2018. június 19. kedd, Gyárfás napja

Nem utazási iroda, mégis vásárolhatunk a segítségével utazást, foglalhatunk hotelszobát, panziót. A nevét mindenki ismeri, bár hallatán egy nagy bevásárlóközpont tűnik fel lelki szemeink előtt. Önálló irodája – ahová bemehetnénk tárgyalni, utakat válogatni – nincs, ugyanakkor már jó néhány éve jelen van a magyar piacon. Egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy nagyon jó árakat kínál!

Ne lepődjön meg, aki ezt a szót még soha nem hallotta. Nincs vele egyedül – mostanáig. Ám aki jelen volt Budapesten a Nagycsarnokban a Portugál napokon, nemcsak a szóval, de a szappannal is találkozhatott. No és persze volt ott még sok más.

Bár azzal valószínűleg sokan egyetértenek, hogy néhány pohárka finom bor mellett könnyebben megy az udvarlás, ezúttal nem erről volt szó. A joggal hagyományosnak tekinthető Zwack Open borbemutató a megszokott helyszínéről, a Zwack Múzeumból – a melegre való tekintettel – kiköltözött a gyárudvarra. Szó, ami szó, a jegesvödröknek ott, az „udvarlás” során is nagy keletjük volt.

Magyarország egyik legnagyobb, összművészeti rendezvényét június 21. és 24. között tartják Tatán. A 25. évébe lépett Víz, Zene, Virág Fesztivál családi fesztiválnak is mondja önmagát, de több fontos gondolat hirdetését is felvállalja. A címében mindjárt hármat, ám az idén ezek mellé még egy negyedik – legalább annyira lényeges – is társul.

kiemelet ajánlataink

Sümegen, a több mint hét évszázada épült Sümegi Vár lábainál fekszik a Hotel Kapitány Wellness és Konferencia.

Cserkeszőlő a Tiszazug szívében található, Szegedtől mintegy 82, Kecskeméttől 42, a fővárostól pedig 127 kilométerre.

A gyógyfürdő területén feltörő csodahatású forrásokról már a XV. századból is találunk feljegyzéseket.

Rovatok
Budapest

Szép környezetben fekvő, ismert szálloda volt a maga idején, Budán, a Hotel Rege. Az egykor jobb napokat látott épület most újra feltámadni látszik, benne, a helyén nyílik meg 2018 decemberében a Rege Residence – Szépkorúak Otthona.

A külföldről érkezett és saját országaikat bemutató kiállítók mellett legalább akkora érdeklődés kísérte a hazai utazási irodák és más turisztikai szolgáltatók ajánlatait. Számos, egészen meglepő is akadt közöttük, sőt olyan is, amelyik nem pénzköltésre, hanem egyenesen megtakarításra nyújtott lehetőséget!

Ez jellemzi a nemzetközi és a hazai turizmust, és ez a két tényező határozta meg a most véget ért 41. Utazás kiállítást is. A HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontba 23 ország 280 kiállítója hozta el újdonságait. A belföldi díszvendég Hévíz, a külföldi ezúttal Marokkó volt. A kiállítók – hosszú évek után – ismét két pavilont töltöttek meg, így a látogatók több mint 25 ezer négyzetméteren válogathattak az irodák, régiók és országok kínálatából.

gasztronómia

A világhírű - három Michelin-csillagot szerzett - francia séf, Olivier Roellinger nevével fémjelzett szakácsversenyt 2010-ben hívták életre. A több francia szervezet közreműködésével létrejött verseny célja a fenntarthatóság népszerűsítése, a veszélyeztetett tengeri élőlények, kiváltképp a halak életterének megőrzése. Bár a versenyen korábban csak francia és spanyol fiatal szakácsok vettek részt, 2016-ban a szervezők ezt 30 ország részvételével európai szintre terjesztették ki. Érdekessége még, hogy csak 25 év alatti versenyzők indulhatnak.

Az első budapesti halfesztivált hat évvel ezelőtt rendezték meg, nem titkoltan azzal a céllal, hogy ráirányítsák a figyelmet a halfogyasztás hasznára, fontosságára. Az idén már a hatodik Halfesztivál megrendezésére kerül sor, ám – mint azt a rendezők elmondták – Magyarországon a halfogyasztás csak rendkívül lassan nő.

Ezzel a három szóval lehet összefoglalni a leglényegesebb sajátosságait a harmadik alkalommal megrendezett SIRHA-Budapest szakkiállításnak. Ezúttal tizenöt ország háromszáz kiállítója jött el, hogy bemutassa a vendéglátó- és az élelmiszeripar újdonságait, melléjük még szakácsok és cukrászok voltak a különleges versenyek szereplői.

művészet, kultúra

Nehéz volna pontos meghatározását adni annak, ami augusztus 12-ig látható a Magyar Nemzeti Galéria A épületében. Különösen, ha a belépéskor szembetűnő feliratból indulunk ki. Vannak képek a falakon, vannak magyarázó feliratok, de a lényeg egészen más. A Galéria saját meghatározása szerint a 20. századi modemizmus sajátos gondolkodásmódját, a korszak művészetére jellemző kiáltványok világát idézi fel Julián Rosefeldt MANIFESTO című filminstallációja.

Az európai rendezvénysorozat - a HaHó Európa, Hagyományok Hónapja, avagy a kulturális örökség ünnepe - keretében nyílt meg a budapesti Cseh Centrumban a „Kék Innováció” című kiállítás. A rendezők a jelenkori, új irányzatokat kívánták bemutatni, a hagyományos cseh kékfestőgyártásban.

Egy ritka művészeti ág neves és elismert művelőjének nyílt kiállítása Budapesten, a XIII. kerületi Radnóti Miklós Művelődési Központban, ismertebb, népszerű nevén a RaM Colosseumban. Szalai Katalin kódexírónak, oklevélgrafikusnak ez alkalommal három oka is volt az ünneplésre. Saját, kerek születésnapja mellett, mint vállalkozó is a 25. évfordulóhoz érkezett és pályafutása során ez a mostani az ötvenedik önálló kiállítása!

érdekesség

A 20. – jubileumi - Magyar Termék Nagydíj Védjegy kitüntetést, a tanúsított minőség „útlevelét”, a Magyar Gazdaság Ünnepén, az Országház Felsőházi termében adták át a díjazottaknak. A zsúfolásig megtelt teremben olyan vállalatok képviselői ültek, akiknél tevékenységükben az energiahatékonyság, a környezetbarát és a fogyasztók életminőségét javító, integrált megoldások kaptak nagy hangsúlyt.

A Deutsche Telekom valamennyi európai vállalata, így a Magyar Telekom is bemutatta 2016-ban a „Sea Hero Quest” (A tenger hőse) elnevezésű új mobiljátékot, amely a szórakoztatás mellett nemes célt is szolgál. A több platformon játszható mobiljátékot abból a célból fejlesztették, hogy elmélyítse a térbeli tájékozódásról meglévő tudományos ismereteket, illetve információval szolgáljon arról, hogyan működik agyunknak ez a területe. A játékot most továbbfejlesztették és kiterjesztették.

„Drónok: Az ég a határ?” címmel mutatja be New York egyik legismertebb látványossága az Intrepid Sea, Air & Space Museum (Tengeri, Légi és Űr Múzeum) azt, hogy a drónok mire is használhatók. Tudósítónk helyszíni beszámolója a kiállítás sajtótájékoztatójáról.

sör, bor, pálinka

Ha hiszik, ha nem, ezek a szavak egy borokat felvonultató rendezvény részprogramjait jelzik. Sokat fejlődött a Rosalia, 2012. az első Magyar Rosé Mustra óta. Azóta kiköltözött a Városligetbe, ahol az idén már 73 borász és húsznál több egyéb kiállító várta, hogy bemutatkozhasson a látogatóknak. A cím pedig azt jelzi, hogy a rendezők megoldották: amíg a papa-mama kóstolgat, a gyerekek se maradjanak szórakozás nélkül.

A Gellért Szállóban tartották idén a Winelovers „Kékfrankos Április” nagykóstolóját, ahol a hazai borvidékek mintegy ötven borászatának több mint száz Kékfrankosa és Bikavére várta értő közönségét. A rendezvényt megelőző borteszten a nemzetközi borakadémikusokból álló, független, szakmai zsűri 60 bort vakon kóstolva állapította meg a rangsort. Bemutatásukat a két első helyezettel kezdjük.

Több volt szokásos borbemutatónál a hetedik „Nagy Badacsony Kóstoló” a budapesti New York Palotában. A korábbiaknál nagyobb területen zajlott és a rendezőknek arra is volt gondja, hogy felhívják a látogatók figyelmét néhány érdekességre. Lesz például az idén a hegy táján három Bortriatlon, lesz Pünkösdi Eljegyzés, Rózsakő Fesztivál, Badacsonyi Szüret és Márton-napi Vigasság. Akit érdekel a szép táj, a jó bor, a finom ételek – akár minden hónapban talál ott szórakozást!

Blog ajánló
Egy nap a városban Mit sportoljak Budapesten? - Forrójóga nyáron
Oké, én sem vagyok normális. Először tériszonyosan falat másztam, aztán meg elmentem cross trainingre teljesen leeresztett izomkultúrával. Most pedig tovább folytatom a sportkártyás próbálkozásaimat: nyáron kezdek forrójógázni. De hát istenem, keresem még a saját utamat, nem találtam még rá a kedvenc új sportomra. A forrójóga (ennek egyik fajtája a Bikram jóga) lényege, hogy eleve fűtött teremben zajlik az óra. Mármint túlfűtöttben, úgy 40 fokosban. Ez télen, átfagyva nagyon kellemesnek hangzik, de így kánikulában egy folyamatosan forró helyiségbe lépni őrültségnek tűnik. Mi a megfontolás? Hogy az izmaidat úgy melegíthesd be, hogy ne kelljen melegíteni. Így a jóga is hatékonyabb, kifejezetten a türelmetlen és időhiányban szenvedő nyugati embereknek találta ki egy indiai guru, hogy viszonylag elérhető időn belül élvezhessék a jóga jótékony hatásait. Az angyalföldi Forrójóga központba mentem, itt egy tök kellemes, barátságos tér fogadott, a korábban megismert budget jógaközpontok helyett egy relaxáló, kényelmes közegbe érkeztem. Látták, hogy új vagyok, ezért nyugodt, búgó hangon kezdték magyarázni, mire számítsak - egyébként pont a forrójóga-oktató talált meg -, elmondta, hogy matracot és törölközőt is bérelhetek, de mivel izzadós vagyok, eleve három óriási strandlepedővel érkeztem, plusz három liter vízzel. A terembe érve számítottam egy kis szagra, mert azért itt erős testkipárolgások zajlanak heti ki tudja hányszor, de az elszívás annyira erőteljes volt a teremben, hogy semmit nem éreztem. Csak a rohadt meleget, ami viszont nem volt annyira bántó. Főleg hogy valamiért fejben a szauna ugrott be odafelé menet, úgyhogy 90 fokra készültem belépéskor, ehhez képest csak szimplán ki akartam menni. Nem pedig kimenekültem abban a percben. Mit mondjak: nem adtam bele apait-anyait. A kitartott gyakorlatokat nem igazán tudtam a kellő ideig és feszítéssel megtartani, ezért aztán nem izzadtam jobban, mint egyébként testedzés közben. Egy sima jógaóra is jobban el tud áztatni, amennyiben már gyakorlottabb vagyok, és rendesen tudom az oktató után csinálni az ászanákat. De az már rég volt, így meg tudtam tartani a méltóságomat. Ez egyébként fontos ilyenkor, hiszen míg mondjuk egy spinning-tekerés során még üvölthetsz is nyugodtan a jellemzően férfitársaságban, addig mutatom, egy forrójóga előtt milyen lábbelik sorakoznak a bejáratnál. 40 fokban pedig cserebogárként kalimpálni a földön inkább egy magányos sportnak rémlik fel nekem. A helyre a Sportkártya előfizetés mellé fizetett 700 forinttal jutottam be. Tovább nyúzom a kártya lehetőségeit, jövő hónapban evezni szeretnék, utána pedig némi szabadtéri labdás játékokat néztem ki. Szóval most már tényleg komolyra veszem a nyarat, látni sem akarok működő radiátort. Viszont vissza fogok jönni ide, mert van kínai gerinctornájuk is, ami az ülőmunkában tönkrement négy csigolyám melletti izmokat fejlesztené, ami viszont egészségügyi okok miatt lenne fontos. Az már hűtött helyiségben, nem fűtöttben, úgyhogy megyek. Létezik egy kártya, amivel ti is pont azt tehetitek, mint én: hétfőn jógázni, kedden crossfit, szerdán kajak és így tovább. A sorozat szponzorai ők lettek, a kártya birtokosaként ti is felfedezhetitek Budapest sportolási lehetőségeit. A Victory Fitnessbe ingyen juthatsz be a Sportkártyával, és nemcsak ide, de országosan közel 400 elfogadóhelyre mehetsz díjmentesen vagy nagy kedvezménnyel.  
Városlátogatások Ismerkedés Krakkóval
Ismerkedés Krakkóval A város legendája:A mondabeli sárkány Krakkó egyik jelképe és különleges turistalátványosság. A félelmetes sárkány szobra egy hatalmas sziklatömbön áll és 5 percenként tűz tör elő a torkából. De hogy kerül ide a sárkány? A választ a történelmi legendák adják meg.A legenda szerint, Krakus herceg uralkodása idején egy sárkány telepedett meg a Wawel-domb barlangjaiban. Egyik változat szerint a sárkány évente háromszáz ifjú szüzet követelt a várostól a béke fejében. Ezt már a régi időkben is nehéz volt teljesíteni, ezért a város megtagadta a teljesítést, ezért a sárkány elkezdte pusztítani a várost. A másik történet szerint a sárkány éjszakánként a falvakat járta és mérhetetlen étvágyában mindent felfalt a környéken. Az sem segített, hogy Krakus herceg rendeletére, minden lakos élelmet vitt a barlang bejárata elé, a mohó egyfejűnek ez sem volt elég.A megoldás végül egy furfangos cipészmester agyából pattant ki, aki egy birkabőrt kitömött szurokkal, salétrommal és kénnel majd meglocsolta szűzlány vizelettel és a barlang elé tette csalinak. A sárkány befalta az ínycsiklandó ételt, amitől szörnyen szomjas lett. Rohant inni a Visztulához, de addig vedelte a vizet, míg szétrobbant hatalmas bendője. Krakus a lányát a cipészhez adta, aki éveken keresztül varrta a cipőket a sárkány bőréből.Krakus herceg a sárkány barlangja fölötti Wawel dombján várat épített, a környéken kialakuló települést róla nevezték el Krakkónak. Egy kis történelem:Lengyelország egykori fővárosa, Krakkó első írásos említése 965-ből származik, az itt élő lengyel törzseket a Piastok fogták össze. A legenda szerint egy Piast nevű földműves leszármazottja volt Mieszko, aki Szent Istvánhoz hasonlóan, pápai áldással Krakkóban 1000-ben püspökséget alapított. A hatalom megszilárdítása után kezdték meg a Wawel-dombon a Királyi palota építését. A város virágkora Nagy Kázmér és a Jagelló-ház uralkodásának idejére tehető. Ez idő után Krakkó elvesztette központi szerepét, de 1734-ig koronázó város maradt.  „Lengyel, magyar – két jó barát, együtt harcol, s issza borát” - „Polak, Węgier, dwa bratanki, i do szabli, i do szklanki.” Itt Krakkóban született ez a közmondás, amely utal a két nép történelmi barátságára. A magyar kapcsolatok: IV. Béla királyunk leánya, Kinga V. (Szemérmes) Boleszlávhoz ment feleségül, I. Ulászló magyar segítséggel jutott a lengyel trónra, leányát, Erzsébetet pedig Károly Róbert vette el. Nagy Kázmér halála után Nagy Lajos került a lengyel trónra, leánya, Hedvig (Jadwiga) viszont II. (Jagelló) Ulászlóhoz ment feleségül, aki Hunyadi János oldalán esett el a várnai csatában. 1576-ban Báthori István erdélyi fejedelem feleségül vette Jagelló Annát, és lengyel királlyá koronázták.Séta a városban:Sétánk során sok szépséget és történelmi érdekességet láthatunk. Az óváros a világörökség része.A Királyi vár: A Visztula bal partján, a várdombhoz vezető hosszú feljárón számos, felirattal ellátott kőtáblát láthatunk, melyek a palota felújításához hozzájárulóknak állít emléket.A várba a különféle címerekkel díszített Címeres-kapun át a Nyugati-bástyánál megyünk be, szemben láthatjuk a lengyel szabadságharc legendás vezérének, Tadeusz Kosciuszkonak lovas szobrát. A következő átjáró a svéd származású királyi család nevét viselő Waza-kapu, melyen belépve balra látható a Waweli székesegyház hatalmas épülete. A Waweli székesegyház:A székesegyház építését 1320-ban, I. Ulászló uralkodása alatt kezdték meg, és a trónon őt követő Nagy Kázmér idején fejezték be. A háromhajós templomot körülvevő kápolnák közül a jobb oldalon van a Zsigmond-kápolna, melyet, aranyozott reneszánsz kupolájáról lehet felismerni. A Waweli székesegyházban összesen 18 kápolna, ezekben több síremlék, valamint hét szarkofág található. Az oltár alatti fülkében őrzik Szent Hedvig relikviáit. A főoltár mögött található a Báthory-kápolna. Már a várba vezető feljáróról látható a székesegyház északi oldalán magasodó Zsigmond-torony, melyben a híres Zsigmond-harang található. Ez Lengyelország legnagyobb harangja, közel 11 tonna súlyú. A hagyomány szerint a harang hangjára eloszlanak a felhők és kisüt a nap, és ha egy eladósorban lévő lány a harang nyelvét megérinti, hamarosan férjhez fog menni. Az épülettel szemben állva bal oldalt emelkedik az Óra-torony.A Királyi palota mai alakját a XVI. század elején nyerte el, amikor I. Zsigmond az 1499-es tűzvész után átépíttette.A vár 1038-tól számos átépítésen ment keresztül. A bejárat felett az elhíresült mottó olvasható: Si Deus nobiscum, quis contranos (Ha Isten velünk, ki ellenünk). A székesegyház bejáratával szemben áll II. János Pál pápa szobra, aki Karol Wojtyła néven született a Krakkótól közelében, melynek érseke is volt.Egy különlegesség! A Wawel palotájának belső udvarában, a bejárattól balra levő sarokban található egy csakra pont. A monda szerint Siva isten elhajította a földi energia hét kavicsát, s ahol azok leestek, ott áldott energia sugárzik. Aki ezeken a helyeken megfordul, meggyógyul. Az emberek tömegesen keresték meg a falat és nekitámaszkodva töltés üzemmódban várták a gyógyító energiát. A katolikus lengyelek elkerítették a falat, mondván rongálják a nekidőléssel.A FőtérA korábban Piactérnek nevezett tér a kereskedelmi útvonalak kereszteződésében alakult ki az Óváros központjában. A középkorban Európa legnagyobb terének számított. A teret szépen felújított polgárházak szegélyezik. Szent Anna utca felőli oldalán Balassi Bálint domborműve látható, aki ebben az épületben lakott.Itt láthatjuk Adam Mickiewicz emlékművét, melyet a költő születésének 100. évfordulóján avattak fel. Az alapzaton elhelyezkedő négy allegorikus alak a hazát, a költészetét, a bátorságot és a tudományt jelképezi.A Főtér déli részén áll Krakkó egyik legrégibb temploma, a Szent Adalbert-templom. Az ezeréves legenda szerint Lengyelország védőszentje, Szent Adalbert, aki Szent István királyunk nevelője is volt, szentelte fel a templomot.A városháza:A téren álldogáló magányos, gótikus torony, az 1300-ban épített városháza egykor szebb napokat látott maradványa. A városházán a városi tanács irodái mellett a bíróság, a börtön kapott helyet. Az épület leégett, majd lebontották, mára csak a gótikus torony és a pincék maradtak fenn. A torony felső szintjén múzeum van, melyet két kőoroszlánnal díszített lépcsőfeljárón lehet megközelíteni. A legenda szerint, ha erényes leányzó ül a hátukra, az oroszlánok üvölteni kezdenek. Szerintem ezzel nem csak az oroszlánok vannak így.A Mária-templom:A legendák temploma, az óváros legértékesebb egyházi műemléke, a különböző méretű tornyaival a teret uraló, háromhajós, gótikus Mária-templom. A templomot 1290-ben kezdték építeni, a munka több mint száz éven át tartott. A templom alacsonyabb tornya harangtoronyként működik, a magasabb tornyot korábban őrtoronyként használták. A hagyomány szerint a Mária-templom tornyait egy testvérpár építette, akik egymással versengtek, melyiküké lesz magasabb. A fiatalabbik testvér azonban egy tőrrel megölte bátyját, nehogy testvére alkotása felülmúlja az övét. Tettét követően súlyos lelkiismeret-furdalás gyötörte, így saját életének is véget vetett. A tőr másolata ma is látható a Posztócsarnok falán. Több másolatot is készítettek, mert már sokat elloptak belőlük.A Mária-toronyból minden egész órában megszólaló kürtszó, a hejnal. A hejnalhoz fűződő legenda szerint a tatárok az éj leple alatt már egészen a várfalakig lopództak, amikor az őr észrevette őket, majd bátran megfújta a riadókürtöt. Fújta, fújta, nem törődve a rázúduló nyílzáporral, míg az egyik tatár nyílvessző a torkába fúródott. Az őr meghalt, de Krakkó megmenekült, és az ő emlékére játsszák a Mária-templom tornyában minden órában a hejnalt úgy, hogy a dallam befejezés nélkül, hirtelen szakad meg.A Posztócsarnok:A gótikus stílusú, impozáns Posztócsarnokot közel 50 év építés után, 1392-ben adták át. A tér legjellegzetesebb épülete, mely a középkortól a városi kereskedelem központja. A később tűzvészben leégett, majd reneszánsz stílusban újjáépített épület jellegzetessége a kőből faragott emberfejekkel díszített homlokzata. Ma a földszinten számos ajándékbolt található, de ínycsiklandó lengyel ételeket és italokat is lehet kóstolni.Az egyetem:A Collegium Maius Lengyelország legrégibb egyetemi épülete. A krakkói egyetemet a legenda szerint Nagy Lajos leánya, Hedvig koronázási ékszereinek árából alapították. A középkorban az itt tanuló diákok egyötöde magyar volt. Hangulatos a reneszánsz árkádos belső udvar a díszkúttal, valamint a zenélő óra, amely minden egész órakor eljátssza a diákhimnuszt (Gaudeamus Igitur).Egyéb látnivalók: A Szent András-templom:A fehér téglás az egyetlen templom, melyet a tatároknak nem sikerült elfoglalniuk. A román stílusú templom barokk kupolákkal díszített tornyai a XII. század végén épültek.A Szent Péter-Pál templom:Jellegzetessége, hogy a kerítésoszlopok tetején látható a 12 apostol kőszobra.A lengyel gasztronómia:Nem teljesen a mi ízvilágunk, de érdemes kipróbálni, már csak kalandvágyból is. Arra számítsunk, hogy nincs idegen nyelvű menü, a személyzet is csak lengyelül ért, ezért érdemes figyelni a szomszédos asztalok rendeléseit. A sört minden nyelven megértik. A zurek nevű meglehetősen sűrű, tartalmas levest meg kell kóstolni.Néhány kép a városról:Nézzünk meg egy videót:https://www.youtube.com/watch?v=rUN7nvLwP1Q                                                                                                                  By vinpet
Városlátogatások Halstatt a mesebeli városka
Halstatt a mesebeli városkaA Hallstatti tó partján fekvő bájos, barokk kisváros Felső-Ausztria egyik leglátogatottabb települése. A festői kilátás egyszerűen elvarázsolja az idelátogatókat. A hegyoldalba épített színes faházikók, az ezer színben pompázó virágok, a tó kristálytiszta vizében tükröződő kis templom együttes látványa, a romantika szívet-lelket simogató megjelenése.A városka egyetlen főutcából áll. A tó és a sziklafal közti szűk helyre bezsúfolt házak tarka egyvelege. A főutcán a kis, díszes boltocskák az ajándéktárgyak garmadáját kínálják, igaz az árakhoz hozzáadják a nagymama életkorát is. Sétánk során megcsodálhatjuk az ablakokról leomló virágerdőt, a festett homlokzatokat és a házak között megbúvó kis sikátorokat egyaránt.A Főtér:A térhez érve olyan érzése van az embernek mintha egy mesefilm díszletei közé tévedt volna. Az aranyos házikókkal övezett tér közepén egy Szentháromság szobor áll, melyet egy tűzvész emlékére emeltek.A városba egy alagúton keresztül lehet bejutni, melynek megépítése előtt a hegy és a tó közé épült település, szinte teljesen el volt vágva a külvilágtól csak vízi úton volt megközelíthető. Még Ferenc József császár is hajón érkezett látogatóba.A tó legmélyebb pontja 125 méter, a kristálytiszta víztükör az Alpok hegyeit vetíti elénk.Nézelődjünk és gyönyörködjünk!Nézzünk meg egy videót:https://www.youtube.com/watch?v=avCodANZ4u8                                                                                                            by vinpet
Partnereink


Keress bennünket a Facebookon!