mindig, hogy a mi milyen gyorsan és ellentmondást nem tűrően bevezettük a cigitilalmakat annak idején, most is azt gondolom, hogy egy kijárási tilalom is fegyelmezettebben működne nálunk, mint egy átlagos európai országban. De mivel nincs, a városban a változás sem annyira észrevehető. Ági, az Egy nap a városban túravezetője például úgy védekezik, hogy egyedül marad otthon, és egyedül is megy mindenhová (jellemzően boltba). Nem közelít senkihez két méternél közelebb, vagyis kiválasztja a szélesebb utcákat és kevesebb embert, meg általában biciklivel jár. A Margit hídon hazafelé bekanyarodott a szigetre is, és ott látta a fenti jeleneteket. Ami egyébként tökéletesen alkalmas a vírus mindennél gyorsabb terjedésére: az egyik csoportban ha csak egy ember fertőz, az egész csoport megfertőződik, és amikor elindul mindenki haza, a többi földön ülő csoport mellett elhaladva tuti lesz egy-két újabb fertőzés, ami megint csak egy-két teljes csoportot betegít meg. Egy ember képes pár óra alatt 30-40 ember megfertőzésére. Szóval nem, nem csak a nyugdíjasok flangálnak és trécselnek az utcán. Persze, túl lehet élni, de én nem lennék senki helyében egy-két hét múlva, amikor elkezdi gyanítani, hogy tüdőgyulladása van. Egy korombeli ismerősöm végigment most ezen: hazaküldés, félrediagnosztizálás, kórházból elküldés másik kórházba, későn befektetés, súlyosbodás, azóta bent fekvés. Koronavírusra mondjuk nem tesztelték, neki állítólag máshonnan lett tüdőgyulladása. Én ezen nem akarok végigmenni, és amikor majd ott lesznek, hát ők sem. A legjobb, ha otthon maradunk. Ha ki kell mennünk valamiért, akkor itt tesszük ki magunkat veszélynek: A lépcsőházban, a korlátokat sok ember megfogta, mi ne tegyük. Lehetőleg úgy menjünk ki az ajtón, hogy ne találkozzunk szembe senkivel a szűk folyosókon. Ha családi házban lakunk, az előny, mert most úgy ülhetünk be az autóba, hgoy tuti nem érintkezünk senkivel még csak időeltolással sem. Sokan mennek autóval most mindenhová, valójában tényleg jobb a tömegközlekedésnél és a gyalog sétánál. A bicikli is lehet jó, mert távol vagyunk az emberektől, de itt is nagyobb a kockázat az autóhoz képest. Kisebb autós kirándulásokat például tehetünk, egy kör ki a városból, ha nem is szállunk ki, az a legjobb. Megállunk valami festői helyen, elővesszük a szendvicseket, és megesszük, napfénytető előnyben. Rengeteg olyan sétahely van a városban, ahol nincsenek emberek, és könnyű két méteren kívül maradni mindenkitől, vagy akár nem is találkozni senkivel. Ezt szintén leellenőrizhetjük autóban ülve, és ha nem megfelelő a helyzet, egyszerűen álljunk tovább. Ha megfertőz valaki, és te tovább fertőzöl, azzal 3-4 héttel hosszabbodik a járvány vége, ami így akár egy évig vagy még tovább is elhúzódhat. Könnyű belátni, hogy ezzel szemben ha mostantól senki nem fertőz meg senkit, akkor meg 3-4 hét alatt vége az egésznek. Ahogy azonban most csináljuk, az az első forgatókönyvhöz van közelebb, ami elhúzódó otthonülést, ezáltal klausztrofób őrületet és olyan gazdasági visszaesést hoz, hogy abból jó darabig nem lábal ki senki. Persze, marha jó tavasszal a barátokkal dumálni a fűben ülve. És eddig a világ legsúlytalanabb dolga volt. De most a legsúlyosabb tettek egyike lett, rögtön az egymás arcába köhögés után. Értékeljük át ezt a dolgot. Úgyhogy én azt csinálom, hogy otthon tervezek. A budapesti túra helyett megtervezem a jövőbeli budapesti túráimat. Előveszem a Budapest témájú könyveimet (van jó pár, itt írtam néhányról), és elkezdem végre bújni azokat is, amiket félretettem az esős napokra. Ha érdekességre találok, felírom, hol történt, és bejelölöm a térképen, vagy a Google Mapsen ráteszek egy jelölést. Odaírom, melyik könyv hányadik oldalán van a ráutaló rész. Tegyetek így ti is, antikváriumokból simán lehet online rendelni. Így, amikor már lehet, és elmúlik a járvány, mindennél jobb túrákat tehettek, akár a barátokkal, és ti lesztek az idegenvezetők. A saját városotokban, az ezerszer bejárt helyeken, de most mégis friss szemmel: eszetekbe jut a karantén idején elolvasott érdekes sztorik halmaza. Várhatóan én is és Ági is ír majd a blogra könyvajánlókat, hogy ezt a tervező munkát megtehessük, és képzeletben úgy sétálhassunk a városban, ahogy csak szeretnénk.
Egy nap a városban Mi lesz most az Egy nap a városban bloggal?
Úgy tűnik, hogy a járványra való tekintettel az Egy nap a városban blog egy darabig nem tud olyan klasszikus posztokat szolgáltatni, amit megszoktatok tőle. Tudniillik hogyan élvezzük a várost, a városi nyüzsgést és a jó helyeket. Mert most inkább mindenki maradjon otthon, és legyünk rajta túl minél gyorsabban és fájdalommentesebben. Ez nem jelenti azt, hogy a blog teljesen bezár, de az biztos, hogy alapanyag híján ritkábban és más jellegű anyagokkal - például történelmivel vagy publicisztikával - jelentkezem. Én az új helyzetre való tekintettel másfajta tartalmakat fogok írni a következő időben, de nem a blogra, mert ezek az írások már nem férnek bele az Egy nap a városban blog Csaba és általam kialakított, 2010-es fókuszába. Az “Ádám ma otthon marad” című blogon jelentetem meg a mostani helyzetre reflektáló, meg mindenféle egyéb gondolataimat, tapasztalataimat. Mivel az egy személyes blog, ezért valamennyi érdeklődési köröm helyet kap majd rajta, elég veszélyes kilengéseket produkálva időnként. Első írásom az oldalon: Újraindítjuk a világot, és ez minden jónak a forrása lehet. Első posztként leírtam, hogyan tudjuk a legjobbat kihozni a mostani helyzetből. Majdnem az Egy nap a városban blogra töltöttem fel, de aztán átolvasva láttam, hogy ez már más. Már más iránya van benne a gondolatoknak, a város teljesen eltűnt, és előbukkant az, amiről eddig keveset írtam: hogy én hol és hogyan élek. És itt is fogok tartózkodni mostantól az idő nagy részében. Természetesen, hogy nehéz lesz a városra koncentrálnom innen. Még csak az ablakból sem azt látom. Úgyhogy akinek van kedve, kövesse a Facebook oldalon az írásaimat, vagy nézegesse a blogot rendszeresen. Ezen a Facebook oldalon minden írásom megjelenik majd, legyen az Egy nap a városban, Ádám Ma Otthon Marad vagy más helyekre írt anyagom, a készülő regényemmel kapcsolatban is várhatóak infók. Sőt, azzal kapcsolatban majd segítséget is kérek időnként. Mindig benne volt a levegőben, hogy egy fokkal személyesebb helyre is írok, így most a sors adta, hogy gyorsan megtörténjen. Szóval azért kövessétek az Egy nap a városbant, mert lesznek anyagok, és egyébként kövessétek az egyéb írásaimat is, az ÁMOM-on (Ádám Ma Otthon Maradon). Vigyázzatok magatokra, egymásra, és segítsetek egymásnak. Most jött el a segítségnyújtás és -elfogadás időszaka, nem csak a betegek körében. És dolgozzunk azon, hogy ha ennek vége, ne a régi világ álljon fel újra, méretes szedáltságban, hanem valami jobb, a maga teljességében. Ámen.
Városlátogatások A napfényes Olaszország
Partnereink


Keress bennünket a Facebookon!