2020. március 31. kedd, Árpád és Benő napja
Modern falu, okos megoldásokkal
Révay András
2018.04.04 20:13
Van egy falu Albertirsa és Cegléd között, távolsága Budapesttől csak hatvan kilométer. Vonattal is autóval is jól elérhető, az erre járók többsége mégis csak átrobog rajta. Nincs itt semmi látnivaló – gondolják, pedig tévednek. Látni-, enni- és innivaló is akad itt olyan, amiért érdemes megállni, akár egy egész napra is.

A 4463 lakosú község első okleveles említése 1281-ből ered, de a terület már sokkal korábban lakott volt. Neve a honfoglaló magyarsággal együtt bejött, török eredetű barsziloktól származik, az évszázadok során alakult át és lett a barszilból bercel, majd a közelség okán a nagyobb település neve is hozzáragadt: mai neve Ceglédbercel. Történelme regényes. A tatárjárás után a vidék pusztasággá változott, a helyzet a törökök kiűzése után sem volt jobb. II. József döntése alapján - 1775 táján - Hannover környékéről telepítenek ide evangélikus vallású németeket. Kezdődhetne a fellendülés – amíg a kolerajárvány közbe nem szól. A járvány elmúltával újabb betelepítés következett és a környékbeli sváb településekről is sokan költöznek ide. Ők már katolikusok, 1801-ben templomot is emelnek, 1804-ben szentelik fel, Nepomuki Szt. János tiszteletére. Késő barokk stílusában a környék ékessége, ma kitűnő állapotban van, felújították és 2000-ben újraszentelték.

 Az I. Világháború innen is számos áldozatot követelt – nevüket külön emlékmű őrzi - a másodikban pedig a németek számára vált fontossá a hely a két vasútállomása miatt. A Vörös Hadsereggel szemben itt nem volt komoly ellenállás, a falu nem pusztult el, annál inkább a lakossága. A harcok végeztével, 1944 karácsonyától 619 embert, főleg fiatalokat visznek a Szovjetunióba kényszermunkára, közülük 159-en sosem tértek haza. Az utolsó elhurcolt 1949. november 4-én jött vissza, azóta ez a Falu Napja. Az itthon maradtakat – svábok lévén – a kitelepítés sújtja, 416 embert költöztetnek erőszakkal Németországba. Helyükre a felvidékről érkeznek onnan kitelepített magyarok. A két tragédia áldozatai tiszteletére 1991-ben felavatott emlékműnél minden évfordulón lángot gyújtanak.

Az újabb fejlődés 1960-tól kezdődik, a vasút a legfőbb munkaadó. Néhány év alatt kiépül az ivóvíz hálózat. Óvoda, iskola már régtől működik – korszerűsítik. A nyolcvanas években elkészül a gáz-, a telefon- és a szennyvízrendszer, a járdák és az orvosi rendelő – mindez hitelfelvétel nélkül! Ma már minden utca szilárd burkolatú. A községháza és az 1832-ben épült első iskola teljes áramellátását napelemek adják. Elérhetővé vált az internet, a készülékek használatára az időseket is megtanítják. A falu polgármestere, Török József a harmadik ciklusát tölti, mindig függetlenként indul, ellenjelölt nélkül választják meg. Az Önkormányzat tervei között szerepel a közeli Aranyhegyen egykor volt Kálvária újbóli megépítése, kilátó, vendégvonzó pincefalu, és egy közös kerékpárút a környező településekkel.

Mindezeken túl a polgármester másra is büszke – joggal. Nem véletlen, hogy pincefalut szeretnének, a környéken ugyanis igen kitűnő borok teremnek. Hét-nyolc borászat is működik errefelé, az ő tevékenységüket fogja össze az 1997-ben 33 alapító taggal létrejött Unghváry László Borrend. Zászlós boruk, a Cserszegi Fűszeres, bármilyen versenyen megállná a helyét. Különlegességük a Zöldszűz, egy Zöldveltelíni telepítés első termése. Finom, intenzív illatú, könnyű bor. Igen alkalmas baráti beszélgetésekhez, nyári fröccsözésekhez. Az agyagos talaj miatt ásványossága is érezhető. A Blanka címkéje alatt Sauvignon Blanc rejtőzik a palackban, a Majális pedig egy Kékfrankos rosé, a húsvéti sonka mellé ideális. A Vérnász, egy könnyű vörösbor házasítás, 70:30 arányban Kékfrankos és egy ismeretlen olasz szőlő borából készül. Története regényes. A II. Világháború alatt a faluban ápoltak egy sebesült olasz katonát. A háború után visszajött az őt ápoló családhoz, és hozott egy marék szőlőveszőt. Ma sem tudja senki, milyen fajta, de kitűnő festőszőlő vörösborokhoz.

A faluban mind a mai napig élőek a sváb hagyományok. Az érdeklődőket 1996 óta várja a falumúzeum. Baltimor sárga és ultramarin kék festésével az átutazó figyelmét is magára vonja. Berendezése, a hagyományos bútorzat, a helyi kézművesek munkája, és láthatók itt a népviselet ruhadarabjai is csakúgy, mint a Német Nemzetiségi Ifjúsági Egyesület táncosain, amikor fellépnek. A magyarországi németek közül itt van az egyik legszínesebb viselet. A lányokon 3-4 fehér alsószoknyára egy színes felső borul, azt fényes, fekete, ünnepi kötény egészíti ki. A mellény változó lehet, de hátul mindet rózsa díszíti. Ünnepeken a sváb konyha jellegzetessége a „Berceli lakodalom” kerül az asztalra. Tyúkhúsleves – hús nélkül – csak aprólékkal. Követi a milikrein, a tejszínes, vaníliás, főtt hús, fahéjas mazsolával. Utána jön a „prádli”, bőrös oldalas, csont nélkül, kemencében ropogósra sütve, fűszerezve, párolt káposztával. A sütemény, kuglóf.

Ceglédbercelen nem csak a sváb hagyományoknak van becsülete. Itt azt tartják: a közös égbolt alatt tizenhárom nemzetiség él Magyarországon. Az együttműködés számára pedig a legjobb teret a kultúra kínálja. Szeretnének megvalósítani egy kitűnő gondolatot. Jó lehetőség lenne egymás megismerésére, ha a tizenhárom nemzetiség tizenhárom év alatt sorban bemutatná önmagát. Erre a falu védőszentjének, Nepomuki Szt. Jánosnak ünnepén, minden évben május 16-án, a búcsú nagyszerű alkalom lehetne. A fiatal táncosok itt az elmúlt években már felelevenítettek egy – még a két világháború közötti időből származó – népszokást, a Báránytáncot. Régen egy élő báránnyal táncolták, amit az ünnep végén kisorsoltak. Ma már csak egy nagy plüssbárány a főnyeremény, de biztos, hogy azok sem éreznének csalódást, akik idelátogatnak erre az alkalomra, megkóstolják a sváb ételeket, az itt termett borokat és táncolnak egy jót a sváb fúvószenekar muzsikájára.

Kapcsolódó témák
Blog ajánló
Egy nap a városban És most akkor hogyan élvezzük a tavaszt a városban?
Csodás idő van odakint, még néhány napig, aztán visszatér a hideg. Természetes, hogy mindenkinek viszket valamije, hogy ugyan már, menjünk ki egy picit. És mivel nincs kijárási tilalom, csak ajánlás, sokan teljesen figyelmen kívül hagyják ezeket. Emlékszem, mennyire meghökkentem mindig, hogy a mi milyen gyorsan és ellentmondást nem tűrően bevezettük a cigitilalmakat annak idején, most is azt gondolom, hogy egy kijárási tilalom is fegyelmezettebben működne nálunk, mint egy átlagos európai országban. De mivel nincs, a városban a változás sem annyira észrevehető. Ági, az Egy nap a városban túravezetője például úgy védekezik, hogy egyedül marad otthon, és egyedül is megy mindenhová (jellemzően boltba). Nem közelít senkihez két méternél közelebb, vagyis kiválasztja a szélesebb utcákat és kevesebb embert, meg általában biciklivel jár. A Margit hídon hazafelé bekanyarodott a szigetre is, és ott látta a fenti jeleneteket. Ami egyébként tökéletesen alkalmas a vírus mindennél gyorsabb terjedésére: az egyik csoportban ha csak egy ember fertőz, az egész csoport megfertőződik, és amikor elindul mindenki haza, a többi földön ülő csoport mellett elhaladva tuti lesz egy-két újabb fertőzés, ami megint csak egy-két teljes csoportot betegít meg. Egy ember képes pár óra alatt 30-40 ember megfertőzésére. Szóval nem, nem csak a nyugdíjasok flangálnak és trécselnek az utcán. Persze, túl lehet élni, de én nem lennék senki helyében egy-két hét múlva, amikor elkezdi gyanítani, hogy tüdőgyulladása van. Egy korombeli ismerősöm végigment most ezen: hazaküldés, félrediagnosztizálás, kórházból elküldés másik kórházba, későn befektetés, súlyosbodás, azóta bent fekvés. Koronavírusra mondjuk nem tesztelték, neki állítólag máshonnan lett tüdőgyulladása. Én ezen nem akarok végigmenni, és amikor majd ott lesznek, hát ők sem. A legjobb, ha otthon maradunk. Ha ki kell mennünk valamiért, akkor itt tesszük ki magunkat veszélynek: A lépcsőházban, a korlátokat sok ember megfogta, mi ne tegyük. Lehetőleg úgy menjünk ki az ajtón, hogy ne találkozzunk szembe senkivel a szűk folyosókon. Ha családi házban lakunk, az előny, mert most úgy ülhetünk be az autóba, hgoy tuti nem érintkezünk senkivel még csak időeltolással sem. Sokan mennek autóval most mindenhová, valójában tényleg jobb a tömegközlekedésnél és a gyalog sétánál. A bicikli is lehet jó, mert távol vagyunk az emberektől, de itt is nagyobb a kockázat az autóhoz képest. Kisebb autós kirándulásokat például tehetünk, egy kör ki a városból, ha nem is szállunk ki, az a legjobb. Megállunk valami festői helyen, elővesszük a szendvicseket, és megesszük, napfénytető előnyben. Rengeteg olyan sétahely van a városban, ahol nincsenek emberek, és könnyű két méteren kívül maradni mindenkitől, vagy akár nem is találkozni senkivel. Ezt szintén leellenőrizhetjük autóban ülve, és ha nem megfelelő a helyzet, egyszerűen álljunk tovább. Ha megfertőz valaki, és te tovább fertőzöl, azzal 3-4 héttel hosszabbodik a járvány vége, ami így akár egy évig vagy még tovább is elhúzódhat. Könnyű belátni, hogy ezzel szemben ha mostantól senki nem fertőz meg senkit, akkor meg 3-4 hét alatt vége az egésznek. Ahogy azonban most csináljuk, az az első forgatókönyvhöz van közelebb, ami elhúzódó otthonülést, ezáltal klausztrofób őrületet és olyan gazdasági visszaesést hoz, hogy abból jó darabig nem lábal ki senki. Persze, marha jó tavasszal a barátokkal dumálni a fűben ülve. És eddig a világ legsúlytalanabb dolga volt. De most a legsúlyosabb tettek egyike lett, rögtön az egymás arcába köhögés után. Értékeljük át ezt a dolgot. Úgyhogy én azt csinálom, hogy otthon tervezek. A budapesti túra helyett megtervezem a jövőbeli budapesti túráimat. Előveszem a Budapest témájú könyveimet (van jó pár, itt írtam néhányról), és elkezdem végre bújni azokat is, amiket félretettem az esős napokra. Ha érdekességre találok, felírom, hol történt, és bejelölöm a térképen, vagy a Google Mapsen ráteszek egy jelölést. Odaírom, melyik könyv hányadik oldalán van a ráutaló rész. Tegyetek így ti is, antikváriumokból simán lehet online rendelni. Így, amikor már lehet, és elmúlik a járvány, mindennél jobb túrákat tehettek, akár a barátokkal, és ti lesztek az idegenvezetők. A saját városotokban, az ezerszer bejárt helyeken, de most mégis friss szemmel: eszetekbe jut a karantén idején elolvasott érdekes sztorik halmaza. Várhatóan én is és Ági is ír majd a blogra könyvajánlókat, hogy ezt a tervező munkát megtehessük, és képzeletben úgy sétálhassunk a városban, ahogy csak szeretnénk.
Egy nap a városban Mi lesz most az Egy nap a városban bloggal?
Úgy tűnik, hogy a járványra való tekintettel az Egy nap a városban blog egy darabig nem tud olyan klasszikus posztokat szolgáltatni, amit megszoktatok tőle. Tudniillik hogyan élvezzük a várost, a városi nyüzsgést és a jó helyeket. Mert most inkább mindenki maradjon otthon, és legyünk rajta túl minél gyorsabban és fájdalommentesebben. Ez nem jelenti azt, hogy a blog teljesen bezár, de az biztos, hogy alapanyag híján ritkábban és más jellegű anyagokkal - például történelmivel vagy publicisztikával - jelentkezem. Én az új helyzetre való tekintettel másfajta tartalmakat fogok írni a következő időben, de nem a blogra, mert ezek az írások már nem férnek bele az Egy nap a városban blog Csaba és általam kialakított, 2010-es fókuszába. Az “Ádám ma otthon marad” című blogon jelentetem meg a mostani helyzetre reflektáló, meg mindenféle egyéb gondolataimat, tapasztalataimat. Mivel az egy személyes blog, ezért valamennyi érdeklődési köröm helyet kap majd rajta, elég veszélyes kilengéseket produkálva időnként. Első írásom az oldalon: Újraindítjuk a világot, és ez minden jónak a forrása lehet. Első posztként leírtam, hogyan tudjuk a legjobbat kihozni a mostani helyzetből. Majdnem az Egy nap a városban blogra töltöttem fel, de aztán átolvasva láttam, hogy ez már más. Már más iránya van benne a gondolatoknak, a város teljesen eltűnt, és előbukkant az, amiről eddig keveset írtam: hogy én hol és hogyan élek. És itt is fogok tartózkodni mostantól az idő nagy részében. Természetesen, hogy nehéz lesz a városra koncentrálnom innen. Még csak az ablakból sem azt látom. Úgyhogy akinek van kedve, kövesse a Facebook oldalon az írásaimat, vagy nézegesse a blogot rendszeresen. Ezen a Facebook oldalon minden írásom megjelenik majd, legyen az Egy nap a városban, Ádám Ma Otthon Marad vagy más helyekre írt anyagom, a készülő regényemmel kapcsolatban is várhatóak infók. Sőt, azzal kapcsolatban majd segítséget is kérek időnként. Mindig benne volt a levegőben, hogy egy fokkal személyesebb helyre is írok, így most a sors adta, hogy gyorsan megtörténjen. Szóval azért kövessétek az Egy nap a városbant, mert lesznek anyagok, és egyébként kövessétek az egyéb írásaimat is, az ÁMOM-on (Ádám Ma Otthon Maradon). Vigyázzatok magatokra, egymásra, és segítsetek egymásnak. Most jött el a segítségnyújtás és -elfogadás időszaka, nem csak a betegek körében. És dolgozzunk azon, hogy ha ennek vége, ne a régi világ álljon fel újra, méretes szedáltságban, hanem valami jobb, a maga teljességében. Ámen.
Városlátogatások A napfényes Olaszország
Partnereink


Keress bennünket a Facebookon!