2020. március 29. vasárnap, Auguszta napja
Szépség, kaland, felfedezés – II. rész
Révay András
2018.04.16 16:53
Folytassuk a képzelt vagy inkább – és ez a jobb – valóságos körsétát a Dunától keletre. Az országnak ezen a felén is öt gyönyörű Nemzeti Parkot találunk. Közülük három síkvidéki, bár a táj itt is változatos, kettőben viszont a hegyek az uralkodóak.

 Magunk mögött hagyva Pécs térségét és a testes villányi borokat, átkelve a Dunán, a Kiskunsági Nemzeti Park területére érkezünk. Aki nem akar Afrikáig utazni, hogy láthasson néhány homokdűnét, elég, ha eljön idáig. Az ország közepén, a kiskunsági homokhátságon évszázadok óta építi őket a szél. Sivatagról azét ne álmodozzunk, a Tisza menti ártéri erdőket, vízjárta gyepeket éppúgy megtaláljuk itt, mint a szikes tavakat és a külföldiek körében roppant népszerű „pusztákat”. A szegedi Fehér-tavon vízimadarak sokasága tölti itt élete kisebb-nagyobb részét, háborítatlan békességben. Bugacon és környékén a pusztai állattartás titkaiba nyerhet bepillantást a látogató. Ez a táj is az ember és a természet sok százéves együttélésének emléket őrzi. Területének kétharmadát 1979-ben az UNESCO Bioszféra rezervátummá nyilvánította. Vizes élőhelyei fokozottan védettek. Itt is van fontos, történelmi emlékhely, Pusztaszer, ami a magyarság számára egyet jelent a honfoglalással, a hét törzzsel, Árpád vezérrel és az első országgyűléssel. A borkedvelőknek sem kell még szomorkodniuk, a Kunság déli részén rendkívül finom homoki borok teremnek.

A parkhatárt ismét egy folyó jelenti, kelet felé haladva, átlépve a Körösön, máris a Körös-Maros Nemzeti Park területén jár az utazó. A vidéken, a természetes magaslatokon már az avarok erődítéseket építettek a kelta vagy a szkíta törzsek elleni védelem céljából. Honfoglaló őseink az Alföld nagy részén még lápos mocsaras területeket találtak, melyeket később évszázadok szívós munkájával alakítottak művelésre alkalmassá. A Nemzeti Park különlegessége itt is az ártéri erdők, a holtágak vízi világa és a nagy kiterjedésű szikes puszták. A tavaszi és őszi madárvonuláskor vadlibák, darvak ezrei kápráztatják el a látogatókat. Itt olyan ritkaságokkal is találkozhatni, mint a kerecsensólyom, a parlagi sas, a halászsas, a kékvércse vagy a kanalasgém. Nem beszélve a közmondásban is helyet kapott túzokról, mely Európa legnagyobb testű, röpképes, szárazföldi madara. A szelíd alföldi táj lehetővé teszi, hogy kerékpáron is felkereshetők legyenek a természetvédelmi területek.

Számunkra az igazi „puszta” természetes a Hortobágy. A Magyarországról külföldön alkotott kép jellegzetes eleme. Területe hatalmas, 82 ezer hektár és 1999-ben az egészet felvették az UNESCO Világ Kulturális és Természeti Örökségeinek listájára, mint az ember és a természet „hagyományos és kíméletes földhasználaton alapuló harmonikus együttműködésének kiemelkedő példáját”. Bár mesterséges része is van, a Tisza-tó, sokak számára inkább a pásztorvilág jelképes központja, a Kilenclyukú híd és a mellette tartott – már hosszú ideje népszerű – Hídi Vásár az igazán emlékezetes. A terület bejárásához változatos eszközöket vehetnek igénybe az érkezők. A lovas kocsik mellett, lóháton, kerékpáron, sőt még kisvasúton is gyűjthetik az élményeket, hiszen a vidék értékes élővilága, egyedülálló néphagyománya jellegzetesen magyar vonásokat őriz. A rideg állattartás jelentősége napjainkra ugyan visszaszorult, de – elsősorban génmegőrzés céljára, no meg idegenforgalmi okból – nagyobb állományban fordul elő az ősi magyar szürkemarha, a rackajuh, a mangalica és néhány félvér lófajta. Mivel a fényszennyezés itt is csekély, a park mintegy tízezer hektáros területén jelölték ki Európa harmadik „csillagoségbolt-parkját”.

Visszafordulva nyugatnak, a Hortobágyról az Aggteleki Nemzeti Park határához érkezünk. Benne a Baradla-barlang varázslatos cseppkőbirodalma mindig ámulatba ejti a látogatót. A természet évmilliók alatt különleges műalkotások százait hozta létre, melyek formáikkal, méreteikkel egyaránt lenyűgözik a vendégeket. Rajta kívül a parkban még 280 kisebb nagyobb barlang található. A barlangok csendje, nyugalma pedig mintha a felszínen is folytatódna. Lankás kaszálók virág borította mezők csendes, szelíd dombhátak között, barátságos emberek, békés falvak várják a kikapcsolódni vágyókat. A park tájait egész évben szabadon járja a Kárpátok pónijának is nevezett hucul lovak legnagyobb hazai ménese. Az Aggteleki Nemzeti Park vidéke nem csak természeti, hanem kulturális és történeti érdekességekben is bővelkedik. A rudabányai ősemberszabású-lelőhely világviszonylatban is kiemelkedő jelentőségű. Elődeink 11,5-10 millió ével ezelőtt éltek errefelé. A földművelés már a kőkorszak utolsó részében megkezdődött. Épített emlékei a tatárjárást követő időszakból származnak. Egyedülálló a magyar építészet történetében a tornaszentandrási ikerszentélyes templom, amihez hasonlót csak az olaszországi Meránó környékén találunk.

Körsétánk – mely akár több évig is tarthatott, hiszen annyi volt a látnivaló – A Bükki Nemzeti Park területén ér véget. Hazánk legmagasabban fekvő nemzeti parkját a szinte végeláthatatlan bükkerdőkkel borított hegyoldalak, a csodás kilátást nyújtó magaslatok és a tarka, virágos fennsíkok teszik változatossá. Itt is vannak barlangok, szép cseppkövekkel, fölöttük a hegyen sáncok, kővárak maradványai állnak. A túrák fáradalmai Lillafüreden és a Szalajka-völgyében pihenhetők ki. Lillafüreden a híres Palotaszállót 1925-ben kezdték építeni, mellette van az ország legmagasabb – 20 méter szabadesésű – vízesése. Tőle nem messze áll az 1813-ban felépített újmassai őskohó, Magyarország legfontosabb ipartörténeti műemléke. Nyáron kisvasúttal is elérhető Szilvásvárad, a Nemzeti Park egyik legkedveltebb kirándulóhelye és az öt kilométer hosszú Szalajka völgy. A Szalajka forrásától gyalog is megközelíthető az istállóskői ősemberbarlang. Miskolctapolcán barlangfürdő várja a vendégeket és nehéz eldönteni, hogy ez vagy a diósgyőri vár nagyobb kedvence-e a gyerekeknek. A felnőtteknek kétségtelenül Eger a Bükki Nemzeti Park egyik legfontosabb színtere, hiszen az egri borok vetekednek Villány vagy Szekszárd boraival, no és persze itt van Eger vára, történelmünk egyik legfényesebb győzelmének színhelye. Ennek a parknak a bejárásához sem elegendő egy-két nap, és ha már úgy érezzük, hogy itt eleget láttunk, kezdhető előröl az egész körséta!

Kapcsolódó témák
Blog ajánló
Egy nap a városban És most akkor hogyan élvezzük a tavaszt a városban?
Csodás idő van odakint, még néhány napig, aztán visszatér a hideg. Természetes, hogy mindenkinek viszket valamije, hogy ugyan már, menjünk ki egy picit. És mivel nincs kijárási tilalom, csak ajánlás, sokan teljesen figyelmen kívül hagyják ezeket. Emlékszem, mennyire meghökkentem mindig, hogy a mi milyen gyorsan és ellentmondást nem tűrően bevezettük a cigitilalmakat annak idején, most is azt gondolom, hogy egy kijárási tilalom is fegyelmezettebben működne nálunk, mint egy átlagos európai országban. De mivel nincs, a városban a változás sem annyira észrevehető. Ági, az Egy nap a városban túravezetője például úgy védekezik, hogy egyedül marad otthon, és egyedül is megy mindenhová (jellemzően boltba). Nem közelít senkihez két méternél közelebb, vagyis kiválasztja a szélesebb utcákat és kevesebb embert, meg általában biciklivel jár. A Margit hídon hazafelé bekanyarodott a szigetre is, és ott látta a fenti jeleneteket. Ami egyébként tökéletesen alkalmas a vírus mindennél gyorsabb terjedésére: az egyik csoportban ha csak egy ember fertőz, az egész csoport megfertőződik, és amikor elindul mindenki haza, a többi földön ülő csoport mellett elhaladva tuti lesz egy-két újabb fertőzés, ami megint csak egy-két teljes csoportot betegít meg. Egy ember képes pár óra alatt 30-40 ember megfertőzésére. Szóval nem, nem csak a nyugdíjasok flangálnak és trécselnek az utcán. Persze, túl lehet élni, de én nem lennék senki helyében egy-két hét múlva, amikor elkezdi gyanítani, hogy tüdőgyulladása van. Egy korombeli ismerősöm végigment most ezen: hazaküldés, félrediagnosztizálás, kórházból elküldés másik kórházba, későn befektetés, súlyosbodás, azóta bent fekvés. Koronavírusra mondjuk nem tesztelték, neki állítólag máshonnan lett tüdőgyulladása. Én ezen nem akarok végigmenni, és amikor majd ott lesznek, hát ők sem. A legjobb, ha otthon maradunk. Ha ki kell mennünk valamiért, akkor itt tesszük ki magunkat veszélynek: A lépcsőházban, a korlátokat sok ember megfogta, mi ne tegyük. Lehetőleg úgy menjünk ki az ajtón, hogy ne találkozzunk szembe senkivel a szűk folyosókon. Ha családi házban lakunk, az előny, mert most úgy ülhetünk be az autóba, hgoy tuti nem érintkezünk senkivel még csak időeltolással sem. Sokan mennek autóval most mindenhová, valójában tényleg jobb a tömegközlekedésnél és a gyalog sétánál. A bicikli is lehet jó, mert távol vagyunk az emberektől, de itt is nagyobb a kockázat az autóhoz képest. Kisebb autós kirándulásokat például tehetünk, egy kör ki a városból, ha nem is szállunk ki, az a legjobb. Megállunk valami festői helyen, elővesszük a szendvicseket, és megesszük, napfénytető előnyben. Rengeteg olyan sétahely van a városban, ahol nincsenek emberek, és könnyű két méteren kívül maradni mindenkitől, vagy akár nem is találkozni senkivel. Ezt szintén leellenőrizhetjük autóban ülve, és ha nem megfelelő a helyzet, egyszerűen álljunk tovább. Ha megfertőz valaki, és te tovább fertőzöl, azzal 3-4 héttel hosszabbodik a járvány vége, ami így akár egy évig vagy még tovább is elhúzódhat. Könnyű belátni, hogy ezzel szemben ha mostantól senki nem fertőz meg senkit, akkor meg 3-4 hét alatt vége az egésznek. Ahogy azonban most csináljuk, az az első forgatókönyvhöz van közelebb, ami elhúzódó otthonülést, ezáltal klausztrofób őrületet és olyan gazdasági visszaesést hoz, hogy abból jó darabig nem lábal ki senki. Persze, marha jó tavasszal a barátokkal dumálni a fűben ülve. És eddig a világ legsúlytalanabb dolga volt. De most a legsúlyosabb tettek egyike lett, rögtön az egymás arcába köhögés után. Értékeljük át ezt a dolgot. Úgyhogy én azt csinálom, hogy otthon tervezek. A budapesti túra helyett megtervezem a jövőbeli budapesti túráimat. Előveszem a Budapest témájú könyveimet (van jó pár, itt írtam néhányról), és elkezdem végre bújni azokat is, amiket félretettem az esős napokra. Ha érdekességre találok, felírom, hol történt, és bejelölöm a térképen, vagy a Google Mapsen ráteszek egy jelölést. Odaírom, melyik könyv hányadik oldalán van a ráutaló rész. Tegyetek így ti is, antikváriumokból simán lehet online rendelni. Így, amikor már lehet, és elmúlik a járvány, mindennél jobb túrákat tehettek, akár a barátokkal, és ti lesztek az idegenvezetők. A saját városotokban, az ezerszer bejárt helyeken, de most mégis friss szemmel: eszetekbe jut a karantén idején elolvasott érdekes sztorik halmaza. Várhatóan én is és Ági is ír majd a blogra könyvajánlókat, hogy ezt a tervező munkát megtehessük, és képzeletben úgy sétálhassunk a városban, ahogy csak szeretnénk.
Egy nap a városban Mi lesz most az Egy nap a városban bloggal?
Úgy tűnik, hogy a járványra való tekintettel az Egy nap a városban blog egy darabig nem tud olyan klasszikus posztokat szolgáltatni, amit megszoktatok tőle. Tudniillik hogyan élvezzük a várost, a városi nyüzsgést és a jó helyeket. Mert most inkább mindenki maradjon otthon, és legyünk rajta túl minél gyorsabban és fájdalommentesebben. Ez nem jelenti azt, hogy a blog teljesen bezár, de az biztos, hogy alapanyag híján ritkábban és más jellegű anyagokkal - például történelmivel vagy publicisztikával - jelentkezem. Én az új helyzetre való tekintettel másfajta tartalmakat fogok írni a következő időben, de nem a blogra, mert ezek az írások már nem férnek bele az Egy nap a városban blog Csaba és általam kialakított, 2010-es fókuszába. Az “Ádám ma otthon marad” című blogon jelentetem meg a mostani helyzetre reflektáló, meg mindenféle egyéb gondolataimat, tapasztalataimat. Mivel az egy személyes blog, ezért valamennyi érdeklődési köröm helyet kap majd rajta, elég veszélyes kilengéseket produkálva időnként. Első írásom az oldalon: Újraindítjuk a világot, és ez minden jónak a forrása lehet. Első posztként leírtam, hogyan tudjuk a legjobbat kihozni a mostani helyzetből. Majdnem az Egy nap a városban blogra töltöttem fel, de aztán átolvasva láttam, hogy ez már más. Már más iránya van benne a gondolatoknak, a város teljesen eltűnt, és előbukkant az, amiről eddig keveset írtam: hogy én hol és hogyan élek. És itt is fogok tartózkodni mostantól az idő nagy részében. Természetesen, hogy nehéz lesz a városra koncentrálnom innen. Még csak az ablakból sem azt látom. Úgyhogy akinek van kedve, kövesse a Facebook oldalon az írásaimat, vagy nézegesse a blogot rendszeresen. Ezen a Facebook oldalon minden írásom megjelenik majd, legyen az Egy nap a városban, Ádám Ma Otthon Marad vagy más helyekre írt anyagom, a készülő regényemmel kapcsolatban is várhatóak infók. Sőt, azzal kapcsolatban majd segítséget is kérek időnként. Mindig benne volt a levegőben, hogy egy fokkal személyesebb helyre is írok, így most a sors adta, hogy gyorsan megtörténjen. Szóval azért kövessétek az Egy nap a városbant, mert lesznek anyagok, és egyébként kövessétek az egyéb írásaimat is, az ÁMOM-on (Ádám Ma Otthon Maradon). Vigyázzatok magatokra, egymásra, és segítsetek egymásnak. Most jött el a segítségnyújtás és -elfogadás időszaka, nem csak a betegek körében. És dolgozzunk azon, hogy ha ennek vége, ne a régi világ álljon fel újra, méretes szedáltságban, hanem valami jobb, a maga teljességében. Ámen.
Városlátogatások A napfényes Olaszország
Partnereink


Keress bennünket a Facebookon!