Az ország egyik legnagyobb borvidékén, a Kunságin belül találjuk a Font pincészetet. A Borháló legutóbbi bemutatójának vendég házigazdája ezúttal Font Sándorné, Erzsike volt. A bevezetőben megtudtuk tőle, hogy Magyarország összes szőlőtermésének mintegy fele valóban ezen a borvidéken terem. Itt dolgozik családi vállalkozásban a Font pincészet, harmincnyolc hektáron. Ám a kezdetekkor erről még álmodni sem mertek. Amikor – 1977-ben - összeházasodtak, nászajándékba kaptak a szülőktől egy hold szőlőt. Nem autót vagy házat, mint mások. Dolgozzatok, abból lesz minden – hangzott a jó tanács! Font Sándornak már az ősei is szőlő- és bortermeléssel foglalkoztak, Bajorországból költöztek Soltvadkertre az 1700-as években. Ma már korszerű technológiával, a tőkéken hozamkorlátozással dolgoznak.
Méltatlanul háttérbe szorított fajta ezen a vidéken a Kövidinka. Rezeda virágra emlékeztető illatjegyeket őrző, könnyű fehérbor. Érdekessége, hogy a szőlője piros. Albániából származik és nálunk az Alföldön honosodott meg. A homoktalajt kedveli, szárazságtűrő, igen bőtermő. Bora sokáig népszerű volt, de a hetvenes években nagyon lejáratták, el is tűnt a polcokról. Fonték 2005-ben kezdtek foglalkozni vele, mindjárt az elején nagy sikerük is lett ezzel a borral. Napjainkra három hektár ültetvényük van belőle. Reduktív technológiával dolgozzák fel, így benne maradnak az elsődleges illat-, íz- és aromaanyagok. Nem nagytestű bor, de jó minőségű, nyári melegben tisztán is, fröccsnek is, baráti beszélgetésekhez kitűnő.
A Kunsági borvidéken nagyon változatos a talaj és hatása a szőlőkön – no meg persze a borokban is – megmutatkozik. Homokos, löszös, agyagos talajok váltják egymást. A homoknak is van előnye, az ott termett gyümölcsök például sokkal édesebbek. A Font pincészet filozófiájához tartozik, hogy elsősorban magyar fajtákat termelnek. Ilyenekből tevődik össze a roppant barátságos nevet kapott „Tied” cuvée is. Mindenkit letegez, mert ez a bor a tied! Az Ezerjó és Cserszegi Fűszeres házasítását arra találták ki, hogy a fiatalok, akiknek az ízlése még irányítható, a boros Cola helyett inkább a tiszta, illatos, bort szeressék meg, ez kicsit még édeskés is. Rá is írták a hátcímkére, hogy nyugodtan fogyaszthatod a sikeres vizsga után, de a szerelmi bánatra vagy egy új szerelem kezdetének ünneplésére is.
Az egyik ilyen „igazi” magyar fajta a Cserszegi Fűszeres. Bakonyi Károly nemesítette Cserszegtomajon Tramini és Irsai Olivér keresztezésével. Úgy gondolta, hogy a dunántúli borászok számára hozza létre az új fajtát, ám az mégis az Alföldön lett nagyon népszerű. Bőtermő és magas mustfokkal lehet szüretelni. Borának illata a bodzavirághoz hasonló, élénk savai miatt frissnek érezzük, olyannyira, hogy az őszi szüret után, akár márciusban is lehet még palackozni. Minőségét mi sem jelzi jobban, mint, hogy Franciaországban a Bordeauxban rendezett Challenge International du Vin borversenyen - ahol gyakran ötezer borminta is van – ezüstérmet nyert. Sokan úgy tartják, hogy ez a bor a vegetáriánus ételek mellé kiváló. Újdonság, hogy mostanában nemcsak palackban, hanem borzsákban is forgalomba hozzák. Ebben sokáig friss marad, mert nem érintkezik levegővel.
Gazdagabb ízvilágú, „vaskosabb” az Ezerjó. Eredetileg Németországból származik, onnan hozták hozzánk az 1700-as években. Magyarországon máshol nem is termelnek Ezerjót, csak Móron és Soltvadkerten. Szakértőnek sokat elmond róla a pohár falán mutatkozó gyűrű, ha kissé megmozgatjuk a bort. Sok-sok új illatot fedezhetünk fel benne. Sötétebb, sárgás színe azt is elárulja, hogy nem reduktív eljárással készült. Dűlőszelektált, késői szüretelésű, fahordóban érlelt. Ez a válogatás országos borversenyeken nagyon szép eredményeket ért már el, a Vianagorán ezüstérmes volt, a tavalyi országos bormustrán a fehérborok kategóriájában az első helyen szerepelt és a móri Ezerjó borversenyen aranyérmet kapott. Nem is készítik minden évben, csak akkor, amikor igazán jó minőséget, olykor kicsit aszúsodott szemeket lehet szüretelni. Ételek közül különösen a csirkehúsok mellé ajánlható.
A Font pincészetben már tavasszal tudják, melyik lesz az a Kékfrankos, amelyikből majd a rosénak valót szüretelik. Ott egy kicsit több szőlőt hagynak a tőkén, mint amiből a vörösbor készül. A rosénak szánt szőlőt gyorsan feldolgozzák, bogyózás, zúzás, kíméletes préselés után – évjárattól függően - csak néhány óráig áll a lé a tartályban, attól függően, hogy mennyi színanyag, milyen gyorsan oldódik ki a héjból. Negyedóránként ellenőrzik a szín intenzitását, az elválasztás pillanatát a borász tapasztalata dönti el. Az erjesztés hűthető tartályokban történik, 16-18 fokon. Kevesen tudják, hogy a rosé must lefagyasztható, karácsony táján még a gyerekek is kortyolhatnak a finom, édes léből. A 2009-es Kékfrankos rosé Cannesban a Rosé Mundiálon 860 versenytársa között lett aranyérmes.
A vörösbornak szánt Kékfrankos tőkéin a leveleket is megritkítják, hogy jobban érje a fürtöket a napfény. Ettől cukorból is, festékanyagokból is több termelődik a szőlőszemekben. A szőlőmunkásokat erre külön be kell tanítani, hogy se túl sokat, se túl keveset ne távolítsanak el. Ez a bor fahordóban erjed és utána több hónapig 50 hektoliteres fahordóban érlelik. Ha az évjárat megengedi - mint ahogy például 2013-ban volt – készítenek zempléni tölgyfa hordóban barrique Kékfrankost is. Bennük még további három hónapig áll a bor palackozás előtt. Nem olyan nagytestű, mind Villányban vagy Szekszárdon, ugyanakkor mégis szép, gyümölcsös ízű „kerek”bor lett belőle. El is fogyott az utolsó palackig, a pincéhez látogató kóstoló, grillvacsorára érkező vendégek körében nagy népszerűségnek örvendett.
