- elérhetőségeink telefon: +36 20 539 6061
e-mail: utazonet@utazonet.hu
2018. április 25. szerda, Márk, Márkó és Márkus napja
Blog ajánló
Egy nap a városban Mit szeretek most Budapestben?
Nyolc éve indult az Egy nap a városban blog, ami Budapest szerethető arcát hivatott bemutatni. Sok minden történt azóta, folyamatosan alakult, változott a város, trendek jöttek és mentek, a kulturális élet lazább és sokszínűbb lett, megszaporodtak a jó kajás helyek mindenfelé, még a külvárosi részeken is. Ezzel együtt a régi, alacsony minőséget tartó, lelketlenül csak a profitot számoló cégek eltünedeztek. Nem szűntek meg, csak megcsappant a számuk. Ezzel együtt mi is változtunk, illetve változott a kapcsolatunk is a várossal. Most visszatekintve egész más dolgokért rajongtam akkor Budapest kapcsán, mint ma. Ünnep volt egy-egy új, jó étterem születése. A magas minőségű tányérok önmagukban kuriózumnak hatottak, és volt ugyan a séfeknek önálló egyénisége, de ez szinte észrevehetetlen hatással volt a kínálatra - főleg a maihoz képest. Ma a mindenhol, még az utcai árusoknál is fellelhető igényességnek örülök, a külvárosokba rejtőző és a vidékre költöző tehetségek konyháinak, és ilyenekből egyre több van. Ahogy a gasztrobumm első generációja öregszik, fárad, egyre inkább kivonul a pörgésből, hogy lassan, komótosan játszhasson mindazzal, amit korábban tanult. És ez jó. Ahogy a hamburger, úgy a szendvics vagy a leves fogalma is felfrissült itthon, önálló entitásként léteznek. lehetőséget adva, hogy az alkotóik megmutassanak néhány olyan kunsztot, ami a magas konyhatechnológia nélkül - vagy azzal előkészítve, a helyszínen csak előrántva - megvalósítható, és hétköznap is élvezhető. A “jó-e” helyett a “jó, de milyen” kérdésekkel foglalkozunk, megjelentek és virágoznak az alternatív alapanyagokat használó konyhák, a vegán helyek pedig épp most vannak egy óriási robbanás kellős közepén. Nagyon szaporodik a számuk, és egyre jobb minőséget tudnak előállítani, hús, tej és tojás nélkül. Míg nyolc éve a rendszerváltás előttről ránk maradt éttermek szörnyű konyhái jelentették a kontrasztot az újonnan megjelenő jó helyek mellett, addig mára befurakodott a rossz minőség egy újfajta változata. Olyan helyek, amik első ránézésre pont úgy néznek ki, mint a szuper célpontok, hiszen költöttek a dizájnra, a marketingre, és a konyhatechnológiára is. De az első séf elment, meg a második is, aztán a harmadik, nincs jó munkaerő a konyhában, a tulaj pedig inkább spórolna az alapanyagokon. A pincérek kedvetlenek, azon gondolkoznak, ők miért nem költöztek még külföldre. A bulinegyedtől megcsömörlöttek, a turistákra panaszkodnak (igen, leginkább a bulinegyedben foglalnak helyet). Ráadásul ezeknek a fiatal éttermeknek nincs meg az, amit a régi öregek tudtak: ez pedig a kényelem és a vendéglátás tányéron kívüli összetevői. Hogy jó-e az elszívás. Hogy télen találunk-e elég fogast. Le tudunk-e ülni kényelmesen többen, milyenek a székek, asztalok, a mosdó. Szép lassan kialakul az új Váci utca, szétszórva a városban, egykor nagy reményű helyekből kirakva. Az egyetlen ok, ami mégis ellehetetleníti a váciutcásodást, hogy ezek a helyek lassan mind bezárnak, nincs ami fenntartsa őket. Nincs állandóság, jön, aki átveszi a helyüket, és a városnak van már annyi ön- és gasztronómiai értékelése, hogy még egy olyat ne hagyjon kialakulni. De nem csak az evés-ivás változott meg. Míg 2008-ban a turizmus fellendülése büszkeséggel töltött el minket, és az ide érkezőkkel együtt fedeztük fel a belvárosban nyíló különös helyeket és romkocsmákat, addig mára inkább elkerüljük az idegen nyelvű nyüzsgést, és olyan helyet választunk, ami kiesik a fősodorból. Sokunknak van már egy-egy kellemetlen sztorija az ide látogatókkal, egyszerűen azért, mert nyolc év alatt több millióan fordultak meg itt, és az újonnan Budapestet felfedező romkocsma-érdeklődők általában nem józanul múlatták az időt. Ez normális folyamat, arról van csak szó, hogy most látjuk a hátulütőit az elsőre előnyös folyamatoknak. Ennek a folyamatnak az eredménye, hogy az itt élők célpontválasztásába bekerült mondjuk Ferencváros középső része, a körút és a Haller utca között, a Rákóczi tér, és a Józsefváros bizonyos foltjai. Ha a következő egy hónapban szeretnénk színházba menni, szinte képtelenség jegyet kapni az előadások 70 százalékára. Mindegy, milyen színház, mindegy, mennyire felkapott a darab (a felkapottakra nyolc éve, és most is elkapkodják a jegyeket a műsor kifüggesztés pillanatában). A kiállítások között mindig találunk valami izgalmasat, de ez így volt korábban is, az olyan események, mint most a Budapest Art Week vagy a PLACCC viszont annyira besűríti ezeket, hogy képtelenség mindenre elmenni, ami érdekel. Feltettem tehát magamnak a kérdést: mit szeretek én most Budapestben? Ebben a megváltozott városban mi az, ami magához köt, miért szeretek sétálni nagyokat? Rövid gondolkozás után azt válaszoltam magamnak, hogy az emberek miatt. Korábban annyira rá voltunk cuppanva a város fejlődésére, a felpezsdülésre, a tömegekre a füvön fetrengve, a hangulat lazulására, hogy az egyénekre nem maradt idő ebben a zajban. Most, hogy a zsibongásban megjelentek a lelketlen, de lelkesedést imitáló helyek, és elkezdtünk kételkedni a saját szemünkben, egyre fontosabb lett az, hogy ki áll egy-egy kezdeményezés mögött. És ahogy a távlati képből elkezdtem koncentrálni a figyelmet az egyes alakokra, még érdekesebb lett a város, az emberek összessége. Értelmet nyert a sokszínűség, amiről kiderült, hogy maga a fogalom így, egy szóban kiejtve tök értelmetlen. Ahogy a fekete színből nem tudunk következtetni az összetevőire, a pirosra, a kékre, a zöldre, úgy a “sokszínű” szó is badarság, és nem adja vissza azt, amivé lett a város. Meg kell tapasztalni. És imádom azt, hogy Budapesten minden nap megismerkedhetek egy különleges emberrel, történettel, szemlélettel. Csak jó helyen kell keresgélni. Ha rossz helyen keresgélsz, nagyon szomorú leszel, és egy másik várost látsz majd.
Nyolc éve indult az Egy nap a városban blog, ami Budapest szerethető arcát hivatott bemutatni. Sok minden történt azóta, folyamatosan alakult, változott a város, trendek jöttek és mentek, a kulturális élet lazább és sokszínűbb lett, megszaporodtak a jó kajás helyek mindenfelé, még a külvárosi részeken is. Ezzel együtt a régi, alacsony minőséget tartó, lelketlenül csak a profitot számoló cégek eltünedeztek. Nem szűntek meg, csak megcsappant a számuk. Ezzel együtt mi is változtunk, illetve változott a kapcsolatunk is a várossal. Most visszatekintve egész más dolgokért rajongtam akkor Budapest kapcsán, mint ma. Ünnep volt egy-egy új, jó étterem születése. A magas minőségű tányérok önmagukban kuriózumnak hatottak, és volt ugyan a séfeknek önálló egyénisége, de ez szinte észrevehetetlen hatással volt a kínálatra - főleg a maihoz képest. Ma a mindenhol, még az utcai árusoknál is fellelhető igényességnek örülök, a külvárosokba rejtőző és a vidékre költöző tehetségek konyháinak, és ilyenekből egyre több van. Ahogy a gasztrobumm első generációja öregszik, fárad, egyre inkább kivonul a pörgésből, hogy lassan, komótosan játszhasson mindazzal, amit korábban tanult. És ez jó. Ahogy a hamburger, úgy a szendvics vagy a leves fogalma is felfrissült itthon, önálló entitásként léteznek. lehetőséget adva, hogy az alkotóik megmutassanak néhány olyan kunsztot, ami a magas konyhatechnológia nélkül - vagy azzal előkészítve, a helyszínen csak előrántva - megvalósítható, és hétköznap is élvezhető. A “jó-e” helyett a “jó, de milyen” kérdésekkel foglalkozunk, megjelentek és virágoznak az alternatív alapanyagokat használó konyhák, a vegán helyek pedig épp most vannak egy óriási robbanás kellős közepén. Nagyon szaporodik a számuk, és egyre jobb minőséget tudnak előállítani, hús, tej és tojás nélkül. Míg nyolc éve a rendszerváltás előttről ránk maradt éttermek szörnyű konyhái jelentették a kontrasztot az újonnan megjelenő jó helyek mellett, addig mára befurakodott a rossz minőség egy újfajta változata. Olyan helyek, amik első ránézésre pont úgy néznek ki, mint a szuper célpontok, hiszen költöttek a dizájnra, a marketingre, és a konyhatechnológiára is. De az első séf elment, meg a második is, aztán a harmadik, nincs jó munkaerő a konyhában, a tulaj pedig inkább spórolna az alapanyagokon. A pincérek kedvetlenek, azon gondolkoznak, ők miért nem költöztek még külföldre. A bulinegyedtől megcsömörlöttek, a turistákra panaszkodnak (igen, leginkább a bulinegyedben foglalnak helyet). Ráadásul ezeknek a fiatal éttermeknek nincs meg az, amit a régi öregek tudtak: ez pedig a kényelem és a vendéglátás tányéron kívüli összetevői. Hogy jó-e az elszívás. Hogy télen találunk-e elég fogast. Le tudunk-e ülni kényelmesen többen, milyenek a székek, asztalok, a mosdó. Szép lassan kialakul az új Váci utca, szétszórva a városban, egykor nagy reményű helyekből kirakva. Az egyetlen ok, ami mégis ellehetetleníti a váciutcásodást, hogy ezek a helyek lassan mind bezárnak, nincs ami fenntartsa őket. Nincs állandóság, jön, aki átveszi a helyüket, és a városnak van már annyi ön- és gasztronómiai értékelése, hogy még egy olyat ne hagyjon kialakulni. De nem csak az evés-ivás változott meg. Míg 2008-ban a turizmus fellendülése büszkeséggel töltött el minket, és az ide érkezőkkel együtt fedeztük fel a belvárosban nyíló különös helyeket és romkocsmákat, addig mára inkább elkerüljük az idegen nyelvű nyüzsgést, és olyan helyet választunk, ami kiesik a fősodorból. Sokunknak van már egy-egy kellemetlen sztorija az ide látogatókkal, egyszerűen azért, mert nyolc év alatt több millióan fordultak meg itt, és az újonnan Budapestet felfedező romkocsma-érdeklődők általában nem józanul múlatták az időt. Ez normális folyamat, arról van csak szó, hogy most látjuk a hátulütőit az elsőre előnyös folyamatoknak. Ennek a folyamatnak az eredménye, hogy az itt élők célpontválasztásába bekerült mondjuk Ferencváros középső része, a körút és a Haller utca között, a Rákóczi tér, és a Józsefváros bizonyos foltjai. Ha a következő egy hónapban szeretnénk színházba menni, szinte képtelenség jegyet kapni az előadások 70 százalékára. Mindegy, milyen színház, mindegy, mennyire felkapott a darab (a felkapottakra nyolc éve, és most is elkapkodják a jegyeket a műsor kifüggesztés pillanatában). A kiállítások között mindig találunk valami izgalmasat, de ez így volt korábban is, az olyan események, mint most a Budapest Art Week vagy a PLACCC viszont annyira besűríti ezeket, hogy képtelenség mindenre elmenni, ami érdekel. Feltettem tehát magamnak a kérdést: mit szeretek én most Budapestben? Ebben a megváltozott városban mi az, ami magához köt, miért szeretek sétálni nagyokat? Rövid gondolkozás után azt válaszoltam magamnak, hogy az emberek miatt. Korábban annyira rá voltunk cuppanva a város fejlődésére, a felpezsdülésre, a tömegekre a füvön fetrengve, a hangulat lazulására, hogy az egyénekre nem maradt idő ebben a zajban. Most, hogy a zsibongásban megjelentek a lelketlen, de lelkesedést imitáló helyek, és elkezdtünk kételkedni a saját szemünkben, egyre fontosabb lett az, hogy ki áll egy-egy kezdeményezés mögött. És ahogy a távlati képből elkezdtem koncentrálni a figyelmet az egyes alakokra, még érdekesebb lett a város, az emberek összessége. Értelmet nyert a sokszínűség, amiről kiderült, hogy maga a fogalom így, egy szóban kiejtve tök értelmetlen. Ahogy a fekete színből nem tudunk következtetni az összetevőire, a pirosra, a kékre, a zöldre, úgy a “sokszínű” szó is badarság, és nem adja vissza azt, amivé lett a város. Meg kell tapasztalni. És imádom azt, hogy Budapesten minden nap megismerkedhetek egy különleges emberrel, történettel, szemlélettel. Csak jó helyen kell keresgélni. Ha rossz helyen keresgélsz, nagyon szomorú leszel, és egy másik várost látsz majd.
Egy nap a városban Tényleg el lehet hozni Budapestre a balatoni életérzést? - Paletta
A Paletta bisztró, és tulajdonosa, Bezerics Dániel jó nevet szerzett magának a Balatonon, mielőtt a fővárosban is megnyitott egy helyet. A tópart gasztronómiája utóbbi évtizedben óriási fejlődésen ment keresztül, olyannyira, hogy most már Budapest is importál onnan. A Paletta pedig egy fontos import. Méghozzá a Tompa utca környékén, a főváros egyik legizgalmasabban fejlődő városrészében. Aki olvasta annak idején itteni éhezéseimet - kultúra és sör már volt akkor is errefelé, de kaja nem nagyon -, az tudja, milyen örömmel üdvözöltem a Petrus éttermet, és a többi itt megnyitott kajáldát (Pesti Burger & Bart mondjuk), egy jó halas hely pedig nagyon hiányzott még innen. Hát most van. Sok balatoni alapanyagot használnak, saját füstölésű pontyot, ottani mangalicát, marhát, amiket végül olyan fantázianevű ételekben dolgoznak fel, mint a Pulled ponty vagy a Mangalaci. Aranyosak, na. Délben ültem be ebédre, ilyenkor szűkített, spéci napi menüből lehet válogatni, aztán háromkor bezár a konyha, hogy aztán hatkor az a la carte étlap alapján szolgáljanak fel. Három fogás 1950 forint, szóval a jobb - de nem a kiváló - minőségű budapesti bisztró-ebédmenük árazását használják, így nem számítottam ételkölteményekre, csak egy tisztességes, friss ebédre, amiben talán megtalálom a Balatont is. Már hogy az életérzést. Mert azt ígérték, hogy elhozták. A főétel környékén ütött be. Nem tudom, hogy csinálták, nem is az ételben volt elrejtve, hisz még csak nem is halat ettem - nem volt már -, hanem Csáky rostélyost, amiben persze a paradicsomos hangsúly miatt jött a tavaszi érzés, a nokedli is ízletes volt és csúszott, érezhetően örömmel készült az étel. Az egész hely hangulata amolyan szabadjára engedett, úgynevezett kedves. A pincér például megköszönte, hogy megkérdeztem leülés előtt, négyfőshöz szabad-e, vagy válasszak másikat. Amikor egy másik pincér meghallotta ezt, ő is odajött hálálkodni, hogy milyen ritka ez az előzékenység. Alig mertem leülni, mint a kitűnő tanuló, aki magatartásból és szorgalomból is ötös lett, ezért az évzárón kihívják, hogy kapjon egy igazgatói dicséretet és egy oklevelet is, és a végére már nem tudja, mikor tapsolnak neki újra, mikor kell megint meghajolni. A “Balaton” szó sokszor elhangzott körülöttem. Egyrészt megjelent egyszercsak a tulajdonos, Dani, aki megbeszélést tartott mögöttem, a kinti asztalok egyikénél. Másrészt az előttem lévő asztalnál is üzleti meetinget tartott egy csapat, mit ad isten, egy balatoni szórakozóhely alapításán törték a fejüket. Igazi bisztró ez. Kicsi a hely, de mégis befért 11 asztal, nem szardíniásdoboz, de azért nincs felesleges négyzetméter. Ha elkezdek normál hangon beszélni, a pultos, a pincér, de még a mosogató is - ott a pultban is mosogatnak - és mindenki hallhatja, és hallja is, mert a hangulat olyan kötetlen, laza, szerethető, hogy simán beszédbe elegyedünk bárkivel, akár a szomszéd asztaltól. Ez így, együtt, a Balaton? Nem tudom, de elhitették velem. Jött a desszert, madártej. A seggem is összeragadt, olyan édes volt, de így volt tökéletes. Örömkönnyek, rég ettem ilyen finom madártejet. Talán soha. Zseniális. Szóval sikerült, egy órára a Balatonon voltam, bármit is jelentsen ez. Kizökkentem, szabad voltam, ráértem. Megittam a kávémat, szép cremával, vaskos testtel - mármint a kávéra értem, nem magamra -, ráérősen. Nem kell sietni. PalettaCím: 1094 Budapest, Tompa u. 28
A Paletta bisztró, és tulajdonosa, Bezerics Dániel jó nevet szerzett magának a Balatonon, mielőtt a fővárosban is megnyitott egy helyet. A tópart gasztronómiája utóbbi évtizedben óriási fejlődésen ment keresztül, olyannyira, hogy most már Budapest is importál onnan. A Paletta pedig egy fontos import. Méghozzá a Tompa utca környékén, a főváros egyik legizgalmasabban fejlődő városrészében. Aki olvasta annak idején itteni éhezéseimet - kultúra és sör már volt akkor is errefelé, de kaja nem nagyon -, az tudja, milyen örömmel üdvözöltem a Petrus éttermet, és a többi itt megnyitott kajáldát (Pesti Burger & Bart mondjuk), egy jó halas hely pedig nagyon hiányzott még innen. Hát most van. Sok balatoni alapanyagot használnak, saját füstölésű pontyot, ottani mangalicát, marhát, amiket végül olyan fantázianevű ételekben dolgoznak fel, mint a Pulled ponty vagy a Mangalaci. Aranyosak, na. Délben ültem be ebédre, ilyenkor szűkített, spéci napi menüből lehet válogatni, aztán háromkor bezár a konyha, hogy aztán hatkor az a la carte étlap alapján szolgáljanak fel. Három fogás 1950 forint, szóval a jobb - de nem a kiváló - minőségű budapesti bisztró-ebédmenük árazását használják, így nem számítottam ételkölteményekre, csak egy tisztességes, friss ebédre, amiben talán megtalálom a Balatont is. Már hogy az életérzést. Mert azt ígérték, hogy elhozták. A főétel környékén ütött be. Nem tudom, hogy csinálták, nem is az ételben volt elrejtve, hisz még csak nem is halat ettem - nem volt már -, hanem Csáky rostélyost, amiben persze a paradicsomos hangsúly miatt jött a tavaszi érzés, a nokedli is ízletes volt és csúszott, érezhetően örömmel készült az étel. Az egész hely hangulata amolyan szabadjára engedett, úgynevezett kedves. A pincér például megköszönte, hogy megkérdeztem leülés előtt, négyfőshöz szabad-e, vagy válasszak másikat. Amikor egy másik pincér meghallotta ezt, ő is odajött hálálkodni, hogy milyen ritka ez az előzékenység. Alig mertem leülni, mint a kitűnő tanuló, aki magatartásból és szorgalomból is ötös lett, ezért az évzárón kihívják, hogy kapjon egy igazgatói dicséretet és egy oklevelet is, és a végére már nem tudja, mikor tapsolnak neki újra, mikor kell megint meghajolni. A “Balaton” szó sokszor elhangzott körülöttem. Egyrészt megjelent egyszercsak a tulajdonos, Dani, aki megbeszélést tartott mögöttem, a kinti asztalok egyikénél. Másrészt az előttem lévő asztalnál is üzleti meetinget tartott egy csapat, mit ad isten, egy balatoni szórakozóhely alapításán törték a fejüket. Igazi bisztró ez. Kicsi a hely, de mégis befért 11 asztal, nem szardíniásdoboz, de azért nincs felesleges négyzetméter. Ha elkezdek normál hangon beszélni, a pultos, a pincér, de még a mosogató is - ott a pultban is mosogatnak - és mindenki hallhatja, és hallja is, mert a hangulat olyan kötetlen, laza, szerethető, hogy simán beszédbe elegyedünk bárkivel, akár a szomszéd asztaltól. Ez így, együtt, a Balaton? Nem tudom, de elhitették velem. Jött a desszert, madártej. A seggem is összeragadt, olyan édes volt, de így volt tökéletes. Örömkönnyek, rég ettem ilyen finom madártejet. Talán soha. Zseniális. Szóval sikerült, egy órára a Balatonon voltam, bármit is jelentsen ez. Kizökkentem, szabad voltam, ráértem. Megittam a kávémat, szép cremával, vaskos testtel - mármint a kávéra értem, nem magamra -, ráérősen. Nem kell sietni. PalettaCím: 1094 Budapest, Tompa u. 28
Városlátogatások Vilnius Litvánia fővárosa
Vilnius Litvánia fővárosaA város a Vilnia folyóról kapta a nevét, mely csak nagy jóindulattal nevezhető folyónak, inkább patak méretű, ellentétben a Neris folyóval, melynek mérete a Tiszával vetekszik.A várat Gediminas nagyherceg építette a folyók találkozásánál. A legenda szerint Gediminas álmában hatalmas vasfarkast látott, amint üvöltött a Vilnia torkolata fölé magasodó hegyen. Az álom az jelképezte, hogy egy gyönyörű erőd és város épül majd ezen a helyen.Az egykori várból, mára csak néhány rom és a restaurált Gediminas-torony maradt, melyen hatalmas litván zászlót lenget a szél. A toronyból fantasztikus kilátás nyílik az egész városra.A Neris folyó partján emelkedik a mi Gellért hegyünkre emlékeztető, Három kereszt hegye, ahol a gyász és a remény szimbólumai láthatóak. A kereszteket mártír ferences rendi szerzetesek emlékére állították a XVII. században. A legenda szerint a várost ostromló német lovagoknak a keresztek felállításával akarták tudomására hozni, hogy ők is áttértek a keresztény hitre.A katedrális:A város első templomát, a későbbi katedrálist, Mindaugas király építtette. Jagielo nagyherceg uralkodása idején vált a litván katolicizmus jelképévé. Az eredeti gótikus székesegyház, mai, klasszicista külsejét a XIX. század elején kapta. A szovjet időkben képtárnak használták.A katedrális előtt álló harangtorony a régi városfal megmaradt része, a fiatalok kedvelt találkozóhelye.A székesegyház ékszerdobozként emlegetett barokk kápolnájában láthatjuk, Sándor király és IV. László király mauzóleumát. A kápolna oltárán elhelyezett ezüstkoporsóban találhatók Szent Kázmér herceg földi maradványai.Érdekes magyar vonatkozása is van, mivel anyai ágon Kázmér a magyar királyi cím várományosa volt, és Vitéz János, Janus Pannonius valamint apja biztatására hadba indult Mátyás ellen. Az összeesküvést leleplezték, Vitéz János börtönbe került, Janus Pannoniusnak menekülnie kellett az országból. A sikertelen próbálkozást Kázmér isteni jelként értelmezte, további életét Istennek szentelte, még szüzességi fogadalmat is tett.Kázmér tuberkulózissal küzdött, mely később halálát is okozta. A kor orvosai a betegség gyógymódjaként a szűz lányokkal való együttlétet javasolták. Kázmér ezt nem fogadta el, mondván: „Jobb Istennel, mint bűnben meghalni.” Azért ma is jó lenne egy ilyen gyógymód TB-re felírva.A hatalmas tér közepén áll Gediminas szobra, amint éppen álmot lát. Itt kell várost alapítania.Az Óváros:Vilnius óvárosa, mely a Világörökség része, az egyik legnagyobb Kelet-Európában. A középkori város fő útvonala a Vár utca volt, a Katedrális tér délkeleti sarkától a Hajnal kapuig. A tatárok ellen épített erődökből csak néhány kapu maradt.A belvárosi kanyargós, középkori macskaköves utcáin sétálva nem győzünk bámészkodni, aranyos kis kávézók, szuvenír boltok hívogatnak, közben érdemes megcsodálni a különféle színű borostyán ékszereket. A borostyán Litvániának egyik jelképe. Közben figyeljünk a műemlékekre is, hiszen majdnem minden épület ebbe a kategóriába tartozik.1918-ban a Pilies utca (gatve) 26. számú ház erkélyéről kiáltották ki Litvánia függetlenségét. Korábban Vilniust a gazdag zsidó kulturális élet miatt “Észak Jeruzsálemének” hívták. A német megszállás alatt a nácik a litvániai zsidókat kivégezték, vagy haláltáborokba deportálták. Ma csupán ötezer zsidó él a városban.Az elnöki palota:Valaha püspöki palota volt, de itt szállt meg Napóleon is az oroszországi hadjárata során. Stendhal a híres író, aki hadtápos volt a francia seregben, itt tanult meg orosz módra inni. A cári időkben itt lakott a helytartó, a szovjetek alatt ez volt a Művészeti Dolgozók Palotája.Az Egyetem:A jezsuita líceumot Báthory István 1579-ben emelte egyetemi rangra. A litvánok azt mondják, az utolsó nagy uralkodójuk Báthory volt.A Vilniusi Egyetem falán található emléktáblán Martinus Cromerus emlékversének sorai dicsőítik Báthory Istvánt.„A templomban több volt, mint pap,az államban több mint király,a csatában több mint harcos,jobban védve a szabadságot, mint egy polgár,a barátságban több volt, mint barát.”A Szent Anna templom:A litván gótikus építészet remekművét 33 különféle téglából rakták össze, mintha egy középkori lego játékot látnánk. Napóleonnak annyira megtetszett a kis templom, hogy haza akarta vinni és a Notre Dame mellé felállítani. A templombelső puritán egyszerűsége nem sok látnivalót kínál.A legenda szerint az építőmesterének lányát megszerette a mester egyik segédje: az apa azonban inkább elűzte a lányt, így a fiatalok csak a mester halála után lehettek egymáséi.Közvetlenül a Szent Anna templom mögött magasodik a Bernát rendiek kolostora, akik Lengyelországból költöztek ide. A város szélére épült kolostort megerősítették és lőrésekkel is ellátták. A templom-együttesen a stílusirányzatok tobzódását figyelhetjük meg. A teteje gótikus, a homlokzata reneszánsz, a harangtorony barokk stílusú.A közelben lévő szobor a lengyel-litván írót, Adam Mickiewiczet ábrázolja. Litvániában született, a Vilniusi Egyetemre járt, és ő írta a Pan Tadeusz című elbeszélést a litván társadalomról.A Hajnal-kapu: Vilnius egyetlen épségben megmaradt régi kapuja. 1671-ben a karmelita apácák emeltettek kápolnát a kapu fölé egy "csodatévő" Mária-képpel. A művész ismeretlen, a képet helyi aranyművesek aranyba és ezüstbe foglalták, csupán a fej és a kezek maradtak fedetlenül.Litvánia egyik legfontosabb zarándokhelye, ahová külföldről is érkeznek hívők. Nem csak az ikon előtt, hanem még a lépcsőkön is mindig sokan térdelnek és imádkoznak.A monumentális Szent Péter és Pál templomot az Óvároson kívül láthatjuk. A barokk építészet gyönyörű alkotását Casimir Pac litván katonai parancsnok megrendelésére építették. Pac sírkövét a templom falán egy tábla jelzi latin felirattal: „Hic jacet peccator”(Itt fekszik egy bűnös)Vilnius óvárosában még rengeteg középkori épület és templom található, a blogban a legjellemzőbbeket és a legszebbeket próbáltam bemutatni.Nézzünk meg néhány képet a városról.A város tiszta, rendezett, gyalogosan könnyen bejárható, a közbiztonság jó. A stílusok tobzódása révén lépten-nyomon egy-egy utcai művészettörténeti kiállítást láthatunk. Vilniusban, ha egy utca egy kicsit egyenesebb, akkor feltétlenül lejtős, ha pedig sík, akkor görbe – írta a város egy szerelmese.Nézzünk meg egy videót: https://www.youtube.com/watch?v=JdeJlkz5t10 By vinpet
Vilnius Litvánia fővárosaA város a Vilnia folyóról kapta a nevét, mely csak nagy jóindulattal nevezhető folyónak, inkább patak méretű, ellentétben a Neris folyóval, melynek mérete a Tiszával vetekszik.A várat Gediminas nagyherceg építette a folyók találkozásánál. A legenda szerint Gediminas álmában hatalmas vasfarkast látott, amint üvöltött a Vilnia torkolata fölé magasodó hegyen. Az álom az jelképezte, hogy egy gyönyörű erőd és város épül majd ezen a helyen.Az egykori várból, mára csak néhány rom és a restaurált Gediminas-torony maradt, melyen hatalmas litván zászlót lenget a szél. A toronyból fantasztikus kilátás nyílik az egész városra.A Neris folyó partján emelkedik a mi Gellért hegyünkre emlékeztető, Három kereszt hegye, ahol a gyász és a remény szimbólumai láthatóak. A kereszteket mártír ferences rendi szerzetesek emlékére állították a XVII. században. A legenda szerint a várost ostromló német lovagoknak a keresztek felállításával akarták tudomására hozni, hogy ők is áttértek a keresztény hitre.A katedrális:A város első templomát, a későbbi katedrálist, Mindaugas király építtette. Jagielo nagyherceg uralkodása idején vált a litván katolicizmus jelképévé. Az eredeti gótikus székesegyház, mai, klasszicista külsejét a XIX. század elején kapta. A szovjet időkben képtárnak használták.A katedrális előtt álló harangtorony a régi városfal megmaradt része, a fiatalok kedvelt találkozóhelye.A székesegyház ékszerdobozként emlegetett barokk kápolnájában láthatjuk, Sándor király és IV. László király mauzóleumát. A kápolna oltárán elhelyezett ezüstkoporsóban találhatók Szent Kázmér herceg földi maradványai.Érdekes magyar vonatkozása is van, mivel anyai ágon Kázmér a magyar királyi cím várományosa volt, és Vitéz János, Janus Pannonius valamint apja biztatására hadba indult Mátyás ellen. Az összeesküvést leleplezték, Vitéz János börtönbe került, Janus Pannoniusnak menekülnie kellett az országból. A sikertelen próbálkozást Kázmér isteni jelként értelmezte, további életét Istennek szentelte, még szüzességi fogadalmat is tett.Kázmér tuberkulózissal küzdött, mely később halálát is okozta. A kor orvosai a betegség gyógymódjaként a szűz lányokkal való együttlétet javasolták. Kázmér ezt nem fogadta el, mondván: „Jobb Istennel, mint bűnben meghalni.” Azért ma is jó lenne egy ilyen gyógymód TB-re felírva.A hatalmas tér közepén áll Gediminas szobra, amint éppen álmot lát. Itt kell várost alapítania.Az Óváros:Vilnius óvárosa, mely a Világörökség része, az egyik legnagyobb Kelet-Európában. A középkori város fő útvonala a Vár utca volt, a Katedrális tér délkeleti sarkától a Hajnal kapuig. A tatárok ellen épített erődökből csak néhány kapu maradt.A belvárosi kanyargós, középkori macskaköves utcáin sétálva nem győzünk bámészkodni, aranyos kis kávézók, szuvenír boltok hívogatnak, közben érdemes megcsodálni a különféle színű borostyán ékszereket. A borostyán Litvániának egyik jelképe. Közben figyeljünk a műemlékekre is, hiszen majdnem minden épület ebbe a kategóriába tartozik.1918-ban a Pilies utca (gatve) 26. számú ház erkélyéről kiáltották ki Litvánia függetlenségét. Korábban Vilniust a gazdag zsidó kulturális élet miatt “Észak Jeruzsálemének” hívták. A német megszállás alatt a nácik a litvániai zsidókat kivégezték, vagy haláltáborokba deportálták. Ma csupán ötezer zsidó él a városban.Az elnöki palota:Valaha püspöki palota volt, de itt szállt meg Napóleon is az oroszországi hadjárata során. Stendhal a híres író, aki hadtápos volt a francia seregben, itt tanult meg orosz módra inni. A cári időkben itt lakott a helytartó, a szovjetek alatt ez volt a Művészeti Dolgozók Palotája.Az Egyetem:A jezsuita líceumot Báthory István 1579-ben emelte egyetemi rangra. A litvánok azt mondják, az utolsó nagy uralkodójuk Báthory volt.A Vilniusi Egyetem falán található emléktáblán Martinus Cromerus emlékversének sorai dicsőítik Báthory Istvánt.„A templomban több volt, mint pap,az államban több mint király,a csatában több mint harcos,jobban védve a szabadságot, mint egy polgár,a barátságban több volt, mint barát.”A Szent Anna templom:A litván gótikus építészet remekművét 33 különféle téglából rakták össze, mintha egy középkori lego játékot látnánk. Napóleonnak annyira megtetszett a kis templom, hogy haza akarta vinni és a Notre Dame mellé felállítani. A templombelső puritán egyszerűsége nem sok látnivalót kínál.A legenda szerint az építőmesterének lányát megszerette a mester egyik segédje: az apa azonban inkább elűzte a lányt, így a fiatalok csak a mester halála után lehettek egymáséi.Közvetlenül a Szent Anna templom mögött magasodik a Bernát rendiek kolostora, akik Lengyelországból költöztek ide. A város szélére épült kolostort megerősítették és lőrésekkel is ellátták. A templom-együttesen a stílusirányzatok tobzódását figyelhetjük meg. A teteje gótikus, a homlokzata reneszánsz, a harangtorony barokk stílusú.A közelben lévő szobor a lengyel-litván írót, Adam Mickiewiczet ábrázolja. Litvániában született, a Vilniusi Egyetemre járt, és ő írta a Pan Tadeusz című elbeszélést a litván társadalomról.A Hajnal-kapu: Vilnius egyetlen épségben megmaradt régi kapuja. 1671-ben a karmelita apácák emeltettek kápolnát a kapu fölé egy "csodatévő" Mária-képpel. A művész ismeretlen, a képet helyi aranyművesek aranyba és ezüstbe foglalták, csupán a fej és a kezek maradtak fedetlenül.Litvánia egyik legfontosabb zarándokhelye, ahová külföldről is érkeznek hívők. Nem csak az ikon előtt, hanem még a lépcsőkön is mindig sokan térdelnek és imádkoznak.A monumentális Szent Péter és Pál templomot az Óvároson kívül láthatjuk. A barokk építészet gyönyörű alkotását Casimir Pac litván katonai parancsnok megrendelésére építették. Pac sírkövét a templom falán egy tábla jelzi latin felirattal: „Hic jacet peccator”(Itt fekszik egy bűnös)Vilnius óvárosában még rengeteg középkori épület és templom található, a blogban a legjellemzőbbeket és a legszebbeket próbáltam bemutatni.Nézzünk meg néhány képet a városról.A város tiszta, rendezett, gyalogosan könnyen bejárható, a közbiztonság jó. A stílusok tobzódása révén lépten-nyomon egy-egy utcai művészettörténeti kiállítást láthatunk. Vilniusban, ha egy utca egy kicsit egyenesebb, akkor feltétlenül lejtős, ha pedig sík, akkor görbe – írta a város egy szerelmese.Nézzünk meg egy videót: https://www.youtube.com/watch?v=JdeJlkz5t10 By vinpet
Partnereink
Keress bennünket a Facebookon!