2018. április 25. szerda, Márk, Márkó és Márkus napja
Nagy magyar siker
Révay András
2018.03.16 18:07
A világhírű - három Michelin-csillagot szerzett - francia séf, Olivier Roellinger nevével fémjelzett szakácsversenyt 2010-ben hívták életre. A több francia szervezet közreműködésével létrejött verseny célja a fenntarthatóság népszerűsítése, a veszélyeztetett tengeri élőlények, kiváltképp a halak életterének megőrzése. Bár a versenyen korábban csak francia és spanyol fiatal szakácsok vettek részt, 2016-ban a szervezők ezt 30 ország részvételével európai szintre terjesztették ki. Érdekessége még, hogy csak 25 év alatti versenyzők indulhatnak.

A versenyt négy válogatás előzi meg. A kelet-európai szekció döntőjét most először tartották Magyarországon, a Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kara (BGE KVIK) rendezésében, összesen 6 ország, Finnország, Lengyelország, Svédország, Szlovénia Szerbia és Magyarország fiatal szakácsaink részvételével. A nyugat-európai szekció versenyzői március 21-én, Franciaországban találkoznak az Yvon Bourges Catering School of Dinard szervezésében, a mediterrán vidékekről érkezők számára pedig Spanyolországban lesz az elődöntő, március 27-én Valenciában. Észak-Európából a versenyzők április 5-én Svédországban mérkőznek meg egymással. A verseny ünnepélyes eredményhirdetésére és díjátadójára 2018. június 8-án, az Óceánok Világnapján (World Oceans Day) kerül sor Párizsban, az UNESCO székházában.

A versenyzők - a biológiai sokszínűség fenntartása és a veszélyeztetett tengeri állatfajok túlhalászásának és kihalásának megakadályozása érdekében - fenntartható termelésből származó hal, vagy más tengeri élőlényből készítik el kétféle versenyételüket. A professzionális étel elkészítésére 2,5 óra állt rendelkezésre minden versenyző számára. A zsűri megkülönböztetett figyelmet fordított az értékelésnél az elkészítésre és a tálalásra, különös tekintettel arra, hogy a versenyétel a jövőben felkerülhet-e felső kategóriás éttermek étlapjára? A háziasszonyi étel elkészítésére 30 perce volt a versenyzőknek, a zsűri itt elsősorban a gyors elkészíthetőséget és az egyszerűséget díjazta az ízharmóniák mellett. A zsűri két csoportból, összesen tizenhárom tagból állt. Közöttük Franciaországból érkezett nemzetközileg elismert séfek és szakemberek mellett a hazai gasztronómia vezető séfjei és a terület szakértői foglaltak helyet. A francia zsűri tagjaként érkezett Budapestre Czompa Fanny, aki a BGE KVIK vendéglátó és szálloda szakirányos hallgatója volt és a kelet-európai és skandináv régió döntőjében bronzérmet szerzett 2016-ban.

Tavaly a kelet-európai szekció válogatóját Lengyelországban tartották és egy magyar versenyző, Szűcs Dániel ott a döntőbe került. Felkészítője, dr. Sándor Dénes, a BGE KVIK egykori docense, elkísérte őt Párizsba, és közreműködése eredményeként - a magyar siker hatására – sikerült az idei versenyt Budapestre hoznia. Véleménye szerint, amit a résztvevők számának felemelésekor a verseny névadója elmondott, rendkívül fontos: „A gasztronómia, mások táplálásának művészete. Benne figyelembe kell venni mindenki egészségét, és azt nem lehet a bolygó egészségének figyelembe vétele nélkül végezni. A legjobb szakácsok már érdeklődnek minden iránt, ami alátámasztja az élelmiszerek és a társadalom fenntarthatóságát. A tenger erőforrásai az egyik alapvető pillérnek számítanak. Ennek az egyedülálló versenynek első hat évét követően már kezdjük látni, hogy a meghirdetett elvek a magatartás milyen változásait váltják ki!” Van egy – több szervezet által összeállított – nemzetközileg elismert tiltólista. Ebben a versenyben csak olyan nyersanyag használható, ami nem szerepel ezen a listán.

A budapesti előválogatóban a nyolc versenyző közül három jutott tovább. Közülük kettő magyar! A felkészítésükben a halpiaci gyakorlattól kezdve a mesterszakácsokig egy sereg szakember vett részt, kitekintésük így roppant széles lett. Ők: Csukás Norbert, (középen) Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar, Magyarország. Ramocsai Barbara, (jobb szélen) Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar, Magyarország. Barbi már rutinos versenyző, elsajátította azt az alázatot, amit bármilyen verseny iránt mutatni kell. Angolul, franciául, spanyolul beszél. Norbi önbizalma kezdetben nem volt túl erős, a versenytapasztalata kevesebb, a külföldi konyhákon szerzett gyakorlata viszont nagyobb. Angolul, németül, oroszul és kínaiul beszél. A harmadik: Rostedt Jonna, (bal szélen) Tampere University of Applied Sciences, Finnország versenyzője.

 Csukás Norbert profi étele a tengeri sügér narancsos répával, pálinkás-pikáns bébi tintahal spenótos tésztával és sáfránymártással, fekete parmezán chips-szel volt, a háziasszonyi étel pedig az algába tekert tengeri süllő/sügér édes tócsnival és korianderes-curry-s zellerpürével. Ramocsai Barbara profi versenyétele a tőkehaltekercs gombával, pirított Szent Jakab kagyló, mandulás póréhagymahab, savanyított uborka és mandula morzsa volt, míg a háziasszonyi ételként a rántott tőkehal, polenta, pirított kelkáposzta, sült paprika gyömbérrel és algával került a zsűri elé. Mindhárman automatikus résztvevői lesznek a párizsi eredményhirdetésnek és díjátadónak. Az a tény, hogy az elmúlt két év sikerei után az idén is az első három versenyző között végeztek hallgatóink azt igazolja, hogy nemzetközi szinten is kiemelkedő gasztronómiai képzés folyik egyetemünkön – hangsúlyozta az eredmények kihirdetése után dr. Lugasi Andrea, a BGE KVIK dékánja.

Kapcsolódó témák

Az első budapesti halfesztivált hat évvel ezelőtt rendezték meg, nem titkoltan azzal a céllal, hogy ráirányítsák a figyelmet a halfogyasztás hasznára, fontosságára. Az idén már a hatodik Halfesztivál megrendezésére kerül sor, ám – mint azt a rendezők elmondták – Magyarországon a halfogyasztás csak rendkívül lassan nő.

Ezzel a három szóval lehet összefoglalni a leglényegesebb sajátosságait a harmadik alkalommal megrendezett SIRHA-Budapest szakkiállításnak. Ezúttal tizenöt ország háromszáz kiállítója jött el, hogy bemutassa a vendéglátó- és az élelmiszeripar újdonságait, melléjük még szakácsok és cukrászok voltak a különleges versenyek szereplői.

A cukrászok 2007-ben indult kezdeményezése, a Magyarország tortája, most a szakácsok körében is követőkre talált. A Budapesti Gazdasági Egyetem impozáns Lotz-termében meghirdették a „Magyarország étele 2018” melegkonyhás szakácsversenyt és vele egy időben – már hetedik alkalommal – az OKÉS Közétkeztetési Szakácsversenyt is.

Bár karácsonyig még több, mint két hónap van hátra, a tervezgetés már bizonyára sok helyen elkezdődött. Legalább a listaírás, hogy ki ne maradjon senki a megajándékozottak közül. Ha a kinek, már megvan, jöhet a mit? Ehhez pedig egy jó tanács sosem jöhet elég korán. Igaz?

A régi sláger dallamára, akár azt is énekelhetnénk: nehéz a szójátéknak ellenállni… kivált, ha ennyire kézenfekvően kínálja magát. Bár kitapasztalni a tapas-t, egy alkalom biztosan kevés, azért Spanyolország Nagykövetsége és a Spanyol Idegenforgalmi Hivatal által, a Tapas Világnapja alkalmából a budapesti El Asador de Pata Negra étteremben szervezett bemutatón mégis bőséggel nyílott rá lehetőség.

Blog ajánló
Egy nap a városban Mit szeretek most Budapestben?
Nyolc éve indult az Egy nap a városban blog, ami Budapest szerethető arcát hivatott bemutatni. Sok minden történt azóta, folyamatosan alakult, változott a város, trendek jöttek és mentek, a kulturális élet lazább és sokszínűbb lett, megszaporodtak a jó kajás helyek mindenfelé, még a külvárosi részeken is. Ezzel együtt a régi, alacsony minőséget tartó, lelketlenül csak a profitot számoló cégek eltünedeztek. Nem szűntek meg, csak megcsappant a számuk. Ezzel együtt mi is változtunk, illetve változott a kapcsolatunk is a várossal. Most visszatekintve egész más dolgokért rajongtam akkor Budapest kapcsán, mint ma. Ünnep volt egy-egy új, jó étterem születése. A magas minőségű tányérok önmagukban kuriózumnak hatottak, és volt ugyan a séfeknek önálló egyénisége, de ez szinte észrevehetetlen hatással volt a kínálatra - főleg a maihoz képest. Ma a mindenhol, még az utcai árusoknál is fellelhető igényességnek örülök, a külvárosokba rejtőző és a vidékre költöző tehetségek konyháinak, és ilyenekből egyre több van. Ahogy a gasztrobumm első generációja öregszik, fárad, egyre inkább kivonul a pörgésből, hogy lassan, komótosan játszhasson mindazzal, amit korábban tanult. És ez jó. Ahogy a hamburger, úgy a szendvics vagy a leves fogalma is felfrissült itthon, önálló entitásként léteznek. lehetőséget adva, hogy az alkotóik megmutassanak néhány olyan kunsztot, ami a magas konyhatechnológia nélkül - vagy azzal előkészítve, a helyszínen csak előrántva - megvalósítható, és hétköznap is élvezhető. A “jó-e” helyett a “jó, de milyen” kérdésekkel foglalkozunk, megjelentek és virágoznak az alternatív alapanyagokat használó konyhák, a vegán helyek pedig épp most vannak egy óriási robbanás kellős közepén. Nagyon szaporodik a számuk, és egyre jobb minőséget tudnak előállítani, hús, tej és tojás nélkül. Míg nyolc éve a rendszerváltás előttről ránk maradt éttermek szörnyű konyhái jelentették a kontrasztot az újonnan megjelenő jó helyek mellett, addig mára befurakodott a rossz minőség egy újfajta változata. Olyan helyek, amik első ránézésre pont úgy néznek ki, mint a szuper célpontok, hiszen költöttek a dizájnra, a marketingre, és a konyhatechnológiára is. De az első séf elment, meg a második is, aztán a harmadik, nincs jó munkaerő a konyhában, a tulaj pedig inkább spórolna az alapanyagokon. A pincérek kedvetlenek, azon gondolkoznak, ők miért nem költöztek még külföldre. A bulinegyedtől megcsömörlöttek, a turistákra panaszkodnak (igen, leginkább a bulinegyedben foglalnak helyet). Ráadásul ezeknek a fiatal éttermeknek nincs meg az, amit a régi öregek tudtak: ez pedig a kényelem és a vendéglátás tányéron kívüli összetevői. Hogy jó-e az elszívás. Hogy télen találunk-e elég fogast. Le tudunk-e ülni kényelmesen többen, milyenek a székek, asztalok, a mosdó. Szép lassan kialakul az új Váci utca, szétszórva a városban, egykor nagy reményű helyekből kirakva. Az egyetlen ok, ami mégis ellehetetleníti a váciutcásodást, hogy ezek a helyek lassan mind bezárnak, nincs ami fenntartsa őket. Nincs állandóság, jön, aki átveszi a helyüket, és a városnak van már annyi ön- és gasztronómiai értékelése, hogy még egy olyat ne hagyjon kialakulni. De nem csak az evés-ivás változott meg. Míg 2008-ban a turizmus fellendülése büszkeséggel töltött el minket, és az ide érkezőkkel együtt fedeztük fel a belvárosban nyíló különös helyeket és romkocsmákat, addig mára inkább elkerüljük az idegen nyelvű nyüzsgést, és olyan helyet választunk, ami kiesik a fősodorból. Sokunknak van már egy-egy kellemetlen sztorija az ide látogatókkal, egyszerűen azért, mert nyolc év alatt több millióan fordultak meg itt, és az újonnan Budapestet felfedező romkocsma-érdeklődők általában nem józanul múlatták az időt. Ez normális folyamat, arról van csak szó, hogy most látjuk a hátulütőit az elsőre előnyös folyamatoknak. Ennek a folyamatnak az eredménye, hogy az itt élők célpontválasztásába bekerült mondjuk Ferencváros középső része, a körút és a Haller utca között, a Rákóczi tér, és a Józsefváros bizonyos foltjai. Ha a következő egy hónapban szeretnénk színházba menni, szinte képtelenség jegyet kapni az előadások 70 százalékára. Mindegy, milyen színház, mindegy, mennyire felkapott a darab (a felkapottakra nyolc éve, és most is elkapkodják a jegyeket a műsor kifüggesztés pillanatában). A kiállítások között mindig találunk valami izgalmasat, de ez így volt korábban is, az olyan események, mint most a Budapest Art Week vagy a PLACCC viszont annyira besűríti ezeket, hogy képtelenség mindenre elmenni, ami érdekel. Feltettem tehát magamnak a kérdést: mit szeretek én most Budapestben? Ebben a megváltozott városban mi az, ami magához köt, miért szeretek sétálni nagyokat? Rövid gondolkozás után azt válaszoltam magamnak, hogy az emberek miatt. Korábban annyira rá voltunk cuppanva a város fejlődésére, a felpezsdülésre, a tömegekre a füvön fetrengve, a hangulat lazulására, hogy az egyénekre nem maradt idő ebben a zajban. Most, hogy a zsibongásban megjelentek a lelketlen, de lelkesedést imitáló helyek, és elkezdtünk kételkedni a saját szemünkben, egyre fontosabb lett az, hogy ki áll egy-egy kezdeményezés mögött. És ahogy a távlati képből elkezdtem koncentrálni a figyelmet az egyes alakokra, még érdekesebb lett a város, az emberek összessége. Értelmet nyert a sokszínűség, amiről kiderült, hogy maga a fogalom így, egy szóban kiejtve tök értelmetlen. Ahogy a fekete színből nem tudunk következtetni az összetevőire, a pirosra, a kékre, a zöldre, úgy a “sokszínű” szó is badarság, és nem adja vissza azt, amivé lett a város. Meg kell tapasztalni. És imádom azt, hogy Budapesten minden nap megismerkedhetek egy különleges emberrel, történettel, szemlélettel. Csak jó helyen kell keresgélni. Ha rossz helyen keresgélsz, nagyon szomorú leszel, és egy másik várost látsz majd.
Egy nap a városban Tényleg el lehet hozni Budapestre a balatoni életérzést? - Paletta
A Paletta bisztró, és tulajdonosa, Bezerics Dániel jó nevet szerzett magának a Balatonon, mielőtt a fővárosban is megnyitott egy helyet. A tópart gasztronómiája utóbbi évtizedben óriási fejlődésen ment keresztül, olyannyira, hogy most már Budapest is importál onnan. A Paletta pedig egy fontos import. Méghozzá a Tompa utca környékén, a főváros egyik legizgalmasabban fejlődő városrészében. Aki olvasta annak idején itteni éhezéseimet - kultúra és sör már volt akkor is errefelé, de kaja nem nagyon -, az tudja, milyen örömmel üdvözöltem a Petrus éttermet, és a többi itt megnyitott kajáldát (Pesti Burger & Bart mondjuk), egy jó halas hely pedig nagyon hiányzott még innen. Hát most van. Sok balatoni alapanyagot használnak, saját füstölésű pontyot, ottani mangalicát, marhát, amiket végül olyan fantázianevű ételekben dolgoznak fel, mint a Pulled ponty vagy a Mangalaci. Aranyosak, na. Délben ültem be ebédre, ilyenkor szűkített, spéci napi menüből lehet válogatni, aztán háromkor bezár a konyha, hogy aztán hatkor az a la carte étlap alapján szolgáljanak fel. Három fogás 1950 forint, szóval a jobb - de nem a kiváló - minőségű budapesti bisztró-ebédmenük árazását használják, így nem számítottam ételkölteményekre, csak egy tisztességes, friss ebédre, amiben talán megtalálom a Balatont is. Már hogy az életérzést. Mert azt ígérték, hogy elhozták. A főétel környékén ütött be. Nem tudom, hogy csinálták, nem is az ételben volt elrejtve, hisz még csak nem is halat ettem - nem volt már -, hanem Csáky rostélyost, amiben persze a paradicsomos hangsúly miatt jött a tavaszi érzés, a nokedli is ízletes volt és csúszott, érezhetően örömmel készült az étel. Az egész hely hangulata amolyan szabadjára engedett, úgynevezett kedves. A pincér például megköszönte, hogy megkérdeztem leülés előtt, négyfőshöz szabad-e, vagy válasszak másikat. Amikor egy másik pincér meghallotta ezt, ő is odajött hálálkodni, hogy milyen ritka ez az előzékenység. Alig mertem leülni, mint a kitűnő tanuló, aki magatartásból és szorgalomból is ötös lett, ezért az évzárón kihívják, hogy kapjon egy igazgatói dicséretet és egy oklevelet is, és a végére már nem tudja, mikor tapsolnak neki újra, mikor kell megint meghajolni. A “Balaton” szó sokszor elhangzott körülöttem. Egyrészt megjelent egyszercsak a tulajdonos, Dani, aki megbeszélést tartott mögöttem, a kinti asztalok egyikénél. Másrészt az előttem lévő asztalnál is üzleti meetinget tartott egy csapat, mit ad isten, egy balatoni szórakozóhely alapításán törték a fejüket. Igazi bisztró ez. Kicsi a hely, de mégis befért 11 asztal, nem szardíniásdoboz, de azért nincs felesleges négyzetméter. Ha elkezdek normál hangon beszélni, a pultos, a pincér, de még a mosogató is - ott a pultban is mosogatnak - és mindenki hallhatja, és hallja is, mert a hangulat olyan kötetlen, laza, szerethető, hogy simán beszédbe elegyedünk bárkivel, akár a szomszéd asztaltól. Ez így, együtt, a Balaton? Nem tudom, de elhitették velem. Jött a desszert, madártej. A seggem is összeragadt, olyan édes volt, de így volt tökéletes. Örömkönnyek, rég ettem ilyen finom madártejet. Talán soha. Zseniális. Szóval sikerült, egy órára a Balatonon voltam, bármit is jelentsen ez. Kizökkentem, szabad voltam, ráértem. Megittam a kávémat, szép cremával, vaskos testtel - mármint a kávéra értem, nem magamra -, ráérősen. Nem kell sietni. PalettaCím: 1094 Budapest, Tompa u. 28
Városlátogatások Vilnius Litvánia fővárosa
Vilnius Litvánia fővárosaA város a Vilnia folyóról kapta a nevét, mely csak nagy jóindulattal nevezhető folyónak, inkább patak méretű, ellentétben a Neris folyóval, melynek mérete a Tiszával vetekszik.A várat Gediminas nagyherceg építette a folyók találkozásánál. A legenda szerint  Gediminas álmában hatalmas vasfarkast látott, amint üvöltött a Vilnia torkolata fölé magasodó hegyen. Az álom az jelképezte, hogy egy gyönyörű erőd és város épül majd ezen a helyen.Az egykori várból, mára csak néhány rom és a restaurált Gediminas-torony maradt, melyen hatalmas litván zászlót lenget a szél. A toronyból fantasztikus kilátás nyílik az egész városra.A Neris folyó partján emelkedik a mi Gellért hegyünkre emlékeztető, Három kereszt hegye, ahol a gyász és a remény szimbólumai láthatóak. A kereszteket mártír ferences rendi szerzetesek emlékére állították a XVII. században.  A legenda szerint a várost ostromló német lovagoknak a keresztek felállításával akarták tudomására hozni, hogy ők is áttértek a keresztény hitre.A katedrális:A város első templomát, a későbbi katedrálist, Mindaugas király építtette. Jagielo nagyherceg uralkodása idején vált a litván katolicizmus jelképévé. Az eredeti gótikus székesegyház, mai, klasszicista külsejét a XIX. század elején kapta. A szovjet időkben képtárnak használták.A katedrális előtt álló harangtorony  a régi városfal megmaradt része, a fiatalok kedvelt találkozóhelye.A székesegyház ékszerdobozként emlegetett barokk kápolnájában láthatjuk, Sándor király és IV. László király mauzóleumát. A kápolna oltárán elhelyezett ezüstkoporsóban találhatók Szent Kázmér herceg földi maradványai.Érdekes magyar vonatkozása is van, mivel anyai ágon Kázmér a magyar királyi cím várományosa volt, és Vitéz János, Janus Pannonius valamint apja biztatására hadba indult Mátyás ellen. Az összeesküvést leleplezték, Vitéz János börtönbe került, Janus Pannoniusnak menekülnie kellett az országból. A sikertelen próbálkozást Kázmér isteni jelként értelmezte, további életét Istennek szentelte, még szüzességi fogadalmat is tett.Kázmér tuberkulózissal küzdött, mely később halálát is okozta. A kor orvosai a betegség gyógymódjaként a szűz lányokkal való együttlétet javasolták. Kázmér ezt nem fogadta el, mondván: „Jobb Istennel, mint bűnben meghalni.” Azért ma is jó lenne egy ilyen gyógymód TB-re felírva.A hatalmas tér közepén áll Gediminas szobra, amint éppen álmot lát. Itt kell várost alapítania.Az Óváros:Vilnius óvárosa, mely a Világörökség része, az egyik legnagyobb Kelet-Európában. A középkori város fő útvonala a Vár utca volt, a Katedrális tér délkeleti sarkától a Hajnal kapuig. A tatárok ellen épített erődökből csak néhány kapu maradt.A belvárosi kanyargós, középkori macskaköves utcáin sétálva nem győzünk bámészkodni, aranyos kis kávézók, szuvenír boltok hívogatnak, közben érdemes megcsodálni a különféle színű borostyán ékszereket. A borostyán Litvániának egyik jelképe. Közben figyeljünk a műemlékekre is, hiszen majdnem minden épület ebbe a kategóriába tartozik.1918-ban a Pilies utca (gatve) 26. számú ház erkélyéről kiáltották ki Litvánia függetlenségét. Korábban Vilniust a gazdag zsidó kulturális élet miatt “Észak Jeruzsálemének” hívták. A német megszállás alatt a nácik a litvániai zsidókat kivégezték, vagy haláltáborokba deportálták. Ma csupán ötezer zsidó él a városban.Az elnöki palota:Valaha püspöki palota volt, de itt szállt meg Napóleon is az oroszországi hadjárata során. Stendhal a híres író, aki hadtápos volt a francia seregben, itt tanult meg orosz módra inni. A cári időkben itt lakott a helytartó, a szovjetek alatt ez volt a Művészeti Dolgozók Palotája.Az Egyetem:A jezsuita líceumot Báthory István 1579-ben emelte egyetemi rangra. A litvánok azt mondják, az utolsó nagy uralkodójuk Báthory volt.A Vilniusi Egyetem falán található emléktáblán Martinus Cromerus emlékversének sorai dicsőítik Báthory Istvánt.„A templomban több volt, mint pap,az államban több mint király,a csatában több mint harcos,jobban védve a szabadságot, mint egy polgár,a barátságban több volt, mint barát.”A Szent Anna templom:A litván gótikus építészet remekművét 33 különféle téglából rakták össze, mintha egy középkori lego játékot látnánk. Napóleonnak annyira megtetszett a kis templom, hogy haza akarta vinni és a Notre Dame mellé felállítani. A templombelső puritán egyszerűsége nem sok látnivalót kínál.A legenda szerint az építőmesterének lányát megszerette a mester egyik segédje: az apa azonban inkább elűzte a lányt, így a fiatalok csak a mester halála után lehettek egymáséi.Közvetlenül a Szent Anna templom mögött magasodik a Bernát rendiek kolostora, akik Lengyelországból költöztek ide. A város szélére épült kolostort megerősítették és lőrésekkel is ellátták. A templom-együttesen a stílusirányzatok tobzódását figyelhetjük meg. A teteje gótikus, a homlokzata reneszánsz, a harangtorony barokk stílusú.A közelben lévő szobor a lengyel-litván írót, Adam Mickiewiczet ábrázolja. Litvániában született, a Vilniusi Egyetemre járt, és ő írta a Pan Tadeusz című elbeszélést a litván társadalomról.A Hajnal-kapu: Vilnius egyetlen épségben megmaradt régi kapuja.  1671-ben a karmelita apácák emeltettek kápolnát a kapu fölé egy "csodatévő" Mária-képpel. A művész ismeretlen, a képet helyi aranyművesek aranyba és ezüstbe foglalták, csupán a fej és a kezek maradtak fedetlenül.Litvánia egyik legfontosabb zarándokhelye, ahová külföldről is érkeznek hívők. Nem csak az ikon előtt, hanem még a lépcsőkön is mindig sokan térdelnek és imádkoznak.A monumentális Szent Péter és Pál templomot az Óvároson kívül láthatjuk. A barokk építészet gyönyörű alkotását Casimir Pac litván katonai parancsnok megrendelésére építették. Pac sírkövét a templom falán egy tábla jelzi latin felirattal: „Hic jacet peccator”(Itt fekszik egy bűnös)Vilnius óvárosában még rengeteg középkori épület és templom található, a blogban a legjellemzőbbeket és a legszebbeket próbáltam bemutatni.Nézzünk meg néhány képet a városról.A város tiszta, rendezett, gyalogosan könnyen bejárható, a közbiztonság jó. A stílusok tobzódása révén lépten-nyomon egy-egy utcai művészettörténeti kiállítást láthatunk. Vilniusban, ha egy utca egy kicsit egyenesebb, akkor feltétlenül lejtős, ha pedig sík, akkor görbe – írta a város egy szerelmese.Nézzünk meg egy videót: https://www.youtube.com/watch?v=JdeJlkz5t10                                                                                  By vinpet
Partnereink


Keress bennünket a Facebookon!