A „Český Krumlov és környéke” című könyv szerzője, Kocsis Péter, kezdetben nem volt hivatásos író. A munkája szólította 1996-ban Csehországba és tíz évig Prágában élt. Csaposként kezdte, később kulturális diplomata lett, a Paprika TV csehországi igazgatója volt. Írásból, fordításból később sem tudott megélni ezért még szakácsként is dolgozott az elmúlt húsz évben, mert az utóbbi tízet már nem Prágában, hanem Český Krumlovban töltötte. Ma is ott él. Mindkét városban egy-egy könyvvel ünnepelte a tízéves évfordulót. Megjelent már tanulmánykötete Hrabalról, meséket fordít csehről magyarra, idegenvezető, és a nyári szezonban, nagyobb éttermekben még mindig szakács. A „KrumLove” Kft-nek is ő a tulajdonosa.
Csehország nagyon szép hely, ha lenne tengere, sokan sehová máshová nem járnának. Český Krumlov viszonylag közel van Magyarországhoz, az áraival sincs baj, sajnos a megközelítési lehetősége rossz - mondta el a könyv bemutatóján a szerző. A mindössze tizenháromezer lakosú kisváros – tehát nagyjából olyan, mint Balatonfüred – viszont sok szépséget kínál. Ráadásul ez utóbbi állítás igaz a környező településekre is. A Vltava (Moldva) folyó partján épült, a legkülső három lakótelepet leszámítva teljes egészében megőrizte középkori arculatát. Legalább egy hosszú hétvégét érdemes benne eltölteni, de ha a környező városkákat is szeretné valaki megnézni, akkor egy hét kell hozzá. Ha egy harminc kilométer sugarú kört tekintünk, az egy nyaralásra is elég. Van ott UNESCO védnökség alatt álló falu, fürdésre alkalmas tó, középkori kastélyok, no és mindenhol más a sör. Ennyi élmény, látnivaló, viszonylag közel és elérhető áron, máshol nemigen van.
A magyarokról köztudott, hogy bárhol járjanak a világban – szeretnek jókat enni. A cseh konyha is a hasra épül, mégpedig – egy nem éppen hízelgő mondás szerint – a sörhasra! Kritikusai szerint ugyanis mindössze kétféle ételt ismer: a sörrel készültet és a sörhöz készültet. Nem mentes a német és osztrák befolyástól, ám néhány jellegzetes mozzanatában eltér a szomszéd népekétől. Ráadásul a Dél-cseh konyának van két olyan alapanyaga, ami az ország többi területéhez képes meghatározóbb: a gomba és a hal. Český Krumlov, mint minden turistacsalogató kisváros, tele van középkori hangulatú fogadókkal, sörözőkkel, éttermekkel. Sajnos az elmúlt évek hanyatlást hoztak a kínálat minőségében. A legjobb kiskocsma (U báby) bezárt. A Barbakán teraszos vendéglője a hírek szerint csak 2015 októberéig működik a jelenleg színvonalon. Haléttermek és „csülköskocsmák” azért még kellő számban maradtak. Bárhová is térünk be, egyet feltétlenül kerüljünk el: a knédli szidalmazását! A városnak saját – változó minőségben működő – sörgyára is van. A sörfőzésről az első írásos emlék 1336-ból származik, az első gyárat 1560-ban alapították. A gyárnak most étterme és kedvelt kiskocsmája is van.
Csehországban rengeteg mese-lény, legenda él. Krumlovhoz, mely Prága mellett alkimista központ is volt, még több legenda fűződik. Akad közöttük magyar vonatkozású is, mint például a szomjazó huszár alakja. Véletlenül tévedt erre az akkori Magyarország területéről, és egy görbe estén hiába járta végig a város összes borkimérését, mindenütt kiitta a készletet az utolsó cseppig – ennek ellenére végül szomjan halt. Lelke azóta is bolyong városszerte, hogy olthatatlan szomját kielégítse. Esélyünk van arra, hogy elhagyott utcákon találkozhassunk vele. Igyunk tehát helyette is, ha erre járunk – tartja a monda. Sajnos valamire való borozója a városnak jelenleg nincs, pedig 1989 előtt féltucatnál több volt belőle. Egy leleményes magyar vállalkozó sikeres üzletet nyithatna itt, különös tekintettel az egyre bővülő osztrák idegenforgalomra!
Nem fog panaszkodni az unalomra, aki egyszer rászán néhány napot és – bázisul Český Krumlovot választva – barangolásra indul a környéken. Zlatá Koruna például a térképen egy kis falucska csupán, ám fekvése és környezete okán akár úti célunk is lehet. Egyrészt közel van Krumlovhoz és a helyi magánpanziókban viszonylag olcsón lehet szállást kapni, másrészt itt található egész Csehország egyik legérdekesebb gótikus műemléke, egy 1263-ban alapított, cisztercita kolostor. A Moldva folyó mentén két hívogató kisvárost is találunk. Rožmberk nad Vltavou várát a XIII. században alapították. Akit viszont a műemlékek helyett más vonz, nem árt, ha megjegyzi, hogy egész Dél-Csehország legjobb hallevesét és a tökéletes füstölt-főtt-sült csülköt itt adják, sajnos két különböző étteremben. Hluboká nad Vltavou legfőbb látványossága a gótikus eredetű várkastély. Ma komoly képzőművészeti kiállítás otthona, de persze „saját” kísértete is van. Egy francia katona, aki a XVIII. században itt rejtette el kincsét, de később megfeledkezett a helyéről. Azóta is azt kutatja. Hátha nekünk sikerül megtalálni!
Roppant különös könyv bemutatójára került sor nemrég a budapesti Próféta Galériában. Bár szerzők ezt elhárítani igyekeznek, mégis elmondhatjuk róla, hogy hiánypótló műről van szó és hogy ez az állítás indokolt, arra nézve pont a szerzők személyes tapasztalata szolgáltat igazolást. Ilyen témájú könyv ugyanis nemcsak Magyarországon volt mindezidáig ismeretlen, de külföldön sem lelhető fel hasonló.
Szomorú, de kétségtelen tény: az emberiség semmit nem tanul. A II. Világháború befejezése óta egyetlen nap sem telt el úgy, hogy valahol, valami helyi, kiesebb-nagyobb háború ne lett volna. Elmúlt már az a világ, amikor azok, akiknek személyes döntése nyomán kitört egy háború, maguk is ott voltak, és ha úgy fordult a kocka, ott is vesztek a csatatéren. Van erre számtalan példa a történelemben, a magyarban is. Az utolsó 150 évre nézve ez már nem igaz. Ferencz József, II. Miklós cár, Vilmos császár, vagy Hitler, Churchill, Sztálin háborújában nem ők, mások haltak, sérültek meg, és ha véletlenül bekerülhettek egy kórházba, ott már csak szerencsétlen, sebesült emberek voltak, akiknek talán még meg lehetett menteni az életét.
Van egy szakma, amelynél a munkavégzés eredményével lépten-nyomon találkozunk, de szinte egyáltalán nem figyelünk rá. Pedig a helyszíneit minden nap látjuk, ha akarjuk, ha nem. Elmegyünk mellettük, olykor egy percre talán meg is állunk előttük, de már lépünk is tovább. A városképhez tartozónak tartjuk, természetesnek vesszük, csak az tűnik fel, ha egyik vagy másik éppen hiányzik. Az üres, törött vagy eltakart kirakat már bántja a szemet, felhívja magára a figyelmet. A szakma pedig, amiről szó van, valójában nem is egy, hanem három területet ölel fel, a dekoratőrt, a kirakat- és a kiállításrendezőt.
Annak ellenére, hogy időben mindinkább távolodunk a II. Világháborútól, az ott történt események iránti érdeklődés nem lanyhul. Részben talán betudható ez annak is, hogy a különböző titkosszolgálatok aktáinak titkosítása mostanában kezd lejárni. Adatok válnak hozzáférhetővé, és bizony az írók ezt ki is használják. Van egy téma, ami különösen vonzónak mutatkozik: ez pedig a francia ellenállásnak nyújtott brit támogatás története. Már többen is feldolgozták, filmek is készültek belőle!
Témájában, tartalmában meglepő, szokatlan, új eszközökkel szerkesztett, és egészen váratlan, megdöbbentő következtetésekkel záruló könyv látott napvilágot a Pallas Athéné Kiadó gondozásában. Dr. David Sulzer, amerikai idegtudós és zenész, eredetileg a Columbia University Press-nél megjelent munkája, a „Zene, matematika és elme” sok újdonsággal szolgálhat nemcsak a témát kedvelő olvasó, de a címben megjelölt három tudományterület szakemberei számára is.
