Idén eddig különösen a hagyományos légitársaságok utasforgalma emelkedett a tavalyi év azonos időszakához képest, de a fapadosok is jól teljesítettek.
Márciusban 8,9 százalékkal többen 637 ezer ember járt a terminálokon, ha pedig az egész első negyedévet nézzük akkor 7,5 százalékos a növekedés.
A hagyományos légitársaságok több, mint 25 százalékkal szállítottak több utast, a fapados légitársaságok pedig 5,8 százalékos emelkedést könyvelhetnek el. A év további részére is emelkedést várnak, például az olyan új járatok bevezetésével, mint az American Airlines járata Budapest - New York között. A Skycourt megnyitásával a repülőtér felkészült a megnövekedett utasforgalomra: komfortosabban, kényelmesebben és számos új szolgáltatást kihasználva várakozhatnak az utasok.

