2019. szeptember 19. csütörtök, Vilhelmina és Dorián napja
Szalinka, Szank-Franciscoból – II. rész
Révay András
2019.07.10 10:38
A Kiskunságban olyan ételeket és italokat kóstolhatnak az érdeklődők, melyek egyedülállóak hazánkban. Azon belül is, a Kiskunmajsához közeli, mindössze 2600 lakosú kisközség, Szank hívja fel magára számos érdekességgel a figyelmet. Aki már járt ott, egyet fog érteni azzal; még átutazóban is érdemes megállni itt, kicsit körülnézni, enni egy jó ebédet, megkóstolni más, helyi különlegességet. Az ittenieknek két jelmondatuk is van, a vendég tetszés szerint választhat belőlük. Az egyik filozofikusabb: „Tedd a jót és kerüld a rosszat!”, a másik vidámabb: „Itt édesebb a meggy, mint máshol a cseresznye”. A falu lakói dolgos, szorgalmas emberek és mindenek előtt optimisták. Hisznek abban, hogy még nagy fejlődés áll előttük. Erre a legjobb bizonyíték a falu határában felállított – a látogatókat fogadó – kép, melyen községükben toronyépületek láthatók. Ez az ő jövőjük: Szank-Franciso!

 Az egyik – bátran mondhatjuk – közkedvelt helyi érték, a Szalinka. Ahogy a nyelvújítás korában eleink azon gondolkodtak, miként tudnak ismert dolgoknak új nevet adni, új fogalmakat megjelölni, ezt folytatták az itteniek is. A környéken termett meggy nagy érték, de jut belőle lepárlásra, meggypálinka készítésére is. Mintegy nyolc éve kezdték és már akkor gondolkodtak rajta, hogyan lehet jól csengő, de a figyelmet is felkeltő nevet adni neki. Mivel a faluban bérfőzde nincs, mindenki otthon – persze bejelentve – kisüstben főzi, az Önkormányzat pedig azzal segíti a termelőket, hogy igyekszik az egységes megjelenésben közreműködni. A törekvést siker koronázta, a szanki pálinka szavak összevonásából létrejött a Szalinka, a csak erre a vidékre jellemző és csak itt kapható szanki meggypálinka.

A Kiskunságról valószínűleg mindenkinek a természet csodái jutnak eszébe, a szebbnél szebb arborétumok és homokbuckák, de a régió gasztronómiája is meglepően sokszínű. A Duna-Tisza közén igazi ínyencségekkel találkozhatnak a turisták, olyanokkal, amik sehol máshol az országban nem találhatók. Itt két ilyen is van. Szankon, az Ízek Házában a látogatók belekóstolhatnak a környék jellegzetes ízeibe és megtekinthetik a kézműves konyakmeggy készítési folyamatát is. Több mint száz éves hagyománya van a Magyarországon az eredetileg Franciaországban kitalált konyakmeggy gyártásnak, és ez a látványüzemben most újjáéled. Az ideérkező vendégek nagy üvegablakokon keresztül követhetik a konyakmeggy-gyártás folyamatát. Kizárólag helyi meggyet használnak, amit 80 százalékos szeszben három hónapig érlelnek, majd konyakaromával ízesített csokoládéval, kézi munkával borítanak be.

 Méhészek máshol is vannak az országban, sokfelé készül valóban nagyon finom méz, de akad egy, ami csak itt kapható. Egy észak-amerikai eredetű növény, mely selyemkóró, selyemfű, vaddohány néven is ismert, az alföldi, homokos talajt kedveli. Vannak, akik agresszív gyomnövényként irtani akarják, a méhészeknek viszont kincset ér. A selyemfűméz egészséges, gyógyhatású, ráadásul a virágporra allergiások is fogyaszthatják. A szanki méz országos hírű, nagyon finom és jó minőségű. Ezt jelzi az is, hogy már tizenegyedik éve rendezik meg a településen, június végén, a Méz- és Meggyfesztivált. A fesztivál kétnapos, ahol a vendégek megismerhetik, és kóstolhatják a helyben készített mézeket, a helyben termett meggyet, valamint az ezekből készült ínyencségeket, mint például a meggybólé, meggypálinka, meggylekvár, csokis meggy, meggyes rétes.

 Nem éri csalódás azokat sem, akik a gasztronómiai örömök mellett az általuk felkeresett vidék történelme, hagyományai iránt is érdeklődnek. Szank község polgármestere Patkós Zsolt, az idén júniusban megnyitott Kiskun Emlékhelyről szólva kiemelte: itt egy pillanat alatt a régmúltba léphetünk vissza. Az emlékparkot tízéves előkészítést követően avatták fel, a cél az volt, hogy bemutassák a kiskun identitást: azt a magyarságba olvadó népet, ami nemcsak harcos volt, hanem a térségben megtartotta hagyományait, illetve abban a korban jövőt épített. Nem azt kívánták hangsúlyozni, ami szétválaszt, hanem inkább azt, ami által ez a létesítmény a 33 kiskun település közös emlékhelyévé válhatna. Ebben az egyre inkább relativizálódó világban szükségünk van arra, hogy olyan értékek legyenek a birtokunkban, amit tovább tudunk adni.

 Azért jött létre, hogy ennek a 33 emlékezni akaró és tudó közösségnek gyökere legyen, de úgy, hogy képes az információkat XXI. századi módon átadni. Azoknak - gyerekeknek, felnőtteknek - akik nyitott lélekkel és értelemmel, érdeklődve figyelnek bennünket és talán mélyebb tartalmakat is szeretnének megismerni ebben a felszínes világban, itt Magyarországon. Annak pedig, hogy az Emlékhely miért pont Szankon jött létre, egyszerű oka van. Egy idős bácsi szántóföldjén csontokat vetett föl az eke. Kiderült: a település Árpád-kori temetőjének maradványait találta meg, a régészeti próbaföltárás pedig további eredményeket hozott. Megtalálták a templom körüli kettős, védelmi körárkot, gazdag érmeleleteket, és egy tömeggyilkosság bizonyítékai is előkerültek az 1240-es évekből.

Az emlékhelyen belül a kiállítás sokat bemutat a leletekből maketten vagy a maga valóságában. Képszerűen fölvillantva a történelmi hátteret, amennyit érdemes tudni ahhoz, hogy egy teljes kép rajzolódjon ki előttünk. A moziteremben néhány perces film szolgál bevezetőül, a kupolateremben pedig interaktív eszközök nyújtanak segítséget a mélyebb tudás megszerzéséhez úgy, hogy mellette még szórakozni is lehet. A rendezők igyekeztek a kiállítással nemcsak a szemre, a fülre és a gondolkodásra hatni, hanem az érzelmekre is! Lehetőség van például beöltözni a tanya gazdájának, gazdaasszonyának. Elkészült egy szépen illusztrált mesekönyv Szank vezérről, aki szállásterületül kapta a környéket, és akinek korába nyúlik vissza a tanítás: „Tedd a jót és kerüld a rosszat!” A „legendáskönyv” történelmi alaposságú, történész által lektorált, élményt és értéket is ad, a faluban minden évben megkapják majd a negyedik osztályos tanulók.

Az épületen kívül igyekeztek helyreállítani azt a környezetet, ahogy és ahol őseink élhettek. „Ezer méteren ezer év” megnevezéssel tanösvényt építettek fel. Az egy kilométeres körséta során a nomád pásztorok életmódjától a már letelepült, földházban lakó, Árpád-kori emberek életén keresztül, egy középkori lakóházig jutunk el, majd utána egy újkori tanyába léphetünk be. A felszín fölé emelkedő épületrészek rekonstrukciók, hitelességüket régészeti adatok támasztják alá, ahol pedig erre lehetőség nyílott, ott már eredeti, az adott korból származó tárgyak teszik teljessé az élményt. Az együttes azt sugározza, hogy igenis vannak olyan értékeink, gyökereink, melyek büszkévé tehetnek minket. Megtanít, hogy a pénz uralta világ nem minden, van a magasabb rendű értékek kora és van lehetőségünk arra, hogy ezt a világot – ha lehet – egy picit jobbá tegyük.

 

Kapcsolódó témák

A számos különböző szellemi hatásokból táplálkozó zsidó kultúra bemutatása fontos feladat. Hiszen a közös kultúra köti össze a zsidókat és nem zsidókat, a vallásosokat és nem vallásosokat, a fiatalokat és időseket, az anyaországi és a határon túli magyarokat. Erre a feladatra vállalkozik évek óta Budapest legnagyobb zsidó rendezvénye, a most már 22. alkalommal megrendezett Zsidó Kulturális Fesztivál.

2019.07.08 21:05

Nincs abban semmi meglepő, hogy az első olvasáskor mindenki értetlenül néz majd a címre. A szavak jelentésével talán, ha két-háromszáz ember lehet tisztában, valahol a magyar Alföldön, egy kiskunsági faluban. Annyit viszont már most – elöljáróban – is elárulhatunk, érdemes eljönni erre, megismerkedni mindazzal, amit a vidék és az emberek kínálnak a látogatónak.

Nincs ebben semmi túlzás, Mátyás király felséges lábai is tapodták a tatai vár köveit – jelenlétét ma már emléktábla hirdeti - bár akkor ő még nem sejthette, hogy a vár egyszer majd a török hódítók birtokába kerül. Ám annak valószínűleg ő is örült volna, ha tudja, hogy késői utódai milyen bravúros csellel foglalták vissza a hadászati szempontból roppant jelentőséggel bíró várat.

Magyarországot igen jól ismerő embereket is bizonyára próbára tenne a kérdés: melyik városunk kapta a nevét egy fáról? Feltehetők róla még egyéb, fogas kérdések is: a hódoltság idején miért nem pusztította el a török, legnagyobb költőink közül melyik lakott itt, tanított itt majdnem egy évtizeden keresztül?

Szokás szerint ismét két díszvendége volt az idei UTAZÁS Kiállításnak. Idehaza Bács-Kiskun megye mutatkozhatott be, külföldről pedig Algéria kapta a felkérést- Ennél persze jóval több úti cél között válogathattak a kiállítás látogatói és a megjelent utazási irodák sem csupán egy országba kínáltak utakat. Eltérően a korábbiaktól, most először a hazai kínálatról számolunk be olvasóinknak, a külföldi utazási lehetőségek a második részben következnek majd.

Blog ajánló
Városlátogatások A Neretva folyó völgyében
Egy nap a városban Milyen elektromos rolleresnek lenni Budapesten?
Egyre szaporodnak Budapesten az elektromos rollerek. A kölcsönzőknek köszönhetően a járdákon sorakoznak, mint ottfelejtett robotok százai, akik szomorúan várják, hogy kibéreljék őket, és egy hangos - vagy néma - juhúúúú-t váltsanak ki a rajtuk száguldozókból. Hogy ilyen baromi költői legyek. Azonban akik komolyan gondolják, hogy rollereznek, inkább vásárolnak sajátot. Egyrészt azért, mert a bérleti díj viszonylag magas, és így rollerezve inkább élményt kapunk a tömegközlekedéshez képest, meg rövidebb távokon gyorsaságot, egyéb előnyt nem. Másrészt tartósan használva egy roller képes visszahozni az árát: Misi, az Én Menő Lakásom csapatunk építésszervezője, aki naponta 10-15 lakást tekint meg, ahol vagy felújítást menedzsel, vagy szakért, tanácsot ad, ma már csak rollerrel jár a városban. Számára fontos, hogy két - általában belső kerületekben található - cím között minimalizálja az utazási időt, és ne vegye el munkaidő jelentős részét a helyzetváltoztatás. A csak-BKV ezért kizárt, mert ha át kell szállni, az lassú, az autó - próbálta már a bérelhető elektromosokat - meg a dugó miatt kellemetlen, és azok miatt drága is. Végül a rollerrel rengeteg időt spórol meg a címek közötti utazásnál, így egy nap több helyre tud kimenni, több munkát vállalni, ráadásul az autós utazáshoz képest 5000 forintot spórol az üzemanyagon és a parkolási díjakon NAPONTA. Akárhol megáll, akár csak húsz percre, tölt. Egy 100 ezer forintos roller 20 munkanap alatt visszahozza az árát, mínusz a töltés díja, ami elenyésző. (Örökmozgónak azonban nem alkalmas, mint kiderült) De hogy ez mit jelent praktikusan? Azt, hogy akárhová mész, veled van, a kezedben, egy 12-14 kilós roller, amit felcipelsz a lakásba, beviszel a találkozókra, mert az utcán nyilván nem hagyod. Így a lopás lehetősége minimálisra csökken, azonban ez a súlytöbblet sokakat visszatarthat attól, hogy kipróbálja az ilyen életformát. Egy hónapig volt nálam egy Motus Scooty 8.5”-os roller az AQUA Webshop jóvoltából, hogy megtudjam, ez mennyire kényelmetlen. Túl nehéz cipelni? El lehet helyezni? Gyorsabb? Egész nap bírja? Anyáznak ránk? Vagyis: milyen elektromos rolleresnek lenni Budapesten? P+Roller Akik a belvárosban élnek, és két hely között nem tesznek meg három kilométernél többet, azoknak egy alap roller 15-20 kilométeres hatótávja tökéletesen elég. Persze ha egész nap használják a rollert, mindenképp kell beiktatni töltős órákat: egy kávézóban, ahogy a laptopot vagy telefont, a rollert is lehet tölteni. Egy óra alatt 2-3 kilométernyi hatótávot tudunk beletenni pluszban. A külső kerületekben élőknek, vagy vidékről érkezőknek már számolgatni kell. Ha az M3-ason érkezünk, a Mexikói útnál megállva ideális a roller használata: a Városligeten keresztül, az Andrássy úton egy rövid (3-4 kilométeres) és kellemes úton eljutunk a belvárosig. Viszont ha az Örs Vezér térre érkezünk, akkor a nap elején, egyből elhasználunk 6-7 kilométert a pesti belvárosig, Budáról ne is beszéljünk. Ha csak egyetlen címre megyünk, mondjuk a munkahelyünkig, ahol töltjük a járművet, ez ideális. Ha azonban még járkálnánk odabent, akkor van benne kockázat. Egyébként autó csomagtartóba jól belefér, egy Skoda Fabia vagy Ford Fiesta méret épp megfelelő. Gyorsaság Egy elektromos roller végsebessége 20-35 kilométer per óra, típustól függően. Ez azonban nem sokat mond el, hiszen vannak olyan helyek, ahol a 10 km/h-t nem érdemes átlépni, máshol pedig lehet húzatni a motort. Viszont sokszor kell fékezni, gyorsítani. Ha fennáll a veszélye, hogy kilép elénk valaki, akkor a 10-15 km/h-t nem szabad túllépni. Ez egy sima kocogási sebesség, vagyis ha valami váratlan történik előttünk, egyszerűen leugrunk a rollerről, és máris gyalogos tempóban vagyunk. Ekkora sebességnél nem esünk orra, egyszerűen természetesen haladunk tovább, magunk mellett tolva a járművet. Egy alap roller is simán felmegy mondjuk a Margit-híd felfelé tartó szakaszain, de ha Budán, a hegyekbe vágyunk, akkor egy nagyobb motorral rendelkező járművet érdemes választani, ami mondjuk 800 Wattot is le tud adni, különben tolni fogjuk. Általánosságban azonban elmondható, hogy rollerrel egy 2-3 kilométeres szakaszon ugyanolyan gyorsan vagy gyorsabban jutunk el egyik pontból a másikba, mint ideális, átszállás nélküli BKV-val, vagy átlagosan erős nappali forgalom mellett, autóval. Ha át kell szállni, vagy az autóval akár csak egy könnyebb torlódásba futunk, a roller előnye megkérdőjelezhetetlen. 5 kilométeres táv felett a városban azonban már érdemes beiktatni egy metrózást, vagy más gyors BKV-lehetőséget, egyrészt azért, mert úgy gyorsabb, másrészt azért, mert úgy könnyebben kihúzzuk a nap végéig. Ilyenkor összecsukjuk a rollert, kézbe veszük, és poggyászként visszük fel. Súly és térfogat Itt a roller hátránya. Eddig láttuk, hogy időt és pénzt spórol nekünk, valamint gyorsan el lehet vele jutni 3-4 kilométerre lévő helyekre. Azonban mindig velünk van: fel kell vinnünk buszra, metróra, villamosra, bejön velünk megbeszélésekre, fel a második emeletre, le a harmadik emeletről, be a liftbe, étteremben asztal alá. A rollerek összecsukhatóak, és a száruknál fogva jó fogással hordozhatóak, de viszonylag nehezek és nagyok. 12-14 kilogramm kézben tartva: kényelmetlen. Én 95 kilogramm vagyok, és viszonylag van izomzatom, így nekem viselhető teher volt, és az előnyök kompenzálták ezt a kényelmetlenséget. El tudom képzelni viszont, hogy valakinek egy ilyen súly viselhetetlen. Érdemes tehát kipróbálni előtte, hogy nekünk hány percig komfortos a cipelés. Ha egy perc alatt le kell tennünk, akkor inkább ne vágjunk bele, vagy olyan helyekre vigyük, ahol szinte a bejáratokig mehetünk vele. Egyébként sem a tömegközlekedés, sem a kávézók nincsenek felkészülve az elektromos rollerek tömeges fogadására. Egy-egy ilyen elfér mondjuk egy kisebb kávézóban, étteremben, még egy-két megfelelő konnektor is akad, ahol otthagyhatjuk a járművet. Most még nem lesznek idegesek a pincérek ha meglátják a rollert, de előfordul, hogy a közeljövőben ez megváltozik: egyre többen akarják behozni a helyekre az eszközt, ami a földön heverve balesetveszélyes, ráadásul elfoglalja az értékes alapterületet a vendégek elől. A HÉV-en, vonaton mondjuk van biciklitároló kocsirész, ahol kényelmesen lehet szállítani a rollert, de máshol egy kicsit nyögvenyelős a dolog. Sehol sincs egy pont akkora tér, ami elnyelné a teljes hosszt, a metróban kilóg az üléssor mellől, buszokon talán a babakocsis helyet célozhatjuk meg vele, villamoson mindenhol útban van. Ennek ellenére, csúcsforgalmon kívül simán el lehet vele balanszírozni. Életérzés Rollerezni jó. Óriási szabadságot ad, mert nem izzadsz le, mégis gyorsan haladsz. Természetes pózban állsz, mintha sétálnál, élvezed a szelet, napsütést. A fent említett leugrás a rollerről, vagyis egy-másodperc-alatti-gyalogossá-válás olyan érzés, amit más nem ad meg. Mintha egy Transformers lennél, aki bármikor átváltja magát egy másik minőségű utassá. Rolleresnek lenni azonban egyre inkább hordoz egy stigmát is, és noha nálunk nem volt még ebből komoly baleset, tény, hogy a roller nem egy túl biztonságos eszköz, és a forgalom többi résztvevőjében ez félelmet generál, amit rossz szokásunk szerint dühvel folytunk le. Ráadásul nincsenek meg a feltételei a városban, sem az utakon (nincs elég bicikliút), sem a járműveken. Én ugyan csak egyszer kaptam beszólást, jogosan, Misi barátom rendszeresen kapja a bekiabálást az autóktól, bicajosoktól, autósoktól. Lehet, hogy én mokányabbnak tűnök, vagy mérgesebben nézek, nem tudom. De van vele szemben egy kis utálat. A roller egy alternatíva az összehajtható elektromos bicajra. Lassabb, kevésbé biztonságos, de jobban hordozható és olcsóbb. Maguk a járművek nem valami szofisztikáltak, itt lehet olvasni az írásomat a műszaki paraméterekről, én úgy látom, a következő években dől el, hová tudnak fejlődni. Csak közben a városban is fel kellene készülni rájuk. Mert most kell eldönteni, hogy betiltjuk a használatot, mint az V. kerületben, és akkor inkább ne vegyünk feleslegesen ilyet, vagy támogatjuk, de akkor utakkal, felfestéssel, a kávézókban fizetős rollertározó polcokkal, töltési lehetőségekkel. Mert egy városnak is származik előnye abból, ha az emberek gyorsabban és hatékonyabban, helyi károsanyag-kibocsátás nélküli jutnak el A-ból B-be, miközben a tömegközlekedési férőhelyeket is kevésbé veszik igénybe. Disclaimer: az AQUA Webshop az Egy nap a városban blog hirdetője. Rollereik itt elérhetőek.
Egy nap a városban Tévedtem, EZ Budapest legfélelmetesebb aluljárója
Írtam nemrég a nyuszis aluljáróról, ami a lefestése előtt olyan félelmetes volt, hogy jobb híján ennek adtam az aranyérmet, a város legfélelmetesebb alulárója címet. Tévedtem. Úgy esett, hogy a Lehet téri vásárcsarnoktól indultam volna a Kodály Köröndhöz, mégpedig elektromos rollerrel. Így aztán gyalogos útvonalat terveztem a Google Mapsszel, ami egy számomra ismeretlen helyen vitt át a Nyugati sínjei alatt. Nem a Ferdinánd hídon, hanem attól még kintebb, északkeletre. Nem tudtam, hogy van ott bármilyen átjárási lehetőség. Úgyhogy arra vettem az utamat. Kevésbé bizalomgerjesztő helyre tévedtem. Ahol egy nagyon-nagyon-nagyon nem bizalomgerjesztő lyukat találtam a föld alá futva: Egy nagyon hosszú lyukat: Az aluljáró borzasztó sötét, mivel hosszú, és csak a két végén jöhet be napfény. További beszarást okoz, hogy középen egy akna fut végig, amit így-úgy lefedtek iszonyatosan hangos vasfedelekkel. Ha rálépsz, vagy rollerrel ráhajtasz, kong-zeng az egész cső. Itt az látható, hogy egy ideje már megyek benne. Eszembe jutott a tini nindzsa teknőcök, azok is ilyen helyen éltek. Tulajdonképpen kicsi az esélyed, hogy anélkül menj át rajta, hogy senki ne jöjjön szembe, tekintve hogy hatszáz kilométer hosszú, négy méter széles a cső, ami így 2,4 négyzetkilométert jelent, Budapesten pedig 1,7 millióan élnek 525 négyzetkilométeren, tehát ha véletlenül 7770 embert látunk egyidőben a csőben, azon se nagyon lepődjünk meg. Teljesen átlagos szám. A másik oldalon, a Podmaniczky utcában úgy lehet megismerni a lejáratot, hogy megkeressük a lenti, trópusinak tűnő bokrot, ami kinőtt az aszfaltból. Most ezzel tényleg nem a fővárost ítélem el, hiszen látszik az ágakon, hogy valaki megnyírta már őket. Igaz, 150 centinél vágtak, hogy ne kelljen lehajolni, és a levágott kórókat nem nagyon vitték el, hogy ne kelljen lehajolni, de a szándék megvolt. Valakiben. Egy buja dzsungel ez a város. Tényleg, az Állatkertben is vannak ilyen titkos járatok gyerekeknek. Ki hitte, hogy odakint meg felnőttek játszhatnak?
Partnereink


Keress bennünket a Facebookon!