2020. február 27. csütörtök, Ákos és Bátor napja
Örök város, de mindig új
Révay András
2016.09.13 11:55
A várost a hagyomány szerint i.e. 573-ban alapították. Egykor nevezték úgy is, hogy Caput mundi, a világ feje, a világ fővárosa. Műemlékeinek, látnivalóinak, mondjuk úgy: csodáinak száma szinte végtelen. Az egyes részei más-más hangulatot árasztanak, de egy biztos, aki nyitott szemmel és nyitott szívvel érkezik, jól fogja érezni magát benne.

A turisták számára Róma kapuja nem a Szent Péter Bazilika, sokkal inkább a Termini. A pályaudvar, ami pont úgy helyezkedik el a belvárosban, mint Budapesten a Nyugati. Itt keresztezi egymást a két metróvonal is és körülötte pezseg az élet. Előtte a hatalmas térről rengeteg autóbusz indul szerte a városba, a vonat-busz-metró kapcsolat kifejezetten ideális minden közlekedőnek. Innen indulnak a városnéző buszok is. A két repülőtérről, a nagyobb Fiumicinoról és a kisebb Ciampinoról is ide hozzák az érkezőket a vonatok és a buszok, bár Ciampinora inkább a Ryanair és csak részben a Wizz Air járatai szállnak le. A nagy nemzetközi társaságok gépei Fiumicino repülőterét használják. A Terminit környező utcákban megszámlálhatatlan szálloda sorakozik, az üzletekről, a kisebb nagyobb kávézókról, éttermekről már nem is beszélve. Szállásfoglalás előtt érdemes végigböngészni a HotelsCombined szállás-árösszehasonlító által felkínált lehetőségeket, ugyanis egyetlen helyen összegyűjti a legfontosabb szálláskereső oldalak, mint például a Booking.com vagy a Venere.com ajánlatait így egyetlen egységes felületen találhatjuk meg a számunkra ideális római szállást.

Róma – templom. A kereszténység temploma, a művészetek temploma, a történelem temploma. Aki Rómába megy, előtte válasszon: melyik templomba akar belépni és mennyi időt szán rá? Azt is el kell dönteni, utazási iroda által szervezett csoporttal - ez a kényelmesebb és egyszerűbb - vagy önállóan kívánja Rómát megismerni. Aki bátrabb, elég türelmes – és beszél valamilyen idegen nyelven – arra is vállalkozhat, hogy maga lesz a felfedező. IX. Pius pápa egyszer megkérdezte néhány külfölditől: mennyire sikerült megismerniük a várost? Fél évig tartott, míg az utolsó zugig – mondta az egyik. A másiknak egy egész év kellett rá, míg a harmadik azt mondta: évek óta próbálkozik, de nem jut a végére. Csak tőle búcsúzott úgy a pápa: viszontlátásra! Bizony ez az örök város napról napra megújul. A felszínen sárga kerítésekkel jelzett harmadik metróvonal építése már tíz éve folyik. Képtelenség gyorsan haladni, mert állandóan újabb és újabb értékek kerülnek elő a földből. Amit lehet, feltárnak, restaurálnak, bemutatják önmaguknak és a turistáknak.

Az először Rómába látogató számára a legnagyobb látványosság kétségen kívül a Colosseum. Építését i.u. 70 körül kezdték és mindössze tíz év alatt fel is épült! „Amíg a Colosseum áll, állni fog Róma, ha elpusztul, elpusztul Róma és a világ is.” – írták egykor róla Itt nem tiltják ki a közeléből a turistabuszokat, elegendő parkolóhely van számukra. Érdemes először körüljárni, engedni, hogy hasson ránk, hogy legyen elegendő időnk magunkba szívni a különleges élményt. Mindig rengeteg a látogató. Tanácsos ezért – ha nem szervezet csoporttal jöttünk - már jó előre, interneten jegyet foglalni. Így a bejutás is sokkal egyszerűbb. Fentről azután lenyűgöző a látvány. Balra a Palatinus domb, a császárok palotanegyede emelkedik. Lent a Colosseum és a Palatinus között áll Constantinus diadalíve, melyet az elmúlt évben szépen letisztítottak. Innen gyalog néhány percre már a Forum Romanumon találjuk magunkat. Az út másik oldalán azokat a romokat látjuk, amik a császári fórumokból megmaradtak. Csak tessék belegondolni: itt sétált Augustus, Néró, Hadrianus, Cézár!

 Akiknek fontos a kényelem, gyalog is alig öt percre a Colosseumtól négycsillagos szállodában foglalhatnak szobát maguknak. A Mercure Roma Centro Colosseo feltűnően fehér épületének úszómedencét is kínáló tetőteraszáról pont a Colosseumra nyílik kilátás. A modern szállodával szemközt kezdődő kis utcában viszont ismét évezredeket léphetünk vissza az időben. Csak egy utcasaroknyi távolságot kell megtenni! A Róma harmadik, ugyancsak vértanú pápájáról elnevezett Basilica di San Clemente helyén kétezer évvel ezelőtt Mithras szentély állt. A harmadik században épült rá templom. Elpusztult – felépítették, mi pedig, amikor most belépünk, csak ámulunk a XIII. századból való aranymozaik szépségén. A templomban bent, ismét két évezred mélységbe vezetnek le a lépcsők. Az ókeresztény bazilika falán megmaradt néhány freskó. Még lejjebb áll a perzsa napisten szentélye, rajta a bikaölő Mithras – a kezünkben pedig az automata digitális fényképezőgép. Hát nem őrület?

 Persze megtehetjük, hogy a Colosseumtól nem a szálloda felé indulunk, hanem éppen az ellenkező irányba. Kicsit hosszabb sétát kell tenni – úgy húsz percnyit – és magunk mögött hagyva az antik Rómát, a modern európai fővárosba, a Piazza Veneziára érkezünk. A teret a turisták nagyon, a rómaiak kevésbé szeretik. A II. Viktor Emánuel király számára épített emlékmű – mint az Eiffel-torony a maga idején Párizsban – itt is erősen megosztja a közvéleményt. Sokan azt mondják, ez a város műfogsora, mások írógépként emlegetik. A király óriási lovas szobrának talapzatánál az „Ismeretlen katona” sírját díszőrség vigyázza, két oldalán örök láng ég. A városképet uraló monumentális alkotás tetejére hét euróért lift visz fel, de a lifthez az építmény belsejében még két emeletnyi lépcső megmászása árán lehet eljutni. A méreteket illetően támpont lehet, hogy az építtető, Giovanni Batistianelli fogadást adott a munkásainak – a ló belsejében!

 A felső teraszról egész Róma körben látható, talán még jobban is, mint a Szent Péter Bazilika kupolájáról. Egy biztos: ez az út kevésbé fárasztó, mint a bazilika kupolájában az 551 lépcsőfok. Szinte karnyújtásnyi távolságra van a lábunk alatt a Colosseum, a Forum Romanum, a háttérben Titus diadalíve és Constatinusé is jól látszik. Elfordulva innen Traianus oszlopára esik a tekintet, tovább, balra a Pantheon, még balra a Szent Péter kupolája magaslik. Azért ne feledkezzünk meg az emlékművel pont szemben, középről induló, nyílegyenes Via del Corso-ról sem! A hölgyek úgyis ezt fogják először szemügyre venni. Ez a bevásárló utca, ahol üzlet, üzlet mellett nyílik. Erre a kirándulásra – mint ahogy Rómában szinte mindig – érdemes távcsövet magunkkal vinni! Gyakran fogjuk jó hasznát venni a templomok, múzeumok belsejében is.

 Aki mostanában látogat Olaszországba, nem teheti meg, hogy figyelmen kívül hagyja a közelmúltban lezajlott tragédiát. Az Amatriceben bekövetkezett földrengés hatására a kisváros jelentős része elpusztult, emberek százai haltak meg. A hivatalos, állami segítségnyújtás mellett az olaszok rendkívül figyelemre méltó módját találták az adakozásra való felkérésnek. Tudjuk, ők szeretnek jókat enni és bővelkednek különféle, tájjellegű ételekben. Az egyik tészta pont a város nevét viseli. A Pasta all’amatriciana enyhén fűszeres, húsos szalonnával, pecorino sajttal, paprikával, olívás, paradicsomos mártással készült, nagyon finom étel. Az utcákon, de még a metró kocsik belsejében futó TV-reklámokban is sűrűn felbukkan a javaslat: az éttermekben rendeljük ezt a tésztát. Ha megtesszük, egy eurót adunk vele a károsultaknak, amit az étterem egy másik euróval növel meg. Hát ki tud egy ilyen kérésnek ellenállni?

Kapcsolódó témák
Blog ajánló
Egy nap a városban Felültem a kenyérsugárnyalábra, és szinte kirepítettem magam a városból - Külvárosi Pék
Úgy volt, hogy ugye jártam az Örsön, és találtam egy jófajta pékséget. Felhívtam a figyelmet itt a blogon a hihetetlen ár-érték arányra, amit sokan nem értettek, tudniillik a magas ár-érték arány nem önmagában az alacsony ár vagy egy nagy magas minőség miatt magas, hanem ezek egymáshoz viszonyított aránya miatt. Itt is ez volt a helyzet, a 390 forintos kenyér olyan kvalitásokat mutatott, amiket egy 390 forintos nem szokott. Ezt többen úgy értették, hogy itt a világ legjobb kenyerének bemutatása volt. Aztán megírtam, hogy a Google-ben rákerestem a nevükre, és kidobott egy hasonló nevű pékséget, még tovább a 3-as főút vonalán. Akkor Mátyásföldön találtam így rá a Vadkovász pékségre, akik már nagyon jó kenyeret adtak, de magasabb volt az ár is, ezer forintos kilóár felé mozogtunk. (A kenyér jobb volt, az ár-érték arány alacsonyabb). Viszont elkezdtem ujjongani, hogy megvalósult régi álmom, és terjednek a jó pékségek, és megéri a külvárosban is nyitni. Erre egy Tünde nevű kommentelőnk meg szólt (köszi!), hogy van egy Külvárosi Pék nevű hely is. Ennyire evidens néven. És tudjátok, hol? Még kíjjebb, a 3-as főút mentén. Gyakorlatilag az M0-ás mellett nem sokkal. Hogy értsétek, kékkel láthatjátok a kedvenc pékségeimet, ahol vásárolni szoktam, pirossal a kalandozásaimat az új kenyés-sugárnyalábomon: Ez a pékség már közelebb van Gödöllő bármelyik pontjához, mint a Clark Ádám térhez. Egy benzinkút mellett, egy újépítésű ház aljában járunk: Ha a fenti állásból fordulunk 120 fokot, ezt látjuk. Hogy érezzük, mi a környezet: A pékség viszont annyira jó, hogy lehetne akár a belvárosban is. Most nem a kenyerekről beszélek itt elsősorban, azokról is mindjárt, magáról az EGÉSZRŐL. A hangulatról, ahogy belépsz, ahogy a bejárat melletti falon régi receptkönyvekből származó papírokból alkottak díszeket, és nem is akármilyen könyvekből. A tulajdonosok férj és feleség, akik nagymamáit Schäffer Ilonának és Salzl Magdolnának hívták - derül ki a Facebook oldalukról. Innen a cégérben látható Schäffer Salzl felirat. A falon pedig az ő kézírásuk látható. Tőlük tanulták a sütés szeretetét. Hitvallásuk egyszerű és igaz: szívvel készítik a kenyereket, és a legjobb budapesti pékek példáját próbálják követni minden fogásukkal (itt Józsit és Gergőt említik, mint a Pékműhely és az Artizán tulajdonosait). Vadkovásszal, liszt-víz-só hármassal, 16 órás kelesztéssel. Olyan is a kenyerük. Ezen a szinten már csak apróságokról beszélhetünk, amin lehet tökéletesíteni, a héj állagáról, a tészta tapintásáról, illatáról, ízéről, de ez a kenyér pontosan ott van a legjobbak között. Ahol vadkovászt etetnek, ahol szívvel csinálják, tehát az alapanyagoktól kezdve a kivitelezésig nagyon odafigyelnek, adalékanyag nélkül, ott bizony a legjobb kenyerek egyike készül. Ennyi kell. Imádtam a vegán választékot is - kenyereken túl - ugyanis vettem még csokis zabkekszet és valami magvas rudat, amit én csak óriásropinak neveztem el. Isteniek voltak, és a lányom nagyon örült nekik. Ja, igen, az árak. A fehér kenyér kilója 1100 forint, a vajas kifli darabja 50 forint, a teljeskiőrlésű alakor kenyér már 1900 forint per kiló. Ezek az árak a megszokottak az ilyen gondosság mellett, ezekkel fenntartható. Egyébként a múlt heti pékség, a Vadkovász inverzei nyitvatartásban: reggel 6:30-kor nyitnak, és noha 17 óráig nyitva vannak, délutánra azért rendesen le vannak fosztva, érdemes hívni őket. A Vadkovászos meg eleve csak délután kettőkor nyit, telefonszám hozzájuk nincs, így ott meg szerencse dolga, de délután még van kenyér. Külvárosi PékCím: 1164 Budapest Szabadföld út 79.
Egy nap a városban Budapest legendás állócsillagai - Leonidasz gyrosa
Egy új sorozatban felteszem a kérdést, mi tesz egy helyet legendássá? Eddig arra jutottam, hogy a tulajdonos állandó jelenléte és a változatlanság, a növekedés elvetése, és az ugyanazon a helyen való minél boldogabb élet megvalósítása kulcsfontosságú lehet. Ha valaki boldog és kiegyensúlyozott, mert úgy érzi, megvalósította, amit szeretett volna, annak a kiegyensúlyozottsága meglátszik a helyen, az emberek szeretnek odajárni. A sorozatban olyanokat keresek meg, akikben szerintem megvan a potenciál, hogy legendásak legyenek, és a város kihagyhatatlan titkos helyeikké váljanak a turistáknak is. Az Üllői út panelházai alatt, egy kopottas üzletsor egyikében ülök Kispesten, egy gyrosozó hátsó helyiségében. A lábamnál elhelyezett vödörbe ütemet vernek a mennyezetről aláhulló cseppek. A helyiség pont olyan, mint amilyet egy külvárosi gyrosozóban elképzelnénk, régi, elnyűtt dolgok egymás hegyén-hátán, megfordulni is alig van hely. Azokon a berendezési tárgyakon kívül, amik mindig itt foglalják a helyet, úgy mint a mosogatógép, a hűtő, kézmosó, Kosztopulosz Leonidasz egy széken ülve, más már nem nagyon fér el. Ahogy leültem velük szemben, hirtelen elfogyott az alapterület. Elöl, a bolt vendégterében hárman dolgoznak ez idő alatt. Vágják a gyrost, melegítik a pitát, beléjük mérik a szószokat, salátát. “Először jár itt?” - ez a kérdés naponta többször elhangzik. Ha valaki először jár ott, akkor megkínálják, hogy először kóstolja meg a salátákat, a hely specialitásait. Főleg a répásat, az sokkal inkább védjeggyé vált itt, mint a tzatziki. Persze van az is. Hogy honnan tudják, hogy valaki először jár ott? Emlékeznek rá, hogy látták-e az arcát már valaha, vagy nem. A kitűnő arcmemória elvárás az ott dolgozókkal szemben. Hátul, mint mondtam, Leonidasz ül, vagy Leo, ahogy becézik az ismerősei. Minden nap, nyitástól zárásig. Már csak néha megy előre, a vendégtérbe, mert már nem bírja a fizikai munkát, életerős fiatalokat vesz fel, akiket figyel, és akiket kiigazít, hogy minden úgy legyen, ahogy kell. Műtötték, komoly dolog, inkább nem kockáztat többet. “Gyrost is eszel?” - kérdezem, amikor észreveszem a csomagolt szendvicsét, amit ebédre hozott magával. “Persze, mindennap” - jön a válasz. "Meg kell kóstolni, hogy minden olyan-e, mint kell. A többit már nagyon unom, a többiből már nem eszem" - mondja nevetve. Mindig mosolyog, ez gyorsan feltűnik bárkinek pár perc után. Nem a szája, a szeme. Leo egy görög faluban töltötte gyerekkorát, Magyarországon. Beloiannisz egy görögök által alapított település Fejér megyében. Szülei a görög polgárháborúból Magyarországra menekülők között voltak, gyerekük már itt született, és nevelkedett megannyi görög között, görög módra, görög szokások szerint, görög óvodában. Amikor aztán a nyolcvanas években a görögök hazatérhettek, a szülei fogták is a sátorfát, és visszaköltöztek. Hirtelen meg lett bocsátva, mindent lehetett elölről kezdeni. Leo Athén mellett kezdte a gyroskészítést. Saját bevallása szerint már akkor is sokakat vonzott kifejezetten az ő gyrosa, a görögök körében is népszerű volt az apáról fiúra szálló recept. Amit, a magyarországi kitérő után, egy kicsit meg is bolondítottak: pirospaprikát kevertek a húsokhoz. A magyaros gyrosról a helyiek nem tudták, miért ízlik nekik, nem ismerték a Magyarországon szinte mindenben ott lévő piros port, ez pedig zarándokhellyé tette a családi vállalkozást. Gyerekkorom óta a gyros megváltozott Görögországban is. Eleinte a pitába a húson kívül csak hagymát és paradicsomot tettek, semmi mást. Aztán jött csak be a tzatziki. Ezek után jött a ketchupos-majonézes változat, a két szószt összekeverték, és ezt is ráöntötték a gyrosra. A paradicsomhoz petrezselymet kevertek, és a tetejére is szórtak bőven belőle. - emlékszik vissza a görög gyros fázisaira Leo. Majd gyorsan hozzátette: a disznóhúsból a legjobb a gyros. Amikor Magyarországon elkezdte a gyroskészítést, itt is disznóval kezdett. Amikor aztán látta, hogy a magyar vendégek bejönnek, és azzal a lendülettel ki is fordulnak, amikor megtudták, a nyárson disznóhús van, váltott csirkére, ezzel pedig ugrott a családi recept is. “De a bőrét közte hagyom, különben túl száraz lenne, még a comb is” - teszi hozzá nevetve. Amikor az Egy nap a városban blogon 2011-ben sorra vettük a város legjobb gyrosait, a görögös változatok mellett akkor még belefért akkor néhány “magyarosított” változat, a tárca alakú, vékony tésztába tett hús zöldségekkel, csípőssel, tzatzikivel csak alkalomadtán megkínálva. Leonidasz vaskos pitája, kifinomult szószai és salátái (tzatziki, pikáns feta, füstölt sajtos répasaláta), és egyáltalán, az itt kapható gyros összhangja akkor egy gyrosnak tűnt a legjobbak között. Kerkyra, Gyradiko, Big Gyros Taverna, meg még páran: akkoriban nagyjából hasonlóakat lehetett kapni ezeken a helyeken is. Nem volt sok jó gyros a városban, de azért akadt. “Ahol répasalátát látsz, azok mind nálam jártak, azoknak én segítettem” - nevet. Ugyanis Leo bőven a budapesti gasztroforradalom előtt - a streetfood-forradalom előtt meg pláne -, kezdte el készíteni ugyanezeket a gyrosokat, akkor még közelebb a belvároshoz. 2002-ben már ehettek a gyrosából azok a szerencsések, akik ismerték a fellelhetőséget. “Enyém volt a Kerkyra, csak aztán nem szerettem tovább ott lenni, nem volt parkolóhely, úgy kellett kirohannom a vendégeknek bedobni a kocsijába a kész gyrost”. Az üzletet 2008-ban eladta, de a Kerkyra a mai napig üzemel, miután Leo unokaöccse újranyitotta 2012-ben, hogy a nagybátyja által kijelölt utat követve üzemeltessen egy sikeres gyrosost. Sikerült neki. És hol készül a hús? - nézek körbe. A már említett helyiség a vendégtér mögött néhány négyzetméter, itt semmilyen előkészület nem folyhat. Gyere velem, int, és kiviharzik a hátsó ajtón. Kiviharzik, vagyis feláll, lép kettőt, és kint is van. Átmegyünk egy másik épületbe a soron. Nem lehet belátni, nincs rajta jelzés. Itt - mondja. Odabent egy Leónál alacsonyabb férfi, vele kábé egykorú, de a hófehér haj, a még ennyi idősen is csibészesen csillogó szempár, megegyezik. A testvére. A háttérkonyha egyik szobájában készül a nyárs, a másikon a szószok. “Ne haragudj, de nem fogom elmondani, mit teszünk bele, ez még mindig családi recept”. Így maradhat titokban. Az előkészítőben és a kiszolgálóban is ott van egy családtag. Mindig. Kosztopulosz Leonidasz gyrosozója sokak számára legendás hely, nevezzük akár annak idején Kerkyrának, vagy most egyszerűen csak Leonidasznak. Ránézésre sosem mondanád meg, hogy az, csak miután beleharaptál a pitába. Akkor megérted. Hogy Leo lesz-e ennél nagyobb legenda? Lehet. Talán nem. Elvileg nagyon sok tényező adott nála ahhoz, hogy legyen, de annyira kedvezőtlen földrajzi helyen dolgozik, és annyira el is tűnik ránézésre is abban a környezetben a bolt, ráadásul Leo annyira nem szeret nyilvánosan kiállni (vagy akárcsak a konkurenciát bírálni, véleményezni), hogy nem valószínű a mostaninál szélesebb körben való ismertsége. Nem mondom, hogy zárkózott, mert minden betérőt nagy-nagy nyitottsággal fogad. De a nyitása az ajtóig szól, és azon túl nem. De ez nem változtat a tényen, hogy kábé húsz éve, bőven megelőzve korát elkezdett Budapesten jó street foodot készíteni valaki, nagy lelkesedéssel és szakértelemmel, és hogy ő, akiről ehhez képest kevesen hallottak, meghonosította a görög gyrost Budapesten, és megtanított minket is gyrost készíteni. Budapest legendás állócsillagaival szervezek egy beszélgetést is, ha bemutattam végül mindenkit, akit szerettem volna, meg akit addig ajánlotok. Az esemény ideje ennek megfelelően még nem fix, de a helyszín igen: egy elég menő helyen, az Aria hotelben leszünk. Ha érdekel, és nem akarsz lemaradni, mindenképp kövesd az oldalt Facebookon, és kérd, hogy értesítsen a posztokról legfelül. Leonidasz GyrosCím: 1191 Budapest Üllői út 214/4 Budapest legendás állócsillagai egymás alatt itt láthatóak.  
Városlátogatások Egy nap Splitben – One day in Split
Egy nap Splitben – One day in SplitHorvátország második legnagyobb városa, Közép-Dalmácia igazgatási és gazdasági központja. Az ókori város számos gyönyörű látnivalót kínál az érdeklődők számára.Egy kis történelem:Történészek szerint a település neve a görög aszpalathosz (tüskebokor) szóból származik és némi római hatásra lett az olasz Spalato, végül ez módosult Split-re. A római uralmat megelőzően görögök lakták a helyet, de igazi várossá Diocletianus római császár idején vált. Az uralkodó hatalmas palotát építtetett a tengeröbölhöz, melyet a négy égtáj felől a Tengeri, az Arany, az Ezüst és a Bronz kapun keresztül lehet megközelíteni. Lemondása után a császár ide vonult vissza, itt töltötte „nyugdíjas” éveit. Az impozáns épületerőt sugárzott és biztonságot jelentett, ezért egyre többen telepedtek meg itt.A palota körül alakult ki a későbbi város, melynek fordulatokban gazdag történelme során többször is kapcsolódott a magyar történelemhez. 1105-ben a város behódolt Könyves Kálmán magyar király előtt, aki katonai beavatkozás nélkül szerezte meg az uralmat. A magyar uralkodó esküt tett Split szabadságjogainak a megtartásáról, a város polgárai pedig hűséget fogadtak a magyar királynak.Később Velence foglalta el a várost, majd II. Béla hadjáratát követően közel harminc évig újra magyar fennhatóság alá került Split. A tatárjárás idején ide menekült IV. Béla, itt vannak eltemetve leányai, Katalin és Margit.Látnivalók:Split óvárosa lényegében az egykori Diocletianus-palota falai között található. Az egész történelmi negyed felkerült a Világörökség listájára.A történelmi falak között is eluralkodott a mediterrán hangulat, a belváros szűk, labirintusszerű utcáin és sikátoraiban pezsgő élet zajlik. A kétezer éves műemlékek között számos kiülős étterem, kávézó és pizzéria működik, ahol ki lehet próbálni a helyi ételkülönlegességeket és a hűsítő söröket. A pénztárcánkra nem árt vigyázni, itt nem is annyira zsebtolvajoktól kell tartani, a helyi árak olyanok, hogy az gondolja az ember, hogy a császári palota felújítására gyűjtenek.Apropó, mit gondolsz, hogy Horvátországban miért isznak a turisták szinte kizárólag bort vagy sört? bor – vino - sör – pivo - üdítő - osvježavajuće piće.A kikötő is pazar látvány nyújt, érdemes itt is egy kellemes sétát tenni.Nézzünk meg egy videót: https://www.youtube.com/watch?v=apUvj5aoipY                                                                                              Készítette: vinpet
Városlátogatások Kefalonia
Kefalonia, az érintetlen természet csodájaKefalonia a Jón tenger legnagyobb szigete, melyet már Homérosz is megemlített az Iliászban. A zöldellő hegyekkel és dombokkal tarkított sziget az elmúlt évszázadokban volt török, velencei, angol, francia uralom alatt, majd 1864-ben csatlakozott Görögországhoz.Szinte minden turisztikai tájékoztató hangsúlyozza, hogy itt forgatták Louis de Bernières angol író regényéből készült, „Corelli kapitány mandolinja” című filmet Nicolas Cage és Penelope Cruz főszereplésével. A forgatási helyszínek Sami város kikötője valamint Komitata falu voltak. A fővárosban látható egy katona szobor, melyet előszeretettel fényképeznek a látogatók, de az nem a híres kapitányt ábrázolja.Kefalonia a csend a béke szigete, még nem árasztották el a turisták, ezért kiválóan alkalmas pihenésre, kikapcsolódásra. A sziget természeti látványosságai a Kathavothres víznyelő a káprázatos Melissani tavasbarlang és a Drogarati cseppkőbarlang is részei a sziget természeti kincseinek.Argostoli:Argostoli, a főváros trópusi hangulatú pálmafákkal övezett főutcáján egymást érik az éttermek, kávézók és ajándékboltok. Itt található a sziget legnagyobb kikötője, mely óceánjáró hajókat is képes fogadni.A kikötő fekete és fehér gyöngykavicsokkal kirakott parti sétánya minden napszakban gyönyörű. A halászok itt kínálják frissen fogott zsákmányukat eladásra.Sétáljunk vagy kis-vonatozzunk a fővárosban:Nézzünk meg egy videót a városról és hallgassuk meg a kikötőből elhajózó óriáshajó búcsúdalát.https://www.youtube.com/watch?v=AoS3lDAToYIhttps://www.youtube.com/watch?v=VQ_jiVA4HR8                                                                                                              By vinpet
Partnereink


Keress bennünket a Facebookon!