2019. szeptember 19. csütörtök, Vilhelmina és Dorián napja
Tokaj jövője fényes
Révay András
2016.10.23 00:04
A magyar borászatban irány- és mértékadó pincészetek munkájának elismerésére a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, a Magyar Bor Akadémia és a Magyar Szőlő- és Bortermelők Szövetsége 2002-ben megalapította „Az Év Pincészete” kitüntető címet. Olyan bortermelő társaság együttes teljesítményét díjazzák, amely az országban és külföldön a magyar bor, a borkultúra és a kulturált borfogyasztás széles körű népszerűsítéséért a legtöbbet tett az adott évben. A díjat a szakmai körök jelölése és szavazatai alapján idén tizenötödik alkalommal adományozták az arra méltónak tartott pincészetnek.

Érdemes egy pillantást vetnünk a korábbi eredménylistára. A vándordíjat 2015-ben a Frittmann Borászat nyerte el. Az idén a szobor – Madarassy István szobrászművész „Szőlősgazda” című alkotása - egy évre Tokajba, pontosabban Bodrogkisfaludra költözött. A II. helyezett a tavaly még harmadik Csányi Pincészet lett őket oklevéllel díjazták. Pusztán már ennyiből is leszűrhetjük, hogy a sikerhez az egyenletes teljesítmény, a magas színvonalú munka vezet, az értékelés pedig körültekintő és alapos. Korábban a díjat megkapták már olyan nagynevű pincészetek, mint például a Hilltop Neszmély, a Bock, a Vylyan vagy a Thummerer. A választás menete áttekinthető. A címet kiíró szervezetek felkérik a díjra méltónak tartott pincészeteket, hogy pályázzanak a cím elnyerésére. A pályázók listáját a szervezők megküldik a kiíró szervezet tagjainak. A szavazásra felkértek a magadott értékelési szempontok alapján rangsort állítanak fel és a szavazólapot zárt borítékban visszaküldik a szervezőknek. A szavazatokat zsűri összesíti.

 A pályázat lehetőség is, hogy áttekintsék tevékenységüket, hová is jutottak és a hazai borászatban milyen helyet foglalnak el - mondta a díj átadásakor Nyikos István, az egyik szervező, a Bacchus Art Stúdió vezetője. Ez kollektív teljesítmény, az értékelők sem egyetlen ember, hanem a birtokon dolgozók összességének munkáját vizsgálják. A pincészet mennyire része a hazai közéletnek, mennyire viseli szívén a borágazat sorsát? Sokat jelent, hogy a borvidékről immár a harmadik pincészet kapta ezt a rangos elismerést; az Oremus 2003-ban, a Disznókő 2005-ben érdemelte ki a díjat. Az idén „Az év pincészete” címet a Patrícius Borház nyerte el, melyet a Kékessy család múltból táplálkozó és a jövő iránt érzett borászati elhivatottsága hívott életre. Tulajdonosai Kékessy Dezső és lánya, Kékessy Katinka.

 „Csak így lehet, csak így szabad csinálni” – szólt a borászat munkájáról a díjat kiíró szervezetek nevében Légli Ottó, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke. Elismerést érdemel az elkötelezettség, ahogyan itt a munkához fogtak, ahogyan a tokaji borban rejlő lehetőségeket próbálták kiaknázni, és az a tehetség, ami itt minden négyzetméteren megtapasztalható. A mai borásztársadalomnak szüksége van a jó példákra, olyanokra, mint a Patricius borház! Valóban - erősítette meg Szőke Sándor, a Magyar Szőlő- és Bortermelők Szövetségének alelnöke – a Széchenyiek, Rákócziak után most ismét jó kezekben van a birtok. Évszázadokkal korábban, amikor az első épületet itt felhúzták, nem gondolták az ősök, hogy mára mi lehet ebből. A táj a Világörökség része, ezért különös gonddal állítottak itt helyre mindent. Olyan sikerrel, hogy 2013-ban elnyerték a Magyarország legszebb szőlőbirtoka címet. Ma 85 hektáron, kétszáz dűlőben gazdálkodnak, hatféle szőlőt termelnek.

 Ha tábornok lenne dr. Zelnik József, a Magyar Bor Akadémia alelnöke, tisztelgést vezényelne. Tisztelgést a teljesítmény előtt. Ez a vidék híres. Négyszázkilencven évvel ezelőtt, október 16-án, Tokajban választották magyar királlyá Szapolyai Jánost. Kétszáznegyven éve kötött itt ki Széchenyi a hajójával, hogy ezt a vidéket beemelje Magyarország közepébe és Európába. Ma a munka egyik célja, hogy ismét beemelje Tokaj-hegyalját Európa szívébe. Itt aranyat csinálnak; a neve Tokaji Aszú! Nem véletlenül jött el korának legnagyobb alkimistája, Paracelsus kétszer is Tokajba. Tudta, hogy elixírt talál, és mint gyógyszerész azt is tudta, hogy ez az elixír csodákra képes. Tokajban birtokosnak lenni, Bécstől Krakkóig, sőt egészen a cári udvarig, nagy dicsőség volt. E dicsőség visszaszerzéséhez most a legjobb úton haladunk.

 A Mezőgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára, Gál Péter, maga is borász, birtokuk hírnevét Egerben még édesapja, Gál Tibor alapozta meg. Ő joggal állapíthatta meg, hogy a most átadott díj mindig tudatos birtoképítési munka elismerése. Az egész magyar borászat számára ugyanis nagyon komoly kérdés, hogy a gazdag hagyományainkkal mit tudunk kezdeni? A kérdésre viszont már Kékessy Dezső válaszolt, aki Molnár Péter, birtokigazgatóval együtt vette át a díjat. Véleménye szerint nem a borásznak, hanem a bornak kell beszélnie! Ez közös munka volt, az eredmény és a dicsőség is közös. Van még egy másik díj is, mégpedig a piac díja. A borászatunk jövője azon múlik, hogy ezen a területen sikeresek vagyunk-e? A családunk felmenői – mondta a tulajdonos - apai és anyai ágon már a XVIII. századtól ismert szőlőbirtokosok voltak Mátraalján és Tokaj-Hegyalján. Az apai ág, a Von der Heide-k Sziléziából érkeztek 1740 körül. Már akkor is borászattal foglalkoztak. Tokaj-Hegyalján az anyai felmenők, az Okolicsányiak, Tokajban, Szegiben és Szőlőskén rendelkeztek ültetvényekkel és mindemellett jelentős köztisztségeket - alispán, országgyűlési képviselő - töltöttek be. Bodrogkisfaludon, a Várhegy – dűlőben épült fel az új borház, az egykori uradalmi présház átalakításával. Volt ez az épület a Wolkenstein grófok, a Falkenheim grófok, a jezsuiták, a Rákócziak, a Széchenyi - Falkensteinek és a Hohenlohek tulajdona is.

Az első írásos emlékek 1329-ből származnak, akkor ezen a vidéken már szőlőtermesztés folyt. A világ első termőhelyi rangsorolását is itt végezték az 1720-as évek elején. III. Károly 1737-ben titkos királyi rendeletben zárttá tette a Tokaji borvidéket, a minőség megvédése érdekében. Mi - folytatta Kékessy Dezső - 1999-ben alapítottunk itt újra birtokot, melyhez ma már organikus stílusban épült, modern, háromszintes, gravitációs rendszerű borászati feldolgozó csatlakozik, ahol a szőlő legkíméletesebb feldolgozására van lehetőség. Az első szinten a szőlő átvétele, válogatása, bogyózása, héjon áztatása zajlik. A második a kíméletes préselés, míg a harmadik, a legalsó az acéltartályos és hordós érlelés színtere. A dűlőszelektáltan pincébe kerülő tételekből a szakemberek gondos munkával nevelik boraikat, melyek így követik és megmutatják az egyes dűlők gazdag adottságait.

 A kínálatban három típus szerepel: a száraz borok, a késői szüretelésűek és az aszúk. Az első száraz furmintot 2005-ben, az első sárga muskotályt 2008-ban, az első hárslevelűt 2009-ben készítettük. A tradícióinkkal élünk, de úgy, hogy mindig újabb arcát mutathassuk meg Tokaj-Hegyaljának. A történelmi örökség nem teher, hanem nemes kihívás, aminek minden nap meg kell felelni és mi ezt tesszük a Patriciusnál. Húsz év munkájával oda jutott a borház, hogy összesen közel negyven aranyérmet nyert a világ minden rangos borversenyén, Londontól Tokióig. Tokaj ma ismét fölszálló ágban van. A mi generációnk szerencsés, csak föl kell emelni azt a fonalat, amit az öregek előttünk letettek. Akkor a családban a dűlő szintű tudás apáról fiúra ment tovább – majd ez egy időre megszakadt – és most ismét folytathatjuk. Tokaj jövője fényes, ismét kibontakozóban van a borvidék – hangsúlyozta a díjátadó ünnepség végén a birtokigazgató!

Kapcsolódó témák

Megszokott helyszínéről, az épületből kikerülve, ismét a gyárudvaron, a szabad levegőn fogadta vendégeit a Zwack Open rendezvénye. Míg Petőfi öt pohár bor után írta magáról, hogy „…ing a lábam, a hangom meg elakad” – itt tizenkét borászat hatvan borával nézhettek szembe a kóstolásra vállalkozók. Várta őket Don Olivér Centurio – igaz, a név ez esetben nem egy római katonatiszt, hanem két bor megjelölésére szolgált.

Akárcsak tavaly az idén sem vette el a látogatók kedvét a fenyegető zivatar, melyből azért jutott a 8. Rosalia idejére is Budapesten, a Városligetben. Szerencsére csak rövid ideig tartó esőről volt szó, így a 63 borászatot felvonultató rendezvény igazi fesztivál hangulatban fogadhatta mindhárom napon a kóstolni, szórakozni vágyó vendégeket. Érdemes is volt eljönni, hiszen az idei VinAgora Nemzetközi Borverseny magasan díjazott boraiból 16 is jelen volt a kóstolólistákon.

Kemény próba, a programfüzet tanúsága szerint 162 különféle bor megkóstolásának lehetősége várt azokra, akik bemerészkedtek az immár hagyományosnak számító, „Badacsony New Yorkban” rendezvényre. Az idén kilencedik alkalommal megrendezett sétakóstolón a látogatók a borvidék hegyeit „járhatták be” és ismerkedhettek az adott hegy borászataival, boraival. Budapesten, a New York kávéház látványos helyiségeiben 37 pincészet mutatta be borait, mi most persze – nem vitatva az önkényesség vádját - ennek csak egy töredékére vállalkozhatunk.

Nem első eset már a budapesti Veritas Borkereskedés történetében, hogy Magyarországtól távol eső vidékek borait mutatják be törzsközönségüknek. Volt már a poharakban Dél-Afrikából és Kaliforniából származó bor, most a meghívás még nagyobb távolságra szólt – egészen Új-Zélandig!

A borkedvelők körében már évek óta tisztes rangot vívott ki magának egy hagyományos rendezvény a Zwack Múzeumban. Ám az idei utolsó Zwack Open még külön nevet is kapott – nem véletlenül. Az Adventi Zwack Open során tíz kiállítóval, az ők közel ötven borával, ráadásul még néhány meglepetéssel is találkozhatott a látogató.

Blog ajánló
Városlátogatások A Neretva folyó völgyében
Egy nap a városban Milyen elektromos rolleresnek lenni Budapesten?
Egyre szaporodnak Budapesten az elektromos rollerek. A kölcsönzőknek köszönhetően a járdákon sorakoznak, mint ottfelejtett robotok százai, akik szomorúan várják, hogy kibéreljék őket, és egy hangos - vagy néma - juhúúúú-t váltsanak ki a rajtuk száguldozókból. Hogy ilyen baromi költői legyek. Azonban akik komolyan gondolják, hogy rollereznek, inkább vásárolnak sajátot. Egyrészt azért, mert a bérleti díj viszonylag magas, és így rollerezve inkább élményt kapunk a tömegközlekedéshez képest, meg rövidebb távokon gyorsaságot, egyéb előnyt nem. Másrészt tartósan használva egy roller képes visszahozni az árát: Misi, az Én Menő Lakásom csapatunk építésszervezője, aki naponta 10-15 lakást tekint meg, ahol vagy felújítást menedzsel, vagy szakért, tanácsot ad, ma már csak rollerrel jár a városban. Számára fontos, hogy két - általában belső kerületekben található - cím között minimalizálja az utazási időt, és ne vegye el munkaidő jelentős részét a helyzetváltoztatás. A csak-BKV ezért kizárt, mert ha át kell szállni, az lassú, az autó - próbálta már a bérelhető elektromosokat - meg a dugó miatt kellemetlen, és azok miatt drága is. Végül a rollerrel rengeteg időt spórol meg a címek közötti utazásnál, így egy nap több helyre tud kimenni, több munkát vállalni, ráadásul az autós utazáshoz képest 5000 forintot spórol az üzemanyagon és a parkolási díjakon NAPONTA. Akárhol megáll, akár csak húsz percre, tölt. Egy 100 ezer forintos roller 20 munkanap alatt visszahozza az árát, mínusz a töltés díja, ami elenyésző. (Örökmozgónak azonban nem alkalmas, mint kiderült) De hogy ez mit jelent praktikusan? Azt, hogy akárhová mész, veled van, a kezedben, egy 12-14 kilós roller, amit felcipelsz a lakásba, beviszel a találkozókra, mert az utcán nyilván nem hagyod. Így a lopás lehetősége minimálisra csökken, azonban ez a súlytöbblet sokakat visszatarthat attól, hogy kipróbálja az ilyen életformát. Egy hónapig volt nálam egy Motus Scooty 8.5”-os roller az AQUA Webshop jóvoltából, hogy megtudjam, ez mennyire kényelmetlen. Túl nehéz cipelni? El lehet helyezni? Gyorsabb? Egész nap bírja? Anyáznak ránk? Vagyis: milyen elektromos rolleresnek lenni Budapesten? P+Roller Akik a belvárosban élnek, és két hely között nem tesznek meg három kilométernél többet, azoknak egy alap roller 15-20 kilométeres hatótávja tökéletesen elég. Persze ha egész nap használják a rollert, mindenképp kell beiktatni töltős órákat: egy kávézóban, ahogy a laptopot vagy telefont, a rollert is lehet tölteni. Egy óra alatt 2-3 kilométernyi hatótávot tudunk beletenni pluszban. A külső kerületekben élőknek, vagy vidékről érkezőknek már számolgatni kell. Ha az M3-ason érkezünk, a Mexikói útnál megállva ideális a roller használata: a Városligeten keresztül, az Andrássy úton egy rövid (3-4 kilométeres) és kellemes úton eljutunk a belvárosig. Viszont ha az Örs Vezér térre érkezünk, akkor a nap elején, egyből elhasználunk 6-7 kilométert a pesti belvárosig, Budáról ne is beszéljünk. Ha csak egyetlen címre megyünk, mondjuk a munkahelyünkig, ahol töltjük a járművet, ez ideális. Ha azonban még járkálnánk odabent, akkor van benne kockázat. Egyébként autó csomagtartóba jól belefér, egy Skoda Fabia vagy Ford Fiesta méret épp megfelelő. Gyorsaság Egy elektromos roller végsebessége 20-35 kilométer per óra, típustól függően. Ez azonban nem sokat mond el, hiszen vannak olyan helyek, ahol a 10 km/h-t nem érdemes átlépni, máshol pedig lehet húzatni a motort. Viszont sokszor kell fékezni, gyorsítani. Ha fennáll a veszélye, hogy kilép elénk valaki, akkor a 10-15 km/h-t nem szabad túllépni. Ez egy sima kocogási sebesség, vagyis ha valami váratlan történik előttünk, egyszerűen leugrunk a rollerről, és máris gyalogos tempóban vagyunk. Ekkora sebességnél nem esünk orra, egyszerűen természetesen haladunk tovább, magunk mellett tolva a járművet. Egy alap roller is simán felmegy mondjuk a Margit-híd felfelé tartó szakaszain, de ha Budán, a hegyekbe vágyunk, akkor egy nagyobb motorral rendelkező járművet érdemes választani, ami mondjuk 800 Wattot is le tud adni, különben tolni fogjuk. Általánosságban azonban elmondható, hogy rollerrel egy 2-3 kilométeres szakaszon ugyanolyan gyorsan vagy gyorsabban jutunk el egyik pontból a másikba, mint ideális, átszállás nélküli BKV-val, vagy átlagosan erős nappali forgalom mellett, autóval. Ha át kell szállni, vagy az autóval akár csak egy könnyebb torlódásba futunk, a roller előnye megkérdőjelezhetetlen. 5 kilométeres táv felett a városban azonban már érdemes beiktatni egy metrózást, vagy más gyors BKV-lehetőséget, egyrészt azért, mert úgy gyorsabb, másrészt azért, mert úgy könnyebben kihúzzuk a nap végéig. Ilyenkor összecsukjuk a rollert, kézbe veszük, és poggyászként visszük fel. Súly és térfogat Itt a roller hátránya. Eddig láttuk, hogy időt és pénzt spórol nekünk, valamint gyorsan el lehet vele jutni 3-4 kilométerre lévő helyekre. Azonban mindig velünk van: fel kell vinnünk buszra, metróra, villamosra, bejön velünk megbeszélésekre, fel a második emeletre, le a harmadik emeletről, be a liftbe, étteremben asztal alá. A rollerek összecsukhatóak, és a száruknál fogva jó fogással hordozhatóak, de viszonylag nehezek és nagyok. 12-14 kilogramm kézben tartva: kényelmetlen. Én 95 kilogramm vagyok, és viszonylag van izomzatom, így nekem viselhető teher volt, és az előnyök kompenzálták ezt a kényelmetlenséget. El tudom képzelni viszont, hogy valakinek egy ilyen súly viselhetetlen. Érdemes tehát kipróbálni előtte, hogy nekünk hány percig komfortos a cipelés. Ha egy perc alatt le kell tennünk, akkor inkább ne vágjunk bele, vagy olyan helyekre vigyük, ahol szinte a bejáratokig mehetünk vele. Egyébként sem a tömegközlekedés, sem a kávézók nincsenek felkészülve az elektromos rollerek tömeges fogadására. Egy-egy ilyen elfér mondjuk egy kisebb kávézóban, étteremben, még egy-két megfelelő konnektor is akad, ahol otthagyhatjuk a járművet. Most még nem lesznek idegesek a pincérek ha meglátják a rollert, de előfordul, hogy a közeljövőben ez megváltozik: egyre többen akarják behozni a helyekre az eszközt, ami a földön heverve balesetveszélyes, ráadásul elfoglalja az értékes alapterületet a vendégek elől. A HÉV-en, vonaton mondjuk van biciklitároló kocsirész, ahol kényelmesen lehet szállítani a rollert, de máshol egy kicsit nyögvenyelős a dolog. Sehol sincs egy pont akkora tér, ami elnyelné a teljes hosszt, a metróban kilóg az üléssor mellől, buszokon talán a babakocsis helyet célozhatjuk meg vele, villamoson mindenhol útban van. Ennek ellenére, csúcsforgalmon kívül simán el lehet vele balanszírozni. Életérzés Rollerezni jó. Óriási szabadságot ad, mert nem izzadsz le, mégis gyorsan haladsz. Természetes pózban állsz, mintha sétálnál, élvezed a szelet, napsütést. A fent említett leugrás a rollerről, vagyis egy-másodperc-alatti-gyalogossá-válás olyan érzés, amit más nem ad meg. Mintha egy Transformers lennél, aki bármikor átváltja magát egy másik minőségű utassá. Rolleresnek lenni azonban egyre inkább hordoz egy stigmát is, és noha nálunk nem volt még ebből komoly baleset, tény, hogy a roller nem egy túl biztonságos eszköz, és a forgalom többi résztvevőjében ez félelmet generál, amit rossz szokásunk szerint dühvel folytunk le. Ráadásul nincsenek meg a feltételei a városban, sem az utakon (nincs elég bicikliút), sem a járműveken. Én ugyan csak egyszer kaptam beszólást, jogosan, Misi barátom rendszeresen kapja a bekiabálást az autóktól, bicajosoktól, autósoktól. Lehet, hogy én mokányabbnak tűnök, vagy mérgesebben nézek, nem tudom. De van vele szemben egy kis utálat. A roller egy alternatíva az összehajtható elektromos bicajra. Lassabb, kevésbé biztonságos, de jobban hordozható és olcsóbb. Maguk a járművek nem valami szofisztikáltak, itt lehet olvasni az írásomat a műszaki paraméterekről, én úgy látom, a következő években dől el, hová tudnak fejlődni. Csak közben a városban is fel kellene készülni rájuk. Mert most kell eldönteni, hogy betiltjuk a használatot, mint az V. kerületben, és akkor inkább ne vegyünk feleslegesen ilyet, vagy támogatjuk, de akkor utakkal, felfestéssel, a kávézókban fizetős rollertározó polcokkal, töltési lehetőségekkel. Mert egy városnak is származik előnye abból, ha az emberek gyorsabban és hatékonyabban, helyi károsanyag-kibocsátás nélküli jutnak el A-ból B-be, miközben a tömegközlekedési férőhelyeket is kevésbé veszik igénybe. Disclaimer: az AQUA Webshop az Egy nap a városban blog hirdetője. Rollereik itt elérhetőek.
Egy nap a városban Tévedtem, EZ Budapest legfélelmetesebb aluljárója
Írtam nemrég a nyuszis aluljáróról, ami a lefestése előtt olyan félelmetes volt, hogy jobb híján ennek adtam az aranyérmet, a város legfélelmetesebb alulárója címet. Tévedtem. Úgy esett, hogy a Lehet téri vásárcsarnoktól indultam volna a Kodály Köröndhöz, mégpedig elektromos rollerrel. Így aztán gyalogos útvonalat terveztem a Google Mapsszel, ami egy számomra ismeretlen helyen vitt át a Nyugati sínjei alatt. Nem a Ferdinánd hídon, hanem attól még kintebb, északkeletre. Nem tudtam, hogy van ott bármilyen átjárási lehetőség. Úgyhogy arra vettem az utamat. Kevésbé bizalomgerjesztő helyre tévedtem. Ahol egy nagyon-nagyon-nagyon nem bizalomgerjesztő lyukat találtam a föld alá futva: Egy nagyon hosszú lyukat: Az aluljáró borzasztó sötét, mivel hosszú, és csak a két végén jöhet be napfény. További beszarást okoz, hogy középen egy akna fut végig, amit így-úgy lefedtek iszonyatosan hangos vasfedelekkel. Ha rálépsz, vagy rollerrel ráhajtasz, kong-zeng az egész cső. Itt az látható, hogy egy ideje már megyek benne. Eszembe jutott a tini nindzsa teknőcök, azok is ilyen helyen éltek. Tulajdonképpen kicsi az esélyed, hogy anélkül menj át rajta, hogy senki ne jöjjön szembe, tekintve hogy hatszáz kilométer hosszú, négy méter széles a cső, ami így 2,4 négyzetkilométert jelent, Budapesten pedig 1,7 millióan élnek 525 négyzetkilométeren, tehát ha véletlenül 7770 embert látunk egyidőben a csőben, azon se nagyon lepődjünk meg. Teljesen átlagos szám. A másik oldalon, a Podmaniczky utcában úgy lehet megismerni a lejáratot, hogy megkeressük a lenti, trópusinak tűnő bokrot, ami kinőtt az aszfaltból. Most ezzel tényleg nem a fővárost ítélem el, hiszen látszik az ágakon, hogy valaki megnyírta már őket. Igaz, 150 centinél vágtak, hogy ne kelljen lehajolni, és a levágott kórókat nem nagyon vitték el, hogy ne kelljen lehajolni, de a szándék megvolt. Valakiben. Egy buja dzsungel ez a város. Tényleg, az Állatkertben is vannak ilyen titkos járatok gyerekeknek. Ki hitte, hogy odakint meg felnőttek játszhatnak?
Partnereink


Keress bennünket a Facebookon!